Jelenlegi hely

76. A második kert

{Az URANTIA könyv 2010. évi első kiadásának szöveg-felülvizsgálata alapján javasolt pontosításokat ld. kék betűszínnel.}

 

76. írás

A második kert

AMIKOR Ádám eldöntötte, hogy az első kertet ellenállás nélkül átengedi a nodfiaknak, ő és a követői nyugat felé nem mehettek, mert az édenieknek nem voltak tengeri kalandozásra alkalmas hajóik. Északra sem mehettek; az északi nodfiak serege már megindult az Éden felé. Dél felé menni pedig féltek; e térség hegyeiben ellenséges törzsek is éltek. Az előttük nyitva álló egyetlen út kelet felé vezetett, és így keletnek indultak, az akkoriban még kellemes vidékek felé, melyek a Tigris és az Eufrátesz folyó közében helyezkedtek el. Később a hátramaradottak közül is sokan vándoroltak keletre, hogy csatlakozzanak az ádámfiakhoz az új folyóvölgyi hazájukban.

Káin és Szansza is még azelőtt megszületett, hogy az ádámi utazók csoportja elérte volna a folyóközi úti célját Mezopotámiában. Laotta, Szansza anyja belehalt a leánya megszülésébe; Éva nagy szenvedések mellett, de a rendkívüli erejének köszönhetően túlélte a szülést. Éva magához vette Szanszát, Laotta gyermekét, és Káinnal együtt szoptatta. Szanszából nagyon rátermett nő vált. Ő lett Szargannak, az északi kék emberfajták vezetőjének a felesége, és hozzájárult az akkori kék emberek fejlődéséhez is.

1. Az édeniek belépnek Mezopotámiába

Csaknem egy teljes évet vett igénybe, míg az ádámi utazók csoportja elérte az Eufrátesz folyót. Lévén, hogy ekkor éppen áradás ideje volt, a táborukat a folyamtól nyugatra elterülő sík területeken állították fel, csaknem hat héttel azelőtt, hogy a folyóközi területre átkeltek volna, ahol is megalapították a második kertet.

Amikor a második kert területén lakókhoz eljutott a híre annak, hogy az Édenkert királya és főpapja éppen feléjük tart, sietve elvonultak a keleti hegyekbe. Megérkezésekor Ádám a teljes hőn áhított területet üresen találta. Itt, ezen az új helyen Ádám és segítői hozzáfogtak, hogy új házakat építsenek és új kulturális és vallási központot létesítsenek.

Ádám e helyet annak a bizottságnak a három eredeti javaslatából már ismerte, mely bizottságot azért hozták létre, hogy a Van és Amadon által elképzelt Kert lehetséges helyszíneit meghatározza. Azokban az időkben a két folyó már magában is jó természetes védelmet nyújtott, és a második kert északi részétől nem messzire az Eufrátesz és a Tigris eléggé megközelítette egymást ahhoz, hogy egy kilencven kilométer hosszan húzódó védőfalat emelhessenek az attól délre, valamint a két folyó közén lévő területük védelmére.

Miután az új Édenben letelepedtek, kezdetleges életmód felvétele vált szükségessé; teljes mértékben igaznak tűnt, hogy a föld el van átkozva. Újra a természet lett az úr. Az ádámfiak most rákényszerültek, hogy a megmaradásukat fel nem tört földekre alapozzák és az élet valóságával a halandói létre jellemző természetes ellenségeskedések és összeférhetetlenségek mellett birkózzanak meg. Az első kertet részben előkészítve kapták, de a másodikat a saját kezük munkájával és az „arcuk verítékével” kellett megteremteniük.

2. Káin és Ábel

Kevesebb mint két évvel Káin születését követően, megszületett Ábel, Ádám és Éva első gyermeke a második kertben. Ábel, elérvén a tizenkét éves kort, úgy döntött, hogy pásztor lesz; Káin a mezőgazdaságot választotta.

Ekkoriban szokás volt a javak egy részét felajánlani a papságnak. A pásztorok a nyájaikból, a gazdálkodók a föld gyümölcseiből adtak; és e szokásnak megfelelően Káin és Ábel is rendszeresen megtette a maga felajánlását a papok számára. A két fiú sokszor vitázott egymással a saját foglalkozásuk másikéhoz viszonyított érdemeiről, és Ábel nem rejtette véka alá azt a megfigyelését, hogy a papok az ő állati áldozatait részesítik előnyben. Hiába hivatkozott Káin az első Éden hagyományaira, vagyis arra, hogy korábban a földek gyümölcseit értékelték többre. Ábel ezt nem ismerte el, és csak gúnyolódott bátyja zavarán.

Az első Éden idejében Ádám valóban megpróbálta az állatáldozáshoz való felajánlásokat visszaszorítani, így Káin igazolható érveket talált az állításainak alátámasztására. A második Éden vallási életét azonban nehéz volt megszervezni. Ádámnak ezer és egy dolga akadt az építkezéseken, a védelmi munkálatokban és a mezőgazdaságban. Lévén, hogy szellemileg meglehetősen lehangolt volt, ezért az istenimádat és oktatás megszervezését azokra a nodfiakra bízta, akik ilyen minőségben működtek az első kertben; és az istentiszteleteket tartó nodfi papok ilyen rövid idő alatt is visszatértek az Ádám előtti idők alapelveihez és rendszabályaihoz.

A két fiú sohasem jött ki jól egymással, és az áldozati felajánlások ügye tovább szította az egymás iránti gyűlöletüket. Ábel tudta, hogy ő Ádám és Éva fia, és sohasem hagyta ki, hogy emlékeztesse Káint arra, hogy az ő apja nem Ádám. Káin nem tisztavérű ibolyaszín-fajú volt, mivel az apja abból a nodfi fajtából származott, mely később a kék és a vörös emberrel, valamint az eredeti andoni fajtával keveredett. Mindez együtt, kiegészülve Káin természetes és öröklött harcias természetével, arra vezette őt, hogy öccse iránt egyre növekvő gyűlölettel viseltessen.

A fiúk tizennyolc és húsz évesek voltak, amikor a közöttük lévő feszültség tettekhez vezetett, s egy napon, amikor Ábel gúnyolódása nagyon feldühítette a harcias bátyját, Káin rátámadt és megölte őt.

Ábel viselkedésének tanulmányázásával felmérhető a környezet és a neveltetés súlya a jellemfejlődést meghatározó tényezők sorában. Ábel eszményi örökséget hordozott, és az öröklött sajátságok képezik az egész jellem alapját; de az alsóbbrendű környezet hatása gyakorlatilag semlegesítette a kiváló örökséget. Ábelt, különösen gyermekkorában, erősen befolyásolta a kedvezőtlen környezete. Egészen más személyiség vált volna belőle, ha eléri a huszonöt-harminc éves kort; a kiváló öröksége ekkorra már megmutatkozott volna. Míg a jó környezet nem képes komolyabb mértékben segíteni az alsóbbrendű örökségből fakadó jellemgyengeségek legyőzését, addig a rossz környezet igen hatékonyan elronthatja a kiváló örökséget is, legalábbis a fiatalabb életkorban. A jó közösségi környezet és a megfelelő nevelés nélkülözhetetlen táptalaj és környezet ahhoz, hogy a jó örökségből a legjobbat lehessen kihozni.

Ábel haláláról a szülei akkor értesültek, amikor kutyái a gazdájuk nélkül tértek vissza a nyájakkal. Ádám és Éva számára Káin hamar a dőreségük rémisztő emlékévé vált, és támogatták azon döntését, hogy a fiú elhagyja a kertet.

Káin mezopotámiai élete nem igazán volt boldog, lévén, hogy ilyen különleges értelemben ő volt a vétség jelképe. Nem mintha a társai elhidegültek volna tőle, hanem mert nem tudta nem észrevenni azt a majdnem tudatos neheztelést, melyet az ő jelenléte miatt éreztek. De Káin azt is tudta, hogy mivel nem visel törzsi bélyeget, ezért a kerten kívül az útjába kerülő első szomszédos törzs megölné őt. A félelem és némi bűntudat megbánásra késztette. Káinban addig sohasem lakozott Igazító, mindig is dacolt a családi rendszabályokkal és megvetette apja vallását. De most Évához, anyjához fordult, szellemi segítséget és útmutatást kérve, és mivel őszintén kereste az isteni segítséget, Igazító költözött belé. Ez az Igazító, mely őbenne lakozott és figyelt, olyan határozott és különleges előnyt biztosított számára, mely őt Ádám félelmetes törzséhez méltó rangra emelte.

Így Káin elindult Nod földjére, a második Édentől keletre. Az apja népéhez tartozó egyik csoport nagy vezetője vált belőle, és bizonyos mértékig beteljesítette Szerapatatia jóslatait, mert amíg élt, fenntartotta a békét a nodfi csoport és az ádámfiak között. Káin Remonát, egy távoli unokatestvérét vette feleségül, és az első fiúgyermekük, Hánókh az elámi nodfiak vezetője lett. És az elámiak és az ádámfiak évszázadokon át békében éltek egymással.

3. Élet Mezopotámiában

Az idő múlásával a második kertben egyre nyilvánvalóbbak lettek a vétség következményei. Ádámnak és Évának nagyon hiányzott a korábbi szép és nyugodt otthonuk, valamint az Edentiára kitelepített gyermekeik is. Valóban megrendítő dolog volt e csodálatos párt a teremtésrész közönséges húsvér halandóinak rendjére lefokozva látni; de ezt a rosszabb sort is méltósággal és kitartással viselték.

Ádám bölcsen azzal töltötte az ideje nagy részét, hogy a gyermekeit és társaikat a közigazgatásra, a nevelési módszerekre és a vallási áhítatra oktatta. Ha nem lett volna ilyen előrelátó, akkor a halálát követően zűrzavar tört volna ki. De így, Ádám halála igen kevés változást okozott a népe ügyeinek vitelében. Ádám és Éva azonban már jóval a haláluk előtt észlelte, hogy a gyermekeik és a követőik fokozatosan megfeledkeznek az édenbeli dicső napjaikról. A követőik számára jobb volt megfeledkezni az Éden nagyszerűségéről; így kevéssé volt valószínű, hogy indokolatlan elégedetlenséget éreznek a kevésbé szerencsés környezetük miatt.

Az ádámfiak ügyeit irányítók az első kert fiaitól származtak. Ádám első fia, Ádámszon (Ádám-fia-Ádám) a második Édentől északra az ibolyaszín emberfajta egy második központját alapította meg. Ádám második fiából, Évaszonból szakavatott vezető és irányító vált; nagy segítségére volt apjának. Évaszon nem élt olyan sokáig, mint Ádám, és az ő legidősebb fia, Janszad lett Ádám utóda az ádámfi törzsek vezetői tisztségében.

A vallási vezetők vagyis a papság története, Szettel, Ádámnak és Évának a második kertben született, legidősebb túlélő fiával kezdődött. E fiú százhuszonkilenc évvel azután született, hogy Ádám megérkezett az Urantiára. Szet bekapcsolódott az apja népe szellemi helyzetének javítására irányuló munkába, a második kert új papságának vezetője lett. Fia, Énosz új istenimádati rendet alapított, és unokája, Kenan állította fel a közelebbi és távolabbi szomszédos törzseknél a külső hitterjesztői szolgálat intézményét.

A szetfi papság hármas vállalkozás volt, mert vallási, egészségügyi és oktatási feladatai is voltak. E rend papjait kiképezték vallási szertartások levezetésére, gyógyításra és egészségőri tevékenységekre, valamint a kertben működő tanodákban való oktatásra.

Ádám úti csoportja az első kert növényei és gabonái közül sok száznak a magját és gumóját hozta magával a folyóvölgyi területre; nagy nyájakat és különféle háziállatokat is hoztak magukkal. Emiatt nagy előnyben voltak a szomszédos törzsekhez képest. Az eredeti Kert korábbi műveltségének számos előnyét élvezték.

Az első kert elhagyásának időpontjáig Ádám és családja mindig is gyümölcsökön, gabona- és dióféléken élt. A Mezopotámiába tartó útjuk alatt fogyasztottak először fű- és zöldségféléket. A húsevést a második kertben már korán elkezdték, de Ádám és Éva a maguk szokásos étrendje szerint sohasem evett húst. Sem Ádámszon és Évaszon, sem pedig az első éden első nemzedékébe tartozók nem lettek húsevők.

Az ádámfiak a kulturális eredményeiket és az értelmi fejlettségüket tekintve magasan a környező népek felett álltak. Megalkották a harmadik ábécéjüket és egyéb módon is megteremtették az alapokat sok olyasmihez, ami a mai művészet, tudomány és irodalom előfutára lett. Itt, a Tigris és az Eufrátesz közötti területen olyan színvonalú írástudományt, fémművességet, fazekasságot és szövőmesterséget tartottak fenn és olyan építészetet hoztak létre, melyet e világ évezredekig nem tudott meghaladni.

Az ibolyaszín emberfajtához tartozó népek családi élete a korukhoz képest eszményi volt. A gyermekeket mezőgazdasági, kézműves és állattenyésztési képzésben részesítették, vagy a szetfiek hármas feladatának ellátására képezték ki: a papi, a gyógyítói és tanítói feladatra.

Amikor a szetfi papságra gondoltok, ne keverjétek össze azokat a fennkölt gondolkodású és nemes lelkű egészségügyi és vallási tanítókat, igazi tanítókat azokkal a lealjasult és elüzletiesült papi csoportokkal, melyek a későbbi és szomszédos nemzeteknél jelentek meg. Az előbbieknek az Istenségről és a világegyetemről alkotott vallási fogalmai fejlettek és többé-kevésbé helyesek voltak, az egészségügyi rendszabályaik a korukhoz képest kiválók voltak és a nevelési módszereiket azóta sem sikerült túlszárnyalnia senkinek.

4. Az ibolyaszín emberfajta

Ádám és Éva volt az ibolyaszín emberfajta, vagyis az Urantián kilencedikként megjelent emberfajta megalapítója. Ádámnak és utódainak kék szemük volt, és az ibolyaszín fajtához tartozó népeknél a világos bőrszín és a világosa sárgásszőke, a vörös és a barnahajszín volt a jellemző.

Éva nem szenvedett fájdalmakat a szüléskor; a korai evolúciós fajták sem. Csak az evolúciós embernek a nodfiakkal és később az ádámfiakkal való egyesüléséből létrejött kevert fajták számára vált fájdalmassá a szülés.

Ádámot és Évát, miként a jerusemi társaikat is kettős rendszer látta el éltető energiával, vagyis egyaránt éltek élelmen és fényen, melyet bizonyos, az Urantián ismeretlen felsőbb-fizikai energiák egészítettek ki. Az urantiai utódaik nem örökölték az ő energiafelvételi és fényköri szülői felruházottságukat. Őket egyetlen kör táplálta, mégpedig az emberi fajtájú vérkeringés. Halandónak, de hosszú életű halandóknak tervezték őket, jóllehet az élethosszuk minden egyes nemzedékkel egyre jobban közeledett a szabványos emberi élethosszhoz.

Ádám és Éva, valamint az első gyereknemzedék nem folyamodott az állatok húsához. Teljes mértékben „a fák gyümölcsein” éltek. Az első nemzedék után Ádám minden leszármazottja áttért a tejtermékeket is tartalmazó étrendre, de sokuk továbbra is megmaradt a húsmentes étkezésénél. Sok olyan törzs sem evett húst, melyekkel később egyesültek. Később pedig e növényfogyasztó törzsek keletre vándoroltak és India népei között elkeveredve maradtak fenn.

Ádám és Éva fizikai és szellemi látásképessége messze meghaladta a mai népekéit. Az ő különleges érzékeik sokkal élesebbek voltak, és képesek voltak látni a közteslényeket és az angyali seregeket, a melkizedekeket, valamint a bukott Kaligasztia herceget is, aki több alkalommal eljött tárgyalni e nemes utódjával. A vétségük után még több mint száz évvel is képesek voltak látni a mennyei lényeket. E különleges érzékek ennyire élesen nem jelentek meg a gyermekeikben és minden egyes nemzedékkel fokozatosan gyengültek.

Az ádámi gyermekekbe rendszerint Igazító költözött, hiszen mindegyikük kétségbevonhatatlan túlélési képességgel rendelkezett. E felsőbbrendű utódokat nem járta át félelem úgy, mint az evolúciós gyermekeket. Az Urantia mai emberfajtáiban azért van még mindig annyi félelem, mert nagyon kevéssé részesültek az ádámi élet-sejtanyagból, ugyanis a fizikai fajnemesítésre kidolgozott tervek korán összeomlottak.

Az Anyagi Fiak és utódaik testi sejtjei messze ellenállóbbak a betegségekkel szemben, mint a bolygókon őshonos evolúciós lényekéi. A honos fajták testi sejtjei rokonságban vannak a teremtésrészen élő, betegséget okozó, mikroszkóppal megfigyelhető és még annál is parányibb méretű élőlényekkel. E ténnyel magyarázható, hogy az urantiai népeknek miért kell oly sok tudományos erőfeszítést tenniük számos testi nyavalya legyőzésére. A betegségekkel szemben sokkal ellenállóbbak lennétek, ha a fajtáitok több ádámi élet-sejtanyagot hordoznának.

Miután az Eufrátesz-völgyi második kertben berendezkedtek, Ádám úgy döntött, hogy olyan sok élet-sejtanyagot hagy hátra, amennyit csak bír, annak érdekében, hogy a világ az ő halálát követően részesülhessen belőle. Ennek megfelelően megtette Évát a fajnemesítés tizenkét tagú bizottságának vezetőjévé, és Ádám haláláig e bizottság kiválasztott 1682 nőt az urantiai felsőbbrendű lények közül, és e nőket az ádámi élet-sejtanyaggal megtermékenyítették. Az ő gyermekeik 112 egyed kivételével mind megélték a felnőttkort, s a világ így további 1570 felsőbbrendű férfival és nővel gyarapodott. Bár ezeket az anyajelölteket az összes környező törzsből választották, és ők a földi emberfajták többségét képviselték, a nagyobbik részüket mégis a nodfiak felsőbbrendű fajtáiból választották ki, és ők alkották a kiváló andita emberfajta legelső egyedeit. E gyermekek az anyjuk törzsi környezetében születtek meg és nevelkedtek.

5. Ádám és Éva halála

Nem sokkal a második Éden létrehozását követően Ádámot és Évát annak rendje és módja szerint tájékoztatták arról, hogy a megbánásuk elfogadható volt, és arról, hogy bár a végzetük szerint osztozniuk kell a világuk halandóinak sorsában, bizonyosan alkalmassá válnak az urantiai alvó továbbélők közé való felvételre. Teljes mértékben hittek a feltámadásukkal és a tisztükbe való visszaállítással kapcsolatos jó hírben, melyet a melkizedekek oly megindítóan tudattak velük. A törvényszegésük lényege a rossz helyzetmegítélés vétke volt, nem pedig a tudatos és szándékos lázadás bűne.

Ádám és Éva jerusemi létpolgárként nem kapott Gondolatigazítót, és nem is költözött beléjük Igazító, amikor az Urantián az első kertben működtek. De röviddel a halandói rendre való lefokozásukat követően tudatosult bennük egy új jelenlét, és felismerték, hogy az emberi besorolásuk, valamint az őszinte megbánásuk együtt lehetővé tette az Igazító számára a beléjük költözést. A beléjük költözött Igazító felismerése volt az, ami nagymértékben bátorította Ádámot és Évát az életük hátralévő részében; tudták, hogy a Satania Anyagi Fiaiként kudarcot vallottak, de tudták azt is, hogy a világegyetem felemelkedő fiaiként a paradicsomi létpálya még nyitva áll előttük.

Ádám tudott a megítéltetési feltámadásról, melyre az ő bolygóra való megérkezésével egyidejűleg került sor, és hitte, hogy ő és társa valószínűleg újraszemélyesül majd a fiúi besorolásúak következő rendjének eljövetele során. Azt nem tudta, hogy Mihály, e világegyetem ura oly hamar meg fog jelenni az Urantián; arra számított, hogy a következő eljövő Fiú az Avonal rendbe fog tartozni. De mégis mindig megnyugvást és valamiféle nehezen felfogható dolgot jelentett Ádám és Éva számára az, amikor megpróbálták értelmezni a Mihálytól kapott egyetlen személyes üzenetet. Ez az üzenet a barátság és a megnyugtatás egyéb módon való kifejezése mellett így szólt: „Megvizsgáltam a vétségetek körülményeit, felidéztem a szívetek azon vágyát, hogy mindig hűek maradjatok az Atya akaratához, ezért a halandói alvásból el fognak hívni benneteket, amikor eljövök az Urantiára, hacsak a teremtésrészemhez tartozó alárendelt Fiak még ezt megelőzően nem küldenek értetek.”

Ez nagyon is rejtélyes dolognak tűnt Ádám és Éva számára. A lehetséges rendkívüli feltámadásra vonatkozó rejtett ígéretet felismerték az üzenetben, és ennek lehetősége nagy örömmel töltötte el őket, de nem tudták felfogni azt a sugalmazást, hogy esetleg mindaddig alvó továbbélők maradnak, amíg Mihálynak az Urantián való személyes megjelenésével együtt járó feltámadás ideje el nem jön. Így az édeni pár mindvégig azt hirdette, hogy egy Istenfiú jön majd el egykor, és a szeretteikkel azon hitüket, legalábbis dédelgetett reményüket, osztották meg, hogy a botlásaik és szomorúságaik világa talán olyan teremtésrésszé válik, melyen ennek a világegyetemnek a feje paradicsomi alászálló Fiúként fog működni. Ez túl jól hangzott ahhoz, hogy igaz legyen, de Ádám úgy gondolta, hogy a viszállyal sújtott Urantia végül a Satania csillagrendszer legszerencsésebb világává, az egész Nebadon irigyelt bolygójává válik.

Ádám 530 évet élt; olyasmiben halt meg, amit öregkori elgyengülésnek lehetne nevezni. A testi rendszerei egyszerűen elfáradtak; a bomlási folyamat lassan legyőzte a javítási folyamatot, és az elkerülhetetlen vég bekövetkezett. Éva tizenkilenc évvel korábban, szívelégtelenségben halt meg. Az istentisztelet céljául szolgáló templom központjában temették el mindkettőjüket, melyet az ő terveik szerint építettek azt követően, hogy a telepet védő fallal elkészültek. Innen ered az a szokás, hogy a kiváló és jámbor férfiakat és nőket az istentiszteletnek helyet adó építmény padlózata alá temetik el.

Az Urantia anyagi szint felett álló kormánya a melkizedekek vezetésével folytatta a tevékenységét, azonban az evolúciós fajtákkal való közvetlen fizikai kapcsolatot megszakította. A Bolygóherceg testtel bíró törzskara megérkezésének távoli napjaitól fogva végig, Van és Amadon korától Ádám és Éva megérkezésének idejéig, a világegyetemi kormányzat fizikai képviselői mindig is a bolygón állomásoztak. De az ádámi vétséggel ennek a több mint négyszázötvenezer éven át működött rendszernek vége szakadt. A szellemi szférákban az angyali segítők a Gondolatigazítókkal együtt folytatták a küzdelmeket, mindegyikük hősies küzdelmet vívott az egyedek megmentése érdekében; de a világ általános jólétére vonatkozóan nem hirdettek átfogó terveket a földi halandók számára egészen Makiventa Melkizedeknek Ábrahám korában való megérkezéséig, aki, rendelkezvén egy Istenfiú hatalmával, türelmével és hatáskörével, letette a szerencsétlen Urantia további nemesítésének és szellemi jóvá igazolásának alapjait.

Az Urantiának azért nem csak a szerencsétlenség jutott osztályrészül; e világ lett a Nebadon helyi világegyetem legszerencsésebb bolygója is. Az urantiaiaknak tiszta haszonnak kell tekinteniük azt, hogy még ha az őseik botlásai és az első világuraik hibái olyan reménytelen, zavaros helyzetet teremtettek is a bolygón, melyet még inkább súlyosbított a rossz és a bűn, éppen ez a sötétség keltette fel a nebadoni Mihály figyelmét s e világot választotta a mennyei Atya szeretetteljes személyisége kinyilvánításának színteréül. Nem az volt a helyzet, hogy az Urantiának egy Teremtő Fiúra lett volna szüksége ahhoz, hogy zűrös ügyeit rendbe tegye; hanem inkább az, hogy az Urantián jelenlévő rossz és bűn a Teremtő Fiú számára szembetűnőbb hátteret biztosított ahhoz, hogy a paradicsomi Atya páratlan szeretetét, kegyelmét és türelmét kinyilvánítsa.

6. Ádám és Éva továbbélése

Ádám és Éva úgy tért halandói pihenésre, hogy szilárdan hitt a melkizedekektől kapott azon ígéretekben, miszerint egyszer majd felébrednek a halálbeli alvásból a lakóvilágokon, az ibolyaszín emberfajta húsvér testében az Urantián teljesített küldetésük előttről általuk oly jól ismert világokon való élet folytatása céljából.

Nem sokáig pihentek a teremtésrész halandóinak öntudatlan alvás-feledésében. Az Ádám halálát követő harmadik napon, az ő tisztes eltemetését követő második napon Lanaforge rendelkezéseit, melyeket az ügyvezető edentiai Fenséges helyben hagyott és amelyhez a Mihály nevében eljáró Nappalok Szövetsége a Szalvingtonon csatlakozott, átadták Gábrielnek, aki elrendelte az ádámi vétség ezen előkelő túlélőinek rendkívüli szólítását az Urantián. A különleges feltámadást, az urantiai sorozatban a huszonhatos számút elrendelő parancsnak megfelelően Ádámot és Évát újraszemélyesítették és újraegyesítették a Satania lakóvilágainak feltámadási csarnokaiban az első kertben velük élt 1316 társukkal együtt. Sok hű lelket már Ádám érkezésekor átvittek, melyre az alvó továbbélők és az élő, megfelelőnek minősült felemelkedők megítéltetésekor került sor.

Ádám és Éva gyorsan haladt át a felemelkedési világok során és elérték a jerusemi létpolgári besorolást, újra állandó lakosai lettek az eredeti bolygójuknak, de ezúttal a világegyetemi személyiségek egy másik rendjének tagjaiként. A Jerusemet állandó létpolgárokként hagyták elIstenfiakként; és felemelkedő létpolgárokként tértek visszaemberfiakként. A csillagrendszeri központon nyomban urantiai szolgálatra osztották be őket, később pedig ama huszonnégy tanácsos közé vétettek fel, akik az Urantia jelenlegi tanácsadó-irányító testületét alkotják.

Ez a vége az Urantia bolygó Ádámja és Évája történetének, mely a próbák, a szomorú események és a győzelmek története, legalábbis a ti jó szándékú, de rászedett Anyagi Fiútok és Leányotok személyes győzelmének története, és végső soron, kétségtelenül az ő világuknak és a világuk lázadástól háborgatott és rossztól gyötört lakóinak a végleges győzelmi története is. Mindent egybevetve, Ádám és Éva óriási mértékben járult hozzá az emberi faj gyors polgárosodásához és felgyorsított élőlénytani fejlődéséhez. Nagy műveltséget hagytak maguk után a földön, de ennek a fejlett polgárosodott társadalomnak nem sikerült megmaradnia az ádámi örökség korai felhígulása, majd eltűnése közepette. Az emberek hozzák létre a polgárosodott társadalmat; nem a polgárosodás teremti meg az embereket.

[Közreadta Szolonia, a szeráfi „hang a Kertben”.]

Hozzászólások

076:00.01 »»» „És később” »»» „Később”

076:00.01 »»» „voltak a tengeri” »»» „voltak tengeri”

076:00.02 »»» „Sansa anyja” »»» „Szansza anyja”

076:00.02 »»» „Sansa is” »»» „Szansza is”

076:00.02 »»» „Sansából” »»» „Szanszából”

076:00.02 »»» „Sansát” »»» „Szanszát”

076:01.02 »»» „És itt” »»» „Itt”

076:01.02 »»» „műveltségi” »»» „kulturális”

076:01.03 »»» „délre, illetőleg a” »»» „délre, valamint a”

076:01.04 »»» „mostoha természeti körülmények között és a halandói lét összeférhetetlenségei” »»» „a halandói létre jellemző természetes ellenségeskedések és összeférhetetlenségek”

076:02.03 »»» „a hivatalos nodfi” »»» „az istentiszteleteket tartó nodfi”

076:02.03 »»» „ama” »»» „azokra a”

076:02.04 »»» „a kék és a vörös ember, valamint az eredeti andoni fajta későbbi keverékévé lett” »»» „később a kék és a vörös emberrel, valamint az eredeti andoni fajtával keveredett”

076:02.04 »»» „És mindez” »»» „Mindez”

076:02.05 »»» „tizennyolc, illetőleg húszévesek” »»» „tizennyolc és húsz évesek”

076:02.06 »»» „képzés” »»» „neveltetés”

076:02.06 »»» „oktatás” »»» „nevelés”

076:02.06 »»» „semlegesítette e kiváló” »»» „semlegesítette a kiváló”

076:02.08 »»» „És ez” »»» „Ez”

076:02.08 »»» „vétek” »»» „vétség”

076:02.09 »»» „békét e nodfi” »»» „békét a nodfi”

076:02.09 »»» „elami nodfiak” »»» „elámi nodfiak”

076:02.09 »»» „elamiak” »»» „elámiak”

076:02.09 »»» „És így” »»» „Így”

076:03.01 »»» „dolog volt látni e” »»» „dolog volt e”

076:03.01 »»» „vétek” »»» „vétség”

076:03.02 »»» „az oktatási” »»» „a nevelési”

076:03.02 »»» „És a” »»» „A”

076:03.03 »»» „Adam ben Adam” »»» „Ádám-fia-Ádám”

076:03.03 »»» „Jansad” »»» „Janszad”

076:03.04 »»» „vezetők, illetőleg a” »»» „vezetők vagyis a”

076:03.05 »»» „egészségügyi felügyelői” »»» „egészségőri”

076:03.08 »»» „műveltségbeli” »»» „kulturális”

076:03.10 »»» „az oktatási” »»» „a nevelési”

076:03.10 »»» „És amikor” »»» „Amikor”

076:03.10 »»» „ismereteik akkoriban” »»» „rendszabályaik a korukhoz képest”

076:04.01 »»» „—” [nagykötőjel; kvirtmínusz; em dash: nyitó] »»» „–” [gondolatjel; félkvirtmínusz; en dash: nyitó]

076:04.01 »»» „—” [nagykötőjel; kvirtmínusz; em dash: záró] »»» „–” [gondolatjel; félkvirtmínusz; en dash: záró]

076:04.05 »»» „látni e mennyei” »»» „látni a mennyei”

076:04.05 »»» „látóképessége” »»» „látásképessége”

076:04.05 »»» „vétkük” »»» „vétségük”

076:04.07 »»» „életet” »»» „élet-sejtanyagot”

076:04.07 »»» „górcsővel” »»» „mikroszkóppal”

076:04.08 »»» „1.570” »»» „1570”

076:04.08 »»» „1.682” »»» „1682”

076:05.03 »»» „akaratához, és” »»» „akaratához, ezért”

076:05.03 »»» „vétketek” »»» „vétségetek”

076:05.04 »»» „És ez” »»» „Ez”

076:05.04 »»» „És így” »»» „Így”

076:05.05 »»» „És innen” »»» „Innen”

076:05.06 »»» „vétekkel” »»» „vétséggel”

076:06.01 »»» „lakóvilágokon, a még az” »»» „lakóvilágokon, az”

076:06.02 »»» „1.316” »»» „1316”

076:06.02 »»» „És a különleges feltámadást elrendelő eme parancsnak megfelelően az urantiai sorozat huszonhatos számát, Ádámot és” »»» „A különleges feltámadást, az urantiai sorozatban a huszonhatos számút elrendelő parancsnak megfelelően Ádámot és”

076:06.02 »»» „vétek” »»» „vétség”

076:06.03 »»» „—” [nagykötőjel; kvirtmínusz; em dash: nyitó] »»» „–” [gondolatjel; félkvirtmínusz; en dash: nyitó]

076:06.03 »»» „—” [nagykötőjel; kvirtmínusz; em dash: záró] »»» „–” [gondolatjel; félkvirtmínusz; en dash: záró]

076:06.04 »»» „de e fejlett” »»» „de ennek a fejlett”

076:06.04 »»» „És ez” »»» „Ez”

076:06.04 »»» „Fiatok” »»» „Fiútok”