Jelenlegi hely

70. Az emberi közösségek kormányzásának fejlődése

I. A 70. írás címe, alcímei és legjobban tetsző részei

AZ EMBERI KÖZÖSSÉGEK KORMÁNYZÁSÁNAK FEJLŐDÉSE

1. A háború eredete
„70:1.5 A társadalmi csoportosulások megjelenésével az egyéni viszolygások elkezdtek eltűnni a csoportérzésekben, és ez segítette a törzsön belüli békességet, ez azonban a törzsek közötti béke rovására ment. A békét tehát először a csoporton belüliek vagy a törzs élvezte, azok, akik sohasem kedvelték és mindig is gyűlölték a csoporton kívülieket, az idegeneket. Az ősember érdemnek tekintette az idegen vér kiontását.

70:1.6 De kezdetben még ez sem működött. Amikor a régmúlt idők főnökei megpróbálták elsimítani a félreértéseket, gyakorta, legalább évente egyszer, szükségesnek tartották, hogy engedélyezzék a törzsi kőcsatákat. A nemzetség két csoportra oszlott és egy egész napos csatába kezdett. És tették mindezt pusztán szórakozásból; tényleg élvezték a harcot.

70:1.7 A háborúskodás azért létezik még mindig, mert az ember állatból kifejlődött emberi lény, és minden állat harcias.”

2. A háború társadalmi értéke
A) 70:2.1 „A háború erős orvosság, nagyon költséges és rendkívül veszélyes is; bár gyakran gyógyírt jelent bizonyos társadalmi rendellenességekre, néha azonban megöli a beteget, elpusztítja a társadalmat.”

B) „70:2.19 Ne essetek abba a hibába, hogy dicsőítitek a háborút; inkább azt nézzétek, hogy mit tett a háború a társadalomért annak érdekében, hogy még pontosabban lássátok, hogy a háború helyettesítőinek mit is kell nyújtaniuk a polgárosodás kibontakozásának folytatódása érdekében. És ha ezek a megfelelő helyettesítők nem állnak rendelkezésre, akkor biztosak lehettek abban, hogy a háború még sokáig fog tartani.

70:2.20 Az ember sohasem fogadja el a békét mint természetes életmódot mindaddig, amíg alaposan és többszörösen is meg nem győződött arról, hogy a béke a legjobb dolog az ő anyagi jólétéhez, és amíg a társadalom nem bocsátott rendelkezésre bölcsen olyan békés helyettesítőket, melyek úgy működnek közösségi hajtóerőként, hogy közben gondoskodnak az emberi nem önfenntartási hajlamaival társuló, állandóan felgyülemlő érzelmek és energiák felszabadításáról, rendszeres szabadjára engedéséről.

70:2.21 De a háború még elmúltában is tiszteletet érdemel, mint a tapasztalás tanodája, mely a dölyfös egyedekből álló fajt rákényszerítette arra, hogy alávessék magukat az összpontosult hatalomnak – egy elsőszámú vezetőnek. Az ódivatú háború kiválasztotta az eredendően kiváló embereket a vezetői tisztségekre, a mai háború azonban már nem tesz így. Ahhoz, hogy a társadalom megtalálja a vezetőit, most a béke meghódítása felé kell fordulnia: az ipar, a tudomány és a társadalmi haladás felé.”

3. Az első emberi társulások
70:3.9 „Szokás volt az is, hogy a vendégek azzal fizettek a megvendégelésükért, hogy történeteket meséltek az utazásaikról és a kalandjaikról. A régi idők történetmesélői olyan népszerűvé váltak, hogy az erkölcsök később már nem engedték meg a működésüket vadászidénykor vagy aratásidőben.”

4. Nemzetségek és törzsek

5. A kormányzás kezdetei
„70:5.5 Az emberiség nehezen tanulta meg, hogy egy vitatkozó társadalom sem békében nem élhet, sem háborút nem folytathat. A kezdetleges »eszmecserék« ritkán hasznosak. A faj hamar megtanulta, hogy a nemzetségvezérek csoportja által irányított hadseregnek nincs esélye egyetlen, rátermett ember vezette hadsereg ellen. A háború mindig is királycsináló volt.”

6. Egyeduralmi kormányzás
70:6.1 „Az ember rájött, hogy hatékony kormányzást csak úgy lehet megvalósítani, hogy egy személyt hatalommal ruháznak fel, s nem úgy, hogy valamilyen eszmét terjesztenek.”

7. Kezdetleges társaskörök és titkos társaságok
„70:8.1 Az emberi lények elmebéli és testi különbözősége biztosítja a társadalmi osztályok megjelenését. A legkezdetlegesebb és a legfejlettebb világok megegyeznek abban, hogy nincsenek társadalmi rétegeik. A kibontakozó polgárosodásban még nem indul meg a társadalmi rétegek elkülönülése, míg a fényben és életben megállapodott világ már nagyobbrészt eltüntette az emberiség osztályait, melyek olyannyira jellemzők minden köztes evolúciós szakaszra.”

8. Társadalmi osztályok

9. Emberi jogok
„70:9.16 A gyengék és az alsóbbrendűek mindig is egyenlő jogokat követeltek maguknak; mindig ragaszkodtak ahhoz, hogy az állam kényszerítse az erőseket és a felsőbbrendűeket az ő igényeik teljesítésére és másként is tegyék jóvá azokat a fogyatékosságaikat, melyek túl gyakran a saját nemtörődömségük és tunyaságuk természetes eredményei.

70:9.17 Ám ez az egyenlősdi eszme a polgárosodás gyermeke; a természetben nem található meg. Még maga a műveltség is következetesen bizonyítja, hogy az emberek között eredendően egyenlőtlenség van, mégpedig amiatt, hogy éppen maguk az emberek rendelkeznek eltérő műveltségi képességekkel. A feltételezett természetes egyenlőség hirtelen és nem evolúciós megvalósítása gyorsan visszavetné az embert az ősi idők durva szokásai közé. A társadalom nem ajánlhat egyenlő jogokat mindenkinek, azonban azt ígérheti, hogy tisztességesen és méltányosan fogja segíteni a különféle jogok érvényesülését. A társadalom dolga és kötelessége, hogy a természet gyermekének tisztességes és békés lehetőséget biztosítson arra, hogy önmagát fenntarthassa, hogy közreműködhessen az önmaga átörökítésében, s ugyanakkor valamilyen mértékben élvezhesse a maga kedvére való létezés örömeit, mely három dolog együtt alkotja az emberi boldogságot.”

10. Az igazságosság fejlődése
A) „70:10.3 Az ősember minden jelenséget valamely személynek tulajdonított. Haláleset bekövetkezésekor a vadak nem azt kérdezték, hogy mi ölte meg az embert, hanem azt, hogy ki. A véletlen emberölést ezért nem ismerték el, és a bűn megbüntetésekor az elkövető szándékát teljesen figyelmen kívül hagyták; az ítéletet a sérülés mértéke szerint szabták ki.”

70:10.4 A legkorábbi kezdetleges társadalomban a közvélemény közvetlenül működött; nem volt szükség törvénytisztviselőkre. Az ősi életben nem volt magánjelleg. Az ember szomszédjai felelősséggel tartoztak az adott ember viselkedéséért; ezért joguk volt az ő személyes ügyeibe beleártaniuk magukat. A társadalmat azon az elven szabályozták, hogy a csoport tagjainak igenis köze van az egyes egyedek viselkedéséhez és valamilyen mértékben közbe is avatkozhatnak.” 

B) „70:10.10 Az öngyilkosság a törlesztés közönséges módja volt. Ha valaki nem volt képes még az életében bosszút állni, akkor abban a hitben halt meg, hogy kísértetként visszatérhet és ráijeszthet az ellenségére. És lévén, hogy e hit igen általános volt, az öngyilkossággal való fenyegetés az ellenség háza ajtajának küszöbénél rendszerint elég volt ahhoz, hogy ő szabhassa meg a feltételeket. Az ősember nem tartotta becsesnek az életet; a csekélységek miatti öngyilkosságok mindennaposak voltak, azonban a dalamatiai tanítások nagyban visszaszorították e szokást, míg a közelmúltban a szabadidő, a kényelem, a vallás és a bölcselet egyesítette erőit az élet édesebbé és kívánatosabbá tétele érdekében. Az éhezéssel kimutatott tiltakozások azonban a törlesztés ezen ódivatú módszerének mai megfelelői.”

11. Törvények és bíróságok
„70:11.5 Az önérdek létrehozta az ölés tabuját, a társadalom megerősítette azt hagyományos erkölcsként, míg a vallás erkölcsi törvénnyé szentelte a szokást, és e három folyamat együttműködve teszi az ember életét biztonságossá és szentté. A társadalmat nem lehetett volna összetartani a korai időkben, ha a jogok nem kaptak volna megerősítést a vallástól; a hosszú evolúciós korszakok erkölcsi és társadalmi rendőri ereje a babona volt. Az elődeink mind kiálltak amellett, hogy a régi törvényeiket, tabuikat az istenek adták az őseiknek.”

12. A polgári hatóság felállítása

* * *

I. A 70. írásban olvasom: 70:5.4 „A vörös ember bizonyos törzsei megőrizték Onamonalonton tanításait azáltal, hogy követték a »hetek tanácsának« osztatlan uralmát.”

Elgondolkodtam azon, hogy miért éppen hét főből állt ez a tanács.

a) Az biztos, hogy a cél a közösség szempontjából leghasznosabb döntések meghozatala volt. Ezért hoztak létre egy döntést előkészítő és döntő szervet. Nem nyolc fővel, nem kilenccel és nem is hétnél kevesebbel. A hét fő együttese még attól sem függhetett, hogy mekkora volt az a törzsi közösség, amelyet közösen képviseltek. Valószínűleg a „vének” azért voltak heten, mert ez a létszám az, amely a leghatékonyabban tudott együtt dolgozni a korabeli emberek tapasztalata alapján.
Ez akkor is igaz lehet, ha a hétnek, mint számnak valamilyen vallási hagyományt is tulajdonítottak. 
Engem érdekel, hogy a hétfős csoport miért lehet hatékonyabb emberi tanácskozó testület, mint az ennél több vagy kevesebb létszámmal működő.

b) Fontos látni, hogy e hétfős csoport nem tanulócsoport és nem is valaki által irányított munkacsoport, hanem olyan, egyéni látásmódot képviselő emberek közössége, akiknek olyan válaszokat kellett találniuk a közösségüket ért kihívásokra, amelyek őket is érintették. 

c) Az rögtön látszik, hogy a páratlan csoportlétszám segítette azt, hogy ne alakulhasson ki szavazategyenlőség, ha két nézet között kellett dönteni. Éppen ezért az is valószínű, hogy mind a hét tagnak döntési kötelezettsége volt, vagyis állást kellett foglalnia. 
Egy döntőszavazást pedig csak az előzhet meg, hogy előtte minden tag lehetőséget kap az álláspontja kifejtésére és a többi tanácskozó tag meghallgatására. Sőt arra is, hogy a többiek álláspontjának megismerését követően érvelhessen a saját álláspontja mellett és a másiké ellenében, avagy fel is adhatta a saját korábbi álláspontját, ha úgy ítélte meg, hogy más jobb megoldást kínált, mint ő.

d) A koruk alapján a hét vén esetében eleve adottak voltak a tapasztalataik. Az életmódjukból adódóan ezek az emberek már sok egyéni döntést hoztak az életükben. Megöregedtek, s nem haltak meg fiatalon. Pedig olyan világban éltek, amely állandó kihívást és veszélyt jelentett számukra. Valószínűleg a közösségük tagjai már előzőleg is értékelték az egyéni teljesítményeiket, amelyeket a közös vadászatok, valamint a közös támadó és védekező harcok során mutattak. 

e) Szerintem fontos az is, hogy ezek a vének a gyermekkoruk óta ismerték egymást. Évtizedek álltak a rendelkezésükre ahhoz, hogy egymás működését megtanulják megérteni, és a közösen élt élet során összecsiszolódjanak.

f) A hétfős csoport létszám elég nagy ahhoz, hogy viszonylag sok nézőpont – sok hasznos lehetőség – merülhessen fel úgy, hogy azok munkaanyagként még jól kezelhetők legyenek azon emberek számára, akik nem ismerték az írást, hanem az emlékezetük alapján éltek. Egy hét főből álló csoportban – a tanácskozás ideje alatt – minden tag véleménye meghallgatható és a többiek által észben tartható volt. 
Úgy néz ki, hogy a múltban, a héttagú ember csoport tudott a közös bölcsesség keresése érdekében a legjobban együttműködni. Az ilyen létszámú csoportban még nem vész el az egyén. Mivel e csoport tagjai még figyelni tudnak egymás véleményére, ezért a csoportot alkotó egyének felelős megnyilvánulásra érezhettek ösztönzést. 

g) Minden vezetésnek, így a vének működésének is veszélye lehetett az, hogyha 
- nem szerették eléggé a törzs többi tagját, 
- netán olyan vágyálmokat kergettek, amelyeket másokkal kívántak megvalósítani, 
- esetleg már belefáradtak az életbe és könnyen feladnák azt, 
akkor letehették a voksukat olyan elképzelés mellett, amely nem a törzs érdekét szolgálta. Talán éppen azért is voltak heten, hogy ez ne fordulhasson elő akkor se, ha netán egy-két vén ilyen indíttatású véleményt képviselne.