Jelenlegi hely

XI. A három Abszolút

Térjünk vissza oda, hogy miként kezdődött minden, és járjuk körül a témát. Egyféleképpen már elmeséltük a történetet: elmondtuk, hogy minden a három Abszolúttal kezdődött. Ugyanígy előadhatnák a történetet azzal, hogy minden a három Abszolúttal végződik. Tegyük fel, hogy így is elmesélhető a történet: Ez alkalommal az Egyetemes Atyával és az Örökkévaló Fiúval kezdünk. Először is megalkották a közös cselekvési tervüket s e cselekedetük létrehozta a Cselekvő Istent. A Cselekvő Isten persze nem más, mint a Végtelen Szellem. Amint a Végtelen Szellem működésbe lépett, meg is született a Havona központi világegyetem. Amint létrejött a Havona, az Atya is megtett néhány dolgot: A teremtő gondolatát a Fia kifejeződéseként vagy szavaként engedte útjára. Emellett a Fiúval közös cselekedetének eredménye az ő Együttes Cselekvőjük, a Végtelen Szellem is. És még mást is tett. Fenntartotta tényleges jelenlétét a Havonában. Viszont a Havonán kívül beszüntette ugyanezt a fajta jelenlétet. A havonabeli jelenlétét elválasztotta a mindenhol máshol való jelenlététől. Ez azért van így, mert a Havona teljes és befejezett teremtés, míg minden más befejezetlen volt – voltaképpen semmi sem volt Havonán kívüli a távoli múltban, kivéve a teret. A Havonában az Atya jelenléte tényleges. Másutt inkább potenciális az ő jelenléte – olyan üresség, amely megtölthető. Ez a kitölthető üresség, ez a végtelenség-potenciál rejti magában az Atya Havonán kívüli jelenlétét. Az Atya kinyilatkoztatja magát a Havonában, míg másutt elrejti magát. A térbeli jelenléte a Korlátlan Abszolútban rejtőzik. Az istenisége az Istenségi Abszolútban rejtőzik. És van még egy harmadik Abszolút is. Ez pedig az összehangoló Abszolút, az Egyetemes Abszolút. Az Atya az Egyetemes Abszolútban rejti el az ő természetet, mint a változhatatlan Végtelent. Ennek az Egyetemes Abszolútnak a működése biztosítja, hogy a másik két Abszolút egy Abszolútnak tűnjék.

Most végre van elég tere az Istennek ahhoz, hogy munkálkodhasson. Működésének központja a Havonában van és a rendelkezésre áll tér is a teremtéshez. Hozzáfoghat önmaga új módokon való kifejezéséhez. Valami újat hozhat létre. Ez az új dolog nem más, mint a tapasztalás. A teremtésrészek és a teremtmények többé már nem „robbannak” bele a létbe. Most már hozzáfoghat a lassú, lépésről lépésre haladó teremtéshez. Most már nem az örökkévalóságban cselekszik, hanem az időben, valamint fejlődés és tapasztalás által. Ez igaz az új fizikai teremtésrészekre. És igaz az új szellemi teremtésekre is. Ez az időbeli cselekvés új tevékenységet vált ki az Egyetemes Abszolút részéről. Az Egyetemes Abszolút hozzáfog, hogy összehangolja az időbeli dolgokat és tapasztalásokat az örökkévalósági lételvi dolgokkal. Hogyan megy ez? Nézzük meg, hogy mi történik, amikor az Isten tökéletességgel együtt nem-tökéletességet visz be egyazon világegyetembe. Ez elég komoly feszültséget hoz létre. A végtelen tökéletességtől aligha várható el, hogy elviselje a véges nem-tökéletesség jelenlétét. Az Egyetemes Abszolút itt lép fel feszültség-kiegyenlítőként. Az Első Forrás és Középpont így megláthatja, hogy milyen is az, amikor végbemegy a főhatalom lassú kibontakozása (tökéletesedés) a növekedő felsőbb-világegyetemekben. Ekkor már nem csak az Örökkévaló Fiú atyja lehet, hanem a halandó ember atyja is. Az Isten ekkor már azt is eltervezheti, hogy olyan Istenségeket hoz létre, amelyek ugyancsak képesek tapasztalás útján gyarapodni. Ezek az élményelvi Istenségek: a Legfelsőbb Isten, a Végleges Isten és az Abszolút Isten.

Három Abszolút van: az Istenségi, a Korlátlan és az Egyetemes Abszolút. Néha nem lehetséges elkülöníteni az Istenségi Abszolútnak és a Korlátlan Abszolútnak a cselekedeteit. Néha úgy tűnik, hogy nagyon szorosan együttműködnek. Néha még feltételezhető az is, hogy a jelenlétük egyesített vagy összehangolt, de egyetlen jelenlét. Az ilyen helyzetekben megnyilvánuló együttes jelenlétet és együttes működést az Egyetemes Abszolút működésének tekintjük.

1. Az Istenségi Abszolút. Az Istenségi Abszolút mindig igyekszik beindítani a dolgokat, mozgásba hozni azokat, igyekszik megindítani a működést. A Korlátlan Abszolút pedig mozgatja a dolgokat. Milyen dolgokat érintenek ezek a működésmódok? Az egész kozmosz érintett ezekben. Érintettek a mai világegyetemek. Érintett az összes, kialakulóban lévő világegyetem. Érintett az összes, valaha is létrejövő világegyetem. És a múlt, jelen és jövő eme teljes kozmosza nem véletlenszerűen növekszik; a növekedés egyesítettsége legfelsőbb szintű, az összehangoltsága pedig végleges – teljes mértékben megtervezett.

Az Istenségi Abszolút működését nehéz megérteni. E működésmód jellemzésekor talán azt mondhatnánk, hogy magába foglal mindent. Azt tudjuk, hogy egy személy miként gondoskodhat magáról. Ez a személy a családjáról is gondoskodni szeretne. Lehet belőle polgármester és keményen dolgozhat azért, hogy javára legyen egy nagy metropolisznak. Bővítsük tovább ezt a felelősségi kört. Egy nagy nemzet első számú vezetője a teljes nemzet érdekében dolgozik. Egy Teremtő Fiú az ő egész helyi világegyetemének javát keresi. A Legfelsőbb Lény a teljes nagy világegyetem javára munkálkodik. Az Istenségi Abszolút mindenkor azért tevékenykedik, hogy minden számára a legtöbb jót biztosítsa – mindenhol. De nem is csak mindenhol, hanem mindenkor. Az Istenségi Abszolút mai cselekedeteit nem csak a ma élő összes ember javára végzi, hanem a holnap embereinek javára is – és az összes holnap világegyetemei javára. Az Istenségi Abszolút ma éppúgy törődik azzal a személlyel, bolygóval vagy világegyetemmel, aki, illetőleg amely nem is jön létre majd csak egymillió vagy egymilliárd év múlva. Egy kép jelentését annak keretei adják. Az Istenségi Abszolút munkája azért nem foglalható keretbe, mert annak tényleges kereteit a végtelenség és az örökkévalóság adja.

Más megközelítésben úgy képzelhető el az Istenségi Abszolút mint egy nagy terem, melyet az Atya elkülönített. Az Atya és az ő isteni társai ebben a teremben dolgoznak. Ez az Atya „Istenség-műhelye”. Ebben a műhelyben az Atya és munkatársai örökkévalósági módon is és időbeli módon is tudnak dolgozni – ami azt illeti, bármelyik módon, tetszés szerint. De mindig Istenségként dolgoznak itt és a munkájukon mindig érződik az isteniség. Azonban nem ez az egyetlen műhely, melyet az Atya kialakított. Van egy másik is. Ez a másik műhely a Korlátlan Abszolút jelenléte. Ez a másik műhely kontrasztként jött létre – az Istenségi Abszolút műhelyével éles ellentétet képező módon. Az Atya tulajdonképpen kimondta, hogy Istenségként egyetlen műhelyben szeretne dolgozni; ez a korlátozása, illetőleg lehatárolása annak, hogy az Atya mit tehet. Tehát ez az Istenségi Abszolút műhelye, vagyis a Korlátozott Abszolút. Az Atya a másik műhelyben viszont nem határolta le, illetőleg korlátozta a tevékenységét ily módon. Ezt nevezzük a Korlátlan Abszolútnak. De van egy harmadik műhely is. Ez pedig az Egyetemes Abszolút műhelye. Ha mindhárom műhelyre vagy teremre gondoltok, akkor a végtelenség teljes tartalmára gondoltok. A három együtt a végtelenség egészét lefedi. Ebben a három műhelyben megvan az összes potenciális „anyag”, amelyből minden tényleges vétetik – anyag, elme és szellem.

2. A Korlátlan Abszolút. Ennek a műhelynek semmi köze az Istenség működéséhez, az isteniséghez vagy a személyiséghez. Itt az Atya olyan módon tevékenykedik, amely nem személyes, nem istenségi és nem isteniségi. Ez azt jelenti, hogy a Korlátlan Abszolút nem személy. A Korlátlan Abszolút nem Istenség. A Korlátlan Abszolút nem teremtő. Csak azt tudjuk hangsúlyozni, hogy mi „nem” ez az Abszolút. Gondban vagyunk, amikor azt akarjuk elmagyarázni, hogy mi az Abszolút. Ez a rejtély el fog kísérni bennünket még akkor is, amikor már jóval az emberi szint fölött járunk. Ezt a problémát sem tényekkel, sem igazsággal nem lehet megoldani. Sem tapasztalás, sem kinyilatkoztatás nem lebbentheti fel a fátylat erről a rejtélyről. Még a legmagasabb rendű bölcselet sem képes rá. Még az abszonit lények bölcselete sem elégséges ahhoz, hogy a Korlátlan Abszolút természetének és jellemének feltárásával megpróbálkozhasson.

Viszont néhány határozott állítást azért megfogalmazhatunk a Korlátlan Abszolúttal kapcsolatban: Ez az Abszolút határozott valóság, valós jelenlét. Ez a jelenlét mindenhol ott van a nagy világegyetemben. Pontosan ugyanez a jelenlét ott van szerte a teljes külső térben is, a nagy világegyetemen kívül eső külső térben, ahol jelenleg is hatalmas léptékű fizikai teremtési munka zajlik. Ez a jelenlét egyúttal térjelenlét is, vagyis jelenlét a térben. (Lehetséges persze, hogy van olyan jelenlét is, amely nem térjelenlét – valami jelen van, de nem foglal teret. Pl. az Istenségi Abszolút mindenütt jelen van, de nincs ott a térben. A Korlátlan Abszolút is mindenhol jelen van, és ott van a térben is.) A Korlátlan Abszolút jelenléte valami egészen más, mint ahogy azt a földi gondolkodók a metafizikai és bölcseleti fejtegetéseikben meghatározzák. Némelyek úgy vélik, hogy a világegyetem többé-kevésbé önműködő. Szerintük a dolgok azért történnek meg éppen úgy, mert ez a módja a dolgok megtörténésének. De egyáltalán nem így van. Nincs semmilyen esetleges vagy véletlenszerű benne. A Korlátlan Abszolút teszi a dolgát – mindig és mindenhol.

Ez a munkálkodás nem a dolgok szabályozását jelenti, hanem felügyelet gyakorlását. Minek a felügyeletét? Jobbára a fizikai oldalét. Ennek a felügyeletnek az erőhöz és az energiához van köze. A térben lévő dolgokhoz – az anyagi dolgokhoz – van köze. E tevékenysége során a Korlátlan Abszolút láthatólag meglehetősen határtalanul működik. De nem ez a helyzet az élet, az elme, a szellem és a személyiség esetében. E területen a Korlátlan Abszolút munkája lehatárolt és korlátok közé szorított. És persze ott van az Atya, a Fiú és a Szellem paradicsomi Háromsága, mely ténylegesen is ellenőrzi a Korlátlan Abszolút munkáját. Ez az Abszolút azt teszi, amit a paradicsomi Háromság szerint tennie kell.

Némely teológus annyira az Isten mindenütt jelenvalóságára összpontosít, hogy ennek eredményeként úgy kiterjeszti az Istenséget, hogy az el is enyészik. Ez a panteizmus. A Korlátlan Abszolút azonban valami egészen más. A tudósok egykor úgy gondolták, hogy van valami magában a térben, amely képes az energiát közvetíteni. Ezt a valamit „éternek” nevezték el. A Korlátlan Abszolútnak semmi köze ehhez az „éter” elképzeléshez. Ez az Abszolút láthatólag végtelen mértékű erővel és energiával rendelkezik, mely kivonható a szorításából és felhasználható új fizikai világegyetemek építéséhez. Azt tudjuk, hogy ez az Abszolút azt teszi, amire a paradicsomi Háromság utasítja. De azt már kevésbé, hogy ez az Abszolút milyen kapcsolatban van a világegyetembeli szellemi valóságokkal.

3. Az Egyetemes Abszolút. Térjünk vissza oda, amikor a VAGYOK eltávolodott az egyik végtelenségrésztől egy másik végtelenségrész felé. Ezzel a végtelenséget két részre osztotta. Ott volt az a rész, amelybe a VAGYOK benyomult – a korlátozott rész, az istenségi parancsosztó rész, az Istenségi Abszolút, a Korlátozott Abszolút. Ott volt aztán az a rész is, amelytől a VAGYOK eltávolodott – a nem-istenségi rész, a Korlátlan Abszolút, a „parancsoknak engedelmeskedő”. De ez még nem minden; ott van még a két végtelenségrész közötti kapcsolat is. Így tehát van két részünk, és van még egy kapcsolat is. Ez összesen három valóságot tesz ki. Ez a harmadik valóság, ez a kapcsolati valóság az Egyetemes Abszolút. Az Egyetemes Abszolút az a kapocs, amely összefogja ezeket a kettéosztott végtelenségrészeket és egységes egészként összetartja a teljes végtelenséget. Ezt vitte véghez az Egyetemes Abszolút, amikor a VAGYOK kettéosztotta a végtelenséget. És az Egyetemes Abszolút éppen ezt teszi még mindig és mindig is ezt fogja tenni.

Látható, hogy a végtelenség két részre osztása elválasztja egymástól a szabad akaratot és a nem-szabad-akaratot. Elválasztja egymástól az isteniségi cselekvést és a nem-isteniségi reakciókat. Elválasztja egymástól a dinamikát és a statikát, a változást és az ugyanazonosságot. Ez az elkülönülés feszültséget okoz. Gondoljunk egy fahasábra: Hasítsuk ketté részlegesen ezt a fahasábot. A széthasított részeknél kezdjük el szétfeszíteni. Megjelenik a feszültség. Ez olyasmi, mint a kettéosztott végtelenség által okozott feszültség. Az Egyetemes Abszolút igyekszik mérsékelni ezt a feszültséget. A kettéhasított részek különválnak, míg az alapjuk továbbra is összetartja őket.

Semmit sem tudhatunk a végtelenségről az időben. Előbb el kell jutnunk az örökkévalóságig, mielőtt bármi reményünk lehetne arra, hogy egy kicsit is felfoghatunk a végtelenségből. Amikor az idők nyelvén beszélünk a végtelenségről, akkor csak a végtelenség egy kis részéről beszélhetünk, nem annak teljességéről. Hasonlóképpen nem beszélhetünk az Isten végtelen személyiségéről úgy, hogy az emberi lények számára értelme is legyen. Az Isten végtelen személye része az Isten végtelen Istenségének. Amikor a VAGYOK kettéosztotta a végtelenséget és egyúttal meg is hagyta egyesítettségében (mint a fahasáb példájában, ahol az egyik végén kettéhasított fa másik vége még egyben van), akkor tett valamit. Valódi feszültséget hozott létre; feszültséget az Istenségi Abszolút és a Korlátlan Abszolút között. Az Egyetemes Abszolút nyomban közbelépett a feszültség csökkentése érdekében. Ezért létezhetnek anyagi világegyetemek a térben. Ezért létezhetnek véges személyiségek az időben. A végtelenséget és az abszolútságot az Atya az ellenőrzése alá vonta; a végtelenséget és az abszolútságot visszatartotta attól, hogy kiszorítsák a létből a nem végtelen és nem abszolút valóságokat – pl. az emberi lényeket.

Ha a végtelenség, az örökkévalóság és az abszolútság nem volna ellenőrzés alatt, akkor minden mást kiszorítanának a létezésből. Vegyünk pl. egy üres vödröt, ami nem is annyira üres. Tele van levegővel. Ha megtöltjük vízzel, a víz kiszorítja a levegőt. Ez a helyzet a teremtéssel is. A példában a vödör jelenti a világegyetemet, a levegő a véges dolgokat és embereket, a víz pedig az abszolútságot. Ha az abszolútság tölti ki mindent, akkor nem marad hely nekünk, mert nem vagyunk abszolútak. Mi akadályozza meg a „vizet” abban, hogy megtöltse a kozmikus vödröt? Ez az Egyetemes Abszolút feladata. Ez tartja vissza az örökkévalóságot attól, hogy kiszorítsa az időt. A véges dolgokat megvédi attól, hogy a végtelenség kiszorítsa őket. A kozmikus vödörben megmarad a lehetőség a jövőbeli növekedésre és fejlődésre. A Paradicsom Szigete tartózkodik attól, hogy kitöltse az egész teret. Az Isten személye helyet biztosít a világegyetemben más személyeknek, még az olyan alacsonyrendű személyiségeknek is, mint az ember. Ha mérni tudnánk az Egyetemes Abszolútnak a „víz” kozmikus vödörtől való távol tartása érdekében kifejtett munkáját, akkor fogalmat alkothatnánk e munka hatalmas mértékéről. Tudomásunk lenne arról, hogy mennyi” levegőt védett meg a kiszorítástól. Ha tudnánk mindezt, akkor felfognánk, hogy mennyire nem teljes, mennyire tökéletlen és befejezetlen a mai teremtés. Ez az állítás nem csak a véges dolgokra és emberekre vonatkoztatható, hanem az abszonit dolgokra és emberekre is. Lévén, hogy a teremtés egyre növekszik, ezért az Egyetemes Abszolút ez irányú működése is egyre erőteljesebb. Az Egyetemes Abszolút ez irányú „védelmező munkája” minden bizonnyal a végtelenségig fog erősödni.

Az Egyetemes Abszolút az Atya harmadik műhelye. Ebben a műhelyben az Atya azt méri fel, hogy mi újat lehetne tenni a kettéosztott végtelenséggel. Itt utalunk a már említett fahasáb példájára – egyik végét széthasítottuk, de a másik vége még egyben van. Ezt onnan is vizsgálhatjuk, hogy azt mondjuk, az Egyetemes Abszolút visszatért a széthasítatlan véghez. Ebben a harmadik műhelyben az Atya felméri, hogy mit lehet tenni az idő és az örökkévalóság összekapcsolása érdekében. Azon dolgozik, hogy egyesítse a véges és az abszolút értékeket. Azt vizsgálja itt, hogy mit lehetne kezdeni egy egyesített lételvi-élményelvi megközelítéssel az Istenhez való eljutás érdekében. Ez a harmadik „műhely”, vagyis az Egyetemes Abszolút egyáltalán nem fogható fel. Az Egyetemes Abszolút azonban része az Istenségnek. Utalunk a már említett hét szintre, arra a hét síkra, amelyeken a teljes Istenség működik. Az Egyetemes Abszolút az első három síkon – a statikus, a potenciális és az asszociatív szinten – cselekszik. Nem cselekszik viszont a következő két síkon, vagyis a teremtői és az evolúciós szinten. Legalábbis így van ez a világmindenségben élő értelmes személyek esetében.

A két abszolút – a korlátozott és a korlátlan – igen különbözőnek tűnik. Legalábbis az értelmes teremtmények szemében. Ezt a két Abszolútat tökéletesen és teljesen egyesíti a harmadik Abszolút – az Egyetemes Abszolút. Végül is csak egy Abszolút van. Emberi és véges nézőpontból hárman vannak. Végtelenségi nézőpontból csak egy van belőlük. Térjünk vissza a fahasáb példájához ennek tisztázása érdekében. Félig kettéhasítjuk a fahasábot. Szétfeszítjük a kettévágott végét. Ezzel egy Y-alakú fahasábot kapunk. Ennek három része van: a töve, a jobb hasábfél és a bal hasábfél. De még mindig egyetlen fahasábot alkotnak.

Az „abszolút” kifejezést sohasem használhatjuk negatív értelemben. Sohasem mondhatunk olyat, hogy „abszolút nem”. Az Egyetemes Abszolútra sem gondolunk úgy, mint amely magateremtette – valamiféle személytelen Isten – volna. Ami a személyeket illeti, tudjuk, hogy az Abszolút azt teszi, amit a paradicsomi Háromság tőle megkövetel. Istenség irányítja és utasítja az Abszolútot.