Jelenlegi hely

136. A keresztelés és a negyven nap

 

136. írás / 1. hozzászólás

A keresztelés és a negyven nap

1) 136:3.3 „Jézus nem böjtölési céllal és a lelki nyugalma érdekében vonult vissza. Ő nem volt önmegtagadó, és azért jött, hogy örökre elpusztítson minden, az Istenhez való ilyesfajta közeledéssel kapcsolatos nézetet.”

(Isten, mint az Élet forrása, nem tagadja meg az életmegnyilvánulásokat, inkább a helyén kezeli őket. Jézus nemigen böjtölt a nyilvános működése során, inkább szeretett.)

2) 136:3.3 „Mostanra már teljesen felidézte az alászállási megbízatást és az azzal kapcsolatos utasításokat, melyeket bátyja, Immanuel adott, mielőtt megkezdte volna az urantiai megtestesülést.”

(A fenti idézet arra tanít engem, hogy csak azzal kapcsolatban van dolgom és döntési felelősségem, amit értek, tisztán látok és az én feladatom.)

3) 136:3.5 A megkeresztelkedését követően – vagyis miután az Igazítója Megszemélyesült – Jézus szabadon dönthetett arról, hogy itt marad-e még az Urantián. Jézus visszamehetett volna oda, ahonnan jött, és élhetett volna a megkapott főhatalmával, de nem tette. Maradt, s ezáltal hatalmas ajándékot adott nekünk. Itt maradt segédkezni és megjelenített számunkra egy csodálatos életmintát. Köszönjük Neked Urunk és Istenünk, Barátunk és Testvérünk!

4) Jézus elhatározásai a nyilvános működésére vonatkozóan 16 pontban:
a) Nem tanít Keresztelő Jánossal egyidejűleg.
b) Nem hagy maga után saját kezűleg írt emléket.
c) Nem a saját útját, hanem az Atya útját választja.
d) Nem veszi igénybe a mennyei seregek segítségét, csak ha az Atyja akarja ezt.
e) Az életét a természeti törvényeknek megfelelően éli, a saját maga érdekében és a társadalmi viszonyaiban nem alkalmaz csodákat, legfeljebb mások érdekében él az emberfeletti hatalmával.
f) Nem törekszik önfenntartásra.
g) Elutasítja az önvédelmet.
h) A húsvér teste késztetéseit és a természetes emberi vágyait alárendeli a küldetésének, a mennyei Atyja akaratának.
i) Tartózkodik mindenféle emberfeletti beavatkozástól, amikor a húsvér testbeli életének válságos pillanata elérkezik.
j) Nem vesz igénybe csodatevő erőt azért, hogy felhívja az embertársai figyelmét és elnyerje a ragaszkodásukat.
k) Elutasítja a világ bölcsességét, erejét és anyagi javainak felhasználását a szellemi ország megalapításában.
l) Igazság kinyilatkoztató lesz, nem pedig a várt Messiás.
m) Nem alkalmaz erőszakot a céljai elérése érdekében. 
n) Az Isten szeretetét fogja kinyilatkoztatni.
o) 136:9.8 „…nyugodtan hozzáfog az ország hirdetéséhez és az Atyára (a Megszemélyesült Igazítóra) bízza a napi eljárásmód részleteinek kidolgozását.”
p) Nem fog gondoskodni a nép fizikai szükségletének kielégítéséről.

Jézus elhatározása a nyilvános működésére vonatkozóan 1 pontban:
a) Az Atya útját járja, az Ő akaratát keresi és teszi meg.

5) 136:4.10 „Jézus szokása mindig is az volt, hogy amikor bármiféle új vagy komoly döntés elé került, visszavonult a saját szellemével való közösségbe, hogy megtudja az Isten akaratát.”

(Ez nagyon tetszik.)

6) Miért mondta nagyobbnak Jézus a szellemi országba belépőt Keresztelő Jánosnál?

Véleményem szerint, Keresztelő János és az országba belépő „kis ember” egymáshoz viszonyításával Jézus a vallásos, de Őt igazán nem ismerő embert veti össze azzal az emberrel, aki – bár nincs semmilyen rangja egy vallási intézmény rendszerben – a szívébe élő módon befogadta Jézust.
Az összevetés, Jézus mércéje szerint annak kedvez, aki az Istent Atyaként, az embereket pedig testvéreiként szereti.

Keresztelő János a földi életében vallásos volt, de nem jézusi. Korábban kezdte a nyilvános működését, mint Jézus, s nem igazán volt tájékozott abban, amit Jézus képviselt. Úgy vélem, ez részben a körülmények okán adódott így, részben pedig Keresztelő János mulasztásából fakadt.

A lényeg az, hogy ma már mindenkinek megvan a lehetősége arra, hogy Jézust úgy ismerje meg, amilyenként Ő bemutatkozott.

Azonban mégis érdemes összehasonlítani a vallásos, de nem jézusi embert a Jézust szerető vallásos emberrel. A hangsúly az Isten szeretetén van. Akinek élő a szeretete az Isten felé, az boldog. E szeretet által tudja magát megajándékozottnak. Az ember azért szereti az Istent, mert ismeri Jézust. Mert ismeri, még jobban szereti. Mert szereti, még nagyobb vágy él benne arra, hogy még jobban megismerje Őt. Ez az Isten szeretetében való növekedés útja. Az ilyen emberrel az Isten együtt tud munkálkodni, mivel az ilyen ember mindig az Isten közelében szeretné tudni magát.

A vallásos, de Jézust nem ismerő ember nem képes az Istent bátran és közvetlenül szeretni. Ezért nem is tudja Őt élő módon szeretni. A Jézust nem ismerő vallásos ember inkább féli, mint szereti az Istent. Inkább engedelmeskedik az egyháza előírásainak, mint a benne élő Isten kérésének.

7) 136:6.8 „Ő nem kenyeret és bort sokasítani jött Messiás volt. Nem csak a világi szükséget szenvedők számára jött el segédkezni; azért jött, hogy kinyilatkoztassa a mennyei Atyját a földi gyermekeinek, miközben arra törekszik, hogy a földi gyermekeit rábírja arra, hogy csatlakozzanak hozzá abban az őszinte munkálkodásban, hogy a mennyei Atya akaratát megcselekedve élnek.”

(Ez Jézus hitvallásának is mondható.)

8) Bűn az, 136:6.9 „…ha valaki az isteni tehetségét és az istenadta képességeit a személyes gyarapodás vagy a tisztán önző nyerészkedés és megdicsőülés aljas szolgálatába állítja. Ez volt Lucifer és Kaligasztia bűne.”

9) A halandói lét magasabb rendű értékei: 136:6.10 „…a teljes értelmi uralom elérése és a szellemi teljesítmény… Az embernek a maga tehetségével és képességeivel való természetes felruházottságát leginkább az elméje és a szelleme felsőbb erőinek fejlesztésére és nemesítésére kell igénybe vennie.”

Már korábban is említettem, hogy nemrégiben mélyen belém hasított az a felismerés, hogy minden lényeges és alapvető dolgot, amivel rendelkezem, kaptam. 
Értem ezalatt azt, hogy semmit sem tettem azért, hogy létezzem, hogy értelemmel bírjak, hogy szabad akaratom legyen. A hústestem működését sem igazán szabályozom. Önkéntelenül lélegzem és az elfogyasztott étkek feldolgozását nem befolyásolom. Tulajdonképpen csak gazdálkodom azzal, amit kaptam.

Úgy látom, azáltal, hogy létezem, lehetőségeket kaptam. Kaptam, de kitől? A szüleimtől? Ők sem tudták, hogy én az leszek, akinek születtem. A világra jövetelemnek ők csak eszközei voltak. Amit adottságként és képességként tőlük örököltem, nem ők adták, hanem egy általuk nem befolyásolható működésmód által tőlük nekem jutott. Bár a szüleim felneveltek, és ezt köszönöm nekik, azonban a létemet és az örök lehetőségeimet az Istentől kaptam. Számomra a létezés kegyelem és ajándék. Minden nap léte kegyelem és ajándék. Akár tudatosítom ezt magamban, akár nem. Ezért akkor járok el helyesen, ha azzal lépek szövetségre, akitől a létezésem és a lehetőségeimet kaptam.
Neki kell, Neki érdemes adnom azt, amivel rendelkezem.

A létezésemnek nincs más hasznos iránya, mint az, hogy az Isten rám vonatkozó akaratát megismerjem és a magaméként megtegyem. Nem olyan nehéz az Isten akaratát a magaméként elfogadni, ha szeretem Jézust és az általa bemutatott mennyei Atyát, továbbá használom a józan eszem.

Az eddigi életemnek voltak olyan történései, amelyek nem úgy alakultak, ahogy szerettem volna. Gondolom, ezeket az Isten sem akarta. Ezek a helyzetek lettek, mert vagy nem döntöttem, vagy rosszul döntöttem. Azonban az Isten nem hagyott el ezen helyzetekben sem. Szelíden, de mindig kínálta a vezetését, amit én vagy észrevettem, vagy nem. Vagy elfogadtam, vagy nem. Ő velem volt akkor is, amikor én nem voltam Vele. Isten által nem csak létet és lehetőséget kaptam, hanem célt is. Nem szabad félnem semmitől és nem szabad görcsölnöm semmiért. Az Istennel képes vagyok arra, hogy azt, ami igazán boldogít, az elvesztés félelme nélkül birtokoljam – mégpedig örökké.

Az Isten a gyermekének akar engem. Nincs ennél nagyobb biztonság! Lehetnék tékozló fiú is, mivel a mennyei Atya szabadon szeret engem. De én inkább a hűséges fia szeretnék lenni!)

10) A mennyország létrejövetelének módja: 136:9.2 „…az emberek szívében legyőzessen a rossz”. S abban a mennyei Atya uralma megalapításra kerüljön.

* * *

136. írás / 2. hozzászólás

A keresztelés és a negyven nap

1. Miért jelentkezett Jézus keresztelésre Jánosnál? (Ld. a 135:8.5 bekezdést is.) Milyen mértékben kell az embernek önuralomra szert tennie ahhoz, hogy meg tudjon felelni az élethosszig tartó elkötelezettségeinek?

(a) Jézus azért jelentkezett keresztelésre Jánosnál, hogy példát mutasson a fivéreinek és jelezze Izráel számára, hogy elérkezett a nyilvános működésének kezdete. Jézus Megszemélyesült Igazítójának szavai is a keresztelést követően voltak hallhatók a közelben álló férfiak számára, mintegy bizonyságul arra, hogy valami új, Istentől való dolog veszi kezdetét Jézus életében.
A keresztelés által eredetileg a nem zsidókat vették fel a zsidók vallási közösségébe. Az, hogy Jézus is vállalta a keresztelést, számomra azt mondja, hogy az Isten közösségében élve az ember mindig kaphat valamilyen szellemi ajándékot, ha az Isten bölcsességére és vezetésére nyitott.

b) Az önuralom és az Istenben való hit szorosan összefügg. Az önuralom akkor teljes, ha az embert a Szellem uralma hatja át. Ha az önuralmam nem teljes, akkor az Istenre figyelés nincs első helyen az életemben. Ha Istenre figyelek magamban, akkor nem a kicsinyes és önző gondolataim és indulataim foglalkoztatnak. Az Istenre úgy tudok a legegyszerűbben figyelni – akár jártomban keltemben is – ha magamban hálát adok neki vagy dicsőítem Őt. Gyakran énekelek az Istennek magamban, nekem tetsző dallamra magam költötte szöveget. Pl. „Köszönöm, köszönöm azt, hogy szeretsz. Köszönöm, köszönöm azt, hogy vezetsz!”… és így tovább. Az ilyen dolgok mindig segítenek engem nyitottnak lenni az Istenre és az Ő értékeire.)

2. Számíthatnak-e a halandók olyasmire az Igazítóval való eggyé kapcsolódáskor, mint ami Jézus megkeresztelésekor elhangzott (136:2.3; 47:8.4)?

(Jézus megkeresztelésekor a Megszemélyesült Igazítója ezt mondta: 136:2.3 „Ez az én szeretett Fiam, akiben kedvem telik”. Kellett, hogy ezt az isteni tanúságtevést Jézusról Keresztelő János is hallja. Kellett, hogy utóbb tapasztalat által is hirdetni tudja: Jézus az Istentől jött. 
A Jézusra vonatkozó isteni kijelentés megfogalmazásából arra lehet következtetni, hogy e kijelentés nem Jézusnak szólt, hanem a körülötte állóknak. Ha a kijelentés Jézus számára hangzott volna el, akkor így szólt volna: „Te vagy az én szeretett Fiam, akiben kedvem telik”.

Ma úgy gondolom, hogy az Igazítónkkal való eggyé kapcsolódásunk bensőséges, személyes tapasztalás lesz. Egy isteni élet, egy új minőség jön majd létre. S hogy elhangzik-e majd egy ilyen kijelentés, mint Jézus esetében? Őszintén megmondom, nem tudom.)

3. Milyen közös vonás fedezhető fel e nagy döntések meghozatalában? Milyen példát akart állítani Krisztus Jézus minden teremtmény elé?

(a) Jézus a küldetése minden kihívására az Atyja akarata szerint kívánt válaszolni.

b) Ezzel arra ad nekem mintát, hogy az Istent, mint bennem élő forrást találjam meg. Jézus nem az Isten erejével akarta kiszolgálni az embereket, hanem az volt a szándéka, hogy a ráhallgató emberek az Isten erejévé váljanak.)

4. Neked milyen nagy döntéseket kell meghoznod? Vonható-e valamiféle párhuzam Jézus nagy döntéseivel?

(a) A legfontosabb döntésem – amit elvben egyszer már meghoztam, a gyakorlatban viszont naponta hozok meg – az, hogy elfogadom az Isten akaratát elsőnek az életemben.

Isten akaratának elfogadásában az a nagyszerű, hogy ezen elfogadás ellenére azt érzem, hogy mégis a saját akaratom szerint élek. Úgy gondolom, ez azért van így, mert beláttam az Atya értékrendjének jóságát és hasznosságát, és azt a sajátomként fogadtam el.

b) Van azért egyfajta párhuzam Jézus egyik nagy döntése és az én, életemre vonatkozó egyik döntésem között. Ez pedig az, hogy nem várok arra, hogy majd az Isten teszi meg helyettem valamilyen csoda által azt, ami az én dolgom lenne.)

5. Tapasztaltad-e, hogy jobb döntésekre jutsz, ha magadba szállsz s az Atyával beszéled meg a dolgot (136:4.10)?

(Az Atyának a saját dolgaira vonatkozóan vannak jó tanácsai. Az Atyának akkor vannak jó tanácsai számomra, ha kinyilvánítom, hogy az Ő akarata szerint akarom kezelni a dolgaimat.

Az Istent tanulva felismertem, hogy Ő senkit nem ajánl maga helyett. Mindig és mindenkinek csak önmagát ajánlja. – Aztán, Vele mindig boldogulok valahogy önmagammal, a házastársammal és a többi emberrel.

A legjobb az, ha természetes módon beszélek az Istenhez: ott, ahol vagyok, úgy, ahogy vagyok. Nem könnyű az Isten dolga. Mivel mindenhatónak gondolom, és bennünket szeretőnek ismerem, ezért ha nem úgy jön össze valami, ahogy azt szeretném, ösztönösen megkérdezem: akkor most hol vagy? Létezel egyáltalán?

Mikor a saját problémáim foglalkoztatnak, nem könnyű megérteni az Isten működésmódját és célját, de nem lehetetlen. Mivel azt tapasztalom, hogy egyedül az önzetlen segítés és adás nem eredményez bennem hiányt és csalódást, ezért az a véleményem, hogyha így élünk, akkor fogjuk tapasztalni a legkevesebb csalódást és a legtöbb, mögöttünk álló, velünk együtt munkálkodó isteni erőt és bölcsességet. Nem „használhatjuk” az Istent másra, csak arra, amire Ő egyébként is törekszik. Ettől függetlenül, a mennyei Atyának számtalan személyes ajándéka van az Őt szeretők számára, amelyeket csak úgy ad, hogy az övéi örülhessenek.)

6. Mennyiben segítheti a döntéshozatalt a bolygói történelem fontosabb eseményeinek áttekintése (136:4.5)?

(Minél nagyobb távlatban szemlélem a történéseket, annál inkább el tudok vonatkoztatni a magam önző szemléletétől és annál jobban látom azt, amire e világnak szüksége van. E világnak Jézus békéjére, örömére és működésmódjára van szüksége. De nagyon! Vagyis, egyre több Jézus képű emberre lenne szükség azért, hogy képviselhessék az emberek számára azt, aki az út, az igazság és az élet.)

7. Miféle egyezkedési, diplomáciai és befolyásoló eszközöket és világi bölcsességet vethet be egy vallási vezető (136:8.4)?

(Sokan vannak, akik akarnak valamit az emberektől. Akarják a munkaerejüket, a pénzüket, a szavazatukat stb. De csak nehezen talál utat az emberek szívéhez és értelméhez az a tartalom, amely reményt, eligazítást, önbecsülést, szabadságot, igazi boldogságot és értelmet megnyugtató válaszokat kínál. S ez csak részben az emberek mulasztása.

A reklámnak és az emberek befolyásolásának mára már külön tudománya van. S amire e tudományt manapság használják, az többnyire a megtévesztés. Miért? Mert a boldogságot és az élettel való elégedettséget megvásárolhatónak hazudják. – Vedd meg ezt és fogyaszd azt és nézd, ugyan ilyen elégedett és vidám leszel, mint azok, akiket a képeken és a reklámfilmekben látsz.

Az Isten önmagát kínálja az embereknek „örök fogyasztásra” és ennek érdekében Jézus által bemutatta, hogy milyen az Isten az emberben. Bemutatta, s már kétezer éve voltak olyanok, akiknek tetszett az, amit akkor láttak. Jézus azt mondta nekik, ha ez tetszik nektek, akkor kövessetek. 
Az Isten élete az emberben nem egy árú cikk. Az Isten élete az emberben maga az élet, amit Vele másképpen kell élnünk, mint nélküle.

Jézus nem csak beszélt arról, hogy hogyan gondolkodjunk és hogyan szeressünk. Bemutatta azt. Ő nem kapni akart az emberektől, hanem adni akar nekik. 
Mikor az ember őse a fejlődése során átlépett egy határt, az állatból ember lett. Jézus azért jött, hogy az ember ismét átlépjen egy határt, hogy sötét látású halandóból fényt sugárzó, öröklétű lény lehessen.

Ezért hát minden vallási vezetőnek fel kell tennie a kérdést. Kit akarok szolgálni? Magamat vagy a mindenkit szerető és ezért mindenkit szolgáló Istent? A válasza alapján mindenki meg is fogja találni a kivitelezéshez szükséges eszközöket.)

8. Milyen „természetes, rendes, összetett és fárasztó módszerekkel” vihető el az evangélium a világnak manapság (136:8.6)? Milyen más lehetőségek állnak a rendelkezésünkre?

(A természetes módszer az, hogy azokkal élsz, akikkel a jó hírt meg akarod osztani és bemutatod, hogy ez a jó hír téged miként változtatott meg. 
Jézus az élete által kínált fel új megoldásokat az embereknek. Egyszerre mutatta be az Istent Atyaként és magát testvérként. Hát nekünk is ezt kell tennünk. A többi módszer nem hiteles és nem eredményes.

Jézus örömmel, derűvel munkálkodott. Aki szeret, az örül. Az öröm a jó hír pecsétje. Az evés, az ivás stb. jóleső érzéssel jár. Sok esetben nem azért eszünk, mert éhesek vagyunk, hanem azért eszünk, hogy örömöt szerezzünk magunknak. Másokat jézusi módon szeretni és közben az Isten felé emelni, ez a legnemesebb tett, ezért hát ennek kellene a legnagyobb örömmel járnia.)

9. Vajon az Urantia könyv túl korai megismertetése és széles körben való terjesztése példája lehet-e a hatalom olyasféle alkalmazásának, amelyre Jézus nem volt hajlandó?

(Mindig az a szeretet lesz a vonzó, amit az emberek közvetlenül és személyesen tapasztalnak meg. Csak ezen a szereteten keresztül lehet őket megszólítani, pusztán egy könyvön keresztül nem. Egy könyv, amely a szeretés fontosságáról szól, csak azok számára lehet fontos, akikben vágy él arra, hogy az Istent jobban ismerjék és az emberek szeretését Tőle megtanulják.

Egyébként is, mit értünk túl korai megismertetésen? Kinek mi a korai?

Most is és a jövőben is, az Urantia könyv csak azok számára lesz érték, akik készek az Istent megismerni és Őt az első helyre tenni az életükben. Mások számára akkor sem lenne érték, ha ingyen kapnának belőle egy példányt.)

10. Miért gondolkodott el Jézus az Atya bölcsességének forradalmi alternatíváján (136:9.2)?

(Ha Jézus erővel mutatja meg az Istent, az emberek szívében nem tudott volna létrehozni változást. Ha Isten hatalommal jelenik meg a zsidók között, ők azt akarták volna, hogy e hatalom az ő önző nemzeti és emberi törekvéseiket szolgálja ki. Segítse őket hatalomra, elégítse ki a napi étel és ital szükségleteiket, stb. Vagyis, az isteni hatalom kinyilvánítása nem segítette volna elő az emberek önzetlenné válását. Erre csak az Isten szeretetének az emberen keresztül való kiáradása képes. Nem az ember környezetének kell tehát megváltoznia, hanem az embernek. Jézusnak az ember megváltozását kellett elősegítenie. Az önzésnek éppen az a lényege, hogy az önző a másik emberen és a környezetén akar változtatni a boldogsága érdekében, s nem önmagán.

Ahhoz, hogy az Isten világában otthonosan érezzük magunkat, nekünk kell megváltoznunk, mégpedig belülről kifelé irányulóan.
Jézusnak tehát nem az Isten környezetet formáló hatalmát kellett bemutatnia, hanem az Isten emberi szívet formáló hatalmát. Azt kellett elősegítenie, hogy az ember értelmében és szívében az Isten látásmódja megszülessen.

Jézus az önzetlenség, a nem ártás, a megbocsátás és a segítés értékét mutatta meg a gyakorlatban. Kitisztázta, hogy ezek az Atya gondolatai is, majd bemutatta, hogy ezek miként lehetnek az ő gyermekeinek a gondolatai és tettei. Isten hatalma ezen gondolatok és szándékok mentén árad ki és tartja fenn a világot. Jézus bemutatta, hogy nekünk is ilyen, jót kiárasztó központokká kell válnunk, ha boldogok akarunk lenni. Jézus bemutatta, hogy elsősorban az boldog, aki jót ad, s nem pedig az, aki megkapja azt, amit a szeme megkíván.)

11. Miért kezdte meg Jézus (technikailag) előbb a nyilvános működését s fogott hozzá csak utána a tevékenységét meghatározó vezérelvei kialakításához? A munkájának mely vetületeiről hozott döntést már korábban?

(a) Jézus a nyilvános működését megelőzően a maga nevében működött. Nyilvánosan pedig az Atyja nevében munkálkodott. Bár Jézus adott jót az embereknek a nyilvános működésének megkezdése előtt is, azonban ezt úgy tette, hogy utóbb ne lehessen őt beazonosítani. Még a húsvér szerinti családja sem tudta, hogy merre jár. 
Amikor Jézus a nyilvános működésének vezérelveit kialakította, felhasználta azokat a tapasztalatokat is, amelyeket az utazásai során az emberekkel és a földi hatalmakkal kapcsolatban szerzett. Jézusnak előbb meg kellett ismerni az embereket és a viszonyaikat ahhoz, hogy rájuk vonatkozóan és velük kapcsolatban felelősségteljesen alakíthassa ki a működési elveit a nyilvános fellépése idejére.

b) Jézus már korán eldöntötte, hogy sem a családjára, sem pedig más emberre nem kényszeríti rá az értékrendjét és a tanításait.

Már korán eldöntötte, hogy a működését a mennyei Atyja akaratához igazítja. Már a húsvér szerinti testvéreinek ezt tanította: „Jöjjön el a te országod; a te akaratod legyen meg”.)

12. A „csodatételek” vajon miért nem nyilatkoztatják ki Istent és miért nem mentik meg az embert (136:8.2)?

(A csodatételek lenyűgözhetik ugyan az embert, de nem alkalmasak arra, hogy az Isten gyermekévé tegyék. A csoda elsősorban testi szükségleteket elégít ki. Gyógyít, étellel lát el, megkönnyíti az életet. Egy csodatevő jelenléte elkényelmesítené az embereket, mert a szükségleteik kielégítését tőle remélnék. A csodák pontosan azt a három dolgot vennék el az emberektől, amelyekre a legnagyobb szükségük van: a törekvésre való képességet, a választás szabadságát és azt, hogy megtapasztalhassák a saját döntéseik értékét.)

13. Mennyiben magyarázhatók a világ mai problémái azzal, hogy a hatalommal rendelkező nem utasítja el a hatalom önző célok érdekében való alkalmazását (136:8.6)?

(Avagy mit tehet az önzetlen ember egy önző hatalommal szemben? Semmit nem kell tennie a hatalommal szemben. A jót kell tennie Jézus erejével és örömével. 
 A hatalom lehetőség a közösség szolgálatára. De lehetőség arra is, hogy azzal visszaéljenek és önző célokra használják.

Kétezer éve az a probléma, hogy a Jézusra hivatkozó egyházi hatalom intézményesült, majd pedig kiegyezett a világi hatalommal. Egy intézmény nem lehet példa az ember számára. Ember számára csak ember lehet a példa úgy, amiként az a Jézust követők esetében is történt.

Éppen ezért, az Atya reménye nem az intézményekben, hanem az egyénekben van.)

* * *

Igazán magaménak érzem Ferenc 1b és az 5. kérdésre adott válaszait. Számtalanszor előfordult már, hogy bizony szükségem volt az önuralom gyakorlására, mellékelve türelemmel, megértéssel. Ilyen és hasonló esetekben többször törekszem felidézni a Jézusi tanításokat, valamint ő hogyan is viselkedne ezen helyzetekben. Igazán jó érzés amikor úgy érzem eleget tudtam tenni és bizony érezhető különbség mutatkozik meg az ilyen esetek és az önuralom hiánya között. Törekszem egyre többet így tenni, mert az érzés egyedülálló, jó nekem és jó a másik félnek is. Tetszik a következő mondatod "..az Isten közösségében élve az ember mindig kaphat valamilyen szellemi ajándékot, ha az Isten bölcsességére és vezetésére nyitott." Szép a 9. pontban leírt vélemény is. Egyszerű, nagyszerű és igaz.

* * *

136:0.1. "Bár Jézus úgy beszélt Jánosról, mint a régi rend látóinak legnagyobbikáról, azt is mondta, hogy azok legkisebbike, aki látta az új út nagyszerű fényét és ezáltal belépett a mennyországba, még az is nagyobb Jánosnál."

Segítenétek ezen mondat értelmezésében? Akik látták az új út nagyszerű fényét és beléptek a mennyországba, milyen különbségeken válnak legkisebb és nagyobbakká? Esetleg értelmi szempontból lehet megkülönböztetni őket?

* * *

 136:2.1 "Ennek megfelelően a János keresztelését vállalók közül nem mindenki tekintette magát bűnösnek a János által emlegetett különös bűnökben. Sok istenfélő lelket keresztelt meg János Izráel javára. Attól féltek, hogy valamilyen fel nem ismert bűnük késleltetheti a Messiás eljövetelét. Úgy érezték, hogy egy bűnös és átok sújtotta nemzetbe tartoznak, és azért jelentkeztek a keresztelésre, hogy ezzel a cselekedetükkel a faji vezeklés gyümölcseit meghozzák. Ezért nyilvánvaló, hogy Jézus semmilyen értelemben nem bűnbánati szertartásos szokásként vagy a bűnök megbocsátásáért vette fel a keresztséget Jánostól. Azzal, hogy János kezétől elfogadta a keresztséget, Jézus csak példát akart mutatni a sok jámbor izraelitának." - Van egy Jézusunk, akiről semmit nem tudnak az emberek, vannak az istenfélő zsidók és vannak ismereteink a Jézus utazásai alatt tett tanításairól, melyben bemutatja nekünk a szerető Atyát. Ebben az esetben Jézus milyen példát kívánt mutatni az istenfélő zsidóknak?

* * *

Két válaszom is van.
Az elsőt Jézus súgta Jánosnak: 135:8.5 „Tedd meg ezt nekem, mert nekünk most példát kell mutatnunk a fivéreim előtt, akik itt vannak velem, és azért, hogy az emberek tudják, hogy elérkezett az időm.”

A második a véleményem. Azáltal, hogy alávetette magát a keresztelésnek, Jézus arra adott példát nekünk is, hogy tiszta szívvel és nyitott értelemmel mindig legyünk készek az Isten szeretetének és akaratának meglátására, befogadására. Ne feledjük, miután Jézus alámerült, az emberi lelke és a Gondolat Igazítója eggyé vált. A bemerítés vállalása által Jézus olyan alázatot mutatott, amely esetében a Szellemmel való eggyé válást eredményezte. Ez a fajta alázat egyben az odaadottság kifejezése is, amely akarja és vállalja az Isten Szellemével való együttmunkálkodást. 
Úgy gondolom, a keresztelése által Jézus arra is példát adott nekünk, hogy akarjuk, vágyjuk és tegyünk azért, hogy a bennünk levő istenivel a kapcsolatunk megújuljon, élővé váljon.