Jelenlegi hely

127. A kamaszkori évek

 

Nagyon szeretem ezt az írást. A legteljesebb mértékben tükröződik az anyagi világ nehézségei és vele arányosan a Jézusi életvitelben, mint az "ember" legteljesebb megélése. Bizony borzasztó nagy különbség, hogy napjainkban rengeteg felnőtt nem képes oly módon megküzdeni az elé kerülő nehézségekkel, mint Jézus ezt megtette kamaszkorában. Pedig: 127:0.2. "Egyetlen urantiai ifjú sem fog soha felhívást kapni arra, hogy nagyobb megpróbáltatást jelentő küzdelmeken essen át vagy megerőltetőbb helyzeteket viseljen el, mint amilyet Jézus maga átélt e tizenöt és húszéves kora közötti kimerítő évek során."

Számomra a leglenyűgözőbb ebben az írásban, Jézus apai szerepe. Mindennél fontosabb a család összetartása, a család iránti szeretet és felelősségvállalás minden földi és anyagi javaknál. Szerető gondoskodása igazán kiemelkedő a 127:4-10-ig terjedő részben. Hét testvérét látjuk magunk előtt, különböző jellemekkel és Jézus gyermeknevelési módszereit, amit én mint apa, igazán nagyra értékelek és bizony példával szolgál és ösztönöz.

A legnagyobb nehézségek ellenére sem található benne kétségnek nyoma, sőt, így szól az anyjához: 127:3.14. "„Mária anyám, a szomorkodás nem segít rajtunk; mi mind megtesszük a tőlünk telhetőt, és az anyai mosoly talán még ösztönzést is adhat nekünk, hogy jobban tehessük a dolgunkat. Az előttünk álló jobb napok reménye napról napra megerősít bennünket e dolgokban.”

A kísértés újabb lángja éri el Jézust, Rebeka személyében, aki oly hűséges volt hozzá és aki valóban szerette őt: 127:5.6. "És követte őt odaadóan, végig a nyilvános munkájának mozgalmas évei alatt, jelen volt azon a napon is (Jézus tudtán kívül), amikor győzelmesen bevonult Jeruzsálembe; és ott állt „az asszonyok között” Mária oldalán azon a végzetes és megrázóan szomorú délutánon, amikor keresztre feszítették az Ember Fiát, aki az ő számára és a fenti számtalan világ számára „az egyetlen tökéletesen szeretetre méltó és tízezer közül a legnagyobb”. Ezt már nem lehet csak szerelemként definiálni. Rebeka felismerte Jézus nagyszerű személyiségét, töretlen hitét és nagyszerű jellemét. A lelkében őrizte meg magának Jézus.

Egy kérdésem volna a következő szövegrészhez: 127:3.15. "Jézus rendelkezett azzal a képességgel, hogy minden elmebéli, lelki és testi erejét hatékonyan mozgósítsa az előtte álló feladat elvégzéséhez. Összpontosítani tudott az elmélyült gondolkodásra képes elméjével arra az egyetlen problémára, melyet meg akart oldani, és ez az ő kimeríthetetlen türelmével együtt tette képessé arra, hogy derűsen viselje a bonyolult halandói lét megpróbáltatásait — hogy úgy éljen, mintha „látná Őt, aki nem látható”. 
Az utolsó szavakat kire kell értelmezni? Szerintem az apjára, Józsefre. Az iránta érzett szeretete és az általa keltett példalépre kellene itt gondolni?

* * *

127. írás / 1 hozzászólás

1) 127:1.7 „Tudta, hogy nem lesz belőle a várt zsidó Messiás, és arra a következtetésre jutott, hogy szinte értelmetlen ezeket a dolgokat az anyjával megbeszélnie; úgy döntött, hogy hagyja, hogy az anyja olyan álmokat szőjön, amilyeneket csak akar, mivel minden, amit korábban mondott neki kevés vagy semennyi hatást sem tett rá és emlékezett arra is, hogy az apja sem tudott soha semmi olyasmit mondani neki, ami más belátásra bírta volna.”

(Manapság Mária, Jézus anyja, jelentős szerepet tölt be sok keresztény hívő életében. Ő a tökéletes anya mintája. Imádkoznak és könyörögnek hozzá. Közbenjárónak tekintik.
Mária tényleg jó anya volt, de nem isteni, hanem emberi értelemben. Mint látjuk, egyszerre volt birtokában sok emberi erénynek s egyben emberi tökéletlenségnek is. Mária annyira anyagi messiást akart látni, hogy nem vette észre a mellette kibontakozó Istent.

Így van az emberek többsége ma is az Istennel. Ahány ember, annyi istenkép. S mindenki a saját istenképe szerint hisz vagy nem hisz. Van egy mondat, ami nagyon tetszik nekem, s amelyet egy hívő ember mondott annak, aki felsorolta azon indokait, melyek alapján nem hisz az Isten létében. Ez a Jézust ismerő ember szelíd egyszerűséggel így válaszolt neki: ’Abban az Istenben, amelyikben te nem hiszel, abban én sem hiszek.’

Bizony, Jézust, aki bemutatta számunkra az Atyát, ismerni kell ahhoz, hogy hinni tudjunk az Istenben és szeretni tudjuk Őt. Jézus életét és tanítását – vagyis a mennyország értékrendjét – érdemes a legtisztább forrásból megismerni. Ez a forrás az Isten bennünk élő szelleme. De, hogy e szellem tanítani, emlékeztetni és vezetni tudjon bennünket, szükség van olyan kézbe vehető tankönyvekre is, mint a Máté, Márk, Lukács és János nevével jelzett evangéliumok, valamint az Urantia c. könyv. Az evangéliumok és az Urantia között az a különbség, hogy az evangéliumok a Jézus által tett kinyilatkoztatás emléke alapján íródtak, közel 2000 éve. Az Urantia ezzel szemben olyan kinyilatkoztatás, amelyet a XX. században közöltek, s amely pontosított formában – részletesebb tartalommal – magában foglalja azokat a közléseket is, amelyeket az evangéliumok tartalmaznak.

Jézust meg kell ismerni. Azonban erre csak az képes, aki érdeklődő nyitottsággal rendelkezik az Ő irányában.

Azt gondolom, hogy Jézus tanításának befogadása több eszköz együttes igénybevétele által valósítható meg.

a) Az Urantia és az evangéliumok egyéni tanulmányozása.

Ennek során a cél az ismeretszerzés és a felmerült, de megválaszolatlan kérdések összegyűjtése illetve az azokon való gondolkodás. Az evangéliumok tanulmányozására csak azoknak és csak addig van szükségük, amíg meg nem bizonyosodnak arról, hogy az Urantia kinyilatkoztatás által minden evangéliumi tartalomra vonatkozóan tisztább és teljesebb ismeretre juthatnak.

b) Az Urantia tartalmainak megbeszélése és feldolgozása az Olvasókörökben való rendszeres tevékenység által.

Ez a mód lehetőséget kínál arra is, hogy az egyéni tanulmányozás során felmerült kérdéseinket az olvasókör tagjaival megbeszéljük, és a felmerült kérdésekre vonatkozóan az olvasóköri tagok látásmódját megismerjük. Nézeteltérés során soha nem a hangerőnek, hanem a Jézus tanítására alapozott érveknek van döntő szerepük. Ha még ezt követően is marad az eltérő megítélés, akkor ezt, kölcsönösen tiszteletben kell tartani. Ne feledjünk két dolgot. Az egyik az, hogy bár tökéletességre törekszünk, de még tökéletlen a szellemi látásunk. A másik pedig az, hogy az olvasóköri tagok egymás testvérei is, akiknek úgy kellene szeretniük egymást, ahogy Jézus szerette az apostolait. Így az olvasóköri tagok között is érvényesülnie kell a türelemnek, mivel Jézus is türelmes volt az apostolaival szemben és szolgálta őket. Az elvi igazságok akkor érnek valamit, ha a gyakorlati szeretet szolgálatába állíthatók, ha általuk az ember tisztábban lát és jobban tud szeretni. Mondhatnánk úgy is, hogy egy nézeteltérés kapcsán annak van igaza, aki a látásmódja alapján jobban képes arra, hogy állapotszerűen szeressen.

c) Az egyéni és az olvasóköri tanulmányozás során kitisztázott igazság gyakorlatban történő megélése.

Ezt azonnal el lehet kezdeni, ahogy az Isten gyermeke valamit tisztábban lát, mint addig. A gyakorlati szeretet a tapasztalat nagy iskolája.

d) Isten gyermeke nem mondhat le arról, hogy a mennyei Atyjával, az Isten benne élő szellemével kapcsolatot tartson.

A mennyországban élők egy csapat, egy család. Így az Isten földön élő gyermeke bárkit megszólíthat, aki felé bizalma van. A legkézenfekvőbb azonban az, ha azt szólítjuk meg és azzal beszélgetünk, akiről tudjuk, hogy bennünk él és akivel majdan egyek leszünk – a mennyei Atyánk bennünk lakozó szellemét.)

2) 127:2.8 „Elismerését fejezte ki anyjának és legidősebb öccsének, amiért hajlandók volnának elengedni őt, de megismételte, hogy egy halott apa iránti hűség tiltja neki, hogy elhagyja a családját, és nem számít, hogy mennyi pénzt kapnának anyagi támogatásul, s ekkor tette azt a felejthetetlen kijelentést, miszerint "a pénz nem képes szeretni".”

(Ez a kijelentés nagyon tetszik nekem. Az ember személy, személyt pedig csak személy képes szeretni. A pénz személytelen, bár sok mindent meg lehet érte venni, még látszat elismerést is. Azonban az emberek, mint személyek azt szeretnék, hogy önmagukért szeressék őket. Személyt csak személy képes megérteni. Személlyel csak személy képes bensőséges, biztonságot nyújtó közösséget alkotni.

Egyedül a szeretet képes megosztani azt, amivel rendelkezik. Lehet szeretni – úgymond – ruhát, kutyát, túrát is, azonban ezek nem tudnak oly mértékben megajándékozottá tenni bennünket, mint egy másik, minket szerető természetes személy. Mivel a mindenek mennyei Atyja személy – Jézus is az – ezért a leginkább megajándékozottnak akkor tudhatjuk magunkat, ha a mennyei Atyánkkal kölcsönös szeretet viszonyt ápolunk. Ő ismer és szeret bennünket, ezért elsősorban arra van szükség, hogy mi megismerjük és megszeressük Őt.

Az ember az Istenre van teremtve. Ez azt jelenti, hogy az embert csak az Isten szeretete képes maradéktalanul boldogítani. Jól fogalmazták meg ennek igazságát már több száz évvel ezelőtt. – Nyugtalan az ember szíve addig, amíg Istenben meg nem nyugszik.

Isten azért boldog, mert szeret. Mi sem lehetünk másképpen boldogok egy örökkévalóságon át. Jó az, ha szeretnek bennünket, azonban nem az a boldog, akit szeretnek, hanem az a boldog, aki úgy szeret, mint az Isten. Ennek érdekében élt közöttünk Jézus és él bennünk az Atya szelleme. Csak a belőlünk fakadó jóság boldogíthat bennünket. Ha mi nem szeretünk, csak bennünket szeretnek, az inkább bódító, mint boldogító hatással van ránk.

Az Istent, mint az igazság forrását befogadni, az Ő szépségének bizonyosságában élni és az Atya akaratát, mint jót tenni, ez az örök élet boldogságának forrása.)

3) 127:3.7 „Názáretbe hazaérvén Jézus a régi családi javítóműhelyben kezdett dolgozni és nagy örömére szolgált, hogy minden egyes nap sok emberrel találkozhat, akik az ország minden részéből és a környező tartományokból érkeztek. Jézus igazán szerette az embereket - az egyszerű embereket. Minden hónapban teljesítette a műhellyel kapcsolatos fizetési kötelezettségeket és Jakab segítségével továbbra is gondoskodott a családról.”

(Érdekes, úgy is lehet utazni, hogy nem én megyek más tájakra és más emberekhez, hanem más emberek jönnek hozzám és mesélnek a tájaikról és az életükről. Kezdetben Jézus is így „utazott” már gyermekkorától kezdve, amikor a javítóműhelyben és a városka kútjánál megfordulókkal beszélgetett.)

4) 127:3.14 „Az életszínvonaluk négy éven át folyamatosan romlott; érezniük kellett, ahogy a nyomoruk évről évre erősödik. Ennek az évnek a végére az egész vesződséges küzdelmük legnehezebb élményével szembesültek. Jakab még nem keresett sokat, és a temetés költségei minden más tetejébe megrendítette a költségvetésüket. De Jézus csak ennyit mondott az aggódó és levert anyjának: "Mária anyám, a szomorkodás nem segít rajtunk; mi mind megtesszük a tőlünk telhetőt, és az anyai mosoly talán még ösztönzést is adhat nekünk, hogy jobban tehessük a dolgunkat. Az előttünk álló jobb napok reménye napról napra megerősít bennünket e dolgokban." Jézus határozott és gyakorlatias derűlátása valóban ragályos volt; minden gyermek a jobb idők és jobb dolgok iránti várakozás légkörében élt. És e bizakodó bátorság a szegénységükből fakadó lehangoltság ellenében is nagyban hozzájárult az erős és nemes jellemük kialakulásához.”

(Nézzük tehát egy anyagilag nehéz időszak túlélésének és kezelésének átlagos „receptjét”.
a, Másokkal összefogva, a magunk részéről tegyük meg a tőlünk telhetőt, azt, ami az egyéni szabadságkörünkön belül rajtunk áll.
b, Tegyük mindezt derűvel, annak tudatosításával, hogy nem vagyunk egyedül a küzdelmünkben, hiszen velünk van a mennyei Atyánk, és különben is, ’mi ez az örökkévalósághoz képest?’
c, Bár lehet, hogy ma még vannak nehézségeink, azonban kizárt dolog az, hogy a szorgalmas jóra törekvés ne hozzon megoldást, ne érlelje meg annak gyümölcsét előbb vagy utóbb.)

5) 127:4.2 „Ennek az évnek az elejére Jézusnak már sikerült teljesen elfogadtatnia anyjával az ő gyermeknevelési módszereit - a jócselekedetre való igenlő késztetést ahelyett, hogy a régebbi zsidó módszer szerint a rosszcselekedetet tiltották volna. A házában és végig a nyilvános tanítási pályafutása során Jézus mindig is az intelmek igenlő formáját alkalmazta. Mindig és mindenhol azt mondta, hogy "Ezt tedd - azt kell tenned." Az ősi tabukból származó nemleges felfogású tanításmódot sohasem alkalmazta. Tartózkodott a rossz hangsúlyozásától, melyre azáltal került volna sor, ha tiltja azt, hanem kiemelte a jót azzal, hogy annak megcselekedését parancsolta. Az imaidő e házban azzal telt, hogy megbeszéltek mindent, ami csak a család jólétével összefüggött.”

(Nem a rosszat kell tiltani, hanem a jót igenelni. Úgy tudom, a matematika terén csak a jó, működő megoldásokat tanítják. A bölcsészet és a filozófia történet terén pedig szinte minden irányzatot tanítanak, függetlenül attól, hogy mi működik belőle és mi nem. Ez olyan, mintha a matematikai megoldások terén a rossz, vagy eredményre nem vezető megoldásokat is tanítanák. Úgy gondolom, hogy a különböző filozófiai irányzatok tanítása által az ember boldogság keresési útját tanítják, de csak addig lesz ez így, amíg nem válik a többség számára is nyilvánvalóvá az, hogy csak egy boldogság van az ember számára – az, amely a Jézus által bemutatott útra lépve valósítható meg.

A boldogság útja egyéni, tapasztalati tudomány. Ez azt jelenti, hogy úgy kell tennem a meglátott jót, hogy közben nyitott vagyok a még jobb meglátására és befogadására.)

6) 127:4.4 „Bár Jézus rendkívül módszeres és rendszeres volt mindenben, amit csak tett, az irányítási döntéseiben az értelmezésnek olyan üdítő rugalmassága és az alkalmazkodásnak olyan egyedi jellege mutatkozott meg, hogy az apa-bátyjukat átható igazságosság szelleme nagy hatást gyakorolt az összes gyermekre. Önkényesen sohasem fegyelmezte öccseit és húgait, és ezen egységesen pártatlan elbánás és személyes megítélés miatt az egész család nagyon kedvelte Jézust.”

(Jézus nagy létszámú húsvér szerinti családjának irányítása előgyakorlat volt az apostoli családja irányításához.)

7) 127:4.5 „Jakab és Simon úgy nőtt fel, hogy megpróbálta követni a jézusi tervet abban, hogy megbékítsék a harcias és néha haragos pajtásaikat a meggyőzés és az ellent nem állás révén, és ebben igencsak sikeresek voltak; de József és Júdás, miközben otthon elfogadták e tanokat, nem haboztak megvédeni magukat, amikor a társaik nekik estek; különösen Júdásnak volt felróható, hogy megszegte e tanítások szellemét. De az ellent nem állás nem volt családi törvény. A személyes tanítások megszegéséért nem járt büntetés.”

(A meggyőzés és az ellent nem állás alkalmas eszköznek tűnik, ha személyes háborúságot akarunk megelőzni. A meggyőzéshez először meg kell érteni a haragos felek szembenállásának okát és azt sem árt megérteni, hogy az egyes felek mit és miért képviselnek. Majd kell találni egy olyan célt, amely mindkét félnek érdeke lehet, és értelemre ható érveket kell felsorakoztatni ennek irányában, hogy a háborúság nélküli állapot várható gyümölcsei vonzóbbnak tűnjenek fel a verekedés könnyen kiszámítható eredményénél.)

* * *

127. írás / 2. hozzászólás

Hozzászólásom Gábor és Tamás felvetéseihez.

1. Jézus alapvető fontosságú döntéseket hozott meg a küldetése védelme érdekében. Hasonlítsd össze a politikai elkötelezettség (2. szakasz) és a házasság (5. szakasz) kérdéskörében kibontakozó drámákat, és határozd meg a különbségeket!

(Jézus független kívánt maradni, nem akart elköteleződni egy ember vagy egy csoport felé sem.
Jézus csak egy valaki felé akart teljesen elköteleződni, azon mennyei Atya irányában, aki már minden ember felé elkötelezte magát. Jézus tudta, hogy minden más elköteleződés teher lenne a számára. Tudta ezt azért is, mert éppen ebben az időszakban egy nagy család megélhetéséről is gondoskodnia kellett. Jézus nagyon komolyan vette az elköteleződéseit, ezért nem volt felelőtlen a kötődései kapcsán jelentkező feladataival kapcsolatban. Jézus azért jött, hogy az Istent bemutassa az embernek, az embert pedig az Istennek, s hogy az embert az Isten országába vezesse. Jézus nem véletlenül mondta magát útnak.

Nyilvánvaló, hogy a zélóta mozgalom és a házasság, Jézus életfeladatát tekintve, más módszereket és szűkebb kereteket kínált.

A zélóták fegyveres ellenállást hirdettek. Hogyan tudta volna Jézus hozzájuk tartozva az ellenségszeretetet és a megbocsátást, mint békét és fényt hozó magatartásokat hirdetni? A többség azonnal árulónak kiáltotta volna ki. Vagy miként tudott volna megkülönböztetéstől mentes szeretetet bemutatni, ha egy nő felé jobban elkötelezi magát, mint a többi ember irányában?

Jézus arra törekedett, hogy minél kevesebb szembenállás mellett hirdesse és élje az Atya igenlő akaratát.
Jézus még a hamis tanítások ellen sem küzdött, hanem tette azt, amit helyesnek ismert fel, s ami békét adott számára. Jézus úgy működött a földön, mint az Atya a mennyben. Vagyis Jézus is igenlően működött. A teremtő Isten csak igenlően működhet. „Legyen!” Ez az Isten elsődleges hozzáállása a léthez. Legyen világosság, legyen élet, legyen boldogság! Jézus életnek is mondta magát, amikor az Atya nevét kinyilatkoztatta. Az élet pedig igenlés. Az életet igenlő Isten szüntelenül munkálkodik, szüntelenül jóra törekszik, hiszen az élet csak úgy maradhat fenn, ha növekszik.

A fa gyökere nem harcol a beton ellen, kikerüli azt. Nem is tudna harcolni ellene, mivel máshogy működik, másak az eszközei. Nem minden makktermésből lesz tölgyfa sem. Ezért lehet sok ezer makktermése egy tölgyfának. A természet eme növénye így igenli önmagát, hogy aztán, ha valahol alkalmas hely kínálkozik, amely még nem foglalt, akkor ott „ő” is gyökeret ereszthessen. Abból a több ezer ikrából sem lesz mind kishal, amit a nőstény lerak. Az anyahal által működő teremtőerő szintén igenlő jellegű. Ezek a nem tudatos, természeti törvények által szabályozott működési módok véleményem szerint az életigenlő Istent hirdetik.

A szeretet ajándékoz. Életet ajándékoz. Aki életet kínál és életet ajándékoz, az nem pusztít. Nem harcol a rossz ellen, hanem az Isten életét és gazdagságát törekszik megjeleníteni, tovább adni.

Ami van, az Isten által van. Minden és mindenki általa létezik, mindent és mindenkit az Isten tart létben. Még azt is, aki szabad akaratánál fogva ellene tör. Ha az Isten bárki ellen harcolna, Önmaga ellen is harcolna. Ezért az Ő eszköze csak az igenlés, a jóra való hangsúlyhelyezés lehet.

A legkisebb szembenállás nem más, mint a legtisztább Atyaigenlés/életigenlés. Ez volt Jézus földi működésmódja is.

A társadalmi és a családi keretek felvállalása tehát korlátozta volna Jézust az életfeladata végzésében. Egy képzelt vagy valós ellenséggel való tudatos szembe menetelés szintén korlátnak való ütközést jelentett volna. Ezért Jézus számára az ilyen kapcsolatok és eszközök nem jöhettek számításba.

Elmondható, hogy Jézus nem harcolt senki ellen, hanem az élet Istenét képviselte úgy, hogy felkínálta Őt. Értelemmel, érzelemmel és akarattal bíró embereknek kínálta fel. Az Isten soha nem lesz kényszer, csak választható élet.

Jézus nem kezdte el győzködni a törvénytudókat, csak válaszolt nekik, ha Őt kérdezték. De milyen okosan válaszolt! Jézus nem szállt szembe az őt elfogni akarókkal sem. Amíg nem jött el az ő ideje, más vidékre ment el. Amikor aztán engedte magát elfogni, akkor sem élt vissza a hatalmával. 
Azok pedig, akik halálra ítélték, csak az alsóbb szintű lététől fosztották meg, miközben lehetőséget adtak számára, hogy visszavegye a felsőbb szintű életét. Bizony, az Istent szeretőnek minden összedolgozik a javára. Egy hívőtől csak azt lehet elvenni, amit előbb-utóbb úgy is itt kell hagynia.)

2. Miért voltak olyan sikeresek Jézus nevelési módszerei (4. szakasz)? Vajon mekkora szerepe volt az apja családja felnevelésének abban, hogy a nyilvános tanítási pályafutása során oly eredményesen tudta alkalmazni az intelmek igenlő formáját?

(A tudatos létezés olyan megoldást keres, amely által teljesebb, szabadabb és boldogabb életet élhet. Jézus tehát a teljességre, a szabadságra és a boldogságra mondott igent. Jézus hiteles igenlő volt. Tudta, hogy mire érdemes igent mondani és mivel nem érdemes foglalkozni.)

3. Jézus „a saját döntéseinek ereje révén” rendszerezte elméjét (127:2.12). Miképpen járulnak hozzá a döntéseink az értelmünk megszervezéséhez?

(Jézus komoly önismerettel is rendelkezett. Az értelem eszköz. Ha van egy vállalt feladatom, akkor azt az elmém használata által oldom meg. Értelmünk az értő részünk. Ha a célom egyetemes, akkor leszek képes mindenkit és mindent a legjobban megérteni. Ha a célom önző, akkor sok esetben az egyszerű, könnyen megérthető dolgokat sem leszek képes, még meghallani sem. Erre mondják, hogy az ember hallása szelektív.

Az a jó, ha a világot az Isten szemével törekszünk nézni. Akkor látjuk ugyanis a legjobban. Mondják és ezzel én is egyet értek, hogy a világ olyan, amilyennek látjuk. S mivel sokan többféleképpen látjuk, ezért különböző a világlátásunk. A világlátásunkat és az észleléseinket a gondolkodásmódunk határozza meg. Jézus látásmódjának elfogadása segít abban, hogy a lényeges dolgokat, köztük abban a szerepünket, azonos módon lássuk. Az életszerepek azonos módon való látása és elfogadása nem egyformaságot fog eredményezni, hanem egymás gazdagítását.

Miként valósulhat meg ez a gazdagítás a jó szándékú emberek között?
Első lépésben így: Azt tedd meg másnak, amit szeretnél, hogy más neked megtegyen!
Második lépésben pedig így: Azt tedd meg másnak, amit szerinted az Isten is megtenne neki!)

4. Hogyan tudta Jézus megoldani, hogy az írásokból való tanítás során ne kelljen írásmagyarázatokkal élnie (127:3.8)?

(Jézus az Írást az Írással magyarázta. Az Írás minden szava szent volt a zsidók számára, azzal nem lehetett vitatkozni. Jézussal lehetett volna, az Írással nem. Az Írás nagyobb szentség volt a zsidók szemében Jézusnál. 
Ahhoz, hogy Jézus az Írásokat az Írással tudja magyarázni, ismernie kellett az Írást, tudni, hogy melyik részt hol találja, továbbá ismerni kellett azt, akit képviselni akart általuk. Így tudta Jézus az Írás jó részeit a szeretet Istene képviselésének szolgálatába állítani. Az Írásokban minden benne volt. A Jó és annak az ellenkezője is. Jézus kiválogatta és egybe szerkesztette azokat az írásrészeket, amelyeket használni tudott a Jó képviselése érdekében. Ezekre hangsúlyt helyezett, más részekre nem.)

5. Olvasd át a Jézus összpontosításáról és türelméről szóló beszámolót! Ez a leírás (127:3.15) vajon mennyiben teszi teljesebbé az e sajátságokkal kapcsolatos felfogásunkat? Tudsz-e példát mondani az életedből ilyen hozzáállásra (ti. a testi-lelki-elmei erők összpontosítása türelemmel párosítva)? Mennyiben tartod meghatározónak az ilyen és hasonló tapasztalásokat az életedben?

(Istent látva élni nem lehetetlen, hiszen Ő bennünk él. Ha törekszünk a Jézustól tanult jót tenni, akkor a bennünk élő Atya rész velünk együtt fog munkálkodni és a jelenléte egyre inkább megtapasztalható lesz az egyén számára. Az Atya bennünk élő szellemrészének megtapasztalása mindenképpen kapcsolatépítő tapasztalat.
Jézus csak egy dologra vonatkozóan kérte mindenkitől, hogy egyesítse az erőit. Szabad fordításban ez így hangzik: ’Szeresd az Istent teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből’…)

6. Figyelmesen olvasd el a felnőttkorról szóló 127:6.12 bekezdést! Mozzanatról mozzanatra haladj, s hozz példát a saját életedből – vagy fejtsd ki részletesebben. (A Jézus felnőtté válása kapcsán bemutatott vívmányokat érdemes összevetni a 26:5.3 bekezdésben a felemelkedő zarándokok által megszerzett élettapasztalatokkal és életbölcsességgel. Felnőttként minden tekintetben diadalmaskodott Jézus?)

(Az idő nehézségei csak az emberben alakulhatnak át az örökkévalóság győzelmeivé. Az emberből csak a lelke az örökkévaló. Ezt érdemes építeni, gazdagítani.
Minden tekintetben nem lehet diadalmaskodni. Ahogy nem lehet a földön mindenkinek megfelelni sem. Az Isten ügyét viszont eredményesen össze lehet kapcsolnom a lelkem ügyével. Sőt, mindkét ügyet csak egyszerre lehet előmozdítani. Mindkettő örökéletű ügy. Csak az örökéletű ügyek esetében van értelme diadalra törni. 
Mondják, Jézus egy ügyű volt. Igen, csak egy ügye volt, a mennyei Atya akaratának megcselekvése.)

7. Sorold fel az általad megszerzett ismereteket! Osztályozd a tudásodat! Hogyan hangolhatnád össze mindezt szolgálat vállalásához (127:6.14)?

(Szolgálatot az ember akkor vállal, ha megfizetik vagy kényszerítik rá. Isten gyermekei életet vállalnak. Olyan életet, amely által fényt szeretnének vinni oda, ahol homály van, erőt oda ahol erőtlenség. Isten gyermeke a szenvedő, rászoruló embert látja, akin segíteni akar, hogy ő is láthassa azt az Atyát, aki az Isten gyermekét boldogítja.)

9. Vajon miért (milyen szempontból) állítják a szerzők a 127:0.2 bekezdésben a Jézus által átélt nehézségekről azt, hogy mindez e világon páratlan volt és az is marad, holott pl. híradásokból tudomásunk lehet látszólag nehezebb ifjúi sorsokról is?

(Jézusé a legnagyobb vállalkozás a földön, és Ő nagyon felkészült erre. Az Ő ifjúi sorsa azért egyedi, mert egyszerre viselte az Isten és az ember felelősségeit.

Először fejben végzett nagy munkát,
a) hogy az Isteni és az emberi természetét a vállalt feladata érdekében összehangolja,
b) s hogy az Atya akaratát megértse és kidolgozza annak képviselési módját.

Aztán itt volt mindennek a gyakorlati megvalósítása. Nem könnyű a földi pokolban a mennyország építésébe fogni. S először a földön Jézus fogott ebbe a munkába úgy, hogy tudta, be is fogja fejezni azt, amit elkezdett. S teszi ezt ma is olyképpen, hogy igazán csak egy dologban bízhat. A saját tovább adott szeretetének ellenállhatatlan erejében.)

10) Hozzászólásom Tamás felvetéséhez:

Egy kérdésem volna a következő szövegrészhez: 127:3.15. "Jézus rendelkezett azzal a képességgel, hogy minden elmebéli, lelki és testi erejét hatékonyan mozgósítsa az előtte álló feladat elvégzéséhez. Összpontosítani tudott az elmélyült gondolkodásra képes elméjével arra az egyetlen problémára, melyet meg akart oldani, és ez az ő kimeríthetetlen türelmével együtt tette képessé arra, hogy derűsen viselje a bonyolult halandói lét megpróbáltatásait - hogy úgy éljen, mintha „látná Őt, aki nem látható”."
Az utolsó szavakat kire kell értelmezni?

(Úgy tenni a dolgunkat, mintha látnánk azt, aki nem látható – mondható hitnek. Életrátevő módon hinni csak az Istenben érdemes. Miért? Mert
a) az Isten olyan Atyaként viszonyul hozzánk, aki társként tekint ránk a létezésben,
b) éppen ezért, az Isten mindig válaszol a felé irányuló vágyra és hitre,
c) az Isten mindig elérhető,
d) s nem utolsó sorban, az Istenben való hit a legjobb befektetés a boldogságra törekvő ember számára, mivel a boldogságtartalom tekintetében garantáltan ez biztosítja a legmagasabb „hozamot”.
Aki igazán hisz, képes megtapasztalható módon megjeleníteni a maga számára az Istent.

Az emberek azért akarnak Isten nélkül a lehető legjobban járni rövidtávon, mert nem tudják, hogy Vele örökéletre szólóan napról napra egyre jobban járnának.)

* * *

Még egy kérdés foglalkoztat, ami a kísértéssel kapcsolatos. Jézus életében szinte a fokozatosság elvét követi maga kísértés és amint látni fogjuk még, az eddigi legnagyobb még hátravan, amikor is felkérik egy új tanoda alapításával és vezetésével. Az írás nem tér ki magára a kísértés mivoltjára, de megkérdezem, hogy mennyire lehet jelen eseményeket Sátán fondorlatos munkálkodásának tekinteni, hogy eltérítse Jézust alászállásának céljától?

* * *

127. írás / 3. hozzászólás

Gábor megjegyzése a „szolgálat” témájában arra ösztönzött, hogy kicsit részletesebben kifejtsem, mit is gondolok erről.

A másokat szolgálni kifejezést én is használtam korábban. Azonban felismertem, hogyha mások szolgálata nem válik az életem természetes részévé, akkor ez a szolgálat kényszer marad – nem szeretem feladat. Ha viszont a másoknak és a másokért végzett szeretet cselekedetek az életem részévé válnak, akkor már nem feladatként és nem szolgálatként fogom megélni azokat. Nem az Isten törvényét kell tehát szolgálnom, hanem az Isten életét kell élnem.

Jézus biztos, hogy nem szolgaként tette az Atya akaratát a földön, hanem a fiaként, bennünket szeretve. Én sem szolgaként teszem a mennyei Atyám akaratát – amikor éppen teszem – hanem közös életünk megnyilvánulásaként.

A szolgálat kifejezés számomra a kényszer hatását sugallja annak ellenére, hogy tudom, a keresztény körökben az Isten szolgálata és az ember szolgálata kifejezés elterjedten használatos.
A szolga és a szolgálni kifejezések az én szótáramban nagyon közel állnak a másik ember kihasználásához.

Amíg az Isten törvényét szolgálom – s nem az Isten életét élem – addig még kívül vagyok az Isten szabad életén. Én úgy élem meg, hogy az Isten nem szolgál és nem kiszolgál bennünket, hanem gazdagít. Jézus mondott olyat az apostolainak, hogy Ő olyan közöttük, mint aki szolgál, de biztos vagyok abban, hogy ennek látszata közben nem szolgaként, hanem ajándékozóként, gazdagítóként élte meg magát. Jézus részéről a szolgálat a szeretet túlcsorduló ajándéka volt, s csak azért használta a szolgálat kifejezést, hogy az apostolaival megértesse, az a nagy a mennyországban, aki másokért él.

Amennyire szeretem és élem az Istent, annyira tapasztalom meg, hogy ő is szeret engem. Az Isten szeretete örömöt, békét és erőt adó módon van jelen a számomra. Amikor nem zárkózom el ezen isteni szeretettől, akkor az képessé tesz engem is arra, hogy az előttem álló emberre ne idegenként, hanem önmagamként tekintsek, s úgy akarjam neki a jót, mintha magamnak tenném azt.

Ha azért teszek meg valamit a másik emberért, hogy majd egyszer jutalmat kapjak az Istentől, akkor, az én felfogásom szerint, még önzésből cselekszem.
Istent szeretve és az Ő szeretetét érzékelve, képessé válok arra, hogy elfeledkezzem önmagamról – mármint a lusta és önző önmagamról. Csak így tudok őszintén fényt vinni más emberek életébe.

Ha jó szívvel tudok adni, akkor gazdagszom általa. Miért? Mert amíg azt élem meg, hogy adni tudok, addig azt bizonyítom magam számára, hogy nem vagyok szegény, mivel volt és van mit adnom. Elsősorban én nem pénzt adok, hanem időt, energiát, figyelmet és vigasztalást. Vigasztalást, hogy a másik ember is tudja, nincs egyedül, van mennyei Atyja, szeretik, s ha ő is akarja, akkor örökké boldog lehet.

A szeretet őszintesége, vagyis nem feladatként való megélése, nagyon fontos. Az anya azért tesz meg mindent, amit jónak lát a gyermeke érdekébe, mert szereti őt. Amíg a gyermek pici, addig az anya élete szinte egy a gyermeke életével. Az anya ezért úgy érzi, hogy amit a gyermekének tesz, azt magáért is teszi. 
Azért említettem ezt, mert Jézus is atyai szeretettel van irányunkban.

Azon szociális otthonokban, ahol az ápoló nem szereti azokat az embereket, akik a segítségére szorulnak, ott ezen emberek nem lesznek megfelelően ellátva. Minden ember érzékeny a szeretetre. Érzékeli, ha szeretik, ha elfogadják és érzékeli azt is, ha a nem. A kevesebb többnek látszik, ha szeretettel adják, a több pedig értéktelenedik a szeretet hiányában. A megnyilvánuló jó akarat képes a fontosság tudatát kelteni abban a személyben, akire ez a jóakarat irányul. A szeretet éltető erő.

Az Isten gyermekének fontosabb az, hogy szerethet, mint az, hogy szeressék őt az emberek. Miért? Mert az Isten gyermeke tudja és érzi, hogy az Isten szereti őt. Az Isten gyermekének elég az Isten szeretete ahhoz, hogy állapotszerűen szeretni tudjon. (Megjegyzem, hogy bár az Isten feltétel nélkül szeret, de nem buta módon teszi ezt.)

Aki nem az Istenből merít erőt a mások felé irányuló gyakorlati szeretethez, előbb vagy utóbb elfárad, megterhelődik és kiég.

A „szolgálatnak” a szeretet erejéből és az adás öröméből kell táplálkoznia. Az örömöt eredményező adást a magam részéről nem nevezem szolgálatnak, hanem inkább szeretetnek, jócselekedetnek, építésnek, buzdításnak, vigasztalásnak, lélekgazdagításnak.

Számomra Jézus kijelentése is ezt a megközelítést támasztja alá. Jézus nem azt mondja, hogy úgy szolgáljátok egymást, ahogy én szolgáltalak titeket, hanem ezt: „úgy szeressétek egymást, mint ahogy én szerettelek titeket.” /180.1.4./

* * *

127. írás / 4. hozzászólás

Tamás felvetette, hogy nem a kísértő munkája volt-e a damaszkuszi szellemi iskola vezetésének felkínálása. Véleményem szerint, ez nagyon is elképzelhető. Ha ezen iskola vezetését Jézus elvállalja, akkor csak beszélhetett volna arról, amit a népe között élve meg is cselekedett.

Kaligasztia akkor még működött a földön és mindenre kész volt annak érdekében, hogy Jézust eltérítse a küldetésétől.

Az iskola keretei között való működés bezárta volna Jézust az elvek világába és nem tudott volna olyan hatást gyakorolni az e világban élő emberekre, mint amilyet gyakorolt.

Nagyon is valószínű, hogy abban az időszakban, amikor a lázadó közteslények még megszállhattak embereket, volt olyan terve is a Megtévesztőnek, hogy Jézust – bizonyos emberek befolyásolása által – beterelje az elméleti tudományok elefántcsonttornyába.

Jézust már akkor el akarták téríteni a küldetésétől, amikor kisgyermek volt. Például Heródes döntése által, aki megölette a két évnél fiatalabb fiúgyermekeket Betlehemben. Vagy azon emberek által, akik arra akarták rábírni Jézus szüleit, hogy maradjanak Alexandriában. Lehetett az emberi szándék jó vagy rossz, a kísértő – a saját céljai érdekében – rá tudott ezekre erősíteni ott, ahol erre lehetősége volt.

Azt, hogy tényleg történt-e ilyen befolyásolás, nem tudom bizonyítani. A lényeg, a kísértő helyzet helyes kezelése az Isten bevonásával.

Jézus – ahogy a 128. írásban majd olvashatjuk – jól kezelte a szellemi iskola vezetésének felkínálását.

128:4.2 „De ő nem állt kötélnek. Jól tudta, hogy a földi küldetését nem támogathatják oktatási intézmények; tudta, hogy a legkisebb mértékben sem szabad alávetnie magát az "emberek tanácsainak", legyenek azok bármily jó szándékúak is.”