Jelenlegi hely

125. Jézus Jeruzsálemben

 

125. írás / 1. hozzászólás

1) 125:0.2 „A nők ritkán mentek el a páska-ünnepre Jeruzsálembe; az ő jelenlétükre nem volt szükség. Jézus azonban gyakorlatilag megtagadta, hogy elmenjen, hacsak az anyja nem tart velük. És amikor az anyja úgy döntött, hogy ő is megy, sok más názáreti asszony is vállalkozott az útra, így abban a páska-ünnepi társaságban volt a legtöbb nő a férfiak számarányához viszonyítva ama társaságok között, amelyek valaha is elmentek a páska-ünnepre Názáretből.”

(Jézus külön tudta választani az anyja véleményét az anyja személyétől. Az anyja azon véleményével, hogy az elsőszülött fia a zsidó nép anyagi értelemben vett felszabadítója és jótevője lesz, Jézus nem értett egyet, azonban az anyja személyét szerette. 
Jézus tudta, hogy nem kell egy emberrel egyet érteni, és nem kell, hogy egy ember velünk egyet értsen ahhoz, hogy szerethessük, hogy jót akarjunk neki. Úgy gondolom, a legkevesebb energiával az jár, ha nem győzködünk mást a felfogása megváltoztatása érdekében, hanem jóakarattal vagyunk minden ember irányában, miközben azt a felfogást képviseljük, amely bennünket boldogít.

Még ma is sokan vagyunk úgy emberek, hogy attól tesszük függővé a jóakaratunkat a másik ember irányában, hogy egyet ért-e velünk vagy sem. Pedig tudom, hogy nem azért érdemes jónak lenni, mert a másik jó velem vagy elismerést kaphatok tőle, hanem azért érdemes jót akarnom, mert az, nekem jó. Megtapasztaltam, hogy amikor – elvárástól mentesen – önzetlenül tudok jót tenni, akkor felszabadultságot, örömöt érzek és hasznosnak élem meg magam.)

2) 125:0.6 „Jézus egyszerűen nem volt hajlandó elfogadni azokat az istenimádati és vallásos áhítati magyarázatokat, melyekben helyet kapott az Isten haragja és a Mindenható dühe. E kérdések további megvitatása során, miután végeztek a templomlátogatással, amikor is az apja mindegyre szelíden erőltette, hogy fogadja el az igaz zsidó hiedelmeket, Jézus hirtelen szembefordult a szüleivel és esdeklő tekintettel az apja szemébe nézve így szólt: "Apám, ez nem lehet igaz - a mennyei Atya nem tekinthet így a vétkező gyermekeire a földön. A mennyei Atya nem szeretheti kevésbé a gyermekeit, mint ahogy te szeretsz engem. És én tudom jól, hogy bármilyen esztelen dolgot teszek is, te sohasem engedsz szabad folyást a dühödnek velem szemben és sohasem gerjedsz haragra ellenem. Ha te, földi atyám, az Isteninek ily emberi képét birtokolod, akkor vajon a mennyei Atyának mennyivel több jósággal és túláradó irgalommal kell rendelkeznie. Én bizony nem hiszek abban, hogy az én Atyám kevésbé szeret engem, mint az én földi atyám."
125:0.7 Amint József és Mária meghallották az elsőszülött fiuk e szavait, nem szóltak semmit. És soha többé nem is próbálták más belátásra bírni őt az Isten szeretetét és a mennyei Atya könyörületességét illetően.”

(Na, ezt hívják KO-nak. Ha egy érv ennyire magától értetődően igaz, arra nem lehet mit válaszolni. Jézus az Isten jóságát igazolta ily módon. 
Az istennek, amennyiben Atya, jobbnak kell lennie a legjobb földi apánál is.

Ha ugyanis a mennyei Atya nem lenne jó, akkor milyen lenne? Közömbös? Közömbösséggel nem lehet világmindenséget teremteni. Közömbösséggel az ember sem képes nagyszerűt alkotni.
Vagy az Atya olyan, mint az ember? Egyszer ilyen kedvű, máskor olyan hangulatú? Ez utóbbi sem valószínű. Hiszen akkor igen nagymértékben kellene mindkét rá jellemző érzelmi végletet megjelenítenie. Az ilyen nagy ellentétek azonban szakító erejűek lennének magában az Istenben és az általa fenntartott teremtésben is. Márpedig a teremtett világ alaptörvényei állandóságot, a teremtett dolgok, életek pedig fejlődést mutatnak.

Ha az Atya néha haragos és dühös is lehetne, akkor számomra kiszámíthatatlan lenne. Ha kiszámíthatatlan lenne, akkor számomra megérthetetlen lenne. Egy kiszámíthatatlan és megérthetetlen Istent pedig lehetetlen képviselni, még kevésbé szeretni.

A szeretet a legnagyobb biztonságot nyújtó eszmei és gyakorlati érték. Szeretni és ugyanakkor szeretve is lenni, ez az alapja a boldog életnek. Az Isten csak szeretet lehet, semmi más. Csak a szeretetben van megtartó, segítő és szolgáló erő. Csak a szeretet képes önmagát szószerinti értelemben szétosztani. Értem ez alatt az Atya bennünk élő szellemrészét.

Ha mi szeretünk, előbb-utóbb lesznek olyanok, akik szeretni fognak bennünket. A mennyei Atya szeretete pedig soha nem veszíthető el, csak tagadható.)

3) 125:5.3 „1. Valójában mi van a szentek szentjében, a függöny mögött? 
125:5.4 2. Izráelben miért kell az anyákat elkülöníteni a templomi istenimádatot végző férfiaktól? 
125:5.5 3. Ha az Isten olyan atya, aki szereti a gyermekeit, akkor miért az állatok leöldösésével akarjuk biztosítani az isteni kegyet - talán félreértelmezzük Mózes tanítását? 
125:5.6 4. Lévén, hogy a templom a mennyei Atya imádásának van szentelve, vajon összhangban van-e ezzel az, hogy engedélyezzük olyanok jelenlétét, akik világi csereüzleteket kötnek és kereskednek? 
125:5.7 5. Vajon a várt Messiásnak múlandó hercegnek kell-e lennie, aki Dávid királyszékébe ül, vagy inkább az élet fényeként kell működnie a szellemi ország megteremtésében?”

(Érdekes kérdések. Mi lehetett a célja a korabeli társadalomban azon helyzetek fenntartásának, amelyekre Jézus rákérdezett? Amit működtetnek, azt céllal működtetik. A fenntartók valamilyen felfogásukat fejezik ki a működtetés által, illetve valamilyen várt eredmény érdekében teszik ezt.)

A) „Valójában mi van a szentek szentjében, a függöny mögött?”

(A szentek szentje az a függönnyel lezárt hely, ahol a főpap az Istennel beszél. Miként gondolkodhatott erről a nép? Ha az Isten beszél a főpaphoz, és rajta keresztül üzen nekünk, akkor az Isten a főpapot hiteles személynek tartja. Vagyis, így a főpap a nép szemében hivatalos próféta lett. 
Tehát a főpap hatalma az Istenre hivatkozáson alapul. Ha a főpap azt hirdeti, hogy az Istent félni kell, akkor ebből az következik, hogy a főpapot is tisztelni kell, mert ő közvetíti az Isten üzeneteit. A főpap tehát a leginkább Istenhez tartozó a nép szemében. A főpap az Istenre hivatkozva gyakorolt hatalmat a nép felett. A főpap persze igyekezett a körülményei által is kifejezni az Isten nagyságát és gazdagságát.

A Jézus nevét zászlajukra tűző vallásoknak is vannak főpapjaik. Amennyire ismerem Jézust, Ő azt tekinti a legnagyobbnak az emberek között, aki az Atya akarata szerint, gyakorlati módon szolgálja őket. Véleményem szerint, a szegények és betegek gondját személyesen viselő Assisi Szent Ferenc és Kalkuttai Teréz anya azért lehet nagyobb az Isten szemében, egyes vallási intézményvezetőknél, mert életpéldájuk és életrátevésük olyan hiteles volt, hogy szolgálatukban önként követték őket az emberek, csakúgy, mint Jézust.

A vallást nem lehet megújítani, csak az alapokra, a Forrásra való hangsúlyhelyezéssel. A kérdés mindig és mindenki számára ez: „mi az Isten akarata az én életemben”? Egy ilyen kérdésre a választ más nem mondhatja meg nekem. Egy ilyen kérdésre a választ nekem kell megkeresnem az Istennel. Pontosan úgy, ahogy Jézus is tette.)

B) „Izráelben miért kell az anyákat elkülöníteni a templomi istenimádatot végző férfiaktól?”

(Hogy kifejezésre juttassák a férfi hatalmát a nő fölött. A zsidó nép, mint választott nép, felsőbb rendűnek tartotta magát a többi népnél. Ezt jól kiegészítette az a keleti kulturális hagyomány, hogy a férfinak több joga van, mint a nőnek. Ezt alátámaszthatta a férfiak szemében az is, hogy papok és írástudók a zsidóknál csak férfiak lehettek.

Ma is különülnek el emberek és különítenek el embereket ilyen-olyan felfogások alapján. Ma is, mint mindig, minden elkülönülés és elkülönítés abból ered, hogy sokan még nem tudjuk kellőképpen elhinni és átélni, hogy az Isten Atyánk, mi pedig egymásnak a testvérei vagyunk.)

C) „Ha az Isten olyan atya, aki szereti a gyermekeit, akkor miért az állatok leöldösésével akarjuk biztosítani az isteni kegyet - talán félreértelmezzük Mózes tanítását?”

(Az Atyai szeretet felkínáló szeretet, azt szeretné, hogy a gyermekei is szeressenek. A változás csak belülről kifelé, gondolkodás átalakítás útján lehet. 
Isten azt szeretné, hogy az ember igazítsa az akaratát őhozzá. Addig, amíg nem tudtuk, hogy az Isten akaratának vállalása boldogító az ember számára, addig az ember joggal gondolhatta úgy, hogy az Isten, ha nagyon szépen kérik és még áldozatot is bemutatnak neki, akkor talán hajlandó lesz az akaratát az áldozatot bemutató akaratához igazítani. Az állat érték volt az ókori ember szemében. Az állatáldozat tehát érték áldozat. Az ókori ember szemében ez olyan lehetett, mint valamilyen üzlet. ’Én, értékes állatáldozatot mutatok be az Istennek, Ő pedig cserébe teljesíti azt, ami számomra fontos.’
Aki így gondolkodott, vagy netán még ma is így gondolkodik, babonás pótcselekvéseket igyekszik végezni, hogy az Isten akaratát befolyásolja. Azonban az Isten szemében a legnagyobb érték az ember. Az ember nem adhat önmaga helyett mást az Istennek, hisz az Isten is önmagát adja az embernek.

A szívből jövő odaadottság mindennél többet jelent az Istennek. Isten mindent megszerezhet magának, egyedül a szabad akaratomat nem. Ezt csak én vagyok képes odaadni Neki az által, ha kimondom és elfogadom: ne úgy legyen, ahogy én akarom, hanem úgy legyen, ahogy Te akarod.)

D) „Lévén, hogy a templom a mennyei Atya imádásának van szentelve, vajon összhangban van-e ezzel az, hogy engedélyezzük olyanok jelenlétét, akik világi csereüzleteket kötnek és kereskednek?”

(A mai nagy egyházak egyben gazdasági szervezetek is. Pedig mi lenne a fő cél? A mindig szóló Isten szavának felkínálása és a jézusi életminta mai megélése. Ennek megvalósítására csak az Istenre figyelő ember képes. Jézus ezért nem alapított vallási szervezetet, és ezért hozott létre egy feladattudatos emberi közösséget. Jézus tudatosan hagyta hátra a mennyország „intézményeit” annak érdekében, hogy az Atya akaratát és az Isten életét emberként mutathassa be. 
Az ember képes élni az Isten törvényei szerint. Gazdasági szervezet azonban csak a piac törvényei szerint maradhat fenn. Jézus nem adott utasítást a követőinek gazdasági célú társaságok működtetésére. Jézus ügyének hatékonysága nem az intézményi elterjedtségen alapul, hanem a hitelességen. Aki azt mondja, hogy sok pénz kell az egyház intézményrendszerének fenntartásához és így a jézusi üzenet emberekhez történő eljuttatásához, annak csak azt mondom: mit ér az el nem fogadott üzenet? – Jézus az emberek között élt, úgy volt hiteles. „Kövess!” Ilyet csak ember mondhat embernek.)

E) „Vajon a várt Messiásnak múlandó hercegnek kell-e lennie, aki Dávid királyszékébe ül, vagy inkább az élet fényeként kell működnie a szellemi ország megteremtésében?”

(Szeretjük azokat a múlandó embereket, akik helyettünk tesznek meg valamit. Jézust is szerették addig, amíg ingyen adott kenyeret és halat. De ő nem azért jött, hogy helyettünk tegyen meg dolgokat. Az „élet fénye” azért jött, hogy az Isten gyermekeként megszülethessünk, boldogok legyünk és az Atyához jussunk. 
Régen a nagy emberek, hogy kifejezzék nagyságukat, és rajongást vásároljanak, nyilvánosan pénzt osztottak. Jézus az igazságot hirdette jó hírként, szintén ingyen. Boldogító igazságot a boldogtalan embernek, hogy tudjon, ismerjen, és ne érezze többé magányosnak magát a létezésben.
Az „élet fénye” bennünk és általunk akar világítani. Ehhez bizony nekünk kell változnunk. 
Ez a felállás igaz volt kétezer éve és igaz ma is.)

* * *

125. írás / 2. hozzászólás

Hozzászólásaim Gábor felvetései kapcsán

1. „Ezt az írást tekinthetjük a kérdezésről szóló tanulmánynak is. Milyen feszültségek mutatkoznak meg itt a vallással kapcsolatosan? Mi ad alkalmat a kérdésfeltevésre? (Az írástudóknak és tanítóknak szegezett jézusi kérdések nem elméleti okoskodásból fakadnak, hanem a visszás gyakorlatok, szokások következményeivel való szembesülés élményéből és a szembesítés igényéből. – 125:0.4)”

(A vallással kapcsolatban fontos kitisztázni, hogy a Jézus által bemutatott Isten milyen szerepet szán az embernek. Alárendelt szerepet vagy mellérendelt szerepet? Ennek kitisztázása azért is fontos, hogy az ember is eldönthesse, hogy a saját életében milyen szerepet szán az Istennek. 
Ha az Isten alárendelt szerepet szán az embernek, akkor az ember magatartása a közömbösség és a parancsmegtagadás mellett a szolgai parancsteljesítés lehet.

Jézus életét és tanítását vizsgálva én azt látom, hogy az Isten mellérendelt, társ szerepet kínál az embernek. Jézus színre lépése előtt ez egyáltalán nem volt nyilvánvaló sem a zsidók, sem pedig más népek előtt.

Miből látszik az, hogy az Isten partnerséget ajánl az embernek? Először is abból, hogy minden egyes ember Atyjaként mutatkozott be Jézus által. Olyan Atyaként, aki teljes mértékben tiszteletben tartja az emberi szabad akaratot.

Az Isten és az ember között jelenleg fennálló hatalmas szellemi távolság ellenére, az Isten nem alkalmaz kényszert az emberrel szemben. Nem azért él bennünk, hogy kényszerítsen, hanem azért él bennünk, hogy kifejezze a nekünk való odaadottságát és azt, hogy közvetlen segítséget kínál a hozzá való eljutáshoz.

Bár az Isten az egyedüli szellemi valóság, mégis választható és elutasítható marad az ember számára. Az Isten-ember partnerség kifejeződik az által is, hogy az Atya nem csak istengyermekséget kínál az embernek, hanem munkatársi viszonyt is, már a kapcsolat elejétől kezdve. Az ember képes megérteni az Isten munkáját a földön és szabadon vállalhat feladatokat e munkában.

Nem is az szokott lenni a baj, hogy az Atya és az égiek nem tekintenek bennünket partnernek, hanem inkább az, hogy az ember nem veszi komolyan a felajánlott partnerséget.
Az Atya szellemrésze visszahúzódva él az emberben, ugyanis semmiféleképpen nem akarja befolyásolni az embert a szabad akarata használatában. A bennünk élő Isten csak annak számára válik megtapasztalhatóvá, aki hisz benne és Őt az első helyre teszi az életében.)

2. „Hogyan jellemezhetnénk a válaszokat kereső Jézus belső tusakodását? Eljött-e mindig a tiszta világosság, amikor csak ez az igazságkereső fiú isteni segítséget keresett? (125:4.1; 125:4.4; 125:5.10)”

(Jézus az Atya kinyilatkoztatásának módját kereste a népe számára, de mivel csak 12 éves volt, ezért a 30-as évei életfeladatának végrehajtási módja még nem tisztázódott ki előtte. 
Az első számú kérdés, amit mi is feltehetünk – túl a 30-on mindenképpen – hogy miként képviseljük az Atyát a földi életünk során. E kérdés megválaszolásához feltétlenül meg kell ismerni az Atyát, vagyis az Őt bemutató Jézus tanítását és életét. Ezt a célt szolgálják az Urantia olvasókörök is. A közös tanulmányozás azért jó, mert nem csak a saját felfogásomon keresztül láthatom az Istent, hanem a társaim látásmódja által is.

Másodszor, az is biztos, hogy az Atyát nem rendkívüliségek vállalása által kell képviselni. Azt látom, hogy az Atya azt szeretné, hogy a hétköznapi emberi kapcsolatainkat tegyük minőségivé a ráfigyelő szeretet gyakorlása által. Észrevenni a test-lelki-szellemi szükséget és segítséget ajánlani, ez a mennyei Atya képviselésének legjobb módja. A segítség lényege nem a pénzen van. Az apostolok is csak alamizsnát adtak. 
De mit is tettek az első tanítványok Jézus mellett? Tanították a jó szándékú érdeklődőket, vigasztalták azokat, akik teret engedtek magukban az Isten szavának, alamizsnáskodtak és betegeket ápoltak.

A segítség során nem lehet szó kényszerről és kiszolgálásról, csak felkínálásról. Annak felkínálásról, amit a segítő jónak lát.

Jézus Atyai szeretetet kér a követőitől, vagyis hogy úgy szeressék egymást, ahogy Ő szeretett bennünket. Az Atyai szeretet nem atyáskodást jelent, hanem a szolgáló szeretet tág határait jelöli. Ahogy Jézus mutatta, akár egészen az önfeláldozásig.)

3. „Milyen képet láthatunk a kérdezés közösségi formájának jézusi gyakorlatáról? Milyen fejlődési szintre kell eljutnunk ahhoz, hogy úgy tudjunk kérdezni, ahogy Jézus tudott? Miért olyan lényeges a fiúnak a vitákhoz való rokonszenves hozzáállásának bemutatása? (Ld. 125:5.8 – vö. a már felnőtt Jézus későbbi tanítói működésével.) Melyek a jó kérdésfeltevés feltételei olyan esetben, amikor a kérdező nem tekintélyelven részese a vitának? (125:4.3) És hogyan változott Jézus kérdésfeltevési gyakorlata (módszere) azt követően, hogy a figyelem középpontjába került? (125:5.8) Érdemes végigkövetni, hogy miként változott Jézus részvétele a templomi vitákban a három nap során. (Vö. 125:4.1; 125:4.3; 125:5.2; 125:6.3.)”

(Jézus tisztán akart látni és az szerette volna, ha mindenki erre törekszik. A jól megfogalmazott kérdés kitisztázásra és szembenézésre ösztönöz. A jól megfogalmazott kérdés így nem csak válaszadásra, hanem választásra is ösztönözi azt, aki válaszadásra szánja el magát. Pl. feltehetek így egy kérdést. „Mi a véleményed az abortuszról?” De feltehetem a kérdést így is: „Édesanyád véleménye az abortuszról, hatással volt-e a te létezésedre?”

A válaszban benne rejlő választás persze elvi jellegű, ha nem társul hozzá gyakorlat. Azonban az elvi jellegű válaszoknak is lehet gyakorlati haszna, ugyanis emlékeztető erővel bírhatnak az egyén életgyakorlata során.)

4. „Melyek azok az etikai elvek, amelyek Jézus alkalmazkodási gyakorlatát meghatározták a különféle, látszólag nemigen összeegyeztethető kötelezettségeinek teljesítésében?”

(A feladatát nézve, Jézus földi élete két alapvető szakaszra bontható. A nyilvános működés megkezdése előtti hosszabb felkészülési szakaszra és a nyilvános működésre. Meglátásom szerint, Jézus felkészülési időszaka is alapvetően két szakaszra bontható: a nem vagy kevésbé tudatos felkészülés és a tudatos felkészülés szakaszaira. Úgy tűnik, hogy a feladatára való tudatos felkészülés Jézus 12 éves korától kezdődik.

12 éves korától Jézus úgy készült tudatosan a feladatára, hogy közben eleget tett a családi és a társadalmi kötelezettségeinek is. Jézus mindig kapott égi jelzést arra vonatkozóan, hogy eljött az ő ideje. Ideje a feladata elkezdésének, ideje a nyilvános munka kezdetének, ideje az eltávozásának. De azt, hogy miként készült fel a feladatára és annak miként tett eleget, azt Jézusnak kellett „kitalálnia” és eldöntenie. S tette ezt úgy, hogy minden fontos döntése előtt visszavonult beszélgetni a mennyei Atyjával.

Jézus előbb született bele József és Mária családjába, minthogy tudatosult volna benne az Atyától való küldetése. Talán ezért is, amíg nem gondoskodott teljes mértékben a földi családjáról, addig megosztotta az idejét az atyai családjáról való gondoskodás és a felkészülés feladata között.

A fentiek alapján, első megközelítésből a következő etikai elveket látom érvényesülni Jézus tevékenységében. 
a) Anyagi és szellemi gondoskodás a családról, a család többi tagjával összefogva: ez felelősség tudatot mutat Jézus részéről. De ugyanúgy türelmet is.

b) Úgy néz ki, hogy aki az Atyával beszéli meg a lényeges döntéseit, elsősorban rá támaszkodik, az tudja szinte maradéktalanul összehangolni a családi, társadalmi és küldetésbeli feladatát. Ez a hűség és bizalom etikai elve az Atya irányában.

c) Ahhoz pedig, hogy Jézus önzetlen küldetést vállaljon a társadalomban, az kellett, hogy szeresse az embereket: minden embert.)

5. „Vajon mekkora szerepe lehetett a betániai fiatalokkal a múlandó és az örökkévaló, az emberi és az isteni dolgokról való beszélgetésnek abban, hogy Lázár, Márta és Mária attól az estétől fogva saját testvérükként szerették Jézust? (125:2.7) Van-e értelme különválasztani esetükben a személyes rokonszenvet és az Országbeli összetartozást?”

(A fiatalok többnyire nyitottak az újra, a nagy távlatok befogadására. S ha valaki értelmesen és hitelesen vázol fel előttük egy más emberi hozzáállást igénylő új és jobb világot, akkor az nagy valószínűséggel lelkesíteni és ösztönözni fogja őket.)

6. „Mi a lényeges különbség az öt jeruzsálemi látképben, az Olajfák hegyéről a városra letekintő Jézus lelki szemei előtt? (Vö. 125:0.3; 125:4.2; 125:5.9; 125:6.2; 125:6.9.)”

(Jézus számára a város látképe a benne élő emberek boldogsága szempontjából bírt jelentőséggel. Értékelte a látvány szépségét önmagában, de miután benyomást szerzett a benne tartózkodó emberek életéről, már másképpen nézett Jeruzsálemre. Mert látta a benne tartózkodók tudatlanságát az istenre vonatkozóan, a félrevezetettségüket, a pótcselekvéseiket és a bódultságaikat. Egyben észlelte azt is, hogy mindannyian vágynak a boldogságra.)

* * *

"Ekkoriban több ezer fiatal tartózkodott Jeruzsálemben, és a názáreti fiú személyesen is megismert és többé-kevésbé alaposan kikérdezett több mint százötvenet közülük. Különösen érdekelték azok, akik a távol-keletről és a messzi nyugati országokból származtak. E kapcsolatok révén a fiú elkezdett vágyódni a világ különböző részeibe való elutazás iránt, hogy megismerje, hogy az embertársainak különféle csoportjai miként keresik a kenyerüket. 125:2.12."

Véleményem szerint nem pusztán gyermeki kalandvágyról van szó, hanem őszinte érdeklődés és eltökélt szándék az emberek megismerésének célja iránt. Tudjuk az előző írásokból, hogy ebben az időben kezdi felismerni a küldetésének jelentőségét és fontosságát. Isten fiaként és az ember fiaként az Atyánk akaratának meg cselekedetén és kinyilatkoztatásán kívül elengedhetetlen az emberi lények megismerése. A későbbiekben így beszél erről Ganidnak:

„Miért töltöd a szabadidődet állandóan ezekkel az idegenekkel?” És Jézus így válaszolt: „Ganid, aki ismeri Istent, annak senki sem idegen. A mennyei Atya megtalálásának tapasztalása megtanít arra, hogy minden ember a testvéred, és mi különös van abban, hogy az ember fellelkesül az újonnan felfedezett testvéreivel való találkozástól? Az ember fivéreit és nővéreit és az ő gondjaikat megismerni, és megtanulni szeretni őket, ez az élet legmagasztosabb tapasztalása.130:2.6.”

Az emberek iránti szeretete tükröződik oly módon is, hogy nem tesz különbséget senki között és önmagát sem emeli mások fölé.

"Ezen a mozgalmas délutánon a templomban ugyanazt az idegenkedést mutatta aziránt, hogy tisztességtelen előnyre tegyen szert valamely ellenfelével szemben, mint ami az ő egész későbbi nyilvános segédkezését is jellemezte. Gyermekként, és később férfiként, láthatólag teljesen mentes volt mindenféle olyan önző vágytól, hogy egy vitát pusztán azzal nyerjen meg, hogy észtani győzelmet arat a társai felett, lévén, hogy csak egyetlen dolog érdekelte igazán: hogy hirdesse az örökkévaló igazságot és így teljesebb kinyilatkoztatást tegyen az örökkévaló Istenről.125:5.8."

Istent úgy is felfoghatjuk, mint az ember önmaga elé állitott legmagasabb értékrendet. Ebböl következik, hogy az isteni tanitás a legmagasabb szellemi irányelv. Jézusnak az emberekhez füzödö viszonyában kitünik, hogy Isten elött mindannyian egyenlöek vagyunk. Amennyiben követem az isteni útmutatást, én magam sem tehetek különbséget az emberek között. Az ilyen hozzáálással csak korlátot állitok önmagam elé és olyan falba ütközök mellyel minden helyzetben szembesülnöm kell és soha nem visz elöre, szeretet és megértés helyett konfliktust szül.

* * *

Ferenc alapos és éles látású fejtegetései után csak annyi lenne a hozzászólásom a jeruzsálemi látogatással kapcsolatosan, hogy mennyire bámulatos a nem egész 13 éves ifjoncban az a tettrekészség, ami a helyltelennek és siralmasnak tartott zsidó hagyományokat, szertartásokat és tanításokat, mindjárt korrigálni kivánta. Szerintem, mint az Urantia könyv tanulóinak, érdemes lenne az ifjú Jézus tanítási módszereit magunkévá tenni, különösen olyan hasonló helyzetben, amikor olyanokkal vitázunk, akik a saját fellegváruk biztonságos magaslatán vannak. A templom bölcseihez intézett kérdéseiben valahogy mindig ott volt az alázatosság és az ártatlan tudás szomj is az általa sugallt helyesebb tanítással együtt.

Jézust a jeruzsálemi látogatás alatti élmények annyira mellbe vágták és az ott megfigyelt kezdetleges tanítások annyira elütöttek az ő saját lelkében megismert Atyától, hogy a Betániában eltöltött estéken a mennyei Atyjához fordult és átgondolva csalódásait, másnapra szinte kereste a felszólalás lehetőségeit. Ez a kirándulás erősen megsejtette vele, hogy milyen szerep vár rá és egyre tisztább lett előtte apjának az az elvárása, hogy belőle a nép tanítója lesz. Ehhez párosult még a küldönci üzenet is, hogy itt az idő intézni Atya munkáját.

Habár nem vagyunk kettős természettel ellátva és ha kezdetleges halandói szinten is működünk, az Urantia tanok olyan gazdagon felruháznak bennünket, hogy nekünk is azt a tettrekézséget kell hogy tanusítsuk, amit 13 éves Jézus, aki már akkor azt cselekedte, amit az Atyától tanult.

* * *

Készítettem egy írást a "Vallás és tudomány" témakörében. Tudom, hogy nem illik közvetlenül a 125. íráshoz, de szeretném megosztani veletek.

Vallás és tudomány

Mi a szerepe a vallásnak és a tudománynak az ember boldogsága szempontjából? Szemben állnak-e egymással? 
A vallás és a tudomány olyan, mint ugyanazon madár két szárnya. Mindkettőnek az a feladata, hogy emelje, szolgálja az embert.

Az ember lelkes lény. Mára már bizonyított, de még nem hirdetett tény, hogy a lélek és a test viszonyában a lélek az elsődleges. Vagyis, nem a testnek van lelke, hanem a földön a lélek bír hústesttel. Ha a lélek nem élteti a hústestet, akkor az elpusztul, felbomlik.

A hívő megtapasztalhatja az Isten létezését. A tudomány pedig már igazolta, hogy a lélek a hústest nélkül is képes az önálló létezésre. Nem csak a klinikai halálból visszatértek beszámolóiból tudható ez. Ennek ténye kísérletileg igazolható és igazolták is. A testelhagyás és az oda való visszatérés technikái kidolgozottak, ezek leírása bárki számára hozzáférhető az interneten. Így a testen kívüli tapasztalás a hitetlenek számára is kipróbálható.

A boldogság útja az ember számára abban rejlik, hogy képes-e újra és újra átlépni önmagát, a Jézus által bemutatott gondolkodás és magatartás irányában. A lélek fejlődési útja is feltérképezhető az egyén számára. Ebből a szempontból a leghasznosabb segédanyagnak az Urantia című, szintén mindenki számára hozzáférhető művet tartom.

Mivel az ember testben élő lelkes lény, ezért ehhez kellene lehetőségeket kínálnia, a lélek oldaláról a vallásnak, a test oldaláról pedig a tudománynak. A lélek számára a forrás az Isten Szelleme és az Ő világának törvényei. A tudomány számára a forrás az anyag világa és annak törvényei. Míg a vallás hivatott célja az Isten-ember kapcsolat lehetőségeinek feltárása, addig a tudomány célja az ember és a természet kapcsolatában rejlő lehetőségek feltárása. A vallás feladata az, hogy az ember felemelését a lélek irányából, vagyis belülről kifelé irányulóan segítse. A tudomány feladata pedig az, hogy az ember felemelését kívülről befelé irányulóan, az anyagi világ törvényeit használva segítse. 
A cél mindkét esetben olyan lehetőségek felkínálása az ember számára, amelyek senkinek nem ártanak, de mindenkinek használnak.

Szemben áll-e a tudomány és a vallás? A válaszom egyértelműen: nem.

A vallás és a tudomány felismeréseinek az ember fejlődését kell szolgálniuk. Mind a vallás által, mind pedig a tudomány által, a gondolkodó és tapasztaló ember önmagát és a szerepét igyekszik megérteni és megfogalmazni a létezésben.

Az emberiség történetében a vallás és a tudomány hosszú időn keresztül egységben volt a művészettel.

Mikor az ember külön választotta az Istent a teremtésétől azáltal, hogy az Isten létét tagadni kezdte, akkor a tudomány is külön vált a vallástól. Persze, ezen külön válás időszakában is voltak és vannak olyan tudósok, akik elég messzire láttak és felismerték az Isten létezésének valóságát az általuk kutatott természet megoldásaiban. 
Az igazi művészet célja az, hogy híd legyen a vallás és a tudomány, a lélek és a test között. Az igazi művészet feladata ma is az, hogy emlékeztesse az embert: a testének a lelkét kell szolgálnia, a léleknek pedig az Istent és az embert. A kiszolgált és kielégített lélek megfelelő módon képes gondoskodni a teste igényeiről. Ezzel ellentétben, ha a hangsúly a test kiszolgálására és kielégítésére tevődik, akkor a lélek sivár marad, a test pedig bódulatba lustul.

A vallás, mivel az Isten-ember kapcsolaton alapul, egyedül is művelhető tapasztalati tudomány. Azonban a vallás csak akkor válhat tapasztalati tudománnyá az egyén számára, ha az egyén élő kapcsolatot keres és ápol az Istennel.

Csak az egyén forradalma valósítható meg eredményesen, ugyanis a lélek és az azt szolgáló test egészsége szempontjából fontos tudás ma már megszerezhető az internet segítségével is.

Kinek érdeke a látszat ellentét fenntartása a vallás és a tudomány között? Ezt mindenki döntse el maga. 
Egy biztos, az egyén, aki az Isten-ember közötti személyes kapcsolat egyik alanya, képes arra, hogy önmagában kibékítse e látszólagos ellentétet. Bár a társadalom legkisebb alapegysége az egyén, egyben ő a legfontosabb is. A mindenek szellemi Atyja legalább is így gondolja, ezért keres vele közvetlen kapcsolatot. Az Isten és az ember közötti személyes kapcsolatot nem lehet intézményesíteni, csak megélni vagy mellőzni. Bizony, a boldogságunk szempontjából igaz a következő mondás: Isten plusz egy fő, mindig abszolút többség.

A szeretet ellentéte nem a gyűlölet, hanem a félelem. Azoknak, akik erre építve akarnak uralkodni mások felett, nem érdeke a vallás és a tudomány működési területének összekapcsolása.
Sajnos, ma még – 2011-ben – vannak olyanok, akik szándékosan elhallgatnak tudományos felismeréseket és olyanok is, akik az Isten nevében szeretetlenek. A szeretet tudománya és a tudomány szeretete azonban nem lehet ellentétben egymással. E két szárny csak együtt emelheti azt, aki felemelkedésre született.