Jelenlegi hely

II. Isten

Ha komolyan elgondolkodunk a világegyetemről, akkor egyből felmerül az, hogy a világegyetemet valaki beindította. Aztán pedig rögtön felmerül bennünk az is, hogy senki sem hozhatta létre azt, „aki a világegyetemet beindította”. Az a valaki, akik mindent beindított, nem más, mint az ELSŐ OK, vagyis az Isten. Az Isten az EGYETEMES ATYA. Az ő cselekedeteinek nincs korlátja, a tetteit a végtelenségben viszi véghez. De miként cselekszik korlátok között? Miként cselekszik személyként, miként cselekszik a végtelent el nem érő módon, és miként cselekszik a viszonylagos és nem abszolút istenisége kinyilvánítása során? Innen közelítve három cselekvési szintjét említhetjük meg:

1. A SZEMÉLYEST EL NEM ÉRŐ SZINT (ELŐ-SZEMÉLYES). Önmaga egy részének leválasztásával az Isten létrehoz egy Gondolatigazítót. Az IGAZÍTÓ nem személy és az Isten nem „atyja” az ilyen Igazítónak. Személy csak más személyek atyja lehet. Az Isten a „forrása” az Igazítónak, de nem atyja. Ez jól példázza azt, hogy az Isten miként cselekszik a személyest el nem érő módon.

2. SZEMÉLYES SZINT. Az Isten minden személy atyja. Ez igaz mind a teremtett lényekre (mint pl. az angyalok) és a nemzett lényekre (mint pl. az emberek). Amikor az Isten valamely személlyel összefüggésben cselekszik, akkor ezen a második szinten munkálkodik. Az Istennek az ember iránti szeretet-megnyilvánulása ezen a szinten megy végbe.

3. A SZEMÉLYEST MEGHALADÓ SZINT. Az Isten ezen a szinten teremt kapcsolatot azokkal a lényekkel, akik többek, mint végesek. Az ilyen abszonit lények többek a személyeknél.
Az Isten olyan kifejezés, melyet csak akkor használunk, amikor Istenség-személyre utalunk valamilyen értelemben. Az Istenségnek számos személyes cselekvési szintje van. Az Isten kifejezést minden egyes ilyen szint vonatkozásában eltérően kell értelmezni. További fogalompontosítást igényelnek az említett szinteken belüli használat esetei. Az Isten kifejezéssel nem csak az Egyetemes Atyára utalunk, hanem az összehangolásban szerephez jutó és mellérendelt (nem alárendelt) Istenség-személyekre is. Pl. az Isten szót használhatjuk a paradicsomi Teremtő Fiak – a helyi világegyetemi atyák – megjelölésére is.

Az ISTEN kifejezés szűkebb tartalmú az ISTENSÉG kifejezésnél. Az Isten mindig személyt jelent. Az Istenség utalhat személyre, de utalhat másra is.

 

Az ISTEN kifejezést az alábbiakban felsorolt értelemben használjuk:

1. AZ ATYA ISTEN – Teremtő, Szabályozó és Megtartó. Az Egyetemes Atya, az Istenség Első Személye.

2. A FIÚ ISTEN – Mellérendelt Teremtő, Szellem Szabályozó és Szellemi Igazgató. Az Örökkévaló Fiú, az Istenség Második Személye.

3. A SZELLEM ISTEN – Együttes Cselekvő, Egyetemes Egységbe-rendező és Elme Adományozó. A Végtelen Szellem, az Istenség Harmadik Személye.

4. A LEGFELSŐBB ISTEN. Ez a véges Isten. Van kezdete, és folyamatosan növekszik a téridőben. A Legfelsőbb Isten egybegyűjti a teremtők és a teremtmények minden tapasztalását a téridőben. Ő vegyíti össze és egyesíti ezt a tapasztalást. Ő fűzi össze mindezt a tapasztalást. Ő istenségszerű, ugyanakkor teremtményszerű is, evolúciós és gyarapodó. Mindezeknek a dolgoknak az összevonása a Legfelsőbb Lény személyes teljesítménye. A Legfelsőbb Isten a végtelen Istenség cselekedeteinek következménye. (A Legfelsőbb Isten, mint személy már a hét felsőbb-világegyetem megteremtése előtt létezett a Havonában, de csak szellemi szinteken működött.)

5. A HÉTSZERES ISTEN. Ahol Istenség-személy működését észleljük a téridőben, ott a Hétszeres Istent találjuk. Ez pedig az Atyának, a Fiúnak és a Szellemnek a teremtő társaikkal együtt történő munkálkodása a nagy világegyetemben. Ezek az együttes tevékenységek mind a Legfelsőbb Lénnyé állnak össze. A Legfelsőbb Lény személyesen alakítja ki a saját hatalmát a Hétszeres Isten e cselekedeteiből. Ez a gyarapodó Legfelsőbb Lény válik az Istenség első teljes kinyilatkoztatásává a téridőben. A Hétszeres Isten a nagy világegyetemben tevékenykedik. A nagy világegyetemben két, egymással kapcsolatban lévő személyiség-mozgás figyelhető meg. A Paradicsomból kifelé irányul a tökéletes személyek alászálló kiáradása. A Paradicsom felé pedig a felemelkedő teremtmények áradata tart.
Az emberek Jézus alászállásában találkozhatnak a Hétszeres Istennel. Amikor Jézus azt mondta, hogy „Aki látott engem, az látta az Atyát.”, akkor Istenként és Isten nevében beszélt, s ez a legtöbb, amit az ember a Hétszeres Istenről megérthet. A Hétszeres Isten nem más, mint a téridőben mindenütt jelen lévő Isten; a tökéletlen, evolúciós területeken cselekvő Isten.

6. A VÉGLEGES ISTEN. A Legfelsőbb Lény kifejlődik; a Végleges „meglényegül”. A Végleges Isten a téridővel összefüggésben, de azon kívül munkálkodik. A felsőbb időben és a meghaladott térben tevékenykedik. A Legfelsőbb nem más, mint az Istenség-egység első megnyilatkozása a téridőben; a Végleges pedig a második. Ennek megértéséhez nagy léptékben kell gondolkoznunk. A Végleges Isten kiteljesedett növekedéséhez előbb szükség van legalább a világmindenség növekedésének kiteljesedésére. Ez minden végesnek és minden abszonitnak a kiteljesedését jelenti.

7. AZ ABSZOLÚT ISTEN. Az abszonit lények személyesen túli lények; ők a Végleges Istennel vannak kapcsolatban. De ezeknek az abszonit lényeknek a személyesen-túlin is túl kell jutniuk ahhoz, hogy hasonló kapcsolatba kerülhessenek az Abszolút Istennel. Erre utalunk a „meghaladott személyesen-túli értékek” kifejezéssel. A Legfelsőbb az egyesülő Istenség-kifejeződés és Istenség-kiterjedés első szintjét képviseli; a Végleges a második ilyen szint; az Abszolút Isten képviseli a harmadik és végső szintet. Az Abszolút Isten megtapasztalható lenne, de jelenleg nincs jelen ilyen értelemben. Viszont létezik úgy, mint (nem megtapasztalható) Istenségi Abszolút. Ez a harmadik szint (vagyis az Abszolút Isten szintje) jelenti az út végét, már ami az Istenség növekedését és kiterjedését illeti. Már nincs semmi más, ami megszemélyesülhetne. Nem maradt már több isteniség sem. Az Isten immár teljes mértékben kinyilatkoztatta magát. E szinten túl már magán az Istenségen jutunk túl. E szinten túl valami olyasmivel találkozunk, ami kívül esik az Istenségen; itt szembesülünk a Korlátlan Abszolúttal.