Jelenlegi hely

151. Időzés és tanítás a parton

151. írás / 1. hozzászólás

1) 151:0.1 „Azon a szombat éjjelen a Mester több mint egy órán keresztül beszélt az összegyűlt csoportoknak „A hányattatás feladatáról és a csalódás szellemi értékéről”. Emlékezetes alkalom volt ez, és a hallgatói sohasem felejtették el az elmondott tanítást.”

(Minden ember megél hányattatást és csalódást. Mindez arra ösztönözhet bennünket, hogy elinduljunk a biztonság, a szeretet és a létezésünk céljának megkeresésére. A kérdés csak az, hogy ki mennyire elégszik meg azzal, amit a keresése során talál. Az ember igénye a teljesség. S bizony, nyugtalan a szívünk, amíg nem találkozunk a személyes Istennel.

Az én hányattatásom akkor kezdődött, amikor olyan iskolába kellett mennem az érettségi után, amit édesapám akart, én nem. Persze jót akart ő nekem, én viszont szenvedtem attól, hogy nem érdekelt az, amivel ott foglalkoznom kellett volna. Cél nélkül léteztem. Így hát hat év elteltével, miután nem államvizsgáztam le, és elkezdtem irodakukacként dolgozni, komolyan feltettem magamnak a kérdést. Mi az emberi lét célja? Mi lehet nekem, mint embernek a legfőbb célom? Gondoltam, ezt a kérdést már mások is feltették előttem korábban, így hát elkezdtem olvasni az emberiség ősi írásait, a Bibliát, az egyiptomi Halottak Könyvét, a maja-kicse indiánok szent könyvét a Popol Vuh-ot, a Védákból és az Upanisádokból vett részeket, Zajti Ferenc Zarathustra fordítását, görög és kínai írásokat, mindazt, amit az Országos Széchenyi Könyvtárban megtaláltam magyar nyelven az 1985-90-es évek táján.

Azért tettem így, mert kíváncsi voltam ezen írások összeállítóinak válaszaira, hogy emberként mi végre élünk/élek a földön. Felteszem, csak úgy soha nem olvastam volna el ezen írásokat, ha nem hajt a kíváncsiság, na meg az elhatározás, hogy célt találjak a létezésemnek. Választ akartam találni a honnan jöttünk, hová tartunk, hogyan érdemes élnem kérdésekre. Könnyen észre lehetett venni, hogy minden olvasott írásban feltűnt az anyagvilág mellett a szellemvilág, az ember világa mellett az Isten világa.

A bennünket kísérő szellemvilág létének első hihető bizonyítéka számomra az a felismerés volt, hogy az emberiség ősi csoportjait szükségszerűen sugallni és tanítani kellett, mert maguktól nem ismerték volna fel a különböző növények gyógyító vagy ártó hatásait. A fémmegmunkálás, a különböző mesterségbeli tudások és az együttélés fejlett formáinak átadására ekkor még nem is gondoltam. Elkezdtem tehát hinni a segítő szándékú isteni/szellemi sugalmazás létében. Kezdetben fontosnak tartottam a reinkarnációt is, azonban ez mára – miután olvastam az Urantia könyv tanításait – már túlhaladott számomra. Ugyanis, az Isten atyai szeretetét megismerve rájöttem, hogy az Atya jobb annál, hogy büntetésből újra és újra „visszarugdosson” bennünket a felejtés és a megpróbáltatás anyagi világába.

A keresésem folytatásaként, egészen 1996-ig, a szellemvilágból érkező tanítások tanulmányozásába merültem el, különös tekintettel az úgynevezett evangéliumi spiritizmus tanításaira. Ezek az Istenre, Jézus földi életére, az Isten és az ember kapcsolatára, a Biblia és az evangéliumok szellemi magyarázatára vonatkoztak.

Azonban az igazi hontalanságom és hányattatásom akkor ért véget, amikor találkoztam a Dombi Ferenc által lejegyzett Hang könyvekkel. Ezen írások okosságával és személyes hangvételével találkozva értettem meg igazán, hogy az Isten nem csak régen, hanem ma is és mindig szólni akar az emberhez, vagyis az ő gyermekihez.

A szívembe akkor költözött érezhető béke, amikor megértettem és elfogadtam, hogy az Istennek kellek, úgy ahogy vagyok, és elfogad engem egyetemi végzettség nélkül is. Megnyugtató volt számomra az, hogy az Isten nem kér tőlem mást csak azt, amivel én is egyet értettem, amit meg tudtam tenni, és ami nekem is jól esett. Az Isten csak azt kérte tőlem, hogy szeressek: Őt és az embertársaimat. Úgy éreztem, hogy hazaérkeztem.

Aztán, 2006-tól kezdve a belső tűz lohadni kezdett. Éreztem, hogy valami nincs rendben. Nem értettem, hogy miért, ugyanis biztos voltam abban, hogy minden lényeges dolgot ismerek és elfogadok: gondolok itt a reinkarnáció működésére és az Isten szeretetére. A szeretet gyakorlására is törekedtem, mert tudtam, hogy így helyes, s mert jól is esett, mikor önzetlenül szerethettem.
Azonban nem volt bennem szellemi öröm. Ma, miután már olvastam az Urantia írásokat, tudom, hogy miért volt ez így. Bár hittem az Isten szeretetében, nem igazán bíztam benne. Ugyanis a reinkarnáció elfogadása azt az elnyomott gondolatot ébresztette bennem, amit igazán csak most tudok megfogalmazni: ha van reinkarnáció, akkor az Isten nem bízik igazán bennünk, emberekben és nem szeret bennünket igazán. Ha van reinkarnáció, akkor az Isten inkább magas mércével mérő igazságos bíró, mint szerető Atya.

Nem mertem kimondani sem, de a reinkarnációhoz ragaszkodva nem bíztam már úgy az Istenben, mint a vele kapcsolatos kezdeti felismerések időszakában. Belső szellemi tűz nélkül éltem a napjaimat. Aztán, 2008 őszétől mindez változni kezdett. Ismerősöm ajánlására találkoztam az Urantia írásokkal. Beleolvastam az interneten, majd amilyen gyorsan tudtam, írásonként lementettem, hogy el ne szálljon az álmom.
Elsősorban a Jézus élete és tanítása részt olvastam, mert erről voltak korábbi ismereteim és tudásom, majd pedig az egész könyvet. Először ide-oda belekapva, majd módszeresen az egészet. Lenyűgözött, amit találtam. A Célom újra fényes lett. Nyilvánvalóvá lett számomra, hogy Isten, mint Atya, megelőzi az Istent, mint bírót. Vagyis nincs reinkarnáció, csak a kezdetet követő örök előrehaladás isteni segítséggel. Bár korábban régész és történelem tanár szerettem volna lenni, ami papír szerint nem lettem, ilyen képesítésem nincs, azonban a kinyilatkoztatott Urantia írások által olyan ismeretekre tehettem szert az emberiség történelmére vonatkozóan, amit ma még semmilyen állami iskolában nem kaphatnék meg.
Szó szerint ujjongtam, amikor az Urantia írásait olvastam, s e belső biztos izzás ma is megvan. Megvan, mert az Urantia írások olyasmibe engednek bepillantást, amire mindazoknak szüksége van, akik most és örökké boldogok akarnak lenni.
Korábban beszélgettünk mi sokat a társaimmal az evangéliumokról, azonban olyan felismerésekre nem jutottunk és soha nem is juthattunk volna, amilyeneket az Urantia kinyilatkoztatás Jézus életéről és a tanításai értelméről közöl.

A hányattatás értelme számomra tehát az, hogy az ilyen hatások biztonságos lelki kikötő keresésére ösztönöztek engem.
A csalódás szellemi értelme pedig számomra az, hogy mindaddig szükségszerűen csalódtam a kereséseim során, amíg nem találtam meg Istent a magam számára olyanként, akiben visszavonhatatlanul bízni tudok. Csak Istenben bízva tudom helyesen szeretni magam és az embertársaimat. A bizalom ebben az esetben több mint annak az elhívése, hogy az Isten szeret engem. Ez a bizalom annak elfogadásán alapul, hogy a szellem Isten nem csak célt adott és örök segítséget, hanem velem és bennem van minden utamon. Aki így szeret engem, az a mércém szerint teljesítette azt a feltételt, hogy hinni, bízni tudjak benne.)

2) 151:2.5 „Arra intettél bennünket, hogy amikor szemléltetést alkalmazunk a hitszónoklatunkhoz, akkor igaz történeteket, ne pedig kitalált meséket vegyünk, és hogy olyan történetet válasszunk, mely a legjobban illik ahhoz az egyetlen központi és alapvető igazsághoz, melyet az embereknek meg akarunk tanítani, és hogy a történet ilyetén való felhasználásával ne tegyünk kísérletet arra, hogy szellemi alkalmazhatóságot tulajdonítunk minden kisebb részletnek, melyet a történetben elmondunk.” 151:2.7 „Jézus felállt és azt mondta: „Jól van, Tamás; megértetted a példabeszédek igazi értelmét;”

(A lényeg tehát a lényeg, a részlet pedig díszlet.
Ha eltévedek az erdőben, a pillanatnyi helyzetemben nincs szükségem másra, csak a helyes irány ismeretére, hogy e helyzetből kikeveredjek. Ha pedig megvan a helyes irány, minden erőmmel azon fogok igyekezni, hogy kikerüljek az erdőből. Nem fogok gyönyörködni az erdő részleteiben, akkor nem, ugyanis nem megfigyelőként vagyok jelen, hanem eltévedt útkeresőként.

Így vannak a szellemi válaszok útkeresői is. Az irányt és így a célt keresik, amely felé elindulva biztonságot, békét és nem utolsó sorban válaszokat találhatnak az őket foglalkoztató problémákra. Ha a boldogság kereső azt hiszi, hogy a díszlet is lényeg, könnyen eltévedhet.)

3) 151:3.3 „Hangsúlyozta annak értékes voltát, amikor az ember az igazság tanításának módszereként felhasználja a természeti és a szellemi világ között meglévő lényegi hasonlatosságot. Gyakran utalt a természeti világra úgy, mint „a szellemvalóságok nem valós és tünékeny árnyékára”.

(Az ásványvilágot és az abból kinövő növényvilágot törvények működtetik. Az állatvilágot az ösztönök, az embert pedig elsősorban az akarata.
Az ásvány és a növényvilág képezi a természeti világ túlnyomó többségét. Benne és rajta az állatok és az ember mennyiségi aránya csak olyan, mint ruhán egy kis díszes csat.

Ha az ásvány- és növényvilágot törvények működtetik, akkor e törvények csak az Isten és az ő szellemi csapatának a törvényei lehetnek. Vagyis e törvények mindenképp jellemzőek lesznek azokra, akik kitalálták és működtetik azokat. Tehát a természet működését figyelve és azt megértve, az ember vonhat le következtetéseket az Isten működésére és a saját szellemi feladatára vonatkozóan. Például az alábbi módokon:

a) Isten gondoskodik a gyermekeiről!
Ezt az is mutatja, hogy az ember a természetből él, az táplálja. Az embert meghatározó természet magától is terem gyümölcsöket, kínál tiszta vizet, jó levegőt, húst és menedéket.
b) Isten nem személyválogató!
Ezt az is mutatja, hogy felhozza a napját jóra, gonoszra! Esőt ad igaznak és hamisnak egyaránt!
c) Tennünk kell egymás jóléte érdekében!
Ha az embert szolgálja az ásvány-, a növény- és az állatvilág, akkor az embernek is szolgálnia kell a társait, na és az Istent, aki e környezettel is szolgálja őt.
d) Tudnunk kell áldozatot hozni egymásért!
Jézus is használta magára vonatkozóan a búzaszem példáját, amely elhal, de csak azért, hogy ez által még több magot teremhessen.
e) Képesnek kell lennünk állhatatosan munkálkodni és közben türelmesen várakozni!
A földbe jutott búzaszem sem azonnal növeszt szárat, kalászt és termést.
f) Törekednünk kell az Isten felé!
Ezt egy példabeszédben az által is kifejezhetjük, hogy bár a növények a föld talajában gyökereznek, mégis a fényt keresik, felé törekednek.)

4) 151:3.13 „Az esti tanítás vége felé Jézus először mondta el a véleményét a magvetőről szóló példabeszédről. Azt mondta, hogy a példázat két dologra utal: Először is, a példázat áttekintése az ő addigi segédkezésének és egyfajta előrejelzése annak, ami a földi élete hátralévő részében még előtte áll. És másodszor, utalás is, hogy az apostolok és az ország más hírnökei mire számíthatnak az idő múlásával a nemzedékről nemzedékre való segédkezésükben.”

(Tehát a magvetőről szóló példabeszéd Jézus értelmezésében nem vádirat azok ellen, akik elutasítják őt és nem siránkozás a felett, hogy csak kevés elvetett szellemi mag hoz százszoros termést. Mert a magvetőről szóló példabeszéd Jézus szándéka szerint
a) a szellemi segédkezése addigi pályafutásának áttekintése,
b) előrejelzése a földi életében még ráváró dolgoknak, és
c) utalás arra, hogy az apostolok és a hírnökök mire számíthatnák az emberek között, ha követik Jézust a szellemi segédkezés munkájában.

A) Hogyan is láthatta Jézus az addigi pályafutását a magvetőről szóló példázat alapján?
- A szellemi mag jó és csíraképes.
- Az embereknek szükségük van az Istentől jövő tanításra a boldogságuk érdekében.
- A szellemi mag kicsírázott, felnőtt, termést adó állapotban van jelen a tanítóban.
- Jézust kezdetben kevesen követték. S nem mindenki követte, aki hallotta a tanítását.
- Később aztán egyre több ember szívében és elméjében indult növekedésnek az elvetett szellemi mag.
- Nem a szellemi magvető felelőssége az, ha a tanítását nem fogadják be.
- A szellemi magvetőnek csak az a felelőssége, hogy a legjobb szellemi magot mindenhová eljuttassa. Ezért bizony néha az út szélére is kerül belőle.
- A szellemi megvető örül, ha a tanítását befogadják, de az erejét a szellemi magok Forrásából, Istenből meríti.

B) Mit jelez előre a magvetőről szóló példabeszéd Jézus hátralevő földi életére vonatkozóan?
- Jézust egyre többen fogják meghallgatni és egyre többen fognak érdeklődni a személye és a tanítása iránt. De ez nem azt jelenteni, hogy ugyanennyien hinni is fognak neki, benne.
- Mivel jelenleg többen vannak azok, akik bár hallották Jézus tanítását, de nem fogadták be azt (útszél, köves talaj, bogáncsos talaj), ezért várható, hogy akik a szellemi magot elutasítják, azok a szellemi magvetőt is el fogják utasítani.

C) Mire számíthatnak a példabeszéd alapján a Jézust követő apostolok és hírnökök?
- Az általuk szórt szellemi mag elfogadására.
- De elutasításra és üldöztetésre is.)

5) 151:3.15 Jézus azt mondta: „Most elmondom nektek a magvetőről szóló utolsó példázatot. Próbára akarlak tenni benneteket, hogy megtudjam, miként fogadjátok: A mennyország is olyan, mint az az ember, aki jó magot vetett a földbe; és amíg éjjel aludt és nappal a dolgát intézte, a mag kihajtott és kinőtt, és bár ő nem tudta, hogy miként történt, a növény termést hozott. Először volt a szár, majd a kalász, majd a teljes mag a kalászban. És aztán, amikor a mag megérett, elővette a sarlót és bevégezte az aratást. Akinek füle van a hallásra, hallja meg.”

(Leírom, hogy jelenleg hogyan értelmezem ezt a példabeszédet. Azt látom, hogy Jézus példabeszédeit érdemes magamra vonatkoztatnom, hiszen Ő mindig az Isten - ember és az ember - Isten kapcsolatról beszélt.

Tehát, a mennyországnak számomra nem rajtam kívül, hanem bennem kell léteznie. Vagyis a mennyei Atyának bennem érdemes az első helyen lennie, nekem pedig egyre több dolgom által Őt érdemes kifejeznem és képviselnem.
Jó magot akkor vetek a földembe, ha befogadtam Istent, a mennyországot. Mivel az Életet fogadtam be, ezért ha vigyázok rá, akkor növekedni fog bennem, s ha ez az Élet túlcsordul, akkor mások számára is magvetővé válhatok. Vagyis rendelkezni fogok olyan szellemi magokkal, melyeket immár mások számára is felkínálhatok.)

6) 151:4.1 Másnap Jézus újra csak a hajóról tanította az embereket, azt mondta: „A mennyország hasonlít ahhoz az emberhez, aki jó magot vetett a földjébe; de amikor aludt, jött az ellensége és konkolyt szórt a búza közé, aztán elment. És amikor a vetés szárba szökött és később termést hozott, a konkoly is felütötte a fejét. Ekkor a szolgák elmentek a gazdához és azt mondták neki: »Uram, nem jó magot vetettél a földedbe? Honnét került hát oda a konkoly?« És az így válaszolt a szolgáinak, »Ellenséges ember műve ez.« A szolgák tovább kérdezték gazdájukat, »Akarod, hogy elmenjünk és kigyomláljuk?« De ő válaszolt nekik és azt mondta: »Nem, nehogy a konkolyt gyomlálva vele együtt a búzát is kitépjétek. Hagyjátok, hadd nőjön mind a kettő az aratásig, aratáskor majd szólok az aratóknak, Előbb a konkolyt szedjétek össze, kössétek kévébe és égessétek el, majd pedig a búzát gyűjtsétek csűrömbe.«”

(Teljesen új alapokra kell helyeznem Jézus példabeszédeinek értelmezését. Jézus példabeszédeit nem másokra kell vonatkoztatnom, hanem magamra.
A fentit például így:
Isten jó Atyám nekem. Tudja, hogy még nem vagyok tökéletes. Azonban így is szeret engem. Bár hiszek Istenben és a Jézus által mutatott szellemi- és gyakorlati utat akarom követni, mégis néha olyan vágyak és gondolatok ébrednek bennem, amelyek miatt akár meg is döbbenhetnék. S tudom, hogy az ilyen kísértések és késztetések a földi életem végéig, vagyis az „aratásig” el fognak kísérni engem. Ugyanis nem csak Isten hat rám, hanem e világ is, és nem csak a jó akaratom nyilvánul meg, hanem az örökölt irányultságaim és a tanult magatartás mintáim is erre késztetnek. De nem kell kétségbe esnem. Isten és az ő szellemi segítői csak azt fogják belőlem magukhoz emelni, ami előrevivő és amit én is szívesen vállalok. Azonban azt nem, ami engem visszahúz és bennem Életellenes.)

7) 151:4.2 Miután az emberek feltettek néhány kérdést, Jézus egy másik példázatot mondott: „A mennyország hasonlít a mustármaghoz, amelyet az ember elvetett a földjében. Ez kisebb minden más magnál, amikor azonban felnő, nagyobb minden veteménynél, és szinte fává terebélyesedik, úgyhogy jöhetnek az ég madarai, és megpihenhetnek ágain.”

(A példabeszéd értelme számomra ma ez:
Én vagyok a föld. Az Isten és az ő országa pedig a mag, amit befogadtam. Kis lépés ez, jelentéktelennek tűnik a földi hétköznapok történéseiben. De ha a mennyországot hagyom felnőni magamban, akkor az Isten országának átváltoztató ereje kifejti majd a hatását, és Isten szellemisége képes lesz majd megnyilvánulni általam, vigaszt és eligazodást nyújtva azok számára, akik az élet terheinek hordozása során elfáradtak.)

8) 151:4.3 „A mennyország hasonlít a kovászhoz is, amelyet fogott az asszony, belekeverte három mérő lisztbe, s ezzel az egész liszt megkelt tőle.”

(A mennyország jó híre, vagyis az Isten Atyaságának és az emberek testvériségének elfogadása átváltoztató erőt képvisel az egész gondolkodásomra nézve. Ha majd Isten válik az életem minden területén elsővé, vagyis meghatározóvá, akkor képletesen elmondhatom: „az egész liszt megkelt!” Akarom, hogy így legyen!)

9) 151:4.4 „A mennyország hasonlít a szántóföldben rejtező kincshez is, melyet egy ember megtalált. Az ember örömében elment, eladta mindenét, amije csak volt, hogy megvehesse a szántóföldet.”

(A szántóföldben elrejtett kincs: a bennem élő Atyarész, Istenszilánk. Ő a legnagyobb kincsem. Mindent meg kell tennem annak érdekében, hogy Őt ténylegesen birtokba vegyem. Ez a birtokba vétel akkor fog megvalósulni, ha e Kincs segítségével az emberi jellememet isteni jellemé alakítom. )

10) 151:4.5 „A mennyország hasonlít a kereskedőhöz is, aki igazgyöngyöt keres; és amikor egy nagyon értékeset talált, fogta magát, eladta mindenét, amije csak volt, hogy a rendkívüli gyöngyöt megvehesse.”

(Kerestem a választ arra, hogyan lehetek boldog. Olvastam az Isten és az ő országa jóságáról, valamint arról, hogy ez számomra is hasznos lenne. Volt olyan időpont az életemben, amikor elmondtam Istennek, hogy befogadom őt. Talán két vagy három ilyen alkalom is volt, amikor úgy éreztem, hogy ezt meg akarom tenni. Aztán fokozatosan, 53 éves koromra megérett bennem az, hogy minden olyan gondolkodást és magatartást, ami eltávolít engem az én mennyei Atyámtól, el kívánok hagyni az életemből. Ezen munkálkodom, mert ezt akarom. Isten olyan érték, akit egyre jobban szeretek és akarok a magam számára.)

11) 151:4.6 „Újra csak azt mondom, a mennyország hasonlít a vízbe vetett hálóhoz, mely mindenféle halat összefog. Amikor a háló megtelik, a halászok partra húzzák, nekiülnek és a javát edényekbe válogatják, a hitványát pedig kiszórják.”

(Ez a példabeszéd hasonlít a búza közé szórt konkoly példabeszédére. Nem véletlenül kezdi így Jézus: „Újra csak azt mondom…”.
Bár az Istent befogadtam, azonban a földön élve nem csak az hat rám. Van egy csomó engem gyengítő hitvány, „konkoly” gondolatom is. De, ha majd letelik a földi időm, csak azokat a vágyakat és törekvéseket fogom magammal vinni, amelyek abban segítenek, hogy az Isten gazdagságából még többet befogadhassak. Istenben nincs árnyék. Ha olyan akarok lenni, mint ő, akkor nekem is erre érdemes törekednem.)

* * *

1) A reinkarnáció tanának káros voltát Ferenc jól fogalmazta meg: ha volna reinkarnáció, az azt jelentené, hogy az Isten nem igazán bízik bennünk, emberekben és nem szeret bennünket igazán. Lehet-e ennél nagyobb a szellemi reménytelenség

A 94. írásból tudjuk, hogy minden civilizáció közül a védikus-árja fizette a legszörnyűbb árat a Melkizedek-féle örömhír elutasításáért. Amint az emberek elutasították a halandói törekvéseket és elfogadták a reinkarnációt, nyomban a szellemi reménytelenség érzésével szembesültek.

ad 5) A magvetőről szóló példázatnak a 151:3.15 bekezdésbeli kiegészítését én jelenleg úgy tudom értelmezni, hogy a földbe vetett jó maghoz hasonlóan az általunk másokkal megosztott igazság is élő, és bár nem tudhatjuk, hogy miként szökken szárba és hoz jó termést, és még ha nem is gondozzuk és felügyeljük mi magunk, mégis életben marad és megsokszorozza magát mások életében. A mások életében megsokszorozódó igazság gyümölcseit pedig az igazság magjának elvetőjeként mi magunk is élvezzük majd. Mi ez, ha nem a mennyország egy kis darabja?

ad 6) A konkoly és a búza példázatánál én azt a fő mondanivalót vélem kiérezni, hogy a véges, tökéletlen természetünk és a bennünk lakozó Igazító isteni volta sajátos kettősséget teremt a halandói tapasztalásunkban, de azért nem szedik ki a konkolyt a növekedő búza közül, mert egyetemes elv az, hogy ha csak a legkisebb esély is megvan arra, hogy az ember a jót válassza a rossz helyett, akkor a világegyetemi vezetők megadják nekünk ezt az esélyt. Nem fosztanak meg bennünket a rossz választásának lehetőségétől sem; mi, halandók, bölcsességre csak gyötrelmek árán tehetünk szert, s a gyötrelmeket hozó rossz kigyomlálása éppen a bölcsességben való gyarapodás lehetőségétől fosztana meg minket. A rossz végül eltűnik, mert nem rendelkezik továbbélési értékkel, de a megszerzett bölcsesség megmarad (csakúgy mint a jó).

ad 7-8-9-10) A mustármagról, a kovászról, a szántóföldben rejtőző kincsről, az igazgyöngyről szóló példázatokban a szellemben való megszületésünket mint sajátos mennyország-értelmezést vélem fölfedezni.

ad 11) A vízbe vetett háló példázata nekem azt mondja, hogy ami továbbélési értékkel bír, az megmarad, a többi semmivé lesz, hisz nem valós.

* * 

151. írás / 2. hozzászólás

1) Mi a magvetőről szóló példázat jelentése (151:1.1-2.8)?

(151:3.13 „Az esti tanítás vége felé Jézus először mondta el a véleményét a magvetőről szóló példabeszédről. Azt mondta, hogy a példázat két dologra utal: Először is, a példázat áttekintése az ő addigi segédkezésének és egyfajta előrejelzése annak, ami a földi élete hátralévő részében még előtte áll. És másodszor, utalás is, hogy az apostolok és az ország más hírnökei mire számíthatnak az idő múlásával a nemzedékről nemzedékre való segédkezésükben.”)

Kinek az értelmezése jelenik meg az Újszövetségben (Mk. 4, Lk. 8)?

(A Péter apostol által elmondott értelmezés.)

2. Vizsgáld meg a példázatokkal kapcsolatos elveket (151:3.2-3.12) és állíts össze magad is egy ilyen példabeszédet.

(a) Hasonlatos a mennyország a vízhez, amely fagyott állapotban kemény, mint a kő. De ha a nap sugarai átmelegítik, akkor olvadni kezd és megszabadul a jégbörtöntől. S ha a víz nem szalad el a naptól, felemeli majd a nap.

b) Hasonlatos a mennyország a sütemény illatához. Aki követi azt annak forrásához, többet talál az illatnál. Meglátja a süteményt és részesülhet is belőle. Akinek orra van, érezze. Akinek szeme, lássa is. S aki ennél is többet akar, kapni fog belőle.)

Mi a kitalált mese?
(Szerintem az a kitalált mese, ha a szereplői, a története vagy esetleg a környezet, amelyben játszódik, nem valóságos, nem természetes.)

És az allegória (képutalás)?
(Utána néztem, az allegória a fogalmi valóság képek által történő érzékelhetővé tételét szolgálja. Vagyis a közölt tartalomnak van egy átvitt értelmű jelentése is.
151:2.1 „Péter és a vele lévő csoport arra a következtetésre jutott, hogy a magvetőről szóló példabeszéd képutalás, hogy minden egyes mozzanatának van valamilyen rejtett értelme…”.)

3. Fejtsd ki a saját értelmezésedet a magvetőről szóló utolsó példázattal (151:3.15) és a 151:4 szakaszban közölt példázatokkal kapcsolatosan.

(151:3.15 „Most elmondom nektek a magvetőről szóló utolsó példázatot. Próbára akarlak tenni benneteket, hogy megtudjam, miként fogadjátok: A mennyország is olyan, mint az az ember, aki jó magot vetett a földbe; és amíg éjjel aludt és nappal a dolgát intézte, a mag kihajtott és kinőtt, és bár ő nem tudta, hogy miként történt, a növény termést hozott. Először volt a szár, majd a kalász, majd a teljes mag a kalászban. És aztán, amikor a mag megérett, elővette a sarlót és bevégezte az aratást. Akinek füle van a hallásra, hallja meg.”

A változást sokszor csak akkor látjuk, amikor az valamilyen hatásban, gyümölcsben jelenik meg. 193:2.2 „…az isteni szellemnek a szellemtől született és Istent ismerő halandók életében termett gyümölcsei ezek: szeretetteljes szolgálat, önzetlen odaadás, bátor hűség, őszinte tisztesség, felvilágosult őszinteség, halhatatlan remény, gyanakvásmentes bizalom, irgalmas segédkezés, kimeríthetetlen jóság, megbocsátó türelem és tartós béke.”)

a) 151:4.1 „A mennyország hasonlít ahhoz az emberhez, aki jó magot vetett a földjébe; de amikor aludt, jött az ellensége és konkolyt szórt a búza közé, aztán elment. És amikor a vetés szárba szökött és később termést hozott, a konkoly is felütötte a fejét. Ekkor a szolgák elmentek a gazdához és azt mondták neki: »Uram, nem jó magot vetettél a földedbe? Honnét került hát oda a konkoly?« És az így válaszolt a szolgáinak, »Ellenséges ember műve ez.« A szolgák tovább kérdezték gazdájukat, »Akarod, hogy elmenjünk és kigyomláljuk?« De ő válaszolt nekik és azt mondta: »Nem, nehogy a konkolyt gyomlálva vele együtt a búzát is kitépjétek. Hagyjátok, hadd nőjön mind a kettő az aratásig, aratáskor majd szólok az aratóknak, Előbb a konkolyt szedjétek össze, kössétek kévébe és égessétek el, majd pedig a búzát gyűjtsétek csűrömbe.«”

(Mit ér a föld, ha nem terem? S mit ér a föld, ha nem azt termi, amire szükség van?
Mit ér az ember, ha nem szeret? S mit ér az ember, ha csak azokat szereti, akik őt szeretik?

Ha megtanulom, hogy minden helyzetben a szeretet nyelvén fejezzem ki magam, nem lesz, kitől féljek. Ha erre törekszem, akkor egyre kevesebb „konkolyt”, vagyis haszontalan gondolatot fogok dédelgetni és azoknak tett által teret adni.)

b) 151:4.2 „A mennyország hasonlít a mustármaghoz, amelyet az ember elvetett a földjében. Ez kisebb minden más magnál, amikor azonban felnő, nagyobb minden veteménynél, és szinte fává terebélyesedik, úgyhogy jöhetnek az ég madarai, és megpihenhetnek ágain.”

(Az Isten Atyasága és az emberek testvérisége a legfontosabb eszme a tudatomban. Ha ez fogja áthatni az életemet, akkor az ige – valamilyen mértékben – általam is testé lesz.)

c) 151:4.3 „A mennyország hasonlít a kovászhoz is, amelyet fogott az asszony, belekeverte három mérő lisztbe, s ezzel az egész liszt megkelt tőle.”

(A mennyország eszménye azonos bennem az Isten, a szeretet, a béke, a boldogság és az örök élet gondolataival. Mivel nincs más, amit ezeken kívül jobban akarhatnék a magam számára, ezért előbb vagy utóbb mindent alá fogok rendelni annak, hogy a fent soroltakat egyre teljesebben tapasztalhassam meg.)

d) 151:4.4 „A mennyország hasonlít a szántóföldben rejtező kincshez is, melyet egy ember megtalált. Az ember örömében elment, eladta mindenét, amije csak volt, hogy megvehesse a szántóföldet.”

(A legnagyobb értékem a magam számára önmagam vagyok. De csak azért, mert felfedeztem, hogy az Isten szeretetének különböző módjait magam által tudom megtapasztalni.

Az öngyilkosságra készülő legnagyobb terhe saját maga. Éppen ezért akar megszabadulni e tehertől.

Én magam vagyok az a föld, akiben benne lakozik az Isten. Ez az Isten nem úrként Isten, nevezzük inkább szeretetnek. Urakkal nincs dolgom, csak a szeretettel. Az urak elvesznek, a szeretet ad. Utána néztem annak, hogy mit adhat nekem ez a bennem még rejtve élő Szeretet, s tetszett, amit találtam. Akarom a magam számára ezt a Szeretet kincset. De ez az élő kincs, csak akkor lesz a tulajdonom – ténylegesen és véglegesen az enyém – ha nem adom fel a törekvést, hogy olyan élő kinccsé váljak magam is, mint amilyen ő. Érezhetően jó dolog ezen élő kincs felé így közeledni.)

e) 151:4.5 „A mennyország hasonlít a kereskedőhöz is, aki igazgyöngyöt keres; és amikor egy nagyon értékeset talált, fogta magát, eladta mindenét, amije csak volt, hogy a rendkívüli gyöngyöt megvehesse.”

(A mennyországból csak egy van. Mindenki számára csak egy. Mivel e mennyország bennünk van, ezért mindenki megszerezheti azt.)

f) 151:4.6 „Újra csak azt mondom, a mennyország hasonlít a vízbe vetett hálóhoz, mely mindenféle halat összefog. Amikor a háló megtelik, a halászok partra húzzák, nekiülnek és a javát edényekbe válogatják, a hitványát pedig kiszórják.”

(Mivel képes vagyok választani és dönteni, ezért érdemes a legjobbra törekednem, azt kifejeznem. Ez persze nem mindig könnyű.
Akkor választom szívesen az istenszerinti működést, ha érdekelt vagyok benne. Éppen ezért, amíg az ilyen működés nem válik teljesen a véremmé, gyakran érdemes keresnem azt, ami érdekeltté tud tenni az istenszerinti működés választásában.

A mennyország nem a nyápicok gyülekező helye. Olyanok vannak ott, akik szeretet által győzték le magukban a gyűlöletet. Vagyis nem csak elvenni tanulták meg az életet, hanem adni is. A jó katona képes ellenállni a kínzás okozta kényszernek, de magában már azt fontolgatja, hogy miképp fog bosszút állni a kínzóján. A mennyország azoknak az országa, akik még az ellenségeiket is tudják szeretni.)