Jelenlegi hely

150. A harmadik tanhirdető vándorút

150. írás / 1. hozzászólás

1) 150:1.2 „Jézus felhatalmazta e nőket arra, hogy a szervezetüket maguk alakítsák ki és utasította Júdást, hogy a felszerelésük és teherhordó állataik megvásárlásához bocsásson rendelkezésükre pénzt. A tizek Zsuzsannát választották vezetőjüknek és Johannát pénztárosuknak. Ettől kezdve a működéshez szükséges pénzt maguk teremtették elő; soha többet nem fordultak Júdáshoz támogatásért.”

(A nők nem kértek több támogatást Júdástól. Ez nagyon figyelemre méltó. Kevesebbet dolgoztak talán és így kevesebbet is költöttek? Nem hiszem. Esetleg más lehetett a működésmódjuk, mint az András apostol vezette tizenkettőnek? Inkább ezt hiszem.

Meglátásom szerint, a nők – a női ösztöneiktől és érzékenységüktől vezetve – közelebb tudtak kerülni a szenvedők többségéhez. A nők együttérzését tapasztalva, az emberek is bátrabban támogathatták őket.

A női csoportnak elsősorban a nők felé volt küldetése (150:5.1). A korabeli női társadalom is jobban támogathatott egy olyan női csoportot, amely újszerű volt abban az időben. Több nő gondolhatta azt, hogyha személyesen nem is, de anyagilag hozzájárul a nők értékét, hasznosságát és a férfiakkal való egyenrangúságát kifejező csoport tevékenységéhez. Továbbá, a csoport női tagjai felhasználhatták a működésükhöz a saját vagyonrészeiket is. Gondolok itt például Johannára, Heródes intézőjének a feleségére.)

2) 150:3.3 A mennyek csillagai járásának egyáltalán semmi köze sincs a földi emberi élet eseményeihez. A csillagászat helyénvaló tudományos foglalatosság, a csillagjóslás azonban babonás tévedések halmaza, melynek nincs helye az országról szóló evangéliumban.

(Ma az asztrológia úgy próbál népszerű lenni, hogy a lélektan felismeréseit használva szólítja meg az embereket.)

3) 150:5.2 „Amikor a férfiak és a nők azt kérdezik, hogy mit kell tennünk az üdvözülés érdekében, akkor válaszoljátok azt: Higgyétek az országról szóló örömhírt; fogadjátok el az isteni megbocsátást. Hit révén ismerjétek fel az Isten bennetek lakozó szellemét, akinek elfogadása az Isten fiává tesz benneteket.”

(Higgyétek, fogadjátok el, ismerjétek fel!

I.) Higgyétek!
Vagyis, elfogadom-e, hogy van Isten? Elfogadom-e, hogy az Isten Atya, aki a gyermekeként szeret engem és a többi embert? Elfogadom-e, hogy a fentiek következtében mi, emberek, egymásnak a testvérei vagyunk, s ezt hasznos számunkra kimutatni a magatartásunkban is?

Az Atyaisten a maga mivoltában nem kopoghat be hozzánk, mert nem lenne szemünk és fülünk arra, hogy Őt a maga tényleges mivoltában lássuk és halljuk. Ezért van arra szükség, hogy az Atyaisten másmódon jelezze a számunkra, hogy Ő él és szeret bennünket. Teszi is ezt minden lehetséges módon.

a) Először is, az Atyaisten adott a gyermekeinek józan észt, értelmet. S adott hozzá szabad akaratot és lehetőségeket.

b) Másodszor, az Atyaisten kinyilatkoztatja magát a bennünk élő Szelleme által. Ez a Szellem mindig ráerősít arra a jóra, ami a gondolkodásunkban azonos azzal a tartalommal, ami az Isten jellemében is megvan. Ilyenkor, mintha azt mondaná az embernek: „Látod, ilyen az Isten! Érzed, milyen jó az, ha együtt mozdulunk?”

c) Az Atyaisten kinyilatkoztatja magát a műveiben. Az Atya szemünk előtt levő műve az általa teremtett és fenntartott világ, amelyben nem csak élünk, hanem a tevékenységünk által bizony komolyan befolyásoljuk is azt. És az Atyaisten hagyja, hogy a saját világunk működését befolyásoljuk. Hagyja, mert nekünk adta azt.
A világban körülnézve láthatjuk a mérhetetlen távolságokat. Az Isten fizikai módon üzen így a saját nagyságáról. De ha lehajolunk, megillatozhatjuk az ibolyát és a százszorszép virágait szemlélve elcsodálkozhatunk azon, hogy az apró dolgokra is mily gonddal ügyel.

d) S az Atyaisten kinyilatkoztatja magát a tanító Fiai által is.
Ha az értelmünk odafigyel Jézus tanítására, elgondolkozhatunk azon, hogy az Isten bennünket Atyaként és egyformán szeret. Bennünk él és örök élet kínál, olyat, amilyen az övé is. S ha elég bátrak vagyunk, meg is tapasztalhatjuk az Istennel való együttmunkálkodás örömét.

A fenti, négy pontban jelzett tény hatása képes hitre vezetni az Isten földön élő gyermekeit, ha ők is akarják ezt.

A fentiekkel azt kívántam érzékeltetni, hogy a hit, amit Jézus kér tőlünk, nem vakhit, hanem tényekkel és személyes tapasztalatokkal alátámasztható meggyőződés.

II.) Fogadjátok el!
Ha pedig elhiszem azt, hogy a mindenek Atyja a gyermekeként szeret engem, és a vele való találkozásra hív, akkor el kell fogadnom, hogy új élet kezdődik számomra.

Az Atyaisten felé azon élet által közeledhetem eredményesen, amelyet Ő is él. Ez a szeretet útja. A szeretet nem követel, és nem kényszerít. Mivel ezeket nem teszi, ezért a szeretet nem is tud büntetni. Mivel a büntetés, vagyis más szóval a bántás, távol áll a szeretettől, ezért a szeretet mindig megbocsátó. A szeretet csak felkínálni és vonzani tud, kényszeríteni nem.

Mivel elfogadom azt, hogy az Atyaisten azért nem haragszik rám, mert ilyesmire nem is képes, viszont nagyon is szeret engem, ezért semmissé vált előttem minden tudati akadály, ami eddig gátolt abban, hogy felé törekedjek.

III.) Ismerjétek fel!
’Ismerjétek fel, hogy az Atyaisten nem távolról szeret benneteket, hanem bennetek élve. Naponta beszélhettek Vele, ha akartok.’ A tanító Fiúnak, Jézusnak ez a legszemélyesebb üzenete az Atyáról.

Az Istenhit tapasztalatát nem fogja valóságosnak tartani az, aki nem rendelkezik ilyen tapasztalattal. A képzelgést, mint saját élményt, a hitetlen ember ismeri, ezért a mi tapasztalatainkat is ennek fogja tartani. Csak a békénket és a megváltozott cselekedeteinket látva fognak elgondolkodni egyes hitetlenek arról, hogy az Isten hitünk talán nem is képzelgés.)

4) 150:5.5 „Üdvözülést nem vásárolhattok; …Az üdvözülés az Isten ajándéka… Amikor az emberek elhiszik… az örömhírt, mely az Isten jóságának kinyilatkoztatása, az arra fogja késztetni őket, hogy önként megbánják minden ismert bűnüket. A fiúi elismertség megértése nem egyeztethető össze a bűn iránti vággyal. Az országban hívők ki vannak éhezve az igazságosságra és szomjazzák az isteni tökéletességet.”

(Ez annyira igaz és szép, hogy ide kellett másolnom.)

5) 150:6.1 „Az esti beszélgetések alkalmával Jézus sok tárgykört érintett. E vándorút hátralévő részében — mielőtt mindannyian összegyűltek volna Názáretben — Jézus tárgyalta „Az Isten szeretete”, „Álmok és látomások”, „Rosszakarat”, „Alázat és szelídség”, „Bátorság és hűség”, „Zene és istenimádat”, „Szolgálat és engedelmesség”, „Büszkeség és önteltség”, „A megbocsátás és a bűnbánat viszonya”, „Béke és tökéletesség”, „Rossz beszéd és irigység”, „Rossz, bűn és kísértés”, „Kétségek és hitetlenség”, „Bölcsesség és istenimádat” kérdéskörét.”

(Kíváncsi lennék arra, hogy Jézus mit tanított a felsorolt témákban. De mivel ezt pontosan most még nem tudhatom, leírom azt, amit én gondolok ezekről.

a) „Az Isten szeretete”
Elhiszem azt, hogy az Isten jó, gondoskodó és segítő Atyaként, tehát valóságos szeretettel szeret engem és minden embert. Elhiszem azt, hogyha ezen jó Atya valóságos gyermeke akarok lenni, akkor nekem is a mennyei Atyám szeretetével kell szeretnem a többi embert, akik a testvéreim.

A mennyei Atya minden gyermeke számára ugyanazt a célt kínálja fel: ’Akarj olyan tökéletes lenni, mint én!’
A tökéletessé válás nem a körülményeimtől függ, hanem a döntéseimtől.

Az Isten nem úr, hanem bizalmas társa a gyermekeinek. Az Isten visszavonhatatlanul szeret bennünket. E szeretet azonban nem kiszolgáló, mégis kedvező annyiban, hogy az Isten gyermekeinek, de csak az Isten gyermekeinek minden a javára válik. Vagyis minden összedolgozik a javunkra, ha megmaradunk abban, hogy isteni jellemet építve vállaljuk a napi felelősségeinket.

b) „Álmok és látomások”
Bár a visszatérő, ismétlődő álmok felhívhatják a figyelmet valamilyen lelki problémára, elakadásra, azonban az Isten azt szeretné, hogy az övéi álmok helyett eszményeket lássanak, a látomások helyett pedig távlatokban gondolkozzanak.
Jézus ébren levőket tanított.

Bár az Isten képes álom és a látomás útján szólni az emberhez, azonban ez egyedi és ritka. Mária éber állapotban való látomása is egyszeri volt, amikor Gábriel közölte vele, hogy e világ megváltóját kell világra hoznia. Jézus földi apja, József pedig már csak álom útján kapott eligazító üzenetet arról, hogy ne kételkedjen Mária beszámolójában.

c) „Rosszakarat”
A szabad akarat létéből és az ember tökéletlenségéből nem következik szükségszerűen a rosszakarat. A rosszakarat az emberi önzésből következik. Az önzés az, amikor az ember rosszul szereti önmagát.

Indulatból én még akarhatok rosszat másnak gondolatban, azonban lehiggadva, gyakorlati módon már nem. A rosszakarat szinte bizonyosan rossz akaratot szül az Istent nem ismerő emberek találkozása során.

Azért hiszek abban, hogy a rosszakaratot jó akarattal érdemes legyőzni, mert nem csak tudom, hanem meg is tapasztaltam, hogy a rossz valójában a jó elrontása.

Ha a rosszakarat az egyén számára törvénnyé válik, megjelenik a gonoszság. A gonosznak nincs békéje, csak torz igazsága. A gonosz a szíve békéjének hiányában állandóan az igazát akarja igazolni.

Csak a jézusi jó akarása képes összekapcsolni bennünket az élő Istennel. A pokol azért megközelíthetetlen az Isten számára, mert aki a saját belső poklához ragaszkodik, ezt hangoztatja: ’akkor is nekem van igazam!’ Amire az Isten csak ezt tudja válaszolni, hogy „az igazság a szeretetben van, csak ha ezt választod, lesz nálad az igazság!”

d) „Alázat és szelídség”
Tisztában vagyok azzal, hogy annál, amit jelenleg látok, tudok és teszek – van jobb is. Éppen ezért nyitott vagyok, nyitott akarok maradni a jobb meglátására és felvállalására.

Jézus a földön alázatot, vagyis nyitottságot mutatott a mennyei Atyja akarata iránt. Csak a mennyei Atyám irányában érdemes alázatosnak lennem. Az Isten irányában való alázat a tökéletesedés szabadon választható útja. Ezért az alázat jézusi értelemben nem megalázkodás.

A szelíd nem alkalmaz erőszakot. Sem magával, sem pedig mással szemben. Én szeretnék ilyen szelíd lenni. A szelídség az Út látásán alapul. A szelíd törekvő, de nem erőszakos. Az erőszakos hirtelen lép fel, nagy erővel, a másikat letiporva. A szelíd által az élet gazdagsága bomlik ki lassan, de biztosan.

e) „Bátorság és hűség”
A bátorság lehetne az alázat, a hűség pedig lehetne a szelídség másik neve.

Ha bátor vagyok, nem adom fel a jó meglátására és képviselésére irányuló törekvésemet. Ha bátor vagyok, késznek kell lennem beismernem a tévedéseimet. A tévedés beismerése kis dolog ahhoz képest, amennyi jót a magaménak mondhatok, ha el tudom engedni azt a gondolkodást, amely már nem szolgálja a boldogságomat.
Jézus bemutatta, hogy milyen gondolkodás szolgálja az ember boldogságát. Több mint ötven év élettapasztalatával azt látom, hogyha boldog akarok lenni, akkor az általa felkínált Úthoz érdemes hűségesnek lennem. Az ilyen utat járó ember a benső, Istent kereső gondolkodásában alázatos, a kifelé irányuló magatartásában pedig szelíd.

f) „Zene és istenimádat”
Az istenimádat a lélek megnyílása és ágaskodása az Isten irányába. Az istenimádat a lélek jogos törekvése arra, hogy minél többet birtokoljon a Szellem Istenből. A zene, a maga sajátos eszközeivel képes ezt elősegíteni. A jó és alkalmas zene előbb ellazítja a lelket, hogy az, a terheit letéve könnyűvé váljon, és kísérletet tesz arra, hogy a terhei felől az ég felé forduló lélekembert az Isten karjáig emelje. A jó zene olyan, mint a szél. Bár az ember teste a földön van, azonban a lelkét, mint a madzagon tartott papírsárkányt, egy jó szél az egekig képes röpíteni.

g) „Szolgálat és engedelmesség”
Ahogy nem lehet kényszerből megtérni – erre belülről meg kell érni – úgy nem lehet a Jézus által mutatott úton sem kényszerből megmaradni. A mennyei Atya családjában csak önként vállalt szolgálat létezik. Ha nem így lenne, nem tudnám az Istent választani. Én nem az Istennek engedelmeskedem, hanem annak az isteni jónak, amit én is jónak látok. S érdekes módon, amit az Isten jó működésmódnak lát, azt én is jónak látom a maga számára. Ez az egyezés nem az Isten megbabonázó befolyásának, hanem a józan eszem munkájának köszönhető.

Isten azért úr a mennyországban, mert szeretik, s mert mindenkinél különb. Ennek ellenére mindenkinek azt mondja: ’Legyél te is olyan, mint én, segítek neked ebben!’
Isten nem feladatot ad, hanem feladatot kínál. S nem azért kínál feladatot, hogy engem kihasználjon, hanem azért, hogy én – és mások is – többé válhassunk.

Olyasmiről, amit a földön engedelmes, beletörődő szolgálatnak lehet nevezni, a mennyországban nem beszélhetünk. Meggyőződésem, hogy a mennyben az Atyai akaratra való rálátás új és nagyszerű kalandokat ígér számomra.
Aki az Isten szolgálatát választja, a saját boldogság vágyának engedelmeskedik. Az Isten szolgálata nem valamely földi egyház szolgálata. Az Isten szolgálata a Szellemisten szolgálatát jelenti. Mert ahol a Szellem, ott a szabadság!
Minden emberi szabadságvágy valójában az Isten végtelen szabadsága utáni vágy.

h) „Büszkeség és önteltség”
Büszkeség, önteltség, gőg. Ez az útja és receptje az Isten irányában való lelki lezártságnak.
Bár a büszkeségben még van öröm, azonban az önteltség már lelki lezártságot mutat.

Most, hogy megkérdezem magamtól, mire is vagyok büszke, csak azt tudom válaszolni, hogy nem nevezném büszkeségnek az Istenhez való tartozni akarás örömét.
Büszkék olyasmire szoktunk lenni, amit egyéni értéknek tartunk. Bennem nem büszkeség, hanem öröm van afelett, hogy ráláthatok az Isten szeretetére és a nekem, illetve nekünk kínált ajándékaira.

Aki földi értelemben büszke, letáborozik a saját szobránál és másoktól elismerő „virágcsokrokat” vár e talapzathoz . Az ember számára csak a szellemi-erkölcsi fejlődés kínál nemesedést, növekedést, előre haladást. Ez pedig az ember számára csak az Isten mellé állva lehetséges. Nem szoborként, hanem cselekvő társként.

i) „A megbocsátás és a bűnbánat viszonya”
Felszabadító számomra az a tudat, hogy az Isten nem haragszik még a legnagyobb ellenségére sem. A biztonság tudatával tölt el az is, hogy nem tudok olyasmit tenni, amivel kapcsolatban ne érezhetném az Isten megbocsátását. Azonban, ehhez szükség van a bűnbánatra is. A bűnbánat nem bűntudat. A bűntudat marcangoló, a bűnbánat felszabadító. Bár a bűnbánó elméjében még ott van a bűn tudatának emléke, azonban a szívében már az őt elfogadó és neki megbocsátó Istennek örül, aki egy jobb életre hívja, vagy várja vissza őt.
Szívet átformáló, vagyis átélhető felszabadulást egy bűn, vagy egy bűnösnek vallott élet alól, az ember csak Istentől kaphat.

Az Isten valóságosan képes fényt és örömöt vinni az ember szomorú szívébe.

j) „Béke és tökéletesség”
A szív békéje a földön elérhető legnagyobb boldogság. A béke a belső mennyország állapota. Egy szép csendélet nyugalmat, békét sugároz. A csendéletet ábrázoló festményeket szemlélve olyan érzésem van, mintha a festők megállították volna az időt egy szép pillanatban.

Isten békéje nem egy szép pillanat rögzítése által jelenik meg a lélekben. Isten békéje azáltal jelenik meg a lélekben, hogy a lélek elindul az igazzá válás útján. Az igaz jót cselekszik, ami valamilyen szép dologban nyilvánul meg. Ez az isteni béke titka az emberi szívben. Ugyanez a titka az isteni tökéletességének is az emberben: az igazságból fakadó jó megtétele következtében kibomló szépség.

k) „Rossz beszéd és irigység”
A rossz beszéd alatt azt értem, ha valaki másról rosszat mond, másnak rossz hírét kelti. Ha irigységből teszi ezt, akkor valami olyasmit szeretne, ami a másiknak megvan, neki pedig nincs.
Az irigy azt hiszi, hogy neki nem lehet olyan értéke, mint amilyet a másik birtokában lát. Ha pedig neki nem lehet, akkor „pusztuljon a szomszéd tehene is!”

Mindaddig lesz ártó irigység a világban, amíg az emberek fel nem fedezik, hogy az egyedül fontos és hatékony érték a boldogságuk érdekében csak az lehet, ha megismerik Istent és követik Jézust. A boldogság olyan tudatállapot, amely a jót magában tudja és érzi, éppen ezért nem fél attól, hogy azt elvehetik tőle. Istent nem kell, és nem lehet elvenni senkitől, mivel Ő mindenkinél személyesen kopogtat.

l) „Rossz, bűn és kísértés”
A Szeretet Istene nélkül élni rossz. Az ilyen élet lehet tudatlanság következménye. Jézus azért jött el, hogy ne legyünk tudatlanok a boldogságunk felől.
Szándékosan a Szeretet Istene ellenében élni azonban bűn.

A kísértést, mint kifejezést, én abban az esetben szoktam használni, ha valamely gondolat vagy érzés arra késztet, hogy kiszolgáljam valamilyen vágyamat: költsek többet annál, mint amennyit megkeresek, válasszak más társat, más munkát, más lakást. S persze mindezt azért, hogy így majd boldogabb legyek. Azonban ma már tudom, hogy minden igényemmel kapcsolatban csak akkor leszek képes tisztán látni, ha magamat nagyon közel tudom és érzem az Istenhez. Ilyen állapotban ugyanis tisztán tudok dönteni az igazi, jogos, ténylegesen betöltendő szükségleteimről is.

Visszatérve a bűnre. A bűn egyetlen értéke az, hogy meg lehet térni belőle. A bűnre nincs szükség ahhoz, hogy a jó láthatóvá váljon. A jobb mindig láthatóvá válik egy korábbi jó viszonylatában is. A mennyországban mindenki jóra törekszik: azok is, akik előrébb járnak és azok is, akik még hátrébb vannak. S akik közelebb járnak Istenhez, segítik azokat, akik még távolabb vannak Tőle.

m) „Kétségek és hitetlenség”
Az ember képes a kétségre és a kétségbe esésre. A gondolkodás képessége magában hordja annak lehetőségét, hogy az ember különböző módon gondolkodjon ugyanazon dologról. A világ olyan, amilyennek látjuk. Az pedig, hogy miként szemlélek egy dolgot, vagy hogyan gondolkodom magamról, csak tőlem függ.
Közelről szemlélve egy dolog nagynak és kizárólagosan meghatározónak látszik. Ezért tudok hirtelen dühös lenni, ha észlelek egy nehézséget. Kicsit később azonban – e történéstől eltávolodva és más szempontokat is figyelembe véve – már nem bosszankodom így. Ha közel vagyok egy földi történéshez, csak ezt látom. De ha az isteni nézőpontra tudok helyezkedni magamban, akkor már másképpen látom ugyanazt a nehézséget. Sok esetben nem csak kezelhetőnek látom így a nehézséget, hanem lehetőségként is képes vagyok rátekinteni.

Ugyanazon dolog felülről és távolról nézve kisebbnek és kezelhetőnek tűnik.
A fentiekből azt a következtetést vonom le a magam számára, hogy nem csak egy történés lehet értékes a számomra, hanem az isteni távlatból való látás képessége is.

n) „Bölcsesség és istenimádat”
A bölcs ember nem hessegeti el magától az Isten Szellemének belső sugallatait, hanem a sajátjaként fogadja el azokat – azonban, az Istennek ad hálát érettük. Az Atya emberben élő Szellem része képes elvezetni az embert az Istennel való találkozásra, ha az ember is akarja ezt.
Meg kell tanulnom úgy szeretni, ahogy Jézus is szeretett a földön. A jézusi szeretet gondolkodási mód. A jézusi szeretet egy hozzáállás az élethez. A jézusi szeretet Istenről való tudáson és tapasztalaton alapul. Csak akkor leszek képes úgy szeretni mint Jézus, ha az Istent mindennél és mindenkinél jobban fogom tudni szeretni. Csak ha vele azonosulok, leszek képes a földi pokolban is a belső mennyországom meghatározottsága alapján élni. A jézusi szeretet csak a bennem is élő Isten egyedüli valóságként való elfogadásán alapulhat.

Személyként, vagy az Isten által felkínált érték-tartalmakkal azonosulok, vagy hülyeségeket fogok csinálni és boldogtalan maradok. A boldogság útja és a szeretet útja egy és ugyanaz. Az örök boldogságnak csak egy útja van. A bódultsággal színezett boldogtalanságnak pedig sok útja van.

Nagyon fontos tudatosítani, hogy az Isten szellemével való egyesülés során az Isten nem ad új személyiséget az embernek, ezt, a tapasztalataival együtt, az ember adja az Isten Szellemének. Az ember lelkével való egyesülése során az Isten Szelleme a létezés új dimenzióját adja az ember lelkének, istenszellemi lehetőségeket és örök életet.

Amíg idáig eljutunk, az Isten szelleme törekszik bemutatni és megtapasztaltatni velünk értelmileg és érzelmileg is azt, amit ő kínál.

A bölcsesség az, ha a tudás és a tapasztalat egységben tud működni az emberben, annak boldogsága érdekében. Bölcsesség nincs istenismeret nélkül. Az ember az által tudja leginkább megtapasztalni az Istent, amikor imádja őt. Csak egy szerelemben nem lehet csalódni, s ez, az Istenszerelem.)

6) 150:6.2 „A hírvivői szolgálaton keresztül e csoportok mindegyike teljes mértékben tájékoztatást kapott a vándorút lefolyásáról, és a többi csoportról szóló hírek mindig a bátorítás forrását jelentették ezen elszórtan és elkülönülten dolgozóknak.”

(Az Urantia beszél a Világegyetemi híradásokról is, amelyeken keresztül a mindenségben élő szellemi lények híreket tudhatnak meg egymásról.
Egy szellemi lénynek szüksége van tudásra azokról, akikkel egy cél felé tör, hogy egyre hasznosabb módon tudja a saját hozzáállását meghatározni a közös céllal és a társaival kapcsolatban. Minél közelebb kerülünk az Istenhez, annál több, Cél felé igyekvő társunkat fogjuk megismerni.)

7) 150:7.4 „Jézus családjának az ő irányában tanúsított viselkedése szintén erősítette e barátságtalan érzést a polgárokban.”

(Jézus a nyilvános működése során hazalátogat Názáretbe. De Jézus mellett nem állt ki a vér szerinti családja. Miért? Mert a saját eszményeiket és felfogásukat nem tudták összeegyeztetni azzal, amit Jézussal kapcsolatban láttak és hallottak. Ha az atyai családjának tagjai nem is voltak Jézussal szemben ellenségesek, a vele kapcsolatos hiányaikat és elvárásaikat biztos hangoztatták a város más polgárai előtt.)

8) 150:8.10 Jézus becsukta a könyvet, és miután visszaadta azt a zsinagóga vezetőjének, leült és beszélni kezdett az emberekhez. E szavakkal kezdte: „Ma beteljesültek ezek az Írások.” És ez után Jézus csaknem tizenöt percen át beszélt „Az Isten fiairól és leányairól”.

(Mit mondhatott Jézus „Az Isten fiairól és leányairól” szóló tanításában?

A 150. írásban olvasható előzményeket is figyelembe véve, Jézus bizonyára a következő tartalmakat bontotta ki a názáreti zsinagóga hallgatósága előtt:
- az Isten Atya, ezért szereti az embereket,
- az Atyaisten Szellem, ezért képes bennünk élni,
- a mennyei Atya minden embert, férfit, nőt és gyermeket, öreget és fiatalt, gazdagot és szegényt, szabadot és rabszolgát, egyformán szeret,
- az Isten nem csak Izráel fiait és leányait szereti atyai szeretettel,
- mivel az Isten Atyaként gondolkodik velünk kapcsolatban, ezért az Ő szemében mi egymás testvérei vagyunk,
- mivel az Isten valóságosan szeret, éltet és segít bennünket, ezért a gyermekeinek is valóságosan kell szeretniük és segíteniük egymást,
- az Atya a Fia által szól Izráel népéhez,
- az Istenről szóló jó hírt hitben kell elfogadni,
- mivel az Isten megbocsátja minden hozzá forduló gyermeke vétkét, ezért a gyermekeinek is meg kell bocsátaniuk egymásnak,
- az Atya az Ő igazságának és szeretetének továbbadására hívja és küldi az Izráelben élő gyermekeit.)

9) 150:9.3 „Jézus sokszor tanította az apostolainak, hogy a szelíd felelet csillapítja a haragot…”.

(Ezt meg kell tanulnom alkalmazni!)

10) 150:9.3 „De épp amint azon voltak, hogy lelökjék a sziklapárkányról, Jézus hirtelenül szembekerült velük, rájuk emelte a tekintetét és nyugodtan kitárta a karját. Nem mondott semmit, de a barátai igencsak elképedtek, amikor azt látták, hogy elindul előre és a tömeg szétválik és bántatlanul átengedi.”

(Jézus csodát tett, hogy megmeneküljön? Nem hiszem. Inkább az a fenséges nemesség, béke és félelem nélküli határozottság, amit Jézus arcán és a viselkedésében láttak, amikor feléjük fordult, késztette megtorpanásra a rosszakaróit. Szinte biztos, hogy nem a „Ne ölj!” parancsolat tudata tartotta vissza az embereket attól, hogy Jézust szakadékba lökjék. Ugyanis az esztelen düh indulata és a farizeusok támogató jelenléte ezt elfelejtette velük.

Jézus határozottan cselekedett, amikor a szakadék széléhez érve megfordult és széttárva a kezét elindult visszafelé. A széttárt kéz Jézusnál nem a megadás jele. Most azt gondolom, hogy ilyesmit mondhatott magában: „Itt vagyok Atyám! Legyen meg a Te akaratod, bár még nem jött el az én időm, feladatom van!”)

11) 150:9.4 „A harmadik nyilvános tanhirdető vándorút e viharos vége kijózanító hatással volt Jézus minden követőjére. Most már kezdték megérteni a Mester némely tanításának jelentését; kezdtek ráébredni arra, hogy az ország csak sok szomorúságon és keserves csalódáson keresztül fog eljönni.”

(Hosszú az út addig, amíg a földön élő emberek többsége azt fogja akarni, amit Jézus. Vagyis a mennyei Atya akaratának keresését és a többi ember szeretését. Pedig csak ez lehet a társadalmi béke és a közösségi jólét alapja.
Ha nem fogadjuk el az Isten szeretet igazságát, akkor a saját igazságunkat fogjuk keresni és másoktól számon kérni. De csak háborúskodásokat fogunk találni.

Az emberek többsége nem hisz Jézusnak, mivel azok sem Őt képviselik, akik papírforma szerint erre tették rá az életüket. Jézus halálát követően, az ő hivatalos képviselői hamarosan kiegyeztek e világ királyaival, és létrehozták a kard és a kereszt szövetségét.

Mivel Jézus hivatalosai az Isten országa helyett evilági királyokat kezdtek támogatni, így a jézusi nagy tűz csak egyéni mécsesekben világíthatott tovább. Jézus ma sem számíthat az ő hivatalosaira, csak a testvéreire, az Atya gyermekeire.

Bennünket, magyarokat komoly igazságtalanság ért a trianoni békeszerződés által, amikor is elvesztettük az ország területének kétharmadát, annak lakóival együtt. Persze, a mi jogérzékünk szerint mondhatjuk azt, hogy visszajár, ami visszajár, de béke az ott lakók szívében – és minden földi ember szívében – csak akkor lesz, ha mindannyian elfogadjuk szívünk vezetőjének az Atyai akaratot. Mi, emberek – országhatárokon innen és túl – mindig bizalmatlanul fogunk egymásra tekinteni addig, amíg nem a mennyei Atya lesz a közvetlenül választott köztársasági elnökünk és Jézus a szabadon választott kormányfőnk.)

* * *

150. írás / 2. hozzászólás

1) Hogyan hirdeti Jézus a nők és férfiak közötti egyenlőséget (150:1)?

(Jézus nem csak hirdette a nők és a férfiak Isten előtti egyenlőségét, hanem tett is ezért. Többek között, létrehozott egy nőkből álló tanhirdető csoportot.

Az apostolok közül csak hatot választott Jézus, mégpedig úgy, hogy ez az első hat önként adódott, vagy magától jelentkezett. Előképzettsége a jézusi tanokból pedig talán csak Zebedeus Jánosnak és Jakabnak volt.

A nők esetében, Jézus tízet választott. Mégpedig azok közül, akik a férfi vándorhitszónokok felkészítését is végig hallgatták a jézusi tanokból. Biztos, hogy Jézus a tíz legalkalmasabb nőt választotta ki a feladatra. Hogy miért nem tizenkettőt? Ennek szerintem három oka lehetett.

a) Nem akart a női csoport megalakításakor emberi versengést elindítani a férfi és a női tizenkettő között. (Ebben hiszek.)
b) A választható nőkből csak tízet talált alkalmasnak. (Ebben nem hiszek.)
c) Meg akarta adni a nőknek a lehetőséget arra, hogy maguk töltsék fel a csapatukat. (Ebben is hiszek.)

Mivel sok nő követte Jézust és hallgatta a tanítását, véleményem szerint lett volna még kettő, sőt, több nő is, aki alkalmas lett volna „vándorhitszónoknak”. De hadd mondjam én inkább ezen elszánt és odaadott nőket női apostoloknak. Ne feledjük, ők is tizenkettőre bővítették a csapatukat.

Úgy gondolom, hogy ezek a nők – egy férfiuralmú társadalom keretei között – igen jól végezték a munkájukat. Ha a lehetőségeik is olyanok lettek volna, mint a férfiaknak, talán náluk is nagyobbat alkottak volna.

Az tehát a véleményem, hogy a női apostolok rátermettebbek voltak a férfi csapat tagjainál. Azt nem tudom, hogy a női voltukból – anya, feleség – adódó kötelezettségeik mennyire szóltak bele az Isten Országáért végzett munkájukba, azonban a rendelkezésre álló adatok alapján úgy vélem, hogy a csoportjuk több – elnézést a kifejezésért – hasznos emberrel rendelkezett, mint a férfiak csoportja.

Amennyire meg tudom ítélni, a nők között kevesebb volt a szélsőséges: nem volt Zélóta Simonuk és Karióti Júdásuk. Nem volt, nem lehetett közöttük olyan csoporttag sem, aki lényegében csak igazgatási és rendfenntartó feladatokban tudta hasznosítani magát, gondolok itt a férfi tizenkettő Alfeus ikreire.

Persze, mindezeket csak én gondolom így, más, gondolhatja máshogy. Egyébként, a mostani gondolkodásom alapján már az a véleményem, hogy a másik ember meggyőzésének nem annak hangoztatásán kell alapulnia, hogy a másiknak mit kellene másként látnia, hanem annak vonzó előadásán, hogy én miként jutottam azon látásmódra, amit képviselek és miért tartok ki mellette. Ez a hozzáállás alkotó jellegű önkifejezést tesz lehetővé és mellőzi a másik személyeskedő leminősítését.

Visszatérve az alaptémához, egy dolog biztosnak tűnik. A női tizenkettő jól végezte a munkáját. Jobban összetartottak, mint a tizenkét férfi apostol. Nem volt közöttük áruló sem.

Jézus eltávozását követően a férfigondolkodás sem keleten, sem pedig nyugaton nem engedte, nem engedhette, hogy a nők azonos feltételek mellett, folyamatosan tudják bizonyítani azt, hogy méltó társaik a férfiaknak az Isten Országáért végzett munkában.)

2) Hogyan leplezi le Jézus a babonaságot (150:3)? Milyen hallgatóság előtt teszi? És milyen alkalomból?

(Babonaság az, ha valaminek olyan erőt tulajdonítunk, amilyet az Isten annak nem adott. Jézus a jelzett írásrészben nevén nevezi azokat a dolgokat, amelyeket az emberek közül sokan használni szoktak a körülményeik befolyásolása és a boldogságuk érdekében. Jézus elmondta azt is, hogy a mennyei Atya ezen dolgoknak nem szánt szerepet a gyermekei boldogságra segítése érdekében. Érdekes, hogy Jézus ritkán él a nemleges jellegű, tagadó állításokat magában foglaló tanítási módszerrel. Itt megtette.

A babonaságra vonatkozó Jézusi tanítás azért is hiteles számomra, mert Jézus igenlő, állításokat, irányokat mutató tanításai sem tartalmaznak olyan kijelentéseket, amelyek a babonás emberi gondolkodás helyességét támasztanák alá. Ha Isten Országa rajtam fordul, tőlem függ, akkor az, nem alapulhat babonán, csak tisztánlátáson, törekvésen, és személyes tapasztalaton.

Jézus egy szombat este, feltett kérdés alapján beszél a férfi-női egyesített csoport előtt a babonaságokkal kapcsolatos emberi gondolkodás helytelenségéről. A babonára vonatkozó jézusi válaszokat az a feltételezés indította el, hogy az égen feltűnt egy fényes csillag, amelyről azt gondolták, hogy egy nagy ember születését jelzi előre a földön élők számára.

A babona olyan gondolkodásmód, amely akkor már sok százezer éve kísérte – és kíséri még ma is – az emberiséget. Érdekes a babona lélektana. Az ember a babonás gondolkodás által kifejezi, hogy
I) nem ismeri minden olyan dolog okát, amellyel találkozik, de ismerni szeretné,
II) s mivel boldog és elégedett szeretne lenni, ezt a körülményei befolyásolásával elő is akarja segíteni.

Mivel a babonás ember nem tudja, hogy a boldogság elsősorban látásmód kérdése, ezért a látható világot működtető láthatatlan erőket befolyásolni, irányítani szeretné.

S mivel az ember nem ismeri a mindenség szellemi Atyját, ezért az anyagvilág mögötti szellemi mozgatókat olyannak gondolja, mint saját magát. A babonás ember az anyagot mozgató erőket saját magából kiindulva személyesíti meg.

Vagyis:
a) azért van minden természeti jelenségnek külön szelleme/ura, mert az emberek között is munkamegosztás van, mindenki csak egy dologra tud felügyelni, egy dolgot tud huzamosabb ideig csinálni (menni, futni, vadászni, halászni, fát faragni stb.).

b) ha az emberek szeretik, hogy kedveskednek és kedveznek nekik, akkor a láthatatlan, természetet mozgató és működtető erők szellemei is szeretik ezt.

c) mivel az emberek korábban nem tudták azt, hogy az égbolt csillagai távoli sugárzó napok és nem volt tudásuk az üstökösökről sem, ezért minden égi történésnek emberi célt tulajdonítottak: szellemi fenyegetést vagy ajándékot.

d) mivel a tanulás, képzés és felkészülés képessé teszi az embert egy adott feladat ellátására, ezért a láthatatlan erők befolyásolásának hatalmával is csak olyanok bírhatnak, akik titkos tudással és felhatalmazással rendelkeznek erre.

e) ha egy ember képes beszélni egy másik emberrel akkor is, ha nem látja őt, akkor az arra hivatottak is képesek szót érteni az anyagvilágot mozgató szellemi erőkkel.

f) ha ez emberek egyezségre tudnak jutni egymás között, akkor meg lehet ezt tenni a szellemi erők és az ember között is.

g) ha pedig egy ember az erejénél fogva képes hatalmat gyakorolni egy másik ember fölött, akkor, bizonyos emberek arra is képesek lehetnek, hogy egyes szellemvilági erők fölött gyakoroljanak ilyen hatalmat.

Szükségszerű, hogy az ember magyarázatokat keressen az általa tapasztalt dolgok működésére. Azonban Jézus óta már csak az a kérdés, hogy az ember kinél keresi a végső válaszokat. A mindenek Atyjánál, aki törvények alapján működteti a világot, vagy a babona Istent mellőző, Isten akaratával szembehelyezkedő hagyományában.

A babona létre hívója az ismeretvágy és a befolyásolás hatalmának vágya. A babona fenntartója pedig azon emberi igény, amely belső változás és Istenhitet eredményező gondolkodás átalakítás nélkül akar boldog lenni. A babonás ember nem változni akar, hanem más embereket és a körülményeit akarja megváltoztatni, befolyásolni.

Ezzel szemben, a jézusi ember maga akar változni, mivel olyan akar lenni, mint az Isten. Ha pedig az ebből eredő tapasztalat más ember számára is vonzó, akkor majd más is változni fog, ha akar.

Sajnos, a babonás ember önként nyitottá teheti magát a lázadó és ezért megtéveszteni akaró szellemi lények befolyásának. Aki viszont Jézusban hisz, a mennyei Atya benne élő Szelleme számára teszi nyitottá magát.)

3) Magyarázd meg Jézusnak a „Mit kell tennem, hogy üdvözüljek?” kérdésre adott válaszát (150:5).

(Jézus válaszának lényege: „Higgyétek az országról szóló örömhírt; fogadjátok el az isteni megbocsátást. Hit révén ismerjétek fel az Isten bennetek lakozó szellemét, akinek elfogadása az Isten fiává tesz benneteket.”

Az örömhír jó híre az, hogy az Isten a mi mennyei Atyánk, melyből következően mi egymás testvérei vagyunk. Az örömhír feladatot ad az embernek. Keresnie kell, fel kell fedeznie az életében azt, hogy az Isten létezik és Atyai módon szereti őt.
Ezt a kereső három féle módon tapasztalhatja meg:
a) El kell kezdenie testvéri, majd atyai módon szeretni a másik embert. Ennek hatása több irányú belső tapasztalatot eredményez:
- először is azt, hogy jónak lenni jó, mivel az önzetlen jó akarat belső örömforrás,
- másodszor pedig azt, hogy „az Isten velem és bennem örül, nekem segít, engem bátorít.”

b) Azzal, hogy az ember megbocsát az embertársának, képessé teszi magát annak megtapasztalására is, hogy az Isten nem haragszik rá, megbocsát neki, tehát szereti őt.

c) „Ha pedig az Isten szeret engem, akkor közel van hozzám. S ha bennem él, akkor nagyon közel. S ha ez így van, akkor bármikor beszélhetek hozzá, kitapasztalhatom az együttmunkálkodásunk módszereit, kérhetem a vezetését és azt, hogy segítsen olyanná lenni, mint az a mennyi Atya, akiből e bennem élő isteni Szellemrész is származik.”)

Mi a különbség a megmentő hit nélkül is gyakorolható igazságosság-fajta és azon igazságosság között, melyre hiten keresztül tehetünk szert?

(A megmentő hit a haláltól és a boldogtalanságtól ment meg. Ez az Isten igazságában való hit. Ha az Isten igazsága az első az életemben, akkor más igazságokat úgy érdemes képviselnem, hogy azok segítsék a szeretet örök igazságának általam való érvényesülését.)

Miért van szükség hitre az előrevivő út minden egyes lépésénél?

(A hit, ha Jézus tanításából ered, akkor látáson, ismereten és döntésen alapul. A hívő látja az elérendő Célját, ismeri az ahhoz vezető Utat, és személyesen döntött ezek mellett. Aki így hisz, emberi szempontból a legtudatosabb.
Szellemi Cél felé haladni csak akkor tudok, ha ismerem a célomat, és valódi vágy él bennem annak elérésére.)

4) Össze tudnád-e állítani a 150:6.1 bekezdésben megadott címek és tárgyak alapján valamelyik jézusi beszédet?

(„A megbocsátás és a bűnbánat viszonya”
Az embert csak isteni erejű, belül is átélhető megbocsátás képes megszabadítani a bűntudat maró érzésétől. Ehhez Istenben való hitre és bűnbánatra van szüksége. Az Isten megbocsátása nem csak megszabadulást ad a bűnnek érzett tett nyomasztó érzésétől, hanem bátorságot és vágyat is ébreszt az emberben az Isten felé való tudatos közeledésre.
Isten megbocsátása nem egy úr megbocsátása a szolgája felé. Isten megbocsátása egy Atya megbocsátása és elfogadása a gyermeke felé.
Az ember csak úgy, nem lesz képes tartósan elfogadni és a maga számára is értékké tenni az Isten megbocsátását. Az embernek el kell kezdenie olyanná válni, mint amilyen az Isten. Az ember csak azt tudja valóságosnak elfogadni, amit megtapasztalt. Mivel az Isten szellem, ezért az ember csak az Isteni természet önmagában való megtapasztalása által szerezhet közvetlen tapasztalatot az Istenről. S így, az ember már megtapasztalhatja a saját maga életében, hogy
a) az Isten jó, önzetlen és megbocsátó,
b) az isteni jellem az emberben is békét és örömöt adó, valamint azt, hogy
c) az isteni magatartást követő ember tényleg az Isten gyermeke.

A bűnbánat valójában új felismerésre térés. A boldogtalanság felől a boldogság felé fordulás. Az Isten soha nem haragudott a gyermekeire, azonban a gyermekei ezt csak akkor tudják igazán megérteni és elfogadni, ha maguk is szerető atya módjára kezdenek viselkedni az embertársaikkal.)

5) Milyen kapcsolat van a szombati istentiszteletet leíró nyolcadik szakasz és az azt követő, a názáreti elutasításról szóló szakasz között?

(Jézus elhagyhatta volna az igehirdetés helyszínét, de nem tette. Nem ment a követői közé, ott maradt az ellenségei és a vele szemben bizalmatlanok körében.

A történtek tanulsága számomra: A jó szándékú emberek – Jézust hallván – még jobban fogják szeretni a mennyei Atyát és még inkább vágy ébred bennük az Isten megértésére, a Vele való találkozásra, s hogy olyanná váljanak, mint Ő. A rossz szándékúakat viszont dühíteni fogja minden jézusi kijelentés, mert olyan változásra ösztönzi őket, amit ők nem akarnak. Miért nem? Mert az Isten arra kéri őket, hogy adják fel a hiúságukat a végtelen szabadságért és az erőszakosságukat a szeretetben rejlő boldogságért. Azonban a rossz szándékúak az Isten elhívását nem így értik. Ahhoz előbb be kellene látniuk, hogy hiúak és erőszakosak, de legjobb esetben is azt, hogy félnek a gondolkodásuk megváltoztatásától.)