Andoni eredetű hatások és örökségek
(A korszakos kinyilatkoztatás, mint történelmi forrás)
Az andoni, andonfi megnevezés az evolúciós fejlődés útján megjelent első emberpár férfi tagjának nevére utal. A bolygónk első emberfajtáját nevezik a kinyilatkoztatók andonfinak. Hajdan, fél millió éven át, az andonfiak egyedüliként képviselték az emberi fajt a földön. A többi nyolc, később megjelent emberfajta a következő: a hat eredeti színes fajta, a nodfi emberfajta, valamint az Ádám és Éva alapította ibolyaszínfajta. A mai emberiséget a fent soroltak különböző arányú keveréke alkotja. A legkevésbé kevert a sárga és a fekete emberfajta.
Az alábbiakban annak néztem utána az ötödik korszakos kinyilatkoztatásban, hogy az andonfi emberfajtától eredő hatások milyen szerepet játszottak az emberiség történelmében. A címben jelölt témát úgy is meg lehet közelíteni, hogy mit köszönhet a világ az andonfi embereknek.
1) Az emberiség által beszélt nyelvekre gyakorolt andoni hatások
Andon és a női társa Fonta „az egész emberiség tényleges szülői” (63:1.1). Ezeket a neveket magas szellemi vezetők adták nekik arra utalva, hogy ők az evolúciós fejlődés útján megjelent első olyan teremtmények a bolygónkon, akik emberi vágyat mutatnak a tökéletesség iránt.
Azonban Andon (a fiú) és Fonta (a leány), az „(…) Urantián való halandói ottlétük során végig úgy hívták egymást, hogy Szonta-an és Szonta-en, ahol Szonta-an azt jelentette, »szeret anya«, Szonta-en pedig azt, hogy »szeret apa«. E nevet maguk adták egymásnak és jelentésük a kölcsönös tiszteletre és ragaszkodásra utalt.” (63:0.3) Ők voltak az első emberi lények, akik nem csak kimondható nevet adtak a szeretet érzésének, hanem képesek voltak ezt a szeretetet magukra és egymásra is vonatkoztatni.
Bár Andon és Fonta ember volt, akik személyiséggel rendelkeztek (63:1.4), a szüleikre még csak fejlett főemlősként tekinthetünk, melyek nem érték el az embert jellemző értelmi és szellemi szintet. Andon és Fonta nagyon korán elsajátította az egymással való „(…) szóbeli érintkezést; tízéves korukra egy fejlett jelrendszert és egy olyan nyelvet fejlesztettek ki, mely csaknem félszáz fogalmat foglalt magába, és amely nagymértékben továbbfejlesztette és kiterjesztette az őseik által használt kezdetleges közléscsere-eljárásokat. De bárhogy próbálkoztak is, az új jelek és jelképek közül csak néhányat tudtak a szüleiknek megtanítani.” (62:5.7) A szülők értékelték a gyermekeik okosságát, még ha sok dolgukban nem is értették őket.
Érdekes, hogy ennek a szülőpárnak más utódai is voltak, azonban ezek nem érték el Andon és Fonta értelmi és szellemi szintjét (62:5.11), megrekedtek a szülők szintjén.
Az előbb írtak azt is jelentik, hogy ismerhetünk három, közel egymillió éves szót. A „szonta” ugyanis azt jelenti, hogy „szeret”. Az „an” jelentése „anya”, az „en” jelentése pedig „apa”. Egyébként az „an” szó a legkönnyebben képezhető, két betűből álló kifejezések közé tartozik.
Ismerhetünk még egy ősi szót, ugyanis az első emberi pár nem csak egymást nevezte el, hanem a gyermekeiket is. Az első fiúgyermekük a „Szontad” nevet kapta. Ha a „d” a többes szám jele, akkor az emberiség első beszélt nyelvén e szó azt jelenti, hogy „szeretünk”.
Mivel több százezer éven keresztül az andoni és annak változatai volt a világnyelv a bolygónkon, ezért érdemes rátekinteni e nyelv kialakulására és annak további sorsára.
a) A bolygón először Andon és Fonta adott nevet a személyeknek, illetve ők és az utódaik nevezték meg elsőként az őket érdeklő dolgokat és fogalmakat. „Andonnak és Fontának összesen tizenkilenc gyermeke született, és csaknem ötven unoka és hat dédunoka társaságát is élvezhették.” (63:3.2)
Az első világnyelv – a létrejöttét tekintve – ihletett költői nyelv volt. A megnevezésre való igény és késztetés, valamint az ezzel járó szabadság e nyelv létrehozóit alkotásra ösztönözte. Arra, hogy kimondható szavakkal jelöljék mindazt, melyekről akkor is szót válthattak egymással, ha az adott személy vagy állat éppen nem volt jelen, illetve a történésre nem lehetett kézzel rámutatni.
A kiejtett és közös használatra elfogadott szavak hangalakját szükségszerűen befolyásolták a létrehozásuk során megélt érzések és tapasztalatok. Ezért az első szavak közül több, érzelmi töltetet hordozó költői alkotás, ihletett kifejezés kellett legyen. Valószínűleg kimondható, hogy a bolygónk első emberi lényei voltak az emberiség első költői. Azonban az első beszélt nyelv megalkotóinak figyelemmel kellett lenniük arra is, hogy az új kifejezések összhangba kerüljenek a korábban használtakkal. Az emberi beszéd, vagyis a személyek, az érzések és a dolgok megnevezése, Krisztus előtt 991.480 táján kezdődhetett el a bolygónkon.
Az andoni nyelv első szavai és az ősember által használt nevek rövidek, egy tagból állók voltak, melyek egy, két, legfeljebb három szótagot foglaltak magukba. Mint például: Onagar, Oban, Badonan, szangik, Amadon.
„Még az andoni nemzetségek szétszóródása előtt fejlett nyelv alakult ki a nemzetségek tagjai közötti érintkezésre irányuló korai erőfeszítésekből. E nyelv gyarapodása folytatódott, és csaknem naponta bővült a szókészlet azon új találmányok és a környezethez való alkalmazkodás következtében, melyeket ezen eleven életet élő, nyughatatlan és kíváncsi népek dolgoztak ki. Ez a nyelv vált az Urantia nyelvévé, a korai emberi család nyelvévé, mígnem később a színes emberfajták nyelvei megjelentek.” (63:4.6) Ez utóbbira azonban még ötszázezer évet kellett várni.
b) Mikor az első korszakos kinyilatkoztató emberi testű törzskarának tagjai, nagyjából fél millió évvel ezelőtt megjelentek a bolygón a korabeli andonfi ősemberek anyagi testéhez hasonló alakban, az akkori emberek nyelvét is meg kellett tanulniuk, ami az andoni volt. E nyelv a korabeli világban elterjedt lehetett, mivel a száztagú törzskar emberi segítőit egymástól „messze eső helyekről gyűjtötték össze” (66:2.7), akik ennek ellenére szót tudtak érteni egymással.
Az ősöket tanító kinyilatkoztatók, a fejlesztőcsoportok vezetői is olyan neveket választottak maguknak, melyeket az akkor élt andonfiak a sajátjukhoz hasonlónak ismerhettek fel. Ezek a nevek abc rendbe állítva a következők voltak: Ang, Bon, Dán, Fad, Hap, Lut, Mek, Nod, Tut és Van (66:5.2-31).
Határozottan állítható, hogy a bolygónk első, világközpontként működő városának és a körülötte szerveződő országnak a beszélt nyelve az andonfi volt.
c) De a kinyilatkoztatás alapján kimondható, hogy Kr.e. 36.000 táján a bolygónk második világközpontjául szánt Éden hivatalos nyelve is az „(…) egyik andoni nyelvjárás volt. Van és Amadon jelentősen továbbfejlesztette e nyelvet azáltal, hogy egy új, huszonnégy betűs ábécét alkotott, és azt remélték, hogy ez a nyelv lesz az Urantia nyelve is, amint az édeni műveltség világszerte elterjed.” (74:2.2) E cél érdekében Ádám és Éva is megtanulta ezt a nyelvjárást. Sőt, az ő gyermekeik is ezt a nyelvet tanulták és adták tovább.
Vagyis a korszakos kinyilatkoztatók alkalmasnak találták az andoni nyelvet az egyetemes igazságok pontos, érzékletes átadására.
d) A fentiek azt is jelzik, hogy az andonfi emberek nyelve nem csak megőrződött 960.000 éven át, hanem viszonylag széles körben ismert és használt nyelvként maradt meg Ádám és Éva koráig. Azt az andoni nyelvet, melyet az első és a második korszakos kinyilatkoztatások átadása során használtak, valószínűleg ismerték a bolygónk később megjelent színes emberfajtái is. Erre több tény utal. Az első korszakos kinyilatkoztatás átadásának kezdetekor a színes fajták éppen csak megjelentek egy andonfi család gyermekeiként (64:5.3). Vagyis a színes emberek első beszélt nyelve is a családjuk által használt andoni nyelvjárás volt. Mikor e népek sokasodtak és elkülönültek, még ha saját nyelvet is fejlesztettek, a nyelvük alapja szintén az andoni volt.
A színes emberfajtáknak azért is ismerniük kellett az első világközpont andoni nyelvét, mert Kr.e. 498.000 és Kr.e. 198.000 között „Mezopotámiában a saját fajtájukkal később végzendő munkára kiképzett tanítványok között ott voltak a nyugat-indiai hegyekből származó andonfiak, valamint a vörös ember és a kék ember képviselői is; még később a sárga emberfajta kisszámú csoportját is fogadták.” (66:7.7)
e) Feltételezem, hogy az andoni, mint széles körben elterjedt és ismert alapnyelv tette lehetővé azt is, hogy a Kr.e. 83.000-ben Amerika földjére lépett vörös emberek és az őket kísérő színes fajták keverékei szót tudtak érteni egymással (64:7.5). Ennek így kellett lennie, ha még Kr.e. 36.000 táján is az egyik andoni nyelvjárást tették meg az Éden hivatalosan használt nyelvének.
Továbbá a kinyilatkoztatók azt is közölték az Ázsiát elhagyó vörös emberekkel kapcsolatban, hogy a régi származási helyük sok tanítását és hagyományát magukkal vitték (64:6.6). Sőt, azok közül, akik részesültek az első korszakos kinyilatkoztatás „(…) tanításaiban, a vörös emberek tartották meg azt a legtovább (…)” (92:4.5). Nagyon valószínű, hogy a vörös emberek a magukkal vitt hagyományt és tanítást sokáig azon a nyelven őrizték, amelyen azt kapták. A hagyományt mélyen tisztelő népek esetében a szent tartalom megőrzése a kifejezésére használt formának, vagyis a nyelvnek az őrzését is jelentette.
Erre nézve elgondolkodtató Móricz János XX. századi beszámolója, aki ecuadori és Simon Péter írása, aki észak-amerikai indiánokkal találkozva tapasztalt hasonlóságot az ottani és a magyar beszélt nyelv között. Simon Péter arról is beszámol, hogy teljes egyezést talált az indiánok egyik ősi imaénekének és a „Megrakják a tüzet, mégis elaluszik” kezdetű magyar éneknek a dallama között. (Simon Péter: Aki Őelőtte Jár című könyv)
f) A kinyilatkoztatók beszélnek olyan andonfi eredetű csoportokról, melyek Európa szélein élve a nyelvükben és a kultúrájuk révén jobban megőrizték az andonfi eredetükre utaló jegyeket, mint más nyugat-európai népek. Pedig ezen emberek andonfi ősei szintén keveredtek a kék emberekkel, majd pedig az ezeket legyőző andita népekkel. Ezek az andoni hatást jobban őrző népek a baszkok és a lappok, de említésre kerültek még a Bretagne vidékén élők is (80:4.6; 80:9.11; 80:9.14; 81:4.9).
Mivel a kinyilatkoztatók nem foglalkoztak az európai nemzetállamok kialakulásának történetével, így az Európába utóbb érkezett magyar nép nincs nevesítve. Azonban a kinyilatkoztatók több közlése alapján egyértelművé tehető, hogy Közép-Európában – egészen a legújabb időkig – határozott andonfi befolyás érvényesült, különösen a hegyvidéki területeken (78:3.5; 80:5.8; 80:8.1; 80:8.2; 80:8.4; 80:8.5-7).
g) De milyen lehetett az andoni nyelv és miben tér el a jóval később kialakult árja nyelvektől, melyeket sok mai európai nemzetállam is használ.
„Az úgynevezett árja anyanyelv kialakulása a turkesztáni hegyvidéken ment végbe; e nyelv a vidék egyik andoni nyelvjárásának és az ádámszonfiak, valamint később az anditák nyelvének keverékéből jött létre. Sok mai nyelv tehát ezeknek a közép-ázsiai törzseknek a korai nyelvéből alakult ki, akik meghódították Európát, Indiát és a mezopotámiai síkságok felsőbb területeit. Ez az ősi nyelv kölcsönözte a nyugati nyelveknek mindazt a hasonlóságot, melyet árjának neveznek.” (78:5.3)
Ez alapján az is kimondható, hogy az árja nyelvek egyik forrása szintén az andoni volt.
Természetesen a beszélt nyelvek folyamatosan alakulnak és igazodnak az adott embercsoport igényeihez, de bizonyosan őriznek olyan jegyeket is, melyek az eredetükre utalnak. Így mutathatók ki közös eredetre utaló jegyek a baszk és a magyar nyelv között is. Bár a két nyelv használói már nem értik egymás beszédét, azonban e nyelvek kapcsán elmondható, hogy a „baszk az eseteket ragok segítségével fejezi ki, ugyanúgy mint a magyar. Ha főnévi szerkezetben egy dolgot, fogalmat több főnév és melléknév együttese fejezi ki, akkor a rag a baszkban is az utolsó főnévhez járul. Ugyanolyan gazdaságos nyelv tehát, mint a magyar.” (Forrás: Wikipédia)
A baszk nyelvet, mely szintén nem indoerurópai vagy árja nyelv, ma már csak a spanyol és a francia Pireneusok adott vidékén beszélik. Nem véletlen, hogy „Ribáry Ferenc történész 1866-ban publikált tanulmánya is vizsgálja a baszk és egyes finnugor nyelvek jellegzetes tulajdonságai közötti hasonlóságokat, amelyek közül a ragok, képzők, jelek használatát, valamint a tárgyas igeragozást érdemes kiemelni, és azt, hogy a főneveknek nincs nemük.”
Forrás: https://www.hirextra.hu/2007/12/14/baszk-grammatika-magyarul/
Az előbbiekhez hozzáteszem, hogy a ragokat, képzőket és jeleket használó nyelv hagyományőrző nyelv, mivel tiszteletben tartja a szó eredeti tövét és csak a szó végét változtatja attól függően, hogy azzal a szóval mit akar kifejezni. Például kutya, kutyák, kutyákat, kutyákért, kutyának, kutyául, kutyaként, kutyás.
A magyar nyelv másképp „gondolkodik”, mint a ma használt árja eredetű nyugat-európai nyelvek. Például, a magyarban előbb van a családnév és azután következik a személynév. Vagyis a nyelv jelzi, hogy az egyén a közösségéből, a felmenőitől származik. Az árja nyelvekben a személynév az első, a családnév pedig másodikként jelenik meg.
h) Amint „(…) a Káspi-tenger déli végétől keletre eső térség (…)” (77:5.10) magas kultúráját Mezopotámia táplálta, úgy a Kárpát-medence andoni eredetű kultúráját a kis-ázsiai félsziget irányából érkező andonfi eredetű embercsoportok befolyásolták. Kis-Ázsiában, (a mai Törökország területén) az ott élő andonfiak a Krisztus előtti évezredekben fokozatosan keveredtek a kelet felől érkező anditákkal. Ez a keveredés Krisztus előtt 6000-re már jelentős mértékű volt (78:6.7). Anditának nevezzük az ádámi és a nodfi emberfajta keverékét, akik egyre nagyobb mértékben tovább keveredtek a bolygó evolúciós fajtáival, vagyis a színes emberfajtákkal és az andonfiakkal.
Tehát a kis-ázsiai andonfiak révén – akik a Duna folyása mentén vándoroltak felfelé – az andita hatások már a Krisztus előtti évezredekben megjelentek a Kárpát-medencébe térségben.
A magyar törzsszövetség volt az utolsó nagyobb kelet felől érkező, Közép-Európában letelepedő népcsoport, mely a Káspi- és a Fekete-tenger fölötti térségben élve szintén részesült a korábbi anditák által hagyományozott faji és kulturális hatásokból, ugyanis a Krisztus előtti évezredekben a „(…) turkesztáni polgárosodott társadalmat folyamatosan újjáélesztették és megújították a Mezopotámiából újonnan érkezők, különösen a későbbi andita lovas népek.” (78:5.3)
„A turkesztáni anditák voltak az első népek, akik általánosan foglalkoztak a ló háziasításával (…)” (81:2.12). Turkesztánban és az orosz síkságokon már „a Krisztus előtti hetedik és hatodik évezredben” (80:4.5) jelen voltak a lovas anditák, akik folyamatosan keveredtek az Ázsia felől érkező andonfiakkal.
A honfoglaló magyarok szükségszerűen magukkal hozták a pusztai lovas népek műveltségét, mely az esetükben, véleményem szerint andoni eredetű nyelvet és lovas-andita eredetű kultúrát jelent.
2) Andonfi eredetű faji hatások az emberiség történelme során
Nem csak az első beszélt nyelvet köszönhetjük az andonfiaknak. Tőlük származnak a színes emberfajták és más módon is részt vettek az emberi faj formálásában. Az emberfajták eredete egy ideig nyomon követhető volt a koponya és a csontváz szerkezete alapján, azonban mára az Európa területén élt andonfiak olyannyira összekeveredtek a színes fajtákkal – leginkább a kékkel – illetve az őket nemesítő ádámfi és nodfi keverékkel, „(…) hogy csak úgy lehet azonosítani őket, mint az általános kaukázusi fajtát.” (81:4.9)
A kilenc emberfajta különböző mértékű keveredésének eredményeként a mai emberiség a kaukázusi, a mongoloid és a negroid osztályokba sorolható (81:4.11-13).
Az andonfi „emberek rövid-széles fejformájúak, barnás bőrűek” (80:9.5), zömökek és fekete szeműek voltak (63:4.1). Kerek fejűeknek is nevezték őket (80:5.8).
„Általános megjelenésüket és bőrszínüket tekintve a korai andonfiak leginkább a mai eszkimókhoz hasonlítottak (…)” (63:4.1). „A lappok és az eszkimók az andonfiaknak és a szangik kék emberfajtának a keverékét alkotják. Az ő csontozatuk őrizte meg legjobban az eredeti andoni fajtát.” (81:4.9)
a) Andon és Fonta leszármazottai voltak Ázsia, Európa és Óceánia első emberi lakói. Ezek az ősemberek Krisztus előtt 950.000-re már „(…) messzire elvándoroltak keleten és nyugaton is. Nyugaton áthaladtak Európán, egészen Franciaországig és Angliáig. Később keleten eljutottak egészen Jáváig, ahol a csontjaikat a közelmúltban megtalálták – ez az úgynevezett jávai ember – majd továbbmentek Tasmaniába.” (64:1.6)
b) Kezdetben Európa területén csak andonfi eredetű emberek éltek. Az angliai foxhalliak, a heidelbergi fajtaváltozat, majd pedig egy faji háborút követő fajtatisztulásnak köszönhetően az északnyugat-indiai hegyek előterében Kr.e. 847.000 táján megjelent neandervölgyi ősemberek is mind az andoni emberfajtához tartoztak (64:3.5).
c) Az emberiség hat színes fajtájának megjelenése is az andonfiaknak köszönhető. Ez – mint annak idején a neandervölgyiek esetében – szintén India északnyugati hegyeinek előterében történt. Kr.e. 498.000 körül, egy andonfi eredetű emberpár családjában e vidéken jött a világra tizenkilenc olyan gyermek, akik „(…) nemcsak hogy értelmesebbek voltak a társaiknál, hanem a bőrük színe a napfényben különféle árnyalatokat mutatott. E tizenkilenc gyermek között öt vörös, két narancsszín, négy sárga, két zöld, négy kék és két indigó volt. E színek egyre erősebbé váltak, ahogy a gyermekek nőttek, és amikor e fiatalok később a törzsbeli társaikkal párosodtak, akkor minden utódjuk bőrszíne (…)” (64:5.3) a színes szülők bőrszínéhez hasonlított.
A színes emberfajták megjelenése a mi bolygónkon több szempontból is eltért más evolúciós bolygók színes fajtáinak megjelenésétől. Erre nézve hat különbséget találtam:
- A csillagrendszerünk evolúciós bolygói közül a miénk volt az első, melyen a színes fajták előtt egy „nem színes” emberfajta jelent meg. A többi 605 bolygó nem rendelkezik andoni emberfajtával, náluk csak a színes fajták fejlődtek ki evolúciós úton (64:6.2).
- A saját akaratú andoni emberfajta közel félmillió évig egyedüliként létezett a bolygónkon a színes emberek megjelenése előtt (65:4.11).
- Nálunk a hat színes emberfajta első egyedei egy nemzedék életideje alatt születtek meg. A csillagrendszerünk említett 605 bolygóján a színes emberfajták megjelenése hosszabb szünetekkel történt, néha korszaknyi idő elteltével követték egymást (65:4.7).
- A bolygónk színes emberfajtáinak ember szülei voltak. A többi 605 bolygó színes fajtái első képviselőinek állati szinten álló, előemberi szülei voltak. Olyanok, amilyenek Andon és Fonta szülei (65:4.7).
- A mi bolygónk színes emberei ugyanannak a szülőpárnak a gyermekei voltak, vagyis vér szerint is testvérei egymásnak. A többi, jelzett bolygón megjelent színes fajták első egyedei eltérő szülőpárok gyermekei voltak (65:4.7).
- Nálunk mind a hat színes emberfajta kifejlődött. A kinyilatkoztatók szerint azonban vannak olyan evolúciós bolygók, ahol csak három színes emberfajta fejlődött, fejlődik ki az állati elődökből (51:4.3-4).
„Egy átlagos evolúciós bolygón a hat színes evolúciós emberfajta egymás után jelenik meg; először a vörös ember fejlődik ki, és korszakokon át járja a világot, mielőtt a többi színes fajta megjelenne. Mind a hat emberfajta egyidejű megjelenése az Urantián, és egy családban, rendkívül szokatlan dolog volt.” (64:6.1) A fentiek szerint, az andoni emberfajtának tényleg különleges szerep jutott az emberi faj megalapításában és fejlődésében.
Az emberi faj megjelenésében és fejlődésében nálunk mutatkozó eltérések annak tudhatók be, hogy a bolygónk életkísérleti világ. Az andoni fajta színes fajták előtti megjelenését a beavatkozások azon sorozata tette lehetővé, melyek arra irányultak, hogy az emberi szabad akarat minél hamarabb működni kezdjen az evolúciós bolygón (65:4.11). Az andoni emberfajta megjelenésével ez sikerült is. Véleményem szerint, az életkísérleti jellegnek ma már kisebb a jelentősége, mint a törzsfejlődés korábbi szakaszaiban volt.
A színes emberfajták létezését a kinyilatkoztatók négy szempont miatt is fontosnak tartják. Ezek közül egyet emelek ki: „A különböző népek keveredéséből erősebb és jobb fajták származnak, amennyiben e különböző fajták értékesebb örökítő tényezők hordozói. Az urantiai emberfajták javára is szolgált volna egy ilyen korai összeolvadás, feltéve, hogy ez az egyesített nép később hatékonyan továbbfejlődhetett volna a nemesebb ádámi fajtával való alapos keveredés révén. Egy ilyen kísérlet (a fajták összekeverésének) elvégzése az Urantián a jelenlegi faji körülmények között rettenetes hatású lenne.” (64:6.32) Ennek okát a kinyilatkoztatók a következőkben látják.
Bár a „(…) fajkeveredés mindig előnyös annyiban, hogy kedvez a kulturális változatosságnak és hasznára van a haladó polgárosodott társadalom létrejöttének, de ha a faji állományok között a fejletlen elemek túlsúlya érvényesül, akkor az ilyen eredmények csak rövidéletűek lesznek. Egy többnyelvű műveltség csak akkor maradhat fenn, ha a fejlett törzsek biztonságos túlsúlyban szaporodnak a fejletlenebbekhez képest. A visszamaradottak korlátozatlan sokasodása, mely a nemesebbek folyamatosan csökkenő mértékű szaporodásával jár együtt, biztosan a művelt és polgárosodott társadalom öngyilkosságához vezet.” (79:2.7)
d) Az andonfi emberek élet-sejtanyagát – a sejtjeik örökítő anyagát – Kr.e. 498.000 táján beültették a későbbi nodfi fajta első emberi egyedeinek örökítő anyagába. Vagyis az andoni emberek genetikai anyagát hozzáadták a nyolcadik emberfajta testi alkotóihoz (66:2.6-7; 66:4.4; 66:4.15-16; 73:6.4; 77:2.2; 77:2.4-8).
Az első korszakos kinyilatkoztató emberi törzskarának anyagivá alakított tagjai a bőrszínüket és a beszélt nyelvüket tekintve „(…) az andoni emberfajtára hasonlítottak.” (66:4.7)
Tehát kimondható, hogy a bolygónk első emberfajtája – vagyis az andoni – hét további (a hat színes és a nodfi) emberfajta megjelenéséhez közvetlenül, sejtszinten járult hozzá.
e) Miután a sokasodott és egymással részben keveredett színes emberfajták a mai Afganisztán és Irán területéről megkezdték a különböző irányokba való elvándorlásukat, Európát – Kis-Ázsián és a Balkán-félszigeten keresztül – a kék emberfajta egymást követő csoportjai fedezték fel a maguk számára. Véleményem szerint, a kék emberek első csoportjai már Kr.e. 383.000-től megjelentek Európában, a Balkán-félszigeten. Mivel akkor Európa területén régóta andonfi eredetű csoportok éltek, ezért a kelet felől érkező kék emberek törzseit az andonfi eredetű neandervölgyiek magukba olvasztották. A „(…) kékemberi vérátömlesztés felelős a neandervölgyi népek ama látványos fejlődéséért, melyet azok az egyre értelmesebb törzsek egymás utáni hullámai hoztak, amelyek kelet felől söpörtek végig Európán.” (64:7.10) Aztán, e kék emberek által felfejlesztett „(…) új neandervölgyi emberfajta Angliától Indiáig elterjedt.” (64:7.11)
„A kék fajták az andonfi törzzsel való összekeveredés eredményeként határozottan rövid-széles fejűekké váltak.” (81:4.2)
„Az őskőkor európai kutatói és feltárói leginkább ezeknek az ősi kék embereknek a szerszámait, csontjait és tárgyi leleteit ássák ki a földből, mert ez az emberfajta egészen a legújabb korig élt Európában. Az Urantia úgynevezett fehér fajtái ezeknek a kék embereknek a leszármazottai, melyeket először a sárga és a vörös emberfajtával való kismértékű keveredés módosított, később pedig nagymértékű fejlődést hozott az, hogy az ibolyaszín emberfajta nagyobb hányadát olvasztották magukba.” (64:6.24) A kinyilatkoztatók itt a cro-magnoni fajtaváltozatra utalnak, mely embercsoportokat közvetlenül az ibolyaszín emberekkel való keveredés hozta létre Kr.e. 33.000 táján, valamint Európa kék embereinek a későbbi andita csoportokkal való keveredésére, mely csoportok jelentős mértékben tartalmazták az ibolyaszín és a nodfi fajták keverékét.
f) A Kis-Ázsia előterének számító szíriai vidéken már korán, Kr.e. 135.000 táján andonfiakkal egyesült nodfiak telepedtek le (77:4.3). Ezt azért fontos kiemelni, mert más nodfi csoportok inkább a fejlettebb színes emberfajtákkal keveredtek, vagy kínosan ügyeltek a faji osztatlanságuk megőrzésére. A szíriaiak határozottan a „rövid-széles fejformájú nodfi-andonfi” (80:1.2) kevert embercsoporthoz tartoztak. Az egyiptomi műveltséget is a nodfi-andonfi szíriaiak alapozták meg (80:1.2).
g) A közép-ázsiai és európai emberfajták Krisztus előtt 15.000-ben mutatott helyzetéről ad lényegi leírást a következő idézet:
„Amint a korai ádámi vándorlások kora lejárt, nagyjából Kr.e. 15.000-ben, Ádámnak már több leszármazottja volt Európában és Közép-Ázsiában, mint a világ bármely más részén, beleértve Mezopotámiát is. Az európai kék emberfajtákat komoly mértékben felhígították. A ma Oroszországnak és Turkesztánnak nevezett területeket a déli nyúlványaikkal egyetemben a nodfiakkal, andonfiakkal, valamint a vörös és a sárga szangik törzsekkel keveredett ádámfiak töltötték meg nagy számban. Dél-Európát és a Földközi-tenger peremét az andonfi és a – narancsszín, zöld és indigó – szangik népek egy kevert fajtája foglalta el, egy kevés ádámfi fajtával kiegészülve. Kis-Ázsiát és a középkelet-európai területeket túlnyomórészt andonfiak alkotta törzsek birtokolták.” (78:3.5)
h) A kinyilatkoztatók három, hajdan jól elkülönült európai fehér fajtaváltozatról adnak hírt: az északi-, a központi- és a déli fehér fajtaváltozatokról.
Az európai kék emberek, akiket utóbb az ádámfiak és a kevert andita népek nemesítettek, Kr.e. 33.000-ben az andoni és a többi színes fajtával való keveredés különböző mértékét mutatták (80:3.2).
- Az északi fehér fajta: Ők túlnyomórészt a kék emberek, az anditák és az andonfiak keveredéséből alakultak ki. E „(…) korai északi népek hosszú fejűek, magas termetűek és szőkék voltak.” (80:9.2)
„Kr.e. 5000-re a kifejlődő északi emberfajták voltak az egyeduralkodók egész Észak-Európában, beleértve Észak-Németországot, Észak-Franciaországot és a Brit-szigeteket is. Közép-Európát még egy ideig a kék ember és a kerek fejű andonfiak ellenőrizték. Ez utóbbiak főként a Duna-völgyben voltak jelen és az anditák sohasem szorították ki őket teljesen.” (80:5.8)
- A központi fehér fajta: E csoport magába foglalja a kék, sárga és andita fajtákat, de „azért döntően mégiscsak andonfi.” (80:9.5) Krisztus előtt 15.000-ben az Európa középső vidékein élt andonfi fajtaváltozatok rövid-széles fejformájúak, barnás bőrűek és zömökek voltak.
- A déli fehér fajta: Ez a legösszetettebb csoport. Ebben jelen vannak a kék emberek, az anditák, a szaharai kevert népek és kisebb részben az andonfiak. A déli terület fajtakeverékéhez tartozók „(…) általában alacsony termetűek, hosszú fejűek és barna hajúak.” (80:9.10)
Tehát az „(…) Eufrátesz-völgy andita népei északra, Európába vándoroltak, ahol keveredtek a kék emberekkel, valamint eljutottak nyugatra, a földközi-tengeri vidékekre is, ahol keveredtek az összevegyült szaharaiak és a déli kék emberek maradványaival. A fehér emberfajta e két ágát akkoriban, és ma is, térben elválasztották ama korai andonfi törzsek rövid-széles fejű, hegyvidéki túlélői, mely törzsek már régóta lakták e központi térségeket.” (80:8.1)
A kinyilatkoztatók szemléletes módon jelzik, hogy az andoni fajta miként volt jelen meghatározó módon Európa középső részén még Kr.e. 3000 táján is. Ékként hatoltak be „(…) az északi és a földközi-tengeri emberfajták közé, úgy, hogy az ék széles alapja Ázsiára támaszkodik, a hegye pedig Kelet-Franciaországig ér el.” (80:9.5) A dunai andonfiak „legészakibb települése Belgiumban, Liege-nél volt.” (80:8.4)
A fenti hármas felosztás már kevéssé tekinthető valósnak az elmúlt évezredek nagymértékű európai fajtakeveredése következtében.
i) Közép-Európa területén Kr.e. 3000 után is folyamatos volt az andonfi befolyás, mely ráhatás szorosan összefügg az Ázsia előterében történtekkel.
A Turkesztánban élő anditák – az egymással keveredő ádámfiak és nodfiak – „csaknem húszezer éven át egyre messzebb, Közép-Ázsia északi részeibe szorították az andonfiakat. Kr.e. 3000-re a növekvő szárazság ezeket az andonfiakat visszaűzte Turkesztánba. Ez a déli irányú andonfi nyomás több mint ezer évig folytatódott, a Káspi- és a Fekete-tenger környékén szétvált, s a Balkán-félszigeten és Ukrajnán keresztül nyomult be Európa területére. Ebben az áradatban jelen voltak az ádámszoni leszármazottak megmaradt csoportjai és a beözönlés időszakának második felében nagy számban vonultak erre az iráni anditák, valamint nagy számban a szetfi papok leszármazottjai is.” (80:9.6)
A turkesztáni hegyek barbárainak betörése, mely Mezopotámiára, Kis-Ázsiára és a Duna-medencére terjedt ki, Kr.e. 2500-ra érte el Európát. Bár ezek a „(…) betörő népek határozottan andonizálták a közép-európai emberfajták jellegét,” (80:9.7) azonban a nyugat felé tartó vándorlásuk évszázadai alatt szükségszerűen átvettek olyan kulturális elemeket, melyek az andita népekre voltak jellemzők. Ezek művészeti, ipari, állattenyésztési és földművelésre vonatkozó ismereteket jelentettek.
Az Európát célzó andonfi eredetű vonulások egyre inkább andita jegyeket hordoztak magukon a következők miatt. A Mezopotámiából indult és a Krisztus előtt 6000-ig tartó andita kirajzások „(…) határozottan erősítették a környező népeket. Minden általuk meglátogatott nemzetnek adtak a humorukból, a művészetükből, a kalandvágyukból, a zenéjükből és az iparukból. Szakavatott állattenyésztők és kiváló földművesek voltak. A jelenlétük rendszerint, egy ideig legalábbis, fejlesztőleg hatott a régebbi emberfajták vallási hiedelmeire és erkölcsi szokásaira. Így a mezopotámiai műveltség szép lassan elterjedt Európában, Indiában, Kínában, Észak-Afrikában és a csendes-óceáni szigeteken.” (78:5.8)
Az andonfiak nyugati irányú mozgásával kapcsolatos, hogy a formálódó kínai népek már a szárazság előtt is Turkesztán irányába szorították az andonfiak egy részét, akik Kelet-Ázsia folyóvölgyeiből érkezve „(…) hamar kapcsolatba kerültek az anditák magasabb műveltségével.” (79:6.1)
Tény azonban az is, hogy az andonfiak fenti hatások következtében való megjelenése az időszámításunk kezdete előtti évezredekben „(…) olyannyira felhígította az anditákat Közép-Ázsiában, hogy csaknem eltűntek.” (79:1.7) Ez azonban nem jelenti azt, hogy a műveltségük elemeit nem osztották meg a Turkesztánba érkező és ott letelepedő andonfiakkal, akik számára bizonyosan kívánatosak voltak az anditák állattartási és fémmegmunkálási ismeretei.
Az előbbieket az is alátámasztja, hogy a Balkán-félszigeten keresztül érkező dunai andonfiak már a háziasított lovak elterjedése előtt is gazdálkodók és pásztorok voltak, akik cserépedényeket készítettek és földet műveltek. Vagyis az andita hatás már a ló elterjedése előtt határozottan kimutatható a Törökország felől érkező andonfi vándor népek esetében, melyet az anyaimádó vallásuk is alátámaszt (80:8.4-5).
Később pedig már „(…) Kr.e. 2500 és 2000 között a szilaj vándorló (lovas) népek az Atlanti-óceántól a Csendes-óceánig mindenhol előfordultak. A neriek voltak a kevert andonfi-andita fajták mezopotámiai leszármazottaiból álló Káspi-tengeri csoport utoljára kirajzó népe.” (78:8.11)
E rész összegzéseként kimondható, hogy az anditák közép-ázsiai jelenléte „(…) komoly nemesítő hatással volt a turániak őseire.” (78:5.6) Délen, Mezopotámia Perzsa-öbölbeli térségében csak a sumérok maradtak meg a nodfiak utolsó kevert leszármazottaiként (77:4.6-9; 78:8.1).
j) Az első eszkimók az angliai foxhalli népek andonfi eredetű csoportjából kerültek ki (64:2.5; 64:2.7). Ők voltak Izland és Grönland első emberi lakói.
Krisztus előtt 80.900 táján az andonfi eszkimók elérték Észak-Amerika északkeleti partvidékét is (64:7.18). Még később, a kék emberek nyugat felé vándorolt kevert csoportjai nemesítették őket.
k) Végül három, andonfiakkal kapcsolatos faji jellegű érdekességet idézek:
- „Az ősi hettiták közvetlenül az andonfi törzsből származtak; a világos bőr és a rövid-széles fejforma ennek az emberfajtának sajátos jellemzője volt.” (80:8.2)
- A fenti „vonásokat Ábrahám ősei is hordozták és ez nagyban hozzájárult a későbbi zsidó leszármazottaik jellegzetes faji megjelenéséhez, akik, bár az anditáktól származó műveltséggel és vallással rendelkeztek, igen eltérő nyelvet beszéltek. A nyelvük határozottan andonfi volt.” (80:8.2)
- Józsefnek, Jézus földi „(…) apjának származási ága Ábrahám koráig nyúlt vissza és e nagy tiszteletnek örvendett ősapán keresztül azokhoz a korai leszármazási ágakhoz, melyek a sumérokhoz és a nodfiakhoz vezetnek, valamint az ősi kék ember déli törzsein keresztül Andonhoz és Fontához.” (122:1.1)
3) Andoni eredetű kulturális hatások az emberiség történelme során
Andon és Fonta családja – a leszármazottaikkal együtt – nem csak az emberiség faji alapját biztosították és az első beszélt nyelvét alakították ki, hanem az együttélés emberi kultúráját is megteremtették. Bár a különböző andonfi közösségeknek megvoltak a saját szabályaik, sőt leépült csoportok is voltak közöttük, esetükben mégis a következő általános jellemzők fogalmazhatók meg, melyek eltértek más emberfajták működésétől.
a) Míg a tudatlanság hosszú időszaka alatt voltak olyan embercsoportok, melyek az ikerszülést varázslat vagy hűtlenség következményének tekintették – ami sajnálatos módon együtt járt az egyik gyermek elpusztításával – addig e felfogás soha nem képezte részét „(…) az andonfi erkölcsöknek; e népek mindig is úgy tekintettek az ikrekre, mint a jó szerencse előjeleire.” (68:6.8)
b) A színes emberfajták „(…) a később leépült ádámfiakkal és nodfiakkal együtt mind hadviselők voltak.” (70:1.2)
Azonban az andonfiak, már a kezdetektől értékelték a ma aranyszabálynak nevezett együttélési elvet, ami arra vonatkozik, hogy ne tedd azt mással, amit nem szeretnél, hogy más veled tegyen, illetve csak azt tedd mással, amit szeretnél, hogy más neked megtegyen.
„Az andonfiaknak hamar megtanították az aranyszabályt, és az ő eszkimó leszármazottaik még ma is nagymértékben e törvény szerint élnek (…)” (70:1.2). De azért ne legyenek illúzióink, ezek a népek a viszonosság elvét azokban az esetekben is alkalmazták, amikor a szem elvesztése szemet, a fog kiverése pedig fogat kívánt.
„Andon azt tanította a gyermekeinek, hogy a vitáikat úgy rendezzék, hogy egy fát csapkodnak bottal, s közben a fát illetik szitkokkal; az győz, akinek a botja előbb eltörik. A későbbi andonfiak úgy rendezték a vitás kérdéseket, hogy kiálltak a nyilvánosság elé és a vitában álló felek megpróbálták egymást nevetségessé tenni és kigúnyolni, s a nézőközönség tetszésnyilvánítása döntötte el, hogy ki a nyertes.” (70:1.3)
c) „Valamikor egyetlen emberfajta sem volt teljesen mentes az emberáldozás valamilyen szokásától, bár az andonfiak, a nodfiak és az ádámfiak voltak legkevésbé rabjai az emberevésnek.” (89:6.1) Lásd még: (89:5.3-4).
d) Andon és az ő közvetlen leszármazottai egynejűek voltak (84:7.8).
e) Andon és Fonta – valamint a leszármazottaik – a helyzetüknél fogva sok mindenben elsők voltak az emberiség történelme során. Andon lett az első eszközkészítő ember, mikor egy éles kovadarabot állati inakkal fanyélre kötözött (63:1.3). A kovakövek hasítása során ő fedezte fel a tűzgyújtás titkát, azonban ezzel eredménytelen maradt addig, amíg Fonta nem hozott egy száraz, könnyen gyulladó madárfészket, melynek révén a szikrák szinte azonnal lángra kaptak (63:2.4-7).
Andon és a családja lettek az első emberi építészek is. Nem csak azért, mert jól tudtak emberi pihenésre alkalmas fészket építeni a fák lombkoronáján, hanem azért, mert ők voltak az elsők, akik kvarckavics eszközökkel vájtak összekötő folyosókat a puha mészkőbe azért, hogy az egymással szomszédos lakóbarlang üregeket összekössék (63:3.2). Később az andonfiak építették az első boltozatos kőkunyhókat (63:5.5), s helyzetüknél fogva az elsőség más előre mutató dolgokban is az övék volt (63:6.7).
4) Záró gondolat: az eddigiek alapján számomra az látszik, hogy az európai népek közül a magyarok, a lappok, a baszkok és a bretonok őrizték meg a legtöbbet abból a faji, nyelvi és kulturális örökségből, mely hajdan az emberiség első emberfajtáját jellemezte.
Hozzászólások