Jelenlegi hely

IV. A világegyetemi valóság

[Gondolatok az Urantia írások olvasóköri feldolgozásához]

 

Ha a mai világegyetemet vizsgáljuk, különféle valóságokat láthatunk; nem ugyanolyan minden. A valóság azért veszi kezdetét, mert az Egyetemes Atya úgy döntött, hogy beindítja. Felsőbb nézőpontból tulajdonképpen három főbb valóságfajta van:

1. ISTENIVÉ NEM TETT VALÓSÁG. Általában véve ez a teremtés materiális (anyagi) oldala. Ez a teremtésnek az a része, amely nem személyes. A valóságnak ez a fajtája olyasmire is utal, amelyet még csak nem is lehetett személyessé tenni. Végeredményben ez a fajta valóság a Korlátlan Abszolút jelenlétéig terjed – addig a végtelenségrészig, amelytől a VAGYOK eltávolodott.

2. ISTENIVÉ TETT VALÓSÁG. Nagyjában és egészében ez a teremtés személyes oldala. Ennek van köze a személyekhez, a skála alján lévőktől a tetején lévőkig, a legalacsonyabb rendű végestől a legmagasabb rendű végtelenig. Ha valami megszemélyesülhet, az ebbe az általános kategóriába tartozik. Azonban az istenivé tett valóság több is, mint személyiség. (Utalunk arra, hogy az abszonit lények többek, mint személyek.) Az istenivé tett valóság az Istenségi Abszolút jelenlétében végződik – abban a végtelenségrészben, amelybe a VAGYOK benyomult.

3. KÖLCSÖNÖSEN ÖSSZEKAPCSOLÓDOTT VALÓSÁG. A valóságot vagy istenivé tettnek vagy istenivé nem tettnek feltételezzük. De az Istenség szintjét el nem érő lények számára van egy határterület is. Itt az istenivé tett és az istenivé nem tett valóság összekeveredik, elvegyül egymással. Úgy tűnik, mintha ez a kölcsönösen összekapcsolódott valóság az Egyetemes Abszolút területe volna – vagyis a harmadik Abszolúté, aki a másik kettő közötti feszültség kiegyenlítése érdekében jelent meg.

Ez az eredeti valóság elsődleges fogalma: Az Atya indítja be és működteti, mint egy vállalkozást. Az alapvető és eredeti valóság-elkülönülés az istenivé tett valóság és az istenivé nem tett valóság között – az Istenségi Abszolút és a Korlátlan Abszolút között – jön létre. Az eredeti kapcsolat pedig nem más, mint az e két Abszolút közötti feszültség. Az Atya által okozott eme feszültséget teljes mértékben oldja az Egyetemes Abszolút (a harmadik Abszolút). Így jött létre az Egyetemes Abszolút, ennek a feszültségnek az oldása révén.

Az idő és a tér szempontjából a valóság tovább osztályozható úgy, mint:

1. TÉNYLEGES és POTENCIÁLIS. Némely dolog már most is megvan; mások még nincsenek. Pl. az Örökkévaló Fiú szellemi lényként teljes és végleges. De a halandó ember aligha szellemi lény jelenleg; az ember potenciális szellemi lény.

2. ABSZOLÚT és ABSZOLÚTAT EL NEM ÉRŐ. Bármi, ami abszolút, az az örökkévalóságtól fogva létezik; mindig is volt; semmi köze sincs az időhöz. Az abszolútat el nem érő valóságok kétfélék: Először is vannak az abszonit valóságok. Az abszonit valóságok az idővel is és az örökkévalósággal is kapcsolatban vannak; egy köztes területet foglalnak el. Aztán pedig vannak a véges valóságok. A véges valóságok a térben léteznek és van időbeli kezdetük.

3. EGZISZTENCIÁLIS (lételvi) és EMPIRIKUS (élményelvi). Lételvi az, aki a dolgok megtapasztalása előtt is tud; aki pedig tapasztalás által fejlődik, az élményelvi. A paradicsomi Háromságok természetük szerint lételviek. A Legfelsőbb és a Végleges a természete szerint élményelvi.

4. SZEMÉLYES és SZEMÉLYTELEN. Az Istenség kiterjedése, a személyiség kifejeződése és a világegyetemek evolúciója – mindezek a dolgok örökké az Atya által létrehozott csatornákban folynak. Két fő csatorna van, a személyes és a személytelen. Ezeket az Atya alkotta meg, amikor megteremtette a Paradicsomot az Örökkévaló Fiú mellett. A Paradicsom a személytelen minta; ez indítja meg az áramlást a személytelen csatornában. A Fiú a mintaszemélyiség; ő indítja meg azt áramlást a személyes csatornában.

PARADICSOM(I). E kifejezés a szófaja szerint lehet melléknév vagy főnév. Utalhatunk vele a paradicsomi erőkre és energiákra. Beszélhetünk a paradicsomi gravitációs központról. Említhetjük a paradicsomi Istenségeket. Szólhatunk a paradicsomi isteniségről, a paradicsomi személyiségről vagy a paradicsomi – szellemi, elmei vagy anyagi – energiáról. Minden a Paradicsomnál kezdődött, de nem mindent a Paradicsom (a központi Sziget) indított be.

A PARADICSOM SZIGETE. Most pedig főnévként határozzuk meg a Paradicsomot. Ez a központi Sziget személyesen az Atya által megalkotott gépezet. Ugyanolyan okból építette ezt a gépet, mint amiért bárki gépet épít. Azért építette, hogy ez lássa el az anyagi világegyetemek felügyeletének gépies feladatát. Lévén, hogy az Atya abszolút, ezért az ő gépe is abszolút. Ez a központja a világegyetemek gravitációs felügyeleti rendszerének. A Paradicsom nem mozog. Ez az egyetlen állandó helyzetű dolog a világegyetemek mindenségében. A Paradicsom Szigetének van valamiféle világegyetemi helyzete; fizikailag is elérhetjük, ha a megfelelő irányba haladunk megfelelő szállítóeszközzel. De a Paradicsom Szigete nem a térben van; a tér még a Paradicsom elérése előtt eléri a saját belső határát. A Paradicsomot körbeveszi valami, de ez a „valami” nem tér. A materiális világegyetemek összes anyaga és energiája a Paradicsomból származik. Ez igaz az összes múltbeli és az összes jövőbeli világegyetemre is. E központi Fénysziget az Istenség cselekedetei által jött létre. A Paradicsom azonban nem Istenség. A materiális teremtések sem részei az Istenségnek, hanem az Istenség működésének következményei.

A Paradicsom nem teremtő; egyáltalán nem teremt semmit. De nincs semmi hozzáfogható, ha a világegyetemekbe tartó számtalan dolog feletti felügyelet gyakorlásáról van szó. Bizonyos mértékben arra reagál, ami a világegyetemekben zajlik. De közel sem annyira, mint amennyire felügyelet gyakorol afölött, ami világegyetemekben zajlik. Bárhová is tekintünk, a Paradicsom mindenkinek befolyásolja a cselekedeteit, akinek bármi köze van térerőhöz, energiához és erőtérhez (hatalomhoz). Az összes világegyetemben semmi sincs, ami a Paradicsomhoz lenne fogható. A Paradicsom nem képvisel semmit és semmi sem képviseli a Paradicsomot. Semmi máshoz nem hasonlítható. A Paradicsom csak Paradicsom.

* * *

Ha jól értelmezem, amikor a végleges rendű halandó megérkezik a Paradicsomba, idő és térmentes lenne. És ha valamikor a végetelennek tűnő jővőben mégis szerepet vállalna az idő tér univerzumaiban, akkor azt mint idő-tért meghaladt lény töltené be?

* * *

Véleményem szerint az Atyát a téridőn kívül lévő Paradicsomon a végleges (rendű) szellemi alakot elért halandók találják meg. De a tisztán szellemi alakban való létezés az egykori halandó számára nem jelenti a tértől és időtől való teljes függetlenséget (nem tud pillanatszerűen egyik helyről egy másikra eljutni, és nem lesz képes arra sem, hogy egy időben egyszerre több helyen legyen jelen). Az idő és tér meghaladása az abszonit lényekre jellemző, vagyis az olyan lényekre, akiknek nincs kezdetük és végük, tehát akiket nem teremtenek, hanem meglényegítenek. A halandó ember mint olyan nem maga válik abszonit lénnyé, hanem inkább csak arról van szó, hogy valamilyen mértékben képessé válik a valóság abszonit szintjének megragadására. Ez viszont nem zárja ki, hogy a téridő világegyetemeibe visszatérve szolgáljon, továbbra is az Atya akaratának megcselekedését tartva szem előtt. Az emberi akarat csak egy tekintetben nem korlátozott a végesben: abban a döntésében, hogy az Isten megtalálását választja (és hogy olyanná váljon mint ő). De azt nem tudjuk, hogy ez a döntés az örökkévalóságban egyúttal meghaladja-e az abszonitot is.

* * *

Ha abból a szemszögből közelítjük meg a kérdést, hogy a végleges rendű lény kimerítette-e a megtapasztalható dolgokat, akkor be kell látni, hogy a felelet arra az, hogy nem. Sőt a végtelenség áll előtte ezen a téren a szó szoros értelmében, mert a megtapasztalható dolgok mind a gyakorlati valóság szinten, a téridő szinten jelentkeznek. Az egyik lételvi míg a másik élményelvi. Az egzisztenciális valóság szinten csak lételvi dolgok vannak, míg a megtapasztalhatóak a téridő univerzumiaban. Ez tehát azt jelenti, hogy a fent említett halandó mégsem időtért meghaladta lényként halad tovább.
106:9.2 -- " A tér érzékelésére való képesség nélkül a teremtmények nem értelmezhetik az egyidejűség viszonyait. Tapasztalás nélkül pedig az evolúciós teremtmények nem is létezhetnek; igazán csak a Végtelenség Hét Abszolútja haladja meg a tapasztalást, de még ezek is élményelvi jelleget mutatnak bizonyos szakaszokban."