A pártatlanság dicsérete
Mottó: 44:7.2 „A jóság, a pártatlanság és az igazságosság bölcseletileg összetartozik és szellemileg össze van kötve az élő igazsággal és az isteni szépséggel.”
A pártatlanság a személyek helyes hozzáállása más személyekhez az örökkévalóságban. Az Isten – mint személy – pártatlan. Ha nem lenne pártatlan, nem szerethetné minden gyermekét egyenlő mértékű odaadással. Ezért a mennyei Atya arra kéri a gyermekeit, hogy a személyes megnyilvánulásaikban legyenek olyanok, mint Ő. Vagyis legyenek pártatlanok is – mint Ő. A pártatlanság atyai jelenlét. Ha csak a pártatlan Isten képes minden gyermekét azonos mértékű odaadással szeretni, akkor csak egy pártatlan gyermek lesz képes minden testvérét egyenlő mértékű jó akarattal szeretni.
Az ember eredendően pártos és önző, vagy ha kiégett, akkor közömbös, de nem pártatlan. A pártatlanság fogalmának új, isteni tartalmakat kell kapnia, hogy emberi szempontból is értéknek láthassuk, ugyanis a kinyilatkoztatás szerint a pártatlanság tudatos, istenszerű jelenlét a világban.
Az alábbiakban megfogalmazom, hogy miben látom én a pártatlanság értékét.
Az Isten céllal teremtette a Mindenséget, vagyis volt egy pártos döntése. S éppen ezért, azon személyeknek, akik e céllal teremtett és fenntartott Mindenségen belül élnek, csak az Isten atyai akarata szerinti pártatlanság szerint érdemes élniük, ha azt a Mindenséget, amelyben élnek, nem csak részeiben, hanem teljes egészében az isteni célba akarják eljuttatni. A pártatlan ember feladatban gondolkodik, s nem személyekben. S éppen azért gondolkodik feladatban, hogy a szabad akaratú személyek javára és fejlődése érdekében tehessen.
A szabadság magatartása a pártatlanság hozzáállásából ered. Ha Isten szabad, akkor az ő pártatlan gyermekei is szabadok. A pártatlanság az Isten szabadságának megnyilvánulása és az Isten bölcsességének vállalása az ő gyermekei részéről. A pártatlan ember a rész szolgálata által az egészet szolgálja, de szabad is a résztől, hogy az egész szolgálatára lehessen – úgy, ahogy ezt az Isten, a pártatlan Atya is jónak látja. A pártatlanság tehát törvényes, célirányos, kiszámítható működés. A pártos valakik javára, de mások ellenében cselekszik. A pártatlan mindenki javára él.
A pártatlan ember nagyon épít az Istenre, hogy tudja, mikor helyén való az irgalmas szeretet alkalmazása, és mikor van szükség az igazságos szeretetre. Az igazságos szeretet kész megmutatni a boldog élet útját, de határozott abban, hogy megadja a lehetőséget másoknak arra, hogy tapasztalati úton, maguk ismerjék fel, hogy mi szolgálja a boldogságukat. Tehát a pártatlan ember olyan akar lenni mint az Isten, de tudja, hogy neki emberként kell olyanná lenni, mint az Isten. A pártatlan embernek úgy érdemes élnie, mintha Isten lenne ott és cselekedne helyette emberként. Volt már olyan a földön, hogy ez nem csak alkalmanként, hanem állapotszerűen is megvalósult emberi személy esetében, és ezt az embert Jézusnak hívták.
Az Isten minden értelmes emberben benne él a Gondolatigazító által és azon dolgozik, hogy az emberrel istenmód cselekedhessen együtt. Az embernek törekednie kell az Isten felé, hogy az Isten út lehessen az ember számára. A tudatosan pártatlan ember az Isten leghasznosabb munkatársa az Urantia bolygón, mert az istentudatot kívánja a maga számára, és érdeklődés esetén ezt kínálja mások számára is.
A pártatlan istentudat egyre inkább megragadható az ember számára,
- ha belső nyitottsággal vágyik az Isten akaratát tenni, és
- ha bátran úgy cselekszik, ahogy az akkori meglátása szerint az Isten is cselekedne, ha éppen ott lenne.
Az Isten érzékeny a Mindenség hiányaira és lényegi módon igyekszik betölteni azt. Így a pártatlanság, a Mindenség egésze érdekének szem előtt tartása az egyén részéről a döntései során. A Mindenség érdekét a mennyei Atya ismeri a legjobban, ezért az egyén részéről helyes, ha azt keresi, hogy mi lehet a teljesség Atyjának akarata az adott helyzetben. Így a pártatlanság nem más, mint nyitottság és készség a legjobb megtételére.
A pártatlan ember először megfigyel, értelmez, és aztán dönt arról, hogy mit tenne az Isten, ha a helyében lenne. Így lehet a pártatlanság értelmes, cselekvő emberi magatartás.
Ha csak a pártatlan Isten lehet olyan atyai, hogy minden gyermeke fenntartás nélkül szeretheti az igazságos szeretetéért, akkor az ő gyermekei is csak az által válhatnak vonzóvá minden jóakaratú ember számára, ha a jó akaratuk minden ember irányában pártatlanul nyilvánul meg. Ha az önző pártosság ellenszenvet szül az emberek többsége előtt, akkor a szükségre érzékeny isteni pártatlanság vonzó lesz az emberek előtt. Az istenien pártatlan ember hitelét az adja, hogy a legtöbb emberhez van köze – mindenki esetében nyitottan gondolkodik.
Mivel az Isten pártatlan, ezért a pártatlanság egyetemes érték. Egy pártatlan Istenre mindenki egyformán számíthat. Az Isten annak tud a legtöbbet segíteni, aki maga is pártatlan, vagyis olyan akar lenni, mint az Isten. A pártatlan ember nem csak mást, de magát sem értékeli túl. Egészséges mértékben feledkezik el önmagáról és azonosul az Isten tervével. Tehát a pártatlanság nem csak közösségi elv, hanem az Isten megértésének és a hozzá való közeledésnek is az eszköze.
A pártatlan ember összhangban van az Istennel és az általa fenntartott Mindenséggel. S mivel e Mindenségnek ő maga is része, így összhangban van saját magával is.
A pártatlanság olyan elv, amely által a legnagyobb a legtöbbet ajánlhatja fel még a legkisebbnek is. A pártatlanság által az Isten ugyanazt adhatja mindenkinek – örök részvételt a Mindenség céljainak megvalósításában.
Hozzászólások