Jelenlegi hely

IX. A Végleges Isten

A Legfelsőbb Lény azáltal növekszik, hogy összeköt mindent, ami a nagy világegyetemben zajlik. Egyesít isteniséget, energiát és személyes cselekedeteket. Ezek a tevékenységek a téridőben zajlanak. A Végleges Isten jelenleg hasonló módon növekszik. De a növekedése egy felsőbb síkon megy végbe és a világegyetemi tevékenységek szélesebb körére terjed ki. A Legfelsőbb a téridőben növekszik; a Végleges a meghaladott térben és időben növekszik. A Legfelsőbb a nagy világegyetemi színtéren gyarapodik; ez a Havonában és a hét felsőbb-világegyetem zajlik. A Végleges a teljes világmindenség színterén növekszik; ez a nagy világegyetemben és a négy külső térszinten zajlik. A Végleges az ő magasabb szintjén és az ő szélesebb működési körében kapcsolja össze a dolgokat valahogy úgy, ahogy a Legfelsőbb végzi az egyesítő tevékenységét egy alsóbb szinten és egy kisebb működési területen. A Legfelsőbb növekedésének befejeződése azt fogja jelenteni, hogy az Istenség befejezte a növekedést önmaga teremtői kiteljesedésének első szintjén; ez a véges téridő szint. A Végleges növekedésének befejeződése pedig azt fogja jelenteni, hogy az Istenség befejezte a növekedést a teremtői kifejeződés második szintjén; ez a felsőbb-idő és a meghaladott tér abszonit szintje.

A Végleges kiteljesedett növekedése valami mást is jelent: azt jelenti, hogy egy új Háromság, egy élményelvi Háromság jött létre az abszonit szinten. A paradicsomi Háromság lételvi; erre az új Háromságra viszont úgy utalunk, mint az „első élményelvi Háromságra”. (Erről az első élményelvi Háromságról bővebben majd a XII. szakaszban.)

Mindenesetre a Végleges kiteljesedett növekedése azt jelenti, hogy minden, amit tapasztalás révén ki lehetett fejezni az abszonit szinten, az ki is fejeződött. Kifejeződött egy új, egyesített Istenségként, úgy, mint a Végleges Istenség. A paradicsomi abszonit valóságok kifejeződtek. Kifejeződtek egy bizonyos értékszinten. Ezt az értékszintet így jellemezhetjük: ezen a szinten a dolgok és a lények „meglényegülnek”, ezen a szinten kerül sor az idő meghaladására és ezen a szinten megy végbe a tér meghaladása. A Véglegesnek ez a fejlődése a számunkra is jelentőséggel bír. Esélyünk van részt venni a Végleges növekedésében. Az e növekedésben való részvétellel mi magunk is elérhetjük az abszonit szinteket. Ennek kivitelezésében segítségünkre lesz a Hétszeres Isten és a Legfelsőbb Lény is. Mindennek teljesítése során esélyt kapunk a végleges szolgálatra a világegyetemekben és arra, hogy magunk számára is elérjük a végleges beteljesülést.

A kinyilatkoztatók a „meglényegített” kifejezést annak érdekében vezették be, hogy közvetlen összefüggésbe hozzák a valamely abszonit lényt létrehozó cselekedetet a (ki)fejlődés „végleges” kiteljesedésével. A véges lényeket előbb megteremtik, s ezt követően megy végbe a fejlődésük; a véges kor evolúciós jellegű; az abszonit kor pedig az evolúcióst meghaladó. Ugyanakkor már most is vannak olyan abszonit lények, akik a „megelőző jelleg” kifejeződései. Ezek a Tapasztalás-meghaladók szükségesek „a véges kezdetek elő-véges eredetéhez”. Minden transzcendentális (magyarul: tapasztalás-meghaladó) (vagyis az abszonit) az örökkévalóság nézőpontjából úgy is felfogható, mint amely a „véges előtt létezik” – sőt a végeshez viszonyítva, a személyiségi tevékenységek végleges szintjein „ok jellegű”. Viszont időbeli nézőpontból vizsgálva úgy tűnik, hogy az abszonit a végesből következik és arra épül. Amit mi evolúciósnak nevezünk, az a meglényegített lény természetének részeként eredendően már megvan: az ilyen lények tapasztalásbeli fejlődése kiteljesedett-végesszerű alapra épül. Mi magunk is részben ilyen meglényegített lények vagyunk. A véges teljes fejlődésmenete bizonyos mértékben már eleve benne volt a teremtésünkben. A földi ember fogantatásában már eleve meg van a bolygói biológiai törzsfejlődés megelőző 550 millió éve. Talán ismerős az a mondás, hogy „az ontogenezis megismétli a filogenezist”, azaz az egyedfejlődés megismétli a törzsfejlődést. Az egyediség szempontjából a meglényegülés tulajdonképpen „nagyfokú elrendeződés”. Az abszonit ugyanis több, mint a teljesen kifejlődött véges dolgok és lények összessége; annál is több, mint ami az egyes véges egyediesülések egyszerű transzcendens kivetítéséből és azok ilyenként való összegződéséből adódik. Ezt tovább bonyolítja az, hogy a meglényegülés és az abszonit nem csak a következő világegyetemi korszakra vonatkoztatható. Az egység nézőpontjából a paradicsomi Háromság úgy tekinthető, mint a meglényegülésben eredendően meglévő teljességi magatartás abszolút középpontja és forrása.

A Végleges Isten fogalmával az abszonit isteniségi szinteken működő személyes Istenségre utalunk. Ez a felsőbb-időben, illetőleg a meghaladott időben való működést is jelenti; valamiképpen kívül esik az időn, de még nem az örökkévalóságban zajlik. Jelenti a meghaladott térben való működést is; valamiképpen meghaladja a teret, de még nem a végtelenségben megy végbe. A Legfelsőbb Isten az Istenség legfelsőbb szintű fejlődése. A Végleges Isten a legfelsőbb-feletti meglényegülése az Istenségnek. Amikor a véges lények egyesített Istenségként igyekeznek értelmezni a paradicsomi Háromságot, akkor a Legfelsőbb az, amelyet képesek lesznek felfogni. A Végleges a paradicsomi Háromságnak az abszonit lények által megérthető egyesülése.

De mi a szerepe az Egyetemes Atyának a Legfelsőbb Isten, a Végleges Isten és az Abszolút Isten mindeme növekedésében? Itt utalunk a három szintre, vagyis a végesre, az abszonitra és az abszolútra. Az Atya indította be a fejlődő Istenség teljes tervének kivitelezését. Ez a munka mindhárom szinten egy időben folyik. Új tapasztaló személyiség és új kiérdemelt hatalom összekapcsolása zajlik e szintek mindegyikén. Három új Istenség létrehozása van folyamatban.

Három múlttól fogva örökkévaló Istenség van – az Egyetemes Atya, az Örökkévaló Fiú és a Végtelen Szellem. A múltbeli örökkévalóságban egyedül voltak a Paradicsomon. A jövőbeli örökkévalóságban csatlakozni fog hozzájuk három kifejlődött Istenségtárs. Ez a három evolúciós Istenség a Legfelsőbb Isten, a Végleges Isten és (vélhetően) az Abszolút Isten.

A Legfelsőbb Isten és a Végleges Isten kifejlődése jelenleg is zajlik az élményelvi világegyetemekben. Ők nem lételviek; nem a múltbeli örökkévalóság óta léteznek. Ők jövőbeli örökkévalók. A Legfelsőbb olyan jövőbeli örökkévaló, amely a téridő keretei között működik, a Végleges pedig olyan jövőbeli örökkévaló, amely a felsőbb-idő és a meghaladott tér keretei között működik. E kifejlődő Istenségek sajátosságaira és hatalmára való utaláskor nem végtelenként gondolunk rájuk (nem úgy, mint a paradicsomi Istenségekre). Úgy gondolunk ezekre a kifejlődő Istenségekre, mint amelyek legfelsőbb szintű sajátosságokkal és végleges szintű sajátosságokkal rendelkeznek.

Talán legfelsőbb-végleges sajátosságokkal rendelkeznek – olyan sajátosságokkal, amelyek a kétféle sajátossághalmaz szorzatából adódnak. De mindkettejük véges számú években mért idővel ezelőtt jött létre; történelmi világegyetemi eredettel rendelkeznek. Végezetük azonban sohasem lesz. Van személyiségi kezdetük. Örökkévaló és végtelen Istenség-potenciálból származnak. De sem a Legfelsőbb, sem a Végleges nem örökkévaló és nem végtelen – legalábbis nem a szó legteljesebb értelmében.

* * *

Az elemzés segíti a megértést, a megértett tartalom tovább gondolását és az Atyához való közelebb kerülés élményének megélését. 

Kívánatos lenne, ha az Isten minél több gyermeke sajátítaná el azt a látásmódot, amelyet az Urantia kinyilatkoztatás is felkínál. Vagyis, a közös boldogságunk szempontjából hasznos lenne, ha ezen olvasókört minél több érdeklődő ember látogatná és istengyermeki szívre, valamint testvéri lelkületre törekedve hozzászólna és véleményt nyilvánítana az éppen soron következő írásrésszel kapcsolatban.

Az olvasókör számomra lehetőséget kínál arra, hogy a mennyei Atyához való tartozás lelkületét könnyebben megéljem, valamint lassan, de biztosan istenarcú emberré válhassak. Ez nem nagyképűség, hiszen Jézus minden embert erre hív el. Arra, hogy a meghatározó gondolataink isteni mód eszményiek legyenek, a tetteink pedig jézusi mód nemesek. S mindez persze ne görcsösen, hanem természetes törekvés által történjen. (Tudom, messze vagyok még ettől! De mivel mehetek ebbe az irányba, ezért megyek is. Lehetne más irányba is indulnom, de nem érdemes.) 

Az olvasókör az egyik segítő eszköz az Isten felé haladásra. Alkalmas eszköz, mert lehetőséget ad az Isten és egymás megértésére, valamint az Isten és egymás elfogadására akkor is, ha még nem mindent értünk, nem mindenben értünk egyet. Továbbá, az olvasott és átgondolt tartalmak segítenek emlékezni arra, amit tenni érdemes.

Szándékom, hogy az olvasókörben elfogadjam a más véleményen levő személyét akkor is, ha a véleményével éppen nem értek egyet. Ugyanis 
- tisztelem azt, hogy az ő célja is az Isten megértése és a hozzá való közelebb kerülés, hisz éppen ezért van itt és mondja el a véleményét,

- tisztelem az eddigi életküzdelmeit, amely az ő mostani látásmódját is alakította,

- tudom, hogy fejlődő lények vagyunk, ezért tiszteletben tartom a másik ember jelenlegi véleményét, éppen ezért az én véleményemet is csak megmutatom neki, de nem erőltetem rá,

- tiszteletben tartom a másik ember előtt is ott álló küzdelmes életpályát, melynek bejárását azzal tudom segíteni, ha jó szándékkal vagyok felé akkor is, ha jelenleg nem mindenben értünk egyet, hiszen a szellemi egység nem jelent szellemi egyformaságot, bár jelent közös célt és közös értékrendet,

- s végül remélem, hogy a más véleményen levő testvérem is hasonló hozzáállással közelít majd az általam írtakhoz.

Olvasom az Előszó fogalmait és a Gábor által közzé tett rájuk vonatkozó magyarázatokat. Nem állítom, hogy a Működő Mindenség Isteni személyeinek valósága és az egymáshoz való viszonyuk nem érthető számomra, inkább azt mondom, hogy egyre inkább érthető lesz. Néha egy másik ember megértése is nehéz, amíg nem ismerem meg az élete mozgatórúgóit vagy nincsenek az övéhez hasonló élettapasztalataim. Eszembe jutott magamról egy egyszerű hitvallás, ami könnyen érthető, bár nem mond el mindent rólam: szeretek gyermekekkel és kutyákkal játszani, ételeket kitalálni, azokat elkészíteni és elfogyasztani. 
E kijelentés érthető számunkra, mert közös, emberi tapasztalatokon alapul. Azt gondolom, hogy az Előszó és a többi írás tartalmait azért fogom majd visszatérő jelleggel újra és újra elolvasni, mert a személyes tapasztalatom Istenről olyan, hogy érdeklődést kelt bennem az Ő nem tapasztalható működése is.