A nő értéke
Mottó (1): „A férfiaknak a nőkkel szembeni embertelen viselkedése az emberi történelem legsötétebb fejezeteinek egyike.” (69:7.5)
Mottó (2): „[M]indig is a nő volt az emberiség erkölcsi zászlóvivője és szellemi vezetője.” (84:6.4)
Mottó (3): „A párkapcsolati házasság eszményképeiben a nő végre elismerést, megbecsülést, függetlenséget, egyenlőséget kapott és képzésben részesült; de vajon méltónak bizonyul-e mindezen új és példa nélkül álló lehetőségekre?” (84:5.10)
Mivel a nő és a férfi testi adottságai eltérőek és a gondolkodásbeli hozzáállásuk sem azonos, ezért esetükben az egymást kiegészítő működés a célra vezető, melyre mindkét félnek törekednie kell. A nő és a férfi csak bizonyos társadalmi szerepek azonos feltételei mellett lehet egymás versenytársa.
A gyári munka megjelenéséig a nő nem tudta ugyanazt a termelő teljesítményt felmutatni, amit a férfi. Mivel a férfi erősebb testi felépítésű, ezért ő volt az eredményes vadász, harcos, pásztor és földműves. S mivel az elmúlt hosszú időszakot az apajogú társadalmak jellemezték a bolygón, ezért a nő fölött mindig volt valakinek hatalma. Először az apának, aztán a férjnek.
Sok-sok ezer éven át a férfiak a nőt vagyontárgynak, szolgának, később pedig gazdasági társnak, játékszernek, és gyermeket szülő személynek tekintették.
Látásmódbeli váltás kell ahhoz, hogy a nő és a férfi egyenrangú barát, szerelmes, szerető – társ tudjon lenni egymás számára.
Bár társadalmilag a gyári munka tette közel egyenrangúvá a nőt a férfival – hiszen ugyanúgy lehetett alkalmazni és önálló keresethez is jutott – azonban szellemi szempontból Jézus szabadította fel a nőt, már jóval a gyárak megjelenése előtt. S nem a Mesteren múlt, hogy ez kevéssé lett nyilvánvaló.
Jézus a nőkkel ugyanúgy formaságok nélkül állt szóba, mint a férfiakkal. Az apostoli közösség mellett női tanhirdető csoportot is létre hozott, továbbá pünkösdkor a férfiaknak is látniuk kellett, hogy a Jézus által elküldött Igazság Szelleme az emberi nem mindkét jelen levő képviselőire egyformán kiáradt.
Joggal közlik tehát a kinyilatkoztatók, hogy „[n]em tekintünk egy bolygót az embertelenség szintjéről felemelkedettnek, amíg az egyik nem a másik feletti uralomra tör.” (49:4.4)
A férfi általi megértésre és a két nem együttműködésére mindenképp szükség van az egymás mellett élés során, mert bár „[a] nemek egyenlőségének új keletű eszméje a kibontakozó polgárosodás részéről szép és hasznos dolog, de ilyen a természetben nincs.” (84:5.3) „A természet nem ismeri a pártatlanság fogalmát – a szülés gyötrelmeiben egyedül a nőt részesíti.” (84:5.2)
A férfi és a nő között – az eltérő fizikai adottságokon túl – természetbeli, viszonyulási, nézőponti és gondolkodásbeli eltérések is vannak. „Mindegyik nemnek mindig is meglesz a maga különleges területe, jóllehet azok minduntalan átfedik egymást.” (84:5.14)
A nők „nem olyan nagy termetűek, nem olyan erősek, mint a férfiak.” (84:3.5) Így a nő szükségszerűen lett „tapintatosabb, lévén ő a gyengébb” (84:3.5). „Éberebb és óvatosabb lett a férfinál, de valamelyest felületesebb is.” (84:3.5) A nő rendszerint otthon fortélyosabb, „már korán megtanulta, hogy miként használja ki a nemi vonzerejét.” (84:3.5) Hajlamos a rokonszenvre, ami „elismerésre méltó hozzáállás” (140:5.16). „A nők látszólag több ráérzéssel rendelkeznek, mint a férfiak, de valamivel kevésbé tűnnek következetes gondolkodásúnak.” (84:6.4) Ez azonban nem mindig hátrány, sőt! „Amikor az apostolok nem voltak hajlandók elhinni az öt nő beszámolóját, akik azt állították, látták Jézust és beszéltek is vele, a magadáni Mária visszatért a sírhoz, a többiek pedig visszamentek József házába, ahol elmesélték az élményeiket József leányának és a többi nőnek. A nők el is hitték a beszámolót.” (190:1.2)
Az Isten nem tesz különbséget a személyek között a nemük alapján. A nemi különbözőségre az evolúciós bolygókon a szaporodás és a tapasztalatok által történő fejlődés érdekében van szükség. Azonban a nemi különbözőségek akkor válnak igazán előnnyé és eredményezik egymás gazdagítását, ha az emberek felismerik a tényleges világegyetemi helyzetüket és igent mondanak az Isten által kínált szellemi lehetőségekre. Az ember szellemi értéke mindig több annál, mint amennyit pillanatnyilag mutatni tud. Ezért az apostolok egyre jobban azt tanulták meg „Jézustól, hogy az emberi egyedekre az időben és az örökkévalóságban rejlő lehetőségeik szerint tekintsenek.” (155:3.4)
Az ember családtag az Isten szívében, de ezt csak akkor lesz képes észlelni, ha az Isten szellemi Atyává válhat az ember szívében.
Ha az emberekben nincs meg az a vágy, hogy a jellemükben hasonlóvá váljanak az ő szellemi Atyjukhoz, akkor a férfiak és a nők hosszú távon – meggyőződésből, vagyis őszintén – nem lesznek elég türelmesek és segítőkészek egymás irányában. Elhidegülés, vagy kölcsönös behódolások fogják jellemezni az együttélést. Pedig egyenrangúság esetén a társak nem birtokolhatják egymást.
Az egyenrangú, kölcsönös megbecsülésen alapuló társkapcsolat szempontjából fontos, hogy a nő és a férfi saját magát és a társát is képes legyen az Isten gyermekeként látni. Nem véletlenül szenteltek az ötödik korszakos kinyilatkoztatás négy fejezetéből egyet – pontosabban a kétezer oldalból több mint hétszázat – Jézus földi életének és az embereknek szóló tanításainak.
Úgy látom, hogy a nőre és a férfira a jövőben is szükség lesz a bolygónkon a szaporodás és a tapasztaláson alapuló fejlődés szempontjából. Vagyis a jövőben is rá lesznek utalva egymásra. Azok ugyanis, akiknek nem kell engedélyt kérniük ahhoz, hogy emberi testeket klónozzanak, e test másolatok használhatósága kapcsán három dologgal bizonyosan szembesültek.
Az egyik az, hogy a természetet nem lehet becsapni. Vagyis a gyorsan felnövesztett testek valószínűleg gyorsabban is használódnak, kevesebb életidővel bírnak. A másik, hogy a másolt testeket tanítani kell, mert amíg a biológiai test felnöveszthető a sejtprogramba való beavatkozás által, addig az emberi tudást meg kell szerezni, vagy egyéb módszerek segítségével bele kell ültetni az agyba. Ezzel kapcsolatban alapkérdés az, hogy az emberi agyba beültetett tudás használható-e olyan széles körben, mint a tapasztalati úton, fokozatosan megszerzett tudás. Úgy vélem nem.
A harmadik probléma a test másolatok lelki-szellemi fejlődő képességével lehet. Az ötödik korszakos kinyilatkoztatás szerint, ha „az Urantia lakóinak elméjében tartózkodó Igazítókat kivonnák, akkor ez a világ lassan visszajutna az ősember korának számos élethelyzetéhez és szokásához” (109:4.4). Ha „a személyiség forrásából” (109:4.2) származó, belénk költözött Istenrészek jelenléte „javítja az emberi személyiség minőségi megnyilvánulását” (109:4.2), akkor felvetődik a kérdés, küld-e az Atya magából Gondolatigazítót azon emberekbe, akik felnőttként, lemásolt testben ébrednek értelmi öntudatra?
A mostani válaszom ezzel kapcsolatban az, hogy nem tudom. De abban bizonyos vagyok, hogyha a klónozott ember elég életidővel bír, és függetleníteni tudja magát azoktól, akik azért hozták létre, hogy valamilyen célra felhasználják, akkor kaphat belső segítséget az Istentől ahhoz, hogy megvívhassa a saját szabadságküzdelmét. Ehhez viszont rendelkeznie kell elegendő értelemmel, istenimádásra és bölcsességre való képességgel is. Hogy a klónozott emberi lények elérhetik-e ezt az értelmi szintet, azt nem tudom.
A nő és a férfi azért marad nélkülözhetetlen a faj fenntartása szempontjából, mert az evolúciós fejlődés a már említett fokozatos tapasztalásra épül, melynek fontos eleme egy részről az anyaság megélése, más részről pedig a kifejlődő ember méhen belüli tapasztalása is. Fokozatos tapasztalás pedig csak az emberi lét természetes életszakaszainak időigényes megélése által történhet az evolúciós bolygókon.
A tapasztalás által való fejlődés nem azt jelenti, hogy a rosszat is ki kell próbálni, hanem azt, hogy az adott képességei és lehetőségei ismeretében az ember megtapasztalja a választás szabadságát és felelősségét. Kezébe veszi a sorsa irányítását a legnemesebb célja elérése érdekében. A nehézségek – tapasztalás formájában – anélkül is elérik az embereket, hogy azokat közvetlenül akarnák, választanák.
A nő és a férfi egymásra van utalva, ha teljes életet akarnak élni, vagyis meg kívánják tapasztalni a társ és a szülő tartós szerepeit is. A kölcsönös érzelmi kapcsolat és a gyermeknevelés kihagyhatatlan tapasztalatok a fejlődéshez. A bolygón vagy a fél-anyagi világokon ezeket a tapasztalatokat mindkét nem képviselőinek meg kell szerezniük a további fejlődés érdekében (45:6.3; 47:1.6).
A nő nem egyedüllétre lett teremtve, ahogy a férfi sem. Azonban az értékeik igazából csak akkor bontakozhatnak ki egymás és a társadalom számára, ha a közös mennyei Atyjuk értékrendjét külön-külön is fontosnak tartják a maguk számára. „Az eszményi házasságnak valamivel szilárdabb alapra kell épülnie annál, mint az érzések hullámzása és a nemi vonzerő ingatagsága; őszinte és kölcsönös személyes odaadáson kell alapulnia.” (160:2.10)
A világegyetemi értékrend azért segítség a nő és a férfi számára, mert esélyt ad nekik arra, hogy minden körülmény között jóra törekvők tudjanak maradni.
Jézus megadta az örömteli és gyümölcsöző emberi együttlét alaphangját azzal az erkölcsi felszólítással, hogy „szeressétek a másikat éppen úgy, ahogy én szerettelek titeket” (180:1.1). Ez a szeretet több és más, mint a férfi és a nő egymás megkívánásából fakadó kedveskedése. Jézus ezt mondta erről a szeretetről: „nem teszek új terhet a lelketekre; inkább új örömöt hozok nektek és lehetővé teszem a számotokra, hogy új gyönyörűséget találjatok az abból fakadó boldogság megismerésében, hogy a szívetek ragaszkodását az embertársaitoknak adományozzátok.” (180:1.2)
Ez olyan hozzáállásbeli változás, amely szabadságot ad az embernek, hogy ne a különböző feszültségek, kívánalmak és elvárások határozzák meg alapvetően, hanem a jó akarat. Minden összedolgozik annak a javára, aki a szellemi Atyjára támaszkodva okosan kívánja a jó akaratát megélni – nem csak az embertársai, hanem szükségszerűen és elsősorban a társa és a gyermekei irányában.
„Az a szeretetteljes gondoskodás és figyelem, melyet egy férfi hajlandó a feleségének és a gyermekeiknek szentelni, azt jelzi, hogy a férfi eljutott a teremtői és szellemi öntudat magasabb szintjeire.” A „férfiak és a nők az Isten társai annyiban, hogy együttműködve olyan lényeket teremtenek, akik felnőve halhatatlan lélekkel rendelkezhetnek”. (133:2.2)
Az emberek sokszor megalázzák egymást a saját fájdalmuk vagy tudatlanságuk okán. Vannak, akik egy idő után hajlamossá válnak azt hinni, hogy ők értéktelenek, hogy ők igazából azt érdemlik, ahogy mások bánnak velük. Aztán jött Jézus, és elmondta, hogy minden értelmes ember az Istent érdemli. Elmondta, hogy az ember is képes úgy szeretni, mint az Isten. Az ilyen hozzáállás – főleg ha kölcsönös – az emberi kapcsolatokat igencsak értékessé tudja tenni. Ez a béke és a jó akarat alapállása. Mert mi segíthetné jobban egy nő és egy férfi örömét, mint a béke és a jó akarat? Mert lehet-e ott öröm, ahol nincs béke és jó akarat? S elég-e az, ha a béke és a jó akarat csak a családon belül valósul? Nem jobb-e, ha ezek jellemzik azt a társadalmi közeget is, melyben a nő és a férfi a gyermekeikkel élnek?
A nőknek és a férfiaknak szellemi értéket az Istennel való kapcsolatuk és az isteni értékrend sajátként való elfogadása ad. Ha az emberek nem rendelkeznek a testi-lelki-szellemi tökéletesedés igényével, vagyis a másiktól várják azt a megértést, amit belátással nekik kéne helyettesíteniük, és a másiktól várják azt a változást, amit esetleg nekik kellene megtenniük, akkor egymástól fogják számon kérni a saját boldogságukat ahelyett, hogy kölcsönösen a saját boldogságuk gyümölcseivel gazdagítanák egymást.
A nő – és a férfi is – akkor lehet igazán értékes a saját szemében, rendelkezhet helyes önértékeléssel, ha tudatában van a saját istengyermekségének és ápolja is az ebből fakadó kapcsolatait. A szellemi látásmóddal – ami egyben világegyetemi látásmód is – a személyek tudásra, megértésre, nagyvonalúságra, szabadságra tesznek szert, ami nagyban megkönnyíti az egymáshoz való igazodásukat. Az ilyen felállás annyira hatékony, hogy örökkévalóan működni képes és ténylegessé teszi a „különbözőségek dinamikus harmóniáját”.
A nő és a férfi leleplező körülmények egymás számára, mivel az együttélés nehézségei képesek az egyének igazi mozgató rúgóit is feltárni, ami nem mindig hízelgő az egyénre nézve. Éppen ezért az a hasznos az egyén szívbékéje és a kapcsolatai számára is, ha a szellemi szabadság alapállásából képes tekinteni másokra. Ha az ember nem tud békét és örömöt nyerni a saját világlátásából, akkor ezt nem lesz képes megkapni a társától sem.
Ahogy minden ember, úgy a nők és a férfiak is együttműködésre vannak „ítélve”. A jó szándékú együttműködés általában több közös haszonnal jár, mint a jó szándékú egyedül működés (167:5.7). A családban az ember gyermekként a testvérei révén, a nő és a férfi pedig a közös kihívások által tanulja egymás megértését és az együttműködést. Mivel az ember társas lény, ezért a megértés és az együttműködés feltétlenül szükséges ahhoz, hogy a faj egyedei jól érezzék magukat külön és együtt is.
A szellemi alapállás – vagyis a világegyetemi látásmód – jelentős mértékben növeli az ember közösségi értékét, legyen szó házasságról vagy más emberi viszonyokról. „A férj és feleség egyesülése a házasság-otthon kapcsolatban nem más, mint az evolúciós világok halandóinak anyagi működése. Az igaz, hogy komoly szellemi előrehaladás származhat a férj és a feleség fejlődésre irányuló, őszinte emberi törekvéseiből, de ez nem jelenti azt, hogy a házasság szükségszerűen szent dolog. A szellemi fejlődés az emberi igyekezet más útjai őszinte követésének is velejárója.” (83:8.2)
A nő – mint anya – mással nem igazán pótolható előnyt jelent az emberi fejlődés kezdeti időszakaiban az emberi faj számára. A gyermek az elfogadás első tapasztalatát az anyaméhben történt tapasztalásain túl, a csecsemőkor anyai gondoskodása révén szerzi. A növekvő magzat létfeltételként ismeri meg az anyát, és természetes körülmények között a kisgyermek is annak tartja. Ha nem léteznének a működő női alapadottságok, melyek segítik a nőt a gyermekkel való foglalkozásban, akkor sérülékenyebb lenne a felnövő gyermek biztonságérzete és önértékelése.
Miként válhatnak a nő eltérő adottságai szellemi szempontból erősségekké? Erről a következőket gondolom.
A nő a méhében növekvő gyermekét csak érzi, de nem látja. Ezért ha a nő tudatos, törekszik a benne formálódó gyermekkel kapcsolatot teremteni, őt együttműködésre vezetni. Az anyát nem csak a köldökzsinór köti össze a gyermekével. Később a nő – mint anya és feleség – a szeretett családtagjai rendben levőségét szeretné érzékelni akkor is, ha azok éppen a saját útjukat járják. Ez szintén nyitottság a jó szándékú láthatatlan kapcsolatok és érzékelés irányában.
A nő nyitott az élet védelmére és a társadalmi békére, mert a gyermek alapvetően kiszolgáltatott és a gyermeknevelés egyébként is nyugodt körülményeket, az ellátás biztonságát igényli.
A nő szükségszerűen nyitott a megértésre és az együttérzésre, mivel fel kell ismernie a nem beszélő gyermeke szükségleteit. S ez a gyermek nem csak a csecsemő, de a kamasz is lehet.
A nő nyitott a kapcsolatok kialakítására, mivel a gyermeknek és az anyaság idején neki is, több szintű támogatásra van szüksége.
A nő nyitott az élet értékeire. Mivel a gyermek fejlődése fokozatos, ezért a fejlődés apró, tapasztalható örömeinek megélése komoly önerősítő tényező a nehézségek közepette.
Mivel a nő érzékenyebb a láthatatlan világ irányában, ezért könnyebben keres támogatást, védelmet és vezetést az Istennél és az angyalainál. Ennek okán a nő könnyebben képes hinni a pillanatnyilag megfogalmazható észérvek ellenére is.
Mivel a nő az adottságai és az anyai szerepe révén érdekelt a jó és a szép megvalósításában, így válhat a szellemi értékek zászlóvivőjévé is, ugyanis a világegyetemi látásmód szintén az élet védelmére, a megértés fontosságára, az egymást támogató kapcsolatokra, a békés megoldásokra, és a fejlődés fontosságára teszi a hangsúlyt.
Vagyis a nő evolúciós kényszerből fakadó „gyengéi” és a férfival szembeni kiszolgáltatottsága szellemi erősségekké válhatnak.
A nő az anyaság révén a jóságra, a másik megértésének útjára van „ítélve”. De a nő könnyebben talál utat a szépséghez is, mivel tetszeni akar a férfinak és a környezetének alakításában is erre törekszik. A férfi lehetősége ezzel kapcsolatban az, hogyha tényleg az igazság útjára lép, akkor értékelni és segíteni kezdi a nőt az anya szerepében, részesülve abból a jóból és szépből, amit csak a nő tud nyújtani a férfi számára.
Bár e tapasztalat fontos a fejlődés szempontjából, a nőnek nem kell anyává, a férfinak pedig nem kell apává válnia ahhoz, hogy a szellemi látásmód elfogadása révén, a két nem kapcsolataiban segíteni, lelki-szellemi szempontból gazdagítani tudják egymást.
Hozzászólások