Jelenlegi hely

VI. Energia és minta

Van egy kör, az úgynevezett SZEMÉLYISÉGKÖR, mely átjárja az összes világegyetemet, és amelynek középpontja az Atya. Minden személyiség ezen a körön van. Ez a módja annak, hogy egy lényről megmondhassunk, hogy van-e személyisége. Ha az adott lény benne van az Atya személyiségkörében, akkor annak a lénynek van személyisége. Ha nincs benne ebben a körben, akkor nem rendelkezik olyan személyiséggel, amely az Atyától ered. Ehhez hasonlóan léteznek egyéb körök, melyek a szellem, az elme és az anyag azonosításához felhasználhatók. Ha valami válaszol az Örökkévaló Fiú szellemkörére, akkor már tudjuk is, hogy az a dolog szellemtermészetű. Ha valami válaszol a Végtelen Szellem elmekörére, akkor tudhatjuk, hogy az adott dolog valójában elme. Ha pedig valami a gravitációra válaszol, akkor tudhatjuk, hogy anyaglényegű dologról van szó. Az összes gravitációs kör a Paradicsom Szigetének alsó felén lévő nagy gravitációs központba csatlakozik. Ha bármi is válaszol bármiféle anyagi gravitációra, akkor tudható, hogy az a valami egykor a Paradicsom Szigetéből indult ki. Ez lehet anyag vagy valamiféle anyagi energia.

ENERGIA. Az „energia” alatt több mindent értünk mint pusztán anyagi energiát. Beszélhetünk szellemi energiáról, elmeenergiáról és anyagi energiáról is. Az „erő” fogalmát is ily módon használjuk: van szellemi erő, elmei erő és van kozmikus (anyagi) (tér)erő is. Az „erőtér (hatalom)” kifejezésnek kétféle értelmezését használjuk: Az anyagi energia különböző átalakulási szakaszokon megy át. A kezdeti energiaformákat nemigen képesek érzékelni az emberek által kifejlesztett eszközök. Erre a kezdeti állapotú energiafajtára az emberi lények által ismert gravitáció sem hat. A későbbi szakaszokban azonban ez a kezdeti energiaforma eljut oda, hogy már érzékeny lesz a gravitációra (az általunk, emberek által ismert gravitációra). Amint tehát az energia eljut ebbe az állapotába, már erőtérnek nevezzük. Ez az elektronszerveződési szakasz; itt kezdenek létrejönni az atomi rendszerek. De még másféle értelemben is használjuk ezt a kifejezést. A főhatalom megjelölésére is használjuk úgy, mint „független (önálló) hatalom”. Sajátos jelentéstartalmat kell társítanunk ehhez a három kifejezéshez – (tér)erő, energia és erőtér (hatalom). Az emberi szókincs egyszerűen nem elégséges e jelentéstartalmak kifejezésére. Ezért némely bevett jelentéstartalmú szavatokhoz egyedi jelentéstartalmat kell társítanunk. Foglalkozzunk most e három kifejezéssel annak függvényében, hogy miként vonatkoztathatók a teremtés anyagi oldalára.

FIZIKAI ENERGIA. A „fizikai energia” fogalmát több dolog jellemzésére is használjuk: Ha valami mozog, akkor az hatásban lévő fizikai energia. Ha valami bármi módon hat, akkor az hatásban lévő fizikai energia. S ha valami éppen nem hat, de képes volna hatni, az megint csak fizikai energia. Pl. egy akkumulátor lehet nyugalmi állapotban; de el is tudja indítani az autót; s ha éppen nem is működik, mégis magában foglal valamilyen fizikai energiát; ez az energia azonban potenciális (nem tényleges) egészen addig, amíg rá nem adod a gyújtást (a kocsiban) és működésre nem bírod. Így tehát olyankor használjuk a „fizikai energia” kifejezést, amikor anyagi mozgásról, megnyilvánuló anyagi hatásról vagy potenciális anyagi energiáról beszélünk.

Ha még pontosabban akarunk utalni a fizikai energiára és arra, hogy milyen hatást fejt ki, akkor három további fogalomra bontjuk. Ekkor használjuk a „mindenségrendi erő”, a „kilépő energia” és a „világegyetemi erőtér” kifejezéseket. Ezeket a fogalmakat a következőképpen értelmezzük:

1. MINDENSÉGRENDI ERŐ. Volt már szó arról, hogy minden anyagi világegyetem eredete a Paradicsom Szigete. De az új világegyetemek nem darabonként áramlanak ki a Paradicsomból. Az anyagi teremtésösszesség a Paradicsomból áradt ki a végtelen múltban. A Havona, a központi világegyetem egyből valóssá vált. De a Havonán kívül akkor még semmi sem létezett, semmi, csak a felsőbb-világegyetemek (és később a külső világegyetemek) kiépítésére alkalmas tér. Hová került a teremtés többi „anyaga”? Úgy tűnik, hogy a Paradicsom Szigetéből kiáramlott, majd befogadta a Korlátlan Abszolút. (Emlékezzünk arra, hogy a Korlátlan Abszolút az a része a végtelenségnek, amelytől a VAGYOK eltávolodott.) Azóta pedig a Korlátlan Abszolút apránként kienged, átad valamennyit abból, amit egykor a Paradicsomtól kapott. Ahogy a Korlátlan Abszolút elengedi az anyagi teremtés „anyagát”, úgy születnek meg az új világegyetemek a téridőben. De amikor a Korlátlan Abszolút először kiengedi az anyagi teremtés ezen „anyagát”, akkor az ebben a szakaszban még nem érzékeny a paradicsomi gravitációra. Ebben a nagyon korai szakaszban a materiális teremtés „anyagát” „mindenségrendi erőnek” nevezzük.

2. KILÉPŐ ENERGIA. Az anyagi teremtés „anyaga” a későbbi fejlődése során a paradicsomi gravitáció hatása alá kerül. Amint érzékennyé válik a paradicsomi gravitációra, onnantól kezdve „kilépő energiának” nevezzük. „Kilépett” a Korlátlan Abszolút öleléséből. De ez a kilépő energia még mindig nem érzékeny a gravitációra, legalábbis arra a gravitációra nem, amit mi, emberek annak nevezünk. Erre az energiára nem hatna a világunk gravitációs vonzása – csak az alsó-Paradicsom gravitációs központja fejt ki hatást rá. Ez a kilépő energia nem más, mint az anyagi rendszerek – atomok és elektronok – megjelenése előtti materiális teremtésbeli „anyag”.

3. VILÁGEGYETEMI ERŐTÉR. Most jutottunk el oda, ahol számunkra is értelmezhető az anyagi energia. A világegyetemi erőtér már érzékeny arra, amit gravitációként ismerünk. (Általában) még mindig érzékeny a paradicsomi gravitációs központ hatására, viszont közvetlenül hat rá a bolygók és csillagok gravitációs vonzása is. Ez az elektronok, protonok, atomok és a mozgás szakasza – minden olyasmié, amit e fogalmak alatt mi, emberi lények értünk.

A cseppfolyós halmazállapotú víz példáján így szemléltethető az erő, az energia és az erőtér viszonya: Ha jó időben feltekintünk az égre, akkor nem látjuk a levegőben jelenlévő vízgőzt, csak azt látjuk, hogy kék az ég és süt a nap. A példában ez az erő. Amint az időjárás hidegebbre fordul, az égen felhők jelennek meg. A példában ez a kilépő energia. Amikor aztán elkezd esni az eső, az már a világegyetemi erőtér. Érzékelhetjük a nedvességet a levegőben. Az erő ki nem tapintható. Az energia érzékelhető, de nem megfogható addig, amíg eső formájában le nem hullott és csak akkor érzékelhetjük.

ELME. Ahol elme jelenik meg, ott számíthatunk arra, hogy valamilyen élőlény tett valamit annak érdekében, hogy elme legyen jelen ott. Először is lennie kell egy élő energiarendszernek és csak azt követően lehet elmét adni ehhez az energiarendszerhez. Függetlenül attól igaz ez, hogy milyen magas rendű lényről van szó. Az ember esetében az anyagi energiarendszerhez (a testhez) társul elme. A szeráfok esetében az elme valamilyen szellemi energiarendszerhez (a szeráfi alakhoz) adódik hozzá. Ha az energiarendszerhez személyiség is adatott (az Atya által), akkor az elme a szellem és az anyag között egyfajta párnát képez. Kiterjeszkedik és összeköti a szellemet az anyaggal. Ezért aztán háromféle „fényt” ismerünk – anyagi fényt, intellektuális (értelmi) rálátást és szellem-fényességet.

FÉNY. A szellem-fényesség képletesen értendő. Mi, emberek ugyanilyen képletes módon használjuk a „világos” fordulatot, amikor arra utalunk, hogy megértettünk valamit. Van azonban valami a szellemi lények esetében, melyet csak úgy írhatunk le, mint „fényességet”. De ennek a szellem-fényességnek semmi köze az intellektuális rálátáshoz vagy a fizikai fényhez.

Egy további értelmezésre szoruló kifejezés a MINTA. Az anyagnak, az elmének és a szellemnek is lehet mintája. Ezek bármely kombinációjának is lehet mintája. A személyes lénynek (személynek) van mintája; az önazonosságnak van mintája; entitásoknak és még a nem élő anyagnak is van mintája. Mindeme dolgoknak van valamiféle alakjuk, formájuk, felépítésük. De a minta sohasem szaporodik. A minta nem teremtő. Ha a minta sokszorozódik, akkor az azért van, mert valaki másolatot készített valamilyen korábbi és eredeti mintáról.

A minta határozza meg, hogy az energia milyen alakot vagy formát vesz fel. Az atomnak pontos mintája van, benne az atommaggal és a központi mag körül keringő elektronokkal. De ezzel a mintával vagy formával nem magyarázható meg, hogy mi tartja össze az atomot. A minta nem szabályozza az atomot. Az atomot a gravitáció szabályozza. A minta nem szabályoz energiát; a gravitáció igen. Maga a minta nem érzékeny a gravitációra. A tér sem reagál a gravitációra. Ez azonban nem jelenti azt, hogy bármilyen kapcsolat volna a minta és a tér között – csak mert egyik sem érzékeny a gravitációra. A térnek semmi köze a mintához; a tér valami egészen más dolog. A minta azért nem érzékeny a gravitációra, mert nincs a mintában semmi, ami képes volna reagálni a gravitációra. Az atom példájánál maradva, van egy mag és a körülötte keringő elektronok. A mag anyagi tömege, valamint az elektronok érzékenyek a gravitációra; a mintának nincs tömege. Egy emberi lény rendelkezik testtel, melynek igen nagy tömege van; a test sok kilogrammot nyom; a kilogrammokban mért testtömeg arányos az ezen emberi testre ható gravitációs vonzásnak a mértékével. Ennek a példabeli emberi lénynek lehet olyan testmintája (megjelenése), amelyet egyesek szépnek tartanak. A „szépség” nem érzékeny a gravitációra; a test igen. Ugyanilyen összehasonlítást lehet tenni az elme- és a szellemszintek esetében is. Bármely minta (forma) valóságát az az anyag határozza meg, amelyből áll.

A mintának nagy jelentősége van. A minták különböznek egymástól és éppen ez a változatosság teszi az életet olyan érdekessé. Az emberek nem egyformák. Az emberi faj egyedeit egyfajta általános hasonlóság jellemzi, de a minta (a megjelenés) minden egyes emberi lényt egyedivé tesz. Valamely dolog formája vagy mintája megkülönbözteti az adott dolgot az összes többi dologtól. Valamilyen egyediségként értelmezhető és azonosítható. Különösen igaz ez a személyes teremtmények alakja esetében. Minden személyes alak egyediséget tükröz – igyekszik elkülönülni a többi hasonló alaktól. Ez igaz az anyagi lények, a morontia lények és a szellemi lények esetében is. Ezek a lények magukra szabják az alakjukat. Még az emberi lények jelleme is kiütközhet az arcvonásokban. Miért van így? Miért igyekszik egyedi formát találni a lények megjelenése? Nem azért, mintha bármi rejlene az (anyagi, elmei vagy szellemi) energiában. A magyarázat a dolgok kezdetében keresendő. Az Isten személyében és a paradicsomi mechanizmusban. Az Isten teremtette a Paradicsomot, a minták mintáját; ő formálta arra az „alakra”. És a személyiség azóta úgy nyilvánul meg, hogy megszabja a dolgok „alakját”, új és egyéni mintákat teremt.

A minta az, amiről a másolatok készülnek; egyfajta mesterpéldány, amelyről másolatok készíthetők. Az Örökkévaló Fiú a minták abszolútja; ez az Isten által alkotott első „forma”. Az Örökkévaló Fiú a mintaszemélyiség. Az Egyetemes Atya a közvetlen ősforrása mind a Fiúnak, mind a Paradicsomnak. Érdemes megemlíteni azt is, hogy a Paradicsom nem adományoz mintát, a Fiú pedig nem tud személyiséget adományozni. Mindkettőnek vannak korlátai. Az Atya azáltal szabadult meg ezektől a korlátoktól, hogy a Paradicsom okává és a Fiú szülőjévé lett.