Jelenlegi hely

149. A második tanhirdető vándorút

149. írás / 1. hozzászólás

1) 149:0.2 „Mielőtt e vasárnap reggel elindultak volna, András és Péter arra kérte Jézust, hogy az új vándor hitszónokoknak adja meg az utolsó útmutatásokat, a Mester azonban nem volt hajlandó erre, azt mondta, hogy nem az ő hatásköre azoknak a dolgoknak a megtétele, melyeket mások is megfelelően el tudnak végezni.”

(Ebből azt a következtetést vonom le, hogy vannak dolgok, amelyeket az Isten nem tesz meg helyettünk. Azért adott értelmet, jézusi tanítást és életmintát, hogy ami rajtunk áll, azt mi tegyük meg saját magunkért, egymásért és Neki.)

2) 149:2.1 „Jézus korai követőinek ama jó szándékú törekvései, hogy a tanításait újrafogalmazzák annak érdekében, hogy bizonyos nemzetek, emberfajták és vallások számára könnyebben elfogadhatóvá tegyék, csak annyit értek el, hogy e tanításokat kevésbé elfogadhatóvá tették minden más nemzet, emberfajta és vallás számára.”

(Jézus egyes korai követői beleestek abba a csapdába, hogy inkább akartak tetszeni az embereknek, mint az Istennek. Ennek az elsődleges oka nem az volt, hogy nem szerették Jézust, hanem az, hogy nem értették meg a tanítása lényegét.

Véleményem szerint, Jézus tanításának három lényeges eleme van:
I. Isten a mi mennyei Atyánk, mi pedig egymásnak a testvérei vagyunk.
II. Úgy kell szeretnünk egymást, ahogy Jézus szeretett bennünket.
III. Már itt a földön akarnunk kell olyanná válni, mint amilyen a mi mennyei Atyánk.

a) A tanítás három eleme közül az elsőt el kell fogadni, el kell hinni, s már mehet is a tanítvány hirdetni az Isten Országát. Lehet beszélni arról, hogy mivel az Isten szeret bennünket, ezért nekünk is szeretnünk kell egymást.

A Saulból lett Pál azzal, hogy a szerető Istent olyannak mondta, akinek szüksége volt a Fia áldozatára, vagyis véres halálára, egy nagyon komoly, máig feloldatlan ellentmondást épített be a keresztény vallás szellemiségébe. Olyat, amely más tapasztalatokkal együtt sok gondolkodó embert elrettent az ilyen Istentől. Ugyanis mi jót lehet várni attól az Atyától, akinek az emberekkel való megbéküléséhez arra van szüksége, hogy az égi, egyetlen Fiát jól megkínoztassa és megölesse. Vonzó az ilyen Isten? Nekem ugyan nem.

A mai keresztény vezetők sajnos azt mondják számomra, amit több száz éve is: „Ne gondolkodj, csak higgy!” Ezzel szemben mit mond számomra Jézus? „Járd be azt az utat, amely késszé tesz téged arra, hogy a mennyei Atyád akaratát a saját akaratodként tudd látni!”

Ehhez viszont meg kell ismernem a mennyei Atyám jellemét és működésmódját bemutató Fiát, vagyis Jézust. Pál, és az ő követői itt is nagy hibákat követtek el. Gyakran nem Jézust mutatták be, hanem Jézus nevében azt, amit a céljaik érdekében jónak láttak.

b) Pedig Jézus kiadta a tanítványai irányában az új parancsolatot! Keress, tanulj, ismerj meg engem, hogy jó szívvel tudd a magadénak választani azt a gondolkodást és törekvést, tehát azt a szeretetet, amellyel én szerettelek benneteket a földön!

Jézus mennybemenetelét követően a kereső ember, de csak a kereső ember, képes volt rátalálni arra a Jézusra, aki bennünket Atyai szeretettel szeretett, s szeret ma is. Mert
- beszélhetett olyanokkal, akik ismerték Jézust.
- majd olvashatta és értelmezhette az apostoli beszámolók alapján íródott evangéliumokat.
- avagy kitartóan imádkozhatott azért, hogy a Szent Szellem segítsen neki megvalósítani a mennyei Atya akaratát az életében.

Aki az egyház berkein belül, annak intézményi hatalmát elfogadva kereste az Istent, az inkább lett hivatalnokká, mint hívővé. Ma, amikor az egyház ellenőrzése már nem terjed ki az ember életére, a Szent Szellem vezetésével és a józan ész használatával értelmezhetjük Jézus életművét, melyben különösen segítenek bennünket az Urantia írások.

c) Megértve az örömhírt az Isten Atyaságáról és az emberek testvériségéről, majd tanulmányozva Jézus életét és tanításait, nem marad más hátra, mint sajátunknak tekinteni az örök élet parancsát: „Tedd azt a magad helyén, amit az Isten tesz a maga helyén! Vagyis válj olyanná, mint az Isten!”
Csak Jézus gondolkodásának és magatartásának vállalása tesz bennünket alkalmassá az isteni létre, vagyis az örök életre.)

3) 149:2.5 „A jézusi vallás tanítóinak azon igazságok felismerésével kell közeledniük más vallásokhoz, melyek közösek (melyek közül sok közvetlenül vagy közvetve Jézus üzenetéből származik), és tegyék ezt úgy, hogy nem hangsúlyozzák annyira a különbségeket.”
149:2.10 (Jézusnak) „Nem voltak vallási előítéletei; sohasem volt türelmetlen. A szívében semmi olyasmi nem volt, mely társadalmi szembenállásra hasonlított volna.”

(Más vallású emberhez úgy kell közelednem, hogy megismerem a véleményét. Ha abban van olyan, amit összhangban levőnek találok Jézus tanításával, azt kiemelem, kihangsúlyozom. Beszélek a más vallásúnak arról, hogy miért fontos és hasznos számomra az a tartalom, amit ő is vall. Törekszem ezen tartalmat tovább gondolkodni, és nem támadni azt, amivel nem értek egyet. A közösen jónak látott értékre fogok hangsúlyt tenni. A megalapozott jó majd úgy is felülírja benne a megalapozatlant.

Ha neki kell új felismerésre jutnia, azt én nem siettethetem. Ha nekem kell más felismerésre térnem, azt pedig ő nem siettetheti. E helyzetre is igaz az, hogy a rosszat jóval érdemes legyőzni. Egy ilyen folyamatot nem lehet erőltetni, és nem lehet siettetni. Egy ilyen folyamatot csak elősegíteni lehet. Mindenkinek szabad akarata, egyéni fejlődési útja van.

Egy növényt sem lehet külső erőszakkal gyorsabb gyümölcstermésre ösztönözni. Azaz lehet, de akkor az a gyümölcs nem lesz jóízű. Egy ember esetében ez azt jelenti, hogyha ráerőltetünk olyasmit, ami ellenkezik az ő pillanatnyi látásmódjával, akkor az, békétlenséget fog benne eredményezni és könnyen megutálhatja azt, amit ráerőltetünk, meg azt is, aki ráerőlteti. Mindenkinek be kell járnia azt a tapasztalati és gondolkodásbeli utat, ami késszé teszi őt a jézusi értékek befogadására.

Szabad akaratú lényt nem lehet kijavítani, mint egy gépet, csak erősíteni a jóban vagy a rosszban. Mi az előbbiben vagyunk érdekeltek.)

4) 149:2.6 „Jézust egyre többször keresték meg az erkölcsi kizsákmányolás és a lelki szorultság áldozatai, és ő mindig megtanította nekik a megszabadulás útját. Apák kérték a tanácsát a fiaikkal való bánásmódban, és anyák jöttek el hozzá a lányaik nevelése kérdésében. A sötétségben kucorgók felkeresték és ő megláttatta velük az élet fényét. Mindig kész volt meghallgatni az emberiség bánatait és mindig segített az ő segédkezését keresőkön.”

(Úgy gondolom, hogy annak idején Jézus feladatot kínált és adott a hozzá forduló szülőknek. Jézus tudta, hogy csak a kapcsolatok rendezése képes a problémák megoldására. A kapcsolat rendezése Istennel és a kapcsolat rendezése egymással. A problémák ugyanis abból szoktak keletkezni, hogy a kapcsolatok megromlása következtében meg nem értés, bizalmatlanság, majd pedig ellenérzés keletkezik az emberekben. Ez pedig háborúsághoz, gyűlölethez vezethet közöttük. Megpróbálom elképzelni, hogy ma, Jézus milyen tanácsokat adna a hozzá forduló szülőknek.

a) Értsd meg, ismerd meg a gyermekedet és dolgozz azon, hogy ő is megértsen téged! Beszélgess vele! A beszélgetés bizalmat ébreszt, és megértést eredményez.

b) Segíts a gyermekednek és kérd, hogy ő is segítsen neked!

c) Előbb mutasd be a gyermekednek azt a szeretetet, amit tőlem, Jézustól tanultál. S ha hosszabb idő távlatában bemutattad, akkor beszélj neki arról, hogy neked miért fontos, neked mit jelent ez a szeretet.

d) Ha a gyermeked hibázott és sajnálja, legyél együtt érző, de ne feledd, a cél az, hogy a gyermek is megtanuljon felelősséget vállalni a tetteiért.

e) S végül, de elsősorban. Beszélj a te mennyei Atyádhoz, hogy Ő is beszélhessen hozzád. Ez az alapja mindazon jónak, amire te vágysz. Ez vezethet téged helyes döntésekre és segíthet kijavítani azt, ami az életedben helytelen. A gyermekednek akkor segítesz a legtöbbet, ha látja, hogy te boldog vagy az Istennel. Ha a gyermeked ezt nem tapasztalja, akkor ő akar majd irányítani, az Isten helyébe lépni.
Ha a gyermeked azt látja, hogy a benned is élő Istennel te természetes módon boldog vagy, akkor ösztönzést érez majd arra, hogy ő is keresni kezdje ezt a boldogító, és egyre inkább feltáruló Titkot, a mi mennyei Atyánkat.)

5) 149:2.10 (Jézus) „Bátran hirdette az ember szellemi szabadságát és volt bátorsága azt tanítani, hogy a húsvér testbeli halandók valóban és igazán az élő Isten fiai.”

(Többektől hallottam, hogy az embernek fel kell adnia az erős énjét, az ego-ját, ha az Istent be akarja fogadni. Szerintem, nem kell feladni az erős énünket. Istennek szüksége van az erős énnel rendelkező gyermekeire. Amire nekünk szükségünk van, az nem az „én” feladása, hanem a látásmódunk megváltoztatása. Meg kell tanulnunk úgy látni, mint Jézus, úgy gondolkodni, mint Jézus. Miért? Mert csak a jézusi látásmód vállalása által tudjuk megoldani a bajainkat. A jézusi látásmódot csak erős énnel rendelkező ember képes képviselni. Erős énnel rendelkező, de megváltozott gondolkodású és törekvési irányú ember, aki ugyanolyan elszántan képviseli a magáévá tett Atyai akaratot, mint képviselte korábban a saját, önző akaratát.)

6) 149:2.13 „Az emberek… Csodálták a visszamaradt és bajkeverő kérdezősködők irányában megmutatkozó türelmét.”

(Van, aki azért kérdez, mert érteni akar. Vagyis előbb keres és gondolkodik, és csak azt kérdezi meg, amire nem talált választ.

S van, aki azért kérdez, mert önmagát akarja mutogatni, azt akarja, hogy foglalkozzanak vele. Miért akarja ezt? Mert azt szeretné, hogy szeressék, azt szeretné, hogy fontos legyen mások számára. Ez az elsődleges, de ki nem mondott célja. Jézus az ilyen emberekkel is türelmesen bánt. Jézus mintát adott a tanítványainak arra, hogyan bánjanak a bajkeverő kérdezősködőkkel. A türelem időráfordításból és figyelemből áll. A türelmes tűr, de nem csak, mintát is ad, felvillantva valami jobbat. A türelmes figyel, s cserébe valószínűleg rá is figyelni fognak.

Ha a türelmes azt látja, hogy a másik nem nyitott a jobbra, hanem újra és újra csak a saját látásmódját akarja igazoltatni vele, akkor az ilyen embert udvariasan, de ott kell hagyni. Ahogy mondani szokták: „Isten gyermeke szelíd, mint a bárány, de nem buta, mint vágóhídra hajtható birka.”

Jézus a bajkeverőket is szereti. Szeretné, ha a bajkeverők komolyan vennék önmagukat, változnának.

Egy bajkeverő kérdezősködő irányába elsősorban a szeretetemet kell közvetítenem. Azt, hogy őt szeretem, s nem a hülyeségeit. Azt, hogy ő érdekel, nem pedig a tévedései. Ha ezt érzi és tapasztalja, akkor jó eséllyel nyitott lesz a jézusi igazságok irányába is.)

7) 149:3.1 „…amikor (Jézus) valamilyen példabeszédet alkalmazott az üzenetének szemléltetésére, akkor arra a célra a történetnek csak egy vetületét kívánta használni. Jézus tanításaival kapcsolatosan sok helytelen gondolathoz lehet eljutni az által, hogy valaki kísérletet tesz arra, hogy a példabeszédeiből képutalásokat olvasson ki.”

(Hát az ilyen elemzésről, tudnék mit mesélni. Most írhatnék más testvérem „elemző munkájával” kapcsolatos tapasztalatomról, azonban ez sem a testvéremet, sem engem nem vinne közelebb Jézushoz. Engem elsősorban az visz közelebb Jézushoz, ha a saját tévedéseimet felismerve az Ő megoldásait választom.

Jó pár évvel ezelőtt az egyik evangéliumi példabeszédet elemeztem és megpróbáltam a lényegtelen tartalmakat is lényegesnek feltüntetni, mivel azt gondoltam, hogy ezek is ugyanolyan fontosak. A Márk evangéliuma 4;30-32-ben írt példabeszédről van szó, amely így szól:
„…mihez hasonlítsuk az Isten Királyságát? Vagy milyen példázatba foglaljuk? Olyan, mint a mustármag, amelyet mikor a földbe vetnek, kisebb minden magnál a földön, de azután, hogy elvetették, felnő és minden kerti veteménynél nagyobb lesz, és nagy ágakat hajt, úgy, hogy árnyékában fészkelhetnek az égi madarak”.

A mai látásom szerint Jézus itt arról beszél, hogy az ember első, Isten iránt érdeklődő gondolatából – a hűsége esetén – miként lesz Isten akarata szerinti életodaadás, miként válik egy Istenre szoruló ember más, Istenre szoruló emberek támogatójává.

Én azonban, nem csak erre tettem hangsúlyt, hanem az égi madarakra és az árnyékra is. Így aztán olyasmit hoztam ki az egészből, hogy az ördög és a követői, akiket Jézus égi madarakként jelölt, az Isten országának árnyékában élnek.

Erről ennyit!)

8) 149:4.3 „(Jézus) Felhívta a figyelmet arra a tényre, hogy bármely erény, ha túlzásba viszik, bűnné válhat. Jézus mindig is mértéktartást hirdetett és következetességet tanított… Rámutatott, hogy a túl nagy fokú rokonszenv és sajnálat komoly érzelmi kiegyensúlyozatlansággá fajulhat; hogy a lelkesültség átcsaphat megszállottságba…”

(a) Mi az erény?
Az erény érték, mert isteni jót fejez ki, és segíti az isteni jellem épülését az emberi lélekben. Így, erény a türelem, az önfegyelem, a hűség, a szorgalom, a lelki tisztaság, a segítés, az őszinteség stb. Azonban, ezek az erények csak kifejeződései annak, hogy valaki olyan akar lenni, mint az Isten. Ezek az erények egyszerre, mondhatni egymást támogató rendszerben fejezik ki azt a törekvést, hogy az ember olyan akar lenni, mint az ő szellemi Atyja.

b) Hogyan lehet az erényt túlzásba vinni és miért?
Ha egy erényt túlhangsúlyozunk, más erényeket szükségszerűen háttérbe szorítunk. Nem az erényre kell hangsúlyt tenni, hanem a Jézust tanuló értelem ellenőrzése mellett működő Istenkapcsolatra. Ez működteti majd az összes erényt, mindegyiket a maga helyén és idejében.

Úgy gondolom, hogy egy erényt két okból lehet túlzásba vinni.
A) Az egyik a jó szándékú túlbuzgóság, ez könnyen kijavítható. Például azáltal, hogy a segítő felismeri azt a határt, ami a másik segítése és kiszolgálása között húzódik.

B) Az erény másik elrontási módja az, amikor annak működését lelki probléma befolyásolja, alakítja.
Az ilyen lelki sérülésre nehéz rálátni. A torzult lelki működés szívesen húzza magára valamely erény köntösét. Véleményem szerint, lelki sérülés kétféle módon jelenhet meg túlzó módon.
- Az illető túlzása megjelenhet bizonyítási kényszerben. Vagyis a segítő – nem tudatosan – így akarja igazolni maga és más számára is, hogy ő jó ember.

- De az is túlzás, ha egy erényt mástól követelünk meg. S itt a hangsúly a követelésen van.

Ez utóbbi esetre legyen példa az őszinteség.
A baj azzal indul, amikor valaki nem mindenben őszinte önmagához, viszont ezt mástól kényszeresen megköveteli. Az illető a kényszerességet azért nem veszi észre, mert a kiváltó ok benne van. Amit érez, az a benne levő félelem és bizonytalanság. Ezt próbálja úgy orvosolni, hogy mástól követel őszinteséget, vagyis biztonságot. Ez által törekszik biztosítani a belső békéjét.

Hány és hány lélek szenved attól, hogy gyermek és ifjúkori sérelmeinek okát magában elnyomja, az ezek miatti félelmét és dühét pedig másokon perli le.
Az önmagunk mozgató rugóival való szembesülés sokszor fájdalmas és erre, talán hiúságból is, nem mindenki kész.

149:5.3 „Az ember szomorúságának nagy része a törekvéseivel kapcsolatos csalódásból és a sértett büszkeségéből ered… Az ember bajai túl sokszor hajtanak ki a maga természetes szíve félelmének talajából.”

Csak egy végtelenül és örökké szerető mennyei Atya fényében, az Ő gyógyító szeretetét és vezetését kérve lehet eredményesen elengedni és megbocsátani a lelket torzító sérelmeket.
Csak Isten fényében láthatunk jól. Isten fénye azért gyógyító, mert ez a szeretet hívogató és befogadó. Úgy láthatjuk általa az elrontottságainkat, hogy közben nem kell tartanunk megszégyenítéstől és feltárul előttünk egy olyan élet képe, amelyben szeretve vagyunk. Csak e szeretet segítségével bontakozhat ki bennünk a békét adó jó.

Az őszinteségről még annyit, hogy az Istennel való kapcsolatunkban a legnagyobb értéknek tekintem. Vagyis, mennél őszintébb vagyok az Istenhez önmagammal kapcsolatban, annál közelebb kerülök hozzá, annál inkább képes vagyok megnyílni az irányában. Ennek következtében aztán az Isten Szelleme is jobban tud hatni rám. Amikor valaki az Istenhez őszinte, akkor szükségszerűen önmagához is őszinte. Amikor Isten nélkül akartam őszinte lenni magamhoz, ez nem sikerült. Csak Istenhez beszélve vagyok képes igazán őszinte lenni magammal kapcsolatban.
S nem is kell úgy őszintének lennem senki máshoz, mint az én mennyei Atyámhoz.)

9) 149:6.8 „A mennyországban, melyet hirdetni jöttem, nincs magas és fenséges király; ez az ország egy isteni család. Az én Atyám és a ti Atyátok az egyetemesen elismert és fenntartások nélkül imádott központja és feje az értelmes lények eme kiterjedt testvériségének. Én az ő Fia vagyok, és ti is az ő fiai vagytok. Ezért mindörökre igaz, hogy ti és én testvérek vagyunk a mennyei országban, és annál inkább így van ez, hiszen a földi életbeli húsvér testben testvérekké lettünk. Ezért hát hagyjatok fel azzal, hogy mint királyt félitek az Istent vagy mint urat szolgáljátok; tanuljátok meg tisztelni Teremtőként; tiszteljétek úgy, mint a szellemifjúságotok Atyját; szeressétek úgy, mint irgalmas védelmezőt; és végül az érettebb szellemi felismerésetek és megbecsülésetek következtében, imádjátok szeretetteljes és végtelenül bölcs Atyátokként.”

(Újra és újra rácsodálkozom arra az erkölcsi nagyságra, amely által a Teremtő Fiú a testvéremnek mondja magát. S újra és újra rácsodálkozom a mennyei Atyánkra, aki nem csak e Teremtő Fiút, hanem engem is a gyermekének tekint. Köszönöm Atyánknak azt, hogy bennem is valóságosan ott él, hogy nem csak égi hírvivőkön keresztül ismer engem, hanem közvetlenül Ő tud rólam. Naná, hogy érdemes küzdenem azért, hogy olyanná váljak a jellememben, mint Ő.

Mert 149:6.3 „…amikor az ember elkezdi megérteni és megtapasztalni az élő Isten személyiségét és jellemét, akkor az egyre közelebb viszi őt ahhoz, hogy szeressen egy ilyen jó és tökéletes, egyetemes és örökkévaló Atyát.”)

10) További, nekem tetsző idézetek a 149. írásból

a) 149:4.5 (Jézust) „Megpróbálták összezavarni a vitákban, de a válaszai mindig megvilágosítóak, tiszteletet parancsolók és a vitának véget vetők voltak.”

b) 149:6.4 „Az Isten jósága bűnbánatra késztet; az Isten bőkezűsége szolgálatra késztet; az Isten irgalma üdvözülésre késztet; míg az Isten szeretete értelmes és nyíltszívű imádatra késztet.”

c) 149:6.5 „Én azért jöttem el a világba, hogy a félelem helyébe szeretetet, a szomorúság helyébe örömöt, a rettegés helyébe bizodalmat tegyek, valamint szeretetteljes szolgálatot és elismerő imádatot a szolgai iga és az értelmetlen szertartások helyébe.”

d) 149:6.6 „Az apa a természeténél fogva szereti a gyerekét, a gyereknek azonban ki kell alakítania az apja iránti szeretetét, elindulva onnan, hogy fél attól, amit az apa tehet, továbbfejlődve a félelemmel vegyes bámulaton, félelmen, függőségen és mélységes tiszteleten át, eljutva egészen az elismerő és odaadó szeretetig.”

e) 149:6.11 „Az Atyám megveti a büszkeséget, nem kedveli a képmutatást és iszonyodik a gonoszságtól.”

* * *

„[T]anuljátok meg tisztelni Teremtőként; tiszteljétek úgy, mint a szellemifjúságotok Atyját; szeressétek úgy, mint irgalmas védelmezőt; és végül az érettebb szellemi felismerésetek és megbecsülésetek következtében, imádjátok

szeretetteljes és végtelenül bölcs Atyátokként.” (149:6.8)

Nem lepődnék meg, ha az Atya iránti tisztelet és szeretet fent idézett négy, egyre teljesebb szintje a paradicsomi felemelkedés négy fontos állomásához rendelhető lenne: az első helyi a helyi világegyetemhez, a második a felsőbb-világegyetemhez, a harmadik a központi világegyetemhez, a negyedik pedig a Paradicsomhoz.

* * *

149. írás / 2. hozzászólás

A második tanhirdető vándorút

1) Mi a lényege annak az istenimádathoz vezető többlépéses, tapasztalati megközelítésnek, melyet Jézus a „félni az Urat” tanításban (149:6) javasol?

(A lényeg az, hogy a félelem magányától az ember eljuthat a Szellemmel való közös örömön át az örök élet valóságáig.

Az Isten, az imádatban tapasztalható meg igazán bensőséges módon. Az ember az Isten imádatban tapasztalhatja meg közvetlenül azt, hogy mennyire szereti őt az Isten. Az istenimádat az ember Istent ölelése. Isten mindig visszaöleli az embert.

Aki fél az Istentől, valójában nem Istentől fél, hiszen nem is ismeri Őt. Aki azt mondja, hogy fél az Istentől, valójában a saját gyengeségétől, magányától fél, és az ezekből eredő zavartságát vetíti ki az általa elképzelt Istenre. Hogy a bensőnkben otthonosan érezzük magunkat, ahhoz a legjobb lakberendezőre, az Istenre van szükségünk, aki azért érzi magát jól mindenütt, mert szeret. Ha vele együtt mi is szeretünk, akkor nem lesz, nem lehet bennünk állapotszerű félelem. Mert ahol szeretet van, ott nincs félelem.

Az Isten imádatban szabadság van. Az Isten imádata által az ember azonosulni akar az imádott személlyel. Az Isten imádata hozzásegíti az embert ahhoz, hogy olyan legyen, mint az Isten.
Az imádat egyszerre kitárulkozás, odaadás és az imádott Szellem Isten befogadására irányuló törekvés. Az imádat így a találkozás állapota. Az Atya Szelleme mindig várja az ilyen, gyermeki kinyílásból és odaadottságból eredő találkozást. Az Isten imádata igazi szerelem, annak magas rendű, szellemi egybeolvadást célzó értelmében. Az Istennel való szellemi találkozás semmi máshoz nem hasonlítható lelki örömmel jár: felszabadít, megerősít, éltet.)

2) Jézus korai követőinek mely hibáit említik a szerzők (149:2.3-2.4)? Miképpen kerülhetjük el az efféle hibákat manapság? Például, a szerzők figyelmeztetnek minket a bölcseleti hagyományoknak a vallási üzenetbe történő belekeverésének veszélyére (149:2.2; 146:1.3; 195:0.3). Ugyanakkor egy Isteni Tanácsos arra tanít, hogy egy új életfelfogás fogja majd segíteni a mai kori vallás rangjának helyreállítását (2:7.9-7.10). E két tanításból okulva milyen stratégiákat alkalmazzunk?

(a) A korai követők közül sokan két nagy hibát ejtettek Jézus életművének gondozása során: a torzítást és a hangsúlytalanná tevést.
- Jézus tanítását más vallások elemeivel ötvözték, ezáltal a jézusi üzenetet torzították.
- Jézus személyét túlhangsúlyozták, ezáltal a tanítását és az életmintáját hangsúlytalanná tették.

b) Az Istent, mint Atyát, mindenkinek egyénileg kell megtalálnia az imaélete és az életgyakorlata tapasztalataként. Ez, kikerülhetetlen. Csak az lesz képes testvérként tekinteni a másik emberre, akit nem ismer, ha Jézus élete és tanítása alapján megismeri és megszereti mindannyiunk szellemi Atyját. Ha az Istent meg akarjuk ismerni, akkor nem más vallásokból kell kiindulni, hanem Jézus életművéből. Ezt kellene mindenkinek tanulmányoznia, és amit megértett, illetve elfogadott, azt megélnie.

c) Az új életfelfogás több lesz, mint Jézus tanításának hirdetése és életmintájának követése. Az új életfelfogás képes lesz a tudományt, a művészetet és a gyakorlati életet összhangba hozni az Isten valóságával. A tudományok igazsága, a művészetek szépsége és az emberek jóra törekvése egybe fog esni az Isten dicséretével és keresésével. Isten megtalálható, mert Ő létünk alapja, és Isten kereshető-kutatható, mert Ő létünk célja.)

3) Hogyan tehetünk szert kiegyensúlyozott jellemre (149:4)?

(A kiegyensúlyozott jellem számomra azt jelenti, hogy az ilyen ember ebben a világban él a mennyország eszményeiért. Két lábbal áll a földön, de azért dolgozik, hogy az Isten Országa valóság legyen a földön az emberi szívekben. Vagyis isteni célok érdekében használ evilági eszközöket.)

4) Milyen távlatok segítenek Jézusnak türelemmel viseltetni a „visszamaradt és bajkeverő kérdezősködők” iránt (149:2.13)?

(Az emberek három fő csoportra oszthatók, a Jézussal való viszonyukat tekintve.
- A Jézust ismerők és elfogadók,
- a Jézust keresők, akik még nem foglaltak állást vele kapcsolatban, és
- a Jézust tudatosan elutasítók.
Véleményem szerint, a „visszamaradt és bajkeverő kérdezősködők” a középső csoportba tartoznak. Ők nem reménytelen esetek, mivel készek szóba állni Jézussal, készek arra, hogy Jézussal lelki-szellemi értelemben szkanderozzanak.
E kérdezősködők lehetőséget adnak Jézusnak arra, hogy hatást gyakoroljon rájuk. Jézus életéből tudjuk, hogy még a hat farizeus kémből is megtért három, miután elegendő ideig figyelték Jézus életét és hallgatták a tanításait.
A „visszamaradtság” pillanatnyi állapot. Ezen lehet változtatni. Az Isten mellett járva sok minden lehetséges. Az Isten mellé állva pedig minden lehetséges az ember számára. Még az is, hogy megistenüljön és legyőzze a halált.)

5) Jézus nem módszeres tanító volt, hanem „úgy tanított, ahogy az alkalom hozta” (149:3.1). A Beszélgetés a valóságról (130:4) című szakaszban közreadottak szerint Jézusnak rendezett képe volt a valóságról. Mitől volt a tanítása olyan üde, hogy nem is folyamodott a teológiai, kozmológiai és filozófiai felfogása alapvetéseinek ismételgetéséhez?

(Jézus tudta, hogy e világ isteni alapokon áll és működik. Éppen ezért tudta, alkalmazta és tanította, hogy az Isten szeretőnek, amilyen Ő maga is volt, minden összedolgozik a javára. Jézus képes volt azokat a hátrányokat, amelyeket mások elé állítottak, előnnyé változtatni. Ez jól felismerhető azon helyzetekben, amikor kérdések által akarták csapdába csalni. Jézus minden helyzetet fel tudott használni arra, hogy az Atya jellemét bemutassa. Jézus az emberek által neki okozott nehézséget az Isten hirdetésének eszközévé változtatta.

Például:
- Kérdés: Fizessünk, vagy ne fizessünk adót a császárnak? Válasz: Adjátok meg a császárnak, ami a császáré és Istennek, ami az Istené.
- Kérdés: Ki hatalmazott fel téged arra, amit teszel? Válasz: Megmondom, ha ti előbb megmondjátok, hogy Keresztelő János kinek a felhatalmazásából cselekedett.

Jézus tanításai mindig gondolkodásra és állásfoglalásra késztettek és késztetnek ma is. Jézus tudta, hogy az Istent nem ismerő embernek is az Istenre van szüksége. Ezért nem félt. Jézus ténylegesen megélte, hogy a tudás hatalom. Az Istenről való tudás és az Isten akarata szerint való élés hatalommal ruház fel. Miért? Mert a szeretet nagyobb, mint annak a hiánya.)

6) Mi különbözteti meg az elméhez szóló folyamodványt a szellemhez való folyamodástól (149:3.3)?

(A Szellem vezetése mindenkiben egységes. Ezért kell az elmét a Szellem vezetése számára nyitva hagyni. Amikor engedtem, hogy a Szellem vezessen, vagyis figyeltem a sugallatait és hallgattam azokra a gondolatokra, amelyeket az elmém vásznára vetített, akkor jó és előre vivő döntéseket sikerült hoznom. Ha viszont a magam feje után megyek, akkor e világon nehezebb az életem.
Azért szeretem, ha az Isten vezet engem az elmémen keresztül, mert e Szellem nem úrhatnám. Figyelmen kívül hagyhatom, ha akarom, azonban az Isten Szelleme ilyen esetben sem sértődik meg. Még soha nem tapasztaltam, hogy az Isten Szelleme valaha is megsértődött volna. Egyet viszont biztosan tudok. Amikor keresem magamban az összhangot az én mennyei Atyám Szellemével, akkor jól mennek a dolgaim, még ha a körülményeim nehezek is, hiszen jó gondolatok jutnak az eszembe, amelyekre odafigyelve hamar rendezni tudom az adott élethelyzetemet. Ha viszont nem tudatosítom magamban a mennyei Atyámmal való szeretet kapcsolatomat, akkor – s ezt megfigyeltem – még akkor is elvetem a hasznos és javamra váló gondolatokat, életvezetési ötleteket, ha azok valahogy eljutottak hozzám.

Isten Szelleme az elmémet használja, hogy segítsen nekem. Azért használja az elmémet, hogy az értelmemmel ellenőrizhessem a javaslatait. Az értelmem ugyanis képes arra, hogy egy gondolatot összevessen a tudásommal és a tapasztalataimmal.)

7) Mi történik, amikor szabad folyást engedünk a haragnak (149:4.2)?

(Amikor szabad folyást engedünk a haragnak, akkor olyan eszközöket engedünk meg magunknak, mint amilyeneket az állatok is használnak. Az öldöklő háborúk azért szoktak kirobbanni, mert valakik nagyon megharagszanak valakikre.

Egy állat három eszközt használhat, ha megtámadják: menekül, harcol vagy feladja a küzdelmet. Az embernek van egy negyedik eszköze is, a szeretet. A szeretet nem bánt vissza. Aki szeret, nem ellensége az ellenségeinek. A Jézustól tanult szeretet azért hatalom, mert legyőzhetetlen. Miért? Mert a legkisebb szeretet fény is nagyobb, mint a szeretetlenség legnagyobb sötétsége. A világosságot csak eltakarni, elhazudni lehet, legyőzni nem.
A szeretetet túlszárnyalni csak még nagyobb szeretet által lehet.

Ha az Isten gyermekének nehézséget okoznak, az ő mennyei Atyjához húzódik közelebb. Ha pedig az Isten gyermekének elveszik az életét, akkor az örök boldogságához lökik közelebb.)

8) Jézus számos kérdésre úgy válaszolt, hogy az adott tárgykörhöz tartozó idézeteket hívott elő az emlékezetéből s egy kisebb tanulmányt állított össze belőlük (ld. a 149. írás 4., 5. és 6. szakaszát). Vajon milyen felkészülést igényelt, hogy mindezt oly önkéntelen módon vihesse véghez?

(Jézusnak élő kapcsolata volt az Igazítójával, aki mindent, amit Jézus korábban látott, olvasott vagy tanult, képes volt Jézus emberi elméjének vásznára vetíteni, eszébe juttatni.

Jézus az Atya ügyében használta a tudását. Aki így él, szintén tapasztalni fogja a Gondolatigazítója segítségét és támogatását. S hogy miért segít nekünk, embereknek a bennünk élő Isteni Szellem? Mert arra vár és azért munkálkodik, hogy a szeretett védence lelkével egyszer tökéletesen egy lehessen.)

9) Vajon érvényes-e a megelégedettségről szóló lecke (149:5) az értelmi és a szellemi természetű dolgokra is?

(Ez a kérdés nehezen értelmezhető számomra, mivel az értelmem használata nélkül és az Istennel való szellemi kapcsolat hiányában nem lehetek elégedett, csak jóllakott vagy bódult.)

10) Az Atya „megveti a büszkeséget, nem kedveli a képmutatást és iszonyodik a gonoszságtól” (149:6.11). Nekünk is így kell viseltetnünk?

(Miért veti meg az Atya a büszkeséget? Az Atya az öntelt büszkeséget veti meg, amely az Istent nem vagy rosszul ismeri, a másik embert pedig lenézi. A büszke ember olyan, mint a kakas. Mások fölött valónak gondolja magát, pedig csak a saját szemétdombján kukorékol.

Miért nem kedveli az Atya a képmutatást? Mert nem szereti a hazugságot és az önbecsapást.

Miért iszonyodik az Atya a gonoszságtól? Mert a gonoszság életellenes. Ezt nehéz elviselnie annak, aki életet ad és tart fenn.)

11) Milyen intelmeket találsz a második szakaszban (vö. 149:2.5; 149:2.7)?

(Voltunk annyira vakok, hogy Jézusnak a csodái által kellett láttatnia azt, hogy amit mond, azt az Isten mondja. A halálból való feltámadással pedig Jézus azt igazolta minden ember számára, hogy amit a mennyei Atya önmagáról és az általa kínált életről mond, azt tényleg komolyan gondolja.
A mennyei Atya azt is mondja Jézus által nekünk, hogy úgy építsük az összekötő hidakat más emberek irányába, ahogy Ő is keresi és kínálja számunkra azt, ami Vele összeköt bennünket.)