Jelenlegi hely

77. A köztes teremtmények

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK, ÖSSZEÁLLÍTÁSOK

  • Bizonyítékot találtak az özönvízre?
  • Dilmun – Egy ősi civilizáció nyomai Bahreinben
  • Bábel tornya, avagy mely „földnek volt ugyanaz a nyelve és voltak ugyanazok a szavai”?
  • Elveszett civilizáció rejtőzhet a Perzsa-öböl mélyén
  • Urantia könyv alapú rendszertan

 

* * *

EGYES ESEMÉNYEK ÉS TÖRTÉNÉSEK IDŐRENDI SORA AZ URANTIA KÖNYV SZERINT (77. írás)

Kr.e. 499.967 – Kr.e. 450.000 ― Az elsőfajú közteslények eredete. A hercegi törzskar dalamatiai ottlétének harmincharmadik éve alatt Dán csoportjának kettes és hetes számú egyede véletlenül felfedezett egy jelenséget, mely végül az elsőfajú köztes teremtmények első egyedeinek leszármazásához vezetett. Az eredeti testületet 50.000 elsőfajú közteslény alkotta. Az egyes közteslények létrehozása között féléves időtartam telt el, és miután az egyes pároktól ezer ilyen lény megszületett, több már sohasem jött létre. (Az Urantia könyv, 66:4.10; 77:1.5)

Kr.e. 200.000 – Kr.u. 30 ― Lucifer lázadó erőit nem akadályozzák a tevékenységük kifejtésében. A lázadás kitörése utáni korszak számos szokatlan fejleményt hozott. Egy nagy polgárosodott társadalom – a dalamatiai műveltség – széthullott. „A nephilok (nodfiak) voltak a földön abban az időben, és amikor az istenek fiai bementek az emberek leányaihoz, és azok szültek nekik, és e gyermekek azok ama »régi hatalmasok«, akik »híres-neves emberek« voltak.” Jóllehet aligha voltak „istenek fiai”, Kaligasztia törzskarát és az ő első leszármazottaikat e távoli korban ilyennek tekintették; még a termetüket is felnagyították a mondákban. Ez az eredete a csaknem általánosan elterjedt népmeséknek és legendáknak az istenekről, akik lejöttek a földre és az emberek leányaival létrehozták a hősök ősi faját. (Az Urantia könyv, 53:5.3; 77:2.3)

Kr.e. 190.000 ― A lázadást követően a hercegi igazgatásnak gyakorlatilag minden hasznos eredménye semmivé lett; a világ emberfajtái csak kevéssel voltak jobb helyzetben ahhoz képest, mintha e félrevezetett Fiú sohasem jött volna el az Urantiára. Csak a nodfiak és az amadonfiak között maradtak fenn a dalamatiai hagyományok és a Bolygóherceg műveltsége. A tisztavérű nodfiak kiváló fajt alkotnak, de fokozatosan elkeverednek a föld evolúciós népeivel, s azóta már régen nagy leépülés ment végbe közöttük. Olyannyira leépültek, hogy az átlagos élettartamuk alig valamivel több, mint az evolúciós fajtáké. (Az Urantia könyv, 73:1.2; 77:2.9)

Kr.e. 150.000 ― Bábel tornyának felépítésére először tesznek kísérletet a nodfiak. A Bablot-féle összeütközés után közvetlenül, a négy nagy nodfi központból hármat alapítanak meg a nyugati vagy szíriai nodfiak, a keleti vagy elami nodfiak és a központi vagy elő-sumér nodfiak. (Az Urantia könyv, 77:4.2-4.6)

Kr.e. 35.794 ― Ádámszon elindul megkeresni a gyermekkori álmainak földjét, Van és Amadon északi hegyvidéki otthonát; ekkoriban ő 120 éves, és már az első kert harminckét egyenes ági gyermekének atyja. (Az Urantia könyv, 77:5.2)

Kr.e. 35.791 ― Ádámszon csapata megtalálja a kalandjuk tárgyát, s e népeknél találkozik Rattával, aki ekkoriban húsz éves s (Ratta) elmondja neki, hogy ő a hercegi törzskar utolsó egyenes ági leszármazottja. Ő a fajtájának utolsó tagja, neki már nincsenek élő fivérei és nővérei. Megismerte az Éden történetét, azt, hogy Van és Amadon jóslatai miként váltak valóra, és megismerte a kertbeli vétek történetét is. Valamivel több mint három hónap múlva Ádámszon és Ratta össze is házasodott; 67 gyermekük született és csaknem 2000 másodfajú közteslény nagyszülője lett belőlük. (Az Urantia könyv, 77:5.5)

Kr.e. 35.786 ― A második kert. Csaknem egy teljes évet vett igénybe, míg az ádámi utazók csoportja elérte az Eufrátesz folyót. Lévén, hogy ekkor éppen áradás ideje volt, a táborukat a folyamtól nyugatra elterülő sík területeken állították fel, csaknem 6 héttel azelőtt, hogy a folyóközi területre átkeltek volna, ahol is megalapították a második kertet; e terület a Káspi-tenger déli partjától keletre helyezkedett el, a Kopet-dag hegység közelében. (Az Urantia könyv, 75:5.9; 77:5.10; 78:1.3; 76:1.1)

Kr.e. 35.700 – Kr.e. 29.000 ― Az ádámszonfiak magas műveltséget tartottak fenn csaknem 7000 évig Ádámszon és Ratta korától számítva. Később keveredtek a szomszédos nodfiakkal és andonfiakkal, és őket is az „eleitől fogva hatalmasok” között tartották számon. És az akkori korszak vívmányai közül rejtett formában több minden is fennmaradt abban a kulturális potenciálban, mely később európai polgárosodásként virágzott ki. (Az Urantia könyv, 77:5.9)

Kr.e. 35.518 ― Ádámszon halála. (Az Urantia könyv, 77:5.7)

Kr.e. 10.000 ― Egy második kísérlet Bábel tornyának felállítására. Az anditák (nodfiak és ádámfiak) kevert fajtái az első épület romjain egy új templom felépítésével próbálkoznak, de a vállalkozáshoz nem áll rendelkezésre elégséges támogatás; az építmény a maga hatalmas súlya alatt összeomlott. (Az Urantia könyv, 77:3.9)

Kr.e. 6000 ― A sumérok. Amikor az utolsó andita kirajzás megroppantotta a mezopotámiai civilizáció biológiai gerincét, e felsőbbrendű emberfajta egyik kis létszámú kisebbsége a folyótorkolat közelében fekvő hazájukban maradt. Ezek a sumérok. Fajilag nagymértékben anditák, bár a műveltségük szinte kizárólag nodfi jellegű, és tartják magukat Dalamatia ősi hagyományaihoz. Mindemellett a partvidéki területek e sumér lakosai az utolsó anditák Mezopotámiában. De a mezopotámiai emberfajták ekkorra már alaposan összekeveredtek, melyet alátámasztanak azok a koponyafajták is, melyeket a régészek az e korból való sírokban találtak. (Az Urantia könyv, 78:8.1; 77:4.7)

Kr.e. 6000 ― A sumér legendák. A hajdani fejlett civilizációkról, az egykor volt földi paradicsomokról fennmaradt hagyományok teremtettek alapot az emberfajták hajnalán egykor létezett „aranykor” álmának, és mindez erősíti azokat az eszméket, hogy az emberiség különleges módon, tökéletesként kezdte a létpályáját. A sumérok által hátrahagyott részletes feljegyzések egy figyelemre méltó település helyszínét írják le, mely a Perzsa-öbölnél, az egykori Dilmun városa közelében helyezkedett el. Az egyiptomiak ezt az ősi dicső várost Dilmatnak nevezték. A régészek már meg is találták ezeket az ősi sumér agyagtáblákat, melyek erről a földi paradicsomról mesélnek „ahol az Istenek először áldották meg az emberiséget a polgárosodott és művelt élet példájával”. E táblák, melyek Dilmunt, az eredetileg 200.000 évvel korábban létesített várost mutatják be, ma csendesen pihennek számos múzeum poros állványain. (Az Urantia könyv, 77:4.8; 89:2.3)

Kr.e. 5000 ― A 28 napos hónapon alapuló időszámítás Ádám korát követően még sokáig fennmaradt. Az egyiptomiak meglehetős aprólékossággal hozzáfogtak a naptárújításhoz, s bevezették a 365 napos évet. (Az Urantia könyv, 77:2.12)

* * *

Néhány alapvető fontosságú kijelentés a 77. írásból:

1)
„Nem pusztán szókép az, amit a feljegyzés állít: „És mindenféle beteg embert hoztak elébe, akiket ördögök szálltak meg és olyanokat, akik elmebajosak voltak.” Jézus ismerte és felismerte a különbséget az elmezavar és a démoni megszállottság között, bár ezek az elmeállapotok nagyon is összekeveredtek az akkor és abban a nemzedékben élt emberek elméjében.
De még pünkösd előtt sem volt képes egyetlen lázadó szellem sem az ép emberi elme leigázására, és e nap óta már az alsóbbrendű halandók gyengébb elméi is mentesek az ilyen befolyásolás lehetőségétől. A feltételezett ördögűzés az Igazság Szellemének megérkezése óta lényegében nem más, mint a démoni megszállottságban való hitnek az összekeverése az önuralom kóros hiányával, az elmezavarral és a gyengeelméjűséggel. De csak azért, mert Mihály alászállása mindörökre megszabadította az Urantián az összes emberi elmét a démoni megszállás lehetőségétől, ne gondoljátok, hogy ez nem volt valóság a régebbi időkben.
A lázadó közteslények teljes csoportját jelenleg az edentiai Fenségesek rendelete alapján tartják fogva. Ma már nem járnak-kelnek e világon rosszra törve. A Gondolatigazítók jelenlététől függetlenül az Igazság Szellemének a minden húsvér testbe való kiáradása mindörökre lehetetlenné tette, hogy bármiféle és fajta hűtlen szellem valaha is újra megszállja akár a leggyengébb emberi elmét. Pünkösd napja óta soha többé nem történhet olyan dolog, mint a démoni megszállás.” (77:7.6-7.8)

2) 
„Az angyaloknak tulajdonított valóságosabb jelenségek közül sokat valójában a másodfajú köztes teremtmények vittek véghez. Amikor a jézusi örömhír első tanítóit börtönbe vetették a kor tudatlan vallási vezetői, „az Úrnak angyala” „éjszaka megnyitotta a tömlöc ajtaját, és kihozta őket”. De Péter megszabadulásának esetében, miután Heródes parancsára megölték Jakabot, egy másodfajú közteslény volt az, aki az angyalnak tulajdonított munkát elvégezte.” (77:8.12)

3)
„(...) [V]ilágosan kell látni azt is, hogy a köztes teremtmények nem érintettek azokban a hitvány történésekben, melyek a „spiritizmus” általános megjelölése alá sorolhatók. Az Urantián ma itt lévő közteslények, mindazok, akik tisztes rangban állnak, nem kötődnek az úgynevezett „médiumság” jelenségeihez; és rendszerint nem is engedik meg az embereknek, hogy emezek az érzékeik által felfogható módon tanúi legyenek a néha szükségessé váló fizikai tevékenységüknek vagy az anyagi világgal való egyéb kapcsolatfelvételüknek.” (77:8.13)

4)
„A magas rangú szellemek, az angyali seregek és a közteslény-társak teljes szervezete lelkesülten munkálkodik annak a paradicsomi tervnek a kivitelezésén, mely az evolúciós halandók fokozatos felemelkedésére és tökéletesség-elérésére irányul, mely terv a világegyetem egyik fenséges ügye — az a nagyszerű továbbélési terv, hogy az Istent lehozza az emberhez és azután, a társulásnak egy különlegesen nemes formája révén, az embert felvigye az Istenhez és még tovább, az örökkévaló szolgálatra és az isteniség elérésére — halandót és közteslényt egyaránt.” (77:9.12)

5) 
„A központi vagy elő-sumér nodfiak. A Tigris és az Eufrátesz folyók torkolatánál élő kisebb csoport jobban megőrizte a faji osztatlanságát. Évezredeken át fennmaradtak és végül a nodfi örökséget erősítették, mely keveredett az ádámfiakkal, s ezzel hozzájárultak a történelmi idők sumér népeinek létrehozásához.
És mindez megmagyarázza, hogy a sumérok miért tűntek fel oly hirtelenül és rejtélyesen a mezopotámiai színtéren. A kutatók sohasem lesznek képesek kinyomozni és visszakövetni e törzseket ama sumér kezdetekhez, akik Dalamatia eltűnését követően, kétszázezer évvel ezelőttről származnak. Anélkül, hogy a világon máshol a nyomukra lehetne akadni, ezek az ősi törzsek hirtelenül úgy tűntek fel a polgárosodás szemhatárán, mint egy teljesen kifejlődött és felsőbbrendű műveltség, templomokkal, fémművességgel, mezőgazdasággal, állattenyésztéssel, fazekassággal, szövőmesterséggel, kereskedelmi szabályokkal, igazgatási törvénykönyvekkel, vallási szertartásokkal és egy régi írásrendszerrel. A történelmi kor kezdetére a dalamatiai ábécét már régen elveszítették, s a Dilmunból származó sajátos írásrendszert vették át. A sumér nyelv, bár gyakorlatilag elveszett a világ számára, nem szemita nyelv volt; sok közös eleme volt az úgynevezett árja nyelvekkel.
A sumérok által hátrahagyott részletes feljegyzések egy figyelemre méltó település helyszínét írják le, mely a Perzsa-öbölnél, az egykori Dilmun városa közelében helyezkedett el. Az egyiptomiak ezt az ősi dicső várost Dilmatnak nevezték, míg a később adamizálódott sumérok az első és a második nodfi várost is keverték Dalamatiával és mindhármat Dilmunnak hívták. És a régészek már meg is találták ezeket az ősi sumér agyagtáblákat, melyek erről a földi paradicsomról mesélnek „ahol az Istenek először áldották meg az emberiséget a polgárosodott és művelt élet példájával”. És e táblák, melyek Dilmunt, az emberek és az Isten paradicsomát mutatják be, ma csendesen pihennek számos gyűjteménytár poros állványain.
A sumérok jól ismerték az első és a második Édent, ám az ádámfiakkal való vegyes házasságok gyakorisága ellenére továbbra is idegen fajnak tekintették az északi kertlakókat. Az ősibb nodfi műveltségen alapuló sumér büszkeségük vezette őket arra, hogy Dilmun városának nagyszerűségéért és paradicsomi hagyományaiért elvessék e későbbről származó dicső távlatokat.” (77:4.6-4.9)

* * *

„Az 1.111 állhatatos másodfajú közteslény fontos küldetésekben tevékenykedik a földön. Az elsőfajú társaikkal összevetve ők határozottan anyagiak. Ők a halandó szem által érzékelt tartományon kívül léteznek és elég alkalmazkodási mozgásterük van ahhoz, hogy saját akaratuk szerint fizikai kapcsolatba lépjenek olyasmivel, amit az emberek „anyagi dolgoknak” neveznek. E különleges teremtmények rendelkeznek bizonyos meghatározott hatalommal az idő és tér dolgai felett, mely alól nem kivételek a teremtésrész állatai sem.” (77:8.11)

A fenti kijelentés nem általában érvényes időtől és tértől függetlenül a másodfajú közteslények halandói szem által történő érzékelésére. A kijelentés valószínűleg nem lesz érvényes a bolygói fejlődés végső szakaszának elérését követően, azaz eljön majd az idő, amikor a földi halandók képesek lesznek látni ezeket a közteslényeket a saját szemükkel is. Közvetve alátámasztják ezt az alábbi idézetek:

„Ádám és Éva fizikai és szellemi látásképessége messze meghaladta a mai népekéit. Az ő különleges érzékeik sokkal élesebbek voltak, és képesek voltak látni a közteslényeket (...). A vétségük után még több mint száz évvel is képesek voltak látni e (...) lényeket. E különleges érzékek ennyire élesen nem jelentek meg a gyermekeikben és minden egyes nemzedékkel fokozatosan gyengültek.” (77:4.5)
„Egy szokványos világon a halandó faj jó élőlénytani állapotát már régen magas szintre emelték az Ádám utáni korokban; és most, a végleges korszakokban mindvégig folytatódik az ember testi törzsfejlődése. A látás és a hallás egyaránt tökéletesedik. (...) Az ilyen nagyszerű faj további minőségjavulása végig a fény és élet korszakában nagyrészt azon fajták selejtező átörökítésétől függ, melyek közösségi, bölcseleti, mindenségrendi és szellemi természete felsőbbrendű.” (55:6.3)

* * *

I. A 77. írás címe, alcímei és legjobban tetsző részei

A KÖZTES TEREMTMÉNYEK

1. Az elsőfajú közteslények

2. A nodfi emberfajta
77:2.3 A lázadás kitörése utáni korszak számos szokatlan fejleményt hozott az Urantián. Egy nagy polgárosodott társadalom – a dalamatiai műveltség – darabjaira hullott. „A nefilek (nodfiak) voltak a földön abban az időben, és amikor az istenek fiai bementek az emberek leányaihoz, azok szültek nekik, és e gyermekek azok a »régi hatalmasok«, akik »híres-neves emberek« voltak.” Jóllehet aligha voltak „az istenek fiai”, a törzskart és az első leszármazottaikat e távoli korban élt evolúciós halandók ilyennek tekintették; még a termetüket is felnagyították a mondákban. Ez tehát az eredete annak a csaknem általánosan elterjedt népi legendának, mely azokról az istenekről szól, akik lejöttek a földre és az emberek leányaival létrehozták a hősök ősi faját. És ez az egész monda később még kuszábbá vált azzal a fajkeveredéssel, mely az utóbb megjelenő ádámfiakhoz kötődik a második kertben. 

3. Bábel tornya
77:3.8 A vallásosok, a nem harcolók, elmenekültek a délre lévő otthonaikba, míg a társaik addig küzdöttek, mígnem gyakorlatilag kiirtották egymást.

4. A nodfi polgárosultság központjai
77:4.8 A sumérok által hátrahagyott részletes feljegyzések egy figyelemre méltó település helyszínét írják le, mely a Perzsa-öbölnél, az egykori Dilmun városa közelében helyezkedett el. Az egyiptomiak ezt az ősi dicső várost Dilmatnak nevezték, míg a később adamizálódott sumérok az első és a második nodfi várost is keverték Dalamatiával és mindhármat Dilmunnak hívták. És a régészek már meg is találták ezeket az ősi sumér agyagtáblákat, melyek erről a földi paradicsomról mesélnek „ahol az Istenek először áldották meg az emberiséget a polgárosodott és művelt élet példájával”. És e táblák, melyek Dilmunt, az emberek és az Isten paradicsomát mutatják be, ma csendesen pihennek számos gyűjteménytár poros állványain.

5. Ádámszon és Ratta
77:5.9 Az ádámszonfiak magas műveltséget tartottak fenn csaknem hétezer évig Ádámszon és Ratta korától számítva. Később keveredtek a szomszédos nodfiakkal és andonfiakkal, és őket is az „eleitől fogva hatalmasok” között tartották számon. És az akkori korszak vívmányai közül rejtett formában több minden is fennmaradt abban a műveltségi potenciálban, mely később európai polgárosodásként virágzott ki.

77:5.10 E polgárosodott társadalmi központ a Káspi-tenger déli végétől keletre eső térségben helyezkedett el, a Kopet-dag közelében. A turkesztáni előhegység pereme közelében találhatók az ibolyaszín emberfajta egykori ádámszoni központjából megmaradt nyomok. E magasabb területeken, melyek egy keskeny és régen termékeny földsávot alkottak a Kopet-dag alsó előhegységében, eltérő időszakokban négy különböző műveltség nőtt ki egymás után, melyeket az ádámszoni leszármazottak négy különböző csoportja alakított ki. E csoportok közül a második elvándorolt Görögország és a földközi-tengeri szigetek felé. Az ádámszoni leszármazottak maradéka északra és keletre vándorolva belépett Európa területére azzal az utolsó andita hullámmal, melynek kevert faja Mezopotámiából indult el, és ők is ott voltak India andita-árja meghódítói között.

6. A másodfajú közteslények

7. A lázadó közteslények
77:7.4 E hűtlen közteslények bizonyos körülmények között képesek voltak megjelenni a halandói szemek előtt, és különösen igaz volt ez Belzebub, a hitehagyott másodfajú közteslények vezetőjének társaira. De e különleges teremtményeket nem szabad összekeverni a lázadó kerubok és szeráfok bizonyos egyedeivel, akik szintén a földön tartózkodtak Krisztus halála és feltámadása idején. A régi írástudók némelyike úgy azonosította e lázadó köztes teremtményeket, mint rossz szellemeket és démonokat, a hitehagyott szeráfokat pedig úgy, mint rossz angyalokat.

77:7.5 A rossz szellemek egyetlen világon sem szállnak meg egyetlen halandói elmét sem azt követően, hogy ott egy paradicsomi alászálló Fiú élt. De még Krisztus Mihály urantiai napjait megelőzően – mielőtt megkezdődött volna a Gondolatigazítók általános eljövetele és a Mester szellemének a minden húsvér testbe való kiáradása – e lázadó közteslények ténylegesen képesek voltak befolyásolni bizonyos alsóbbrendű halandók elméit és némiképp irányítani is a cselekedeteiket…

77:7.6 Nem pusztán szókép az, amit a feljegyzés állít: „És mindenféle beteg embert hoztak elébe, akiket ördögök szálltak meg és olyanokat, akik elmebajosak voltak.” Jézus ismerte és felismerte a különbséget az elmezavar és a démoni megszállottság között, bár ezek az elmeállapotok nagyon is összekeveredtek az akkor és abban a nemzedékben élt emberek elméjében.

77:7.7 De még pünkösd előtt sem volt képes egyetlen lázadó szellem sem az ép emberi elme leigázására, és e nap óta már az alsóbbrendű halandók gyengébb elméi is mentesek az ilyen befolyásolás lehetőségétől. A feltételezett ördögűzés az Igazság Szellemének megérkezése óta lényegében nem más, mint a démoni megszállottságban való hit összekeverése az önuralom kóros hiányával, az elmezavarral és a gyengeelméjűséggel… 

77:7.8 A lázadó közteslények teljes csoportját jelenleg az edentiai Fenségesek rendelete alapján tartják fogva. Ma már nem járnak-kelnek e világon rosszra törve. A Gondolatigazítók jelenlététől függetlenül az Igazság Szellemének a minden húsvér testbe való kiáradása mindörökre lehetetlenné tette, hogy bármiféle és fajta hűtlen szellem valaha is újra megszállja akár a leggyengébb emberi elmét. Pünkösd napja óta soha többé nem történhet olyan dolog, mint a démoni megszállás.

8. Az Egyesült közteslények

9. Az Urantia állandó létpolgárai 
A) 77:9.9 …Az emberi nemzedékek felejtenek; a közteslények testülete emlékezik, és ez az emlék a ti lakott világotok hagyományainak kincstára. Így marad meg mindig egy bolygó műveltsége azon a világon, és megfelelő körülmények között e múltbeli események eltárolt emlékeit rendelkezésre is bocsátják, miként a Jézus életéről és tanításairól szóló elbeszélést is az urantiai közteslények bocsátották a húsvér testben élő unokatestvéreik rendelkezésére.

B) 77:9.12 A magas rangú szellemek, az angyali seregek és a közteslény-társak teljes szervezete lelkesülten munkálkodik annak a paradicsomi tervnek a kivitelezésén, mely az evolúciós halandók fokozatos felemelkedésére és tökéletesség-elérésére irányul, mely terv a világegyetem egyik fenséges ügye – az a nagyszerű továbbélési terv, hogy az Istent lehozza az emberhez és azután, a társulásnak egy különlegesen nemes formája révén, az embert felvigye az Istenhez és még tovább, az örökkévaló szolgálatra és az isteniség elérésére – halandót és közteslényt egyaránt.