Jelenlegi hely

99. A vallást kísérő társadalmi nehézségek

AZ IGAZ VALLÁSRÓL MONDTÁK:

  • Az igazi vallás a hívőt társadalmilag vonzóvá teszi és megteremti az emberi közösségre való rálátást. (99:4.1)
  • Az igaz vallás elutasítja az erőszakot, mint a társadalmi fejlődés eszközét, de nem utasítja el a társadalom azon értelmes törekvéseit, hogy a szokásait és az intézményeit az új gazdasági feltételekhez és műveltségi követelményekhez igazítsa. (99:0.2).
  • [A]z igaz vallás az egyetlen hatalom, mely képes tartósan fokozni valamely társadalmi csoportnak a többi csoport igényeire és szenvedéseire való válaszképességét. (99:1.5)
  • Az igaz vallás átviszi az egyik korszakból a másikba az arra érdemes műveltséget és azt a bölcsességet, mely az Isten megismerésének és az őhozzá hasonlóvá válásra való törekvésnek a megtapasztalásából születik. (99:2.6)
  • Az igaz vallás nem más, mint az élet mozgalmas megélésének egyik értelmes módja a mindennapi élet megszokott valóságai közepette. (99:4.3)
  • [A]z igaz vallás az Istennek Atyátokként és az embernek a testvéretekként való elismerése. (99:5.2)
  • [A]z igaz vallás személyes szellemi tapasztalási ügy[.] (99:5.7)

 

* * *

 VALLÁS ÉS TÁRSADALMI ÚJJÁSZERVEZÉS

A vallásnak azonban nem szabadna közvetlenül érintettnek lennie sem új társadalmi rendek megalkotásában, sem a régiek megőrzésében. Az igaz vallás elutasítja az erőszakot, mint a társadalmi fejlődés eszközét, de nem utasítja el a társadalom azon értelmes törekvéseit, hogy a szokásait és az intézményeit az új gazdasági feltételekhez és műveltségi követelményekhez igazítsa. (99:0.2)

A vallásnak erőteljes ösztönzőként kell hatnia az erkölcsi állhatatosság és a szellemi fejlődés érdekében, lendületesen kell működnie e szüntelenül változó feltételek és véget nem érő gazdasági kiigazítások közepette. (99:1.2)
Az urantiai társadalom többé sohasem remélhet olyan megállapodottságot, mint amilyet a múltban megtapasztalt. A társadalom hajója teljes gőzzel kifutott a bevett hagyomány védett öbleiből és megkezdte útját az evolúciós beteljesülés nyílt tengerein; és az emberi léleknek a világtörténelemben eddig még soha nem volt ennyire szüksége arra, hogy az erkölcsiség térképét gondosan tanulmányozza és a vallási irányt mutató iránytűjét figyelmesen kezelje. A vallásnak, mint társadalmi befolyásolónak a legnagyobb küldetése az, hogy állandósítja az emberiség eszményképeit az átmenet e veszélyes időszakaiban, amikor az egyik polgárosultsági szakaszból a másikba, az egyik műveltségi szintről a másikra kell átjutnia. (99:1.3)

* * *

 INTÉZMÉNYES VALLÁS

Az intézményesített vallás egy ördögi körbe került. Nem tudja újjászervezni a társadalmat anélkül, hogy előbb ne szervezné át önmagát is; és mivel olyannyira szerves részét képezi a fennálló rendnek, ezért képtelen újjászervezni önmagát mindaddig, amíg a társadalom gyökeresen át nem alakult. (99:2.2)

A vallási híveknek egyénekként kell működniük a társadalomban, az iparban és a politikában, nem pedig csoportként, pártként vagy intézményként. Az ilyenként működni szándékozó s a vallási tevékenységektől mentes vallási csoport nyomban politikai párttá, gazdasági szervezetté vagy társadalmi intézménnyé válik. A vallási közösségelvűségnek a vallási ügyek előmozdítására kell korlátoznia a törekvéseit. (99:2.3)

A mai vallásnak csak azért esik nehezére, hogy hozzáállását a sebes lefolyású társadalmi változásokhoz igazítsa, mert megengedte magának, hogy mélyen hagyománytisztelő, megkövesedett és intézményesített legyen. Az élő tapasztalás vallásának nem okoz gondot mindeme társadalmi fejleményekkel és gazdasági fordulatokkal lépést tartani, melyek közepette mindig is erkölcsi kiegyensúlyozóként, társadalmi vezetőként és szellemi kormányosként működik. Az igaz vallás átviszi az egyik korszakból a másikba az arra érdemes műveltséget és azt a bölcsességet, mely az Isten megismerésének és az őhozzá hasonlóvá válásra való törekvésnek a megtapasztalásából születik. (99:2.6)

* * *

A VALLÁS ÉS A HÍVŐ

A korai kereszténység teljesen mentes volt minden polgári viszonylattól, társadalmi elkötelezettségtől és gazdasági szövetségtől. Csak az intézményesített kereszténység vált később a nyugati polgárosodás politikai és társadalmi szerkezetének szerves részévé. (99:3.1)
A mennyország nem társadalmi és nem is gazdasági rend; az kizárólagosan az Istent ismerő egyének szellemi testvérisége. Az viszont igaz, hogy az ilyen testvériség önmagában is meglepő politikai és gazdasági kihatásokkal járó, új és bámulatos társadalmi jelenség. (99:3.2)

A vallási hívőknek mint csoportnak sohasem szabad mással foglalkozniuk, csak a vallással, jóllehet bármely ilyen vallási hívő állampolgárként valamely társadalmi, gazdasági vagy politikai átalakítási mozgalom kiemelkedő vezetőjévé válhat. (99:3.15)

A vallás dolga kialakítani, fenntartani és ösztönözni azt a mindenségrendi hűséget az egyes állampolgárban, amely e nehéz, de kívánatos társadalmi szolgálatok sikeres előmozdítása felé tereli őt. (99:3.16)

Az igazi vallás a hívőt társadalmilag vonzóvá teszi és betekintést enged az emberi közösségteremtésbe. Ám a vallási csoportok szertartásoskodóvá tétele sokszor éppen azokat az értékeket pusztítja el, melyek támogatására a csoportot szervezték. Az emberi barátság és az isteni vallás kölcsönös segítői egymásnak és erőteljes megvilágosító hatásúak, ha a növekedésük külön-külön kiegyensúlyozott és összarányos. A vallás új jelentéstartalommal tölti meg az összes vallási közösséget – a családokat, a tanhelyeket és a társasköröket. Új értékekkel ruházza fel a játékot és felértékeli az igaz humort. (99:4.1)

A társadalmi vezetést a szellemi látásmód alakítja át; a vallás akadályoz meg minden közösségi mozgalmat abban, hogy az igazi céljaikat szem elől tévesszék. A gyermekekkel együtt a vallás a családi élet nagy egyesítője, feltéve, hogy megvan az élő és erősödő hit. Családi életet nem lehet gyermekek nélkül élni; családi élet élhető vallás nélkül, ám e hátrány roppant nagy mértékben megsokszorozza e bensőséges emberi közösség nehézségeit. A huszadik század első évtizedeiben a személyes vallási tapasztalás mellett a családi élet szenved a legjobban attól a hanyatlástól, mely a régi vallási hűségelemekről a megjelenő, új jelentéstartalmakra és értékekre való áttérés következményeként jelent meg. (99:4.2)

Az igaz vallás nem más, mint az élet mozgalmas megélésének egyik értelmes módja a mindennapi élet megszokott valóságai közepette. Ha azonban a vallás a jellem egyedi fejlődésének és a személyiség teljesebb egységbe rendeződésének ösztönzésére törekszik, akkor nem szabad szabványosítani. Ha a célja a tapasztalás fejlődésének ösztönzése és az értékek elérésére való késztetés szolgálata, akkor nem szabad lélektelenné tenni. Ha a vallás támogatni akarja a legfelsőbb szintű hűségeket, akkor nem szabad szertartásoskodóvá tenni. (99:4.3)

Függetlenül attól, hogy milyen fordulatok kísérik a polgárosodott viszonyok társadalmi és gazdasági színesedését, a vallás igaz és érdemes, amennyiben elősegíti, hogy az egyén olyan tapasztalást szerezzen, amelyben az igazság, a szépség és a jóság felsőbbsége érvényesül, mert ez a legfelsőbb valóság igaz szellemi felfogása. És a szereteten és az istenimádáson keresztül nyer ez értelmet, mint az emberrel való közösség és az Istennel való fiúi viszony. (99:4.4)

* * *

SZAKADÁR FELEKEZETISÉG

A szakadár felekezetiség az intézményesített vallás egyik betegsége, a tantételekhez való szolgai alkalmazkodás pedig a szellemi természet egyfajta rabszolgasorba taszítása. Messze jobb dolog egyház nélküli vallással rendelkezni, mint vallás nélküli egyházzal. A huszadik század vallási zűrzavara önmagában és önmagától még nem utal szellemi hanyatlásra. A zavarodottság éppúgy megelőzi a növekedést, mint a pusztulást. (99:6.1)

De amint a vallás intézményesül, a jóra való hatalma csökken, míg a rosszra való lehetőségei nagyon is megsokszorozódnak. A mindenekelőtt a formára ügyelő vallás veszélyei: a hiedelmek rögzülése és a nézetek megmerevedése; a hagyományos érdekek felgyülemlése és az elvilágiasodás erősödése; az igazság szabványosítására és kőbe vésésére való hajlam; a vallás elterelése az Isten szolgálatától az egyház szolgálata felé; a vezetők elterelése a segédkezőkké válástól az intézőkké válás felé; a szakadár felekezetek és versengő csoportok alapítására való hajlam; elnyomó egyházi fennhatóság létrehozása; az előkelő »választott népi« hozzáállás kialakítása; a szentségről alkotott hamis és eltúlzott eszmék erőltetése; a vallás megszokottá tétele és az istenimádat megmerevítése; a múlt felé fordulás és közben a jelen igényeinek figyelmen kívül hagyása; a vallás naprakész értelmezéseivel adósnak maradni; a világi intézményi feladatkörökkel való keveredés; megteremti a vallási kasztok helytelen megkülönböztetését; az óhitűség türelmetlen bírájává válik; nem képes felkelteni a kalandvágyó ifjúság érdeklődését és fokozatosan elveszíti az örök üdvözülésről szóló evangélium megmentő üzenetét. (99:6.3)

* * *

 IMA ÉS ISTENIMÁDAT

Az egyház az elfajzottak támogatásával késleltette a civilizációs fejlődést. 99:3.5
Ezekben a meg nem állapodott időkben az ember soha nem tapasztalt mértékben vágyik az egészséges vallás kiegyensúlyozó erejére. 99:4.6
Az embernek tovább kellene haladnia a bölcselet megújításának és a vallás megtisztításának általa megkezdett útján. 99:7.1

* * *

VALLÁSI ÉLMÉNYEK

A vallás közvetlenül nem érintett sem új társadalmi rendek megalkotásában, sem a régiek megőrzésében. 99:0.2
A vallás legnagyobb küldetése az, hogy állandósítja az eszményképeket. 99:1.3
A vallás a mindenségrendi só, mely megakadályozza, hogy a társadalom elveszítse a kulturális ízét. 99:1.4
Az intézményesített vallás ördögi körbe került. 99:2.2
A vallási híveknek egyénekként kell működniük az embereket érintő ügyekben – nem csoportként. 99:2.3
A mennyország nem társadalmi és nem is gazdasági – a mennyország testvériség. 99:3.2
A vallásos tapasztalás Istenben az Atyát, az emberben pedig a testvért ismeri fel. 99:5.1
A szektásodás az intézményesített vallás egyik betegsége. 99:6.1
A vallás közösségivé tételének valódi célja van. 99:6.2

* * *

I. A 99. írás címe, alcímei és legjobban tetsző részei

A VALLÁS TÁRSADALMI PROBLÉMÁI

1. Vallás és társadalmi újjászervezés

2. Az intézményesített vallás gyengesége
99:2.2 Az intézményesített vallás egy ördögi körbe került. Nem tudja újjászervezni a társadalmat anélkül, hogy előbb ne szervezné át önmagát is; és mivel olyannyira szerves részét képezi a fennálló rendnek, ezért képtelen újjászervezni önmagát mindaddig, amíg a társadalom gyökeresen át nem alakult.

3. A vallás és a hívő
A) 99:3.15 A vallási hívőknek mint csoportnak sohasem szabad mással foglalkozniuk, csak a vallással, jóllehet bármely ilyen vallási hívő állampolgárként valamely társadalmi, gazdasági vagy politikai átalakítási mozgalom kiemelkedő vezetőjévé válhat.

4. Átmeneti nehézségek
99:4.5 Végeredményben az ember hite és nem a tudása szabja meg a viselkedését és határozza meg a személyes teljesítményét. A tisztán ténybeli tudás igen kevés hatással van az átlagemberre, hacsak nem válik érzelmileg hatóképessé.

5. A vallás társadalmi vetületei
A) 99:5.1 Bár a vallás kizárólag személyes szellemi tapasztalás – az Isten Atyaként való megismerése – e tapasztalás szükségszerű következménye – az ember testvérként való elismerése – azt jelenti, hogy a sajátlényeg igazodik a többi sajátlényeghez, és ez maga után vonja a vallási élet társadalmi vagy csoportos jellegét.

B) 99:5.7 Inkább a céloknak és nem a hitvallásoknak kell egyesíteniük a híveket. Lévén, hogy az igaz vallás személyes szellemi tapasztalási ügy, ezért elkerülhetetlen, hogy minden egyes hívő egyénnek meglegyen a saját, személyes értelmezése ezen szellemi élmény megszerzéséről. Jelölje a „hit” kifejezés inkább az egyénnek az Istenhez fűződő viszonyát, mintsem annak hitvallási szabályokba foglalását, amiről a halandók valamely csoportja képes volt egyetértésre jutni egy közös vallási állásfoglalásban. „Van hited? Akkor higgy a hitedben!”

C) 99:5.9 A jövő vallási híveinek meg kell élniük a vallásukat, az emberek testvérisége őszinte szolgálatának kell szentelniük magukat.

6. Intézményesített vallás
99:6.3 De amint a vallás intézményesül, a jóra való hatalma csökken, míg a rosszra való lehetőségei nagyon is megsokszorozódnak.

7. A vallás hozadéka
99:7.2 A gyorsan változó környezettel járó zavarok közepette a halandó ember kénytelen széles mindenségrendi távlatot fenntartani.

99:7.3 A vallás arra készteti az embert, hogy bátran és örömmel éljen a föld színén; a szenvedélyhez türelmet párosít, rálátást a buzgalomhoz, rokonszenvet a hatalomhoz és eszményképeket a tetterőhöz.

99:7.4 Az ember sohasem dönthet bölcsen az időleges jelentőségű kérdésekben, illetőleg nem haladhatja meg az önző személyes érdekeket, ha nem száll magába az Isten fennhatóságának jelenlétében és nem veszi figyelembe az isteni jelentéstartalmak és szellemi értékek valóságait.

99:7.5 A gazdasági egymásrautaltság és a társadalmi közösségvállalás végül elvezet a testvériséghez.