Jelenlegi hely

133. Visszatérés Rómából

 

Csodálattal tölt el az akkori emberek erkölcsi élete. Az a segítökészség és önzetlenség valamint a segítö szándék fogadása párarlrn a számomra. Felmerült bennem a kérdés: vajon napjainkban hogyan fogadnák az emberek azt a segítö szándékot, amit Jézus mutatott a haragos férj esetében? Hányan fogadnák be az útszéli asszonyokat? Hitrendszerüket tekintve téveszmében éltek -igaz ma is - de sokkal magasabb szinten álltak erkölcsi szempontból. Nemcsak a Jézusi tanítás figyelemreméltó és tanulságos, hanem az emberek életvitele is káprázatos.

* * *

133. írás / 1. hozzászólás

Bár lehet érdekes az, amit az emberek gondolnak az igazságról, önmagukról és az Istenről, azonban igazán hasznos csak az lehet számunkra, amit az Isten gondol az igazságról, rólunk és önmagáról. Mivel az erre vonatkozó tartalmakat Isten gazdagon megosztotta velünk az Urantia könyvben, ezért annak olvasását és megélés általi megértését fontosabbnak tartom a magam számára, mint az olyan bölcselkedő művek olvasását, amelyeket talán jó szándékú, de az igazságot nem ismerő emberek írtak.

Mit kínálnak ezen emberek? Többnyire érdekességeket, a saját portékájukat. S mit kínál Isten? Növekedést a boldogságban és örök életet.
 A fentieket azért írtam le, mert azt vettem észre, hogy már nem igazán érdekelnek az emberi bölcselkedések, mivel a jóság, az a jóság, amely az Istené, nem található meg bennük. Mondhatnám úgy is, hogy ahol ezen könyvek üzenete véget ér, ott kezdődik az Urantia könyv üzenete. Továbbá, mostanra az is nyilvánvalóvá vált számomra, hogyha az Istenben akarok növekedni, akkor az Ő dolgaival érdemes foglalkoznom.

A fentiekhez nagyon illik az a beszéd, amelyet Jézus egy rejtelemimádati vallás vezetőjének mondott: 133:4.4 „Jól teszed, ha keresed az örök üdvözülés vallását, de tévedsz, ha az ilyen dicső igazságot az ember alkotta rejtelemhiedelmek és az emberi bölcseletek között keresed. 
Hát nem tudod, hogy az örök üdvözülés rejtélye a saját lelkedben lakozik? Hát nem tudod, hogy a mennyei Isten elküldte az ő szellemét, hogy benned lakozzon, és hogy e szellem minden igazságszerető és Istent szolgáló halandót kivezet ebből az életből és átvezet a halál kapuin egészen a fény örökkévaló magasságaiba, ahol az Isten várja, hogy fogadhassa a gyermekeit? És soha ne felejtsd el: Ti, akik ismeritek az Istent, az Isten fiai vagytok, ha igazán vágytok arra, hogy olyanok legyetek, mint ő.”

1) 133:0.1 A Rómából való elutazásra készülve Jézus egyetlen barátjától sem búcsúzott el. A damaszkuszi írástudó bejelentés nélkül érkezett Rómába és hasonlóképpen távozott onnan. Egy teljes év is eltelt, mire azok, akik ismerték és szerették őt, feladták a reményt, hogy viszontláthatják.

(Jézus nem volt udvariatlan. Azért nem búcsúzott el senkitől, mert azt szerette volna, ha nem a személyére, hanem a tanításaira emlékeznek. Továbbá nem akart magyarázkodni sem. Ő feladatban gondolkodott. Azt nézte, mi a leghasznosabb az örömhír terjesztése szempontjából. Mindent ennek rendelt alá.

Tudta, hogyha a vallások választott vezetői szívesen gondolnak majd vissza rá, akkor kénytelenek lesznek arra támaszkodni, amit itt hagyott számukra. Jézus tudta, hogy akiknek hiányozni fog, ezen lelki állapotban a nekik átadott tanítására fogják tenni a hangsúlyt. Többnyire így is lett.

A Jézus „jóhíre” utáni vágyakozás nyitottá és keresővé tette ezeket az embereket. Ezt két tény is alátámasztja:

a) Akiket Jézus megajándékozott az isteni igazság tortájának szeleteivel, azok elkezdték egymás társaságát is keresni, nyilvánvalóan azért, hogy a Jézus mellett megélt szellemi izgalmat felelevenítsék a kapott tartalmak megosztása és továbbgondolása által.

b) Amikor Jézus halálát követően a keresztény tanítás eljutott Rómába, ezen emberek többsége befogadta azt.

Jézus tudta azt is, hogy akik követik, előbb szellemben, majd pedig személyesen is találkozni fognak Vele az odaát levő világban.)

2) 133:1.2 „…az irgalom lehet bőséges, de az igazságnak pontosnak kell lennie.”

(Végső soron az ember önmagát jutalmazza és bünteti. Aki megtér, az megjutalmazza önmagát. Aki pedig távol tartja magát az Istentől, az bünteti önmagát. 
A legnagyobb büntetésnek a mai eszemmel azt tartom, ha valaki, bár megtehette volna, de még távol tartja magát az Isten családjától. Miért gondolom ezt? Mert én büntetésnek élném meg azt, ha az Istennel kapcsolatos eddigi ismereteimet és tapasztalataimat elvennék tőlem. Persze tudom, hogy ez nem lehetséges. S azt is tudom, hogy aki az Istenben való szabadságot még nem tapasztalta meg, nem tudhatja azt sem, hogy mitől fosztja meg önmagát.)

3) 133:3.6 Az egyik este, amint Korinthosz külterületén sétáltak,… leszólította őket két nyilvánosnő. Ganid… élesen odaszólt e nőknek és gorombán elküldte őket. Amikor Jézus meglátta ezt, így szólt Ganidhoz: „A szándékod helyes volt, de nem engedheted meg magadnak, hogy így beszélj az Isten gyermekeivel, még ha azok éppen az ő tévelygő gyermekei is. Kik vagyunk, hogy ítélkezzünk e nők felett? Te talán ismered mindazokat a körülményeket, melyek arra késztették őket, hogy a betevő falat megszerzéséhez éppen ilyen módot válasszanak?”

(Ma már tudom, hogy erkölcsi szempontból egy embert sem szabad a múltja alapján megítélni, hanem azt kell nézni, hogy a jelenben hajlandó-e teljes szívvel az Istent választani.

Nemrég láttam egy filmet, amely egy gyermek- és ifjúkorában lelkileg és testileg egyaránt megalázott fiatal nő megtérésének útját mutatta be. Megindító film volt. A fiatal nő a bódulatot és szenvedést egyaránt kínáló züllés útjáról fordult vissza az Isten által kínált boldogságért. Ez nem volt könnyű se neki, sem pedig a segítőinek.

A film és az emberekkel kapcsolatos tapasztalataim alapján azt látom, hogy azok a sérelmek a legnagyobbak, amelyek az ember önértékelésében okoznak károkat. Ilyen súlyú sérelmek leginkább gyermekkorban keletkeznek. Például az által, ha a gyermeket a szülei elhagyják vagy valamilyen erőszakot követnek el ellene. Ilyenkor bizony komolyan sérülni szokott a fiatalnak az Isten és az emberek felé való bizalma.

A gyermek- illetve fiatalkori sérelmek azért problémásak, mert a sértett fiatal még nem kész arra, hogy ezek ellen védekezzen és a történéseket segítség nélkül dolgozza fel. Emberi segítséget többnyire azért sem kap, mert maga is szégyell beszélni arról, ami vele történt. Mit eredményezhet a gyermekben és a fiatalban az, ha rendszeresen megalázzák és bántalmazzák?

- Az értéktelensége tudatát.
- Dühöt az Isten és az emberek ellen, amiért nem védték meg őt.
- Annak tudatát, hogy a rossz dolgok azért történtek meg vele, mert ő rossz volt.
- Annak gondolatát, hogy őt nem is lehet szeretni.
- Azt, hogy bár szeretne bízni másokban, de nem igazán képes rá.

Ha egy gyermek biztonságérzete és szeretet kapcsolatai súlyosan sérülnek, és ez nem kerül feldolgozásra, akkor azt a gyermek maga próbálja meg ösztönösen kezelni. Többnyire úgy, hogy elnyomja a történtekkel kapcsolatos fájdalmát, dühét és értetlenségét. Esetleg a későbbiekben megpróbálja a nagyság, az erő és az értékesség látszatát kelteni. 
Ha a lelki sérülést hordozó ember nem válik visszahúzódóvá, akkor korán elkezdhet olyan jóérzés pótlékokat kipróbálni, mint az alkohol vagy a kábítószer. De ezen következményeken túl, mivel a sérelemérzés tényleges feloldása nem történik meg, ezért ez az ember a bensője egy részében továbbra is megmarad sérült és zavart kisgyermeknek. Éppen ezért a becsapottság, az elhagyottság és az értéktelenség érzése felnőtt korban is felszínre tör nála.

A gyógyulás csak a szembenézés, a megértés, a megbocsátás és a sérelem okozta 'fájdalom-űr' jóval való betöltése által következhet be.

Az ilyen jellegű megrázkódtatások igazán csak akkor gyógyulnak meg, ha az illető tudatosan az Istent fogadja el élete kormányosának. Ezt elősegítheti az, ha az érintett személy egy elfogadó és megértő emberi közegben képessé válik arra, hogy beszéljen az átélt sérelmeiről.)

4) 133:3.9 „És imádkozni fogok, hogy szellemi útmutatást kapjatok, amikor tervet szőtök egy új és jobb életre a földön és az örökkévaló nagy túloldalon.”

(Tehát hasznos, ha egy döntési helyzet kapcsán imában kérünk szellemi útmutatást. 
Ma már tudom, hogy úgy érdemes kérnem, hogy az Isten gondolatára vagyok kíváncsi, s nem úgy, hogy arra van csak fülem, amit az Istentől hallani szeretnék.)

5) 133:4.2 A molnárnak tanított az igazság magjainak az élő tapasztalás malmában való megőrléséről, hogy az isteni élet bonyolult dolgait átvételre késszé tegye még a gyenge és elesett halandótársai számára is.

(Az Isten igazsága nem sokat érne, ha azt nem lehetne megélni. Az Isten igazságát úgy tudom a legérthetőbb módon elmagyarázni a másik ember számára, ha láthatja, hogy én aszerint törekszem élni.)

6) 133:4.3 A római centuriónak azt mondta: „…Az Isten őszinte szolgálata és a császár hű szolgálata nem ütközik, hacsak nem vetemedik a császár arra, hogy illetéktelenül magának követelje az egyedül az Istenségnek járó hódolatot.”

(S mi van, ha a császár az Istenségnek járó hódolatot követeli az őt szolgáló katonától? Akkor nem a császárt kell leváltani erőszakkal, hanem a katonának kell otthagynia a császár szolgálatát.)

7) 133:4.6 „Mindig emlékezz, hogy van egy város, melynek alapjait igazságosság és igazság képezi, és amelynek építője és készítője az Isten.”

(Úgy tartom, hogy az Isten viszonyát a gyermekei irányában az igazságosság törvényei határozzák meg, amelyek rendszerben és pártatlanul kínálnak segítséget mindenki számára ahhoz, hogy boldog legyen. Az Isten igazsága pedig nem más, mint az Ő gyakorlati szeretete, amelybe én az irgalmat is beletartozónak gondolom.)

8) 133:5.7 A mennyiség meghatározható úgy is, mint tény, s így tudományos állandóvá válik. Az elme értelmezésében megjelenő minőség viszont az értékek becslését jelenti, és ezért szükségszerűen az egyén tapasztalása marad.

(Nincs embertől független tudomány, művészet és vallás. A tudomány, a művészet és a vallás mindig valamelyik ember tudatában indul fejlődésnek. A tudomány, a művészet vagy a vallás különböző területeinek pillanatnyi állásában mindig ott van a továbblépés lehetősége is, amit a területtel foglalkozó emberek vagy észrevesznek, vagy nem. 
Az ember alkotó tudatát az Istennel való kapcsolata felelős módon képes felszabadítani.)

9) 133:5.8 Miként képes a véges emberi elme elérni a gondolatok okszerű, igaz és megfelelő egységét? E világegyetem-tudatos elmeállapotot csak az által lehet elérni, ha belátjuk, hogy a mennyiségi ténynek és a minőségi értéknek közös oka van a paradicsomi Atyában. A valóság e felfogása szélesebb betekintést enged a világegyetemi jelenségek céltudatos egységébe; sőt még felfedi a fokozatos személyiségfejlődés szellemi célját is. És ez az egységértelmezés érzékelteti a folytonosan változó személytelen összefüggések és a kialakuló személyes kapcsolatok élő világegyetemének változatlan hátterét.

(Az idézett rész számomra azt mondja, hogy ami van, az értünk, értem van. Bizalom szükséges tehát az Isten irányában, és nem kishitűség. Jézus is bízott abban, hogyha hűséges marad az Atyához, akkor minden, ami Vele történik, egyaránt hasznára lesz majd Neki és az embereknek is. A legrosszabb, ami az ember Jézussal történt, a keresztre feszítés volt. Ez kegyetlen eljárás, de Jézus ez által került vissza a mennyei hazába. A haldoklása során megtért az egyik lator, a halálát követően pedig a római százados. S itt van még a halált követő feltámadás bizonysága is, amely szintén sok embert állított Jézus ügye mellé.

Ha minden értünk, az Isten értelmes gyermekeiért van és történik, akkor minden jelentősebb, velem történt esemény kapcsán, vagy minden olyan történés kapcsán, amelyre felfigyelek, érdemes megkérdeznem magamtól két dolgot.

a) Miért jó ez nekem?

b) Mire szeretne tanítani a mennyei Atya e történés által engem?

A válaszokat minden esetben nekem, magamnak kell megtalálnom. Ha a mennyei Atyát jónak és ajándékozónak hiszem, e becsomagolt ajándékokat nekem kell kibontanom, hogy látva és értve, azok a hasznomra lehessenek.

A nemszeretem történés is hasznos lehet, ha tanulni akarok valamit általa.)

* * *

133. írás / 2. hozzászólás Tamás felvetéseihez

1) Hogyan fogadná egy haragos férj manapság a jézusi segítő szándékot (133:2.1 )?

Hát, embere válogatja. De azért hasznos mondatról mondatra megnézni, hogyan kezelte Jézus ezt a nehéz helyzetet, függetlenül attól, hogy „nem is annyira az érintette meg a férfit, amit Jézus mondott, hanem inkább a kedves tekintete és a rokonszenves mosolya, mellyel Jézus megajándékozta őt a megjegyzései végén.”

- A haragos férj mögé lépve, Jézus megérintette annak vállát és így szólt: „Barátom, beszélhetnék veled négyszemközt egy pillanatra?” 
(Jézus barátjaként szólítja meg az idegent és kifejezi irányában a tiszteletét azáltal, hogy megkérdezi, beszélhetne-e vele négyszemközt. Megjegyzem, az emberek gyakran válnak ingerültté, ha azt érzik, hogy nem kapják meg az elvárható tiszteletet másoktól.)

- Jézus, miután félrevonta, így szólt: „Barátom, úgy látom, hogy valamilyen szörnyű dolog történhetett veled; nagyon szeretném, ha elmondanád, hogy mi érhetett egy ilyen erős férfit, ami miatt a feleségére, a gyermekei anyjára támad, és teszi mindezt itt mindenki szeme láttára.”
(Jézus ismét barátjaként szólítja meg az idegent. Egy barát, ha jó barát, megértő. Jézus ki is fejezi ezt a megértést: ’látom, hogy valamilyen szörnyű dolog történhetett veled, de én szívesen meghallgatom mi az’. 
Jézus okosan vázolja azt a helyzetet, amit lát, és amit bárki más is láthat. Vagyis, hogy egy erős, felnőtt férfi gorombán bánik a feleségével, a gyermekei és mások szeme láttára. Azonban az előzetesen mondottak miatt, a férfi ezt a közlést nem támadásnak éli meg.)

- Jézus folytatja. „Biztos vagyok abban, hogy úgy érzed, jó okod van az ilyen támadó fellépésre.”
(Jézus biztosítja a férfit arról, hogy megérti őt. Ez nem helyeslés, csak a megértés kifejezésre juttatása.)

- „Mit tett az asszony, hogy ilyen bánásmódot érdemel a férjétől?”
(A lényegi kérdés még csak most hangzik el Jézus szájából. A mai világban, ha valaki egyáltalán közbe avatkozna egy ilyen helyzetben, a fenti előzmények nélkül, valószínűleg rögtön így kezdené: ’Ember, mit csinál? Azonnal hagyja abba!’ Na, az ilyen típusú beszólások következménye – jó esetben – az ilyen viszont válasz: ’Törődjön a maga dolgával!’)

- Jézus nem vár azonnal választ a férfitől, ezért így folytatja: „Ahogy elnézlek, látni vélem az arcodon az igazságos szeretetet, sőt talán az irgalom gyakorlásának vágyát. Megkockáztatom, hogy ha azt látnád, hogy az útmentén rablók támadnak rám, habozás nélkül a megmentésemre sietnél. Nagyon is valószínű, hogy már sok ilyen bátor tettet hajtottál végre az életed során.”
(Jézus kifejezésre juttatja, hogy a férfit képesnek tartja a nemes lelkűségre és alkalmasnak a jóban való bátorságra. Mintha nem is lenne kíváncsi a férfi válaszára. Mintha nem is az lenne Jézus számára a fontos, hogy a férfi mit és miért tett, hanem az, hogy milyennek szeretné látni. Jézus már előre néz. Azt szeretné, ha férfi azonosulna azokkal a nemes tulajdonságokkal, amelyeket Jézus felemlített.)

- Tehát, barátom, mondd csak, mi a baj? Valami rosszat tett az asszony, vagy ostobán elveszítetted a fejed és meggondolatlanul támadtál rá?” 
(Jézus ennyi előzmény után újból barátjaként szólítja meg a férfit, és ismét felteszi neki a kérdést. ’Mi a baj?’ De egyben közli azt is, hogy a gorombáskodás okaként két dolgot tud elképzelni. – Vagy az asszony tett valami rosszat, vagy a férfi volt meggondolatlan.
Jézus, bár sztaniolba csomagolva, de kimondja azt is, hogy a férfi tettét ostoba magatartásnak tartja. Ez persze a fenti módon közölve nem hangzik bántásnak, csak tárgyilagos, kijózanító megállapításnak.)

Jézusnak ezt a közbeavatkozását tanítani kellene a konfliktuskezelés iránt érdeklődők számára. Jézus mesterien játszik az emberi tudat értelmi és érzelmi húrjain. És ezt a tudását mindig a jó cél érdekében használja.

Az egész beszélgetés azt példázza, hogy Jézus még a rossz dolgokat elkövetőket is fontosnak tekinti a maga számára, meg akarja érteni őket és azt szeretné, hogy ők is megértsék magukat és Jézust. Miért is ne törekedne erre. Senki sem születik megtérve.

2) Hányan fogadnák ma be az útszéli asszonyokat (133:3.1 - 133:3.10)?

Családja válogatja. De azért nem árt végiggondolni a következőket.

Jézus előbb a zsinagóga elöljárójával ismerkedett meg Korinthoszban. Sokszor elmentek a zsinagógába Ganiddal és összebarátkoztak az elöljáró családjával is. A szövegből kiderül, hogy Jézus tanította a zsinagóga elöljáróját.

Az a másik család, aki vacsorára fogadta a nyilvánosnőket, a zsinagóga mellett lakott. Ezen család bizonyosan tudta, hogy Jézus és Ganid hiteles és elfogadott személyek a zsinagóga elöljárójának szemében. Valószínűleg ezen előzmény tudatában barátkoztak össze ők is Jézussal és Ganiddal. 
Tehát e család nem előzmények nélkül fogadta be a nőket vacsorára és segített nekik később, hanem mindezt – kezdetben biztosan – Jézusra tekintettel tették. Jézus volt számukra az ajánló, a garancia, akinek adtak a szavára.

* * *

133. írás / 3. hozzászólás a Gábor által feltett kérdések alapján

(Mivel a rendszer nem enged 10.000 leütésnél többet, ezért ezen hozzászólásomat két részre bontom.)

1. Mi Jézus felfogásának lényege a támadással szembeni ellen nem állás terén (133:1)? Miben áll a barátságos világegyetemre vonatkozó korlátlan hatalmú igazságban való hite, melynek megőrzéséhez olyannyira ragaszkodik (133:1.4)? Hogyan viszonyulsz ehhez az igazsághoz, látván ennek ellenpéldáit (180:3)?

(a) Jézus mondja: „…embertársamat nem támadnám…még önvédelemből sem… Minden találékonyságomat latba vetném annak érdekében, hogy megelőzzem a támadást… és mérsékeljem annak következményeit, ha a megelőzési beavatkozásom kudarcba fulladna.”

b) Jézus mondja: „…én tökéletesen bízom a mennyei Atyám gondoskodásában; magamat a mennyei Atyám akarata megcselekedésének szenteltem. Nem hiszem, hogy valódi baj érhet engem;”

c) Mivel kerültem azokat a helyzeteket, amelyekben fizikai erőszakot alkalmazhattak volna velem szemben, ezért az ilyen helyzetek is kerültek engem. 
Úgy gondolom, hogy a támadó – ha az ítélő képessége jól működik – csak akkor támad, ha erősebbnek gondolja magát a megtámadottnál.

Két lehetséges helyzetet látok:

- Ha az erősebb támad rám.
- Ha nekem kellene közbeavatkozom a gyengébb védelmében, méghozzá fizikai túlerővel szemben.

Csak a szándék szintjén szólhatok mindkét helyzet kapcsán, mert nem tudom, miként viselkednék ténylegesen ilyen helyzetekben.

Az első helyzetben valószínűleg arra törekednék, amire Jézus. Először is fohászkodnék a mennyei Atyámhoz, majd törekednék megelőzni, kikerülni a támadást vagy mérsékelni annak következményeit, de nem ütnék vissza. Valószínűleg közben mondanám az illetőnek, hogy „nem haragszom rád, megbocsátok neked.”

A második helyzetben is, először biztosan fohászkodnék a mennyei Atyámhoz tanácsért, aztán mérlegelném a lehetőségeket, amelyek a segítséghívástól a személyes közbe avatkozásig terjedhetnek. 
Isten vezetése sokat érhet abban a tekintetben, hogy az adott helyzetben melyik megoldást válasszam, és azt hogyan hajtsam végre. Úgy gondolom, hogy a személyes közbe avatkozásom esetén, ha csak nem sikerül valamilyen ötletes módon leállítani az erőszakot, benne van a pakliban, hogy engem is eltángálnak.

Nincs recept. Ha túlerővel bántalmaznak valakit, és én ezt észlelem, talán a legcélravezetőbb az, ha segítségért szaladok, de ezt előbb odakiáltom a megtámadottnak úgy, hogy a támadók is hallják. Azonban helyzettől függően az is lehet a megoldás, hogy miközben próbálom elhárítani a támadást, a testemmel védem az áldozatot.

Ha egy szerettemet kellene védenem túlerős támadás ellen, valószínűleg ez utóbbi megoldást választanám. Na de, ha belegondolok, a mennyei Atya a megtámadott embert is ugyanúgy szereti, mint az én szerettemet. Most akkor mit is tennék???)

2. Milyen mintára utalnak Jézus szavai az emberi szülők közötti társas viszony említésekor (133:2.2)?

(A isteni mintára. 
„Istenszerű dolog az életeden és az ahhoz kapcsolódó minden dolgon egyenlően osztozni azzal az anyatárssal, aki oly teljesen megosztozik veled abban az isteni tapasztalásban, hogy a gyermekeitek életében szaporítsátok magatokat.”)

3. Miképpen magyarázza Jézus a korinthoszi prostituáltak helyzetét (133:3.7)?

(Jézus szomorú tekintetű, sokat szenvedett embereknek mondja ezeket az örömlányokat, akik nem szívesen választották a megélhetésnek ezt a módját, hanem „a kétségbeeséssel határos csüggedésükben megadták magukat a kényszerítő órának és elfogadták a megélhetésnek ezt az utálatos módját, mint a legjobb kivezető utat a reménytelennek ítélt” élethelyzetükből.)

4. Miképpen emelhetjük a szolgálat küzdelmét a művészet szintjére (133:4.8)? Milyen értelemben tekinthető a mások szolgálata Isten szolgálatának?

(A szolgálat úgy válhat művészetté, ha annak érdekében tevékenykedem, hogy minél többen tényként fogadják el azt, hogy a mennyei Atya szelleme él bennük azért, hogy a lelkükkel örökkévaló egységben forrhasson össze.

Ebben az értelemben mások szolgálata Isten szolgálatának is tekinthető.)

5. Képzeld el, hogy mit mondanál a mindennapokban veled találkozóknak, olyasmit, amit Jézus mondhatott a Korinthoszban végzett személyes segédkezése során.

(Jézus mindig figyelembe vette az adott ember helyzetét és abból kiindulva fogalmazta meg számára azt a jó hírt, hogy az Isten nagyon közel van hozzá, és szeretne örökké tartó kapcsolatba lépni vele. 
Ezt követően én is elmondanám az illetőnek, hogy ennek érdekében érdemes lenne megismernie az Istent, és a kettejük közös életében rejlő nagyszerű lehetőségeket.)

6. Mennyire könnyűek és sikeresek a Gondolatigazítóval való beszélgetésre tett emberi próbálkozásaink (133:4.10)?

(Könnyű beszélnem a bennem élő Istenhez, ha komolyan veszem Őt. De hogy mennyire sikerül az Isten szavát meghallanom, az attól is függ, fordítok-e elég időt arra, hogy ellazultan figyeljek befelé és veszem-e a bátorságot arra, hogy a beszédkészségemet Neki átadva olyan mondatokat fogalmazzak a nevében magam számára, amelyek az adott helyzetben engem építenek, buzdítanak és vigasztalnak.

Egyszer majd látni fogjuk, hogy a mennyei Atyánk bennünk élő Szelleme milyen gondosan figyeli minden élethelyzetünket annak érdekében, hogy segítségünkre lehessen a boldog örök élet elérésében. Ez az Ő alapvető érdeke és szeretné, ha mi is felismernénk, hogy nincs más módon esélyünk a boldog, örök életre, csak Vele együtt.

Bizony, nincs más lehetőségünk a boldog örök élet élésére, mivel nincs két- vagy többfajta boldog örök élet. Abból csak egyfajta van. Nekünk is és az Istennek is. Ő már éli azt, így nekünk kell eldöntenünk, hogy mi is akarjuk-e azt. Az ilyen döntés nem közösségi, nem szavazás által valósul meg és nem kötelező mindenkire. Ilyen döntést mindenkinek egyénileg kell hoznia.)

7. Hogyan nyilatkoztatja ki Jézus az örök élet kozmikus (mindenségrendi) igazságát (133:4)?

(Mindenkinek személyre szólóan.)

8. Melyek a tudománnyal kapcsolatos jézusi tanítások fő elemei (133:5)? Mi az egyesített bölcselet titka (133:5.7)?

(- Az élethez nem csak anyagi jellegű események tartoznak.

- A tapasztalat olyan érték az ember életében, amely nem mérhető anyagi eszközökkel.

- Az anyagi a szellemiből következik.

- Az anyag, a Szellem és ami közöttük van, a Legfelsőbből ered és Őbenne egyesül.)

9. Fel tudod-e ismerni a lelkedet, mint az elmédtől különbözőt a jézusi tanítások alapján (133:6)?

(A lelkem az a részem, amely képes ujjongani az Isten dolgai feletti öröm láttán. A lelkem az örök fiatal részem bennem. A lelkem az a részem, amely vágyik az Isten után. De a lelkem az is, aki az erkölcsi döntései által a helyét igyekszik megtalálni a világban.)

10. Mely tényezők járulnak hozzá az elme egyesítéséhez (133:7)?

(Az elme egyesítése akkor valósul meg, ha az elme felismeri, hogy a továbbélése attól függ, hogy hajlandó-e a lélek és a Szellem közös ügyét szolgálni.)

* * *

133. írás / 3. hozzászólás, második rész

(Mivel a rendszer nem engedi a 10.000 leütésnél többet tartalmazó írás megosztását, ezért a hozzászólásomat két részre kellett bontottam. A hozzászólásom első része ezen - második - rész után olvasható.)

11. Mi a jelentősége a 133:8.3 bekezdésben említett héber mondásnak, miszerint „Bármit tesz is a kezed, tedd azt teljes erővel.” (ld. 134:9.7)?

(Csak önmagamért tudok felelősséget vállalni, csak azért, amit én teszek. Éppen ezért, amit szükségesnek és helyesnek látok, azt csak jól érdemes tennem.)

12. Figyeld meg a korszakhatárt: „Jósua, a tanító küldetése” itt ér véget. Mit jelent ez, hiszen tudjuk, hogy Jézus tovább folytatta a tanítást?

(Jézus Földközi-tengeri utazása tapasztalási, felkészülési és előkészítő küldetés volt.

129:3.8 Jézus „földközi-tengeri medencében tett útjának valódi célja az volt, hogy megismerje az embereket.”)

13. Figyeld meg, hogy a jézusi tanításokat Rómában megismerőket két fő tényező kovácsolta közösséggé: (1) maguk a tanítások, és (2) a Jézussal eltöltött idők kellemes emlékei (133:0.1). Megindult volna-e a közösségi kapcsolatok kialakulása bármelyik tényező hiányában? Általában: miért ilyen fontos az igazságnak és az igazság megélésének az összhangja?

(Az ember egyszerre gondolkodó és cselekvő lény. Csak úgy lehet teljes a földi élete, hogy amit jónak ismer fel, a szerint cselekszik is.)

14. Mi a kasztrendszerrel kapcsolatos jézusi tanítás lényege (133:0.3)?

(Az indiai kasztrendszert emberek hozták létre és tartják fenn önzésből, gőgből és rossz értelemben vett hagyomány tiszteletből.

Isten előtt az embereknek nincsenek születési előjogaik. Az öröklétben mindenki előtt nyitva áll a pálya, hogy az isteni értékekben úgy növekedjen, ahogy akar.)

15. Miért kulcsfontosságú eleme a közösségi igazságszolgáltatásba vetett hit az ellen nem állás egyéni felfogásának (133:1)? Lehetne-e beszélni a világegyetem barátságosságáról enélkül? Vö. 133:4.12. Meddig terjed az egyén mozgástere az irgalmasságban és meddig az igazságszolgáltatásban (133:1.2)?

(- A hívő tudja, hogy az Isten igazságot szolgáltat a számára és ez neki elég. A hívő értelmileg és érzelmileg is az Isten világához kötődik. Ezért képes arra is, hogy imádkozzon az ellenségéért. A hívő tudja, hogy csak azt vehetik el tőle, amit előbb-utóbb úgy is itt kell hagynia. Tehát törekszik a megbocsátásra és ha szükségesnek ítéli meg, csak akkor veszi igénybe a közösségi törvénykezés által kínált lehetőségeket.

Az erő világának szabályai szerint élő hitetlen úgy tudja, hogy a léte a hústeste halálával véget ér majd, ezért sérelem esetén olyan igazságszolgáltatást akar, ami érzelmileg és értelmileg, itt és most jelent elégtételt a számára.

- A hívő egyént a tudása és a szeretete arra képesíti, hogy irgalmat szolgáltasson. Ez a hívő számára lehetőség kínál arra, hogy növekedjen a szabadságban és erősödjön az Istennel való közössége. 
Annak számára pedig, akinek a hívő irgalmat szolgáltat, ez arra lehetőség, hogy új felismerésre térjen.

A közösségnek, illetve a közösség tanult képviselőjének viszont arra van lehetősége, hogy személyes elfogultságtól mentesen - az ember ellenes tett belső és külső körülményeinek vizsgálatát és mérlegelését követően - igazságot szolgáltasson.

- A világegyetem barátságosságát csak az tapasztalhatja meg most és mindörökké, aki hátat fordít annak, amit rossznak ismer fel és őszintén ragaszkodik az Isten működésmódjához. )

16. Tapasztalatod szerint igaz-e, hogy nagyobb hűséggel lehetünk a méltó (!) vezetőink iránt (vezető alatt az élet bármely területén vezető személyeket értve), ha erősödünk az Isten iránti hűségünkben (133:4.3)?

(Méltó az a vezető, aki a tevékenységével az általa vezetett közösség érdekeit szolgálja. Találkoztam-e ilyen közösségi vezetővel? Kisgyermekkoromban az apámat tekintettem ilyen földi vezetőnek, ma pedig Jézust.)

17. Miért nem vagyunk az Isten fiai már azáltal is, ha csak ismerjük az Istent? Miért szükséges hozzá az is, hogy olyan tökéletessé akarjunk válni, mint ő (133:4.4)?

(Az Istent most még nem ismerjük igazán, csak tudunk róla ezt-azt és tapasztalunk Vele kapcsolatban jó dolgokat. Az Istent megismerni az által leszünk képesek egyre jobban, ha közeledünk felé.

– Ezen közeledés első nagy találkozása az lesz, amikor a lelkünk és az Isten bennünk élő Szelleme eggyé válik.

– A másik nagy találkozásunk az Istennel pedig akkor lesz, amikor úgy állunk majd előtte a Paradicsomban, ahogy Ő van. Ekkor színről színre fogjuk ölelni és ismerni egymást.)

18. Mely területeken tudod igazolni azt, hogy a valódi közösség sokkal nagyobb erőt képvisel annál, mint ami a tagok számának egyszerű összegéből következne (133:5.6)?

(Minden olyan területen, ahol csapatjáték folyik. Vagyis, ahol az emberek közös cél érdekében, egymásra figyelve és egymást segítve működnek együtt. Ilyen közösség az élet minden olyan területén létre jöhet, ahol a személyek együtthatva működnek. Ilyen csapat összeállhat az Isten-ember viszonyban, egy családban, munkahelyi közösségben, stb. 
Ami elengedhetetlenül fontos, az a közös érték és a közös cél.)

19. Mit gondolsz arról a kijelentésről, hogy mindenféle lelki konfliktus az erkölcsi/szellemi öntudat és a tisztán értelmi öntudat összhanghiányából ered (133:6.6)?

(174:4.2 Jézus mondja: „…szeressétek az Úr Isteneteket teljes szívvel és teljes lélekkel, és teljes elmével és teljes erővel.” Ha az ember nem szereti a Jézus által bemutatott Istent a teljes elméjével vagyis az értelmével is, akkor a lelkének erkölcsi tudása és az értelmének evilági érdekei ütközni fognak egymással.)

20. Végiggondolva az indiai utazókkal töltött időt (130-133. írás), mely mozzanatokat emelnéd ki mint Ganid Jézusra vonatkozó azon kijelentésének alapját, miszerint „a mennyei Atya biztosan olyan, mint te; legalábbis én úgy látom, hogy te sok mindenben olyan vagy, mint amilyennek leírtad őt nekem” (133:9.4)?

(- 130:2.6 Ganid látta, hogy Jézus a szabadidejét a társai személyes szolgálatával töltötte.

- 130:3.5 „Jézus irányításával Ganid összeállítást készített a világ mindazon vallásainak tanításaiból, melyek elismerték az Egyetemes Istenséget”.

- 130:3.7 Ganid az alexandriai tudásközpontban felismerte: „Jósua, tanítóm, te többet tudsz, mint ezek a nagy tudású tanítók”.

- 130:5.3 Ganid tapasztalhatta, hogy Jézus az Istent az Atyjának tekintette.

- 131:10.1 Ganid „a mi vallásunk” elemeit Jézus tanítása alapján fogadta el.

- 132:7.6 Ganid hallotta Jézustól, „hogy az Isten kinyilatkoztatásai azoknak az embereknek az életében vetnek fényt a földre, akik a társaiknak kinyilatkoztatják az Istent.”

- 132:7.8 Ganid „Elméjének erős késztetést jelentett Jézus felvilágosultsága, becsületessége és türelme.”)