Jelenlegi hely

122. Jézus megszületése és kisgyermekkora

 

122. írás/ 1 hozzászólás

122:4.1 "Őbenne élet lesz, és az ő élete az emberiség életévé lesz. Először a maga népéhez fog eljönni, de ők nemigen fogadják el; viszont mindenkinek, aki elfogadja őt, ki fogja nyilatkoztatni, hogy ők az Isten gyermekei."

A fentieket egy mennyei hírvivő mondta Józsefnek – Jézus földi apjának – álmában. Nagyon tetszik nekem ez a Jézusra és ránk vonatkozó, reményt keltő kijelentés: „az ő élete az emberiség életévé lesz”. Ez számomra azt jelenti, hogy Jézus élete az én életem is lesz. S ha majdan Jézus élete az én életem is lesz, akkor az Ő boldogsága az én boldogságom is lesz.

Nagyon úgy néz ki, hogy át kell változnunk ahhoz, hogy az örök élet boldogságára alkalmassá váljunk. A legtökéletesebb alkalmazkodás az átváltozás. Ha pl. egy időre le akarok merülni az óceán vizébe, alkalmazkodnom kell az ottani körülményekhez. Szükségem lesz szemüvegre, búvárruhára, békatalpra, sűrített levegővel töltött palackra, lámpára és úszni tudásra. Így is csak rövid ideig maradhatnék ott. Ahhoz, hogy az örök élet valós világaiban jóleső érzéssel tartózkodhassak, belülről kezdődően kell átváltoznom. A hústesti halál majdan mindannyiunkat megtalál, de hogy mire leszünk készen akkor, csak és kizárólag egyénileg rajtunk múlik. A halál utáni élet szellemi alapú, nem vízalapú, ezért érdemes az Isten irányába változnunk, aki Szellem. Ezt a célt legjobban az Atya akaratának keresése és vállalása szolgálja. Ha a vízben akarnék élni, hallá kellene válnom. Ha viszont a mennyben, akkor a megistenülés, az Isten gyermekké válás útjára kell lépnem.

„Először a maga népéhez fog eljönni, de ők nemigen fogadják el;” 
Az idézett szövegrész alapján elgondolkodtató számomra az is, hogy bár Jézus tisztában volt azzal, hogy a saját népe nemigen fogadja majd el, mégis mindent megtett annak érdekében, hogy a lehető legtökéletesebben képviselje az Atya akaratát előttük. Úgy néz ki, ebből levonható az a következtetés, hogy nem az eredményre kell tennünk a hangsúlyt, hanem a forrásra. Vagyis arra kell néznünk, akit képviselni akarunk, nem pedig arra, hogy az emberek ezt miként fogadják. Más szavakkal: az Istennek kell tetszeni, nem az embereknek. Persze, az Istennek való tetszésben benne van a szolgálat és az emberek felé irányuló kedvesség is, azonban a cél nem a még tökéletlen emberek akaratának és kedvének való megfelelés.

Az a tapasztalat is elgondolkodtat, hogy Jézus az esetek túlnyomó többségében nem hallható szavakkal nyilatkoztatja ki az Őt elfogadónak, hogy az Isten gyermeke. Nem szavakkal nyilatkoztatja ezt ki, annál értékesebb, átélhető tartalommal: belső békével és örömmel.

* * *

A 122. írás olvasásakor furcsa gondolatom támadt, melyben kérném a segítségeteket. Egyszeri könyvelolvasás után már nem emlékszem 100%-an, de azt hiszem alig említik Keresztelő János nevét.Valójában ki is ő? Nem olvastam, hogy bármilyen mennyei rendbe tartozna, továbbá, korábbi írásokban is csak annyira említik meg, hogy a 24 tagú Bolygó Felügyelő Bizottság egyik tagja. Következtetésem tehát, hogy minden bizonnyal ember volt, de ezzel csak a zavarom nőtt.

A felemelkedő halandói létpálya folyamán sok mindenről számolnak be, többek között az igazító nehéz munkájáról, mivel nem szabad összekeverni az igazító munkásságát, a szeráfok szüntelen munkálkodásairól és arról is, hogy nem egyszerű annak az élete aki mindezt követi. Az egészet egybevéve pedig ott van az előjog, a szabad akarat. Az értelmezési nehézségem itt kezdődik.

A 122. írásban olvasható, hogy Gábriel felkeresi Erzsébetet és közli vele fiút fog szülni, aki "előkészíti a talajt Jézus szellemi magvainak". Honnan tudta Gábriel, hogy milyen is lesz János? Az egyén, Isten akaratának megcselekedetéhez szükséges az a döntés, amit szabad akaratnak hívunk. Azzal, hogy Gábriel előre megmondja mi lesz a feladata Jánosnak arra enged következtetni, hogy az egész egy terv része. Felmerül a kérdés, lehet módosítani egy emberben az isteni útmutatást? Ha igen, akkor ez mennyire ütközik az előjoggal, a szabad akarattal?

Lehet rosszul rakom össze a kis kockákat vagy csupán nem látok át a szitán. Biztos hogy nálam a baj, help.

* * *

 A megjegyzésem Tamás felvetéséhez:
Isten nem személyválogató, de szerepeket kiosztó, szerepekre elhívó. E szerepek vállalásánál azonban a szabad akarat mindig közbeszólhat. A szellemi lény – szabad akaratánál fogva – eltérhet az Isten által felkínált szereptől. Ez történt Kaligasztia, a föld első bolygóhercege, valamint Ádám és Éva esetében is. Mi magunk döntünk arról, hogy az Isten által felkínált szerepet vállaljuk-e, s ha igen, akkor miként teszünk eleget annak.
Bár Keresztelő János sok gondolkodás után vállalta, hogy előhírnök lesz, azonban belső korlátai és a szabad akarata következtében mégsem lett belőle Jézus tanítványa. Egy darabig mellette működött, de nem Vele.
A Keresztelő János szerepére való felkészítést segítették a szülei felé irányuló égi közlések, valamint a Jézus földi családjával való kapcsolat is.

* * *

122. írás/ 4. hozzászólás

122:8.7 „E bölcseket nem vezérelte csillag a Betlehem felé tartó útjukon… Nyomtatás nem lévén, amikor az emberi tudás javát szájról szájra adták át egymásnak a nemzedékek, nagyon is könnyen váltak a hitregék hagyományokká és lettek a hagyományok később tényként elfogadott dolgokká.”

A betlehemi csillag hitregéje valós alapú, de költött történet. Hitrege akkor keletkezik, amikor nem a tényekre és a lényegre, hanem a körülményekre helyezünk hangsúlyt. Jézussal kapcsolatban arra kell hangsúlyt helyeznünk, amit Ő kér. Vagyis, hogy kövessük. Legyünk naggyá a nem ártásban, a megbocsátásban és segítésben. Miközben arra törekszünk, hogy úgy szeressünk, ahogy Ő szeretett bennünket – változunk. Változik a gondolkodásunk, változik az életünk gyakorlata. 
Nekünk nem imádnunk kell Jézust, hanem törekednünk kell felnőni Hozzá. Jézust nem isteníteni kell, hanem követni. A csodálatos körülményekre való hangsúlytevés azt sugallja, hogy Jézus inkább imádandó, mint követendő, inkább csodás, mint természetes. 
Nekünk kell változnunk, s nem Jézus életén és tanításán változtatnunk.