Jelenlegi hely

115. A Legfelsőbb Lény

Ahhoz, hogy valaki a Legfelsőbb Lény részévé váljon, tennie kell valamit és lennie kell valaminek.

Minden elmének ki kell alakítania valamilyen keretrendszert, melyben racionálisan gondolkodhat, és bár az ilyen keretek nélkülözhetetlenek, kivétel nélkül tévesek. A véges teremtményeknek egy végtelen kozmoszban (mindenségrendben) szükségképpen torz fogalmaikkal kell élniük a határtalan, sohasem kezdődött és soha véget nem érő létezésről. A végtelenség meghaladja az emberi felfogóképességet, viszont a végtelenség szemlélése segíthet a pillanatnyi világegyetemi keretek kitágításában.

A végtelenségben egység van, melyet a VAGYOK – az emberi elme elsődleges kitétele – fejez ki. A végtelenségtől való távolságunk miatt nem tudjuk pontosan leírni ezt a fogalmat egyetlen szóval. A végtelenség egyfelől egység, másfelől azonban korlátok vagy határok nélküli sokféleség. Emberi szempontból a végtelenség a legnagyobb bölcseleti paradoxon (látszólagos ellentmondás).

A világegyetem megértésével való próbálkozásunkban segíthet, ha ésszerűen úgy írjuk le a világegyetemi valóság szintjeit mint véges, abszonit és abszolút. Kizárólag az abszolút valóságszint minősül korlátozás nélkül örökkévalónak. Az abszonitok és a végesek módosult felhígulásai az eredeti, abszolút valóságnak. Az abszolút valóságszint vizsgálatának egyik módja a következő három szakasz elképzelése:
1. Az Eredeti – a VAGYOK, mely minden valóság forrása – ami van.
2. A Tényleges – az Örökkévaló Fiú, a Végtelen Szellem és a Paradicsom egyesülése – ami volt és van. A Fiú, a Szellem és a Paradicsom együtt alkotja a VAGYOK tényleges kinyilatkoztatását.
3. A Lehetséges – beleértve az Istenségi, a Korlátlan és az Egyetemes Abszolútot – ami kialakul és lesz, melyek együtt a VAGYOK teljes lehetséges kinyilatkoztatását alkotják.

Örökkévalósági nézőpontból e jegyek nem különíthetők el élesen egymástól. Az örökkévalóságban már minden VAN, de a térben és időben még nem minden nyilatkoztatott ki. Az Eredeti, a Tényleges és a Lehetséges társulása adja meg minden növekedés lehetőségét a világegyetemben. Minden döntés, még az emberi döntések is, új képességet (lehetőséget) teremt a potenciális növekedésre. Korlátozott nézőpontból vizsgálva a tevékenységeknek van végük, de kiterjesztett nézőpontból szemlélődve azt láthatjuk, hogy a befejeződések pusztán átmenetek az egyik fejlődési szakaszból a másikba.

A kozmosz dinamikája gondoskodik a valóságnak a potenciálisból (lehetségesből) a ténylegességbe való átviteléről. Ez az átalakulás soha nem ér véget, hiszen a Lehetséges és a Tényleges is részét képezi az Eredeti VAGYOK-nak. Amint a potenciálisak ténylegesülnek, azáltal, hogy ténylegessé válnak, olyan új lehetőségeket teremtenek, melyek korábban nem léteztek.

A Legfelsőbb kifejlődése magával hozza a lehetségeseknek ténylegesekké alakulását a véges létsíkon. A Legfelsőbb olyan szellemszemély, akinek eredete a paradicsomi Háromság, ugyanakkor a Legfelsőbb egyúttal evolúciós növekedési Istenség is, mely növekedésnek a hajtóereje a ténylegesek és a lehetségesek közötti feszültség. A Legfelsőbb mozgásiránya kettős: befelé, a Paradicsom felé és kifelé, a potenciális korlátlan Abszolútok felé terjeszkedik. A jelen korszakban ez a kettős mozgás a nagy világegyetem alászálló és felemelkedő személyeiben nyilvánul meg.

A Legfelsőbb megteremtésén keresztül az Atya VAGYOK csaknem teljesen megszabadult az ő végtelen helyzetével, örökkévaló létével és abszolút természetével eredendően együtt járó korlátoktól. Azzal, hogy megszabadul az örökkévalóságtól, a Mindenható beleütközik az idő korlátaiba; a Legfelsőbb csakis a természetének nem teljes voltából fakadó következményként tapasztal meg növekedést.

Az Atya Isten tervében a véges fejlődés ára az erőfeszítés, a teremtményi célok elérésének ára a kitartás, a személyiségfejlődés ára pedig a hit. A Legfelsőbb Isten annak a véges árnyéknak a megszemélyesülése, melyet a paradicsomi Atya, az Első Forrás és Középpont, a VAGYOK végtelen egysége vet a világegyetemre. Azzal, hogy a Legfelsőbb Lény magába foglalja az evolúciós tapasztalás összességét, egyúttal össze is köti a végest az abszonittal.

 

* * *

A 115. írás címe, alcímei és legjobban tetsző részei.

A LEGFELSŐBB LÉNY

1. A fogalomrendszer határainak viszonylagossága
115:1.2 Isten sokkal de sokkal több, mint egy Atya, viszont az Atya az ember legmagasabb rendű fogalma Istenről…

2. A Felsőség abszolút alapja

3. Az eredeti, a tényleges és a magvábanvaló
A) 115:3.13 Isten akarata általánosan érvényesül, az egyénnel kapcsolatban esetleg nem mindig, az egészet tekintve viszont minden esetben.

B) 115:3.16 …minden emberi döntés nem csak hogy új valóságot tesz ténylegessé az emberi tapasztalásban, hanem új képességet is teremt az emberi növekedésre.

4. A Legfelsőbb valóság forrásai

5. A Legfelsőbb viszonya a paradicsomi Háromsághoz

6. A Legfelsőbb viszonya a trioditákhoz

7. A Legfelsőbb természete


 

Segítő kérdések és gondolatok az Urantia írások olvasóköri feldolgozásához

  1. Fejtsd ki, hogy ennek az írásnak a nyitó bekezdéseiben (és a többi részében) a szerzők miként látnak hozzá e huszadik századi felfogással kapcsolatos zavar eloszlatásának: tekintettel az atyához kapcsolódó magas szintű normákra, az atyai szeretetet feltételesnek, az anyai szeretetet pedig „feltétlennek” minősítették egyesek.
  2. Hol húzódnak a határai a fogalmi kereteinknek, és miért nem tudunk meglenni ilyen fogalmi keretek nélkül? Mit jelent az, hogy magasabb rendű keretrendszert is elképzelhetünk? (115:1) Ha az Istenről alkotott Atya-felfogás csak a legmagasabb rendű emberi fogalom, akkor mihez kezdjünk azzal a ténnyel, hogy más csillagvilágokban az Istent úgy nevezik, mint a Világegyetemek Atyja vagy a Fények Atyja (1:1.4)?
  3. Némely buddhista bölcselet úgy fogja fel a véglegest, mint a ténylegest és a lehetségest meghaladót. El tudsz képzelni egy párbeszédet, melyben úgy mutatod be Istent, mint a ténylegességet meghaladót (115:2)?
  4. Az elmének meg kell bontania a valóság egységét ahhoz, hogy működhessen (115:3.2). Az ilyen kettősségek meghaladása a témája némely felületes és érzelmi töltetű kérelemnek. Mi a különbség az efféle kérelmek és az idézett felfogás között?
  5. A végtelenség nemcsak EGYSÉG, hanem SOKFÉLESÉG is (115:3.4). Milyen gyakorlati következményei lehetnek ennek a gondolatnak az élet mai élvezhetősége terén? (Részben vonatkoztassunk el a „sokszínűség” címe alatt manapság folyó vitáktól, álokoskodásoktól és indokolt aggályoktól.)
  6. A Legfelsőbbön túl a valóságról alkotott fogalmaink egyre inkább kivetítések (115:3.4). Milyen tekintetben értenek egyet vagy vitatkoznak ezen írás szerzői azokkal, akik szerint az Isten fogalma pusztán emberi kivetítés?
  7. Mit jelentene az, ha magadról és a szomszédodról „a tényleges ember, a magvábanvaló ember és az örökkévaló ember” felfogásában kellene gondolkodnod (115:3.15)?
  8. Melyek a Legfelsőbb Lény alapvető lendületes sajátságairól ebben az írásban bemutatott kép elemei? Milyen vonatkozásai lehetnek az emberi életre? A Legfelsőbb Isten „az evolúciós tapasztalás összpontosítója, összegzője és összefogója” (115:7.6). Próbáld meg kifejteni e fogalmak jelentését. Mennyiben van értelme a Legfelsőbb Isten bemutatásával próbálkozni, ha egyszer az Atya az ember legmagasabb rendű fogalma Istenről (2:5.11; 4:4.6; 115:1.2; 196:3.35)?
  9. Mi a különbség összekapcsolás, szerves egységbe rendezés és egyesítés között (115:7.8)?
  10. [A 104-118. írás az ötödik korszak fogalmi alapjait közli, ezen belül a 115-118. írás a Legfelsőbb Lényt, „a mennyországról” szóló jézusi tanítás istentani kiterjesztését mutatja be.]

 

Istentani összefoglaló

Az Isten tantétele

  • A Legfelsőbb Istennel kapcsolatban bármely besorolás elnyerésének előfeltétele a fejlődés – tenned kell valamit. 115:0.1
  • A Legfelsőbb származtatott Istenség – a potenciálisak átalakulása ténylegesekké a véges szinten. 115:4.1
  • A Legfelsőbb Lény a személyes és szellemtermészetét tekintve teljes mértékben függ a Háromságtól. 115:5.1
  • A Legfelsőbb növekedése mind a paradicsomi Istenségekben, mind az Abszolútokban megnyilvánul. 115:6.3
  • A Legfelsőbb annak eredményeként gyarapodik, hogy a nagy világegyetem véges lehetőségei az ő evolúciós ellenőrzése alá kerülnek. 115:6.4
  • A Legfelsőbb Istenségében az Atya-VAGYOK viszonylagos szabadságra tett szert a végtelenség, az örökkévalóság és az abszolútság jelentette korlátoktól. 115:7.1
  • A Legfelsőbb erő-elme-szellem szerinti személyiség ténylegesülése nem más, mint evolúciós elkerülhetetlenség. 115:7.5

A paradicsomi Háromság

  • A VAGYOK-ban eredendően meglévő végtelenség örökmód jelen van az Abszolútokban, működési társulást alkot a hármasegységekben és átviteli társulást képez a trioditákban. 115:2.1

Az Abszolútok

  • Az elme sohasem ragadhatja meg egy Abszolút fogalmát anélkül, hogy meg ne bontaná az ilyen valóság egységét. 115:3.2
  • Az Első Forrás és Középpont abszolút valósága magában foglal minden lehetségest és belőle ered minden tényleges. 115:3.5
  • A lehetségesség Abszolútjai a mindenségrend örökkévaló szintjén működnek. Az abszolútat el nem érő szinteken a Legfelsőbb és a Végleges működése nyilvánul meg. Isten akarata a résszel kapcsolatban esetleg nem mindig érvényesül, az egészet tekintve viszont minden esetben. 115:3.13

Evolúció

  • Az evolúció lényege a lehetségességeknek a ténylegességekké való alakítása. Ez a véges szinten evolúciót, az abszonit szinten pedig meglényegülést jelent. 115:2.3