Jelenlegi hely

300 millió éves erdőt fedeztek fel (?)

Szerző:

Tárgykör:

Keletkezés éve:

Nyelv:

Az USA-beli Illinois államban feltárt őskori [paleozoikumi] erdő maradványait nyolc működő szénbányában találták meg. A több tíz négyzetkilométer kiterjedésű lelet minden idők legnagyobb megkövesedett erdője, a második legnagyobbnál is legalább ötvenszer nagyobb. Az erdő korát 300 millió évesnek tartják. Az ökoszisztéma karbonkori pusztulását a globális felmelegedés miatti vízszintemelkedéssel magyarázzák.

Az Urantia könyvből megtudhatjuk egyebek mellett azt, hogy:

250 millió éve:

„A szárazföldet gyorsan meghódították a szárazföldi növényzet új rendjei. Azelőtt kevés növény nőtt a földön, kivéve a vízpartok környékét. Most, és hirtelenül, a burjánzó páfránycsalád jelent meg és sebesen elterjedt a gyorsan emelkedő szárazföldön a világ minden részén. Rövid idő alatt hatvan centiméter vastag és tizenkét méter magas fafajok fejlődtek ki; később kifejlődtek a levelek, de ezek a korai faváltozatok csak csökevényes lombozattal rendelkeztek. Számos kisebb növény is volt, azonban a kövületeiket nem lehet megtalálni, mert rendszerint elpusztították őket a még korábban megjelent baktériumok.” (59:4.13)

230 millió évvel ezelőtt:

„A földrészek emelkedése folytatódott, és a légkör oxigéntartalma is növekedni kezdett. A földet harminc méter magas, hatalmas páfrányerdők, valamint az akkori idők sajátos fái, a csönderdők borították; hangot nem lehetett ott hallani, még levélsusogást sem, mert e fáknak nem voltak leveleik.” (59:4.17)

230 millió évvel ezelőtt:

„A földrészek emelkedése folytatódott, és a légkör oxigéntartalma is növekedni kezdett. A földet harminc méter magas, hatalmas páfrányerdők, valamint az akkori idők sajátos fái, a csönderdők borították; hangot nem lehetett ott hallani, még levélsusogást sem, mert e fáknak nem voltak leveleik.” (59:4.17)

„200.000.000 évvel ezelőtt kezdődtek el a karbonkori időszak valóban tevékeny szakaszai. Húszmillió évvel ezen időszak előtt rakódtak le az első szénüledékek, de most már jóval kiterjedtebb szénképződési folyamatok zajlottak. A tényleges szénképződési időszak hossza valamelyest meghaladta a huszonötmillió évet.

A szárazföld rendszeres időközönként felemelkedett, majd lesüllyedt a változó tengerszint miatt, melyet viszont a tengerfenék működése váltott ki. E kéregnyugtalanság — a szárazföld süllyedése és emelkedése — a parti mocsarak burjánzó növényvilágával együtt hozzájárult a kiterjedt szénlerakódások létrejöttéhez, ami miatt ezt az időszakot karbonkornak is nevezik. És az éghajlat még mindig enyhe volt világszerte.

A szénrétegek palás anyaggal, kővel és törmelékkőzettel váltakoznak. E kőágyak vastagsága az Egyesült Államok középső és keleti részén tizenkettő és tizenöt méter között változik. De ezeknek az üledékeknek a nagy része a későbbi kiemelkedések során kimosódott. Észak-Amerika és Európa egyes részein a széntartalmú kőzetrétegek 5.400 méter vastagok.

A jelenlegi szénágyak alatt fekvő agyagban növekedett fagyökerek jelenléte azt példázza, hogy a szén pontosan ott képződött, ahol ma is megtalálható. A kőszén annak a buja növényzetnek a vízmosta és nyomás-alakította maradványa, mely e távoli korszak ingoványaiban és mocsaras partszakaszain nőtt. A szénrétegek gyakran tartalmaznak földgázt és kőolajat is. A tőzegágyak, a múltbeli növényi élet maradványai elszenesednek, ha megfelelő nyomás és hő éri azokat. Az antracit a kőszénnél nagyobb nyomás és hő hatására jön létre.

Észak-Amerikában a szénrétegek száma, mely azt mutatja, hogy a szárazföld hányszor süllyedt le és emelkedett ki, a különféle ágyakban változó, mégpedig Illinoisban tíz, Pennsylvaniában húsz, Alabamában harmincöt, Kanadában pedig hetvenöt. A kőszénágyakban édesvízi és tengeri kövületek egyaránt vannak.

Észak- és Dél-Amerika hegyei e korszakban végig mozgásban voltak, az Andok és a déli ősi Szikláshegység is emelkedőben volt. Az atlanti-világtengeri és a csendes-világtengeri partok nagy magasföldjei süllyedni kezdtek, végül oly mértékben lepusztultak és elmerültek, hogy a két világtenger partvonalai visszahúzódtak nagyjából a jelenlegi helyzetükbe. Ennek az áradásnak az üledékei átlagosan mintegy háromszáz méter vastagok.” (59:5.13-5.18)

„190.000.000 évvel ezelőtt az észak-amerikai karbontenger nyugati irányban a jelenlegi sziklás-hegységi térségen is túlra terjeszkedett, s Kalifornia északi részén keresztül összeköttetést teremtett a Csendes-világtengerrel. Amerika- és Európa-szerte rétegről rétegre folytatódott a szénlerakódás, ahogy a parti területek kiemelkedtek, majd lesüllyedtek a tengerparti szintingadozás e korszakaiban.” (59:5.19)

„180.000.000 évvel ezelőtt zárult le a karbonkori időszak, amely alatt szénképződés ment végbe az egész világon — Európában, Indiában, Kínában, Észak-Afrikában és az Amerikákban. A szénképződési időszak végén Észak-Amerika a Mississippi völgyétől keletre kiemelkedett, és e terület nagy része azóta is a tenger szintje felett van. E szárazföld-kiemelkedési időszak jelenti Észak-Amerika mai hegységei létének a kezdetét, mind az Appalache-térségben, mind pedig nyugaton.

Tűzhányók működtek Alaszkában és Kaliforniában, valamint Európa és Ázsia hegységképző vidékein is. Amerika keleti és Európa nyugati része összeköttetésben állt a grönlandi földrésszel.

A szárazföld kiemelkedése elkezdte megváltoztatni a korábbi korszakok tengeri éghajlatát és elkezdte felváltani azt a kevésbé enyhe és inkább változatos szárazföldi éghajlattal.

Ezekben az időkben a növények egysejtű csíramagosak voltak, és a szél ezeket az ivartalan szaporítósejteket nagyon messzire is eljuttatta. A karbonkori fák törzsének átmérője nemritkán elérte a két métert, a magasságuk pedig a csaknem negyven métert. A mai páfrányok valóban e letűnt korok emlékei.” (59:5.20-5.22)

Vagyis a szénképződés legkorábban kb. 220 millió évvel ezelőtt kezdődött, a legintenzívebben a 200 és 180 millió évvel ezelőtti időszakban zajlott. A cikkben említett mai szárazföldi terület korábban többször is víz alá került. Az erdőkövület 300 millió éves kora azonban nem helytálló. A természetes radioaktív bomlás rátája az időben nem állandó, a régmúltbeli radioaktív bomlási ráták nagyobbak voltak a mai rátáknál. A cikkben említett 300 millió év a tényleges időt meghatározó osztószámmal visszaszámolva kb. 187 millió évet jelent a valóságban. (A részletes magyarázatot ld. Halvorson cikkében az élet történetéről az urantia.hu-n.)

 

Felhasznált irodalom: