Jelenlegi hely

117. A Legfelsőbb Isten

 

A LEGFELSŐBB ISTEN

„Ha az összes nagy világegyetembeli lény a lehetőségeihez mérten a maga teljességében megélné az Isten akaratát, akkor a tér-idő teremtésösszességben beköszöntene a fény és élet korszaka, és ekkor a Mindenható, a Felsőség istenség-kibontakozási lehetősége a Legfelsőbb Isten isteni személyiségének megjelenésében ténylegessé válna.” (117:0.2)

„A Legfelsőbb a fizikai összhang szépsége, az értelmi jelentéstartalom igazsága és a szellemi érték jósága. Ő az igazi siker édessége és a soha véget nem érő fejlődés öröme. Ő a nagy világegyetem mindent átható lelke, a véges mindenségrend tudatossága, a véges valóság beteljesülése és a teremtői-teremtményi tapasztalás megszemélyesülése. Az egész jövőbeli örökkévalóságban a Legfelsőbb Isten fejezi ki a saját akarat alapú tapasztalás valóságát az Istenség háromsági kapcsolataiban.” (117:1.1)

„A Legfelsőbb nem más, mint Isten-az-időben; ő a titka a teremtmények időbeli fejlődésének; ő a nem teljes jelen meghódítása és a tökéletesedő jövő beteljesítése is. És minden véges növekedés végső gyümölcsei pedig: az elmén keresztül és a személyiség egyesülő és alkotó jelenléte erejénél fogva a szellem révén szabályozott hatalom. Mindeme növekedés kiteljesedő következménye pedig a Legfelsőbb Lény.” (117:2.1)

„A nagy Legfelsőbb nem más, mint a nagy világegyetem mindent átható mindenségrendi lelke. Őbenne istenségien tükröződnek a mindenségrend minőségjegyei és mennyiségei; az ő istenségi természete alkotja az összes teremtmény-Teremtő természete teljes hatalmasságának részekből kirakott képét szerte a fejlődő világegyetemekben. És a Legfelsőbb egyúttal ténylegessé váló Istenség is, aki egy kiteljesedő világegyetemi célt hordozó, alkotó akarattal bír.” (117:5.1)

„Jézus azt mondta: »Én vagyok az élő út,« és valóban ő az öntudat anyagi szintjéről az Isten-tudat szellemi szintjére vezető élő út. És pontosan úgy, ahogy ő az egyéntől az Istenhez felfelé vezető ezen élő út, úgy a Legfelsőbb a véges tudattól a tudat érzékfeletti lényegéhez, sőt az abszonit látásmódhoz vezető élő út.” (117:3.3)

* * *

A LEGFELSŐBB ISTEN A MI EVOLÚCIÓS ANYÁNK

„Ha igazán vágytok arra, hogy megtaláljátok Istent, akkor az elmétekben tudatosulnia kell a Legfelsőbbnek. Miként Isten a ti isteni Atyátok, úgy a Legfelsőbb a ti isteni Anyátok, akiben világegyetemi teremtményként való életetek során tápláltattok. »Mennyire egyetemes a Legfelsőbb – ő mindenhol jelen van! A teremtés végtelen dolgai az ő életjelenlététől függenek, és egy sem utasíttatik el.«” (117:6.2)

„A fejlődő halandó morontia lelke ténylegesen az Egyetemes Atya Igazító-tevékenységének fia és a Legfelsőbb Lény, az Egyetemes Anya mindenségrendi válaszának gyermeke. A felnövekvő lélek helyi világegyetemi gyermekkorában az emberi személyiséget leginkább az anyai hatás befolyásolja. (…)” (117:6.5)

„Minden ember, akiben lélek fejlődik, a szó szoros értelmében evolúciós fia az Atya Istennek és az Anya Istennek, a Legfelsőbb Lénynek. De mindaddig, amíg a halandó ember lelkében nem tudatosul isteni öröksége, addig az Istenséggel való rokonság bizonyságáról hitet kell tennie. Az emberi élet-tapasztalás nem más, mint egy mindenségrendi védőburok, amelyben a Legfelsőbb Lény világegyetemi adományai és az Egyetemes Atya világegyetemi jelenléte (melyek egyike sem személyiség) együtt kifejlesztik az idő-morontia lelket és a világegyetemi rendeltetésű és örök segédkezésre vállalkozó emberi-isteni végleges rendűi jellemet.” (117:6.8)

* * *

A SZERETET NAGY KÖRE

„Az emberek túl gyakran feledkeznek meg arról, hogy az Isten a legnagyobb tapasztalás az emberi létezésben. Az egyéb tapasztalások jellegükben és tartalmukban korlátozottak, viszont Isten megtapasztalásának a teremtményi felfogóképesség korlátaiból eredőket kivéve nincsenek határai, és ez a tapasztalás önmagában is képesség-fejlesztő hatású. Istent keresve az emberek mindent keresnek. Istent megtalálva pedig mindent megtalálnak. Isten keresése nem más, mint a szeretet bőkezű adományozása, melyet a szeretet újabb és nagyobb mértékű adományozására való képesség meglepő felfedezése kísér.” (117:6.9)

„Minden igaz szeretet Istentől származik, és az ember ezt az isteni ragaszkodást úgy kapja meg, hogy e szeretetet embertársainak adományozza. A szeretet a jellegét tekintve lendületes. Nem lehet bezárni; a szeretet élő, szabad, felkavaró és mindig mozgásban lévő. Az ember sohasem szerezheti meg az Atya szeretetét és zárhatja el egyúttal a szívébe. Az Atya szeretete a halandó ember számára csak azáltal válhat valósággá, hogy az adott ember személyiségén átszüremlik, amint e szeretetet a társainak átadja. A szeretet nagy köre az Atyától indul ki, a fiakon át a testvérek felé tart, s így jut el a Legfelsőbbhöz. Az Atya szeretete a halandó személyiségében a bent lakozó Igazító segédkezése révén jelenik meg. Az ilyen, Istent ismerő fiú kinyilatkoztatja szeretetét világegyetemi testvérei számára, és ez a testvéri ragaszkodás képezi a Legfelsőbb szeretetének lényegét.” (117:6.10)

„Az embert nemcsak a saját korlátai akadályozzák a véges Isten megtalálásában; ebben része van a világegyetem tökéletlenségének is; még az összes – egykori, mai vagy jövőbeli – teremtmény tökéletlensége önmagában is elérhetetlenné teszi a Legfelsőbbet. Az Atya Istent bármely egyén megtalálhatja, aki az Istenhez való hasonlatosság isteni szintjét eléri, ám a Legfelsőbb Istent személyesen egyetlen teremtmény sem fedezheti fel mindaddig a távoli időpontig, amikor is a tökéletesség egyetemes elérésével minden teremtmény egyidejűleg éri el őt.” (117:6.16)

„Az ember felfedezheti az Atyát a szívében, de a Legfelsőbbet az összes többi ember szívében kell keresnie; és amint az összes teremtmény tökéletesen kinyilvánítja a Legfelsőbb szeretetét, akkor válik a Legfelsőbb minden teremtmény számára világegyetemi ténylegességgé. És ez nem más, mint egy másik megfogalmazása annak, hogy a világegyetemek belépnek a fény és élet korszakába.

Az, hogy az összes személyiség tökéletesen kiteljesíti önmagát és hogy világegyetemszerte tökéletes egyensúly alakul ki, az egyenértékű a Legfelsőbb elérésével, és ez egyúttal magával hozza azt is, hogy minden véges valóság megszabadul a tökéletlen létezés korlátaitól. Az összes véges kibontakozási lehetőség ilyenforma kimerülése a Legfelsőbb teljes elérését eredményezi, és ez úgy is meghatározható, mint magának a Legfelsőbb Lénynek a teljes evolúciós tényleges megjelenése.

Az emberek nem úgy hirtelen és látványosan találják meg a Legfelsőbbet, mint ahogy a földrengés rést üt a sziklán, hanem lassan és türelmesen, mint ahogy a nyugodt folyó elhordja a meder talaját.

Amint megtaláljátok az Atyát, egyúttal megtaláljátok a saját világegyetembeli szellemi felemelkedésetek nagy okát is; amint megtaláljátok a Legfelsőbbet, egyben felfedezitek a paradicsomi fejlődési létpályátok nagy eredményét is.

De egyetlen, Istent ismerő halandó sem lesz magányos a mindenségrendbeli útján, mert tudja, hogy az úton minden egyes lépés megtételekor az Atya ott halad mellette, míg maga az út, melyen jár valójában a Legfelsőbb jelenléte.” (117:6.23-6.27)

* * *

I. A 117. írás címe, alcímei és legjobban tetsző részei.

A LEGFELSŐBB ISTEN

1. A Legfelsőbb Lény természete

2. Az evolúciós növekedés forrása

3. A Legfelsőbb jelentése a világegyetemi teremtmények számára

4. A véges Isten
A) 117:4.2 Amint egy emberi lény az örök továbbélést választja, ő is a beteljesülés társteremtőjévé lesz...

B) 117:4.3 Az Isten oly jóhiszemű, oly szeretetteljes, hogy saját isteni természetéből egy részt az emberi lények kezébe ad abból a célból, hogy azt az ember megőrizze és önmagát kiteljesítse.

C) 117:4.11 A halandó ember nem pusztíthatja el az emberi létezés legfelsőbb értékeit, azonban igencsak képes megakadályozni ezen értékeknek a saját személyes tapasztalásán keresztül való kifejlődését.

D) 117:4.14 Minél közelebb jut az ember a szereteten keresztül Istenhez, annál nagyobb lesz annak az embernek a valósága – ténylegessége.

5. A teremtés mindent átható lelke

6. A Legfelsőbb keresése
A) 117:6.8 … amíg a halandó ember lelkében nem tudatosul isteni öröksége, addig az Istenséggel való rokonság bizonyságáról hitet kell tennie.

B) 117:6.9 Az emberek túl gyakran feledkeznek meg arról, hogy az Isten a legnagyobb tapasztalás az emberi létezésben. Az egyéb tapasztalások jellegükben és tartalmukban korlátozottak, viszont Isten megtapasztalásának a teremtményi felfogóképesség korlátaiból eredőket kivéve nincsenek határai, és ez a tapasztalás önmagában is képesség-fejlesztő hatású. Istent keresve az emberek mindent keresnek. Istent megtalálva pedig mindent megtalálnak. Isten keresése nem más, mint a szeretet bőkezű adományozása, melyet a szeretet újabb és nagyobb mértékű adományozására való képesség meglepő felfedezése kísér.

C) 117:6.10 Minden igaz szeretet Istentől származik, és az ember ezt az isteni ragaszkodást úgy kapja meg, hogy e szeretetet embertársainak adományozza.

D) 117:6.10 Az ember sohasem szerezheti meg az Atya szeretetét és zárhatja el egyúttal a szívébe. Az Atya szeretete a halandó ember számára csak azáltal válhat valósággá, hogy az adott ember személyiségén átszüremlik, amint e szeretetet a társainak átadja.

7. A Legfelsőbb jövője