Jelenlegi hely

126. A két legválságosabb év

 

126. írás / 1 hozzászólás

1) 126:1.4 „Az év legelején József igyekezett félretenni a názáreti és a kapernaumi tulajdonának jövedelmét, hogy kifizethesse Jézus hosszú jeruzsálemi tanulmányait, mert úgy tervezte, hogy Jézusnak a következő év augusztusában, amikor is betölti a tizenötödik életévét, Jeruzsálembe kell mennie.”

(A jeruzsálemi tanulás és az ottani, befolyásos „fafejek”, felőrölték volna a 15 éves, meg nem alkuvó Jézust. Szó szerint kicsinálták volna. Ilyen értelemben, Jézus otthon maradása József halála miatt, nyeresége lett annak az ügynek, melynek érdekében Jézus leszületett.
De mi is lett volna, ha József életben marad, és Jézusnak Jeruzsálembe kell mennie tanulni?
Szerintem Jézus, ha egyáltalán elmegy, inkább előbb, mint utóbb, de otthagyta volna a rabbi képzőt.

Először megpróbált volna megegyezni Józseffel, a földi apjával, hogy ismét haza mehessen, és munka mellett készülhessen a küldetésére. Ne feledjük – az utazásait megelőzően – valójában így készült fel a küldetésére. Ha József az otthon való felkészülésbe valamiért nem ment volna bele, akkor legfeljebb korábban következett volna be az, ami később egyébként is megtörtént, vagyis Jézus hamarabb kezdett volna bele az utazásaiba. – Persze, ez csak az én véleményem.)

2) 126:2.1 „Minden jól ment egészen addig a végzetes keddi napig, szeptember 25-ig, amikor egy Szeforiszból jött hírnök hozta e názáreti otthonba a megrendítő hírt, miszerint József, aki a kormányzói palotánál dolgozott, súlyosan megsérült egy daru összeomlása miatt. A szeforiszi hírvivő útban József háza felé megállt a műhelynél, tájékoztatta Jézust az apját ért balesetről, és együtt mentek a házhoz, hogy elsőként tudassák Máriával a rosszhírt. Jézus nyomban az apjához akart menni, Mária azonban nem akart hallani másról, minthogy maga siessen a férjéhez. Úgy rendelkezett, hogy az akkoriban tízéves Jakab kísérje őt Szeforiszba, míg Jézus otthon marad a kisebb gyermekekkel a visszatértéig, ugyanis nem tudta, hogy József milyen komolyan sérült meg. De József még azelőtt belehalt a sérüléseibe, hogy Mária megérkezett volna. Hazahozták Názáretbe, és a következő napon az apái mellé helyezték végső nyugalomra.”

(Az építkezésen, ahol József építésvezetőként volt jelen, többen is dolgoztak. Azonban nincs hír arról, hogy a daru összeomlása során más is megsérült volna. Miért omlott össze a daru? Vagy rosszul lett összeállítva, vagy pedig nagyobb terhet emeltek vele annál, mint amit elbírt. Ez utóbbi nem valószínű, mivel József ezt feltehetően nem engedte volna meg. Marad az, hogy a darut rosszul építették fel. Valószínűleg a daru felépítését nem József végezte.

Hogyan történt a baleset? Ennyi rendelkezésre álló adat alapján csak találgathatunk. Lehet, hogy a fából épült daru összeomlásának voltak előjelei. Erőteljesebb nyikorgás, recsegés. Az nagyon valószínű, hogy a daru egy emelés során omlott össze. A képzeletemben úgy él, hogy József, észlelve a daru összeomlásának előjeleit, próbálta azt valamilyen módon megakadályozni. Ezért, nem szaladt el az összeomlás közeli állapotot észlelve, hanem a daru közelében maradt, vagy éppenséggel odaszaladt, hogy az összeomlást, amennyiben lehetséges, megakadályozza. 
De az is lehet, hogy József a lengő teher közelében tartózkodott, irányítva annak mozgatását, és így sérült meg halálosan az emelőszerkezet összeomlásakor. 
De persze, ki tudja ma már, hogy mi történt pontosan? Az viszont biztos, hogy nehéz lehetett Józsefnek a baleset után addig, amíg élt. Egyszerre szenvedett a testi sérülései okozta fájdalomtól és átélte a „Mi lesz most a családommal?” aggódásának lelki kínját is.)

3) 126:2.5 „Az évek múlásával e fiatal názáreti ács egyre inkább ezzel az állandó mércével mért minden társadalmi intézményt és minden vallási szokást: Mit tesz az az emberi lélekért? Vajon elviszi-e az Istent az emberhez? Vajon elviszi-e az embert az Istenhez? Bár ez az ifjú nem hanyagolta el teljesen a szórakozást és az élet társas vetületeit, az idejét és energiáit egyre inkább csakis két célnak szentelte: a családjáról való törődésnek és az arra való felkészülésnek, hogy megcselekedje az Atyja mennyei akaratát a földön.”

(Hú de fontos! Tehát, ha a mennyei Atyánk hatékony gyermeke akarok lenni, akkor érdemes átgondolnom a saját „intézményesült” szokásaimat, hogy vajon közelebb hozzák-e azok hozzám az Istent, és segítenek-e engem abban, hogy közelebb kerüljek az Istenhez. Mire vonatkozhat ez? Pl. arra, hogy mivel töltöm a szabad időmet? Milyen a közlekedési morálom? Milyen az emberekkel kapcsolatos viszonyom? Milyen az Istennel való viszonyom? Van-e imaéletem, s ha igen, akkor az, milyen?)

4) 126:3.3 „Az év során alakította ki Jézus először azt az imát, melyet később az apostolainak tanított, és amely sokak számára úgy vált ismertté, mint "Az Úr Imája".”

(Érdemes tudatosítani, hogy Jézus 15 évesen alakította ki a manapság „Mi Atyánk”- ként is ismert imát. Ha felidézzük ezen ima sorait, láthatjuk, hogy Jézus mennyire tisztában volt az Isten és az ember helyzetével, lehetséges kapcsolatával már kamasz korában.

144:3.3 „Mi Atyánk, ki a mennyben vagy, 
144:3.4 Legyen a neved szent. 
144:3.5 Jöjjön el a te országod; a te akaratod legyen meg 
144:3.6 A földön éppúgy, miként a mennyben. 
144:3.7 A holnapi kenyerünket add meg nékünk ma; 
144:3.8 Üdítsd fel lelkünket az élet vizével. 
144:3.9 És bocsásd meg nékünk minden adósságunkat, 
144:3.10 Mert mi is megbocsátottunk minden adósunknak. 
144:3.11 Ments meg minket a kísértésben, szabadíts meg a rossztól, 
144:3.12 És fokozatosan tégy minket oly tökéletessé, mint amilyen te magad vagy”.

Az ima elemzése:
„Mi Atyánk, ki a mennyben vagy, 
Legyen a neved szent.”
Jézus tudta, hogy az Isten Atya, és az Atya nevének jelentéssel bíró tartalommá kell válnia az ember életében, vagyis az embernek meg kell ismernie és meg kell szeretnie az Istent Atyaként.

„Jöjjön el a te országod; a te akaratod legyen meg 
A földön éppúgy, miként a mennyben.”
Isten csak úgy lehet első az ember életében, ha az ember az Ő akaratát törekszik tenni. A mennyország azért nevezhető mennyországnak, mert az ott élők mindannyian az Atya akaratát keresik és teszik. A földön is meg van annak a lehetősége, hogy a rajta élők mennyországi elvek szerint működő életet hozzanak létre egymás között. Ez a mód és cél kellene, hogy mozgasson mindenkit a földön, aki birtokolni szeretné az Isten boldogságát.

„A holnapi kenyerünket add meg nékünk ma; 
Üdítsd fel lelkünket az élet vizével.”
De addig is, amíg ez a jövőben rejtező holnap elérkezik, Jézus, az élet kenyere, már ma itt van számunkra és a szelleme képes felüdíteni bennünket az élet vizével. Mert a szelleme tanít, emlékeztet, vigasztal és vezet.

„És bocsásd meg nékünk minden adósságunkat, 
Mert mi is megbocsátottunk minden adósunknak.”
A legnagyobb akadály pedig, ami a szeretet Istenének szívünkbe való befogadását megakadályozhatja, az a haragunk megléte és a megbocsátásunk hiánya. Ez a meg nem bocsátás fennállhat az Isten és más emberek felé, valamint önmagunk irányában. 
Ahhoz, hogy képes legyek megtapasztalni az Isten szeretetével együtt járó megbocsátás élményét, tudnom kell megbocsátanom az embertársaimnak. Ha már nem ragaszkodom azon dolgokhoz, amiket korábban másoktól vártam el, akkor kerülhet az Atya akarata ténylegesen az első helyre az életemben. Mert amíg az én igazságom, vagyis az, hogy elégtételt kapjak és szerezzek mástól, fontosabb számomra az Atya akaratánál, addig nem az Ő igazságát akarom szolgálni, hanem igazságot akarok szolgáltatni.

„Ments meg minket a kísértésben, szabadíts meg a rossztól, 
És fokozatosan tégy minket oly tökéletessé, mint amilyen te magad vagy”
Bár az egyéni szokásaink, a körülöttünk levő világ kihívásaival együtt, túl gyakran képesek elfeledtetni velünk, hogy az Istent szeretnénk elsőnek az életünkben, azonban, a már bennünk élő Istenre való hangsúlyhelyezéssel, vagyis az Ő segítségének tudatos igénybevételével képesek vagyunk olyan döntéseket hozni, amelyek a boldogságunk szempontjából jó következményekkel járnak. Csak így leszünk képesek fokozatosan olyan tökéletessé válni, hogy alkalmassá váljunk a bennünk élő Istenrésszel való egységre és az állapotszerű boldog örök életre.)

5) 126:3.11 „Végül is lehetséges, hogy az anyjának van igaza? A legtöbb dologban, amikor nézetkülönbségek alakultak ki a múltban, az anyjának lett igaza. Ha ő egy új tanító és nem a Messiás, akkor vajon hogyan tudná felismerni a zsidó Messiást, ha az megjelenne Jeruzsálemben az ő földi küldetésének ideje alatt; továbbá, hogyan kellene viszonyulnia ehhez a zsidó Messiáshoz? És hogyan viszonyuljon a családjához, miután megkezdi az életküldetését? És a zsidó államközösséghez és valláshoz? És a római birodalomhoz? És a nem-zsidókhoz és az ő vallásaikhoz? Ez az ifjú galileai mindeme komoly problémákat körüljárta és mélyen elgondolkozott azokon, miközben továbbra is ácsként dolgozott a munkapadja mellett, szorgosan munkálkodva a maga, az anyja és nyolc másik éhes száj számára a megélhetés biztosításán.”

(Ezek nagyon érdekes kérdések. Jézus életének és munkásságának ismeretében érdemes kísérletet tenni annak megfogalmazására, hogy Jézus milyen válaszokat talált e kérdésekre, mihez tartotta magát azon élethelyzetekben, melyekre a kérdései vonatkoztak.

a) Hogyan ismerhetné fel Jézus, az új tanító, a küldetése idején megjelenő Messiást, hogyan kellene viszonyulnia a zsidó Messiáshoz?

Úgy néz ki, olyan harcos Messiás, akit a szeretet Istene kent fel, eddig nem jött el és a jövőben sem fog eljönni. Tehát e kérdéssel nem érdemes foglalkozni.

b) Miként viszonyult Jézus az atyai családjához, miután megkezdte az életküldetését?

Mielőtt Jézus elkezdte az életküldetését, anyagi szempontból és a vezetés tekintetében is gondoskodott atyai családjáról. Jézus küldetése – a mennyei Atya képviselése – fizikai értelemben teljes embert kívánt a nap 24 órájában, szellemi értelemben pedig teljes és tökéletes elköteleződést. Korábban Jézus teljesen odaadottan élt a családja érdekében, később pedig teljesen odaadott volt az emberek érdekében végzett küldetésében is.
Úgy látom, hogy Jézus utazásai egyben főpróbái is voltak annak, hogy tud-e nélküle is működni az atyai családja. Az utazásainak főpróbája pedig az volt, amikor külön dolgozott és élt atyai családjától, bár anyagilag támogatta őket.

Jézus nem erőltetett rá semmit a családtagjaira abból, amit a mennyei Atyára vonatkozóan képviselt. Nem győzködte őket, de lehetőséget kínált nekik arra, hogy meggyőződésre jussanak, ha akarnak. Jézus ezáltal nekünk is bemutatta azt, hogy az Isten nem győzködi erőszakkal az övéit annak érdekében, hogy ráhallgassanak. Bizony, csak a kereső, érdeklődő ember találhat Istenre és értheti meg őt.

A családja nem értette Jézust. Egyedül a kis Ruth hitt benne végig. Ő végig atyai bizalommal volt Jézus irányában, baba kora óta úgy tekintett rá, mint jó atyjára. Bízott benne és felnézett rá.

Jézus szomorúan állapíthatta meg, hogy az ember nem lehet próféta a saját szűkebb környezetében és a családjában.

Mivel Jézus válaszolt a tanítványai kérdéseire, az a véleményem, hogy a családtagjai kérdéseire is válaszolt volna, ha azok őszintén az Atyára és az általa kért magatartásra vonatkoznak. A családja tagjai azonban, Máriával az élen, többnyire elvárással voltak Jézussal szemben. Azt szerették volna, ha az ő várakozásaikat teljesíti be, és a zsidó nép anyagi értelemben vett felszabadítója lesz. Ezt a helyzetet még csak tetézte az, hogy a vallási vezetők Jézusról azt hirdették, hogy magán kívül van, az ördöggel cimborál és erről Jézus atyai családjának tagjait is próbálták személyesen meggyőzni. 
A családtagjai azt várták, hogy Jézus igazodjon hozzájuk. Nem látták még és nem értették azt, hogy Jézus a mindenek Atyját képviseli, méghozzá hitelesen. S azt sem értették, hogyha az Isten boldogságát szeretnék megélni, ahhoz az Isten látásmódját is birtokolniuk kell.

c) Hogyan viszonyult Jézus a küldetése során a zsidó államközösséghez és valláshoz?

E terület szintén nagy kihívás volt Jézus számára. Az alapproblémát az okozta, hogy a zsidó nép nemzeti vezetői egyben a zsidó nép vallási vezetői is voltak. Így mindent, amit Jézus a vallási tartalmak terén másként mondott és tett, mint amit elvártak volna tőle, e vezetők ellenük való támadásként értékelték.

Jézus ezért különösen óvatos volt velük kapcsolatban. Nem mondta az embereknek, hogy ne végezzék el a vallási előírásokat. Ő maga is, csak azokat nem tartotta be közülük, amelyeket nem tudott összhangba hozni azzal, amit képviselt. Pl. Jézus szombaton is mert jót cselekedni, vagy az evés közbeni kézöblítést az étkezést megzavaró szükségtelen előírásnak tartotta. Egyes zsidó szokásoknak is új tartalmat adott, pl. a vértelen pászka ünnep tekintetében. Azonban Jézus ezeket sem erőltette rá a követőire, csak felkínálta számukra.

Jézus ellen többször volt vád a vezetők részéről az volt, hogy az Istent az Atyjának, magát pedig az Ő Fiának merte nevezni, valamint semmibe vette a vallási előírásokat. S mindezzel azért vádolták Jézust, mert a hatalmuk elvesztésétől féltek.

Jézus ezért óvatos volt velük. Vándortanítóként elég mozgékony volt ahhoz, hogy egy időre elmenjen onnan, ahol veszély fenyegette az életét és a működését. 
Jézus úgy képviselte az Atyát, hogy közben nem támadta a vallási vezetőket. Válaszolt persze a kérdéseikre, de úgy, hogy válasza által a kérdezők a saját cselekedeteiken gondolkodjanak el.

d) Hogyan viszonyult Jézus a római birodalomhoz?

Ahogy Jézusnak nem volt a gazdasági életre vonatkozóan tanítása, úgy nem foglalkozott a politikával sem. Bár tudta, hogy az emberiségnek még sokáig mindkettőre szüksége lesz. Jézus azt szerette volna és ma is azt szeretné, hogy mindenki a tanítványa legyen, és olyan testvéreivé váljunk egymásnak, akik egymás segítéséhez és szolgálatához a bölcsességet és az erőt a mennyei Atyánkkal való kapcsolatunkból nyerjük.

Jézus tudta, hogy a római államhatalom nem tűr versenytársat Palesztinában. Jézus – részben ezért is – megpróbálta az Istennek az emberekkel való közösségét családnak nevezni, azonban a zsidók annyira egy ország szabadító Messiásban gondolkodtak, hogy Jézus lemondott arról, hogy állandóan kijavítsa őket. Ezért inkább hozzá tette: az én országom nem e-világból való.

A zsidók vágytak egy országra, vágytak egy királyra. Jézus meg is adja ezt mindazoknak, akik hajlandók a szívükben trónt építeni az Istennek. Jézus azonban nem azért jött, hogy egy világi ország anyagi trónjára üljön.

Az Isten földi országának hirdetése és várása komoly nehézséget okozott Jézus eltávozása után a híveknek, mert okává vált annak az üldözési hullámnak, amely a birodalom területén folyt a keresztények ellen.

Az emberek, akik még nem ismerik a Jézus által bemutatott Atyát, olyan képű istent látnának szívesen, aki helyettük és értük cselekszik. Jézus azonban bemutatta, hogy az Isten velünk szeretne értünk tenni.

e) Hogyan viszonyult Jézus a nem zsidókhoz és az ő vallásaikhoz?

Jézus tisztelte az embert és így a szokásaikat is. Illetve ismerte a saját maga által képviselt igazság örömét és átformáló erejét. Ezért a hangsúlyt az általa hozott jó hír hirdetésére tette, választás elé állítva mindazokat, akik találkoznak annak igazságával és hitelesen képviselt magatartásával. 
Jézus tudta, hogy az ember képes meglátni a jobbat és tudta, hogy az, amit Ő képvisel, a legjobb az ember számára.)

6) 126:5.6 „Attól való félelmében, hogy az írások görög nyelvű példányát esetleg felfedezik és lefoglalják az adószedők, Jézus a tizenötödik születésnapján elvitte azt a názáreti zsinagógába, mint az érettségi felajánlását az Úrnak.”

(Jézus megtehette volna, hogy eladja az írások görög nyelvű példányát, és a családdal felélik annak árát. Ehelyett, közkinccsé tette azáltal, hogy a názáreti zsinagógának ajándékozta azt.)

* * *

126:0.2. "A fiú egyre több időt töltött az apja társaságában; egyre kevesebbszer kereste meg az anyját a problémáival, és a szülei egyre kevésbé tudták megérteni az e világ ügyei és az Atya ügyével kapcsolatos elmélyült gondolkodása közötti gyakori váltásokat. Őszintén szólva, nem értették meg őt, viszont igazán szerették."

A későbbiek folyamán is elmondható mindez Jézusról, hogy "nem értették őt, viszont szerették." Sok esetben még az apostolok sem értették igazán, hogy mit is akar mondani Jézus, mégis szerették őt az emberek ez pedig a személyiségéből ered. A szeretet kiáradása mindenki felé és a lenyűgöző jelleme tette egyedivé. Kedves volt minden ember irányába, sohasem dorgáló, nem okoskodott, pártatlan és igazságos, nyugodt, jószívű és alázatos. 
Ezeket a jellemeket kellene nekünk is gyakorolni, és még valamit.

126:0.3."Amikor alaposabban szemügyre vette Izráel vezetőit, néha kísértést érzett arra, hogy helyeselje annak lehetőségét, hogy belőle váljon a zsidók várva várt Messiása, de sohasem engedett az effajta kísértésnek."

A kísértés szó megfogott. Milyen kísértés is lehet? Véleményem szerint az embereknek, másoknak való megfelelésről van itt szó. Ezt sikeresen le küzdötte magában és csak az Atya akaratára összpontosította figyelmét. Ferencnek volt már ilyen kommentje, hogy nekünk Isten előtt kell bebizonyítani, hogy éhesek vagyunk az igazságra, törekszünk az igaz úton való haladásra, ami az örök életen át elvezet őhozzá. Ezzel kell foglalkoznunk, nem pedig mások véleményével és hogy az ő szemükben a tetteink által mennyire leszünk jók vagy rosszak.

* * *

126. írás / 2. hozzászólás

Tamás ráirányította a figyelmemet a kísértés témájára. Ennek néztem utána az Urantiában, és a talált tartalmakon elgondolkodva a következőkre jutottam.

A kérdések, amikre választ kerestem, a következők.
1) Mi a kísértés?
2) Mi az oka a kísértésnek?
3) Milyen kísértéseink lehetnek?
4) Miként lehet a kísértést helyesen kezelni?

I. Mi a kísértés?
A kísértés egy érzésen vagy gondolaton keresztül megnyilvánuló ösztönzés, mely választható, és kívánatosnak tűnik fel az ember számára annak ellenére, hogy felmérhetők a kockázatai is.

Nem nevezem kísértésnek az alapszükségletek kielégítésére irányuló igényt. Ilyen például a biztonságra, lakhatásra, ételre, tiszta vízre stb. való jogos igény. Azt tartom kísértésnek, ami az életcélomhoz viszonyítva bódít és ezáltal gyengít engem.

A kísértés mindig egy jogos igény túlzó mértékű vagy elrontott formájú kielégítésére ösztönöz. A túlzó és elrontott számomra az, ami a lelkiismeretem szerint az, vagy amivel kapcsolatban felismertem, hogy eltérít az életcélom irányába való törekvéstől.
Az életcélom ez: a lelkemben egyre inkább olyanná válni, mint amilyen a mennyei Atyám bennem élő szelleme.

Az embernek szüksége van örömre, megelégedettségre, az ember vágyja a beteljesülést.
A kísértés azt hazudja nekem, hogyha engedek neki, akkor hamarabb jutok nagyobb megelégedettségre.

II. Mi az oka a kísértésnek?
Az Urantia szerint, az ember az elméje által dönt a saját sorsáról. 
Azt látom, hogy az elme kedvezhet 
a) a húsvér testnek, 
b) önmagának és 
c) építheti az Isten szelleme által támogatott, örök életre készülő lelkét.

Amíg az elme nem hisz az Istennel való együtt munkálkodás fontosságában, addig a testével azonosítja magát és első sorban múlandó önmagát értékeli. Sajnos, a kísértés akkor is jelen van, amikor az elme már döntést hozott arról, hogy a földi élete során az örök életre szóló lelkét kívánja építeni. Na persze, mit ér a hűség kísértés nélkül?

A hajlam a testtől és az elmétől örökölt olyan erő, amely könnyen viszi az elmét kísértésbe. Azonban az elme számára a kétkedésből is eredhet kísértés, ha nincs elegendő tudása arra vonatkozóan, hogy mi szolgálja igazán azt a személyiséget, mellyel azonosítja magát.

Röviden: az állati természet és az önzőség kényszere az, ami kísértésbe visz.

Kis kitérőt teszek az önhittség és az önszeretet közötti különbség megvilágítására, mivel e két fogalom közötti különbség tisztázását fontosnak tartom a témával kapcsolatban. Az önhittség elrontott önszeretet. Az önszeretet nem önzés. Az önszeretet csúcsérték. Lásd, a „Szeresd felebarátodat, mint önmagadat!” parancsát. Az önszeretet azt is jelenti, hogy szeretem magam annyira, hogy a legjobbat akarom a magam számára. A legjobbat, vagyis az Istent. A Szellem Istent, aki maga a szeretet. 
Az önszeretettel szemben az önhittség lezártságot jelent az Isten irányában. Az önhitt ember már most tökéletesnek gondolja magát. Energiáit nem a jóra törekvés gyakorlati tapasztalatainak megszerzésére és nem az új szellemi tartalmak feldolgozására és beépítésére fordítja, hanem a saját igazának védelmére.

III. Milyen kísértéseink lehetnek?
Az állati természet és az önzőség kényszere a következő területeken ösztönözhet bennünket túlzásokra és elrontottságra, vagyis kísértésre: étvágy, alkoholvágy, kábítószervágy, nemi vágy, semmittevés vágya, munkamánia, játékszenvedély vágya, birtoklásvágy, uralomvágy stb.

IV. Miként lehet a kísértést helyesen kezelni?
A kísértést csak következetes céltudatossággal lehet eredményesen kezelni. Olyan elmével, amely ismeri és elfogadja azt a célt, amelyet a boldogságot kereső embernek egyedül érdemes választania. Ez pedig nem más, mint az Isten élete és boldogsága.

A kísértést úgy tekintem, mint ami a célomtól akar elfordítani. Az ember többre hivatott a hústesti élvezetek hajhászásánál és az emberi dicsőségek megélésénél. Az Isten dicsőségeiben való élésre hivatott. Itt lép be a képbe a hit. A hit segít az iránytartásban. A hitem erejét az mutatja, hogy kísértés esetén van-e erőm a vágyott célom irányába fordulni, értelemmel döntve el azt, hogy az adott kísértés segít vagy gátol engem az életcélom elérésében.

Az élet küzdelmeiben mindig az a győztes, aki jobban szeret, aki hűséges tud maradni a mennyei Atyához. Az igazság megismerése az értelmet a lélek szolgálatába tudja állítani, mert az igazság megismerésének szabadító ereje van. Ezért hasznos számomra az Urantia tanulmányozása is.

Azt tapasztalom, hogy kísértés esetén segít az, ha másra irányítom a figyelmemet, valami hasznosat teszek. Ez által a kísértés ereje gyengülhet, a tárgya közömbössé válhat.

Miért jó az ima – a belső beszéd Istenhez és az Istennel – a kísértés ellenében? Az ima emlékeztet, segít a gondolatokat összeszedni, helyesen mérlegelni – az energiák más jellegű síkjára helyez. Persze mindez csak az Isten felé való komoly odafordulás esetén működik.

Bizonyára igaz az, hogyha a helyesnek tudott dolgok megtételére összpontosítunk, akkor egyre kevésbé lesz kedvünk, időnk és energiánk a kísértéseknek való engedésre. Az alsóbbrendű tapasztalati élményt le kell győznie a felsőbbrendű szeretetének. Ez, a jóval győzzünk a rossz felett gyakorlata.