Jelenlegi hely

143. Utazás Szamarián át

143. írás / 1. hozzászólás

1) 143:1.4 „De én kijelentem nektek, hogy a paradicsomi Atyám a szeretetének ellenállhatatlan ereje révén kormányozza a világegyetemek mindenségét. A szeretet a legnagyobb minden szellemvalóság közül.”

(Miért Atya az Isten? A magam részéről a következőképpen gondolkodom erről.
Az Isten szükségszerűen kell, hogy szeresse azokat, akiknek a léte és a beteljesülése Tőle függ. Az Istent a szeretete teszi Atyává. A teremtés által Isten önmagát és a gyermekeit ajándékozza meg. Az Isten önmagát, a Szellemét ajándékozza a gyermekeinek. Az Őt felismerő gyermekei pedig önmagukat ajándékozzák az Istennek. Csak így jöhet létre egy valós, örök alapokon nyugvó családi szeretet közösség. Mivel csak az Isten örök, ezért az embernek Isten alapúvá kell válnia, ha örökké és istenmód akar létezni. És az Isten pontosan ehhez akarja hozzásegíteni az embert. Azért költözik a Szelleme az emberbe, hogyha az ember is szeretné, akkor Vele eggyé, öröklétű lénnyé válhasson.

Az Isten nem a lámpa szelleme, aki kívánságokat teljesít. Azt szeretné, ha a gondolkodásunk, a látásmódunk alakulna át. Ez aztán persze megváltozott magatartásban is megnyilvánul majd. De a lényeg az, hogy az Isten gondolkodásmódját, vagyis az Isten atyai akaratát az ember fontosnak tartsa a maga számára. Keresse azt, és alkalmazza.

Azért fontosak a nemes eszmények, valamint annak ismerete, hogy az Isten gyermekének fogadja az embert, hogy az emberben vágy és bátorság ébredjen az istenmód való gondolkodásra és életre.)

2) 143:1.6 „Azért, mert az Atyám a szeretet Istene és örömét leli az irgalomgyakorlásban, ne gondoljátok azt, hogy az ország szolgálata egyhangú nyugalom. A paradicsomi felemelkedés az egész idő legfelsőbb rendű kalandja, az örökkévalóság kitartást kívánó elérése.”

(A létünk tehát két részből áll. A felemelkedés időt igénylő részéből és az örökkévalóságból. A felemelkedés nagy kaland, s a célba jutás csak attól függ, hogy feladjuk-e, vagy kitartunk a Célunk mellett. A halál nem az élet vége, hanem a felemelkedési küzdelem más síkon való folytatása.)

3) 143:1.7 „…a legmagasabb rendű és legfelsőbb bátorság nem más, mint a mély szellemi valóságokkal kapcsolatos felvilágosult meggyőződés iránti rendíthetetlen hűség. És az ilyen bátorság alkotja az Istent ismerő ember hősiességét.”

(Meggyőződés és hűség. Két fontos érték. Mindkettő személyes döntéseket és személyes felelősséget kíván. Ennek így kell lennie, hiszen a boldogság is személyesen megélt állapot. Kellene, hogy minden embert boldogítson már annak a gondolata is, hogy van Isten és ez az Isten az ő Atyja is. Az Istenben az a nagyszerű, hogy a lélek szellemtulajdonságai révén, az ember lélekben hozzásimulhat a Szellemistenhez. Bensőséges, bizalmas kapcsolatot tapasztalhat meg az Istennel.

Emberektől is kaphatunk jóleső kedvességeket, azonban ezt kívülről kapjuk. Ha belülről, az Istentől akarunk lelki érintést, ahhoz az Istenre kell hangolódnunk, a lelkünket hozzá kell emelnünk, igazítanunk. Lehajol ő hozzánk, azonban azt szeretné, hogy a Vele való kapcsolatunk kétoldalú legyen. Ne csak Ő hajoljon oda hozzánk, hanem mi is törekedjünk lélekben hozzá emelkedni. Ez időt és odafigyelést igényel tőlünk.)

4) 143:2.7 „Éppen az Isten jósága az, ami az embereket igaz és valódi bűnbánatra készteti.”

(Aki jó és csak jó tud lenni, és nem büntetni akar, hanem ha elestem, akkor felsegíteni, annak szívesen megnyitom a szívemet. Isten ilyen. Ő nem ítélkezni akar felettem, nem a múltamra néz, hanem mindig előre. A jelenemben is azt látja, amivé lehetek, ha kitartok mellette. Isten mindig azzal vigasztal engem, hogy szeret, és támogat engem a közös célunk elérésben. Ő mindig hív, ha én menni akarok. De ha nem akarok Vele menni, akkor sem büntet. Ha valami miatt rossz a lelkiismeretem, az nem az Isten büntetése. Isten nem tud büntetni. Én tudom magamat. De nem akarom, most már nem akarom. Jó lenne, ha lenne mindig erőm és kedvem minden problémámról beszélni az Istennel. Isten személy, számomra itt és most jelen levő személy. Kedves, örök Barát. S bizonyára még fogom Őt ismerni a sugárzó öröm forrásaként és még mit tudom én hányféle tartalommal.)

5) 143:2.8 „Ha tehát, gyermekeim, szellemtől születtek meg, akkor mindörökre megszabadultok az önmegtagadó élet és a húsvér test vágyai felett őrködés tudatosan vállalt rabságából, és átkerültök a szellem örömteli országába, ahonnan önkéntelenül mutatjátok fel a szellem gyümölcseit a mindennapi életetekben; és a szellem gyümölcsei jelentik… az igaz önuralmat.”

(A megértés megnyugtat, sínre vagy inkább útra tesz. Igazán akkor érthetem meg magam és a másik embert, ha megértem az Istent. Istent nem nehéz megérteni, ha megértem az Ő szeretetének lényegét. Ez a szeretet értem munkál, de nem helyettem. A megértés békét ad. A megértés segít annak felismerésében, hogy a legtöbb problémám nem magamon kívül van, hanem bennem. Még mindig vannak bennem elvárások az emberek felé, ezért nem tudok feltétel nélkül szeretni. Megértettem, hogy az Isten elvárások nélkül tud szeretni engem. Szeretné, ha jobb lenne az életem általa, de nem kényszeríti rám az őszerinte való jó életet.

Az Isten segít, ha meg akarom érteni Őt. Segít, ha ki akarom próbálni az őszerinte való életet, de nem kényszerít semmire. Segít gondolkodni, ha látni és érteni akarok, de nem mondja meg, hogy a felismeréseimmel mit tegyek. Az Isten felelősségre tanít. Segít meglátnom a szeretet értékét, de rám bízza, hogy mit teszek ezzel. Szeretetre nem lehet kényszeríteni senkit, főleg nem szeretetből. Az Isten szeretetének legnagyobb hatása az, hogy nem lehet neki ellenállni. Az Isten értékeli azt, akit szeret. Értékeli, s nem kényszeríti. Az Isten szeretete bár körül ölel, de nem fojtogató. Az Isten szeretete örök belső, elveszíthetetlen biztonság.

A szeretet lelki állapota békét és erőt ad. A szeretet lelki állapotát az emberek irányában akkor tudom megélni, ha azt előtte megélem az Istennel kapcsolatban. Ezért kihagyhatatlan az Istennel való rendszeres, napi összeborulás.

Ha értem az Isten szeretetét, akkor e szeretet segítségével érteni fogom a másik embert is. Ha értem, látni fogom a küszködését, a félelmeit és a boldogság utáni vágyát is. Azt, hogy a másik ember is boldog akar lenni, csakúgy mint én. S nem lehet másképpen boldog, csak úgy, mint az Isten, csak úgy, mint Jézus volt a földön, az Istent Atyaként, a másik embert pedig testvérként szeretve.)

6) 143:3.1 „András, szóval nem szüntetheted meg az emberek zavarát, amikor ilyen súlyos a helyzet és amikor sokuk ilyen erős érzelmeket táplálva aggódik. Nem tudom megtenni, amit kérsz – én nem fogok belebonyolódni e személyes társas problémákba – de együtt fogok örülni veletek egy három napos pihenési és kikapcsolódási időszaknak. Menj a testvéreidhez és jelentsd be nekik, hogy mindannyian eljöttök velem a Sartaba-hegyre, ahol egy-két napig pihenni vágyom."

143:3.2 "És most menj oda mind a tizenegy testvéredhez és külön-külön beszélj velük, mondd nekik, hogy: »A Mester azt kívánja, hogy tartsunk vele egy időre a pihenésben és a kikapcsolódásban. Lévén, hogy a közelmúltban mindannyian szellemünkben sok nyugtalanságot és elménkben nagy feszültséget éltünk meg, azt javasolom, hogy ne tegyünk említést a megpróbáltatásainkról és a bajainkról e munkaszünet alatt.”

(Jézus zseniális. Kimondja, hogy érzelmi és lelki zavarokat nem lehet megszüntetni rábeszélés által. Viszont lehetőséget kell teremteni arra, hogy az egymással szemben állók új körülmények között, új szempontok alapján szerezzenek tapasztalatot önmagukról és egymásról. Jézus a munka vitái után elvitte az apostolait pihenni, kikapcsolódni. Csak egy feltétel volt. A kikapcsolódás időszaka alatt senki sem beszélhet a munkáról.

Íme, egy recept arra, hogy miként lehet megpihenni és másként látni önmagunkat és másokat. Jézus még egy fontos szempontot adott: a vezetői döntést nem kihirdették, hanem mindenkivel külön-külön közölték. Így mindenki megtisztelve érezhette magát.)

143:3.3 „Értsétek meg, hogy némely nehéz feladat megoldásának a legjobb módja az adott kérdéssel való foglalkozás mellőzése egy időre. Amikor azután a pihenésből vagy az istenimádatból felüdülten visszatértek a dologra, már képesek lesztek tisztább fejjel, biztosabb kézzel és természetesen szívetek szándékában is megerősödötten foglalkozni a gondjaitokkal. Ismétlem, sokszor úgy fogjátok találni, hogy a gondotok mértékében és arányaiban kisebb lett, miután elmében és testben kipihentétek magatokat.”

143:3.6 „A harmadik napon, amikor elindultak lefelé a hegyről, vissza a táborukba, nagy változáson mentek keresztül. Azt a fontos felfedezést tették, hogy számos emberi gondjuk valójában nem létezik, hogy számos szorongató gondjuk valójában a túlzott félelem terméke és a nagyfokú nyugtalanság eredménye. Megtanulták, hogy minden ilyen gondot a legjobban azzal lehet kezelni, ha elfordulnak azoktól;”

143:3.7 „Mindig fennáll a veszélye annak, hogy az emberi kapcsolatok egyhangúsága nagyban megsokszorozza a gondokat és erősen felnagyítja a nehézségeket.”

(Miből eredhet a lappangó félelem és nyugtalanság? A hiány és az el nem fogadás tudatából. Ha aggódom amiatt, ami nincs, nyugtalan leszek. Ha nem fogadom el a másikat úgy, ahogy van, ha terveim vannak a másikkal, akkor előbb-utóbb nyugtalan leszek.
Pedig ha nem fogadtam el mást olyannak, amilyen, akkor magamat sem fogadtam el. Azt nem fogadtam el a magam esetében, hogy elég nekem az Istennel való kapcsolatom arra, hogy naponta megújuljak, hogy naponta békét éljek meg.
A szívbéke a földön kapcsolat és látásmód kérdése. Vagyis napi, akár többszöri beszéd az Istenhez és az Istennel, valamint azoknak a jó dolgoknak a meglátása, amelyeket nap mint nap az Isten ajándékának tekinthetek.

Itt van például az olvasóköri hozzászólás esete. Rájöttem, hogy ezzel kapcsolatban sem kell görcsölnöm és aggódnom. Nekem nem tanulmányt kell írnom, mivel a véleményemet akarom közölni. Ehhez pedig elég a jó szándék és az őszinteség. Vagyis nem kell napokon keresztül csiszolgatnom a közzé tenni akart anyagot, sokszor változtatva azon, mert már másképpen látom ma, mint tegnapelőtt, hanem ha van véleményem és leírtam, akkor olvassam el a helyesírási hibák csökkentése érdekében, majd osszam meg azt.)

7) 143:3.4 „Egy pillanatra meg is döbbentek, mivel Jézus nem mondott köszönetet – szóban – amikor a déli ebédnél megtörte a kenyeret. Ekkor figyelhették meg először, hogy nem tesz eleget az ilyen formaságoknak.”

(Jézus nem vallásos volt, hanem hívő. Volt vallása, de nem volt vallásos. A vallás az ember törekvése az Isten megtalálására és a Vele való kapcsolat fenntartására. A vallásosság pedig valamely vallási közösség előírásainak megtartását jelenti. Ezeken keresztül is lehet kapcsolatot ápolni az Istennel, de korlátozottabban, a személyes szabadságot jobban nélkülöző formában.
Az, hogy Jézus szóban nem adott hálát, azt is mutatja, hogy a vallás az Istenre és az adott emberre tartozik. A vallás tehát nem színjáték mások számára, hanem az egyén személyes kapcsolata az Istennel, amelynek tapasztalható gyümölcse a mások irányában megjelenő szeretet szolgálat.)

8) 143:5.6 „Az Isten szellem, és azoknak, akik imádják őt, szellemben és igazságban kell imádniuk. Az üdvözülésed nem abból ered, hogy tudod, hogy másoknak miként vagy hol kell imádniuk az Istent, hanem abból, hogy befogadod a saját szívedbe ezt az élő vizet, melyet én már most ajánlok neked.”

(A szellemi átváltozás azt is jelenti, hogy akarom, újra és újra, az eltérítő nehézségek ellenére is akarom a szellemi megújulásomat. Azt, hogy az Isten Szelleme ne csak rejtve, hanem valóságosan is élhessen bennem, velem és általam.)

9) 143:5.9 „Amint Nalda épp azon volt, hogy szavakba öntse a jobb dolgok és a nemesebb életmód iránti valós és személyes vágyódását, amint épp arra készült, hogy kimondja a szívének valódi vágyát, a tizenkét apostol visszatért Sikárból, és annak láttán, hogy Jézus oly bensőségesen beszélget ezzel a nővel – ezzel a szamaritánus nővel, és egyedül – igencsak megrökönyödtek.”

(Minden ember vágyik egy jobb és nemesebb életre. Az ilyen élet mindig belül kezdődik el. Nem másra kell várni, nekem kell elkezdenem. A bennem élő Isten ehhez mindig szövetségesem. A jobb élet alapja az Istennel való kapcsolat.

Jézus azt mondta, hogy az ő országa nem ebből a világból való. Az ember gyakran esik abba a csapdába, hogy Istentől akarja számon kérni más emberek magatartását és gondolkodását.

Furcsán gondolkodunk mi emberek az Istenről. Az elvárásaim okán gyakran én is. Más emberekkel kapcsolatban azt szeretnénk, hogy az Isten segítsen nekünk őket megváltoztatni, de bennünket hagyjon az Isten azt csinálni, amit akarunk. Hát Isten nem teszi egyiket sem, nekünk kell változni, ha akarunk. S ha elindulunk a gondolkodásunk megváltoztatásának útján, akkor az Isten segíteni fog nekünk.)

10) 143:5.10 „És a Mester részletesen beszélt nekik az élet vizéről, az emberben lakozó szellem ajándékáról.”

(A bennünk lakozó Atya szellem a mi nagy esélyünk arra, hogy tovább tudjunk lépni a múlandó és ösztönös emberi létünkből egy örök, isteni létre. Az Isten mindig közel van hozzánk. Az Ő megszólítása soha nem elvesztegetett idő. Sőt, az Isten megszólítása, a gondjaink Vele való megosztása a legnagyobb jó, amit a magunk érdekében tehetünk.

Sokaknak rossz tapasztalataik vannak az Istenről, mert rossz tapasztalataik vannak egyes papokkal és egyes vallásos emberekkel kapcsolatban. Ezek a „sokak” azt nem veszik számításba, hogy a szeretetlen papokkal és szeretet ellenesen cselekvő vallásos emberekkel kapcsolatban az Istennek is rossz a tapasztalata. Sokan nem az Istent tapasztalva fogalmaznak meg az Istennel kapcsolatban véleményt, hanem valamely Istenre hivatkozó emberrel kapcsolatos tapasztalatukról gondolják, hogy azt, az Istenre vonatkozóan szerezték.

Jézus azt ajánlja, hogy az övéi úgy szeressék egymást, ahogy Ő szeretett bennünket. S ha ezt mások látni fogják, akkor felismerhetik majd, hogy milyen az Isten. A szeretetet nélkülöző magatartás által ugyanis nem lehet felismerni azt, hogy milyen az Isten. Az Istent csak Jézus gondolkodásának és magatartásának bemutatása által lehet felismerni az emberben.)

11) 143:5.11 „Még a keresztény vallás is állhatatosan Krisztus halálának tényére épített ahelyett, hogy az életének igazságára épített volna. A világnak sokkal inkább kellene foglalkoznia az ő boldog és Istent kinyilatkoztató életével, mint az ő megrendítően szomorú halálával.”

(Erre csak azt tudom mondani: ÚGY LEGYEN!)

12) 143:7.3 „Az istenimádatnak – a szellemi szemlélésének – szükségképpen váltakoznia kell a szolgálattal, kapcsolatba kell lépnie az anyagi valósággal. A munkának a játékkal kell váltakoznia; a vallást a vidámságnak kell ellensúlyoznia. Az elmélyült bölcseletet az ütemes verselésnek kell követnie. Az élet nehézségeit – a személyiség idő-feszültségét – az istenimádat nyugalmának kell oldania. A világegyetembeli személyes elszigeteltség félelméből eredő bizonytalanságérzet ellenszere az Atya hites szemlélése és a Legfelsőbb megismerésének kísérlete.”

(Az Urantiában számomra az is nagyszerű, hogy csodálatos recepteket is ad a mindennapok gyakorlatához, vagyis az élet éléséhez. A fentieket szerintem nem magyarázni kell, hanem alkalmazni.)

143:7.4 „Az imádság célja, hogy az ember kevesebbet gondolkodjon és többet ismerjen meg; nem a tudás növelése a cél, hanem a szellemi meglátás kiterjesztése.”

(Az imádság tehát tapasztalat szerzésére alkalmas eszköz. Általa az Isten Atyaként ismerhető meg.)

143:7.5 „Az istenimádat célja a jobb élet előrevetítése, majd ezen új szellemi értékek visszavetítése a jelenbeli életre. Az imádság szellemi fenntartó, ám az istenimádat istenmód teremtő.”

(Az Istenimádat az emberi lélek Istennek való odaadottságát jelzi. Az ember, az Isten imádata által kifejezi azt is, hogy szeretne az Istennel együtt élni, szeretne olyan életet élni, amilyet az Isten is él. Az Isten imádata által az Istent szerető ember erőt kap arra, hogy elkezdjen olyan életet élni már a hústestben, amilyet az Istennel kapcsolatban megismert és megtapasztalt.)

143:7.7 „Az istenimádat erőfeszítés-mentes figyelem, igaz és eszményi lelki nyugalom, egyfajta nyugodt szellemi tevékenység.”

(Ezt mondhatnám úgy is, hogy először ellazulok, majd felidézem azt a jót, amit az Istennel kapcsolatban tapasztaltam és az Istennel kapcsolatban szeretnék, majd szabadon létezem a felidézett szellemi jóban. Ez valójában tudatosítása az Isten jelenlétének és jóságának, valamint a felém, felénk irányuló atyai-baráti szeretetének.)

143:7.8 „Az istenimádat a rész azonosulása az Egésszel; a véges azonosulása a Végtelennel; a fiú azonosulása az Atyával; az idő azon próbálkozása, hogy lépést tartson az örökkévalósággal. Az istenimádat a fiú személyes egyesülése az isteni Atyával, a megélénkítő, alkotó, testvéri és ábrándos hozzáállások felemelkedése az emberi lélek-szellem révén.”

* * *

143. írás / 2. hozzászólás

1. Az arkhelaiszbeli tanhirdetésre adott válasz a „bátor határozottság” új hangneme és „az előrevivő harc szelleme” lett (143:1.9). Miképpen ösztönözte Jézus ezt a választ? Miért félünk az ilyesféle hozzáállás felvételétől manapság, noha igencsak várjuk és szívesen fogadjuk azokat, akik rendelkeznek vele? Miképpen kapcsolja össze ez a prédikáció a szeretetet, a világtörténelmet, az evangéliumot és a bátorságot?

(- Jézus átérezhető módon rámutatott az apostolai számára, hogy a Szellem igazságának hirdetői és megélői a legbátrabbak a földön. Miért? Mert szeretetet hirdetnek a szeretetlenség világában.

- A „bátor határozottság” új hangnemétől azért szoktam félni – már amikor szoktam – mert
a) szemben állásra adhat alapot és
b) mert előfordulhat, hogy éppen lusta vagyok.

- A szeretet a legfelsőbb igazság. A mindenség különböző világain létező lényeknek arra van szükségük, hogy a gyakorlati szeretet világát megvalósítsák a maguk számára. Ha nem így tesznek, elpusztítják magukat és egymást. Ezért kell a pártatlan szeretetet bátran megélni és annak értékét hirdetni az emberek között.)

2. Részletesen fejtsd ki az önuralomról szóló tanítást (143:2). Hogyan győzzük meg a világot arról, hogy a rabságból eljutottunk a szabadságra? Milyen mértékben alkalmazzuk még mindig az önvizsgálat módszereit? Hogyan használhatjuk fel az Urantia könyvet új önvizsgálati módszerek kialakításához? Vajon e kérdések némelyike néha talán túlságosan elmegy ebbe az irányba? A megtestesült Teremtő Fiú néha nem volt tökéletesen tudatában az időnek. Amikor a szellemben újjászületettekről azt mondta, hogy „örökre és mindig urai a sajátlényegüknek” (143:2.6) vajon összemosta az újjászületést követő létpálya két szakaszát? Vagy egyszerűen csak őrizkednünk kell attól, hogy igyekszünk alacsonyra tenni a mércét, és mozgósítanunk kell erőinket és meg kell élnünk az itt bemutatott szellemi együttműködést? Hogyan éljünk, hogy lehetővé tegyük „az elmé[nk] állandó szellemi megújulás[át]” (143.2.4)? Milyen szabadságról olvashatunk itt?

(Jézus szerint az önuralom alapja nem az önmegtagadás, hanem a szellemben való megszületés, vagyis a hiten keresztüli azonosulás az Istennel. Csak ez eredményezheti a szellem gyümölcseinek önkéntelen termését. Ehhez erősítenünk kell magunkban annak a tudatát, hogy az Isten gyermekei vagyunk. Azzal tudom kimutatni, hogy az Isten gyermekségemet komolyan veszem, ha komolyan veszem az Isten akaratát. Ezért, ha az életemnek vannak olyan területei, amelyeken az Isten akaratát nem igazán engedem érvényesülni, akkor ki kell tisztáznom, hogy miért van ez így. A gondolkodásom ilyen elzárt területeivel, „fiókjaival” kapcsolatban a lelkiismeretem szokott jelezni nekem.

A lelkiismeretem hangja nem az Isten hangja bennem. A lelkiismeretem nekem jelez magamról az egyes cselekedeteim és gondolataim kapcsán. A lelkiismeretem érzés útján jelez, de a kitisztázást az értelmem tudja elvégezni.
Tudom, hogy Jézus nem tanított önvizsgálatot, hanem a jóra való törekvést hangsúlyozta. Vagyis azt, hogy a jóra törekvés a rossztól való tartózkodást is eredményezni fogja.

Az említett kitisztázást önmagammal kapcsolatban csak akkor tartom szükségesnek, ha a lelkiismeretem jelez. A lelkiismeretem akkor szokott jelezni, ha a gondolkodásomban van egy bukfenc, vagyis ha valamilyen tettemmel kapcsolatban becsapom magam.

Ha érzem, hogy becsapom magam, akkor nem tudok az Istenhez hittel beszélni, mivel az önbecsapásom tudata a hitem ellen van. Csak az önbecsapásaimat feloldva leszek képes őszinte odaadást és bizalmat megélni az Istennel kapcsolatban. Ha a lelkiismeretem és az értelmem azt jelzik számomra, hogy önző voltam, akkor nem tudok hittel imádkozni. Előbb ezt az önzőség tudatot fel kell oldanom magamban. Az őszinteségem az Isten felé azzal kezdődik, hogy magammal kapcsolatban őszintén akarok látni és erről az Istennek őszintén beszélek. Ez egyben az önzőségem megvallása, probléma kitisztázás és segítségkérés is. A célja pedig nem más, mint a szívem békéjének megtalálása.

Hogy jobban érthető legyen, mire gondolok, itt van mindjárt két példa, amelyekkel a közlemúltban kitisztázó beszélgetéseket folytattam magammal, majd pedig az Istennel.
a) Helyes-e egy általam olcsóbban vett árucikket drágábban eladnom úgy, hogy a vevőnek még így is megérné a vétel?
b) Megcsalom-e az által a feleségemet, ha más nőkről is fantáziálok?

Azt gondolom, hogy amíg a földön élünk, egyben a kísértések között is élünk. Jézus nem az erkölcsi mércét tette magasra, hanem csak bemutatta, hogy milyen az Isten erkölcse mércéje, milyen az Ő erkölcsi mércéje. Ezáltal pedig nem csak az Isten egyértelmű tisztaságát tárta elénk, hanem az Isten megértő irgalmát is.

Mivel az Isten erkölcse és Jézus életmintája megismerhető, ezért az általam előbb megfogalmazott két kérdésre megtudtam az Isten válaszait is. Az első kérdés kapcsán úgy gondolom, hogy az emberként is élő Jézus annyiért kínálta volna az árut, amennyiért vette, esetleg hozzászámolta von a jogos költségeit. Ezzel szemben én megbeszéltem az áru után érdeklődővel, hogy kéri-e annyiért, amennyit én látok érte jónak. Kérte, hisz neki még így is megérte. Persze, így többet kaptam érte, mint amennyi az általam számolt jézusi ár lett volna.

A másik kérdés szintén az önzésről, a gyengeségről, na meg az ösztönvilágról szól. A második kérdésre a jézusi válasz szerintem az, hogyha a gondolataim által többet keresném fel a mennyei Atyát, akkor az ösztönvilágom érzékenységét is több erővel tudnám kezelni.
A lényeg az, hogy az Isten soha nem ítéli el az embert, mert szereti. Éppen ezért helyeslően vagy bátorítóan nyilatkozik vele kapcsolatban, miközben nem hagyja szó nélkül az adott emberi törekvés lelket gyengítő vagy erősítő hatását sem.

Úgy gondolom, hogy a problémáim megoldásától függően, az Isten vagy irgalomra szorulóként lát engem, vagy pedig irgalmat adóként. Nekem nem mindegy, hogy a döntéseim következményeit érzelmileg miként élem meg, azonban a mennyei Atyám így is, úgy is szeret engem. Nekem pedig azt kell folyamatosan tanulnom, hogy jól, vagyis építő módon szeressem magam, ne pedig rosszul, romboló módon.)

3. Miféle körülmények kapcsán merül fel a szórakozás és a kikapcsolódás (143:3) mint probléma-megoldási módszer? (143:3.7; vö. 27:1.2; 48:4; 138:3.6; 138:4.2; 138:6.2; 138:10.9; 139:6.4-6.5; 139:8.7; 140:7.3; 141:3.1; 141:9.2) Figyeld meg, hogy hány alkalommal tartott Jézus a csoporttal a pihenésben (138:4.4; 146:7.3; 149:7.2; 151.5.1; 151:6.7; 154:2; 156:1.2; 156:6.4; 157:7.5; 158:0.1; 162:9.6; 138:3.7; 177. írás).

(Kikapcsolódásra nem csak fáradtság esetén van igénye az embernek, hanem akkor is, ha látásmód váltás elősegítésére van szüksége.
Jézus – mivel húsvér teste is volt – szintén igényelte a pihenést és az alvást. Sőt, Jézus a közös kikapcsolódásokban is gyakran részt vett, azonban az Ő számára az igazi kikapcsolódást és megújulást az Atyjával való kapcsolatában való elmélyedés jelentette.)

4. Melyek a Jézus és Nalda találkozásáról szóló beszámoló legfontosabb mozzanatai (143:5.2)?

(- Jézus szomjas volt és nem volt merítő edénye.
- Egy vízért jövő szamaritánus nőtől kért inni.
- A nő kifejezi meglepődését, hogy egy zsidó férfi kér tőle inni.
- Jézusban felébred az örök tanító és utalást tesz az általa hozott szellemi világosságra, mint kérhető és kapható élő vízre.
- A nőben kíváncsiság és vágy ébred, de mivel nem ismeri azt a szellemi tartalmat, amit Jézus fel akar kínálni neki, ezért csak az őt megszólító, ismerkedni akaró férfit látja.
- Jézus, észlelve a bizalmaskodást, a nőt a férjéért küldi.
- Miután a nő közli, hogy nincs férje, érdemi beszélgetés kezdődik közöttük szellemi tartalmakról.)

5. Vizsgáld meg az Isten barátsága és atyasága témáinak kapcsolatát a 143:6.4 bekezdésben. („Az országról szóló evangélium hirdetésekor egyszerűen csak az Istennel való barátságot tanítjátok.” – 159:3.9) Mennyiben segítenek az ilyen tanítások a dogmától való megszabadulásban és a tanítói tevékenységünkben?

(Az Isten Atyasága tény. Az Isten barátsága pedig partneri együttműködést kínál. Az Atyaság nem hatalomgyakorlás, de megteremti a bizalmi kapcsolatot a partnerséghez. Vagyis alap arra, hogy a mindennapok gyakorlatában az ember őt kísérő társként és mellette álló barátként szólíthassa meg az Istent.
Nekünk nem dogmákat, törvénynek mondott szövegeket kell szajkóznunk, hanem az Istennel való kapcsolat élettel teliségét szükséges képviselnünk.)

6. Az imáról és istenimádatról szóló tanítások (143:7) kapcsán magyarázd meg, hogy miért van nagy szükség a 143:7.3 bekezdésben említett egyensúly megtalálására. Miért tesz bennünket kevesebbet gondolkodóvá az ima? Miképpen vetíti előre az istenimádat a jobb életet? Mi a különbség az önemlékeztetés – a fennkölt gondolkodás – és a felsőbb szintű gondolkodás között? Mit jelent az, hogy „nyugodt szellemi tevékenység” (143:7.7)? Milyen azonosulni az Egésszel (143:7.8)?

(- A lelki egyensúly azért fontos, hogy az ember szabadon és felelősséggel tudjon választani. Fontos, hogy az ember felelősen tudjon dönteni önmagával kapcsolatban és ne a szélsőséges gondolatai vagy a megkötözöttségei irányítsák őt.

- Az imádság segít abban, hogy a saját gondolkodás mintáinkon túl az Isten megoldásait is megismerjük és azokat a sajátunként tudjuk elfogadni. Ha az Istenre figyelek, elfeledkezem magamról, de legalább is képes vagyok másképp látni magam. Az Istennel való személyes kapcsolatomban a lelkemet gyűrötten nyújtom át az Istennek és vasalva kapom azt vissza.

- Az Istenimádat segít abban, hogy az életlehetőségeimet jobban és jobbnak lássam.

- A fennkölt gondolkodás által önmagamra vonatkozóan jutok felismerésekre, a felsőbb színtű gondolkodás által pedig elfeledkezem magamról, mert a Szellemistenbe feledkeztem.

- Az Isten szemlélése nyugodt szellemi tevékenység, erőfeszítés mentes figyelem az Isten jelenlétének tudatában.

- S hogy „Milyen azonosulni az Egésszel (143:7.8)?” – JÓ!
Kicsit bővebben kifejtve: JÓ LESZ!)