Jelenlegi hely

A DNS feltárja a modern európaiak többes eredetét

Szerző:

Tárgykör:

Keletkezés éve:

Nyelv:

 

Az indoeurópai nyelvek elterjedésére vonatkozó két jelentősebb hipotézis térképi ábrázolása (fehér nyilak), valamint a szövegben ismertetett régészeti műveltségek földrajzi eloszlása. Forrás: W. Haak (szerző)


 
Európában a különböző térségekben fellelhető más és más kulturális és nyelvi sajátosságokat mutató népcsoportok elhelyezkedése mozaikszerű képet mutat. De honnan kerültek oda? És milyen kapcsolat van közöttük?
Az efféle kérdések megválaszolásának egyik módja a múltbeli maradványok előásása. Európa gazdag régészeti leletanyaggal rendelkezik, már jóval a nevezetes fémkorok (vagyis a réz-, a bronz- és a vaskor) előtti időktől kezdve egészen a rómaiak, a vandálok, a hunok és a vikingek kalandozásának különböző korszakaiig.
Az ősi népességet a temetkezési és építkezési szokásokhoz társított agyagművesség és más kulturális sajátosságok különféle fajtái alapján szokták egyedi „régészeti műveltségekbe” sorolni. Azonban eddig nem volt egészen világos, hogy ezeknek a megállapított csoporthatároknak van-e valamilyen genetikai alapja vagy pusztán kulturális elkülönítésről lehet szó.
A különféle népcsoportok kapcsolatának feltárásában további bizonyítási módszert adnak a népcsoportok által beszélt nyelvek. Jól ismert az indoeurópai nyelvfa, mely a hinditől az oroszon át a spanyolig terjed. Az sem világos, hogy a nyelvek miként jutottak el azokra a helyekre, ahol jelenleg fellelhetők.
Most viszont már egy új ismeretforrás segíti az európai népek történetének megismerését: a DNS-szekvenálás.
Az ausztráliai Adelaide Egyetem kutatói genom-szekvenálási módszerrel elemeztek Európa legkülönbözőbb részeiből származó nagy mennyiségű ősi csontmaradványt, melyek származási köre a vadászó-gyűjtögető őslakosoktól az első gazdálkodókig terjed, akik mintegy 8000 évvel ezelőtt jelentek meg, illetőleg vizsgáltak egészen a korai bronzkorig (3500 évvel ezelőttig) terjedő időszakból származó maradványokat is.
A Nature és a Science tudományos folyóiratokban több részletben közölt genetikai vizsgálati eredményekből izgalmas kép rajzolódik ki.

 
Volt egy harmadik hullám is
A kutatók azt találták, hogy az eredeti európai vadászó-gyűjtögető népeken és a közel-keleti származású gazdálkodók komoly mértékű részarányán túl egy harmadik népességet is figyelembe kell venni: a steppei pásztornépeket. Az eredményekből úgy tűnik, hogy ezek a nomádok egy eleddig ismeretlen hullámban „szállták meg” Közép-Európát a korai bronzkorban (nagyjából 4500 éve).
Ez az esemény egyúttal két nagyon fontos technológiai újdonság megjelenésével is együtt járt Nyugat-Európában: ekkor terjedt el a ló háziasítása és a kerék használata. Ez megoldja az indoeurópai nyelvek eredetének rejtélyét is.
A genetikai vizsgálati eredmények az európai történelem számos vitatott és régóta megválaszolatlan kérdésére is választ adtak. Az első az volt, hogy vajon az első európai gazdálkodók olyan vadászó-gyűjtögető népek voltak-e, akik a délkelet-európai szomszédaiktól tanulták el a gazdálkodási módszereket, avagy inkább Közel-Keletről, a földművelés és állattartás első megjelenési helyéről érkeztek-e.
A genetikai vizsgálati eredmények egyértelműek: a gazdálkodást Európa szerte a közel-keletről érkező népek egy vagy két gyors betelepülési hulláma honosította meg mintegy 8000 évvel ezelőtt – gyakorlatilag ők voltak a legelső szakképzett betelepülők.
Ennek hatására az eredeti vadászó-gyűjtögető népesség először visszaszorult Európa peremére: Britanniába, Skandináviába és Finnországba. A genetikai vizsgálatok azonban arra utalnak, hogy néhány ezer évvel később ezek az őslakosok visszatértek és a vadászó-gyűjtögető népesség génállománya komoly mértékben keveredhetett a gazdálkodókéval Európa számos területén a mintegy 7000-5000 évvel ezelőtti időszakban.

 
Végigkocsizták Európát
De volt még egy nagy rejtély is. A genetikai vizsgálati eredmények szerint a fent említett két népcsoporton kívül volt még egy – korábban nem is gyanított – harmadik komoly mértékű genetikai hozzájárulás is valamikor a vaskort megelőzően, azaz mintegy 2000 évvel ezelőtt. De kiknek a részéről?
A Harvard Egyetem kutatói által kidolgozott új vizsgálati módszer alkalmazásával a kutatóknak végre sikerült megtalálniuk a rejtélyes felelősöket.
A módszer lényege az volt, hogy a jól megőrződött állapotú, de kis számú csontmaradvány teljes genomjának szekvenálása helyett inkább 400.000 kisebb genetikai markert használtak a genom különböző részeiből. Ezzel lehetővé vált az Európa, illetőleg Eurázsia egészéből származó nagyszámú csontmaradvány gyors átvizsgálása.
Ennek az eljárásnak az alkalmazása vezetett el a rejtély megoldásához. A vizsgálat kimutatta, hogy a Fekete-tengertől északra lévő orosz/ukrán mezők Jamna(ja)-kultúrájához tartozó, gödörsíros kurgánokban eltemetett elhunytak maradványai alkotják a keresett genetikai forrásanyagot.
Tehát a háziasított lovakat és ökör-vontatta szekereket használó pásztornépek csoportja lehet a felelős a 4500 évvel ezelőtti közép-európai kultúráknak, nevezetesen a zsinegdíszes kerámia kultúrájának (vagy harci baltás kultúrának vagy magában álló sírok kultúrájának) nevezett műveltséget hordozó népcsoport DNS-állományáért akár 75 %-ot kitevő mértékben is. Ez nagy népvándorlási hullámot jelenthetett, mely műveltségbeli és technológiai ismeretek tömegét hozta magával.

 
A beszélt nyelvek
Ez a felfedezés egy másik nagy régészeti talányt is megoldott: azt, hogy kitől vagy mitől ered az indoeurópai nyelvcsalád, mely jelen van Eurázsiában mindenütt és világszerte is, és magában foglalja egyebek mellett az angol, a spanyol, a francia, a görög, az orosz és a hindu nyelvet.
A régészek két jelentősebb elmélettel álltak elő eddig: ez a nyelvcsalád vagy az Európát megszálló közel-keleti gazdálkodók bevándorlási hullámától ered mintegy 8000 évvel ezelőttről, vagy valamiféle steppei népességtől valamikor sokkal későbbről. Az első hipotézist a gazdálkodáshoz kapcsolható nagy mértékű kulturális változás támasztja alá.
A második hipotézis nyelvészeti bizonyítékokra épül, nevezetesen arra, hogy az indoeurópai nyelvek szókincsében hasonló szavak lelhetők fel az olyan kerekes járművekkel és szállítóeszközökkel kapcsolatban, melyek a steppei pásztornépek gazdálkodásához és használati eszközeihez rendelhetők.
Az új genetikai vizsgálati eredmények végre lerántották a leplet – úgymond a kerekes szállítóeszközről – és feltárult az a hiányzó bizonyíték, mely igazolja a jelentős steppei hatást a korai bronzkorban. Az ugyan továbbra sem igazolt minden kétséget kizáróan, hogy a Jamna(ja)-kultúrához tartozó népek voltak az indoeurópai nyelvet Európába elhozók között az elsők, azonban a genetikai hozzájárulásuk mértéke arra utal, hogy nagyrészt, sőt akár teljes mértékben ők lehetnek ez a forrás.
Mindenesetre az európai örökséget magukénak tudók bizton elmondhatják, hogy „ez az örökségem”, ha legközelebb egy ökör-vontatta kocsival vagy egy háziasított lóval találkoznak; és persze az örökség részének mondhatnak egy nagy adagot a vadászó-gyűjtögető kultúrából és egy jelentős részt a korai gazdálkodók műveltségéből is.

 
Meglepően érdekes párhuzamok
Az 1955-ben megjelent Urantia könyvben számos érdekes párhuzamot találhatunk a legújabb tudományos felfedezésekkel [kiemelések!]:

„A kék ember ősi műveltségi központjai az összes európai folyó mentén megtalálhatók voltak, de csak a Somme folyik ma is abban a mederben, ahol a jégkorszak előtti időkben is folyt.

Bár a kék embert úgy említjük, mint amely elterjedt volt az európai földrészen, azért ennek az emberfajtának számos különböző fajfélesége létezett. Már a harmincötezer évvel ezelőtti európai kék fajták is nagyon kevert népet alkottak, benne a vörös és a sárga fajtával, míg az atlanti-világtengeri partvidéken és a mai oroszországi térségekben magukba olvasztották az andonfi vér egy jelentős részét, délen pedig a szaharai népekkel álltak kapcsolatban. A számos faji csoport tételes felsorolásával azonban nem volna értelme próbálkozni.” (80:3.1-3.2)

A kék emberek vadászok, halászok és gyűjtögetők voltak; kiválóan értettek a csónaképítéshez. Kőbaltákat készítettek, fát vágtak, fakunyhókat emeltek, melyeket félig a földbe építettek, a tetőt pedig állatbőrökkel fedték. (...)

(...) A kék ember művészetének kiteljesedésére nagyjából tizenötezer évvel ezelőtt került sor, még azelőtt, hogy a sötétebb bőrű afrikai fajták Spanyolországon keresztül megérkeztek volna.

Mintegy tizenötezer évvel ezelőtt az alpesi erdők mindenfelé elterjedőben voltak. Az európai vadászokat ugyanaz az éghajlati kényszerítő erő szorította a folyóvölgyekbe és a tengerpartokra, mely a világ boldog vadászmezőit száraz és kietlen sivatagokká változtatta. Az esőt hozó szelek észak felé tolódásával Európa nagy füves területeit egyre inkább erdők borították be. Ezek a nagy és viszonylag hirtelen éghajlatváltozások késztették az európai emberfajtákat arra, hogy a pusztai vadászokból pásztorokká, bizonyos mértékben pedig halászokká és földművesekké váljanak.

A műveltségbeli haladással járó eme változások bizonyos élőlénytani visszafejlődést is hoztak. A korábbi vadász korszakban a felsőbbrendű törzsek vegyes házasságokat kötöttek a felsőbbrendű hadifoglyokkal és mindig elpusztították az alsóbbrendűeknek tartottakat. De ahogy elkezdtek településeket létesíteni és hozzáfogtak a földműveléshez és a kereskedelemhez, egyre inkább életben hagyták a középszerű foglyokat és rabszolgává tették őket. És e rabszolgák utódai építették le oly nagy mértékben a cro-magnoni fajtát. E műveltségbeli visszalépés addig folytatódott, míg a fejlődés keletről új lendületet nem vett, amikor is a mezopotámiaiak utolsó és tömeges áradata átcsapott Európán, gyorsan felszívva a cro-magnoni fajtát és műveltséget, és útjára indította a fehér emberfajták polgárosodott viszonyainak kibontakozását.” (80:3.6-3.9)

Az anditák ugyan folyamatosan tódultak be Európába, de hét nagyobb beözönlésük különíthető el, míg az utoljára érkezők három nagy hullámban, lóháton jöttek be. Némelyek az égei-tengeri és a Duna-völgyi útvonalon jöttek Európába, de a korai és tisztább fajták többsége a Volga és a Don füves területein át, az északi útvonalon vándorolt be Északnyugat-Európába.

A harmadik és a negyedik betörés között egy, az orosz folyók és a Baltikum érintésével Szibériából jövő andonfi horda lépett Európa területére észak felől. Őket az északi andita törzsek nyomban magukba olvasztották.

 Az anditák egyeduralmát nyugaton meghatározó döntő fejlődési tényező azonban a ló volt. A ló a terjeszkedő anditáknak az addig nem létezett mozgékonyság előnyét adta, képessé téve az andita lovasnépek utolsó csoportjait arra, hogy gyorsan megkerüljék a Káspi-tengert és lerohanják egész Európát. Az anditák minden korábbi hulláma olyan lassan nyomult előre, hogy Mezopotámiától nagyobb távolságra eljutva az egységük mindegyre megbomlott. E későbbi hullámok viszont olyan gyorsan haladtak előre, hogy összefüggő csoportokban érték el Európát, s közben valamilyen mértékben megőrizték a magas szintű polgárosodott viszonyaikat is.

A Kínán és az eufráteszi térségen kívüli egész lakott világ csak igen korlátozott mértékű műveltségbeli fejlődést mutatott tízezer éven át, amikor is a szilaj andita lovasok megjelentek a Krisztus előtti hatodik és hetedik évezredben. Ahogy az orosz síkságokon nyugat felé haladtak, s magukba olvasztották a kék ember legjobbját és elpusztították a legrosszabbját, egy néppé váltak. Ezek voltak az ősei az úgynevezett északi fajtáknak, ők voltak a skandináv, a germán és az angolszász népek ősapái.

Az anditák rövidesen a felsőbbrendű kék fajtákat egész Észak-Európában teljesen magukba olvasztották. A régibb andonfi népek csak Lappföldön (és bizonyos mértékben Bretagne-ban) őrizték meg az önazonosságuk látszatát.” (80:4.1-4.6)

„Az észak-európai törzseket folyamatosan erősítette és nemesítette a Mezopotámiából a Turkesztántól délre lévő orosz térségeken keresztül érkező kivándorlók állandó áradata, és amikor az andita lovasok utolsó hullámai végigsöpörtek Európán, már több ember rendelkezett andita örökséggel abban a térségben, mint amennyi ilyen ember a világ összes többi részében jelen volt.

Az északi anditák katonai főhadiszállása háromezer éven át Dániában volt. E központi helyről indították a sorozatos hódító hadjárataikat, melyek egyre kevésbé anditák és egyre inkább fehérek voltak, mint ahogy a múló évszázadok alatt a mezopotámiai hódítók és a meghódított népek keveredése is végbement.

Míg a kék ember felszívódott északon és később megadta magát a déli területekre is behatoló fehér, lovas hódítóknak, a kevert fehér emberfajta előrenyomuló törzsei a cro-magnoni fajtájúak makacs és tartós ellenállásába ütköztek, de a magasabb rendű értelmi képességeik és a folyamatosan erősödő élőlénytani tartalékaik révén a régebbi emberfajtát kitörölték a létezők sorából.” (80:5.1-5.3)

A cro-magnoni fajta kék ember képezte a mai európai fajták élőlénytani alapját, de csak mint a hazájuk későbbi és életerős hódítói által beolvasztott nép maradt fenn. A kék fajta számos határozott vonással és nagy életerővel járult hozzá az európai fehér fajtákhoz, de a kevert európai népek humora és képzelőereje az anditáktól ered. Az északi fehér fajtákat létrehozó ezen andita-kék egyesülés azonnali kisiklást, átmeneti jellegű késedelmet hozott az andita polgárosodásban. Később az ezen északi vad népekben rejlő felsőbbrendűség megnyilvánult és ennek kiteljesedése lett a mai európai polgárosodott társadalom.

Kr.e. 5000-re a kifejlődő északi emberfajták voltak az egyeduralkodók egész Észak-Európában, beleértve Észak-Németországot, Észak-Franciaországot és a Brit-szigeteket is. Közép-Európát még egy ideig a kék ember és a kerek fejű andonfiak ellenőrizték. Ez utóbbiak főként a Duna-völgyben voltak jelen és az anditák sohasem szorították ki őket teljesen.” (80:5.7-5.8)

„(...) [A]z andita örökség az, ami az úgynevezett fehér fajták többnyelvű keverékének azt az általános hasonneműséget kölcsönzi, melyet kaukázusi fajtának neveznek.” (78:4.4)

„A turkesztáni polgárosodott társadalmat folyamatosan újjáélesztették és megújították a Mezopotámiából újonnan érkezők, különösen a későbbi andita lovasnépek. Az úgynevezett árja [tkp. indoeurópai] anyanyelv kialakulása a turkesztáni hegyvidéken ment végbe; e nyelv a vidék egyik andoni nyelvjárásának és az ádámszonfiak, valamint később az anditák nyelvének keverékéből jött létre. Sok mai nyelv tehát ezeknek a közép-ázsiai törzseknek a korai nyelvéből alakult ki, akik meghódították Európát, Indiát és a mezopotámiai síkságok felsőbb területeit. Ez az ősi nyelv kölcsönözte a nyugati nyelveknek mindazt a hasonlóságot, melyet árjának [tkp. indoeurópainak] neveznek.” (78:5.3)


 
Forrás: