Jelenlegi hely

145. Négy eseménydús nap Kapernaumban

{Az URANTIA könyv 2010. évi első kiadásának szöveg-felülvizsgálata alapján javasolt pontosításokat ld. kék betűszínnel.}

 

145. írás

Négy eseménydús nap Kapernaumban

JÉZUS és az apostolok január 13-án, kedden este érkeztek meg Kapernaumba. Szokás szerint Zebedeus betszaidai otthonát tették meg szálláshelyüknek. Most, hogy Keresztelő János halott volt, Jézus arra készült, hogy elindulnak az első szabad, nyilvános hitszónoki vándorútra Galileában. Jézus visszatérésének híre gyorsan elterjedt az egész városban, és másnap korán reggel Mária, Jézus anyja sietve felkerekedett, s elment Názáretbe, József fiához.

A szerdai, a csütörtöki és a pénteki napot Jézus Zebedeus házában töltötte, az első átfogó, nyilvános hitszónoki vándorútjukra való felkészítés keretében oktatta az apostolait. Fogadott és tanított számos őszinte érdeklődőt is, egyenként és csoportban egyaránt. András közreműködésével megszervezte, hogy a következő szombaton a zsinagógában beszéljen.

Pénteken késő este Jézus kishúga, Rúth titokban meglátogatta őt. Csaknem egy órát töltöttek egy hajón, mely a parttól nem messzire volt lehorgonyozva. Erről a látogatásról Zebedeus Jánost kivéve emberi lény nem tudott, és őt is figyelmeztették, hogy ne szóljon senkinek. Rúth volt Jézus családjának egyetlen tagja, aki következetesen és fenntartások nélkül hitt Jézus földi küldetésének isteni voltában a szellemi öntudatra ébredésének első pillanatától egészen Jézus mozgalmas segédkezéséig, haláláig, feltámadásáig és felemelkedéséig; és Rúth végül úgy jutott át a túlvilágokra, hogy sohasem kételkedett az apai fivére húsvér testbeli küldetésének természetfeletti jellegében. A kis Rúth volt Jézus fő vigasza, ami a földi családját illeti, az ő perének, elutasításának és keresztre feszítésének komoly megpróbáltatásában.

1. A halfogás

Ugyanezen hét péntekének reggelén, amikor Jézus a part mellett tanított, az emberek úgy körülvették a víz szélénél, hogy Jézus jelzett az egyik közeli hajón tartózkodó halászoknak, hogy jöjjenek a segítségére. Miután hajóra szállt, folytatta az összesereglett tömeg tanítását több mint két órán át. E hajó neve „Simon” volt; ez volt Simon Péter korábbi halászbárkája és azt Jézus a saját kezével készítette. Ezen a reggelen a hajót éppen Zebedeus Dávid és két társa használta, akik a tavon töltött eredménytelen éjszakai halászatból visszatérve közeledtek a parthoz. Éppen a hálóikat tisztogatták és javítgatták, amikor Jézus a segítségüket kérte.

Miután Jézus befejezte az emberek tanítását, így szólt Dávidhoz: „Lévén, hogy hátráltattalak benneteket azzal, hogy a segítségemre kellett sietnetek, hadd dolgozzak most veletek. Menjünk ki halászni; menjetek ki azokra a mély vizekre és engedjétek le a hálóitokat egy fogásra.” De Simon, Dávid egyik segédje, így felelt: „Mester, nincs értelme. Egész éjjel keményen dolgoztunk és semmit sem fogtunk; de a parancsodra kimegyünk és leengedjük a hálóinkat.” Simon azért egyezett bele, hogy kövessék Jézus utasításait, mert a főnöke, Dávid ilyen értelmű jelzést tett feléje. Amikor odaértek a Jézus által megjelölt helyre, leengedték a hálóikat és olyan sok halat fogtak, hogy féltek, a hálóik kiszakadnak, olyan sokat, hogy jeleztek a parton lévő társaiknak, és segítséget kértek. Amint mindhárom hajót csaknem elmerülésig megtöltötték hallal, ez a Simon térdre borult Jézus előtt, s azt mondta, „Távozz tőlem, Mester, mert bűnös ember vagyok.” Simon és mindenki, aki tanúja volt e mellékeseménynek, mind ámult a halfogáson. Attól a naptól fogva Zebedeus Dávid, ez a Simon és a társai otthagyták a hálóikat és követték Jézust.

De ez semmilyen értelemben nem volt csodás halfogás. Jézus a természet figyelmes tanulmányozója volt; tapasztalt halászként ismerte a Galileai-tóban élő halak szokásait. Ez alkalommal pusztán elvezette ezeket az embereket oda, ahol a halak e napszakban rendszerint lenni szoktak. Jézus követői azonban mindig is csodának tartották ezt.

2. Délután a zsinagógában

A következő szombaton, a zsinagógában tartott délutáni istentiszteleten mondta el Jézus „A Mennyei Atya Akaratáról” szóló hitszónoklatát. Délelőtt Simon Péter hirdette „Az Országot”. A csütörtök esti zsinagógai összejövetelen András tanított, tárgya „Az Új Út” volt. Ebben az időben több ember hitt Jézusban Kapernaumban, mint bármely más földi városban.

Lévén, hogy Jézus e szombat délutánon a zsinagógában tanított, a szokásoknak megfelelően a törvényből vette az első szöveget, a Kivonulás könyvéből olvasott fel: „És az Úrnak, a ti Isteneteknek szolgáljatok, és ő megáldja a kenyereteket és vizeteket, és távol tart tőletek minden betegséget.” A második szöveget a prófétáktól választotta, Ésaiástól olvasott fel: „Kelj föl és ragyogj, mert elérkezett világosságod, és az Úr dicsősége felragyogott rajtad. Mert még sötétség borítja a földet, és sűrű homály a népet, de fölötted ott ragyog az Úr szelleme, és az isteni dicsőség megnyilvánul rajtad. Még a nem-zsidók is eljönnek e világossághoz, és sok nagy elme adja meg magát e fény világosságának.”

E beszéddel Jézus a vallás személyes megtapasztalásának tényét igyekezett megvilágítani. A Mester egyebek mellett azt mondta:

„Jól tudjátok, hogy egy jószívű apa egészként szereti a családját, azért tekint csoportként rájuk, mert a család minden egyes tagja iránt nagy szeretettel van. A mennyei Atyához többé már nem Izráel gyermekeként kell közelednetek, hanem Isten gyermekeként. Csoportként valóban Izráel gyermekei vagytok, de egyénenként mindegyikőtök az Isten gyermeke. Nem azért jöttem, hogy Izráel gyermekeinek nyilatkoztassam ki az Atyát, hanem azért, hogy az Isten megértését és az ő szeretetére és kegyelmére vonatkozó kinyilatkoztatást az egyes híveknek, mint igaz személyes tapasztalást hozzam el. A próféták mind azt tanították nektek, hogy Jahve törődik az ő népével, hogy az Isten szereti Izráelt. De én egy nagyobb igazság hirdetésére jöttem közétek, olyanéra, melyet sok későbbi próféta szintén megértett, hogy az Isten egyénekként szeret titeketmindegyikőtöket. Minden nemzedéketeknek eddig nemzeti vagy faji vallása volt; most azért jöttem, hogy személyes vallást adjak nektek.

De még ez sem új gondolat. A szellemi beállítottságúak közül már sokan ismertétek ezt az igazságot, mert némely prófétátok erre kioktatott benneteket. Hát nem olvastátok az Írásokban, ahol Jeremiás próféta azt mondja: »Azokban a napokban nem mondják többé, az apák ették az éretlen szőlőt és a fiaik foga vásott el tőle. Mert ki-ki a maga gonoszságáért hal meg; csak annak vásik el a foga, aki az éretlen szőlőt eszi. Meglássátok, eljönnek a napok, amikor új szövetséget kötök a népemmel, de nem olyan szövetséget, mint amilyet atyáikkal kötöttem, amikor kivezettem őket Egyiptom földjéről, hanem új formájút. A törvényemet még a szívükbe is beleírom. Én az ő Istenük leszek, és ők az én népem lesznek. Azon a napon nem mondja az egyik ember a szomszédjának, ismered az Urat? Nem! Mert mindnyájan személyesen ismerni fognak a legkisebbtől a legnagyobbig.«

Nem olvastátok ezeket az ígéreteket? Nem hisztek az Írásoknak? Nem értitek, hogy a próféta szavai teljesedtek be abban, amit ma láttok? Talán nem buzdított benneteket Jeremiás arra, hogy a vallást szívügynek tekintsétek, hogy egyénekként viszonyuljatok az Istenhez? Nem mondta meg a próféta nektek, hogy a mennyei Isten a ti szíveiteket kutatja? És nem figyelmeztetett benneteket, hogy a természetes emberi szív csalárdabb mindennél és gyakran elkeseredetten gonosz is?

Nem olvastátok-e azt is, ahol Ezékiel már az atyáitoknak azt tanította, hogy a vallásnak a ti egyéni tapasztalásotokban kell valósággá válnia? Ne használjátok többé a mondást, mely úgy szól, »Az apák ették az éretlen szőlőt és a fiaik foga vásott el tőle.« »Amint igaz, hogy élek, mondja az Úristen, nézzétek, minden lélek az enyém; az apa lelke éppúgy, mint a fiú lelke. Csak annak a léleknek kell meghalnia, amelyik vétkezik.« Aztán Ezékiel előrelátta még ezt a napot is, amikor Isten nevében beszélve, azt mondta: »Új szívet is adok nektek, és új szellemet adok belétek.«

Nem kell félnetek többé attól, hogy az Isten az egyén bűnéért büntet egy nemzetet; a mennyei Atya a hívő gyermekeinek egyikét sem bünteti egy nemzet bűneiért, jóllehet bármely család tagjának gyakran kell elszenvednie a családi hibák és a csoportos vétségek anyagi következményeit. Nem veszitek észre, hogy egy jobb nemzetvagy egy jobb világreménye az egyén fejlődésével és megvilágosodásával erősen összefügg?”

A Mester ezután beszámolt arról, hogy a mennyei Atya azt akarja, hogy a földi gyermekei, amennyiben e szellemi szabadságot felfogják, kezdjék meg az örökkévaló felemelkedéssel járó paradicsomi létpályát. Ennek lényege pedig a teremtményben lakozó szellem azon isteni késztetésére adott tudatos válasz, hogy a teremtmény találja meg a Teremtőt, ismerje meg az Istent és törekedjen arra, hogy olyan legyen, mint ő.

Az apostoloknak nagy hasznára volt ez a beszéd. Mindegyikük jobban megértette, hogy az országról szóló evangélium az egyénnek és nem a nemzetnek szóló üzenet.

Bár a kapernaumi emberek jól ismerték Jézus tanítását, e szombati napon elmondott beszédén mégis megdöbbentek. Valóban úgy tanított, mint aki fennhatósággal rendelkezik, nem pedig úgy, mint az írástudók.

Ahogy Jézus befejezte a beszédét, a gyülekezetben egy fiatalember, akit Jézus szavai nagyon felkavartak, erős rángógörcsrohamot kapott és hangosan kiabálni kezdett. A roham elmúltával, amikor visszanyerte az öntudatát, félálomszerű állapotban beszélni kezdett, azt mondta: „Mihez kezdjünk veled, názáreti Jézus? Te az Isten szentje vagy; azért jöttél, hogy elpusztíts minket?” Jézus csendre intette az embereket, megfogta a fiatalember kezét, s így szólt, „Gyere ki ebből”és a férfi nyomban magához tért.

E fiatalembert nem szállta meg tisztátalan szellem vagy démon; közönséges rángógörcs áldozata volt. De azt tanították neki, hogy a betegségét egy rossz szellem általi megszállás okozza. Hitt e tanításban és így is viselkedett mindenben, amit csak a betegségével kapcsolatban gondolt vagy mondott. Az emberek mind elhitték, hogy az ilyen jelenségeket közvetlenül a tisztátalan szellemek jelenléte okozza. Ennek megfelelően hitték azt, hogy Jézus egy démont űzött ki ebből az emberből. Jézus azonban akkor nem gyógyította meg a férfi nyavalyakórságát. Aznap végéig, napnyugta utánig, e férfi nem is gyógyult meg egészen. Jóval a pünkösd napja után János apostol, aki utolsóként írta meg Jézus tetteit, került minden utalást ezekre az úgynevezett „démonűzésekre”, és ezt annak a ténynek a tükrében tette, hogy ilyen démoni megszállási esetek pünkösd után sohasem fordultak elő.

E mindennapos véletlen esemény eredményeként gyorsan híre terjedt egész Kapernaumban annak, hogy Jézus démont űzött ki egy férfiból és csodamód meggyógyította őt a zsinagógában a délutáni beszédének lezárásaként. A szombat éppen megfelelő időpont volt ahhoz, hogy egy ilyen megdöbbentő szóbeszéd gyorsan és eredményesen elterjedjen. E híresztelés eljutott a Kapernaum környéki összes kisebb településre is, és sok ember el is hitte.

Zebedeus nagy házában, ahol Jézus és a tizenkettek megszálltak, a főzés és a házimunka nagyobbrészt Simon Péter feleségére és az asszony anyjára maradt. Péter háza Zebedeuséhoz közel volt; és Jézus a barátaival megállt ott a zsinagógából visszafelé jövet, mert Péter feleségének anyja már napok óta hidegrázásos, lázas beteg volt. Ekkor, amint Jézus ott állt e beteg nő mellett, a kezét fogva s kezét a homlokára téve, véletlenül úgy alakult, hogy az asszony láza éppen akkor ment le, amikor vigasztaló és bátorító szavakkal szólt hozzá. Jézusnak még arra sem volt ideje, hogy az apostoloknak elmagyarázza, hogy nem tett csodát a zsinagógában; és mivel ez az esemény újan és élénken élt az emlékezetükben, és felidézték hozzá a kánai víz és a bor esetét is, e véletlen egybeesést egy újabb csodaként felfogva, némelyikük szaladt is ki, hogy elmondja az újságot az egész városban.

Amatha, Péter anyósa maláriás láztól szenvedett. Jézus ekkor nem gyógyította meg csoda által. Az asszony felgyógyulására nem is került sor néhány órával későbbig, napnyugta utánig, amely azzal a rendkívüli eseménnyel volt összefüggésben, mely a Zebedeus ház előkertjében ment végbe.

Ezek az esetek jellemző példái annak, ahogy a csodaváró nemzedék és a csodakereső emberek minden ilyen véletlen egybeesést arra szolgáló ürügynek tekintettek, hogy Jézus újabb csodatettének hírét terjeszthessék.

3. A gyógyítás napnyugtakor

Amikorra Jézus és apostolai az estétkük elköltéséhez készülődtek ezen eseménydús szombati nap vége felé, már egész Kapernaum és környéke nagy izgalomban volt az állítólagos gyógyulási csodák miatt; és minden beteg vagy szenvedő ember arra készült, hogy elmegy Jézushoz vagy elviteti magát hozzá a barátaival, mihelyt a nap lemegy. A zsidó tanítás szerint a szombat szent órái alatt még a gyógyulást sem volt szabad keresni.

Ezért, amint a nap eltűnt az ég alján, szenvedő férfiak, nők és gyermekek tömegei indultak el Zebedeus betszaidai háza felé. Egy férfi a lebénult leányával akkor indult el, amint a nap eltűnt a szomszédja háza mögött.

Az egész nap eseményei készítették elő ezt a rendkívüli napnyugtai színt. Még a Jézus által a délutáni beszédben felhasznált szöveg is azt sugallta, hogy a betegséget el kell űzni; és milyen példátlan erővel és fennhatósággal beszélt! Üzenete olyannyira ellentmondást nem tűrő volt! Nem folyamadott emberi tekintélyhez, de egyenesen beszélt az emberek lelkiismeretéhez és lelkéhez. Jóllehet nem alkalmazott szigorúan következetes észjárást, nem csűrte és csavarta a törvényt, nem vetett be elmés mondásokat, mégis erőteljesen, közvetlenül, tisztán és személyesen hatott a hallgatói szívére.

Az a szombat nagy nap volt Jézus földi életében, igen, egy világegyetem életében. Minden helyi világegyetemi tekintetben Kapernaum kis zsidó városa volt a Nebadon valódi központja. Nem egyedül a kapernaumi zsinagógában jelenlévő maroknyi zsidó alkotta azoknak a lényeknek a körét, akik hallgatták a jézusi beszéd ama nagy jelentőségű befejező részét: „A gyűlölet a félelem árnyéka; a bosszú a gyávaság álarca.” A hallgatói nem tudták elfelejteni azon áldott szavait sem, amikor azt mondta, „Az ember az Isten fia, nem ördögfajzat.”

Röviddel napszállta után, amikor Jézus és az apostolok még mindig az estebédhez megterített asztalnál ültek, Péter felesége hangokat hallott az előkertből és az ajtóhoz menve összegyűlt beteg emberek nagy társaságát látta, és azt is, hogy a kapernaumi út tele van olyanokkal, akik elindultak, hogy Jézus kezétől nyerjenek gyógyulást. Látván mindezt, rögtön visszament és tájékoztatta a férjét, aki szólt Jézusnak.

A Zebedeus ház főbejáratán kilépő Mester lesújtott és szenvedő emberek hosszú sorát látta. Csaknem ezer beteg és gyöngélkedő emberi lény volt a szeme előtt; legalábbis ekkora volt az elébe sereglett személyek száma. Nem minden jelenlévő volt beteg; némelyek a szeretteiknek segítettek a gyógyulás elnyerésére irányuló törekvésükben.

E szenvedő halandók, férfiak, nők és gyermekek látványa, akik nagyrészt az ő saját, világegyetemi igazgatásban bizalmat kapott Fiai vétkeinek és helytelen cselekedeteinek eredményeképpen szenvedtek ilyen nagy számban, mélyen megindította Jézus emberi szívét és kivívta e jóakaratú Teremtő Fiú isteni irgalmát. De Jézus jól tudta, hogy tisztán anyagi csodákra alapozva sohasem építhet tartós szellemi mozgalmat. Az ő következetes elve az volt, hogy tartózkodik a teremtői előjogainak megmutatásától. Kána óta a természetfeletti vagy csodás dolgok nem társultak a tanításához; a szenvedő sokaság mégis megérintette a rokonszenvező szívét és erősen hatott a megértő szeretetére.

Egy kiáltás hangzott fel az előkertből: „Mester, rendelkezz, állítsd helyre az egészségünket, gyógyítsd meg a betegségeinket és mentsd meg a lelkünket!” Alig hangzottak el e szavak, a szeráfok, fizikai szabályozók, élethordozók és közteslények hatalmas kísérete, mely mindig a világegyetem megtestesült Teremtője mellett volt, arra készült, hogy teremtő erővel cselekedjen, ha Uruk megadja a jelet. Jézus földi életében ez volt az egyik olyan pillanat, amikor az isteni bölcsesség és az emberi részvét olyannyira összefonódott az Ember Fiának ítéletében, hogy ő az Atyja akaratához való folyamodásban keresett menedéket.

Amikor Péter kérlelni kezdte a Mestert, hogy méltányolja a segítségkérésüket, Jézus végignézett a szenvedő tömegen, s így felelt: „Azért jöttem a világra, hogy kinyilatkoztassam az Atyát és megteremtsem az ő országát. E célból éltem az életemet eddig az óráig. Ha tehát Ő is úgy akarja, aki engem küldött, és ha ez nem összeegyeztethetetlen azzal, hogy magamat a mennyországról szóló örömhír terjesztésének szenteltem, akkor szeretném egészségesként látni a gyermekeimetés ” de Jézus további szavai elvesztek a hangzavarban.

Jézus a gyógyítási döntés felelősségét az Atya belátására bízta. Az Atyának nyilvánvalóan nem volt ellenvetése, mert alig hangoztak el a Mester szavai, amikor a Jézus Megszemélyesült Gondolatigazítójának parancsnoksága alatt szolgáló mennyei személyiségek gyülekezete körében nagy mozgolódás támadt. A hatalmas kíséret a szenvedő halandók tarka tömegébe szállt alá, és egyetlen pillanat alatt 683 férfi, nő és gyermek lett egészségessé, gyógyult ki tökéletesen minden fizikai betegségéből és egyéb testi rendellenességéből. Sem addig a napig, sem azóta nem lehetett látni ilyen jelenetet a földön. Számunkra, akik jelen voltunk, hogy lássuk a gyógyítás teremtő hullámát, mindez valóban felkavaró látvány volt.

De mindama lények közül, akik a természetfeletti gyógyulásnak ezen a hirtelen, váratlan kitörésén elképedtek, Jézus volt a legmeglepettebb. Egy pillanatra, amikor az emberi érdeklődése és rokonszenve az előtte megjelent szenvedés és nyomorúság látványára összpontosult, emberi elméjében nem gondolt a Megszemélyesült Igazítója azon intő figyelmeztetésére, hogy bizonyos feltételek mellett és bizonyos körülmények között nem lehet korlátozni egy Teremtő Fiú teremtői előjogainak időelemét. Jézus szerette volna egészségesnek látni a szenvedő halandókat, ha ez az Atya akaratával nem ellentétes. Jézus Megszemélyesült Igazítója nyomban eldöntötte, hogy a teremtő energiát igénybevevő cselekedet abban az időben nem ellentétes a paradicsomi Atya akaratával, és e döntésselJézus előzőleg kifejezett gyógyítási vágyának tükrébena teremtő cselekedet úgy lett. Amire egy Teremtő Fiú vágyik és amit az ő Atyja akar, az úgy VAN. Halandók ilyen tömeges fizikai meggyógyítására Jézus egész földi életében nem került sor többet.

Ahogy az várható volt, e kapernaumbeli betszaidai napnyugtai gyógyításnak híre ment egész Galileában és Júdeában, és a messzebb eső vidékeken is. Heródes félelmei újból felerősödtek, és megfigyelőket küldött, hogy számoljanak be neki Jézus munkájáról és tanításairól, és hogy megbizonyosodjon arról, hogy ő volna-e a korábbi názáreti ács vagy pedig Keresztelő János támadt fel holtából.

Főként a fizikai gyógyítás nem szándékos bemutatása miatt, ettől fogva a földi létpályája hátralévő részében Jézus éppen annyira lett gyógyító, mint tanhirdető. Igaz, folytatta a tanítást, de a személyes munkája főként a betegek és a szükséget szenvedők iránti szolgálatra irányult, míg apostolai a tan nyilvános hirdetésének és a hívek keresztelésének munkáját végezték.

De azok többségének, akik természetfeletti vagy teremtő fizikai gyógyulás részesei lettek az isteni energia napnyugtát követő megmutatásakor, nem vált állandó szellemi javára az irgalom rendkívüli megnyilatkozása. Keveseknek vált igazán épülésére ez a fizikai segédkezés, s az időtlen teremtő gyógyítás meglepő kitörése révén a szellemi ország ügye nem haladt előre az emberek szívében.

Azok a gyógyítási csodák, melyek Jézus földi küldetése során itt-ott felbukkantak, nem képezték részét az ország hirdetésére vonatkozó tervének. Véletlenszerűen együtt jártak azzal, hogy egy olyan isteni lény volt a földön, akinek csaknem korlátlan teremtői előjogai vannak és az isteni irgalom és az emberi rokonszenv példa nélkül álló egységével bír. De ezek az úgynevezett csodák sok gondot okoztak Jézusnak annyiban, hogy előítélet-erősítő nyilvánosságot hoztak és komoly mértékű, nem kívánt közismertséget eredményeztek.

4. Az este további részében

A nagy gyógyítási rohamot követő este folyamán az örvendező és boldog tömeg megtöltötte Zebedeus otthonát, és Jézus apostolainál is a tetőfokán volt az érzelmi lelkesültség. Emberi nézőpontból valószínűleg ez volt a legnagyobb nap a Jézus társaságában töltött nagyszerű napjaik között. A reményeik sem előtte, sem utána nem emelkedtek a bizodalmas várakozás ilyen magasságaiba. Jézus csak néhány nappal korábban szólt nekik, amikor még Szamaria határain belül voltak, hogy eljött az ideje annak, hogy az országot erővel hirdessék, és most láthatták a szemükkel azt, amiről úgy gondolták, hogy azon ígéret beteljesülése. Beleborzongtak abba, amint elképzelték, hogy mi jöhet még, ha a gyógyító erő bámulatos megnyilvánulása még csak a kezdet. A Jézus isteniségével kapcsolatos régóta meglévő kétségeik eltűntek. Szó szerint megrészegültek az önkívülettel határos, zavart elragadtatásuktól.

De amikor keresni kezdték Jézust, sehol sem találták. A Mestert nagyon felkavarták a történtek. A különféle betegségekből kigyógyult férfiak, nők és gyerekek késő estig ott őgyelegtek, abban bízva, hogy Jézus visszatér és akkor köszönetet mondhatnak neki. Az apostolok nem értették a Mester azon viselkedését, hogy az órák csak telnek és ő elvonultságban marad; ahhoz, hogy az örömük teljes és tökéletes legyen, csak az ő állandó jelenléte hiányzott. Amikor Jézus visszatért közéjük, már későre járt az idő, és a gyógyítási mellékeseménynek gyakorlatilag minden haszonélvezője hazament. Jézus nem volt hajlandó fogadni a tizenkettek, valamint azok elismerő szavait és rajongását, akik még mindig ott tartózkodtak, arra várva, hogy üdvözölhetik, és csak ennyit mondott: „Ne afelett örvendezzetek, hogy az Atyámnak hatalma van a test meggyógyítására, hanem annak örüljetek inkább, hogy meg van a hatalma a lelkek megmentéséhez. Térjünk nyugovóra, mert holnap az Atya ügyében kell eljárnunk.”

Megint csak tizenkét csalódott, zavart és búsuló szívű ember tért nyugovóra; az ikrek kivételével kevesen tudtak eleget aludni azon az éjszakán. Alig tett a Mester valami olyasmit, ami az apostolai lelkét vidámsággal töltötte el és megörvendeztette a szívüket, láthatólag rögtön összezúzta a reményeiket és teljesen lerombolta a bátorságuk és lelkesedésük alapjait. Ahogy e zavart halászemberek egymás szemébe néztek, csak egy dologra tudtak gondolni: „Nem értjük őt. Mit jelent mindez?”

5. Vasárnap kora reggel

Jézus sem aludt sokat azon a szombat éjszakán. Felismerte, hogy a világ tele van fizikai nyomorúsággal és anyagi nehézségek árasztják el, és elgondolkodott annak veszélyén, hogyha rákényszerül arra, hogy az idejéből oly sokat szenteljen a betegek és a szenvedők gondozásának, akkor a szellemi országnak az emberek szívében való megalapítására irányuló küldetése összeütközésbe kerül a fizikai dolgokban való segédkezéssel vagy legalábbis alárendelődik annak. Lévén, hogy ezek és hasonló gondolatok jártak Jézus halandói elméjében az éjszaka folyamán, ezért vasárnap reggel már jóval napkelte előtt felkelt és egymagában kiment az egyik kedvenc helyére, hogy az Atyával együtt lehessen. Ezen a reggelen Jézus imájának tárgya az volt, hogy legyen meg a bölcsessége és az ítélőképessége ahhoz, hogy az isteni irgalommal társult emberi rokonszenv a halandói szenvedés jelenlétében ne gyakoroljon rá oly erős hatást, nehogy az idejének egészét a fizikai segédkezés töltse ki s ezzel elhanyagolja a szellemi segédkezést. Bár egyáltalán nem akarta kerülni a betegek számára való segédkezést, tudta, hogy a szellemi tanítás és a vallási felkészítés fontosabb munkáját is végeznie kell.

Jézus azért ment ki oly sokszor a hegyekbe imádkozni, mert a személyes áhítat céljára alkalmas külön szobák nem álltak rendelkezésre.

Péter nem tudott aludni azon az éjszakán; így nagyon korán, nem sokkal azt követően, hogy Jézus elvonult imádkozni, felkeltette Jakabot és Jánost, és hárman elindultak megkeresni a Mesterüket. Több mint egyórányi keresgélés után találtak rá Jézusra és nagyon kérték, hogy adjon magyarázatot a különös viselkedésére. Szerették volna tudni, hogy miért tűnik úgy, hogy aggasztja a gyógyító szellem fenséges kiáradása, amikor minden ember végtelenül boldog és az apostolok olyannyira örvendeznek.

Jézus több mint négy órán át próbálta megmagyarázni a három apostolnak a történteket. Tanított nekik arról, hogy mi ment végbe és elmagyarázta az ilyen megnyilvánulásokkal járó veszélyeket. Jézus bizalmasan tudatta velük annak okát, hogy miért jött ki imádkozni. Megpróbálta világossá tenni a közeli társai előtt annak valódi okait, hogy az Atya országa miért nem épülhet csodatételre és fizikai gyógyításra. De ők nem értették a tanítását.

Időközben, vasárnap kora reggel, szenvedő lelkek más tömegei és sok kíváncsiskodó ember gyülekezett Zebedeus háza körül. Hangos szóval követelték Jézust. András és az apostolok olyannyira megdöbbentek, hogy mialatt Zélóta Simon az összegyűltekhez beszélt, András néhány társával felkerekedett, hogy megkeresse Jézust. A három apostol társaságában találva Jézust, András azt mondta: „Mester, miért hagysz magunkra bennünket a tömeggel? Nézd, mindenki téged keres; eddig még soha nem voltak ennyien, akik a tanításodat várják. A házat már most olyanok veszik körül, akik a nagy tetteid miatt közelről és távolról jöttek el. Nem térnél vissza velünk, hogy segédkezz nekik?”

Amint Jézus meghallotta ezt, így válaszolt: „András, hát nem megtanítottam neked és a többieknek, hogy az én küldetésem a földön az Atya kinyilatkoztatása, és az üzenetem a mennyország hirdetése? Hogy lehet tehát az, hogy el akartok terelni a munkámtól a kíváncsiak kielégítése és azok megelégedésének érdekében, akik jeleket és csodákat keresnek? Hát nem ezen emberek között voltunk e hónapok alatt mindvégig, és vajon azért csődültek ide, hogy meghallgassák az országról szóló jó hírt? Miért rohantak meg minket? Nem inkább azért, mert meggyógyult a fizikai testük, mintsem a lelkük üdvözüléséhez szükséges szellemi igazság befogadásának eredményeként? Amikor az emberek a rendkívüli megnyilvánulások miatt jönnek hozzánk, sokan nem az igazságot és az üdvözülést keresik, hanem a testi nyomorúságuk gyógyulását és azt, hogy megszabaduljanak az anyagi nehézségeiktől.

Mindvégig, mialatt Kapernaumban voltam, és a zsinagógában is és a parton is az országról szóló jó hírt hirdettem mindazoknak, akiknek van fülük, hogy meghallják és van szívük, hogy befogadják az igazságot. Nem az Atyám akarata az, hogy visszamenjek veletek kielégíteni az emberek kíváncsiságát és elmerülni a fizikai dolgokban való segédkezésben a szellemiek kizárásával. Felavattalak benneteket, hogy terjesszétek az örömhírt és segédkezzetek a betegeknek, de nekem nem szabad lekötnöm magam gyógyítással a tanítás kizárása mellett. Nem, András, nem megyek vissza veletek. Menj és mondd meg az embereknek, hogy higgyenek abban, amit tanítottunk nekik és élvezzék az Isten fiainak szabadságát, és készüljetek fel arra, hogy más galileai városokba indulunk, ahol már elő van készítve a terep az országról szóló jó hír terjesztéséhez. E célból jöttem én ide az Atyámtól. Menj hát, és készüljetek fel az azonnali indulásra, én addig itt várlak benneteket.”

Amikor Jézus elhallgatott, András és az apostoltársai szomorúan mentek vissza a Zebedeus házhoz, feloszlatták az összegyűlt tömeget, és gyorsan készülődni kezdtek az útra, ahogy Jézus meghagyta. Így Kr.u. 28. január 18-án vasárnap délután Jézus és az apostolok megkezdték az első valóban nyilvános és nyílt hitszónoki vándorútjukat a galileai városokban. Ezen az első vándorúton számos városban hirdették az országról szóló evangéliumot, de Názáretbe nem mentek el.

Azon a vasárnap délutánon, röviddel azután, hogy Jézus és az apostolok elindultak Rimmonba, Jakab és Júdás öccse jött el látogatóba a Zebedeus házhoz. Aznap déltájban Júdás felkereste fivérét, Jakabot és ragaszkodott ahhoz, hogy menjenek el Jézushoz. Mire Jakab beleegyezett, hogy Júdással tart, Jézus már elhagyta a várost.

Az apostolok kelletlenül hagyták maguk mögött a Kapernaumban támadt nagy érdeklődést. Péter úgy számolta, hogy nem kevesebb mint ezer hívőt lehetett volna megkeresztelni az országba való belépéshez. Jézus türelmesen végighallgatta őket, de nem akart beleegyezni, hogy visszatérjenek. Egy időre csend telepedett rájuk, és azután Tamás e szavakkal fordult az apostoltársaihoz: „Gyerünk! A Mester már beszélt. Nem számít, ha nem értjük teljesen a mennyország rejtélyeit, egy dologban azért biztosak vagyunk: olyan tanítót követünk, aki nem magának keres dicsőséget.” És vonakodva felkerekedtek, hogy Galilea városaiban terjesszék a jó hírt.

Hozzászólások

145:00.01 »»» „nyílt és nyilvános” »»» „szabad, nyilvános”

145:00.03 »»» „A kis Ruth” »»» „A kis Rúth”

145:00.03 »»» „a legkorábbi szellemi tudatosulásának pillanatától” »»» „a szellemi öntudatra ébredésének első pillanatától”

145:00.03 »»» „és Ruth” »»» „és Rúth”

145:00.03 »»» „Ruth titokban” »»» „Rúth titokban”

145:00.03 »»» „senkinek. Ruth” »»» „senkinek. Rúth”

145:01.02 »»» „engedjetek” »»» „engedjétek”

145:01.02 »»» „És Simon” »»» „Simon”

145:01.02 »»» „és társai” »»» „és a társai”

145:01.02 »»» „mert főnöke” »»» „mert a főnöke”

145:02.01 »»» „zsinagógai délutáni istentiszteleten” »»» „zsinagógában tartott délutáni istentiszteleten”

145:02.02 »»» „látnokoktól” »»» „prófétáktól”

145:02.03 »»» „E beszéd Jézus azon erőfeszítését képezte, hogy megvilágítsa a vallás személyes tapasztalásának tényét” »»» „E beszéddel Jézus a vallás személyes megtapasztalásának tényét igyekezett megvilágítani”

145:02.04 »»» „—” [nagykötőjel; kvirtmínusz; em dash] »»» „–” [gondolatjel; félkvirtmínusz; en dash]

145:02.04 »»» „hogy míg egy” »»» „hogy egy”

145:02.04 »»» „látnok” »»» „próféta”

145:02.04 »»» „látnokok” »»» „próféták”

145:02.05 »»» „’” [másodlagos idézet, záró tag] »»» „«” [másodlagos idézet, záró tag]

145:02.05 »»» „‚” [másodlagos idézet, nyitó tag] »»» „»” [másodlagos idézet, nyitó tag]

145:02.05 »»» „kötök népemmel” »»» „kötök a népemmel”

145:02.05 »»» „látnok” »»» „próféta”

145:02.05 »»» „látnokotok” »»» „prófétátok”

145:02.06 »»» „És talán” »»» „Talán”

145:02.06 »»» „látnok nektek” »»» „próféta nektek”

145:02.06 »»» „látnok szavai” »»» „próféta szavai”

145:02.07 »»» „’” [másodlagos idézet, záró tag] »»» „«” [másodlagos idézet, záró tag]

145:02.07 »»» „’” [másodlagos idézet, záró tag] »»» „«” [másodlagos idézet, záró tag]

145:02.07 »»» „’” [másodlagos idézet, záró tag] »»» „«” [másodlagos idézet, záró tag]

145:02.07 »»» „‚” [másodlagos idézet, nyitó tag] »»» „»” [másodlagos idézet, nyitó tag]

145:02.07 »»» „‚” [másodlagos idézet, nyitó tag] »»» „»” [másodlagos idézet, nyitó tag]

145:02.07 »»» „‚” [másodlagos idézet, nyitó tag] »»» „»” [másodlagos idézet, nyitó tag]

145:02.07 »»» „Ahogy én élek«, mondja az Úristen, »nézzétek” »»» „Amint igaz, hogy élek, mondja az Úristen, nézzétek”

145:02.07 »»» „És aztán” »»» „Aztán”

145:02.08 »»» „—” [nagykötőjel; kvirtmínusz; em dash: nyitó] »»» „–” [gondolatjel; félkvirtmínusz; en dash: nyitó]

145:02.08 »»» „—” [nagykötőjel; kvirtmínusz; em dash: záró] »»» „–” [gondolatjel; félkvirtmínusz; en dash: záró]

145:02.08 »»» „és csoportos” »»» „és a csoportos”

145:02.09 »»» „A Mester ez után beszámolt arról, hogy a mennyei Atya, ahogy az ember e szellemi szabadságot felfogja, azt akarja, hogy a földi gyermekei kezdjék meg az örökkévaló felemelkedéssel járó paradicsomi létpályát abban a teremtményi tudatos válaszban, mely a benne lakozó szellem azon isteni késztetésére adatik, hogy a teremtmény megtalálja a Teremtőt, megismerje az Istent és arra törekedjen, hogy olyan legyen, mint ő” »»» „A Mester ezután beszámolt arról, hogy a mennyei Atya azt akarja, hogy a földi gyermekei, amennyiben e szellemi szabadságot felfogják, kezdjék meg az örökkévaló felemelkedéssel járó paradicsomi létpályát. Ennek lényege pedig a teremtményben lakozó szellem azon isteni késztetésére adott tudatos válasz, hogy a teremtmény találja meg a Teremtőt, ismerje meg az Istent és törekedjen arra, hogy olyan legyen, mint ő”

145:02.10 »»» „volt e beszéd” »»» „volt ez a beszéd”

145:02.12 »»» „—” [nagykötőjel; kvirtmínusz; em dash] »»» „–” [gondolatjel; félkvirtmínusz; en dash]

145:02.12 »»» „embereket, és megfogta” »»» „embereket, megfogta”

145:02.15 »»» „Ekkor véletlenül úgy alakult, hogy amint Jézus ott állt e beteg nő mellett, a kezét fogva s kezét a homlokára téve és vigasztaló és bátorító szavak szólva, az asszony láza éppen akkor ment le” »»» „Ekkor, amint Jézus ott állt e beteg nő mellett, a kezét fogva s kezét a homlokára téve, véletlenül úgy alakult, hogy az asszony láza éppen akkor ment le, amikor vigasztaló és bátorító szavakkal szólt hozzá”

145:02.15 »»» „Jézus és barátai megálltak” »»» „Jézus a barátaival megállt”

145:02.17 »»» „csodavárási beállítottságú emberek minden ilyen véletlen egybeesést ürügyül vettek, hogy terjesszék annak hírét, hogy Jézus egy újabb csodát művelt” »»» „csodakereső emberek minden ilyen véletlen egybeesést arra szolgáló ürügynek tekintettek, hogy Jézus újabb csodatettének hírét terjeszthessék”

145:02.17 »»» „És ezek” »»» „Ezek”

145:03.01 »»» „felé, egész” »»» „felé, már egész”

145:03.02 »»» „Ezért amint” »»» „Ezért, amint”

145:03.03 »»» „Bár emberi tekintélyhez nem folyamadott, egyenesen” »»» „Nem folyamadott emberi tekintélyhez, de egyenesen”

145:03.03 »»» „kíméletlenül” »»» „szigorúan”

145:03.06 »»» „irányuló eme törekvésükben” »»» „irányuló törekvésükben”

145:03.07 »»» „akik az ő saját, a világegyetemi” »»» „akik nagyrészt az ő saját, világegyetemi”

145:03.07 »»» „e szenvedő” »»» „a szenvedő”

145:03.08 »»» „betegségeinket, és mentsd meg a lelkeinket” »»» „betegségeinket és mentsd meg a lelkünket”

145:03.08 »»» „kiáltó hang szállt” »»» „kiáltás hangzott”

145:03.08 »»» „szánalom” »»» „részvét”

145:03.08 »»» „világegyetem e megtestesült” »»» „világegyetem megtestesült”

145:03.09 »»» „—” [nagykötőjel; kvirtmínusz; em dash: nyitó] »»» „–” [gondolatjel; félkvirtmínusz; en dash: nyitó]

145:03.09 »»» „—” [nagykötőjel; kvirtmínusz; em dash: záró] »»» „–” [gondolatjel; félkvirtmínusz; en dash: záró]

145:03.09 »»» „Ha tehát Annak akarata az, aki engem küldött, és nem” »»» „Ha tehát Ő is úgy akarja, aki engem küldött, és ha ez nem”

145:03.10 »»» „És számunkra” »»» „Számunkra”

145:03.10 »»» „gyógyítás e teremtő” »»» „gyógyulás teremtő”

145:03.10 »»» „Jézus e gyógyítási” »»» „Jézus a gyógyítási”

145:03.11 »»» „—” [nagykötőjel; kvirtmínusz; em dash: nyitó] »»» „–” [gondolatjel; félkvirtmínusz; en dash: nyitó]

145:03.11 »»» „—” [nagykötőjel; kvirtmínusz; em dash: záró] »»» „–” [gondolatjel; félkvirtmínusz; en dash: záró]

145:03.11 »»» „gyógyulás e hirtelen és váratlan” »»» „gyógyulásnak ezen a hirtelen, váratlan”

145:03.11 »»» „látni e szenvedő” »»» „látni a szenvedő”

145:03.13 »»» „gyógyítás e nem” »»» „gyógyítás nem”

145:03.14 »»» „de az időtlen” »»» „s az időtlen”

145:03.14 »»» „e fizikai” »»» „ez a fizikai”

145:03.14 »»» „energia e napnyugtai megmutatásakor” »»» „energia napnyugtát követő megmutatásakor”

145:03.14 »»» „gyógyítás e meglepő” »»» „gyógyítás meglepő”

145:03.14 »»» „irgalom e rendkívüli” »»» „irgalom rendkívüli”

145:04.01 »»» „Az e nagy” »»» „A nagy”

145:04.01 »»» „erő e bámulatos” »»» „erő bámulatos”

145:04.01 »»» „Reményeik” »»» „A reményeik”

145:04.01 »»» „Szó szerint megrészegítette őket a zavart elbűvöltségük elragadtatása.” »»» „Szó szerint megrészegültek az önkívülettel határos, zavart elragadtatásuktól.”

145:04.02 »»» „hatalma ahhoz, hogy megmentse a lelkeket” »»» „hatalma a lelkek megmentéséhez”

145:04.02 »»» „örvendezzetek afelett” »»» „afelett örvendezzetek”

145:04.02 »»» „tizenkettek és mások” »»» „tizenkettek, valamint azok”

145:04.03 »»» „És megint” »»» „Megint”

145:05.01 »»» „és ítélőképessége ahhoz, hogy ne engedje az isteni irgalommal társult emberi rokonszenvének a rá való erős hatást a halandói szenvedés jelenlétében” »»» „és az ítélőképessége ahhoz, hogy az isteni irgalommal társult emberi rokonszenv a halandói szenvedés jelenlétében ne gyakoroljon rá oly erős hatást”

145:05.01 »»» „és vallási” »»» „és a vallási”

145:05.01 »»» „hogy a szellemi” »»» „akkor a szellemi”

145:05.01 »»» „hogy rákényszerül” »»» „hogyha rákényszerül”

145:05.03 »»» „szellem eme fenséges” »»» „szellem fenséges”

145:05.04 »»» „megmagyarázni e három” »»» „megmagyarázni a három”

145:05.07 »»» „hírek terjesztéséhez” »»» „hír terjesztéséhez”

145:05.07 »»» „kielégíteni e kíváncsiakat” »»» „kielégíteni az emberek kíváncsiságát”

145:05.08 »»» „András és apostoltársai” »»» „András és az apostoltársai”

145:05.08 »»» „És így” »»» „Így”

145:05.09 »»» „az után” »»» „azután”

145:05.10 »»» „fordult apostoltársaihoz” »»» „fordult az apostoltársaihoz”

145:05.10 »»» „híreket” »»» „hírt”