Jelenlegi hely

120. Mihály megtestesülése az Urantián

 

120. írás/4. hozzászólás

A következő rész Immanul Jézusnak mondott intelmeiből való és a hit fontosságát emeli ki. Ennek kapcsán én is elgondolkodtam a hitről. Úgy fogok hozzá a gondolataim közléséhez, mint a birkózáshoz. Hol itt fogom megragadni a témát egy gondolatmenet erejéig, hol amott. De lássuk előbb a bennem gondolatokat ébresztő szövegrészt.

120:1.3„…Ahogy a nebadoni teremtett fiaid teljes mértékben függenek tőled abban, hogy biztonságosan egyengeted az ő világegyetemi létpályájukat, úgy most neked kell teljesen és fenntartások nélkül függened a paradicsomi Atyától abban, ahogy biztonságosan vezet téged végig az elkövetkező halandói létpályád ismeretlen nehézségein át. És amint befejezed majd ezen alászállási tapasztalást, már igazán ismerni fogod annak a hit-bizodalomnak a teljes jelentéstartalmát és komoly jelentőségét, melynek elsajátítását te magad is oly állhatatosan megköveteled minden teremtményedtől, mint a helyi világegyetemi Teremtőjükkel és Atyjukkal való bensőséges kapcsolat részét.”

A hit az Istennel való kapcsolattartás készsége, ami elsajátítható. De a hit ennél több is, életforma. A hit által élni, hitben járni kifejezések is ezt mutatják. 
Szűkebb értelemben a hit a szív szeme. Mindenki hisz valamiben. Ha nem így lenne, senki sem kelne fel reggel. A hit ily módon a jobb jövőben való reménység is. Jobb jövő pedig csak a szeretet által valósulhat meg. Azon szeretet által, amit Jézus bemutatott. 
Azáltal, hogy az Istenben hiszek, egy személyben hiszek. Hiszem, hogy ismer és szeret engem. Hiszem, hogy én és mindenki, csak akkor találjuk meg a helyünket az Isten nagy családjában, ha a mennyei Atya akaratát keressük és tesszük.

Hiszem, hogy a mennyei Atya egy kis szilánkja/szikrája bennem van. Hiszem, hogy ezzel a bennem levő Isteni szellemmel egyszer eggyé válok. Hiszem, hogy az Isten mellé állva minden lehetséges nekem. Minden, amit az Isten is akar. Hiszem hogy nagy célok sokasága vár még rám/ránk. Hiszem azt, hogy csak az Isten boldogsága képes engem is boldogítani. Az öröklétemnek/öröklétünknek csak így van értelme.

Az Isten számomra jelen van, bennem van jelen. Bár az Isten értem van bennem, soha nem tolakodó. Istennek elmondhatom, hogy szeretem Őt és vágyom rá, de a cselekvő és fenntartó Isten csak szeretet cselekedet által szerethető igazán. Amikor az embertársaimat szeretem, akkor az Istent cselekvő módon szeretem.

A hitem Istenben nem önbecsapás. Személyben hiszek, aki hív, vár és segít a hozzá vezető úton. 
A hitem választott útján a tapasztalatom által képes vagyok tisztán látni. Azt tapasztalom, hogy az Isten szándéka szerint jónak lenni jó. A tapasztalatok személyes bizonyosságot eredményeznek. Csak azt kell tennem, amit helyesnek látok. Ha így teszek, békét és örömöt élek meg. A célom bennem van. A cél a belső átváltozás. Belül kell olyanná válnom, mint az Isten. Ez az út a legizgalmasabb kaland, amiben valaha részem/részünk lehet.

A hit növelhető. A hitem attól függ, milyen a hozzáállásom a célomhoz. A hit mindig abba az irányba mutat, amit el szeretnék érni, amilyenné válni szeretnék. A hit igényli az értelmet és az akaratot. A hitem Istenben és a tervem az életemmel nálam egy kategória. Az értelmem segít abban, hogy a hitcélom fontosságát ne felejtsem el, és a törekvéseimben eléggé ösztönzött legyek.

A hit a szabadság és a hűség megnyilvánulása is, mert én döntöm el, hogy miben hiszek és hogy kitartok-e mellette. A hit nem azonos azzal, hogy elhiszek-e valamit valakinek. A hit életrátevés. A hitem vállalás. A célom vállalása. 
A hit izgalma a tevékeny várakozás izgalma. A hitben tevékenykedve izgalommal várom, hogy a célomhoz vezető út egymást követő állomásait megtapasztaljam.

Csak a bennem végbe menő jó változás az igazi változás. Ezt kell elősegítenem. Ennek legjobb módja a logika törvényei szerint az, hogy akarjak olyan lenni, mint az Isten. Az Isten világának törvényei nem a másik elnyomásán és félelemben tartásán alapuló törvények. A szeretet törvényeit – bármilyen logikusnak is tűnnek – ember nem találhatta volna ki. Azokat ki kellett nyilatkoztatni. Ha a szeretet törvényei nem kerültek volna kinyilatkoztatásra és nem lettek volna vonzó módon bemutatva, már rég elpusztítottuk volna egymást. Az ember természeténél fogva nem önzetlen, ezt tanulni kell. Bár ösztönösen szeretjük saját véreinket, de Jézus ezen túlmutató önzetlenséget kér. 
Isten létének legfontosabb bizonyítékát azok kapják meg, akik elkezdik követni Jézust az ima és a magatartás útján. A szerető Isten létezik. Szeretetének tartalma értelemmel belátható és Jézus követése által személyesen is megtapasztalható.

Mennél inkább szereti valaki az Istent, annál inkább megtapasztalja azt, hogy minden összedolgozik a javára. Jézus hívására a hitem cselekedetei által válaszolok. Ha nem vagyok őszinte magamhoz, akkor arra sem leszek képes, hogy Istenhez őszinte legyek. Az Istennel való kapcsolatomban az őszinteség a legnagyobb érték. Az őszinteségem által vagyok kapcsolatban az Istennel. Az őszinteségem közel visz az Atyához és Jézushoz még akkor is, ha tévedek. Az őszinte tévedés jóval kisebb hiba, mint az a hazugság, amely önmagam felmagasztalásán alapul. Az önmagához és így Istenhez is őszinte ember képes a leghamarabb kijavítani a tévedését. Ha elismerem, hogy tévedhetek, azt ismerem el, hogy képes vagyok a változásra. Márpedig, amíg nem az Isten szájából hallom, hogy tökéletes vagyok, addig változnom kell. Jézus nem véletlenül kéri, hogy legyünk gyermekké. Gyermekké, aki fejlődőképes.

Az Istenben való hit távlatot és értelmet ad az életnek. Az Istenben való hitem a Jézus által kinyilatkoztatott életen alapul. Általa ismertem meg, hogy milyen az Isten. Ez az Isten szerethető számomra. Annyira szeretem az Istent, amennyire követem.

A hitem olyan, mint a fényt és meleget adó tűz egy sötét világban, amelyet éppen ezért nem szabad hagynom kialudni. A hit tüzét a békét adó ima és a jót akaró cselekvés tapasztalata táplálja. A hitemet Istenben és az általa mutatott úton való járásban a hálaadó ima és a dicsőítő ima képes hatásosan erősíteni. Isten mindig mindenkor megszólítható, de csak az számít, hogy milyen szándékkal közeledem Hozzá. A szándékom akkor is lehet őszinte és tiszta, ha még nem vagyok tökéletes. Isten mindig válaszol az őszinte és tiszta szándékra. Lehet, hogy nem azonnal, lehet, hogy nem szavakkal, de válaszol. Isten békéje és vezetése megtapasztalható valóság.
Isten békéje az élet ajándéka, belső, erősítő tapasztalat. Isten sohasem kapkod, az Ő tempója a megalapozott növekedés tempója, amely belülről kifelé történik.

Az önzésem, a meglévő rossz dolgaim csak úgy változhatnak át, ha a hit útján járva a felismert jó megtételére és vállalására teszem a hangsúlyt. Ha jól törekszem a jóra, nem lesz időm, kedvem, energiám a hiábavalóságokra.

* * *

Ahogy Immanuel intelmeiben is olvashatjuk a 120. írásban, arra kéri Jézust, hogy ne példaként élje az életét, hanem mint ösztönzés. "Az urantiai, húsvér testbeli életed inkább az összes Nebadonbeli világon élők számára jelentsen ösztönzést az eljövendő korszakok minden nemzedékében. " 
Bármikor, bármilyen helyzetben példázom Jézus életéből, tanításaiból, ezt annak az ösztönző erőnek a képviseletében teszem, hogy oly istenszerűvé szeretnék válni mint ő. Ez pedig nem elérhetetlen! Még csak nem is kell tökéletes életet élni, hanem az Isten vezérelte életem - szférámon belül - legfelsőbb szinten teljeset. Jézus "nem az emberrel társult Isten, hanem inkább az emberben megtestesült Isten volt. És ő mindig is az az egyesített lény volt. Az egyetlen fejlődési tényező az ilyen felfoghatatlan viszonyban az volt, hogy (az emberi elme révén) fejlődési-öntudatos módon felismerte és megértette az Isten és ember voltának e tényét. " 120.4.2.
Erről azt gondolom, hogy én viszont Istenben teremtett ember vagyok, aki, ha nem is öntudatos módon, de folyamatos fejlődés útján válhatok istenivé.
 "Véges-végig e rendkívüli tapasztalásban az Atya Isten a maga döntése szerint úgy jelentette meg magát, ahogy mindig is teszi – a szokásos módon – az isteni cselekvés általános, természetes és biztos módján." 120.4.6. 
Az isteni cselekvést kinyilváníthatom a Jézus életéből merített ösztönző erőben, mint szeretet, türelem, megértés, másokat szolgálni képesség stb. s mindezt természetes módon is, hiszen részese vagyok az Istennek aki mindezt magában foglalja és tehetem ezt biztos módon, mert ő mindig velem van. Ahogyan Ferenc nagyszerűen megfogalmazta: "Istent nem lehet elveszíteni, csak elhagyni."

* * *

120. írás/5. hozzászólás

Gondolkodásra késztető tartalommal találkoztam az Immanuel által mondott intelmek során. Máshol is olvasható az Urantiában, hogy bár a lázadó nagyon hosszú időt kap arra, hogy változtasson a gondolkodás módján és visszatérjen az Atyai házba, ha azonban nem hajlandó erre, a másokat is gazdagítani tudó élményanyagának kimentése után a személye megsemmisítésre kerül. Íme, a bennem gondolatokat ébresztő idézet.

120:1.6 „Az urantiai alászállás időtartamára a Nappalok Elődei elrendelték, hogy bármely nebadonbeli lázadás hordozza magában a saját elpusztításának csíráját.”

Jézus azt mondta nekünk, hogy az Isten szeretet. Felmerül a kérdés, hogyan illeszthető a lázadó személyének megsemmisítése a csak szeretni tudó, irgalmas Isten képébe. 
Számomra ez az ellentmondás látszólagos és feloldható.

Először is, a lázadás lehetősége számomra a szabad akarat magasabb szférákban is meglévő tényét bizonyítja. Szintén a szabad akarat létét igazolja az, hogy az elbukott lázadó továbbra is ragaszkodhat akár az elrontott gondolkodásához is.

Nyilvánvaló számomra, hogy az Atyai igazgatás mindent megpróbál annak érdekében, hogy a szabad akarat tisztességtelen befolyásolása nélkül a lázadót a gondolkodása megváltoztatására segítse. De mi van akkor, ha a lázadó évszázezredek alatt sem akar mást, csak lázadni? Mit tehet ebben az esetben az az isteni igazgatás, amelynek feladatai közé tartozik az Istenhez hűek védelme és fejlődésének segítése?

Ma úgy gondolom, hogy az isteni igazgatás rendje nem elpusztít, hanem megszüntet. Fájdalom nélkül kivonja a létben tartó erőt abból a lényből, aki elutasítja azt, aki őt létben tartja.

Aki visszavonhatatlanul a lázadással azonosítja magát, azzá válik, amivel azonosul: szétdobálóvá. A szétdobálás ott, ahol építkezés folyik – rossznak minősül. Nincs tudomásom arról, hogy az Isten ellen lázadók a karanténban a mennyország helyeinél is jobb helyet hoztak volna létre. 
Az örök rossznak, tehát a törvényesített rossznak nem lehet helye egy fejlődő világegyetemben. A mennyországban a jónál csak jobb van. A mennyországban az örök rossznak nem lehet kifutási lehetősége. A rossz nem más, mint elrontott jó. Ha a rossz ragaszkodik az elrontottságához, akkor az nem jó. A rosszak gyülekezete is az Istenből él. A lázadókat is az Isten tartja létben. A jók istene nem tarthatja örökké létben a rosszak poklát.
Az isteni igazgatás a hosszú türelmi idő után csak tudomásul veszi a lázadó szabad akaratúak döntését.

Két dolgot az Isten nem tehet meg.
1) Az Isten nem mondhat igent arra, hogy a lázadó fondorlatos módon – tér és időbeli korlát nélkül – megtévesztő tevékenységet végezzen azok között, akik még nem látnak tisztán abban, hogy mi szolgálja ténylegesen az ő boldogságukat.
2) És az Isten nem mondhat igent arra, hogy a szabad akaratú, éppen ezért a gondolkodását elrontani képes lázadót ebben a minőségében örökre létben tartsa.

Az a véleményem, hogyha az Isten a fenti két dolgot mégis megengedné, akkor átlépné a szeretete határait, ellene mondana a saját szeretetének. Ne feledjük, az igazi szeretet nem kényszerítő csak vonzó, éppen ezért tud elengedni is. 
Istenen kívül nincs valóság. Az Isten tudja ezt. Egy „örök lázadó” megsemmisítése számomra annak a kinyilvánítása, ami mellett a lázadó döntött. A megsemmisítéssel egy Isten nélküli világba léphet. Egy olyanba, amelyben a teremtő és létben tartó Isten nem létezik. S mivel egy ilyen világban semmi sem létezik, így a lázadó sem. A megsemmisítéssel az Isten teljesíti a lázadó szabad akaratú lény döntését. Kivonul abból a létkörből, amelyen belül a lázadó személyét létben tartotta.

* * *

Irgalmasság kontra Igazságosság a kérdés Mihály hetedik alászállása alatt. Megpróbálom megközelíteni ezt a kényes és felszinen ellentmondásos kijelentést, ami Imánueltől hangzott, mikor tudomásunkra hozza a Napok Elődeinek határozatát, ami bármiféle zendülés kezdeményezőinek az azonnali megsemmisítését rendelte el. Ez esetben talán azt kell vizsgálnunk, mennyire elvetmült, megáltalkodott rosszaság és szándékos gonoszság volna egy lázadás elkezdése miután Mihály már több alászállásának az alkalomával bebizonyította teljes odaadásást, ragaszkodását és lélekmentő munkáját teremtményeit illetően. Azt olvassuk a 2. írás harmadik szakaszának az utolsó előtti paragrafusában: "A világegyetemi versengés elkerülhetetlen kimenetele magából abból a tényből ered, hogy valamely minőség istenisége pontosan megfelel bármely akarattal bíró teremtmény valósága, illetőleg ténylegessége mértékének. A tömény rossz, a velejéig ható vétkezés, a szándékos bűn és a megátalkodott gonoszság eredendően és önmagától fogva végzetes. A mindenségrendi valószerűtlenség e magatartásformái a világegyetemben csakis az átmeneti jellegű irgalom-vezérelte türelem miatt maradhatnak fenn, addig, amíg a pártatlan ítélkezést végző világegyetemi ítélőszékek igazságszolgáltató és méltányosság-gyakorló működésének eredményeként a döntés megszületik." Az esetleges lázadók viselkedése tehát kozmikus értelemben már teljes valótlanságra utal, a személyiség integritásának a szétesésére. Ilyenkor a Nappalok Ellődeinek a személyiség megszüntetését elrendelő határozata csak automatikusan érvénybe lép, amint az Isteni Tanácsos előttünk feltárja a 2. írás 3. szakaszának utolsó mondatában: "...ám amint mindeme szeretet-erőfeszítésük végleges és örök visszautasításba ütközik, akkor a megszüntetést elrendelő végleges határozatnak a Nappalok Elődeinek felügyelete alatt működő erők érvényt szereznek."

* * *

120. írás/6. hozzászólás

Egy szövegrészhez két módon állhatok hozzá: elemzem azt, vagy elmélkedem róla. Most, az alábbi, Immánueltől vett idézetből a vastagon kiemelt rész késztetett elmélkedésre.

120:2.2 „Halandó emberként, a nebadoni értelmes élet legalsóbb rendű fajtájaként szembesülj és ítéld el Kaligasztia és Lucifer istenkáromló kérkedését és a felvett szerény állapotodban mindörökre vess véget a fény e bukott gyermekei által hangoztatott szégyenletes hamisságoknak.”

A kinyilatkoztatás alapján úgy tűnik, hogy mi, emberek indulunk legmélyebbről az Isten felé. Hátrány ez vagy előny nekünk? Úgy gondolom, hogy Isten céltudatos. Tudja, hogy kit miért hoz létre. Az ember mélyről induló fejlődésének is meg kell legyen a célja. Egy biztos, a csak szeretni tudó Isten nem lehet személyválogató. 
Biztos vagyok abban is, hogy mivel mi indulunk a legmélyebbről, mi fogjuk a leginkább megajándékozottnak látni magunkat az Isten részéről. Nekünk, embereknek és a hozzánk hasonló legalsóbb rendű értelmes lényeknek kell bejárnunk a legnagyobb ívű erkölcsi pályát ahhoz, hogy az Istenhez érkezzünk. 
Mi aztán igazán megtapasztalhatjuk, hogy milyen az élet Isten nélkül. S személyes tapasztalatot nyerhetünk az Istenhez való közel kerülés minden szakaszáról is.
Minél szomjasabb egy ember, annál inkább tud örülni az éltető víznek. Minél nincstelenebbnek tudja magát valaki, annál inkább örül az Isten életajándékainak.
Mit is kaphatunk az Istentől? Mit is kaptam az Istentől eddig?

Kaptam értelmet megnyugtató válaszokat azokra kérdésekre, hogy honnan jöttem, hová tartok és hogyan kell élnem ahhoz, hogy boldog lehessek.
Ízelítőt kaptam abból a szívbékéből, amit csak az Isten tud adni.
Isten által találtam egy szerető mennyei Atyára. Isten által már nem vagyok többé magányos. Általa tudom, hogy sok barát vár rám odaát, s barátokat találhatok már itt, a földön is. S tudom, hogy a barátaim egyben a testvéreim is. 
Isten által kaptam lehetőséget az örök életre. Ennek elérése nem rajta fog múlni. S mivel az örök élet nem unalom, annak nagyszerűségei mind reám várnak.
De nem csak lehetőségeink nyílnak az Isten által. Ő már most vezet és segít bennünket.

Az Isten akarata és terve nem áll szemben az ember alapvető érdekével. Mi is boldogok akarunk lenni és az Isten is azt szeretné, hogy boldogok legyünk. A boldoggá levés módja csakúgy megtanulandó, mint az autóvezetés, vagy más célirányos tevékenység. Mint ahogy nem lehet akárhogy autót vezetni, boldogok is csak úgy lehetünk, ahogy ez az Isten törvényei szerint lehetséges. Egy közösségi világban nem lehetünk boldogok más kárára. Egy közösségi világban csak azt érdemes tenni, ami senkinek sem árt, viszont mindenkinek használ. Ilyen tevékenység a szolgáló szeretet. Szeretni csak az Isten szándéka szerint érdemes. Önzetlenül, másokat feljebb, Isten felé segítve. Isten nem hódolókat gyűjt. Isten olyan értelmes lényeket keres, akikkel megoszthatja magát, az életét, a munkáját, a boldogságát: a saját világát.

Ismétlem, úgy gondolom, hogy mivel az Isten nélküli létből indulunk, mi érezhetjük majd a leginkább megajándékozottnak magunkat az Isten által. Bár már indulásban megtapasztalhatjuk minden szomorúságát és boldogtalanságát egy Isten nélkül élt életnek, de válhatunk olyan boldoggá is, mint Ő.

Talán mi emberek vagyunk a legszabadabb lények. Nem csak elgondolkodhatunk arról, hogy milyen lenne a létezés az Isten nem ismerése nélkül – mi egy ilyen alapállásból indulunk.

Istent lehet ismerni, nem ismerni és rosszul ismerni. A két utolsó állapotot mi aztán könnyen megtapasztalhatjuk. Nem csak a boldogság, hanem a szabadság sem ér sokat az értelmes ember számára értelmes cél nélkül. Értelmes cél pedig csak az építésben, alkotásban van. A legnemesebb építési cél az Isten országának építése, egy olyan országé, amelyben mindenki a legtöbb jót adhatja és legtöbb jót kaphatja. Nem véletlenül vagyunk úgy kitalálva, hogy nyugtalanok maradunk addig, amíg Istent meg nem találjuk az életünkben. Mi, emberek, az Istenre vagyunk teremtve. Ez nem önzés az Isten részéről. Önzés akkor lenne, ha nem akarna velünk osztozni, ha nem akarna a barátunk, a testvérünk is lenni. Isten azért hiteles számomra, mert önmagát adja. A legtöbbet, amit adhat. S mivel rajta kívül nincsen más, más jót nem is kínálhat.

Isten úgy képes betölteni fejlődő életünket, hogy közben egyre többet kívánunk belőle. Minél többet látunk általa, annál többet kívánunk belőle.

Ha igazán megtaláljuk Istent, akkor már nem akarunk lázadni ellene. Tapasztalatból fogjuk tudni, hogy mi ezen már túl vagyunk. Mi már tudni fogjuk, hogyha Isten ellen lázadunk, a saját boldogságunk ellen lázadunk. Isten világa nyílt világ. Isten mindent meg akar nekünk mutatni benne. Csak akarnunk kell képessé válnunk a befogadására. Miként? Kezdjünk el úgy tenni, amint Jézus tett. Természetesen, ott ahol éppen vagyunk, úgy, ahogy Jézus is tenné a helyünkben.

* * *

120. írás/7. hozzászólás

Íme, a bennem gondolatokat ébresztő idézet. E szavakat Immánuel adja tanácsként Jézus számára urantiai leszületése előtt.

120:3.6 „…minden lehetséges mértékben törekedj arra, hogy elkerüld bármiféle szervezett tiszteletfajta, bármiféle megszilárdított vallás, illetőleg a halandó lények bármiféle elkülönült erkölcstani csoportosulásának hivatalos megalapítását. Az életed és tanításaid minden vallás és minden nép közös örökségévé legyen.”

Nagyon megragadott az, hogy Jézus erkölcse és tanításai a vallási csoportok felett állnak. Tényleg igaz az, hogy csak azok lesznek képesek együtt működni egymással, akik külön-külön igent mondanak a mennyei Atyára és a Jézus által bemutatott Isten országára. Ahhoz, hogy az emberek az Isten családjába akarjanak tartozni, előbb meg kell ismerniük ezt a családot és annak életét. Megismerni pedig csak úgy tudják, ha azok, akik már e család tagjai, bemutatják nekik a mennyország életét és erkölcsét.

Nem elég Isten működésmódjáról beszélni, be is kell mutatni, hogy Isten országa jelen idejű boldog élet. Amíg valaki vezetni akar másokat, addig uralkodni is akar felettük. Még az sem jó vezető, aki Istent akarja szolgálni. Hiába akarja valaki az Istent szolgálni, ha nem ismeri az Ő akaratát. Csak az a jó vezető, akit követni akarnak, akit önként követnek az emberek. Az emberek csak azt akarják követni, akiben az Isten jelenlétét felfedezik. Az Isten csak abban van jelen élő módon, aki nyitottan mindig az Isten vezetését keresi.

Isten mindenkit hív. Nem minden vallást, hanem minden embert. Intézmény nem közvetítheti Jézus életét és tanítását. Csak ember közvetítheti hitelesen Jézus életét és tanítását. A templom eszköz, az intézmény eszköz, az egyház eszköz. Egy eszköz akkor jó, ha minél több embert segít hozzá ahhoz, hogy Jézust megjelenítő életet éljen. A Jézust megjelenítő élethez olyan emberek kellenek, akik élő kapcsolatot ápolnak a bennük élő Istennel, és értelmükkel az Ő akaratát keresik. Egy intézmény fenntartása soha sem lehet cél, csak a szolgálat szervezése. A szolgálat szervezésének szándéka abban segít, hogy mindig csak akkora intézmény jöjjön létre és csak olyan formában, amilyet az adott szolgálat igényel.

A szolgálat lényege a felkínált segítség. A szolgáló öröme pedig az, hogy az Istennel együtt munkálkodva az Isten örömét éli. Isten csak a szükséges mértékben és csak a lényeges tartalmak tekintetében hangol össze. Nem uniformizál ott, ahol erre nincs szükség.

Az egyházi személy mindig elválasztó és szembe állító lesz, ha nem tud lemondani az intézményi jelképeiről és hitelveiről. A mennyei Atyának nincsenek intézményi hitelvei. Ő kapcsolatot kínál és az adás értelmes világának örömét.

Bár minden vallásban van jó tartalom is, de Jézust csak Jézus képviselheti önzetlenül és hűen. Az olyan emberek által létre hozott vallási intézmény, amely nem keretül szolgál a Jézus szellemében élendő élet megjelenítéséhez, nem az Istent szolgálja.
Ne feledjük, Isten szolgálóinak az emberek szolgálóivá kell lenniük. A mérce mindig az, hogy a szó és a tett bír-e közvetlen segítő erővel. Csak az Istenre figyelő, Vele együtt működő szolgáló képes a nehézségeket úgy kezelni, hogy az emberek vonzónak találják az Istenhez tartozást. Soha nem vallást, soha nem intézményt kell képviselni, hanem egy személy által egy másik Személyt. Az ember által az Istent. Az élő által az Éltetőt. Csak az Istenre jellemző többlet megjelenése fogja az embereket a bennük is élő Isten keresésére ösztönözni.

Aki számára Isten az első az életében, az mindig tisztelettel fog a másik emberre tekinteni, mert tudja, hogy az Isten azt a másik embert is egyedileg szereti, vele egyedi kapcsolatban van vagy egyedi kapcsolatban lesz. 
Az Isten mindenki számára elfogadott lesz, ha mindenki olyanként ismeri meg, amilyen valójában. Az emberek csak azért utasítják el a mennyei Atya akaratának keresését, mert nem ismerik sem az Atyát, sem az akarata természetét.

* * *

120. írás/8. hozzászólás

Hasznos megállapítások fogalmazhatók meg az alábbi intelmek alapján.

120:3.9 „Az előtted álló alászállás minden más részletét illetően a bent lakozó Igazító vezetésére, az emberi vezetőül működő, mindig jelenlévő isteni szellem tanítására, és az öröklött képességen alapuló, gyarapodó emberi elme értelem-ítéletére bízunk téged. A teremtmény és Teremtő sajátosságainak efféle társulása képessé tesz téged arra, hogy értünk éld az ember tökéletes életét a bolygói szférákon, nem szükségképpen tökéleteset bármely adott ember számára bármely adott nemzedékben bármely adott világon (még kevésbé az Urantián), de egészen és a legfelsőbb szinten teljeset, ahogy azt a kiterjedt világegyetemed jóval tökéletesebbé lett és tökéletesebbé váló világain értékelik.”

Megállapítások:
1) Az Igazító isteni szellem.
2) Ez az isteni szellem az emberben lakozik, így mindig jelen levő.
3) Az emberben jelen levő Igazítónak vezetői és tanítói szerepe van az ember számára.
4) Az emberi elme képes értelmes ítélet alkotásra.
5) Az ember elmeműködése öröklött képességen alapul.
6) Az ember értelmi működése gyarapítható.
7) A teremtményre jellemző sajátosságok társíthatók a Teremtőre jellemző sajátosságokkal. 
8) Teljes az az élet, amelyet az Istenért élnek.
9) Az ember számára annyi tökéletes élet lehet, ahány ember.
10) Az Isten számára teljes az az élet, amely mindig az Isten akaratát keresi és teszi.
11) Isten akaratának tétele tökéletesítő erővel bír.
12) Vannak tökéletesebb világok is a földin kívül.

Megjegyzés: Jézus a forrásra tette a hangsúlyt, a jelenlévő és mindig munkálkodó Atya képviselésére. Az ilyen szándékkal élt élet lehet teljes. 
A legidőtállóbb építőanyag az ember. Örök életre hivatott. Aki képes elősegíteni emberek jó irányú változását, az tette a legtöbbet.