Jelenlegi hely

94. A Melkizedek tanítások keleten

I. A sálemi tanok a védikus Indiában

A sálemi hitterjesztők a Melkizedek egy Istenét, a menny Fenségesét hirdették. (…) A brahman papok sohasem fogadták volna el az üdvözülésnek, az Isten kegye elnyerésének hiten keresztüli útjára vonatkozó sálemi tanokat szertartáskövető szabályok és áldozási szertartások nélkül. (…) Az Istenben való bizodalom és a hiten keresztüli üdvözülés Melkizedek-örömhírének elutasítása meghatározó fordulópontot jelentett India esetében. (…) A brahmanok a sálemi tanítókkal vívott harcban összeválogatták a koruk szent írásait, és e később felülvizsgált összeállítás érte meg a legújabb időket a Rigvédaként, a legősibb szent könyvek egyikeként. (…) A védák tanulmányozásával fellelhető a valaha megfogalmazott legmagasabb rendű és legalacsonyabb rendű Istenség-felfogások némelyike. (94:1.5-1.7)

* * *

II. Brahmanizmus

(1) A papi kaszt

[A] brahman papi kaszt képezte (…) [a kasztrendszer] lényegét, [s] e társadalmi rend nagymértékben hátráltatta a sálemi tanítók érvényesülését. E kasztrendszernek nem sikerült megmentenie az árja fajtát, azonban sikeresen fenntartotta a brahmanokat, akik ennek köszönhetően Indiában a mai napig megőrizték a vallási vezető szerepüket. (…) Egyetlen más urantiai nép körében sem merték a papok az isteneiknél magasabbra emelni magukat, nem utalták magukhoz az isteneiknek kijáró tiszteletet. De olyan képtelenül messzire mentek ezen önhitt igényekkel, hogy az egész ingatag rendszer a környező és kevésbé fejlett polgárosodott társadalmakból beözönlő, lealacsonyodott tiszteletfajták előtt összeomlott. Maga a hatalmas védikus papság pedig a tehetetlenség és a borúlátás sötét áradatában kapálózott és merült el, melyet a saját önző és esztelen kevélységük zúdított egész Indiára. (94:2.1-2.2)

(2) A lélekvándorlás téveszméje

Az emberi sajátlényegre való indokolatlan összpontosítás biztosan vezetett a sajátlényeg nem evolúciós továbbélésétől való félelemhez, mely továbbélés az egymást követő emberi, állati vagy növényi megtestesülések végtelen körét jelentette. És az összes szennyező hiedelem közül, melyek hozzákapcsolódhattak ahhoz, ami esetleg egy megjelenő egyistenhit lehetett, egy sem volt olyan nevetséges, mint a lélekvándorlásban – a lelkek újratestesülésének tantételében – való eme hit, mely a dravidák Dekkánjából jött. (…) (94:2.3)

(3) A halandói vágyak és az emberi törekvés megtagadásának téveszméje

[A reinkarnáció tantétele okozta] bölcseleti gyengítő tanítást hamarosan követte a sajátlényegtől való örök megszabadulás tantételének a feltalálása, melyben a sajátlényeg megszabadulását az egyetemes megpihenésben és a Brahmannal, a teremtésösszesség mindent átható lelkével való egyesülésben való elmerülés biztosította. A halandói vágyat és az emberi törekvést hathatósan megalázták és gyakorlatilag megsemmisítették. Több mint kétezer éven át India kiválóbb elméi arra törekedtek, hogy minden vágyuktól megszabaduljanak, és ez szélesre tárta az ajtót ama későbbi tiszteletfajták és tanok előtt, melyek gyakorlatilag a szellemi reménytelenség láncára verték sok hindu nép lelkeit. Minden polgárosodott társadalom közül a védikus-árja fizette a legszörnyűbb árat a sálemi örömhír elutasításáért. (…) Ezekben a sötét időkben történt, hogy az élet elvétele tiltásának tisztelete megjelent, és azóta is él. (…) A brahmanok hozzáfogtak az indiai istenségkép emberi alakkal való felruházottságának megszüntetéséhez, azonban e cselekedetük során az istenkép elszemélytelenítésének súlyos tévedésébe estek, és ebből nem úgy emelkedtek ki, hogy felismerték volna a paradicsomi Atya magas és szellemi eszményképét, hanem úgy, hogy megalkották a mindent magába foglaló Abszolútnak a távoli és a létező dolgok bölcseleti körébe tartozó felfogását. (94:2.4-2.6)

(4) A brahman bölcselet fejlettségi szintje

A brahman bölcselet a teljes Istenség-működésnek csak az első két szintjét ismerte fel (nyugvó; magvábanvaló), de nem volt képes eljutni a következő öt szintre (társuló; teremtő; evolúciós; legfelsőbb; végleges). (94:3.3; 0:1.3-1.10)

* * *

III. A hindu vallás

Az évszázadok múlásával Indiában a néptömegek bizonyos mértékben visszatértek a védák ősi vallási szokásaihoz, melyeket módosítottak a Melkizedek-féle hitterjesztők tanításai és amelyeket megszilárdított a későbbi brahman papság. (…) A nagy ereje abban rejlik, hogy ez bizonyult az Urantián valaha megjelent leginkább alkalmazkodó, alakítható vallásnak. Csaknem korlátlan mértékű változásra képes és szokatlanul tág teret hagy a rugalmas igazodáshoz az értelmi felfogású Brahmannal kapcsolatos nagy és félig egyistenhitre épülő elmélkedésektől a tudatlan hívők lealacsonyodott és legyengült osztályai megrögzött bűvtárgyi hitéig és kezdetleges vallásgyakorlási szokásaiig. (…) A hinduizmus azért maradt fenn, mert a lényegét tekintve szerves részét képezi India alapvető társadalmi szerkezetének. Nincs olyan nagy függőségi rendje, melyet össze lehetne zavarni vagy el lehetne pusztítani; bele van szőve az emberek életmintájába. A változásokhoz való olyan alkalmazkodásképességgel rendelkezik, melynek nincs párja az összes többi tiszteletközösségben[.] (94:4.1; 94:4.8-4.9)

* * *

IV. Váratlan és különleges szellemi megújhodás a Kr.e. VI. században

Nagyjából hatszáz évvel Mihály megérkezése előtt a Melkizedeknek, aki már régen elhagyta a húsvér testet, úgy tűnt, hogy a földi tanításainak tisztasága túl nagy mértékben van kitéve a régebbi urantiai vallásokban való feloldódás veszélyének. Egy ideig úgy látszott, hogy a Mihály előfutáraként teljesített küldetését a kudarc veszélye fenyegeti. És a Krisztus előtti hatodik században a szellemi közvetítők szokatlan segédkezésén keresztül, mely folyamatokat még a bolygófelügyelők sem teljesen értik, az Urantia számos vallási igazság felettébb szokatlan előadásának lett tanúja. Több emberi tanító közvetítésén keresztül a sálemi evangéliumot újrafogalmazták és életre keltették, és nagyrészt az így közreadott formájában maradt fenn az ezen írás közreadásának időpontjáig. (94:6.1)

[Kínában] a sálemiek nem munkálkodtak hiába. Az ő evangéliumuk alapjaira építették a [Kr.e.] hatodik századi Kína nagy bölcselői a tanításaikat. Lao-ce és Konfuciusz korának erkölcsi légköre és szellemi nézetei a megelőző korszak sálemi hitterjesztőinek tanításaiból nőtték ki magukat. (94:5.8)

A kínai Lao-céval és Konfuciusszal egy időben az igazság egy másik nagy tanítója jelent meg Indiában. Gautama Sziddhártha a Krisztus előtti hatodik században született Nepál észak-indiai tartományában. (…) A hat éven át végzett hiábavaló jógázás után alakította ki Gautama azokat az elméleteket, melyek a buddhizmus világszemléletévé nőtték ki magukat. Sziddhártha elszánt, de hiábavaló harcot vívott az erősödő kasztrendszer ellen. Ezen ifjú látnok herceget nemes őszinteség és különleges önzetlenség jellemezte, mely az akkori emberekben nagy tiszteletet ébresztett. Szakított az egyéni üdvözülés testi szenvedéseken és személyes kínokon keresztül való elérésének hagyományával. És arra buzdította a követőit, hogy az evangéliumát az egész világon terjesszék. (94:7.1-7.2) (…) Gautama valódi látnok volt, és ha megfogadta volna Godad remete intelmét, akkor egész Indiát felrázhatta volna azzal, hogy a hit révén való üdvözülés sálemi evangéliumának felélesztésével ösztönzést nyújt az embereknek. Godad a Melkizedek-féle hitterjesztők hagyományait soha el nem felejtett családból származott. (94:7.4)

* * *

V. Buddhizmus

Gautamának az egyetemes üdvözülésről szóló, az áldozástól, sanyargatástól, szertartástól és papoktól mentes evangéliuma a terjesztése idején forradalmi és meghökkentő tantétel volt a maga korában. És meglepően közel jutott ahhoz, hogy felélessze a sálemi evangéliumot. A tanítása támaszt nyújtott több millió kétségbeesett léleknek, és eltekintve attól, hogy milyen szörnyű torzuláson ment át a későbbi évszázadokban, még mindig úgy él, mint sok millió emberi lény reménye. (…) Sziddhártha jóval több igazságot tanított, mint ami megmaradt a nevét viselő mai tiszteletfajtákban. A mai buddhizmus ma már nem képviseli jobban Gautama Sziddhártha tanításait, mint a kereszténység a názáreti Jézus tanításait. (94:7.7-7.8)

Sziddhártha nemigen hitt az emberi személyiség halhatatlanságában; az ő életfelfogása csak egyfajta működési folytonosságot biztosított. (…) Felfogása a legfelsőbb megvilágosodás és a mennyei üdvösség valamiféle feltételét is magába foglalta, amelyben az embert az anyagi világhoz rögzítő mindenféle kötelék eltéphető; követése mentességet jelentett a halandó élet vágyaitól és megszabadulást minden, a testet öltés újbóli megtapasztalásával fenyegető veszélytől. (…) Gautama eredeti tanításai szerint az üdvözülés isteni segítség nélkül, emberi erőfeszítés révén is elérhető; nincs helye az emberfeletti hatalmakhoz folyamodó hitnek vagy imáknak. Gautama, amikor megkísérelte az indiai babonaságok visszafogását, arra vállalkozott, hogy eltéríti az embereket a varázsolási alapú üdvözülés hangos követeléseitől. És e törekvésében szélesre tárta az ajtót a követői előtt ahhoz, hogy félreértelmezzék a tanításait és azt hirdessék, hogy az előbbre jutásra irányuló minden emberi törekvés visszataszító és fájdalmas. (…) Sziddhártha tanításának nagy igazsága a tiszta igazságosság világegyetemének hirdetése volt. (…) A buddhizmus eredeti evangéliumának komoly gyengesége az volt, hogy nem hozott létre önzetlen társadalmi szolgálatra irányuló vallást. (…) Gautama maga igencsak közösségszerető lény volt; az élete valójában sokkal nagyszerűbb volt, mint a hitszónoklata. (94:8.16-8.19)

A buddhizmus mindenségtanának nagy gyengesége kettős volt: az India és Kína számos babonaságával való fertőzöttsége, valamint Gautama felemelése, először mint a megvilágosulté, majd pedig mint az Örökkévaló Buddháé. (…) (94:12.1) Az istenkép, az Abszolút ellenében, fokozatosan elkezdett megjelenni a buddhizmusban. A gyökerei visszanyúlnak a Keskeny Ösvény és a Széles Ösvény követői különválásának első napjaihoz. A buddhizmus ez utóbbi tagozatánál érett meg az Isten és az Abszolút kettős felfogása. Az istenkép lépésről lépésre, századról századra fejlődött, míg végül Japánban Rionin, valamint Hónen és Sinrán Shónin tanításaival e fogalom megteremte az Amida Buddha vallás gyümölcsét. (94:12.2) (…) A buddhizmus nagy ereje abban van, hogy a hívei szabadon választhatnak igazságot az összes vallásból; ilyen választási szabadság ritkán jellemzett urantiai hitet. (94:12.4) (…) A buddhizmus maga a huszadik századi megújhodását éli. A kereszténységgel való kapcsolatán keresztül a buddhizmus társadalmi jellege nagymértékben erősödött. A tanulási vágy újból felizzott a testvériség szerzetes papjainak szívében, és az e hiten keresztüli oktatás terjedése bizonyosan újabb lendületet ad a vallás evolúciójának. (94:12.5)

* * *

 VI. A vallási helyzet Tibetben

Tibetben található a Melkizedek tanításoknak a buddhizmussal, a hinduizmussal, a taoizmussal és a kereszténységgel alkotott legkülönösebb társulása. (…) A legújabb idők egyetlen más népénél sem található meg ilyen sok vallásból származó különféle szokás; e halmozott szertartásrend elkerülhetetlenül túlságosan nehézzé és elviselhetetlenül terhessé válik. (…) A tibetiek a vezető világvallások mindegyikéből rendelkeznek valamennyivel, kivéve a jézusi evangélium szerény tanításait: az Istennel való fiúi viszonyt, az emberek közötti testvériséget és az örökkévaló világegyetembeli örök felemelkedési létpolgárságot. (94:10.1-10.3)

* * *

 VII. Jézus vallására van nagy igény a világban, nem a Jézusról szóló vallásra

Az egész Urantia Mihály magasztos üzenetének hirdetésére vár, melyet nem terhelnek az evolúciós eredetű vallással való kapcsolatból származó, az ezerkilencszáz év során felgyülemlett tantételek és hitelvek. Az óra közeleg, amikor a buddhizmusnak, a kereszténységnek, a hinduizmusnak, sőt mindenféle hitű népnek megmutatkozik nem is a Jézusról szóló evangélium, hanem Jézus evangéliumának élő, szellemi valósága. (94:12.7)

* * *

I. A 94. írás címe, alcímei és legjobban tetsző részei

A MELKIZEDEK TANÍTÁSOK KELETEN

1. A sálemi tanok a védikus Indiában

2. Brahmanizmus
94:2.3 És az összes szennyező hiedelem közül, melyek hozzákapcsolódhattak ahhoz, ami esetleg egy megjelenő egyistenhit lehetett, egy sem volt olyan nevetséges, mint a lélekvándorlásban – a lelkek újratestesülésének tantételében – való eme hit, mely a dravidák Dekkánjából jött. Az ismétlődő lélekvándorlások unalmas és egyhangú körében való hit megfosztotta a küzdő halandókat attól a régóta táplált reményüktől, hogy a halálban megtalálják azt a megszabadulást és szellemi előrelépést, ami egykor a korai védikus hit részét képezte.

3. A brahman bölcselet
4. A hindu vallás
5. Küzdelem az igazságért Kínában
6. Lao-ce és Konfuciusz
7. Gautama Sziddhártha
8. A Buddhista hit
9. A buddhizmus terjedése
10. A vallási helyzet Tibetben
11. Buddhista bölcselet
12. A buddhizmus istenképe
94:12.7 Az óra közeleg, amikor a buddhizmusnak, a kereszténységnek, a hinduizmusnak, sőt mindenféle hitű népnek megmutatkozik nem is a Jézusról szóló evangélium, hanem Jézus evangéliumának élő, szellemi valósága.