
A jelenkor elharapódzott anyagiasságában és az előre haladott technikai tudományok istentelen világában Karácsony ünnepének a valódi értelmezése majd nemcsak teljesen homályba borult az emberiség részére. Még a hivatalos keresztény egyházak sem képesek Karácsony valódi jelentését híveik elé tárni. Az anyagias világ nemcsak, hogy kereskedelmi szintre alacsonyította ezt az ünnepet, hanem egyben személytelenítette is, megfosztva minden szellemi idealizmustól.
Karácsony szelleme az évszázadok alatt átváltozott Karácsony varázsára, habár újabban ez a pogányhangzású varázs is eltünt, s csak a nosztalgia képzelet világában üti fel néha-néha a fejét. Az emberi lélek a mai időkben már Karácsony előtt kimerül. A lélek pezsgését a kereskedelmi csalafintaságok és a materialista világnézet egy gyors forrásba hozzák, hogy mire az üzletek Szent Este bezárják ajtajaikat, a hangulat sziporkája már szinte fényét vesztette, a lélek pezsgése már elillant és a felzaklatott érzelmek már lelohadtak annélkül, hogy a szellemi valóságok némi szikrája megvillant volna. A kereszténység már az ünnepek kezdetén szinte így sóhajtfel: "Hál' Istennek ennek is vége van!" A szekularizált Karácsony nem vérátömlesztés az ember részére, hanem inkább véreresztés. Nem elmefrissítő és szellemserkentő, hanem egy gyors hatású kábitószer. Az ember nem hogy erőre kapna, hanem inkább az ünnepek utáni kedvetlenségbe esik.
Ideje tehát Karácsony valódi értelmét és az emberiségre vonatkozó jelentőségét újra átvizsgálni és lélekemelő erejének a forrásából meríteni. Talán már el is felejtették volna ezen égitest lakosai, hogy az Élő Isten Fia a teremtmény hasonmásában látogatott el erre az alacsony és zűrös világra? Volt-e ennek a bolygónak valaha is méltóbb vendége? De talán azért jött volna teremtményei közé, hogy saját magát a primitiv ember babonás szokása szerint véráldozatnak zálogul kínálja fel egy haragvó Isten kiengesztelődésének a reményében? Van az embernek mersze azt feltételezni, hogy a Mindenség Atyja és a végtelen szellemi valóság Első Forrása és Központja arra a nívóra ereszkedett volna, hogy paradicsomi gyermekének földi testesülését vérontással kívánta befejezni? Csak a megzavart és felajzott emberi lelkiismeret tud ilyen sötét dogmákat koholni. Az Örök Isten végtelen és magasztos jellemvonásainak micsoda kigúnyolása ez!
Názáreti Jézus születése egy új kor születése volt. Annak a kornak az eljövetele, mikor a régi dolgokat új szemszögből nézzük, mikor az Istent is más megvilagításban látjuk, mégpedig abban a ragyogó fényben, amelyben a Fiú élete világította meg. A Fiú életének a fényében nem haragvó, nem bosszúálló és nem féltékeny királyistent látunk, hanem egy tökéletes mennyei Atyát, ki annyira szereti halandó gyermekeit, hogy saját természetében kívánja őket részesíteni. Az Atya a Teremtő Fiúban tárta fel személyének végtelen és tökéletes tulajdonságait. "Aki látta a Fiút, az látta az Atyát." Az Atya a Teremtő Fiú életével ecsetelt önarcképének az ábrázolásával üdvözít, nem pedig azzal, hogy Fiát barbár emberi módra feláldozza. A záloghalál és a megváltás elméletének nincs továbbá helye a valódi istenfiak vallásában.
Amint az emberi lélek fokozatosan jobban kifejlődik, az Atya végtelen szeretete az embert viszonszeretetre fogja serkenteni és arra, hogy mennyei Atyjának magasztos isteni jellemvonásait elsajátítsa. Mikor az ember felfedi és megérti a gyermek s Atya viszony realitását, nemcsak a Földet kapja majd örökségül, hanem mindent, ami az Atyáé – az egész univerzumot. Mi Karácsony szelleme? Karácsony szelleme a Fiú ajándékozó szelleme. Az isteni szeretetnek ama megnyilvánulása, melyben az Atya a jobbját nyújtja le az ember felé a Fiú életének ajándékozásával, de egyben az ember viszonszeretetének a megnyilvánulása is, melyben az ember önfeledt felebaráti szolgálatra serkenő lelkülettel ragadja meg a feléje lenyújtott isteni jobbot.
Igy ragadja ki az embert az Isten a múlandóságból az örökkévalóságba. Karácsony szelleme annak az isteni szeretetnek a jelképe, melyet nem tudunk magunkba tartani, azt önzetlenül tovább kell ajándékozni.
Hargitai István
Az Urantia könyv tanításai alapján
