Jelenlegi hely

117. A Legfelsőbb Isten

 

A LEGFELSŐBB ISTEN

„Ha az összes nagy világegyetembeli lény a lehetőségeihez mérten a maga teljességében megélné az Isten akaratát, akkor a tér-idő teremtésösszességben beköszöntene a fény és élet korszaka, és ekkor a Mindenható, a Felsőség istenség-kibontakozási lehetősége a Legfelsőbb Isten isteni személyiségének megjelenésében ténylegessé válna.” (117:0.2)

„A Legfelsőbb a fizikai összhang szépsége, az értelmi jelentéstartalom igazsága és a szellemi érték jósága. Ő az igazi siker édessége és a soha véget nem érő fejlődés öröme. Ő a nagy világegyetem mindent átható lelke, a véges mindenségrend tudatossága, a véges valóság beteljesülése és a teremtői-teremtményi tapasztalás megszemélyesülése. Az egész jövőbeli örökkévalóságban a Legfelsőbb Isten fejezi ki a saját akarat alapú tapasztalás valóságát az Istenség háromsági kapcsolataiban.” (117:1.1)

„A Legfelsőbb nem más, mint Isten-az-időben; ő a titka a teremtmények időbeli fejlődésének; ő a nem teljes jelen meghódítása és a tökéletesedő jövő beteljesítése is. És minden véges növekedés végső gyümölcsei pedig: az elmén keresztül és a személyiség egyesülő és alkotó jelenléte erejénél fogva a szellem révén szabályozott hatalom. Mindeme növekedés kiteljesedő következménye pedig a Legfelsőbb Lény.” (117:2.1)

„A nagy Legfelsőbb nem más, mint a nagy világegyetem mindent átható mindenségrendi lelke. Őbenne istenségien tükröződnek a mindenségrend minőségjegyei és mennyiségei; az ő istenségi természete alkotja az összes teremtmény-Teremtő természete teljes hatalmasságának részekből kirakott képét szerte a fejlődő világegyetemekben. És a Legfelsőbb egyúttal ténylegessé váló Istenség is, aki egy kiteljesedő világegyetemi célt hordozó, alkotó akarattal bír.” (117:5.1)

„Jézus azt mondta: »Én vagyok az élő út,« és valóban ő az öntudat anyagi szintjéről az Isten-tudat szellemi szintjére vezető élő út. És pontosan úgy, ahogy ő az egyéntől az Istenhez felfelé vezető ezen élő út, úgy a Legfelsőbb a véges tudattól a tudat érzékfeletti lényegéhez, sőt az abszonit látásmódhoz vezető élő út.” (117:3.3)

* * *

A LEGFELSŐBB ISTEN A MI EVOLÚCIÓS ANYÁNK

„Ha igazán vágytok arra, hogy megtaláljátok Istent, akkor az elmétekben tudatosulnia kell a Legfelsőbbnek. Miként Isten a ti isteni Atyátok, úgy a Legfelsőbb a ti isteni Anyátok, akiben világegyetemi teremtményként való életetek során tápláltattok. »Mennyire egyetemes a Legfelsőbb – ő mindenhol jelen van! A teremtés végtelen dolgai az ő életjelenlététől függenek, és egy sem utasíttatik el.«” (117:6.2)

„A fejlődő halandó morontia lelke ténylegesen az Egyetemes Atya Igazító-tevékenységének fia és a Legfelsőbb Lény, az Egyetemes Anya mindenségrendi válaszának gyermeke. A felnövekvő lélek helyi világegyetemi gyermekkorában az emberi személyiséget leginkább az anyai hatás befolyásolja. (…)” (117:6.5)

„Minden ember, akiben lélek fejlődik, a szó szoros értelmében evolúciós fia az Atya Istennek és az Anya Istennek, a Legfelsőbb Lénynek. De mindaddig, amíg a halandó ember lelkében nem tudatosul isteni öröksége, addig az Istenséggel való rokonság bizonyságáról hitet kell tennie. Az emberi élet-tapasztalás nem más, mint egy mindenségrendi védőburok, amelyben a Legfelsőbb Lény világegyetemi adományai és az Egyetemes Atya világegyetemi jelenléte (melyek egyike sem személyiség) együtt kifejlesztik az idő-morontia lelket és a világegyetemi rendeltetésű és örök segédkezésre vállalkozó emberi-isteni végleges rendűi jellemet.” (117:6.8)

* * *

A SZERETET NAGY KÖRE

„Az emberek túl gyakran feledkeznek meg arról, hogy az Isten a legnagyobb tapasztalás az emberi létezésben. Az egyéb tapasztalások jellegükben és tartalmukban korlátozottak, viszont Isten megtapasztalásának a teremtményi felfogóképesség korlátaiból eredőket kivéve nincsenek határai, és ez a tapasztalás önmagában is képesség-fejlesztő hatású. Istent keresve az emberek mindent keresnek. Istent megtalálva pedig mindent megtalálnak. Isten keresése nem más, mint a szeretet bőkezű adományozása, melyet a szeretet újabb és nagyobb mértékű adományozására való képesség meglepő felfedezése kísér.” (117:6.9)

„Minden igaz szeretet Istentől származik, és az ember ezt az isteni ragaszkodást úgy kapja meg, hogy e szeretetet embertársainak adományozza. A szeretet a jellegét tekintve lendületes. Nem lehet bezárni; a szeretet élő, szabad, felkavaró és mindig mozgásban lévő. Az ember sohasem szerezheti meg az Atya szeretetét és zárhatja el egyúttal a szívébe. Az Atya szeretete a halandó ember számára csak azáltal válhat valósággá, hogy az adott ember személyiségén átszüremlik, amint e szeretetet a társainak átadja. A szeretet nagy köre az Atyától indul ki, a fiakon át a testvérek felé tart, s így jut el a Legfelsőbbhöz. Az Atya szeretete a halandó személyiségében a bent lakozó Igazító segédkezése révén jelenik meg. Az ilyen, Istent ismerő fiú kinyilatkoztatja szeretetét világegyetemi testvérei számára, és ez a testvéri ragaszkodás képezi a Legfelsőbb szeretetének lényegét.” (117:6.10)

„Az embert nemcsak a saját korlátai akadályozzák a véges Isten megtalálásában; ebben része van a világegyetem tökéletlenségének is; még az összes – egykori, mai vagy jövőbeli – teremtmény tökéletlensége önmagában is elérhetetlenné teszi a Legfelsőbbet. Az Atya Istent bármely egyén megtalálhatja, aki az Istenhez való hasonlatosság isteni szintjét eléri, ám a Legfelsőbb Istent személyesen egyetlen teremtmény sem fedezheti fel mindaddig a távoli időpontig, amikor is a tökéletesség egyetemes elérésével minden teremtmény egyidejűleg éri el őt.” (117:6.16)

„Az ember felfedezheti az Atyát a szívében, de a Legfelsőbbet az összes többi ember szívében kell keresnie; és amint az összes teremtmény tökéletesen kinyilvánítja a Legfelsőbb szeretetét, akkor válik a Legfelsőbb minden teremtmény számára világegyetemi ténylegességgé. És ez nem más, mint egy másik megfogalmazása annak, hogy a világegyetemek belépnek a fény és élet korszakába.

Az, hogy az összes személyiség tökéletesen kiteljesíti önmagát és hogy világegyetemszerte tökéletes egyensúly alakul ki, az egyenértékű a Legfelsőbb elérésével, és ez egyúttal magával hozza azt is, hogy minden véges valóság megszabadul a tökéletlen létezés korlátaitól. Az összes véges kibontakozási lehetőség ilyenforma kimerülése a Legfelsőbb teljes elérését eredményezi, és ez úgy is meghatározható, mint magának a Legfelsőbb Lénynek a teljes evolúciós tényleges megjelenése.

Az emberek nem úgy hirtelen és látványosan találják meg a Legfelsőbbet, mint ahogy a földrengés rést üt a sziklán, hanem lassan és türelmesen, mint ahogy a nyugodt folyó elhordja a meder talaját.

Amint megtaláljátok az Atyát, egyúttal megtaláljátok a saját világegyetembeli szellemi felemelkedésetek nagy okát is; amint megtaláljátok a Legfelsőbbet, egyben felfedezitek a paradicsomi fejlődési létpályátok nagy eredményét is.

De egyetlen, Istent ismerő halandó sem lesz magányos a mindenségrendbeli útján, mert tudja, hogy az úton minden egyes lépés megtételekor az Atya ott halad mellette, míg maga az út, melyen jár valójában a Legfelsőbb jelenléte.” (117:6.23-6.27)

* * *

I. A 117. írás címe, alcímei és legjobban tetsző részei.

A LEGFELSŐBB ISTEN

1. A Legfelsőbb Lény természete

2. Az evolúciós növekedés forrása

3. A Legfelsőbb jelentése a világegyetemi teremtmények számára

4. A véges Isten
A) 117:4.2 Amint egy emberi lény az örök továbbélést választja, ő is a beteljesülés társteremtőjévé lesz...

B) 117:4.3 Az Isten oly jóhiszemű, oly szeretetteljes, hogy saját isteni természetéből egy részt az emberi lények kezébe ad abból a célból, hogy azt az ember megőrizze és önmagát kiteljesítse.

C) 117:4.11 A halandó ember nem pusztíthatja el az emberi létezés legfelsőbb értékeit, azonban igencsak képes megakadályozni ezen értékeknek a saját személyes tapasztalásán keresztül való kifejlődését.

D) 117:4.14 Minél közelebb jut az ember a szereteten keresztül Istenhez, annál nagyobb lesz annak az embernek a valósága – ténylegessége.

5. A teremtés mindent átható lelke

6. A Legfelsőbb keresése
A) 117:6.8 … amíg a halandó ember lelkében nem tudatosul isteni öröksége, addig az Istenséggel való rokonság bizonyságáról hitet kell tennie.

B) 117:6.9 Az emberek túl gyakran feledkeznek meg arról, hogy az Isten a legnagyobb tapasztalás az emberi létezésben. Az egyéb tapasztalások jellegükben és tartalmukban korlátozottak, viszont Isten megtapasztalásának a teremtményi felfogóképesség korlátaiból eredőket kivéve nincsenek határai, és ez a tapasztalás önmagában is képesség-fejlesztő hatású. Istent keresve az emberek mindent keresnek. Istent megtalálva pedig mindent megtalálnak. Isten keresése nem más, mint a szeretet bőkezű adományozása, melyet a szeretet újabb és nagyobb mértékű adományozására való képesség meglepő felfedezése kísér.

C) 117:6.10 Minden igaz szeretet Istentől származik, és az ember ezt az isteni ragaszkodást úgy kapja meg, hogy e szeretetet embertársainak adományozza.

D) 117:6.10 Az ember sohasem szerezheti meg az Atya szeretetét és zárhatja el egyúttal a szívébe. Az Atya szeretete a halandó ember számára csak azáltal válhat valósággá, hogy az adott ember személyiségén átszüremlik, amint e szeretetet a társainak átadja.

7. A Legfelsőbb jövője


 

Segítő kérdések és gondolatok az Urantia írások olvasóköri feldolgozásához

  1. Figyeld meg, hogy az előző részek miképpen tették egyre teljesebbé az Isten akaratának értelmezését (117:0.1; 108.4.2; 106:9.11; 111:5.1). Mennyivel bővítik az egyes szövegek az előzők jelentéstartalmát?
  2. Gondolkodj el a Legfelsőbbnek az ebben az életben megtapasztalható sajátosságain: a fizikai összhang szépsége (...) az igazi siker édessége (...) (117:1.1; 117:1.7). Térj majd vissza e tapasztalások némelyikéhez és gondolkodj el a jelentőségükön.
  3. Próbáltad-e már ténylegesen is valaki iránt kinyilvánítani az Atya szeretetét, melyet Jézus is kinyilvánított? Miért nem próbálod meg (újra)?
  4. Gondolkodj el azon, hogy az emberek manapság miként beszélnek a hatalomról. Milyen képet rajzol ez az írás a hatalomról („az elmén keresztül és a személyiség egyesülő és alkotó jelenléte erejénél fogva a szellem révén szabályozott hatalom”)? (117:2.1)
  5. További tanítást olvashatunk a 117:3.6 bekezdésben a döntések előrevivő erejéről. Milyen jegyeket emelnek ki a szerzők? Miként kellene olvasnunk ezt a könyvet – az elménkre vagy az életünkre építve?
  6. Vajon mennyiben adnak világosabb képet a negyedik szakaszban közöltek a hitterjesztésről?
  7. Mikor érezted bizonyossággal, hogy a helyes úton jársz (117:5.9)?
  8. Mit jelent tapasztalni és dönteni a legteljesebb értelemben (117:5.3)?
  9. Milyen fogalmat alkothatunk az Isten anyai szerepéről a hatodik szakaszban közöltekből?
  10. Vajon olyan őszintén éled meg a szeretetet, ahogy azt a 117:6.10 bekezdésben bemutatják? Magyarázd meg: „A szeretet nagy köre az Atyától indul ki, a fiakon át a testvérek felé tart, s így jut el a Legfelsőbbhöz.”
  11. Milyen jelentőséget tulajdonít ez az írás a szeretetteljes csapatmunkának?
  12. Tanulmányozd az igazság, szépség és jóság tárgykörének új oldalról való bemutatását (117:7.17). Miért lehet e tárgykört ennyiféleképpen s mégis minden esetben értelmes és tanulságos módon bemutatni? Te milyen káosszal szembesülsz? Milyen lehetőségeket ismersz fel a szépség kibontakoztatására a terveidben?

 

Istentani összefoglaló

Az Isten tantétele

  • Amikor a nagy világegyetem eléri az Isten akaratát, a Mindenható Istenség potenciál a Legfelsőbb lényként válik ténylegessé. 117:0.2
  • Az örökkévalóságban a Legfelsőbb Isten fejezi ki a sajátakarat alapú tapasztalás valóságát az Istenség háromsági kapcsolataiban. 117:1.1
  • Az alászálló Isten-kinyilatkoztató Teremtők és a felemelkedő Isten-kereső teremtmények rendje a Legfelsőbb Istenség-evolúcióját nyilatkoztatja ki. 117:1.2
  • A kifejlődő Legfelsőbb képet mutat arról, hogy a Teremtők és a teremtmények milyen közös tapasztalatokat szereznek a véges mindenségrendben megélt nehézségekben. 117:1.6
  • A Legfelsőbb Isten igazság, szépség és jóság – a fogalomalkotási tapasztalás véges felső határa. 117:1.7
  • A következő világegyetemi korszakban a külső-térbeliek a nagy világegyetem Legfelsőbb szerinti uralmát fogják megtapasztalni. 117:2.7
  • A Legfelsőbb vajon a világegyetemi fejlődésre adott válaszként ténylegesül, vagy a világegyetem fejlődése a Legfelsőbb fokozatos megjelenésének eredménye? 117:2.9
  • A Legfelsőbb a minden véges növekedés összessége, mely önmagát a véges értelemben elérhető legnagyobb kiteljesedés istenségi szintjein jeleníti meg. 117:3.1
  • A tér csillagrendszertani körképéhez s az idő személyiség-színművéhez a Legfelsőbb jelenti az alkotó végtelenség csatornáját. 117:3.2
  • Az Atyától ered a véges gondolata, a Teremtő Fiak teszik azt ténylegessé, s a Legfelsőbb gondoskodik az abszonit végzetében való beteljesüléséről. 117:3.13
  • A halandói továbbélés kiteljesítési a Legfelsőbb élményelvi fennhatóságát. 117:4.2
  • A nem túlélők személyisége szétoszlik a teremtés mindent átható lelkében – a Legfelsőbb Istenségében. 117:4.2
  • A felemelkedés elutasítása kozmikus öngyilkosság. A fel nem emelkedő lény személyisége úgy tér vissza a Legfelsőbbhöz, mint vízcsepp a tengerbe. 117:4.4
  • Amint mi is ki akarjuk fejezni önmagunkat, úgy az élményelvi Isten is eléri a mindenható felsőséget. 117:4.6
  • A mindenségrendi erkölcsiség arra a tiszteletre épül, melyet a teremtmény az élményelvi Istenség iránti élményelvi elkötelezettségben táplál. 117:4.8
  • A paradicsomi felemelkedés ember általi elutasítása miatt szenved késedelmet az isteniséginek a nagy világegyetemben való kifejeződése. 117:4.11-12
  • A Legfelsőbb a Nagy Világegyetem mindent átható mindenségrendi lelke. Őbenne Istenség szerint tükröződnek a kozmosz valóságai. 117:5.1
  • Az örök jövőben a Legfelsőbb Isten a felemelkedők elméjében és lelkében talál kinyilatkoztatásra, éppen úgy, ahogy az Atya megnyilvánult Jézus földi életében. 117:5.4
  • Az ember lelke az Igazítón keresztül szerez tapasztalatot a Legfelsőbbön belüli előbb-létezett potenciálból. 117:5.11
  • A Legfelsőbb egyszerre teremtőszerű és teremtményszerű – ő az, aki minden dologban és minden lényben ott van és aki mindegyikükön kívül is létezik. 117:6.1
  • Az Isten akaratának megcselekedése melletti döntés olyan mindenségrendi érték, melyre a Legfelsőbb Lény tér-időbeli mindenütt-jelenvaló ereje válaszol. 117:6.4
  • Ahogy Isten az Atyánk, úgy a Legfelsőbb Lény a világegyetemi Anyánk. Az emberi tapasztalás gubójából általuk fejlődik ki az örök végzetre és szolgálatra rendeltetett véglegesrendű lény. 117:6.8
  • A Legfelsőbb tapasztalati úton való megközelítése eltérő a halandók és a központi világegyetemben honos lények esetében. 117:6.11-14
  • A véges Istent egyetlen teremtmény sem fedezheti fel mindaddig a napig, amikor is a tökéletesség egyetemes elérésével minden teremtmény egyidejűleg éri el őt. 117:6.16
  • A Legfelsőbb magába foglalja a végtelenségnek a véges teremtmény által valaha is ténylegesen megérthető teljességét. 117:6.19
  • Az Atyát a szívünket fedezzük fel, a Legfelsőbbet viszont a többi ember szívében. 117:6.23
  • Az Atya Isten az ember oldalán járja be a mindenségrendet, s az út, melyen az ember halad, valójában a Legfelsőbb jelenléte. 117:6.27
  • A Legfelsőbb kiteljesedett fejlődésére vonatkozó képet jelenleg három eredendően meglévő probléma zavarja. 117:7.2-5
  • A legfelsőbb hatalom és a legfelsőbb szellem a Legfelsőbb Elme révén egyesül – a Legfelsőbb Lényként ténylegesül. 117:7.14
  • A Legfelsőbb tényleges fennhatósága a nagy világegyetemben egyúttal azt is jelenti, hogy a Háromsági irányítók az ő helyettesei. 117:7.15
  • A ténylegesült Legfelsőbb ott lakozhat az Uverszán, ám az ő mindenütt-jelenvalósága át fogja járni a világegyetemek mindenségét. 117:7.16
  • A változatos és hosszas evolúciós küzdelem végén a rövid megpihenést a Végleges Isten elérésének kihívása követi. 117:7.17

A paradicsomi Fiak

  • A teremtményi-háromságot elért fiak a jelen világegyetemi korszakban élnek, de nem növekednek – ők nem részei a Legfelsőbbnek. A következő világegyetemi korszakhoz tartoznak ők. 117:2.3

A Végleges Testülete

  • A véglegesrendűek esküt tesznek a paradicsomi Háromságnak, hűséget fogadnak a Legfelsőbb Istennek – a Háromságnak, ahogyan azt a véges teremtmények felfoghatják. 117:7.7

A Mennyország

  • A Legfelsőbb Isten válik az Isten teljes akaratának legmagasabb rendű véges megnyilvánulásává. 117:0.1

Gondolatigazítók

  • A Háromság a Legfelsőbb Istennek ugyanaz, mint az Igazító a fejlődő embernek. 117:3.10

Az Igazság Szelleme

  • Az Igazság Szellemének befolyása végigkísér a helyi világegyetemben. 117:05.08