Jelenlegi hely

A rejtélyes mezon (II.)

Szerző:

Tárgykör:

Keletkezés éve:

Nyelv:

Az Urantia könyv hitelességét illetően lényeges megállapításokra juthatunk, ha a könyv szerzői által „mezotron” néven említett részecskére vonatkozó állításokat összevetjük a mai tudományos ismeretekkel. Az előző cikkben a „mezotron” nyugalmi tömegét vizsgálva igyekeztünk megtalálni a ma ismert elemi részecskék körébe tartozó mezonok között az ennek megfelelőt. A mai tudományos ismeretszinttel való összevetés során érdemes a „mezotron” egyéb, a könyvben említett sajátságait is megvizsgálni.

Az Urantia könyvben egyebek mellett az alábbi lényeges állításokat olvashatjuk a „mezotronnal” kapcsolatban:

„Az atom töltött protonjait és a töltéssel nem rendelkező neutronjait az elektron tömegénél 180-szor nagyobb tömegű részecske, a mezotron váltakozó jellege tartja össze. A mezotron hatása nélkül a protonok villamos töltése szétvetné az atommagot.” (42:8.3)

„Az atomok szerkezete olyan, hogy sem a villamos, sem a gravitációs erők nem tudnák egybetartani a magot. A mag egységét a mezotron ellentett jellegű összetartó képessége tartja fenn, amely képes a töltött és nem töltött részecskéket együtt tartani a nagyobb térerő-tömeg terének és annak köszönhetően, hogy a protonokat és a neutronokat állandó helycserére kényszeríti. A mezotron arra készteti a nukleonok villamos töltését, hogy megállás nélkül cserélődjenek a protonok és neutronok között. A nukleon a másodperc egy végtelenül rövid részében töltött proton, a következőben pedig nem töltött neutron. És ez az állandó energiaállapot-változás olyan elképzelhetetlenül gyorsan zajlik, hogy a villamos töltésnek semmi esélye sincs bomlasztó hatás kifejtésére. A mezotron tehát »energiaszállító« részecskeként viselkedik, mely nagymértékben hozzájárul a magegyensúly fenntartásához.” (42:8.4)

„A mezotron jelenléte és tevékenysége egy másik atomi talányt is megold. Az atomok a radioaktív bomlás során sokkal több energiát bocsátanak ki, mint az várható lenne. Ez a sugárzási többlet a mezotron »energiaszállító« szerepkörének megszűnéséből származik, mely maga ezáltal közönséges elektronná alakul át. A mezotron szétesését bizonyos kisméretű, töltéssel nem rendelkező részecskék kisugárzódása is kíséri.” (42:8.5)

„A mezotron létezésével megmagyarázható a nukleonok némely összetartási tulajdonsága, de mindez nem alkalmazható a proton-proton, illetőleg a neutron-neutron adhézió jelenségének magyarázatához. Az atomok összetartásbeli egységét biztosító, látszólag képtelen és nagy erő az Urantián ez ideig még fel nem fedezett energiaforma.” (42:8.6)

„A bolygótokat érő szakadatlan térsugárzásban bőven előfordulnak mezotronok is.” (42:8.7)

A „mezotron” „energiaszállító” funkciójára vonatkozó leírás lényegében megfelel a p-mezon (vagy másként: pion) szerepének. Leon Lederman írja a The God Particle c. könyvében:

„(...) 1950-ben a legkeresettebb részecske a pion vagy másként p-mezon volt. A pion létezését egy japán elméleti fizikus, Hideki Yukawa jósolta meg. Úgy gondolta, hogy ez a kulcs az erős kölcsönhatás leírásához, ami abban az időben maga volt a nagy rejtély. Ma már úgy gondoljuk, hogy az erős kölcsönhatást a gluonok közvetítik. De akkoriban a pionok, melyek a protonok és a neutronok között oda-vissza száguldanak, hogy szorosan a magban tartsák őket, jelentették a kulcsot és ezeknek a tanulmányozásával kellett foglalkoznunk. (...)”

A töltéssel rendelkező pion létezését 1947-ben igazolták kísérletileg. A mezon létezését Hideki Yukawa 1935-ös elméleti munkája jósolta meg, s az Urantia könyv e része is 1935-ben állt össze.

A mezon elektronná alakulását a radioaktív bomlásokban szerepet játszó W-bozonokkal, illetőleg azok elbomlásával lehet összefüggésbe hozni. (A mai ismereteink szerint kétféle W-bozon létezik +1 és -1 elemi töltésegységnyi töltéssel; a W+ az antirészecskéje a W--nak.) A W-bozon létezését 1968 körül jelezték előre, a kísérleti igazolásra azonban csak 1983-ban került sor. A W- bomlásakor elektron és elektron-antineutrínó keletkezik. A p- elbomlik müonná és müon-antineutrínóvá, a müon pedig elektronná, müonneutrínóvá és elektron-antineutrínóvá. A p- bomlásakor keletkező elektron és elektron-antineutrínó „virtuális” W-bozonnak tekinthető. A fentiek a p- fő bomlási sorára vonatkoznak. A másodlagos bomlási sorban a p-mezonból közvetlenül elektron és elektron-antineutrínó jön létre. Látható tehát, hogy mind a fő, mind a másodlagos bomlási sor „végeredménye” egyrészt elektron, másrészt különféle neutrínók létrejötte. Ez teljes összhangban van azzal a könyvbeli állítással, hogy a „mezotron” a bomlása során „(...) közönséges elektronná alakul át (...) és a szétesését bizonyos kisméretű, töltéssel nem rendelkező részecskék kisugárzódása is kíséri.” (42:8.5)

Ezek szerint az „energiaszállító” funkciót betöltő „mezotron” valószínűleg nem más, mint a pion. A radioaktív folyamat során közvetlenül elektronná és elektron-antineutrínóvá történő bomlás pedig a W-részecskére (és másodlagosan a pionra is) értelmezhető.

Ma már tudjuk azt is, hogy a kozmikus sugárzás részeként p- és K-mezonok is érkeznek a Földre. A sugárzás szekunder komponensei közül a tenger szintjén a müonok dominálnak, melyekből a tengerszinten átlagosan mintegy 200-t lehet mérni négyzetméterenként és másodpercenként Közép-Európában.

A fentiek alapján sejthető, az Urantia könyvben említett „kisméretű, töltéssel nem rendelkező részecskék” a mai tudásunk szerint azonosak a neutrínókkal. A neutrínó létezését először Wolfgang Pauli tételezte fel 1930 végén, hogy a béta-bomlás folytonos energiaspektrumát megmagyarázza. Létezésük közvetett kimutatására 1954-ben, közvetlen kimutatásukra pedig 1956-ban került sor (egy évvel az Urantia könyv megjelenése előtt, illetőleg után). Emlékeztetünk arra, hogy a fent hivatkozott könyvbeli idézetet tartalmazó rész 1935-ben állt össze.

A fentieken túl van-e egyéb utalás arra, hogy a neutrínókat azonosnak vehetjük a könyvben említett „kisméretű, töltéssel nem rendelkező részecskékkel”? A 41:8.3 bekezdésben találunk utalást erre, mégpedig a haldokló csillagokból való kisugárzódásuk kapcsán. Figyelemreméltó, hogy ez a „kiszabadulás” milyen „könnyen” megy végbe:

„A nagy napokban – a kisebb forgási csillagködökben – a hidrogén kimerülésével és a gravitációs összehúzódás beálltával, ha a naptest nem elég átlátszatlan ahhoz, hogy a külső gázmezőt fenntartó belső nyomást megtartsa, akkor hirtelen összeomlás következik be. A gravitációs-villamos változások villamos potenciállal nem rendelkező, kis részecskék hatalmas mennyiségeit eredményezik, és e részecskék könnyen megszöknek a napbelsőből, s így néhány nap alatt előidézik a hatalmas nap összeomlását. (...)” (41:8.3)

Ennek magyarázata az lehet, hogy a szóban forgó elemi részecske rendkívül közömbös az anyaggal szemben, azaz az ún. kölcsönhatás (ütközési) hatáskeresztmetszete igen kicsi. Ez pedig éppen így van a neutrínók esetében.

Végezetül érdemes utalni a könyv azon állítására, hogy nem a mezotron létezésében keresendő a proton-proton, illetőleg a neutron-neutron adhézió jelenségének magyarázata: „(...) Az atomok összetartásbeli egységét biztosító, látszólag képtelen és nagy erő az Urantián ez ideig még fel nem fedezett energiaforma.” (42:8.6) Vajon ez az energiafajta azonos a 42:1.3 bekezdésben említett energiával?

„Létezik egy, az anyagban eredendően meglévő, a világegyetemi térben pedig jelen lévő, az Urantián ismeretlen energiafajta. Amikor e felfedezésre végül sor kerül, a tudósok úgy fogják érezni, hogy megoldották, legalábbis majdnem megoldották az anyag rejtélyét. (...)” (42:1.3)

A materiális tudomány célja, hogy eljusson a legalapvetőbb anyagi építőkőhöz vagy építőkövekhez. Az Urantia könyv utal is erre az első mérhető energiafajtára, az ultimatonnak nevezett s a helyi (lineáris) gravitációra érzéketlen elemi részecskékre, „(...) az anyagi létezés első fizikai egységei[re], azok[ra] az energiarészecskék[re], melyekből az elektronok felépülnek.” (42:3.3)

„Az elektronban a kölcsönös vonzás tartja össze a száz ultimatont; és egy átlagos elektronban soha sincs száznál se több, se kevesebb ultimaton. Egy vagy több ultimaton elvesztése megszünteti a jellemző elektronazonosságot, s így létrehozza az elektron tíz módosult formájának egyikét.” (42:6.5)

E tekintetben érdemes megemlíteni, hogy a helyi világegyetemünkben a legritkább „űr” sem teljesen üres, hanem „(...) köbhüvelykje [16,4 köbcentiméter] nagyjából száz ultimatont tartalmaz (...)” (42:4.6), vagyis annyit, mint egy-egy elektron.

Az ultimaton tudományos leírása jelenti a tudósok előtt álló nagy kihívások egyikét. Vajon mi lesz ennek az energiarészecskének a „földi” neve? Esetleg hasonló folyamat megy végbe esetében is, mint a mezotron > mezon névadás során s az ultimatonból végül „ultimon” lesz? Talán rövidesen megtudjuk ezt is.

 

 

Felhasznált irodalom: