Jelenlegi hely

89. Bűn, áldozás és vezeklés

TARTALMI KIVONAT

A TABU
(...) [E]gyetlen polgárosodott társadalom sem ítélheti el az ősembert, hacsaknem a különféle, túlhaladott tabuk miatt, és a tabu sohasem maradt volna fenn, ha a kezdetleges vallás szentesítőleg nem tartja meg. Az ember evolúciójának számos alapvető tényezője nagyon sokba került, rengeteg erőfeszítést, áldozatot és önmegtartóztatást igényelt, de az önuralom gyakorlásában elért ezen eredmények voltak azok a tényleges lépcsőfokok, melyeken az ember a polgárosodás útján felkapaszkodott. (89:1.7)

A BŰNRŐL ALKOTOTT FELFOGÁS
(...) A vallás a varázslásból és a kísértetekből a szellemeken és bűvtárgyakon át a tabukig jutva fejlődött ki. (...) (89:2.1) (...) [É]s amikor a tabu megkapta a kialakuló vallástól a fennkölt szentesítést, a terep már teljesen készen állt a bűn új felfogásának megjelenéséhez. (...) A bűn a tabu megsértése volt, a halál pedig a bűnért járó büntetés. (89:2.2) A tabu sorozatos megsértéséből vétkes szenvedély lett; a kezdetleges törvény a vétkes szenvedélyt vétséggé tette; a vallás pedig bűnné. (...) (89:2.4) (...) Azokban, akik azt hitték, hogy a jólét és a becsületesség együtt jár, a rossz emberek látható jóléte oly mértékű aggodalmat keltett, hogy szükségessé vált a poklok kitalálása a tabut megsértők számára[.] (89:2.4)

LEMONDÁS ÉS SANYARGATÁS
Nagyjából éppen akkor, amikor a tudatlan ember a holtak vagyona elégetésének és eltemetésének pazarló szokását levetkőzte, (...) megjelent a lemondás ezen új vallási tantétele, és együgyű lelkek tízezrei kezdték átadni magukat a nincstelenségnek. A vagyont szellemi hátránynak tekintették. (...) (89:3.2) A nincstelenség pusztán a húsvér test gyötrése szertartásának részét képezte, mely sajnos számos vallás írásaiba és tanításaiba bekerült, különösen a kereszténységébe. A vezeklés nem más, mint e gyakorta ostoba nélkülözési szertartás tagadólagos formája. De mindez önuralomra tanította a vadembert, és ez értékes fejlemény volt a társadalmi evolúció terén. (89:3.3) Egyszer az embernek majd meg kell tanulnia, hogy miként élvezze a szabadságot féktelenség nélkül, a táplálkozást falánkság nélkül és a gyönyört bujaság nélkül. Az önuralom jobb emberi politika a viselkedés szabályozására, mint a szélsőséges önmegtartóztatás. Jézus sem tanított soha ilyen esztelen nézeteket a követőinek. (89:3.7)

AZ ÁLDOZÁS GYÖKEREI
(...) Az imádási hajlamtól csak egy lépés az áldozás. Az ősember abban mérte az áldozásának értékét, hogy mekkora fájdalmat szenvedett el. (...) (89:4.1) Az áldozásnak már a vallás evolúciójának korai szakaszában is két felfogása létezett: az ajándék-áldozás, mely a köszönetnyilvánítás magatartását foglalta magába, és az adós-áldozás, mely a megváltás eszméjén alapult. Később kialakult a helyettesítés felfogása is. (89:4.2) A vallás fejlődésével a megbékítést és a vezeklést szolgáló áldozási szertartásos szokások felváltották az elkerülés, engesztelés és elűzés régibb módszereit. (89:4.4) (...) Ahogy az ember távolodott a faj evolúciós eredetének felfogásától, ahogy a Bolygóherceg korának és Ádám ittlétének hagyományait az idő megrostálta, a bűn és az eredendő bűn felfogása széles körben elterjedt, s így a véletlen és személyes bűnért való áldozás átalakult a faj bűnéért való vezeklés keretében való áldozás tantételévé. (...) (89:4.5) (...) Az eredendő bűnnek, illetőleg a faj bűnének a tantételével minden ember a szellemi erők felé komoly tartozással kezdte a létét. (89:4.6) (...) A lemondás a kiengesztelés nemleges formája volt; az áldozás lett az igenlő forma. (...) A mai imádási formák egyszerűen az igenlő jellegű vezeklés ezen ősi áldozási módszereinek szertartásivá alakítását jelentik. (89:4.7)

ÁLDOZÁS ÉS EMBEREVÉS
A korai emberevésről alkotott mai eszmék teljesen tévesek; ez része volt a korai társadalom erkölcseinek. (...) Az emberevés szokását a csoportérdek kényszerítette ki. (...) Az emberevés társadalmi, gazdasági, vallási és katonai szokás volt. (89:5.1)

AZ EMBERÁLDOZÁS FEJLŐDÉSI FOLYAMATA
Az emberáldozás az emberevés egyik közvetett eredménye és egyúttal az arra való gyógyír is volt. (...) (89:6.1) (...) Európa északi részén az emberáldozás alig ezer esztendővel ezelőtt szűnt meg. (...) (89:6.2) A régi időkben, amikor valamilyen fontos, új építkezésbe fogtak, szokás volt leölni egy emberi lényt „alapozási áldozásul”. Ezzel egy kísértetszellemre tettek szert, aki őrizte és védelmezte az építményt. (...) (89:6.4) (...) Az új épület alapkövébe kisebb holmik és emléktárgyak elhelyezésének huszadik századi szokása a kezdetleges alapozási áldozások maradványa. (89:6.6) (...) Az áldozásra egykor azt mondták, hogy „életért életet”. Most azt mondjátok a halál idején, hogy „por a porhoz”. (89:6.7)

VÁLTOZÁSOK AZ EMBERÁLDOZÁSBAN
Mózes kísérletet tett arra, hogy véget vessen az emberáldozásnak azáltal, hogy bevezette a pénzbeli megváltást, mint helyettesítő intézményt. (89:7.1) A nemi feslettségnek a kezdetleges imádással való számos különös társulásának eredete az emberáldozással hozható összefüggésbe. (...) Később, az istenek számára áldozatul szánt hajadon dönthetett úgy, hogy megváltja az életét azzal, hogy a testét egész életére a templom szent nemi szolgálatába állította; ezzel megkereshette a megváltási pénzt. (...) (89:7.4) A templomi bujálkodás végül elterjedt szerte Dél-Európában és Ázsiában. A templomi nemi kufárok által megkeresett pénzt minden nép szentnek tartotta – az isteneknek bemutatandó becses ajándéknak. (...) (89:7.5)

MEGVÁLTÁS ÉS SZÖVETSÉGEK
Az emberekben végül megfogant az ötlet, hogy a test valamely részével lehetne helyettesíteni a régibb és teljes emberáldozást. (...) A körülmetélés későbbi és jóformán általános ősi szertartásos szokása a részleges áldozásból ered; ennek tisztán áldozási jellege volt, semmiféle egészségügyi ok nem kapcsolódott hozzá. A férfiakat körülmetélték; a nők fülét kilyukasztották. (89:8.2) Az áldozás szokása végül a haladó tanítások eredményeként a szövetség eszméjéhez társult. Végezetül pedig úgy gondolták, hogy az istenek valódi egyezségeket kötöttek az emberrel; és ez komoly előrelépés volt a vallás megszilárdulása terén. A törvény, a szövetség átveszi a szerencse, a félelem és a babonaság helyét. (89:8.4)
Az ima kezdetleges formái nem voltak se többek, se kevesebbek, mint a szellemekkel való üzletelés, az istenekkel való vitatkozás. (...) (89:8.7) A korai ima aligha volt istenimádás; az egyfajta alkudozó kérelem volt egészségért, vagyonért és életért. És az imák sok tekintetben nem sokat változtak az idő múlásával. Még mindig könyvből olvassák fel, hivatalosan adják elő azokat, lemásolják és imamalmokra teszik és fákra aggatják, ahol a szél mozgása még attól is megkíméli az embert, hogy a saját lélegzetét vegye igénybe az ima felajánlásához. (89:8.8)

A BŰN MEGBOCSÁTÁSA
A bűn fogalma újraértelmezendő úgy, mint az Istenséggel szembeni szándékos hűtlenség. (...) (89:10.2) (...) Ha nincs tudatos hűtlenség az Istenséggel szemben, akkor nincs valódi bűn sem. (89:10.3) A bűn megvallása a hűtlenség bátor elutasítása, de semmiképpen sem mérsékli az ilyen hűtlenség téridő-következményeit. De a bevallása – a bűn természetének őszinte felismerése – lényeges a vallásos gyarapodáshoz és a szellemi fejlődéshez. (89:10.5)
A bűn Istenség általi megbocsátása nem más, mint a hűségviszony megújítása azon időszak után, amikor az emberben tudatosul e kapcsolatok szünetelése, mely a tudatos lázadás következménye volt. A megbocsátást nem kell keresni, hanem csak fogadni kell, mint annak tudatosulását, hogy a teremtmény és a Teremtő közötti hűségviszony helyreállt. (...) (89:10.6)

* * *

I. A 89. írás címe, alcímei és legjobban tetsző részei

BŰN, ÁLDOZÁS ÉS VEZEKLÉS

1. A tabu

2. A bűnről alkotott felfogás

3. Lemondás és sanyargatás
89:3.7 Egyszer az embernek majd meg kell tanulnia, hogy miként élvezze a szabadságot féktelenség nélkül, a táplálkozást falánkság nélkül és a gyönyört bujaság nélkül. Az önuralom jobb emberi politika a viselkedés szabályozására, mint a szélsőséges önmegtartóztatás. Jézus sem tanított soha ilyen esztelen nézeteket a követőinek.

4. Az áldozás gyökerei

5. Áldozás és emberevés

6. Az emberáldozás fejlődési folyamata

7. Változások az emberáldozásban

8. Megváltás és szövetségek
89:8.5 …az embernek az Istenről alkotott korai képe olyannyira emberszabású volt, hogy képtelen volt megbízható Istenséget elképzelni mindaddig, amíg nem vált maga is viszonylag megbízhatóvá, erkölcsössé és erkölcsi alapelvűvé.

9. Áldozások és szentségek

10. A bűn megbocsátása
89:10.4 A bűntudat felismerésének lehetősége az emberiség legnemesebb megkülönböztető jele. Nem alacsony rangúnak bélyegzi meg az embert, hanem a nagyszerűséget és az örökké gyarapodó dicsőséget magában hordozó teremtményként különbözteti meg. A méltatlanság ezen érzése jelenti azt a kezdőlökést, melynek gyorsan és biztosan el kell vezetnie azokhoz a hitbéli vívódásokhoz, melyek a halandói elmét átviszik az erkölcsi nemesség, a mindenségrendi látásmód és a szellemi élet fenséges szintjeire; így az emberi lét minden jelentéstartalma a mulandóból örökkévalóvá alakul, és minden értéke az emberitől az isteniig emelkedik.


 

Segítő kérdések és gondolatok az Urantia írások olvasóköri feldolgozásához

  1. Készíts táblázat a kezdetleges hajlamokról és az azokkal szembeállítható, fejlettebb szokásokról, és vizsgáld meg a közöttük lévő eltéréseket.
  2. Milyen kezdetleges szokásokról találsz említést ebben az írásban azok közül, amelyek máig fennmaradtak az istenimádás részeként?
  3. Mit remélnek az emberek az áldozástól?
  4. Mely tanítások segítenek elkerülnünk a szélsőségeket (89:3.6-4.1; 38:7.7-7.8)?
  5. Mi a bűn helyes meghatározása (89:10)?
  6. Milyen fokozatai vannak a bűnnek?
  7. Mi a (bűn) megvallás(a), és miért nagyon lényeges a vallásos gyarapodáshoz?
  8. Mi a helyes válasz a bűn felismerésére (89:10.4, 89:10.6)?
  9. Miért jobb emberi politika a viselkedés szabályozására az önuralom, mint a szélsőséges önmegtartóztatás (89:3.7)?
  10. Mi a véleményed arról a kijelentésről, hogy „a férfiak és nők az ostoba és szükségtelen eskük rabjai” (89:6.3)?

 

Istentani összefoglaló

Bűn

  • Az ősember úgy tekintette önmagát, mint a szellemek adósát – mint akinek megváltásra van szüksége. E felfogás a bűn és a megszabadulás tantételévé fejlődött. 89:0.1
  • A vademberek úgy hitték, hogy a szellemek megelégedést nyernek az emberi szenvedés látványától. Az embert nyugtalanították a helytelen cselekedetekből eredő bűnök is, valamint a meg nem tett dolgokkal járó bűnök is. Az áldozási rendszer e két ideára épült. 89:0.2
  • A vadember jó és rossz szellemeket egyaránt elképzelt, és amikor a tabu megkapta a vallástól a szentesítést, a terep már teljesen készen állt a bűn felfogásának megjelenéséhez, és ez a felfogás tette az anyagi test halálát logikusan értelmezhetővé. 89:2.2
  • A bűn eleinte rituális jellegű volt, nem racionális; cselekedet volt, nem pedig szándék. Az ádámi hagyományok felerősítették az egykor létezett „aranykor” eszméjét – és e bűn miatt került az ember a későbbi nyomorúságos helyzetbe. 89:2.3
  • A tabu sorozatos megsértéséből vétkes szenvedély lett. A kezdetleges törvény a vétkes szenvedélyt vétséggé tette – a vallás pedig bűnné. 89:2.4
  • A fejletlen ember hajlamos megbocsátást kérni a következő héten elkövetni szándékozott bűnökért. A bűn nagymértékben szertartásjellegű volt. 89:2.5
  • A nincstelenség az önsanyargatás szertartásának részét képezte, mely számos vallás tanításaiba is bekerült. A vezeklés e rítus negatív formája volt. 89:3.3
  • E rítusok közül soknak volt haszna, mert önuralomra és önmegtartóztatásra tanították az embert. 89:3.3
  • Az embernek meg kell tanulnia, hogy miként élvezze a szabadságot féktelenség nélkül és a gyönyört bujaság nélkül. 89:3.7
  • Az ősember rengeteg mohó istennel – hitelező istenségekkel – volt körülvéve, hogy papokra, szertartásokra és áldozásokra szüksége volt ahhoz, hogy az adósságát törleszthesse. Az eredendő bűn tantétele szerint minden ember úgy kezdte a létét, hogy tartozott a szellemi erőknek. 89:4.6
  • Mózes kísérletet tett arra, hogy véget vessen az emberáldozásnak azáltal, hogy bevezette a pénzbeli megváltást, mint helyettesítőt. Sok fejletlen törzset gyöngített tovább az, hogy feláldozták az elsőszülött fiaikat. 89:7.1
  • Az áldozás később a szövetség eszméjéhez társult. Ez komoly előrelépés volt a vallás megszilárdulása terén. A szövetség átveszi a szerencse, a félelem és a babonaság helyét. 89:8.4
  • Az evolúciós ember végül olyan erkölcsi méltóságra tett szert, melynek birtokában már mert alkudozni az isteneivel – szövetségre lépett az Istenséggel. 89:8.6
  • A bűn az Istenséggel szembeni szándékos hűtlenség. A hűtlenségnek fokozatai vannak. 89:10.2
  • A bűnösség érzése az erkölcsök megsértésének tudatosulása – nem szükségszerűen bűn. 89:10.3
  • A bűn megvallása ugyan a hűtlenség bátor elutasítása, de semmiképpen sem mérsékli az ilyen hűtlenség téridő-következményeit. 89:10.5
  • A bűn megbocsátása jelzi az Istenséghez fűződő hűségviszony megújítását azon időszak után, amikor az emberben tudatosul e kapcsolatok szünetelése. A megbocsátást nem kell keresni – csak fogadni kell. 89:10.6

Üdvözülési terv

  • Pál szerint Krisztus a tökéletesen elégséges áldozat; ezzel az isteni Ítélő most már teljesen és mindörökre megelégedett. 89:9.3

Ima és istenimádat

  • Kétféle áldozás létezett: ajándék-áldozás és adósság-felajánlás. 89:4.2
  • A kezdetleges ima az istenekkel való üzletelés, vitatkozás volt. 89:8.7
  • A korai ima aligha volt istenimádás – az ember egészségért, vagyonért és életért fohászkodott. 89:8.8
  • Az áldozás tisztelete a szentség kultuszává fejlődött. 89:9.4