Jelenlegi hely

A belső szellemi vezetés erőtana

Tárgykör:

Keletkezés éve:

Nyelv:

 

A szellemi útmutatás elfogadását megkönnyítő alapvető feltételek

 A szellemi vezetés felismerése és követése a legfontosabb szempont az ember életében. Ez áll Jézus tanításainak középpontjában, és így van ez a történelem legnagyobb vallási látnokainak tanításaival is.

 

A. Az Atya akaratának megcselekedésére jobban vágyni minden másnál.

1. Legyen eltökélt szándékunk az Istennek szentelt életet élni.

2. Ez legyen az egész életünket átható mozgatóerő forrása.

3. Tanuljuk meg fegyelmezni és uralni az elménket – szabályoznunk, vezetnünk és irányítanunk kell a gondolkodásunkat, mivel ez a kulcsa a személyiségbeli fejlődésnek és gyarapodásnak.

a. Kialakítandók azok a szellemi hivatkozási alapok, melyeket majd folyamatosan igénybe vehetünk.

b. Gondolkodásunk megtisztítandó az értéktelen dolgoktól és az érzelmi mérgektől.

 

B. Időnként vonulj el kikapcsolódás, a gondolatok rendezése és megtisztítása, valamint a lélek szellemi erőtartalékainak megújítása céljából.

 

C. Imádkozás és istenimádat gyakorlása. Fontos megértenünk az alkotó ima és istenimádat alapelveit.

1. Az ima és az istenimádat egymás kiegészítői. Az imában ott van az önérdek vagy teremtményi sajátérdek nyoma. Az istenimádat az Isten elmélyült szemlélése, és ez önmagában is cél. Az imádkozás elvezethet az istenimádathoz, és segítheti azt.

2. Az imádkozás bensőséges kapcsolat Istennel, s ez javítja a szellemi rálátást. Az ima egészséges lélektani szokás, mely fokozza az ön-kiteljesítést, és egyúttal hatékony szellemi módszer a lélek szellemi befogadóképességének növelésére.

3. Az imádkozás nem az élet nehézségei elől való elszökés módszere, hanem annak módja, hogy megtanuljuk vállalni az összeütközéseket és elviselni a szenvedést ésszel és bátorsággal. Az ima nem változtat az Isten hozzáállásán, de megváltoztathatja az imádkozót.

4. A kezdetleges és éretlen ima próbál közbenjárni Istennél és igyekszik üzletelni vele egészségért, vagyonért, hatalomért vagy kedvezményért. Az ima azonban nem alkalmas a világegyetemi törvények megkerülésére és az idő és tér korlátainak meghaladására. Az emberek szellemi szintje megmutatkozik az imáik természetében is; az érettebbeknek azonban nem szabad bírálniuk vagy gúnyolniuk a fejletlenebb és éretlenebb társaikat.

5. A szavaknak nincs jelentőségük az ima szempontjából; az Isten csakis az elme és a lélek igaz és őszinte hozzáállására válaszol. Az emberi problémáink megoldásához isteni útmutatásért imádkozzunk, ne pedig valamiféle mindenségből jövő, csodás megoldásért.

6. A hatékony imádkozáshoz az kell, hogy a valósághoz őszintén és értelemmel közelítsünk, a rendelkezésünkre álló eszközökkel tegyünk kísérletet a gondok rendezésére, szenteljük magunkat az Isten akarata megcselekedésének és legyen élő hitünk. A hatékony ima legyen: önzetlen – ne kizárólag magáért az egyénért szóljon, hívő – hit szerinti, őszinte – a szívből fakadjon, értelmes – világosságot mutasson, és bizodalmas – az Atya végtelenül bölcs akaratának legyen alárendelt.

7. Csakis a szellemi valóságban gyökerező és a hit által éltetett imákra adatik válasz a kérelmező szabta keretek között. Az imákat a valódi szellemi igények függvényében hallgatják meg. Az imát nem szabad az emberi találékonyság és cselekvés helyett igénybe vennünk; nem használhatjuk a valóság elől való meneküléshez. Némely ima olyan távlati igényeket fogalmaz meg és olyannyira teljes körű, hogy teljesen csak az örökkévalóságban hallgattathatik meg.

8. Az ima a szellemi gyarapodás eleven és nélkülözhetetlen eleme. Még a kezdetleges és felületes imák is növelik a lélek szellemi befogadóképességét. Az ima jelentősen hozzájárul az ember ön-kiteljesítéséhez, eredményességéhez és belső békéjének megteremtéséhez. Az ima erőteljes közösségszervező hatással bír, és egyben ellenszere a személyiség elszigetelődésének.

9. Az istenimádás nem más, mint bensőséges szellemi kapcsolat Istennel; a rész azonosulása az Egésszel. Az istenimádás nem tévesztendő össze a lelki vagy misztikus élménnyel. Az Isten-tudat az ember legnagyobb lehetősége és az előtte álló legnagyobb kihívás.

10. Az istenimádat a legtermékenyebb tevékenység az emberi gyarapodás szempontjából. Az istenimádás megeleveníti az elmét, ösztönzi a lélekgyarapodást, oldja a bizonytalanságot és a személyiség elszigeteltségét, és nagymértékben gyarapítja az egyén erőforrásait. Az istenimádatnak szolgálattal kell váltakoznia; az istenimádás az ember legmagasabb rendű örömének elődje.

 

D. Döntést hozni és cselekedni – megragadni az élet nyújtotta lehetőségeket és szembenézni a problémáinkkal.

1. A legtisztább szellemi útmutatást tapasztaláson keresztül kapjuk, nem tétlen szemlélődésen keresztül.

2. A szellemi vezetés különösen az embertársaink számára való segédkezés során ismerszik meg előttünk.

3. Az Isten szelleme akkor tud igazán eredményes igazítást, vezetést és irányítást kifejteni, amikor mi az emberi életünk részét képező tevékenységeinket végezzük – amikor van mit vezetnie és irányítania.

4. Az emberi tapasztalásbeli visszacsatolás tekinthető a szellemi bölcsesség, irányítás és rálátás fogadásának legalapvetőbb és legmegbízhatóbb csatornájának.

5. Az Isten bennünk lakozó szellemének terve van mindegyikünkkel az életben. Az előttünk álló legnagyobb kaland az életben nem más, mint e terv megismerése és végrehajtása.

 

Hogyan ellenőrizhetjük a szellemi vezetés hitelességét?

 

A. Először is fel kell ismernünk, hogy elménk igencsak képes becsapni bennünket. Ha nem vesszük alapos vizsgálat alá a belső útmutatásokat, akkor könnyen előfordulhat, hogy a tudatalatti akaratunkat az Isten akaratának (tudatfeletti irányításnak) tudjuk be. Még a legnemesebb szellemi vezetést is eltorzíthatjuk, s ez gyakran vezethet bennünket féligazságokra vagy a vakbuzgóság útjára.

1. A szellemi vezetés gyakran a tudattalan szintjén jelenik meg. Az Isten vezetése oly gyengéd, megfoghatatlan és észrevétlen, olyannyira elvegyül az élet hétköznapi dolgaiban, hogy sokszor bizony nem tudjuk eldönteni, hogy a késztetéseink a tudatalatti mozgatóerőinkből vagy a tudatfeletti értékválasztásunkból erednek.

a. Halljuk gyermeteg gondolkodású, a vallási alaptételeikhez mereven ragaszkodó keresztények sekélyes beszédeit, hogy „az Isten szólt hozzám...” vagy hogy „Isten mondta nekem ezt meg ezt”. Én már akkor kételkedtem ezek valóságalapjában, amikor a szüleim ilyen érzelmi beállítottságú csoportok összejöveteleire jártak gyermekkoromban, s kétkedve fogadtam a hallott kijelentések némelyikében „6/6 látásélességgel” érzékeltnek mutatott szellemi látomásokat.

b. A vallási élmények között mindig is viszonylag gyakran lehetett találkozni az elmei füllel hallott hangok és az elmei szemmel látott képek jelenségeivel. Az effajta szokatlan események nagy hatást gyakorolnak az azokat érzékelő személyre; a jelentőségüket azonban nem szabad túlbecsülni, hanem ugyanolyan hitelesítő vizsgálatnak kell alávetni, mint ahogy a mindennapi életünkben megtapasztalt „belső útmutatások” esetében is tesszük.

2. Vajon ki tudná bizonnyal megmondani, hogy az életünkben valamely jelentéstartalomra vagy értékre összpontosuló s összejátszó körülmények isteni irányításra vagy pusztán a megtapasztalt véletlen történésekre vezethetők vissza?

a. A késztetésre, útmutatásra vagy gondolatra adott első válaszunk rendszerint intuitív (belső szemléleti jellegű). Helyesnek, helytelennek, jónak vagy bizonytalannak „érezzük”. Számos döntésünk ezen a belső szemléleti szinten születik.

b. Az évek során figyelve ezeket a „sokatmondó véletlen egybeeséseket” s elgondolkodva a pontos időzítésükön, az ember gyanakodni kezd, majd pedig gyakran odáig jut, hogy kénytelen valamiféle szellemi tervezésnek és vezetésnek tulajdonítani az események ilyetén való jelentőségteljes összerendeződését.

c. Tekintettel arra, hogy a szellemi útmutatások oly nagy része hozható kapcsolatba a mindennapi életünkben megtapasztalt dolgokkal, az ember azt gyanítja, hogy az Isten jelenléte valójában a körülmények tudatos alakításának mint a közléscsere módszerének kérdése.

3. A belső útmutatásokra adott intuitív válaszunk követésekor használnunk kell a józan eszünket és következetesen kell gondolkodnunk, s így kell értékelnünk ezeket a késztetéseket. Nagy körültekintéssel kell eljárnunk az olyan útmutatások esetében, amelyek eredeteként logikusan feltételezhetők tudatos vagy tudatalatti félelmek és aggodalmak, illetőleg az olyanok esetében is, amelyek gyarapítják az önző lélektani igényeinket – a kevélységet, az önzést, a biztonságtudatot, az igazolást, a fontosságot, az elismertséget, stb. Veszélyes dolog vizsgálat nélkül elfogadni a saját emberi vágyainkat és igényeinket isteni sugalmazású iránymutatásként. Ellenben, ha hajlamosak vagyunk bűntudatot okozni magunknak és magunkat büntetni, akkor nem szabadna elutasítani a vezetést csak azért, mert hozzájárul az Isten fiaiként és leányaiként való kiteljesedésünkhöz.

 

B. A szellemi vezetés értékelésének és vizsgálatának mindezen szubjektív (alanyi) nehézségei jelzik annak szükségességét, hogy a belső irányválasztásunk értékeléséhez valamiféle objektív (tőlünk független) mércével rendelkezzünk.

1. A szubjektív értékelésünket ki kell egészítenünk objektív értékelési szempontokkal.

a. Vajon összhangban van-e az útmutatás az Urantia könyvben foglalt, legmagasabb rendű tanításokkal? Jézus nem helytelenítené az ilyesmit?

b. Összeegyeztethető-e az emberi vallásos kultúrához (műveltséghez) tartozó legmagasabb rendű értékekkel és gondolkodással?

c. Ellentmond-e a tudományosan igazolt tényeknek és a legjobb tudományos szemléletnek?

d. Vajon mit gondolnak róla azok, akiknek a véleményére a leginkább adok? A másoktól kapható igazolásnak nincs túl nagy jelentősége, viszont segíthet a tisztánlátásban, ha odafigyelünk mások bölcsességére.

e. Miként értelmezhető ez az útmutatás vagy küldetéstudat az idő múlásával és a tapasztalataink tükrében? „Aludnunk kell rá egyet”, adnunk kell magunknak néhány napot, hetet vagy hónapot, hogy meglássuk, miként is mutatkoznak a belső meggyőződéseink valamely időtartam alatt.

f. Miután megbizonyosodtunk afelől, hogy a megvizsgált gondolat vagy cselekedet jó, és összhangban van azzal, amit a legmagasabb rendűként és a legjobbként ismerünk, akkor elérkezett az idő a gyakorlati igazolásra – vagyis cselekednünk kell.

2. Miután hittel belebocsátkoztunk a cselekvésbe, a szolgálatba és a dolog megélésébe, mit tapasztaltunk? Mennyiben állja ki az útmutatás a következő hétsíkú gyakorlati tapasztalati vizsgálatot?

a. Javít-e az illető testi egészségi állapotán?

b. Javít-e az illető értelmi összeszedettségén?

c. Milyen társas kihatásai vannak – szeretetet és egységet erősít-e, vagy félelmet, haragot és összhanghiányt fokoz?

d. Hozzájárul-e az illető hétköznapi életének szellemibbé lényegítéséhez?

e. Javítja-e az illető képességét az igazság, a szépség és a jóság értékelésére?

f. Megőrzi-e az illető legalapvetőbb és legfelsőbb rendű értékeit?

g. Fejleszti-e az illető Isten-tudatosságát?

h. Segít-e az Istennek közeledni az emberhez és az embernek eljutni Istenhez?

3. A tapasztalási visszacsatolás elvezet bennünket ahhoz a tudáshoz és bölcsességhez, amit a gondolkodás és az elmélet nem tud feltárni. A „belső útmutatások” gondolkodáson és cselekvésen keresztüli ellenőrző vizsgálatával, s a tapasztalási visszacsatolás alapján a hozzáállásunkon elvégzett változtatással ki is merítettük az emberi értékelési képességeinket. Ez után abban a hitben és belső meggyőződésben kell élnünk, hogy életünkben az Isten akaratát követjük, mert az általunk ismert legmagasabb és legjobb szinten élünk és cselekszünk. Életünket ekkor a Szellem ereje teljesíti ki.

 

Ellenőrző kérdések az olvasottak megértéséhez:

1. Miért tűnik úgy, mintha sok mindenkinek – hitetleneknek, gonosztevőknek és elmezavarodottaknak – „belső vezetője” lenne?

2. Vajon a „lelkiismeretünk” megbízható vezetőnk a szellemi valóságban, illetőleg egyenértékűnek vehető-e az Isten akaratának az életünkben való megmutatkozásával?

3. Megbízható vezetők-e az erős érzelmek és érzések az Isten akaratát illetően?

4. Érdemes-e Istenhez olyan dolgokért imádkozni, melyek a világegyetemi törvényeket a magunk előnyére változtatnák meg?

5. Érdemes-e Isten meggyőzésével vagy rábeszélésével próbálkozni annak érdekében, hogy jó dolgokat tegyen velünk?

6. Vajon imáink rábírhatják-e Istent valaha is az ő terveinek vagy céljainak megváltoztatására?

7. Miért van az, hogy őszinte és elkötelezett emberek oly különbözőképpen viszonyulnak az Isten akaratához olyan kérdésekben, mint a terhesség-megszakítás, a génkezelés, az eutanázia, vagy akár a dohányzás, az alkoholfogyasztás és az ékszerviselés?

8. Bízzunk-e jobban az útmutatásban, ha „hangokat hallva” vagy „dolgokat látva” jut el hozzánk?

9. Gyakran vagy ritkán fordul elő velünk, emberi lényekkel, hogy a saját akaratunkat összetévesztjük az Isten akaratával? Milyen következményekkel jár ez a tévedés?

10. Vajon az egészségi állapotunknak, az anyagi helyzetünknek vagy a boldogságunknak van-e bármiféle köze az Isten irántunk táplált szeretetéhez? Vajon az egészség és az anyagi jólét Isten különleges áldásának jele?

11. Miért esünk áldozatul oly gyakran mi, emberi lények az Istenről s az ő tervének az életükben való munkálásáról alkotott gyermeteg és végtelenül leegyszerűsített nézeteknek?

12. Mekkora szerepe van az értelemnek vagy az iskolázottságnak a szellemi vezetés elfogadására való képesség kialakulásában, a szellemi rálátás és bölcsesség kifejlődésében és a szellemi gyarapodásban?

 

 

Forrás:

Sprunger, M.J.: The Dynamics of Inner Spiritual Giudance. 1984. http://www.truthbook.com/urantia_book_commentary/2008_03_02_archive.cfm