Jelenlegi hely

139. A tizenkét apostol

 

139. írás / 1. hozzászólás

A tizenkét apostol

Avagy, ahogy én látom az apostolokat.

1) András a 12-ek elnöke, főigazgatója.

András úgy végezte a szervező munkáját az apostolok között, hogy eközben képes volt háttérben maradni. A munkájáért nem követelt külön elismerést – sem akkor, amikor még Jézus a testi valójában velük volt, sem az eltávozását követően. Mindig a legjobb tudása szerint segítette az apostoltársai munkáját.

Tetszik Andrásban az, hogy nem volt féltékeny a testvére, Péter sikereire. András nagylelkűsége már korábban megmutatkozott abban is, hogy a házába fogadta Pétert és a családját.

2) Simon, András testvére, Jézustól a Péter – kőszikla – becenevet kapta. András Jézus mellé rendelte kísérőül, segítőül.

Tetszik nekem Péter bátorsága. De nem tetszik az át nem gondolt vakmerősége. Bár az ösztönös megnyilvánulásai miatt sokszor került bajba – már a Jézushoz való csatlakozása előtt is – azonban úgy vélem, hogy ugyanez a belső nyitottság és indulatkészség hozzájárult ahhoz is, hogy tüzes és eredményes tanhirdetővé válhasson.

Péter ismerte fel először, hogy Jézus az Isten Fia. Felismerte, mert engedte munkálkodni magában az Atya szellemét. Viszont, amikor át nem gondoltan és jóváhagyás nélkül követte Jézust és Jánost a főpap udvarába, akkor gyávává, sőt bizonyos fokon árulóvá vált, amikor ösztönösen védekezve, szóban többször is megtagadta a Mesterét.

Péter működése azt tanítja nekem, hogy tanuljam meg jól felmérni és bizonyos fokig előre látni a nem szokványos tetteim várható következményeit. Nem csak azt, amit az adott döntésem a környezetem számára okozhat, hanem azt is, hogy az egyes döntéseim rám milyen hatással lesznek. Akarom-e és vállalom-e azokat.

Felismertem, hogy önmagam és a velem történtek elviselése, valamint a történteken való túllépés attól függ, hogy belül milyen elvárási rendszert építettem ki magamban. Rájöttem, hogy a sok belső elvárás, sok kudarcot eredményez. Véleményem szerint, a legkevesebb kudarc a következő belső hozzáállás esetén érheti az embert:

a) ha a nehezen eldönthető életkérdéseit a mennyei Atyját megszólítva tisztázza ki,
b) ha a szeretet Istenét magában gyakran dicsőíti,
c) ha hálát ad a mennyei Atyjának azon legkisebb jó dolgokért is, amik őt naponta elérik, 
d) ha bízik a mennyei Atyja gondoskodó védelmében és
e) jó hatásfokkal használja ki azokat a lehetőségeket, amelyek a jó akarata gyakorlati megnyilvánulására nyitva állnak.

Mindezek örömöt, elégedettséget, biztonságot és a hasznosság érzését adják az embernek.

3) Zebedeus Jakab: Jézustól, a testvérével, Jánossal a „mennydörgés fiai” melléknevet kapta. András Jézus mellé rendelte segítőül.

Mi tetszik nekem és mi nem Zebedeus Jakab viselkedésében? Szimpatikus az, hogy jól szót tudott érteni a testvérével, Jánossal. Nem csak együtt keresték a kenyerüket, hanem a szellemi szolgálatot is együtt végezték Jézus mellett.

Tetszik nekem a Jakabban levő tűz és bátorság, de nem tetszik az, amikor meggondolatlanul, a nekik szállást nem adó szamaritánusok elpusztítására tett javaslatot Jézusnak az öccsével, Jánossal egyetértésben. A szamaritánusok cseppet sem voltak barátságosak a szállást kereső apostolokkal, szó szerint megkergették őket. Ők meg egy kicsit amúgy is el voltak szállva maguktól, mert velük volt a Jeruzsálem felé tartó Jézus, akiről úgy tartották, hogy ő Izráel Szentje, a zsidók jövendő királya.
A Zebedeus testvérek ezért érezhették úgy, hogy a zsidók és az egész világ jövendő uralkodójának sérelme nem maradhat következmények nélkül.

Az, hogy Jézus szeretet tanításába nem fér bele a szándékos ártás, akkor és ott nem volt szempont számukra. Nyilvánvalóan az apostolok is fáradtak voltak már az egész napos vándorlás után és könnyebb volt számukra a régi berögzöttség szerint működni. Úgy hogy, ha nem is helyeslem azt, amit tettek, valamelyest megértem őket.

4) Zebedeus János, a fivérével, Jakabbal együtt a „mennydörgés fiai” nevet kapta Jézustól. András Jézus mellé rendelte segítőül.

Tetszik nekem János szolgálatkészsége, megbízhatósága, bátorsága és okossága. Miben nyilvánultak meg ezek?

a) Jézus Jánosra bízta a kereszten az édesanyjáról való gondoskodást. Jézus ezt azért tehette meg, mert ő volt a legidősebb fiú. Jézusnak voltak húsvér öccsei is, akik bizonyára készek lettek volna Mária eltartására, hiszen az ő édesanyjuk is volt. Jézusnak azonban lehetett egy nem titkolt szándéka azzal, hogy Zebedeus Jánosra bízta az édesanyját. Valószínűleg azt akarta, hogy Mária, a hátralevő életében jobban megismerhesse azokat a tanításokat, amelyeket ő Jánosnak már átadott.

Jézusnak tehát fontos volt az, hogy Mária szellemileg is fejlődjön a földön, a még hátra levő életidejében. Vagyis Jézus nem csak anyagilag, hanem szellemileg is gondoskodott az édesanyjáról. Ugyanis Máriához képest János képzettebb volt, többet tudott Jézus tanításairól. Így Máriának jobban segítségére lehetett abban, hogy a fia eltávozását és a saját korábbi téves hozzáállása miatti esetleges bűntudatát könnyebben feldolgozhassa.

b) Tetszik Jánosban az a bátorság és szeretet is, ahogy Jézust egészen a halál torkáig kísérte.

c) S tetszik Jánosban azon okosság, amely képessé tette őt arra, hogy az üldöztetések közepette is megélje a természetes öregkort.

János esetében nem tetszik az, hogy úgy ítélte meg, Jézus jobban szerette őt a többi apostolnál. Úgy utalt magára, mint a „tanítványra, akit Jézus kedvelt”. János ezen kijelentése olyan látszatot is kelthet, mintha Jézus személyválogató lett volna és voltak kedvelt, valamint kevésbé kedvelt tanítványai.

Azonban valahol mégis meg kell, hogy értsem Jánost. Miért is? Mert Jánosnak olyan személyes tapasztalatai voltak Jézussal kapcsolatban, amilyenekkel az apostoltársai nem rendelkeztek. Ugyanis:

A) János már jóval azelőtt ismerte Jézust, hogy a nyilvános működése elkezdődött volna.
B) János azokhoz az apostolokhoz tartozott, akiket András Jézus mellé rendelt segítségül.
C) Jézus őt bízta meg azzal, hogy a halálát követően gondoskodjon az édesanyjáról.
D) Jézus csak őt kérte meg arra, hogy legyen mellette a földi élete utolsó nagy megpróbáltatása idején.

Minden bizonnyal Jézus nem szerette és nem szereti jobban Jánost a többi embernél, azonban Jánosnak – éppen a vállalt feladatainál fogva – több lehetősége volt arra, hogy Jézus közelségében az ő szeretetét és figyelmét megtapasztalja. Tehát a kapott és vállalt feladatai kapcsán, János érezhette azt, hogy Jézus jobban kedveli őt a többieknél.

Ha nem tudnánk, hogy Mária nem sokkal élte túl a fia, Jézus halálát, azt is gondolhatnánk, hogy Jézus tényleg kivételezett Jánossal.
Ha ugyanis Mária még sok évig él Jézus eltávozását követően, akkor János apostolnak nagyon kellett volna vigyáznia magára, hogy vigyázni tudjon Máriára. Vagyis Jánosnak az örömhír hirdetés feladatát össze kellett volna egyeztetnie a Jézus anyjáról való gondoskodás feladatával. Márpedig ez biztos, hogy korlátozta volna Jánost a jó hírek terjesztésében. E feladat védte volna Jánost, hiszen visszatartotta volna attól, hogy kockára tegye az életét.

Nem tetszik továbbá János esetében az sem, hogy egy alkalommal eltiltott egy férfit attól, hogy Jézus nevében tanítson és ördögöket űzzön ki csak azért, mert nem követte Jézust úgy, mint a többi apostol. Azonban ezzel kapcsolatban, bizonyos fokig meg tudom érteni az akkori János gondolkodását. János bizonyára tapasztalta, hogy ők, vagyis az apostolok, mennyi mindent nem tudnak még, és mennyire függnek Jézus vezetésétől, iránymutatásától. Ezért magából kiindulva joggal gondolhatta azt, hogyha valaki úgy tanít és űz ördögöt, hogy azt nem az elérhető közelségű Jézustól tanulta, akkor az ne tanítson, és ne űzzön ördögöket Jézus nevében, nehogy elrontson valamit.

5) Fülöp a gondnok: becenevét – kíváncsi – az apostol társaitól kapta.

Amit fölöttébb tiszteletre méltónak találok Fülöpben az, hogy sokszor nem csak az apostolok ellátásáról gondoskodott a tőle telhető legjobb módon, hanem az őket kísérő, Jézushoz látogatóba érkező emberekről is.

Fülöp terhére írják, hogy nehezen alkalmazkodott az új helyzetekhez. Példaként hozzák fel azt az esetet, hogy a Jézust látni akaró görögöket nem vezette a Mesterhez, hanem Andrást vezette a görögökhöz, aki aztán elvitte őket Jézushoz.

A magam részéről, e döntés miatt nem tudom kárhoztatni Fülöpöt.

a) Fülöp tudta, hogy Jeruzsálem ellenséges terület a számukra.
b) Fülöpben működhettek azok a tartalmak is, melyeket Jézus mondott arról, hogy el fogják árulni és az ellenségei kezére fogják adni, akik megölik őt.
c) A virágvasárnapi bevonulás után vagyunk. Az apostolok zavartak voltak és bizonytalanok. Nem értették, hogy Jézus miért nem használta ki azt a támogató erőt, amely Lázár feltámasztásának hírére ébredt a nép köreiben. Fülöp is zavarban lehetett. Nem tudhatta, hogy ilyen helyzetben mi szolgálja a közös ügyük érdekét és mi nem.
d) Fülöp azt sem tudhatta, hogy több ismeretlen ember Jézushoz vezetése ellenséges területen mit eredményezhet, és azt sem tudhatta, hogy lesz-e Jézusnak más elfoglaltsága, képes-e hirtelenjében ennyi embert fogadni.

Fülöp tehát azt tette, amit nagy valószínűséggel én is tettem volna a helyében. Az ilyen kéréssel kapcsolatos döntés felelősségét megosztottam volna egy társammal.

6) Nátániel, az ’őszinte’ melléknevet az apostoltársaitól kapta. Az ő feladata volt a tizenkettek családjairól való gondoskodás.

Amiért Nátánielt tisztelem, az a komoly munka, amit az apostolok családjainak ellátása és a velük való kapcsolattartás érdekében végzett. Ez egy igazán felelősségteljes feladat lehetett. 
Kezdetben Nátániel előítéletes volt. Amikor Jézus felől először hallott, ezt kérdezte Fülöptől: „Jöhet valami jó Názáretből?” – De hát ki nem előítéletes kezdetben? Ha Jézustól nem tanulnánk, talán mindannyian azok maradnánk.

7) Máté, az apostoli testület pénzügyeinek intézője és nyilvános szóvivője.

Máté esetében nagyon tetszik az, hogy a saját vagyonának jelentős részét az apostoli csoport működésére fordította. Az is tetszik, hogy már kezdetben elhitte, Jézus – a várt isteni küldött – kész őt, a vámost is elfogadni.

8) Tamás, az úti program és szállásszervező.

Bár Tamásról az a közismert, hogy nem hitte el a hírt Jézus feltámadásáról, azonban ne feledjük, nem ő volt az egyetlen ilyen. A többi apostol sem hitt először azon asszonyoknak, akik látták a feltámadt Jézust és beszéltek is vele. A többi apostol is kétségek között vívódott, egészen addig, amíg Jézus megjelent nekik és szólt hozzájuk.

Nem csak Tamás vágyott a feltámadás bizonyosságára. Feltámadás nélkül az ügy, ami mellé az apostolok odaálltak, bukásra volt ítélve. Jézus minden közeli tanítványának szüksége volt a feltámadás bizonyosságára annak érdekében, hogy az, amit korábban Jézustól tanultak, új életre kelhessen bennük és általuk.
Tudta ezt Jézus is. Ezért jelent meg feltámadott alakban oly sokszor, szólva a tanítványai szinte minden fontosabb csoportjához.

Ne feledjük, Tamás nem volt ott akkor, amikor Jézus először megjelent az apostoloknak. Távol volt, mivel egyedül próbálta feldolgozni a Jézus halála által előállt helyzetet. A kétségek és a megélt bizonytalanság mondathatta azt vele, hogy csak akkor hiszi el Jézus feltámadását, ha látja és érintheti a sebeit is.

Mindannyian különböző utakat járunk be, amíg megérkezünk a megingathatatlan Istenhithez. Az, amit Tamás mondott Jézus sebeinek érintéséről, számomra csak azon vágyának kifejeződése, hogy mindennél jobban vágyik személyes bizonyosságra Jézus feltámadásával kapcsolatban. És ez abban az időben, az apostolai és a tanítványai számára jogos igény volt.

9) Alfeus Jakab az ikertestvérével, Júdással együtt a tömegek igazgatását kapta feladatul.

Talán ők ketten voltak a szó legigazibb értelmében vett hétköznapi emberek Jézus mellett. Tetszik velük kapcsolatban az, hogy az apostolok úgy fogadták el őket, amilyenek voltak – a maguk egyszerűségében. De az is tetszik, hogy az Alfeus ikrek is elfogadták magukat a többiek között olyanként, amilyenek valójában voltak. Nem próbáltak többnek látszani, azt adták magukból, amit tudtak.

Arról pedig már szinte nem is érdemes beszélni, hogy mily nagyszerű az, hogy Jézus is úgy fogadta el az Alfeus testvéreket, amilyenek voltak. Pedig tudhatta, hogy ők ketten nem lesznek nagy igehirdetők. De azt is tudta, hogy sok ember fordul majd az Isten országa felé, ha azt látják, hogy mindenkit örömmel fogad az ő szellemi családjába.

10) Zélóta Simon az apostolok kikapcsolódásának és szórakozásának megszervezését kapta feladatul.

Simon eléggé nehezen értette meg a Jézus által élt és hirdetett ország szellemi jellegét. De tetszik Simon magatartásában az, hogy miután felismerte, hogy Jézus az emberi lelkek felszabadítását tartja fontosnak, s nem a rómaiak kiűzését, megküzdött magával és vállalta azt, amire Jézus eredetileg őt elhívta.

Lehet, hogyha nem törekednék arra, hogy megértsem az apostolok botladozását – hogy miért tehették azt, amit tettek – több hibát követnék el annál, mint amennyit jelenleg elkövetek.

11) Karióti Júdás az apostoli közösség pénztárosi feladatait látta el. Tiszteletre méltónak tartom Júdás esetében, hogy ezt a munkát becsülettel végezte. Bár utóbb voltak, akik azt híresztelték róla, hogy lopott a közös pénzből, azonban az Urantia írásokból tudjuk, hogy ez nem igaz. Az a véleményem, hogy Jézus, aki mindent tudott minden apostoláról, nem tűrte volna el, hogy Júdás a többi apostol tudta nélkül folyamatosan meglopja őket.

Egyébként pedig Júdást nem értem. Azért nem értem, mert miután elárulta Jézust, abban bízott, hogy Jézus majd alkalmazni fogja az isteni erejét a saját védelme érdekében. Júdás logikáját követve tegyük fel, hogy ez így történik. Jézus nem engedi, hogy megöljék, s megy minden úgy, mint korábban. Azért nem értem Júdást, mert ha Jézus nem engedi magát megölni, Júdás akkor is áruló marad a társai szemében. Hát ezért nem értem, hogy Júdás mit akart az ilyen fajta gondolkodással.

Arra kell rájönnöm, hogy ott, ahol indulatok és sérelmek működnek a mélyben, és azok mozgatják a cselekvést, nem várható értelmes gondolkodás.

A sértett, indulatos ember számára csak egy valami fontos – a saját igazsága és a mások megbüntetéséhez való joga.

12) Nagyon tetszenek az írás azon közlései, hogy az egyes apostolok mit csodáltak Jézusban.

a) 139:1.11 „András a következetes őszinteségéért, a tettetés nélküli méltóságáért csodálta Jézust.”

b) Péter leginkább Jézus gyöngédségét, türelmét és megbocsátó képességét csodálta.

c) 139:3.6 „Jézus ama jellemvonása, melyet Jakab a legjobban csodált, az a Mester rokonszenvező gyöngédsége volt. Nagyon megfogta őt Jézusnak a kis és a nagy emberek, a gazdagok és a szegények iránti megértő érdeklődése.”

d) 139:4.6 „Jézus azon jellemvonásai, melyeket János a legjobban értékelt, a Mester szeretete és önzetlensége volt;”

e) 139:5.6 „Jézus egyetlen, Fülöp által folyamatosan csodált vonása a Mester kimeríthetetlen bőkezűsége volt. Fülöp soha nem tudott Jézusban olyasmit találni, ami kicsinyes, fukar vagy zsugori lett volna, és Fülöp imádta ezt a mindig meglévő és kifogyhatatlan nagylelkűséget.”

f) 139:6.8 „Nátániel Jézust leginkább a türelme miatt tisztelte. Sohasem unta meg szemlélni az Ember Fiának megértését és nemes rokonszenvét.”

g) 139:7.4 „Máté a Mester megbocsátó hozzáállását értékelte a legjobban.”

h) 139:8.7 „Tamás… a rendkívül kiegyensúlyozott jelleme miatt tisztelte a Mestert. Tamás egyre inkább csodálta és tisztelte azt, aki oly szeretetteljesen irgalmas és mégis oly hajlíthatatlanul igaz és tisztességes; oly szilárd, de sohasem konok; oly nyugodt, de sohasem közömbös; oly segítőkész és oly rokonszenvező, de sohasem tolakodó vagy akarnok; oly erős, ugyanakkor oly gyöngéd is; oly határozott, de sohasem nyers vagy goromba; oly gyöngéd, de sohasem ingatag; oly tiszta és ártatlan, ugyanakkor oly férfias, tetterős, és erőteljes; oly igazán bátor, de sohasem meggondolatlan vagy vakmerő; olyannyira szereti a természetet, de olyannyira mentes a természetimádásra való mindenféle hajlamtól; oly kedélyes és oly játékos, de oly mentes a léhaságtól és a felületességtől.”

i) Alfeus Jakab Jézust az egyszerűsége miatt kedvelte. Alfeus Júdást Jézus alázata vonzotta.

j) Amiért Zélóta Simon Jézust csodálta: 139:11.5 „…az a Mester higgadtsága, az ő magabiztossága, kiegyensúlyozottsága és megmagyarázhatatlan önuralma volt.”

* * *

Tetszik a Péter tanulságából levezetö elemzés. Nemcsak a rávilágító elemzés hasznos számomra, amit hétröl-hétre olvashatunk Ferenctöl, hanem a kifejezésmódja nagy értékkel bír számomra. Sok esetben a gondilataimat olvashaton, érzéseimet olvasom vissza, melyet elég nehezen tudok szavakba önteni. Az apostolok esetében Fülöp és Máté a "rokonszenves" jellem. Máté, aki csendben maradt még akkor is, amikor már teljesen eladósodott. Soha nem szólt senkinek, hogy mit is tesz a társai érdekében. Nem magasztalta fel önmagát, legalábbis nem adott hangot neki. Ezt nagyszerünek tartom.

* * *

139. írás / 2. hozzászólás

A tizenkét apostol

1. Tekintsd úgy ennek az írásnak a szakaszait, mint jellemrajzok gyűjteményét. Milyen jellemző elemekből épülnek fel az egyes leírások?

(Ezen írás egymás után tárgyalja az apostolok erősségeit, gyengéit és kitér arra, amit az apostolok Jézusban csodáltak.)

2. Készítsd el a saját jellemrajzodat.

(Jelenlegi erősségeim: ezeket ítélje meg más.

Jelenlegi gyengeségeim: van jó pár, de ezeket nekem kell megbeszélnem Jézussal és a mennyei Atyával.)

3. Mit tudhatunk meg Jézusról ezekből a leírásokból?

(Hogy nem csak csodálható, hanem szerethető is, éppen ezért követhető a számunkra.)

4. A bátorságnak milyen különféle vetületei ismerhetők meg ezekből a vázlatos leírásokból?

(a) Péter bátor volt, amikor szemből jövő támadás érte, de gyáván megfutamodott, amikor hátulról rontottak rá.

b) Zebedeus Jakab bátorrá vált, amikor a meggyőződéséért kellett kiállnia.

c) János bátor volt, mert bízott Jézus szavában: bár a Mestere utasítására őt a halál torkáig kísérte, neki nem lett baja. És János okosan volt bátor, úgy hirdette a jézusi jó híreket, hogy mesze túlélte a többi apostolt.

d) Az emberek bátrabban közeledtek Jézushoz, amikor látták, hogy az apostolok többsége olyan ember, mint amilyenek ők maguk is.

e) Jézus a meggyőződését bátran, állhatatosan képviselte.

f) Tamás Jézusban többek között a céltudatosan átgondolt bátorságot szerette.

g) Tamás gyakran buzdította bátor szavakkal az apostoltársait, és fizikai értelemben is a legbátrabb volt az apostolok között.)

5. Vesd össze az ebben az írásban közölteket a 192. írás második szakaszában közreadottakkal. Neked mit mondana Jézus?

(Jézus kérése minden emberhez minden időben ez: ’úgy szeress és szolgálj másokat, ahogy én tettem ezt!’

Ez a felhívás számomra azért nagyszerű, mert keresésre, gondolkodásra és tapasztalásra késztet.
Vagyis annak felismerésére, hogy miként szeret és szolgál engem Jézus jelenleg is, és annak tapasztalati megélésére, hogy milyen az, ha én is úgy törekszem szeretni és szolgálni az éppen előttem álló embert, ahogy Jézus is tette azt a földi élete során.)

6. Jézus mindig alávetette „a legkisebb vágyát is a mennyei Atya akaratának” (139:4.9). Vajon meg kell-e várnunk az Igazítóval való bensőséges közösség első körének elérését, mielőtt ilyen együttműködéssel próbálkozhatnánk?

(Nekünk szüntelenül törekednünk kellene a mennyei Atya akaratának meglátására.
A belső gondolatrezdüléseimet figyelve és értelmezve veszem észre a bennem élő Istentől jövő segítő gondolatokat. Azt tapasztaltam, hogyha egy nehéz helyzetben kérem a mennyei Atya segítségét, akkor olyan jó gondolatokat kapok, amelyek segítségemre vannak abban, hogy jól kezeljem az adott helyzetet. Ha viszont nem imádkozom vezetésért egy nehéz helyzet kapcsán, csak a saját eszemre támaszkodhatom. Érdekes tapasztalat ez!)

7. Miért jobb megoldás azt mondani, hogy „Gyere velünk, majd megmutatjuk neked és megosztjuk veled a jobb utat” annál, hogy „Ezt csináld, azt csináld”. (139:5.8)

(Mert az elhívott így nem csak egy célt kap, hanem társakat is e cél eléréséhez.)

8. Milyen értelemben fogadható el a büszkeség (139:6.3)?

(Kell egy kis büszkeség az önbizalomhoz. Büszkék lehetünk arra, ami értéket testesít meg számunkra. De csak annyira és olymódon, hogy e büszkeség bennünket is érték létrehozására ösztönözzön.)

9. Fejtsd ki, hogy miféle jellembéli kiegyensúlyozottságot ismert fel Tamás Jézusban (139:8.7).

(A kiegyensúlyozott ember mentes a szélsőségektől. Azonban Jézus nem csak kiegyensúlyozott volt, hanem jó is. Tamást a Jézus magatartásában megnyilvánuló jóság tökéletessége nyűgözte le.)

10. Miért mondják a szerzők, hogy „ilyen középszerű emberi alapra csakis isteni intézményt (...) lehetett valaha is építeni” (139:9.9)?

(A középszerű ember nem kisszerű. A középszerű ember is képes érzékenyen reagálni arra, ha szeretik és megbecsülik őt. Isten szeretete képes a középszerű embert is ösztönözni, a szellemi ország érdekében lelkessé és hasznossá tenni.)

11. Melyek az ország nehéz csatái a mai korban (139:9.11)?

(Azok, amelyek régen is. Naponta küzdeni önmagunkkal az Istenért.)

12. Gondolkodj el arról, hogy Zélóta Simon miképpen járt el a lehetséges hívek megnyerése érdekében (139:11.3; 139:11.6).

(Simon hitelesen és okosan érvelve ösztönözni tudta a kétkedőket.)

13. Mit tanulhatunk ebből az írásból az emberek azon köréről, akikkel Jézus azonosult (ld. 139:11.8)?

(Először törekednünk kell megértenünk azt, akit szeretnénk megajándékozni az Atyaság, a testvériség és a boldog örökélet jó hírével. Azért kell megértenünk a másik embert, hogy az isteni ajándékot érthető és befogadható módon kínálhassuk fel a számára.
Jézus mindazokkal azonosult, akik nyitott szívvel és jó szándékú érdeklődéssel közeledtek a tanításához és a személye felé.)

14. Mit mond az apostolok jelleméről az, hogy Jézusnak mely személyiségjegyét kedvelték a legjobban (139:1.11; 139:2.5; 139:3.6; 139:4.6; 139:5.6; 139:6.8; 139:7.4; 139:8.7; 139:9.6-7; 139:11.5; 139:12.3)?

(Az egyes apostolok Jézus azon személyiség jegyeit csodálták a leginkább, amelyek megélésére őbennük is volt nyitottság és vágy.)

15. Mit akart Jézus megmutatni, üzenni egy egész világegyetemnek a Júdáshoz való hozzáállásával (139:12.7-8)?

(139:12.7 „Az örök élet kapuja mindenki előtt szélesre tárva áll… a hitet kivéve nincsenek megkötések vagy korlátozások”.)