Jelenlegi hely

68. A polgárosodás hajnala

I. A 68. írás címe, alcímei és legjobban tetsző részei

A POLGÁROSODÁS HAJNALA

1. A védelmi közösségtudat
A) „68.1.1 Amint az emberek egymás közvetlen közelébe kényszerülnek, gyakran megszeretik az embertársaikat, azonban az ősemberben természeténél fogva nem tengett túl a testvéri érzés szelleme és a társakkal való társadalmi kapcsolat iránti igény. A korai emberfajták inkább a keserű tapasztalatok árán tanulták meg, hogy »egységben az erő«; és e természetes testvéri szeretet hiánya az, ami manapság az emberek közötti testvériség azonnali felismerésének útjában áll az Urantián.

68:1.2 A társulás már korán a túlélés árává lett. A magányos ember védtelen volt, hacsak nem viselte magán a törzs bélyegét, mely igazolta, hogy ő valamelyik olyan csoporthoz tartozik, mely az illetőt ért bármiféle támadást bizonyosan megbosszulna. Még Káin idejében is végzetes dolog lett volna távolabbra utazni egyedül, a csoporthoz való tartozás valamilyen ismertetőjegye nélkül. A polgárosultság az embernek az erőszakos halál elleni életbiztosításává lett, míg a biztosítási díjakat azáltal fizette, hogy alávetette magát a társadalom számos törvényi követelményének.”

B) 68:1.4 „…az együttműködés nem természetes vonása az embernek; az együttműködést az ember tanulja, mégpedig először félelmen keresztül, majd később azért, mert felfedezi, hogy ez által időt takaríthat meg és hasznosnak ítéli a túlvilág feltételezett veszélyeivel szembeni védekezésben.”

C) 68:1.5 „…a társulás révén elért túlélési érték növekedése miatt fordulhatott elő az, hogy az ember számos tévedése messze nem volt képes megállítani vagy lerombolni az emberi polgárosodást.

68:1.6 Azt, hogy a kortárs műveltségi társadalom inkább új jelenség, jól mutatja az olyan fejletlen társadalmi viszonyok jelenkori fennállása is, mint amelyek az ausztrál őslakosokat és az afrikai busmanokat és pigmeusokat jellemzik. E visszamaradt népek körében megfigyelhető valami abból az egykori csoportviszályból, személyes gyanakvásból és más, meglehetősen közösségellenes jegyekből, melyek minden fejletlen emberfajtára jellemzők voltak. Az ősi idők nem közösségszerető népeinek e sajnálatos maradványai ékesen bizonyítják azt a tényt, hogy az ember természetes egyéniségközpontú hajlamai nem képesek sikerrel felvenni a versenyt a társadalmi fejlődés hatalmasabb és erősebb szerveződéseivel és társulásaival. E visszamaradott és gyanakvó közösségellenes fajták, melyek ötven-száz kilométerenként eltérő tájnyelven beszélnek, jól mutatják, hogy milyen világban is élnétek ma, ha a Bolygóherceg testtel bíró törzskarának és a fajnemesítést végző ádámi csoportok későbbi közreműködőinek együttes tanítása elmaradt volna.

68:1.7 A »vissza a természethez« újkori, elcsépelt szólása nem más, mint tudatlanságon alapuló téveszme, a valamikori kitalált »aranykor« valóságába vetett hit. Az aranykor mondájának kizárólagos valóságalapja Dalamatia és az Éden történelmi ténye. De e fejlett társadalmak még igen messze voltak az eszményített álmok megvalósulásától.”

2. A társadalmi fejlődést meghatározó tényezők
A) 68:2.5 „Az ősember csak akkor gondolkodott, amikor az éhség rábírta; az élelemmel való takarékoskodás az ő első önmegtartóztatási, önfegyelmezési cselekedete volt. A társadalom növekedésével a fizikai éhség már megszűnt egyedüli tényező lenni a kölcsönös társulások kialakulásában. Számos másféle éhség, a különféle igények megjelenése mind szorosabb társulásra késztette az emberiséget. Ma már azonban a társadalom fejnehézzé lett a feltételezett emberi igények túlzott mértékűvé válása miatt. A huszadik századi nyugati polgárosodott társadalom fáradtan görnyed a fényűzésből és az emberi vágyak és igények szertelen burjánzásából eredő óriási teher alatt.”

B) „68:2.8 A polgárosodott társadalom csaknem minden maradandó értéke a családban gyökerezik. A család volt az első sikeres békés csoport, ahol a férfi és a nő megtanulta a kibékíthetetlen ellentéteik szabályozásának módját, miközben a gyermekeiket a béke megteremtésére tanították.”

C) „68:2.10 Ha a hiúságba beleértjük a büszkeséget, a törekvést és a méltóságot is, akkor nem csak azt vehetjük észre, hogy e hajlamok miként járulnak hozzá az emberi társulások kialakulásához, hanem azt is, hogy miként tartják össze az embereket, lévén, hogy ezek az érzelmek semmit sem érnek közönség nélkül, mely előtt díszelegni lehet. A hiúság rövidesen olyan egyéb érzelmekkel és érzésekkel társult, melyeknek olyan társadalmi színtérre volt szükségük, ahol megmutathatják és kielégíthetik magukat. Ebből az érzelemcsoportból származik minden művészet, szertartás, játékos testgyakorlás és egyéb versengés minden formájának ősi kezdete.

68:2.11 A hiúság óriási mértékben járult hozzá a társadalom megszületéséhez; azonban e kinyilatkoztatások idején egy kérkedő nemzedék helytelen törekvései azzal fenyegetnek, hogy a magas fokon szakosodott társadalom teljes építményét átjárva lehúzzák azt. A gyönyörkeresés már régóta meghaladta az éhség kielégítésének vágyát; az önfenntartás elfogadott társadalmi céljai gyorsan átalakulnak az önös létezés alapjává és annak fenyegető formáivá. Az önfenntartás építi a társadalmat; a féktelen maga kedvére való létezés biztosan elpusztítja a polgárosodott társadalmat.”

3. A kísértetektől való félelem közösségszervező hatása
A) 68:3.3 „A halottak eltávozott szellemeitől való rettegés a félelem új és meglepő formáját hozta a felszínre, az iszonyat megdöbbentő és félelmetes fajtáját, mely hozzájárult ahhoz, hogy a régi korok laza társadalmi rendjei összeálljanak az ősi idők jóval fegyelmezettebb és alaposabban szabályozott kezdetleges csoportjaivá.”

B) 68:3.3 „Az alaptalan evolúciós félelmek rendeltetése, hogy azokat felváltsa a kinyilatkoztatás által ösztönzött tisztelet az Istenség iránt. A kísértetfélés korai tisztelete erős társadalmi kötelékké vált, és ama régmúlt napok óta az emberiség többé-kevésbé a szellemi lényeg megragadására törekszik.

68:3.4 Az éhség és a nemi vágy terelte össze az embereket; a hiúság és a kísértetektől való félelem tartotta őket együtt. Azonban ezek az érzelmek önmagukban, a békét támogató kinyilatkoztatások hatása nélkül, nem képesek elviselni az emberek közötti társulásokban jelenlévő gyanakvás és viszolygás jelentette terheket. Az emberfeletti források segítsége nélkül a társadalomra halmozott teher bizonyos határok átlépését követően ledől, és éppen ezek a társadalmi serkentő hatások – az éhség, a nemi vágy, a hiúság és a félelem – szövetkeznek annak érdekében, hogy az emberiséget belevigyék a háborúba és a vérontásba.

68:3.5 Az emberi faj békehajlama nem természetes adottság; az a kinyilatkoztatott vallás tanításaiból származik, valamint a fokozatosan fejlődő emberfajták felgyülemlett tapasztalataiból, s még közelebbről Jézusnak, a Béke Hercegének a tanításaiból.”

4. Az erkölcsök fejlődése
A) 68:4.2 „Nem szabad elfelejteni, hogy az erkölcsök abból az erőfeszítésből származnak, hogy a csoport az életét a tömeglét feltételeihez igazítsa; az erkölcsök alkották az ember első társadalmi intézményét. És mindeme törzsi válaszok abból az erőfeszítésből táplálkoztak, hogy az ember elkerülje a fájdalmat és a megaláztatást, miközben gyönyört keres és hatalomra igyekszik szert tenni. A népi szokások eredete, hasonlóan a nyelvek eredetéhez, sohasem tudatos és sohasem szándékos, és ezért mindig rejtelmekbe burkolózik.

68:4.3 A kísértetektől való félelem az ősembert a természetfeletti dolgok elképzelésére késztette… Az erkölcsöket már korán létrehozó és kikristályosító egyetlen dolog nem volt más, mint a holtak feltételezett féltékenysége arra, ahogyan az élők éltek és meghaltak; e hiedelem szerint a holtak szörnyű megtorlást vittek volna végbe azon élő halandók körében, akik az általuk még a húsvér testben töltött idő alatt tisztelt életviteli szabályokkal szemben óvatlan tiszteletlenséggel viseltetnek. Mindezt a sárga emberfajtának az elődei iránti jelenkori tisztelete szemlélteti a legjobban.”

B) 68:4.6 „Az emberi történelem útját a levetett szokások és a feleslegessé vált társadalmi szokások szegélyezik; de egyetlen olyan polgárosodott társadalom sem tartott ki, mely levetette az erkölcseit, kivéve azt az esetet, amikor a jobb és alkalmasabb szokásokhoz való alkalmazkodás érdekében tette ezt.”

5. A földhasználati módszerek – az ember önfenntartási készségei
A) 68:5.8 „A pásztorkodás előtti idők társadalma a nemek együttműködésén alapult, azonban az állattenyésztés elterjedése a nőt a társadalmi szolgaság legalsó szintjére juttatta. A korábbi időkben az állatok húsából nyerhető élelem megszerzése a férfi feladata volt, a nő az ehető növényi táplálékról gondoskodott. Ezért, amikor az ember belépett a lét pásztorkodó korszakába, a nő rangja nagymértékben esett. Neki még mindig művelnie kellett a földet az élelemül szolgáló növényi táplálék előállítása érdekében, míg a férfinak csak ki kellett mennie a nyájaihoz a megfelelő mennyiségű állati hús megszerzéséhez. A férfi így viszonylag függetlenné vált a nőtől”.

B) „68:5.11 A pásztorok és a földművesek között mindig is voltak súrlódások. A vadász és a pásztor harcos, harckedvelő; a mezőgazdaságból élő inkább békeszerető fajta. Az állatokkal való együttlét küzdelemre és az erő alkalmazására sarkall; a növényekkel való törődés türelmet, nyugalmat és békét nevel ki. A mezőgazdaság és az iparosodás a béke tevékenységei közé tartozik. Azonban e két dolog mint világi társadalmi tevékenység gyengesége az, hogy hiányzik belőlük az izgalom és a kaland.”

C) 68:5.13 „…az ipari korszak nem reménykedhet a túlélésben, ha a vezetői nem ismerik fel, hogy még a legmagasabb szintű társadalmi fejlődésnek is mindig egészséges mezőgazdasági alapon kell nyugodnia.”

6. A műveltség kialakulása
A) „68:6.6 A családméretet mindig is befolyásolta az életszínvonal. Minél magasabb az életszínvonal, annál kisebb a család, mely egészen addig mehet, hogy állandósult állapot alakul ki vagy fokozatos kipusztulás megy végbe.”

B) „68:6.9 Számos emberfajta megtanulta a magzatelhajtás módszerét, és e szokás meglehetősen általánossá vált azt követően, hogy a házasságot nem kötöttek vonatkozásában a gyermekáldás tabuja kialakult. Sokáig az volt a szokás, hogy a hajadonnak meg kellett ölnie a gyermekét, de a polgárosultabb csoportok között e törvénytelen gyermekek a leány anyjának gyámoltjaivá lettek. Sok ősi nemzetséget gyakorlatilag teljesen kiirtott a terhességmegszakítás és a csecsemőgyilkosság szokása. Ám függetlenül az erkölcsi előírásoktól, igen kevés gyermeket pusztítottak el azt követően, hogy egyszer már megszoptatták őket ¬– az anyai ragaszkodás túlságosan is erős.”

C) „68:6.11 A világ szempontjából a túlnépesedés a múltban még sohasem jelentett komoly problémát, azonban ha a háborúk száma csökken és a tudomány egyre jobban visszaszorítja az emberi betegségeket, akkor e probléma a közeli jövőben komollyá válhat. Ilyen esetben a világ vezetőinek bölcsessége nagyban mérettetik meg. Vajon az urantiai vezetők rendelkeznek-e rálátással és bátorsággal ahhoz, hogy az átlagos vagy kiegyensúlyozott emberi lények sokasodását támogassák a szokványoshoz képest rendkívüli egyedek végletei vagy az átlagos szintet el nem érők óriási mértékben növekvő csoportjai ellenében? A természetes adottságokkal rendelkező embert kell támogatni; ő a polgárosodott társadalom gerince és a faj fejlődésének forrása. A szokványos szintet el nem érő embert a társadalomnak ellenőrzés alatt kell tartania; belőlük nem jöhet létre több mint amennyi azon alsóbbrendű munkák ellátásához szükséges, mely feladatok állati szintet meghaladó értelmet igényelnek ugyan, de alacsony szintjük miatt a felsőbbrendű emberfajták számára valóságos rabságot és igát jelentenek.”

* * *

SZEMELVÉNYEK AZ ISTENIMÁDAT ÉS BÖLCSESSÉG, VALAMINT AZ ISTENTAN TÁRGYKÖRBŐL:

1) A KULTÚRA NEM ÖRÖKLETES DOLOG

„A polgárosodás faji fejlődés eredménye; nem eredendő élőlénytani velejárója az emberi létnek; ennélfogva minden gyermeknek művelődést biztosító környezetben kell felnőnie, míg az egymást követő fiatal nemzedékeknek újból részesülniük kell e képzésben. A polgárosultság felsőbbrendű sajátságai – tudományos, bölcseleti és vallási téren – nem közvetlen örökítés révén kerülnek át az egyik nemzedékről a másikra. E műveltségi eredményeket csakis a társadalmi örökség felvilágosult megőrzése révén lehet megtartani.” 68:0.2

2) A „VISSZA A TERMÉSZETHEZ” TÉVESZMÉJE

„A »vissza a természethez« újkori, elcsépelt szólása nem más, mint tudatlanságon alapuló téveszme, a valamikori kitalált »aranykor« valóságába vetett hit. Az aranykor mondájának kizárólagos valóságalapja Dalamatia és az Éden történelmi ténye. De e fejlett társadalmak még igen messze voltak az eszményített álmok megvalósulásától.” 68:1.7

3) A HIÚSÁG ÉS A GYÖNYÖRKERESÉS VESZÉLYEI

„A hiúság óriási mértékben járult hozzá a társadalom megszületéséhez; azonban az eme kinyilatkoztatások idején egy kérkedő nemzedék helytelen törekvései azzal fenyegetnek, hogy a magas fokon szakosodott társadalom teljes építménye elárasztódik és alámerül. A gyönyörkeresés már régóta meghaladta az éhség kielégítésének vágyát; az önfenntartás elfogadott társadalmi céljai gyorsan átalakulnak az önös létezés alapjává és annak fenyegető formáivá. Az önfenntartás építi a társadalmat; a féktelen maga kedvére való létezés biztosan elpusztítja a polgárosodott társadalmat.” 68:2.11

4) A TÁRSADALOM VÉDELMEI

„Az éhség és a szerelem terelte össze az embereket; a hiúság és a kísértetektől való félelem tartotta őket együtt. Azonban ezek az érzelmek önmagukban, a békét támogató kinyilatkoztatások hatása nélkül, nem képesek elviselni az emberek közötti társulásokban jelenlévő gyanakvás és viszolygás jelentette terheket. Az emberfeletti források segítsége nélkül a társadalomra halmozott teher bizonyos határok átlépését követően ledől, és éppen ezek a társadalmi serkentő hatások – az éhség, a nemi vágy, a hiúság és a félelem – szövetkeznek annak érdekében, hogy az emberiséget belevigyék a háborúba és a vérontásba.
Az emberi faj békehajlama nem természetes felruházottságot jelent; az a kinyilatkoztatott vallás tanításaiból származik, valamint a fokozatosan fejlődő emberfajták felgyülemlett tapasztalataiból, s még közelebbről Jézusnak, a Béke Hercegének a tanításaiból.” 68:3.4 

5) EVOLÚCIÓ

A polgárosodás fejlődés eredménye. Nem biológiai adottság – ezért minden új nemzedéket tanítani kell. A kultúra a társadalmi örökség megőrzését jelenti. 68:0.2

A társadalom a szükség kölcsönös voltára és a társulás jelentette megnövekedett biztonságra épült. 68:1.3
A társadalom velejárója az önmaga átörökítése, az önfenntartás és a maga kedvére való létezés – az önmegvalósítást nem is említve. 68:2.3

Az étvágy és a nemi vágy hozta össze az ősi embereket. A hiúság és a félelem pedig együtt is tartotta őket. 68:3.4

Az ősember csak akkor gondolkodott, amikor éhes volt. Később másféle igények megjelenése tette színesebbé a képet. 68:2.5

Ma az ember a feltételezett igények, vágyak és sóvárgások túlburjánzásától szenved. 68:2.5

A hiúság is hozzájárult a társadalom megszületéséhez. Az önfenntartás építi a társadalmat; a maga kedvére való létezés elpusztítja a civilizációt. 68:2.11

A kísértetálom meghatározó szerepet játszott a társadalmi fejlődésben – összeterelte az embereket. 68:3.2

Az éhség és a nemi vágy terelte össze az embereket; a hiúság és a kísértetektől való félelem tartotta őket együtt. A kinyilatkoztatás könnyít az emberek közötti társulásokban jelenlévő gyanakvás és viszolygás jelentette terheken. 68:3.4

Az erkölcsök alkották az ember első társadalmi intézményét. Mindez abból az erőfeszítésből eredt, hogy az ember elkerülje a fájdalmat és megtalálja a gyönyört. 68:4.2

A föld a társadalom színpada; az emberek pedig a színészek. Az erkölcsök fejlődése mindig a termőföld-ember viszonytól függ. Az ember földhasználati műtudása és az életszínvonala együtt teszik ki a népi viselkedési szokások összességét. 68:5.1

A polgárosodási folyamatok négy nagy lépésben haladtak előre. 68:5.2

Még a növekvő mértékű ipari fejlődésnek is mindig egészséges mezőgazdasági alapon kell nyugodnia. 68:5.13

A társadalmi törvényszerűség miatt a népességnek a földművelési ismeretekkel egyenes arányban, az életszínvonallal pedig fordított arányban kell változnia. A kínálat és a kereslet törvénye határozza meg a termőföld és az emberek értékét. 68:6.3

6) HÁZASSÁG ÉS OTTHON

A házasság rendeltetése a faji túlélés biztosítása, nem pusztán a személyes boldogság elérése. 68:2.9