Jelenlegi hely

130. Úton Rómába

 

130. írás / 1. hozzászólás

1) 130:0.5 „A Mediterránumban tett utazás alatt Jézus naponta nagyjából a fél napját Ganid tanításával és Gonod üzleti tárgyalásain és egyéb összejöveteleken való tolmácsolással töltötte.”

(A fenti idézet arra ösztönzött, hogy összeszedjem azokat a foglalkozásokat, amelyeket Jézus is űzött illetve kipróbált.

Ezek: ács, asztalos, halász, fazekas, kovács, tanító és vándortanító, tolmács, karavánvezető, hajótervező, lélekgyógyász, gyógyító. A kedvtelés szintjén Jézus foglalkozott még hárfazenéléssel és rajzolással is. Bizonyára voltak még más mesterségek is, amelyeket Jézus kipróbált, azonban nekem most csak ennyi jutott eszembe. Érdekes, hogy bár Jézus kertészkedett az otthoni kiskertben, a földműveléssel nem nagyon foglalkozott. Azonban voltak földművelésre vonatkozó ismeretei, ugyanis mondott ezzel kapcsolatos példázatokat. Ilyen például a megvetőről szóló példázat, vagy a bő termés érdekében a földben meghaló magról szóló beszéd.)

2) 130:2.10 „Ugyanezen a napon hallottuk először azt a nagy jelentőségű igazságot, mely mai szavakkal megfogalmazva a következőt fejezte ki: "A sajátakarat az emberi elme azon megnyilatkozása, mely lehetővé teszi, hogy az alanyi tudat tárgyilagosan fejezze ki önmagát és megtapasztalja az Istenhez való hasonlatosság iránti vágyakozás élményét." És ugyanebben az értelemben képes minden gondolkodó és szellemi elmével felruházott emberi lény teremtővé válni.”

(A fentiek alatt azt értem, hogy az értelem irányította akarat képes alkotóvá tenni az embert. Olyanná, aki értéket hoz létre. Az Atya Isten teremtő és fenntartó Isten. Véleményem szerint, az Atya nekünk adományozott szellem része, a lelkünkkel való egyesülést követően sem fog lemondani a teremtésről. Hogy ez mit jelent, és a most ismert alkotó képességünkön túl milyen módon és mértékben válunk majd alkotó-teremtővé, jelenleg nem tudom.

A bennünk élő Atyarésszel való első közös alkotásunk az, hogy létrehozunk és felnövesztünk egy új minőséget, az emberi lelket. A lelkünk pedig akkor lesz kész az Atyarésszel való végleges és tökéletes egyesülésre, ha elegendő tanúságot tett arról, hogy a legfontosabb számára a mennyei Atya akaratának keresése és megélése. 
A mennyei Atya akarata nem a papok vagy más emberek akarata, bár egybe eshet azzal. A mennyei Atya akarata személyes módon válik nyilvánvalóvá az azt kereső számára.)

3) 130:3.7 "Az igazi tanító az értelmi összeszedettségét örök tanulónak megmaradva tartja fenn."

(Vagyis az igazi tanító úgy képviseli a meglátott jót, hogy közben nyitott marad a még jobb meglátására és befogadására. 
Valakiről vagy valamiről csak annyit taníthatunk, amennyit képesek voltunk meglátni belőle. Ezért soha nem leszünk képesek valakiről vagy valamiről a teljességet tanítani. Így, ha akarjuk, ha nem, valójában csak irányokat tanítunk, képletesen szólva, mikor tanítunk, csak „rámutató ujj” lehetünk. Csak azt érdemes tanítani, ami számunkra is fontos és hasznos. Ha így teszünk, biztos, hogy élményszerűen tudunk majd beszélni arról, ami bennünket is foglalkoztat.

A tanítás nem csak ismeretközlés, hanem az érdeklődés felkeltése és a hallgatóság ösztönzése is. Ennek több eszköze lehet. Ezek között hasznosnak látom a saját, témára vonatkozó kereséseink izgalmának és a találásaink örömének megosztását is.)

4) 130:4.2 „A világegyetemi valóság forrása a Végtelen. A véges teremtés anyagi dolgai a paradicsomi Mintának és az örökkévaló Isten Egyetemes Elméjének tér-idő tükröződései. Az okozati folyamat a fizikai világban, az öntudat az értelmi világban és a fejlődőképes sajátlényeg a szellemi világban - vagyis mindezek az egyetemes léptékben mért, örök kapcsolatban lévő és tökéletes minőségben és isteniségi értékben megtapasztalt valóságok - alkotják a Legfelsőbb valóságát. De egy örökké változó világegyetemben az okozati folyamat, az értelem és a szellemtapasztalás Eredeti Személyisége változatlan, abszolút. Még a határtalan értékek és az isteni minőségek örök világegyetemeiben is minden dolog megváltozhat, és gyakran meg is változik, kivéve az Abszolútokat és azt, ami elérte a fizikai állapotot, az értelmi befogadást vagy a szellemi önazonosságot, mely pedig abszolút.”

(A fentiek megértése komoly munkát kíván. Lépésről lépésre megpróbálom a magam nyelvén kifejteni azt, amit Jézus fenti szavaiból megértettem.

„A világegyetemi valóság forrása a Végtelen.” 
Az anyagnak és mindannak, amit mi valóságnak gondolunk – a végtelen a forrása. Az érthető, hogyha létezik a végtelen és létezik a véges, akkor a végesnek a végtelenen belül kell léteznie.

„A véges teremtés anyagi dolgai a paradicsomi Mintának és az örökkévaló Isten Egyetemes Elméjének tér-idő tükröződései.”
Jézus szavai szerint, a véges anyag a teremtés által létezik. Az anyagi teremtés részben tükrözi a Paradicsom felépítésének és működésének Mintáját. Részben pedig az örökkévaló Isten Egyetemes Elméjének működését tükrözi a tér és az idő keretei között. Az anyagvilág tehát tükröződés: a kivetülő energiák rendszert alkotó és rendszerben működő tükröződése.

Ez számomra azt is jelenti, hogy mi azáltal létezünk, hogy az Isten gondol ránk. Mindig gondol ránk, folyamatosan gondol ránk.

Jézus azt mondja, hogy van egy paradicsomi minta, amely alapján az anyagi világ felépül. Gondolom, az isteni minta alapján felépült anyagi világ rendszerének tökéletességét és önmagán túl mutató voltát látva vált több, anyagot kutató tudós is istenhívővé. Ők nyilván a „művet” látván, feltételezték, hogy alkotónak is lennie kell.

Mi, ha látni akarjuk magunkat, tükörbe nézünk. Úgy gondolom, hogy az Isten, ha látni akarja önmagát, az anyagvilág tér-idő tükröződéseinek rendszere által kaphat képet önmagáról.

A mi erkölcsi értékünket szintén egy „kivetítés” mutatja meg, a magatartásunk.

Az anyagi világ tehát hasonlít a vetített képhez. Ma úgy gondolom, hogy a végtelen tudat ahhoz hasonlóan hozhatja létre az anyagvilágot felépítő energiamintákat, mint ahogy mi a gondolatainkat. A kigondoló isteni tudat valóság, mint ahogy a mi világunk fogalmai szerint a film, a vetítő és a fény is valóságosnak mondható. Ahogy egy gondolatunk csak addig él számunkra, ameddig energiát adva neki rágondolunk, úgy a mozgókép szereplői is csak addig táncolnak a falon, amíg a vetítés tart. 
Persze, az elmúlás veszélye csak addig áll fenn az ember számára, amíg a lelke nem egyesül az Isten vele élő, öröklétű szellemével. Az a véleményem, hogy amint az ember lelke egyesül az Atya szellemével, sajátos módon maga is belép majd a teremtő és fenntartó Isten valamilyen szerepkörébe. Valószínűleg ez a szerep az Atya akaratának megtételével lesz kapcsolatban.

Az anyagvilág valóság élménye hasonlítható az álomtapasztaláshoz is. Nekem már voltak, s bizonyára másoknak is voltak már olyan álmai, amelyek teljesen valóságosnak tűntek. S csak az ébredést követően állapíthattuk meg csodálkozva azt, hogy ezek a gondolatképek mégsem voltak valóságosak, nem tartoztak az általunk ismert fizikai világ valóságához.

Véleményem szerint, az anyagi világ az Isten számára nem egy kész állapot, hanem folyamatosan alakuló valóság. Úgy vélem, hogy az Isten a működtető törvényeken keresztül gondol az anyagi világra. Ez lehetőséget ad az anyagvilágnak arra, hogy e törvények által és azok keretei között fejlődést mutasson. Tehát az anyagvilág, a számára biztosított keretek között rendelkezik mozgás szabadsággal, fejlődési lehetőségekkel. Az élettelen anyag pl. képes élővé alakulni, képes az élet hordozására. A szerves, vagyis az élő anyag is szervetlen anyagokból épült fel az idők folyamán. Jézus ember lelkét és isteni szellemét is anyagtest szolgálta a földi élete során.

„Az okozati folyamat a fizikai világban, az öntudat az értelmi világban és a fejlődőképes sajátlényeg a szellemi világban - vagyis mindezek az egyetemes léptékben mért, örök kapcsolatban lévő és tökéletes minőségben és isteniségi értékben megtapasztalt valóságok - alkotják a Legfelsőbb valóságát.”
Az Isten tehát épít az ok-okozati működésre, az öntudatra és az öntudattal bíró sajátlényeg fejlődőképességére. E három működésmód megtapasztalt valóságát egyesíti majd magában a Legfelsőbb Isten.

Az ok-okozati működés a fizikai világ jellemzője, az öntudat az értelem világára jellemző, a fejlődőképes sajátlényeg pedig a szellemi világ jellemzője. Ezek együttesen alkotják majd a Legfelsőbb Isten valóságát.

E három ismérv jelenleg a következőket jelenti számomra:
– Az „ok-okozat” világa számomra elsődlegesen azt jelenti, hogy az anyagi világ rendszerben, következményeket eredményező törvények alapján működik. Vagyis a működtető törvények és az adott helyzet ismeretében az anyagi világ történései kiszámíthatók. Ezért létezhetnek a tudományok, sőt, az időjárás előrejelzés is. Az ember felismerte azt is, hogy az adott feltételek megteremtésével és a működtető törvények ismeretében, az anyagi világ változtatható, uralható.

– Az „öntudat” léte kifejezés számomra azt jelenti, hogy az anyagvilág talaján is képes létezni az öntudattal bíró értelem, vagyis esetünkben, az ember. Az anyagvilág „durva” talaján tehát finom valóságok épülnek egymásra. Ez alatt azt értem, hogy az értelmes gondolkodás anyagi eszköze az agy, az agyát használó ember pedig képes arra, hogy a mennyei Atyja benne élő szellemével együtt egy öröklétre alkalmas lelket építsen.

– Az „öntudattal bíró sajátlényeg fejlődőképessége” pedig számomra azt jelenti, hogy az értelmes ember a lelke által képes arra, hogy túlélje az anyagi test pusztulását, sőt, az Isten szellemével egyesülve arra is képessé válik, hogy örökké tartóan, istenszerű életet éljen.

Jézus szavai alapján azt látom, hogy a fizikai világot a szellem világával az értelem köti össze. 
Az anyagot a Szellem elméje hozta létre és tartja fenn. Az ember pedig, mint az anyagvilágban ébredő értelem, újra visszatér a Szellemhez, új élményekkel és tapasztalatokkal gazdagítva Őt.

Durván fogalmazva, a Szellem megkapja a tapasztalat közvetlen élményét, az ember megkapja az Isten szellemét, és mindketten megkapják egymást is. Örökre és visszavonhatatlanul.
Amennyire megértem, az előbb írt folyamat következtében jön létre a Legfelsőbb valósága.

Jézus szavai alapján azt látom, hogy az anyagi világ nem különül el éles határral a szellemi világtól. Már csak azért sem, mert azt a Szellem Elméje hozta létre és tartja fenn. Az emberi értelem az anyagból tekint a szellemi felé. Az anyagi felépítéséből és működési rendszeréből a gondolkodó ember képes következtetéseket levonni az Isten működésére és szándékára. Erre utalva mondhatja a több ezeréves bölcsesség: „amint lent, úgy fent”.

Jézus szavai számomra azt is közlik, hogy az anyagi világ törvényeinek talaján álló fejlődőképes értelem érdekes az Isten számára. 
A bolygók növényi és állati élete nem öncélú. Ezeknek az a feladata, hogy élhető környezetet és megfejthető üzeneteket biztosítsanak az Isten után vágyni képes ember számára. Az Isten a gyermekei felnövesztése érdekében hoz létre növényi és állati életet a bolygókon.

Az Isten kíváncsi a gyermekeire, fontosak számára. Ez az érdeklődés és nyitottság mindenképpen visszahat az Istenre.

E visszahatás következtében új valóság jön létre az Istenben, a tapasztaló, megismerő Isten. Ezt nevezi Jézus Legfelsőbb Istennek. Bár a világ változik, az Isten gyermekeinek tapasztalatát magában egyesítő Legfelsőbb Isten személye változatlan marad majd. Megjegyzem, a mi egyedi személyiségünk is megmarad, bár a földi életünk során különböző tapasztalatok birtokába jutunk.

A tapasztalatok fontosságát jelzi, hogy Jézusnak is bele kellett bújnia az anyagba ahhoz, hogy a teremtményei világáról személyesen szerezhessen tapasztalatokat. 
Mindannyian tapasztalatból tudjuk, hogy más az, ha beszélnek nekünk egy utazásról és más az, ha mi magunk utazunk.)

5) 130:4.3 „A legmagasabb szint, ameddig valamely véges teremtmény eljuthat, az Egyetemes Atya felismerése és a Legfelsőbb megismerése. És a végleges beteljesülési besorolású lények még ez után is tapasztalják a fizikai világ mozgásaiban és az annak anyagi jelenségeiben bekövetkező változást. Hasonlóképpen továbbra is tudatában vannak a sajátlényeg előrelépésének a szellemi világegyetemi folyamatos felemelkedésben, valamint a növekvő tudatosságnak az értelmi mindenségrend egyre mélyebb tiszteletében és az arra való válaszadásban. Csak az akarat tökéletességében, összhangjában és osztatlanságában válhat a teremtmény eggyé a Teremtővel; és ezt az isteniségi állapotot a teremtmény kizárólag úgy érheti el és tarthatja fenn, ha az időben és az örökkévalóságban tovább élve következetesen a Teremtő isteni akaratához igazítja véges személyes sajátakaratát. Mindig az Atya akaratának megcselekedésére irányuló vágynak kell a legfontosabbnak lennie a lélekben és ennek kell uralnia az Isten felemelkedő fiának elméjét.”

(Az Atya Isten felismerhető, a Legfelsőbb Isten pedig megismerhető lesz a fejlődő ember által. Az ember, mint az Egyetemes Atya felemelkedő gyermeke, sok mindent felismerhet majd a mennyei Atyjából, de nem mindent. Ez persze így van rendjén, mivel mi származunk az Atyától, s nem az Atya tőlünk.

Más a helyzet a Legfelsőbb Isten megismerhetőségével. Az élményanyagát tekintve, Ő tőlünk, belőlünk is származik. Mivel mi is közreműködünk a most is tartó kialakulásában, így a Legfelsőbb Isten az emberből fejlődő istengyermek számára majdan teljesen megismerhető, megérthető lesz.

A mai tudásom alapján úgy látom, hogy míg az Egyetemes Atya a végtelen számú lehetőségek összességét birtokolja, addig a Legfelsőbb Isten a megvalósult lehetőségek összességének birtoklója lesz.

Valójában minden, Jézust követő ember az Atyából kiinduló, megvalósulás alatt álló lehetőségnek is mondható.

Egy dologban lehetek tökéletesen egy az Egyetemes Atyával, ha az akaratomat, szabad akaratomból, tökéletesen alárendelem az Ő akaratának.)

6) 130:4.4 „A teremtményi tapasztalás minden igaz értéke a felismerés mélységében rejtezik.”

(E kijelentés kapcsán felvetődött bennem a kérdés, hogy miért eredményezhet ugyanazon külső ok más és más hatást az egyes emberekre? Miért vált ki belőlük ugyanazon történés más és más tapasztalatot?

Egy tapasztalatot mindenki a saját „szűrőjén” keresztül fogad be. Már ez egyénivé teszi a tapasztalat érzékelését. Aztán a fogadó „talaj” is különböző lehet mindegyikünk esetében. A saját szűrőnket, vagyis a látásmódunkat, a belső, fogadó „talajunk” milyensége határozza meg. A belsőnk állapota pedig a következőktől függ:
- hogy milyen beállítódást, milyen működésmódra való hajlandóságot örököltünk, 
- hogy milyen hatások értek bennünket addigi életünk során és 
- hogy milyen mértékben működtünk-működünk együtt az Isten kegyelmével, szeretetével.

Mivel a fentiek együttesét egy ember sem ismerheti a másik ember esetében, ezért nem ajánlatos ítélkezni egy másik ember felett.)

7) 130:4.10 „A tudás az anyagi vagy tényfeltáró elme területe. Az igazság az Isten megismerésének tudatában lévő, szellemileg felruházott értelem területe. A tudás kimutatható; az igazság megtapasztalható. Tudást az elme birtokol; az igazság a léleknek, a fejlődő önnön valónak a tapasztalása. A tudás a nemszellemi szint rendeltetése; az igazság a világegyetemek elme-szellemi szintjének vetülete. Az anyagi elme szeme a tárgyi tudás világát érzékeli; a szellemiesült értelem szeme az igazi értékek világát észleli. E két összehangolt és egyeztetett nézőpont láttatja a valóság világát, melyben a bölcsesség a fejlődési személyes tapasztalások függvényében értelmezi a világegyetemi jelenségeket.”

(Számomra az igazság az, amit én annak látok. Az igazság számomra magában foglalja a tudást, azonban azt nem célnak, hanem eszköznek tekintem. Ahogy a szellem több az értelemnél, úgy az igazság is több a tudásnál. A szellem azt is tudja, hogy mire érdemes használni a tudást, mint eszközt. Ha az Isten Szellem és én Őt szeretetként ismerem, akkor a tudásomat az Isten dicsőségére, a magam megelégedésére és az emberek javára érdemes használnom.)

8) 130:4.14 „A Végtelen tökéletlen és véges felfogása, melyet az ideigvaló és korlátolt teremtményi elme alkot meg, önmagában és önmagától fogva magvában rossz. Mindezen eredendően meglévő értelmi összhanghiányok és szellemi hiányosságok megfelelő szellemi orvosolásának igazolatlan elégtelenségéből eredő növekvő mértékű hiba viszont egyenlő a tényleges rossz megjelenésével.”

(A véges elme, mivel korlátolt és tökéletlen, képes a Végtelen Istent félreérteni, sőt tagadni. Ennek lehetősége benne van a korlátoltan működő elmében. A tényleges rossz akkor jelenik meg egy értelmes lény magatartásában, ha szándékosan az Isten akarata ellen tesz. Pedig az Isten működésmódja megérthető. Belátható az, hogy az Isten az akarata által szolgálja a gyermekei érdekeit. Az Isten általános működésmódja minden gyermeke érdekét egyszerre szolgálja.

Az állapotszerűen fennálló, Isten elleni tudatos lázadás gőgből fakad. A gőg az önzés olyan abroncsa, amelyre belülről az van írva: „Én aztán vagyok valaki!” Azonban kívülről ez az abroncs olyan rácsokból álló börtönnek látszik, amelyet belülről zártak be.)

9) 130:4.15 „Minden nyugvó, halott fogalom magvában rossz. A viszonylagos és élő igazság véges árnyéka folytonos mozgásban van. Az állandósult fogalmak változatlanul hátráltatják a tudomány, a politika, a társadalom és a vallás fejlődését. Az állandósult fogalmak jelenthetnek bizonyos mértékű tudást, de nem tartalmaznak elég bölcsességet és híján vannak az igazságnak. De ne engedd, hogy a viszonylagosság fogalma félrevezessen és így ne ismerd fel a mindenségrendi elme irányította világegyetemi összhangteremtést, és a Legfelsőbb energiája és szelleme révén gyakorolt kiegyenlített felügyeletét.”

(Az ember képes arra, hogy valamilyen tudatot, fogalmat, képet alkosson magában a Szellem magasabb szintű működéséről. Fel kellene ismerni, hogy az emberi tudást a szellemihez kell igazítani annak érdekében, hogy egyénileg és közösségileg is a legnagyobb „hasznot” nyerhessük a létezésből. A Szellem bölcsessége nem bölcselkedés, hanem gyakorlatban is hasznosítható tapasztalat.

A földi hatalmak komoly háborúkat folytattak és még ma is komoly befolyásolással élnek annak érdekében, hogy nyersanyagokhoz, energiaforrásokhoz, tiszta vízhez, termő területekhez és biztos piacokhoz jussanak. S eközben figyelmen kívül hagyják a legnagyobb jelen levő erő- és bölcsességforrást, az Isten Szellemét. Pedig ha a Szellem által mutatott bölcsességet és igazságot figyelembe véve élnénk, lehetnénk mindannyian a leggazdagabbak minden értelemben. Mert ott látnánk az értéket, ahol eddig nem: vagyis az Istenben és az emberben. S abban találnánk elégedettséget, amiben eddig nem: vagyis örömmel tennénk a másik ember öröméért és mi magunk is örülni tudnánk az ő örömének. Mint egy családban, melynek tagjai szeretik egymást.

Az Isten látásmódját használva könnyebben felismernénk az anyag működésének elveit is, és az ebből fakadó tudást használva az emberiség könnyedén kielégíthetné a nyersanyag, energia és élelem igényét.)

10) 130:6.1 „Mialatt a hegyekben időztek, Jézus hosszan elbeszélgetett egy félénk és levert fiatalemberrel. A társaival való együttlétek nem hoztak számára vigasztalást, nem öntöttek belé bátorságot, így a hegyek magányát választotta; kétségbeesés és kisebbrendűségi érzések között nőtt fel. Mindezeken túl számos nehéz körülmény mélyítette a fiú lelki válságát, például amikor tizenkét éves korában átélte apja elvesztését. Találkozásukkor Jézus így szólította meg: "Üdvözlégy, barátom! Miért lógatod az orrod egy ilyen gyönyörű napon? Ha történt veled valami rossz, akkor talán tudok segíteni valamiképpen. Igazi öröm lenne számomra, ha szolgálatommal valóban segíthetnék." ”

(Érdekes, hogy Jézus barátjaként szólít meg ismeretlen embereket, sőt azt is barátjaként szólította meg, aki Őt az igazságtalan bírái előtt arcon ütötte. „184:1.6 Barátom, ha rosszat mondtam, szólj a rossz ellen; de ha igazat szóltam, akkor miért kell megütnöd?" 
Miért tesz így Jézus? Véleményem szerint azért, hogy kifejezze a jó szándékát és azt, hogy a maga részéről kész arra, hogy a barátság nemes fogalmát illő tartalommal töltse meg. Jézus számára a másik ember barátként való megszólítása nem üres szóhasználat. Jézus e megszólítással ténylegesen barátságot kínál a másik emberrel való viszonyában.

Ideillenek Jézus következő mondatai is:
"Érdeklődéssel fordulj embertársaidhoz; tanuld meg szeretni őket és keresd annak lehetőségét, hogy tehess értük olyasmit, amiről biztosan tudod, hogy ők is akarják," majd pedig idézte a régi zsidó mondást - "Aki barátokat akar, annak barátságosnak kell mutatkoznia.")

* * *

130. írás / 2. hozzászólás

1. Mondj példákat arra, hogy Jézus miként épített ki olyan barátságot, mely komoly következményekkel járó szellemi tanítások átadásához vezetett. Meséld el ezeket a történeteket. Vajon nem hasonlóképpen kell cselekednünk nekünk is?

(Jézus bizalmat ébresztett, bizalmat kapott és nem élt vissza a kapott bizalommal. Minden ember vágyik a figyelemre, a szeretetre és az elfogadásra. 
Az a véleményem, hogy amint minden félelem mögött valamilyen módon a haláltól való félelem húzódik meg, úgy a másik ember figyelmének felkeltését a szeretet utáni vágy mozgatja az emberekben. 
A gyermekek esetében ez a működés egyértelműen megfigyelhető. A gyermek a legkülönbözőbb módon képes magára vonni a szülei vagy mások figyelmét, ha önként nem kapja meg a figyelmet, a törődést, vagyis a szeretetet.

Az Isten számára minden gyermeke egyformán fontos, hiszen mindegyik gyermekéből csak egy van. Nincs két egyforma gondolkodású ember, nincs két egyforma lélek. Minden személyiség egyedi.

Jézus működését figyelve úgy látom, hogy a barátság, mint gyümölcsöző emberi kapcsolat, a következő lépések által alakulhat ki: 
- kölcsönös érdeklődés, 
- kölcsönös megértés, 
- kölcsönös megszeretés és 
- egymás kölcsönös segítése.

S ami a barátság kialakulásához szükséges volt, az kell a barátság fennmaradásához is, mégpedig állapotszerűen: érdeklődés, megértés és a segítő magatartás által is megnyilvánuló szeretet.)

2. Mit nevez itt Jézus „az élet legmagasztosabb tapasztalásának” (130:2.6)?

(És Jézus így válaszolt: "…aki ismeri Istent, annak senki sem idegen. A mennyei Atya megtalálásának tapasztalása megtanít arra, hogy minden ember a testvéred, és mi különös van abban, hogy az ember fellelkesül az újonnan felfedezett testvéreivel való találkozástól? Az ember fivéreit és nővéreit és az ő gondjaikat megismerni, és megtanulni szeretni őket, ez az élet legmagasztosabb tapasztalása.")

3. Hogyan szerezhetünk barátokat (130:7.2)?

(Jézus szerint: "Érdeklődéssel fordulj embertársaidhoz; tanuld meg szeretni őket és keresd annak lehetőségét, hogy tehess értük olyasmit, amiről biztosan tudod, hogy ők is akarják," majd pedig idézte a régi zsidó mondást - "Aki barátokat akar, annak barátságosnak kell mutatkoznia.")

4. Hogyan támasztja fel Jézus Fortune hitét (130:6)?

(1. lépés: Jókedvű üdvözlés, a segítség felajánlása.

2. lépés: Az elzárkózó magatartás észlelésekor Jézus feladatot kínál a fiúnak oly módon, hogy taglalja a saját rászorultságát – tájékozatlanságát e vidéken – és közben kiemeli Fortune felkészültségét, helyismeretét.

3. lépés: Miután Jézus engedte, hogy a rászoruló fiú segítsen neki – a kölcsönösség elve alapján – maga is viszonozza a segítséget abban, amiben Fortune ott és akkor a legnagyobb rászoruló volt.

Jézus azzal erősíti a fiút, hogy elmondja, nem lesz egyedül, ha az értelmét és az épp testét maga és az embertársai szolgálatába állítja. Hangsúlyozza a fiú számára, hogy bár most még szomorú a csalódásoktól és fél az élet akadályaitól, de amint a tevékeny jóakarata által felismeri majd, hogy ő is az Isten gyermeke, újjá fog születni szellemben és innentől a gondok inkább erősíteni fogják, a nehézségeket pedig cselekvésre sarkalló kihívásokként fogja megélni. Jézus elmondja még, hogy az ilyen élet örök, és az Isten fenséges, örökkévaló szolgálatában teljesedik majd ki.)

5. Miképpen segít Jézus Ezrának az Isten megismerésében (130:8.2)?

(Jézus az Isten megismerésére biztatta Ezrát oly módon, hogy az Írás idézése által egy három lépésből álló utat vázolt fel számára, az Isten – ember kapcsolat kialakítása érdekében.

1. lépés: Az Isten megismerésére való törekvés soha nem eredménytelen, ha a keresést őszinte vágy mozgatja.
'Keresel és megtalálsz engem, ha teljes szíveddel keresel'.

2. lépés: Isten válaszol a keresőnek, amely által a kereső megtapasztalható módon éli át az Istenhez tartozását.
'És én szívet adok neked, mellyel megismersz engem, hogy én vagyok az Urad, és te az én népemhez tartozol majd, és én leszek a te Istened'.

3. lépés: Az Istent megismerő embernek is jóra törekvővé kell válnia a cselekedetei által és őszintévé az Istennel való viszonyában, amennyiben élő kapcsolatot akar ápolni Vele.
'Lenéz ő az emberekre, és ha bármelyikük azt mondja: Vétkeztem, és elrontottam azt, ami jó, és ez nem vált javamra, ekkor az Isten megszabadítja az ő lelkét a sötétségtől, és meglátja a fényt'.)

6. Ismertesd vázlatosan a valóságról folytatott beszélgetésben elhangzott tanítást.

(Az anyag energiának is mondható. Ez az energia az Isten valóságának, az Ő gondolkodási mintáinak a tükröződése. Az anyag világa és az Isten Szellem világa közötti hidat az anyagban élő, de az Isten szellemvilága felé törekvő értelmes lények képezik. 
Az Egyetemes Isten a lét forrása, a Legfelsőbb Isten pedig a létezés és a jóra törekvés gyakorlati tapasztalatait egyesíti majd magában. Az Egyetemes Isten felismerhető lesz, a Legfelsőbb Isten pedig megismerhető lesz számunkra.

Ma úgy gondolom, hogy az anyag világa, mint az isteni tapasztalat léttere, örökre megmarad.)

7. Mit tudhatunk meg ebből az írásból a rosszról?

(Rossz tett az, ha valaki tudva és akarva teszi annak ellenkezőjét, amit az Isten jónak lát, és esze ágában sincs megbánni azt. Vagyis rossz tett az, amit szándékosan az Atya akarata ellen tesznek. Az Atya akarata soha nem önző, mindig mindenkit ajándékozni akaró, felkínáló akarat. Aki az Atya akarata ellen szegül, az Isten ajándékozó akaratával helyezkedik szembe. Az Atya nem kiszolgáló módon ajándékoz meg bennünket, hanem együtt szolgáló módon. Az Istennel való kapcsolat tehát részünkről is odaadottságot, erőfeszítést igényel, ugyanis gyermekeiként csak így lehetünk a társai, a partnerei is.)

8. Mi történik, ha elmenekülünk a kötelességünk elől (130:1.2)?

(„…akkor közvetlenül olyan hatásoknak tesszük ki magunkat, melyeket nem az igazság hatalmai és az igazságosság erői irányítanak. A kötelességtől való menekülés az igazság feláldozása. A fény és élet szolgálatától való menekülés csakis az önzőség bonyolult tömegeivel való gyötrelmes küzdelmekbe torkollhat, melyek lényegében a sötétségbe és a halálba vezetnek”.)

9. Milyen lehetőségeink vannak, ha azt látjuk, hogy olyasvalaki szerez hatalmat felettünk, aki nem az igazság útjait követi (130:2.4-2.5)?

(Ha valakinek a rossz viselkedése bosszant bennünket, és valamiért nem tudunk a hatása alól kivonulni, akkor érdemes ezen a rosszon a jóság ereje révén felülkerekedni. Aki a rosszra jóval felel, átveheti az irányítást a rossztól.

Jézus utóbb példákat is mondott arra, hogy mit ért ez alatt.

159:5.9 "Amikor ellenséged arcul üt, ne állj ott dermedten és tétlenül, hanem határozott kiállással tartsd oda a másik arcodat; azaz, tevékenyen tedd meg a lehető legjobb dolgot, hogy a tévelygő testvéredet áttereld a rossz útról az igaz élet jobb útjaira." Jézus megkívánta a követőitől, hogy határozottan és tetterősen válaszoljanak minden élethelyzetre. A másik orca odatartása vagy bármely efféle tevőleges cselekedet, kezdeményezést igényel, nyomatékos, tevékeny és bátor megnyilvánulást tesz szükségessé a hívő személyisége részéről…

159:5.11 Amikor Jézus arra utasította az apostolait, hogy ha valaki elveszi a kabátjukat, ajánlják fel a másik ruhájukat is, akkor nem is annyira egy valóságos második kabátra utalt, hanem arra az eszmére, hogy valami hasznosat tegyenek a rosszat tevő megmentése érdekében a megtorlás régi tanácsa - a "szemet szemért"… helyett…

159:5.15 Az egyik apostol egyszer megkérdezte: "Mester, mit tegyek, ha egy idegen arra kényszerített, hogy egy mérföldön át cipeljem a csomagját?" Jézus azt felelte: "Ne ülj le zihálva, s közben csendesen morgolódva az idegen miatt. Igazságosság nem ered az ilyen közömbös hozzáállásokból. Ha nem jut eszedbe semmilyen eredményesebb cselekedet, akkor legalább még egy mérföldön át viheted a csomagot. Az biztosan gondolkodóba ejti a becstelen és istentelen idegent.")

10. Miért nem igyekezett Jézus nyilvános tanítói szerepet vállalni (130:5.3)?

(Jézus arra törekedett, hogy a mennyei Atyja akaratát tegye. Jézus ideje a nagy jelentőségű döntések vonatkozásában mindig akkor jött el, amikor azt, a mennyei Atya is jónak látta.)

11. Mi volt a keresztény igehirdetésben az, ami vonzóvá tette a kereszténységet azok számára, akiket Jézus tanított?

(Jézus a bírálat helyett a másik emberben meglevő jó erősítésére tette a hangsúlyt.)

12. Mi a módja annak, hogy az ember az Isten társává váljon a teremtésben (130:2.10)?

(Hogy akaratát az Isten akaratához igazítsa.)

13. Miért lettek volna készek az ázsiai vallási csoportok befogadni a korai keresztény egyház keleti ágának jézusi tanításait, és miért nem fogadták volna be a nyugati ágét (és miért nem fogadják el a mai kereszténység tanításait)? Vö. 130:2.3, 130:3.3.

(A kereszténység keleti ága képviselte Jézus tanításait a leghűségesebb módon. A nyugati ág keresztény tanításában – Pál tevékenysége következtében – a tanítása helyett Jézus, mint megváltó személy került előtérbe. Így az általa elénk élt magatartása, mint követendő minta, másodlagossá vált. Sajnos, Pál azon hatása, amellyel akaratlanul is Jézus szándékát gyengítette, még ma is meghatározza a kereszténység nyugati ágának működését.)

14. Milyen meghatározást ad Jézus Ganidnak a korabeli vallások értékeire (130:3.10)? Mennyiben használható meghatározás ez ma is?

(A korabeli vallások „az embert Isten megtalálására és az Örökkévaló megismerésének élő megtapasztalására késztetik.” Vagyis, bár a Jézus korabeli vallások alkalmasak voltak arra, hogy az embereket az Isten keresésére ösztönözzék, azonban az értelmet is megnyugtató Istenre találás, csak a Jézus által mondott vallás útján lehetséges. Ez kimondja, hogy az Isten a mi szerető mennyei Atyánk, mi pedig egymásnak a testvérei vagyunk. A Jézus útján járók megtapasztalhatják az Isten szeretetét és a mások szolgálatában rejlő örömet.)

15. Válassz ki valamely résztanítást a Jézus által a valóságról, az időről vagy a térről közreadottakból, és vesd össze a könyv első három részében közölt, tárgybani tanításokkal. Találsz-e lényegi eltéréseket? Befolyásolta-e Jézus mondanivalójának tartalmát az, hogy éppen kinek fejtette ki az adott tanítást?

(A könyv első három részében közölt tanítások részletesebbek, éppen ezért számomra jobban érthetőbbek. Persze, az érthetőséget az is segíti, hogy nem először olvasom a könyv elején írt tartalmakat. Az az igazság, hogy minél többször olvasom az Isten valóságáról írt tartalmakat, annál jobban értem azokat. Nem tagadom, hogy első olvasásra ezek a tartalmak nekem is bonyolultak voltak. Gondolom, ennek oka lehet az is, hogy olyan tartalmak kerültek közlésre, amelyek eddig nem voltak jelen sem a közgondolkodásban, s amennyire én tudom, a filozófiai, sőt a teológiai gondolkodásban sem.

A megértést nehezítheti az is, hogy egyes közölt fogalmakat az eddig meglévő emberi tudáson és tapasztalaton alapuló gondolkodási rendszerünkben még nem tudjuk elhelyezni, mivel azokat nem tudjuk mihez kötni. Azonban, ahogy a könyv olvasása során egyre többször találkoztam az ilyen jellegű gondolatokkal, felfedeztem azokban a nagyszerűséget és az isteni logikát.

Az alábbi részt az Urantia könyv elejéről vettem, és mivel számomra viszonylag érthető módon, fontos tartalmakat közöl, ezért idemásolom. Az ebből általam megértettek lényegét, ezen hozzászólás 6. kérdésének válaszában vázlatosan már leírtam.

„0:9.4 A Paradicsom első három és múlt-örökkévaló Istensége – az Egyetemes Atya, az Örökkévaló Fiú és a Végtelen Szellem – az örökkévaló jövőben személyiségében fog kiegészülni a társ-evolúciós Istenségek – a Legfelsőbb Isten, a Végleges Isten és talán az Abszolút Isten – tapasztalati úton való ténylegessé válása által.

0:9.5 Az élményelvi világegyetemekben jelenleg kifejlődő Legfelsőbb Isten és Végleges Isten nem lételvi – nem múlttól fogva örökkévalók ők, hanem csak jövő-örökkévalók, tér-idő-korlátozta és tapasztalás-meghaladón korlátolt örökkévalók. Ők legfelsőbb, végleges, és talán legfelsőbb-végleges felruházottságokkal bíró Istenségek, azonban történelmi-világegyetemi eredetet tapasztaltak meg. Végük sohasem lesz, viszont rendelkeznek személyiség-kezdettel. Ők valóban az örökkévaló és végtelen Istenség lehetőségéből eredő megvalósulások, de magukban nem korlátlanul örökkévalók és nem is végtelenek.”)

* * *

Ferenc elemzését olvasva sok mindent sikerült helyre raknom magamban. Egyre jobban tükröződik és látom, hogy mennyire fontos az írások elemzése. Valóban nem elég egyszer olvasni a könyvet, az isteni gondolatokat meg kell érteni és szárnyalni vele. Én még csak egyszer olvastam a könyvet, ezért az írások elemzése képességének, bölcs gondolatok meglátásának, az isteni látásmódnak ki kell alakuljon, ki kell fejlődni. Tanuló fázisban vagyok, ami jó és amit nagyon szeretek megélni. Rengeteg hasznos meglátás olvasható eme elemzésekből, ami a gyarapodásomat szolgálják. Persze nem mindenki ért vagy fog érteni egyet Ferenc elemzésével, de csak azzal kívánok most foglalkozni ami számomra pozitív erővel bír, segítségemre van az írások megértésében. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy amit nem emelek ki azzal nem is értek egyet.

Tanulságaim a 130.írás elemzéseiből:
130:2.10 - A saját akarat, elme és szellem segítségével felépített új minőség az emberi lélek, ami értékkel bír. Emberi szempontból mérhető értékkel és isteni szempontból mérhető értékkel egyaránt.

130:3.7 - "...soha nem leszünk képesek valakiről vagy valamiről a teljességet tanítani. Így, ha akarjuk, ha nem, valójában csak irányokat tanítunk, képletesen szólva, mikor tanítunk, csak „rámutató ujj” lehetünk."(Gyakorolnom kell. Ki kell hagyni az embernek önmagát a dolgokból, nem szabad felülni okoskodásnak, nagy tudásút játszani.)

130:4.2 - Könnyebben értettem meg Ferenc elemzését.

130. írás / 2. hozzászólás/1 - A felvázolt barátság kiépítése követendő példa. Érvényre kell juttatni a mindennapokban.

130. írás / 2. hozzászólás/9 - A jóság erejével történő felülkerekedés a rossz fölött szintén elgondolkodtató, hogy hogyan is lehet különböző helyzetekben megvalósítani.

* * *

A 130. írásnak pedig eme mondata szólított meg: “…amikor az élet kötelmei elől megpróbálunk elszökni, távoli ábrándokhoz menekülni, akkor közvetlenül olyan hatásoknak tesszük ki magunkat, melyeket nem az igazság hatalmai és az igazságosság erői irányítanak”. Elgondolkodtam, hogy az életem során hányszor engedtem ennek a kisértésnek, vagy inkább hányszor kerestem a kibúvókat az élet kötelességei elől, míg végre rá nem döbbentem, hogy a képzelet által mesterségesen nagyra festett problémákra az egyenes szembenézés és az közvetlen nekilátás a legjobb és legtanulságosabb megoldás. Tehát az egybesült elefántot falatonként lehet a legkönnyebben elfogyasztani. 
 Továbbá a sokat idézet félős legény szövege is ilusztrálja, hogy mennyire a hatalmába képes keríteni az embert a félelem, hogy valóságosan elnyeli. Akárhányszor elolvasom ezt az elbeszélést, eszembe jut egy másik idézet a könyvből, ami azt mondja, hogy ha valóban úgy érzzük, nem vagyunk valamire képesek, jusson eszünkbe, hogy bennünk él az Atya szellemének isteni szilánkja, ami által mindenre képes lehetünk, ha a tennivaló összhangban van az igazsággal és az Atya akaratával. Egyszerűen tényleg rádöbbenünk, hogy a gondok megerősítenek és az akadályok tettrekészségre ösztönöznek.
Hogy ennyire az Isten közelségében éljünk életünk minden egyes napján, szükséges a mindennapi kommunikáció az Atya bennünk lakozó szellemével. Jézus minden nap értekezésben volt a menyei Atyával. Erre már Rodan is felfigyelt és Jézus kimeríthetetlen energiáját ebben a rendszeres Fiú-Atya kapcsolatban látta.