Jelenlegi hely

VII. A Legfelsőbb Lény

Térjünk vissza az Előszó korábbi részeihez és vegyük fel ismét az Istenséggel kapcsolatos beszámoló fonalát. Most egy kissé más szemszögből fogjuk vizsgálni az Istenséget. Ha az örökkévalóság (különösen a múltbeli örökkévalóság) felől közelítünk az Istenséghez, akkor felfedezhetünk néhány új kapcsolatot. Innen nézve láthatjuk, hogy az Istenség egésze nem az örökkévalóság óta létezik. Az Istenség két csoportra osztható: Először is ott van az az Istenség, amely már az örökkévalóság óta létezik. Aztán ott van az az Istenség, amely nem az örökkévalóság óta létezik. Az Atya Isten, a Fiú Isten és a Szellem Isten az örökkévalóság óta létezik; ezért hívjuk őket „lételvieknek”; ők mindig is voltak. De ez nem igaz a Legfelsőbb Isten, a Végleges Isten és az Abszolút Isten esetében. Ez a három Istenség kialakulóban van; most jönnek létre. Most válnak ténylegessé, most növekednek és gyarapodnak. Ők még nem léteztek akkor, amikor még csak a központi világegyetem volt, amikor még a hét felsőbb-világegyetem léte nem kezdődött meg. E régmúlt idők óta folyik a létrejövetelük. Az újabb idők alatt a „Havona utáni korszakot” értjük. Ezzel azokra az időkre utalunk, melyek a hét felsőbb-világegyetemmel vették kezdetüket; azokról az időkről van szó, amióta a Havona már nincs egyedül – már nem az egyetlen teremtésrész.

Ezekben a Havona utáni korszakokban kerül sor a Legfelsőbb Isten, a Végleges Isten és az Abszolút Isten megjelenésére. A világmindenség növekedésével és gyarapodásával különböző síkokon jelennek meg. Megjelennek a téridőben és megjelennek más módon is. Pl. a Legfelsőbb megjelenik téridő növekedésként. A Végleges viszont az időn és téren túl van; a Végleges meghaladja a téridőt. E három most megjelenő, illetőleg gyarapodó Istenség nem múltbeli örökkévaló (nem voltak mindig). Ugyanakkor jövőbeli örökkévalók (mindig is lesznek). Létrejöttükre az eredeti három paradicsomi Istenséggel – az Atyával, a Fiúval és a Szellemmel – való együttműködésen keresztül kerül sor. Úgy növekednek, ahogy egyre nagyobb hatalomra tesznek szert a világegyetemekben. Azáltal tesznek szert hatalomra, hogy összefogják mindazt a teremtői tevékenységet, ami a növekvő világegyetemekben zajlik. Ennek révén tapasztalatokat szereznek. S emiatt nevezzük a Legfelsőbb Istent, a Végleges Istent és az Abszolút Istent „élményelvi Istenségeknek”.

Ezek szerint tehát innen nézve kétféle ISTENSÉG van:

1. LÉTELVI. Ezek az öröklétű lények. Az örökkévaló múlt óta léteznek és létezni fognak az örökkévaló jövőben is. Az ATYA ISTEN, a FIÚ ISTEN és a SZELLEM ISTEN lételvi.

2. ÉLMÉNYELVI. Ezek a lények nem az örökkévaló múlt óta léteznek. Az ő létrejöttükre a Havona utáni jelenben kerül sor. A létezésük a teljes örökkévaló jövőben tartani fog. Ők nem múltbeli örökkévalók, de jövőbeli örökkévalók. A LEGFELSŐBB ISTEN, a VÉGLEGES ISTEN és az ABSZOLÚT ISTEN élményelvi Istenség.

Az Atya, a Fiú és a Szellem lételvi. A lényük ténylegességét tekintve valóban lételviek. Feltehető, hogy ha ki tudnák magukat fejezni valamilyen új módon, akkor tapasztalni is képesek volnának. A Legfelsőbb és a Végleges teljes mértékben élményelvi. Az Abszolút Isten esetében azonban vigyáznunk kell: az Abszolút Isten és az Istenségi Abszolút egyazon valóság két különböző vetületét fejezi ki. Az Istenségi Abszolút a végtelenségnek az a része, amelybe a VAGYOK benyomult. De ilyen értelemben az Istenségi Abszolút potenciális; olyan üresség, melyet az Istenség cselekedetei megtölthetnek. Az Istenségi Abszolút ilyen tiszta potenciálként a múlt örökkévalóságától fogva létezik, vagyis lételvi létező. Amikor viszont az „Abszolút Isten” fogalmát használjuk, akkor ezzel azt jelezzük, hogy ez a tiszta potenciál, ez az eredeti üresség, immár megtelt tapasztalattal. Ilyen értelemben az Abszolút Isten élményelvi is. Alapvetően a teljes Istenség örökkévaló. De csak az Atya, a Fiú és a Szellem teljesen örök. Minden egyéb Istenség-személynek eredete van, viszont a beteljesülésükben örökkévalók.

A múltbeli örökkévalóságban az Atya kifejezte magát a Fiúban és a Szellemben. De az Atya nem állt meg itt. Azóta is új és új módokon fejezi ki magát. Kifejezi magát úgy, hogy megszemélyesít olyan Istenség-szinteket, amelyek eredetileg nem voltak személyesek. Kifejezi önmagát a véges, az abszonit és az abszolút létsíkon. Így kifejezi magát a Legfelsőbb Istenként, a Végleges Istenként és az Abszolút Istenként. Ez a három élményelvi Istenség még nem teljesen fejlődött ki. Jelenleg a létrejöttük folyamata zajlik; most növekednek.

A Legfelsőbb jelen van a Havona központi világegyetemben. Ez a jelenlét a három paradicsomi Istenségnek – az Atyának, a Fiúnak és a Szellemnek – a tükröződése. A paradicsomi Istenségek és a Legfelsőbb a téridőben munkálkodik, kint, a hét felsőbb-világegyetemben. A Hétszeres Istenként munkálkodnak kint, a téridőben. (A Hétszeres Istennel a következő szakaszban foglalkozunk.) Bárhogyan is, de az általuk a téridőben folytatott tevékenység építi ki a Legfelsőbb Lény hatalmát. Amikor a Legfelsőbbnek erre az egyre erősödő hatalmára gondolunk, akkor egy külön kifejezést használunk, a „MINDENHATÓT”. Amikor pedig úgy gondolunk a Legfelsőbbre mint hatalmas Istenségként a nagy világegyetemben tevékenykedőre, akkor a MINDENHATÓ LEGFELSŐBBKÉNT említjük. Tehát van a három Istenség a Paradicsomon, akik létrehozzák a Legfelsőbb Isten szellemszemélyét a Havonában és kiépítik az ő hatalmát a Mindenható Legfelsőbbként a nagy világegyetemben. Ez a kétfázisú növekedés, vagyis a szellemszemélyé és a hatalmas Mindenhatóé, együtt folyik. Egyetlen Úrként egyesülnek, a LEGFELSŐBB LÉNYKÉNT. A Legfelsőbb Lény voltaképpen nem is két, hanem három szakaszban egyesíti az Istenség-valóságot, mert a Legfelsőbb Elmének, vagyis a Harmadik Forrás és Középpontnak és az ő mellérendeltjeinek egyedi hozzájárulását is figyelembe kell venni: a szellemszemélyi és a hatalmi (erő-előjogi) összehangolódás a Legfelsőbb Elme közreműködése révén megy végbe, s ennek során a Végtelen Szellem végtelen elméjében meglévő potenciálból a Legfelsőbb Lény tevékenyen működő elméje lesz.

Az egész folyamat annak folytatódása, hogy az Atya igyekszik megszabadulni a végtelen és abszolút voltának korlátaitól. Először is megszabadul a végtelenségtől. Azután a Fiún és a Szellemen keresztül megszabadul a teljes Istenséggel járó lét jelentette korlátoktól. Majd pedig a Legfelsőbb Lényben megszabadul az örökkévalóságtól. A Legfelsőbb Lényben az Atya már képes megérteni, hogy milyen is Istenségnek lenni s mégis a téridőben munkálkodni, képes megismerni azt, hogy mit jelent a növekedés és a tapasztalás.

A Legfelsőbb Lény közvetlenül nem teremtett senkit – egyet kivéve. Megteremtette Madzsesztont, a tükrözőműködés vezetőjét. A Legfelsőbb Lény hangol össze minden dolgot, ami a nagy világegyetemben zajlik. Ő kapcsolja össze a teremtők és a teremtmények minden tevékenységét a nagy világegyetemben. Három Istenség van a Paradicsomon; van számos alárendelt Teremtő is, akik a téridőben munkálkodnak; mindannyiuk munkáját a Legfelsőbb Lény koordinálja. Amikor a Legfelsőbb Lény majd végére ér a növekedésnek, alaptermészetében keveredni fog a véges és a végtelen. A természete magában fogja egyesíteni a tapasztalás útján megszerzett hatalmat a paradicsomi Istenségtől származó szellemszemélyiséggel.

A Legfelsőbb Lény mást is tesz a növekedésen kívül. Ő az irányítója a véges lényekkel kapcsolatban a téridőben végbemenő dolgoknak. Merrefelé irányítja a dolgokat? Ez egyfajta mozgásba hozás. A téridőbeli tapasztalás és a szellemszemély egyesülésének útját egyengeti. A hatalom és a személyiség összekapcsolása terén igyekszik minél többet elérni. Az élményelvi hatalomnak a szellemszeméllyel való egyesülését segíti elő. Miért teszi ezt? Mert megpróbálja áttörni azt a korlátot, amely a teremtés véges szintjét elválasztja a teremtés abszonit szintjétől. Hidat akar építeni, melyen a véges teremtmények egykor majd átkelhetnek az abszonit szintre. Igyekszik segíteni a véges teremtményeknek abban, hogy többek lehessenek, mint véges teremtmények. Azon igyekszik, hogy a felsőbb teremtményekké válhassanak.

Lényeges fogalom az ÖRÖKKÉVALÓSÁG KÖRE, melyről elmondható, hogy abban lakozik az Isten, azt belengi a paradicsomi Istenségek jelenléte, sőt az Isten az örökkévalóság tökéletessé lett köre; azt az Egyetemes Atya uralja; annak eredendő sajátja az abszolútság és a végtelenség; abban a rész jóléte nem különbözik az egész jólététől; abból indul a tökéletesség egységes, változatlan, fenséges és bámulatos szála; abban jön létre az Atya és a Fiú örökkévaló és abszolút egysége az ő egyesített gondolataik kivitelezése érdekében; abban kezdenek el ténylegesen is működni a Paradicsomon állandó besorolást elért felemelkedő halandók, miután részesültek az „isteniség lényegében” és a „felsőség szellemében”; az anyag annak megfelelően halad az útján.

Az isteniség és a személyiség összefüggésében vizsgálva a VALÓSÁGKÖR mint a valóság korlátlan, szerves összekapcsolódása a következő közösségek létrejöttével teljesedik ki: Atya-Fiú » Fiú-Szellem » Szellem-Legfelsőbb » Legfelsőbb-Végleges » Végleges-Abszolút » Abszolút és Atya-Végtelen. Egyéb, az isteniséggel és a személyiséggel nem közvetlen összefüggésben vizsgálva az Első Nagy Forrás és Középpont a valóság korlátlanságát az örökkévalósági körben a következőképpen teljesíti ki önmagában: az önmagától való létezés abszolútsága » az önkinyilatkoztatás végtelensége » az ön-kiteljesítés véglegessége. Másként fogalmazva: ez a kiteljesedés a lételviek abszolútjától az élményelviek véglegességéig tart. Leegyszerűsítve: az örökkévalóság köre az egyik irányban az Abszolút » Abszonit » Véges viszonylatot, a másik irányban a Véges » Élményelvi (tapasztalásbeli) abszonit » Élményelvi (tapasztalásbeli) abszolút » Abszolút viszonylatot mutatja.

* * *

Az Egyetemes Atya minden átruházható hatalmat és hatáskört levetkezett és csak annyit tartott meg magának melyek továbbadása lehetetlen a részére. Lénye totalitásának eme szétosztása jellemzi az Ő végtelen szeretetét.
A jelenlegi univerzum korszakban a szellem és az energia elágazását szemlélhetjük amint kifelé/lefelé haladunk a véges halandók szintjére. A visszafelé vezető integráció folyamatában alakul ki az élményelvi Legfelsőbb Isten, kinek tapasztalásában egy magasabb egységbe foglaltatik a szellem és energia. Ebben a folyamatban kel létre a halandó ember és Istenség közötti társasviszony, ami kiemeli az embert a múlandóságból az örökkévalóságba.