Jelenlegi hely

155. Menekülés Észak-Galileán át

 

155. írás / 1. hozzászólás

1) 155:1.2 „Az én országom szereteten alapul, irgalomban hirdettetik és önzetlen szolgálat által jön létre.”

(A szeretetről alkotott felfogásomat át kell gondolnom. Az Isten iránti szeretetről van szó. Istent, aki az én mennyei Atyám is, nem szerethetem akárhogyan. Mindig ő kell, hogy első legyen az életemben. Nincs olyan, hogy Isten nélkül is jó és boldog lehet az életem. Csak ha Isten az első az életemben, tapasztalhatom meg az elégedettségnek olyan mélységét, melyet semmi más földi dolog nem adhat meg nekem.

Az Urantia első részében olvastam, hogy a Paradicsom felé haladva, már a központi világegyetem bolygószféráira is csak azok léphetnek, akiknek az Istenhez való hűsége kipróbáltatott. Ezt az is igazolja, hogy akik idáig eljutottak, azok közül még soha, senki sem lett hűtlen az Istenhez.
Rám nehezedett az a felismerés, hogy az Istenhez csak úgy tudok hűséges lenni, ha minden élethelyzetemben, minden emberrel való viszonyomban azt keresem, hogy mi az adott helyzetben, az adott emberrel kapcsolatban a mennyei Atyám azon akarata, amelyet általam akar megtenni.

Vagyis az életemben nem a feleségem, a gyermekem, a barátaim az elsők, hanem az, hogy velük kapcsolatban mi a mennyei Atyám akarata. Ezáltal a feleségem, a gyermekem és a barátaim nem kevesbednek meg. Sőt, helyesebben fogom tudni őket szeretni, mint azelőtt. Ebben azért vagyok biztos, mert az Isten maga a szeretet.

Isten olyan nagyszerű, soha nem tolakszik előre, így általa magam egy jobb kivitelben tapasztalhatom meg. Sajnos nélküle visszacsúszom egy rosszabb formámba. Éppen ezért helyén való, ha mindig azt keresem, hogy mi az én mennyei Atyám akarata most!)

2) 155:1.2 „A Zsoltáros arra intett titeket, hogy »szolgáljatok az Úrnak félelemmel« – én arra utasítalak benneteket, hogy hittel lépjetek az isteni fiúi elismertség magas kiváltságaiba; ő azt parancsolja, hogy örüljetek reszketéssel; én arra utasítalak, hogy örüljetek bizonyossággal.”

(Isten azért kopogtat minden egyes ember életében külön, mert része szeretne lenni az emberek életének. Azért törekszik erre, mert ez neki és nekünk is jó.

Az Istentől kaptuk a létezés lehetőségét, s csak ő képes megadni a létezésünk kiteljesedését.

Az Atya Szellemrésze azért költözött minden ember elméjébe, hogy segítse a lelkünk kifejlődését és azzal majdan tökéletes módon és örökre eggyé válhasson.

Isten nem az életem élésének akadálya, hanem egyértelműen segítője, kibontakoztatója.
Hogyan lehetne félni attól, aki személyes vezetőül és sorstársul szegődik minden emberhez?)

3) 155:1.2 „…ti, akik velem éltetek, jól tudjátok, hogy harag és düh nem része az emberek szívében létesítendő mennyországnak.”

(Ha erősen élne bennem, hogy semmi lényegeset nem lehet elvenni tőlem, ha hiszek az Istenben, akkor őszinte haraggal és dühvel járó csalódások sem érhetnének engem. Az Istent akkor fogom jelen levő, elérhető értéknek tartani, ha naponta megtapasztalom. Ennek érdekében kell minden nap többször is keresnem az Istennel a személyes kapcsolatot. Isten akkor tud velem együtt cselekedni, ha nem csak akkor fordulok hozzá, ha már bajban vagyok és csak könyörögni tudok hozzá. Isten vezetése akkor tapasztalható meg igazán, ha nem vagyok bajban, ha barátként közeledem felé, s nem személytelen segítséget várok tőle.)

4) 155:1.3 „Nemigen vagytok méltók az országra, amennyiben a szolgálatotokat oly nagy mértékben jellemzi a múlton való sajnálkozás, a jelen feletti siránkozás és a jövőért való hiábavaló epekedés magatartása.”

(Nélkülem az Isten nem tud úgy megtenni dolgokat értem, mint velem. Isten csak velem tud tapasztalható módon értem cselekedni.

A mennyország akkor jelenik meg, amikor az Isten és az ember elkezdi szeretni egymást. Ezért kell törekednem arra, hogy az Istent mindenek felett szeressem.

Isten a szeretete által a saját egységét is adományozza. A szeretet az, ami összeköti a részeket. A kölcsönös szeretet a részek kötőanyaga, a részek közötti egység. A különálló személyiségek a szeretet által kötődnek egymáshoz, és a szeretet által segítik egymás fejlődését. A szeretet cselekedet képes a legjobb tapasztalatot közvetíteni arról, aki szeret. És ha szeretem a másik embert, vagyis jót akarok neki, akkor emlékszem rá a legszebb módon.

Ha egy másik emberben keresem a boldogságom beteljesítőjét, akkor, ha az a másik ember előbb hal meg, mint én, vagy kiszeret belőlem, boldogtalan leszek. Csak Isten kínál olyan boldogságot, ami nem vehető el senkitől. Nem arról van szó, hogy nem szerethetek mást, csak a mennyei Atyát, hanem arról van szó, hogy a mennyei Atyát érdemes mindenek felett szeretnem.

Amikor az Isten szeret, korlátozza magát, mert időt, energiát és figyelmet szentel a gyermekének. Ha a földi szülő szereti a gyermekét, a gyermeke szintjén is meg kell nyilvánulnia, vagyis le kell hajolnia a gyermekéhez, ha azt akarja, hogy a gyermeke értse őt. Aki szeret, mégse érzi azt, hogy korlátozza magát, mert a jelen időben való adásra figyel. Isten gyermekének nem a jövővel kell foglalkoznia, a múlttal is csak annyira, hogy tanuljon belőle. A feladatunk a jelen idejű szeretet, amely akkor megy a legkönnyebben, ha béke van a szívünkben. Béke meg csak akkor van a szívemben, ha benne Isten kerül az első helyre.)

5) 155:1.5 „Amilyen mértékben az igazságkeresők vonzódnak hozzátok, az mutatja az igazsággal való felruházottságotok, az igazságosságotok mértékét.”

(Ezen kijelentéssel kapcsolatban a következő gondolatok jutottak eszembe:
- Nem az igazságot, a szépet és a jót érdemes keresni, ha vágyunk ezen dolgokra, hanem ezek forrását, az Istent. Ha Istennel élő a kapcsolatunk, mi magunk is elindulunk az igazzá, a jóvá és a széppé válás útján. Azért vágyunk az igazságra, a szépségre és a jóságra, mert birtokolni akarjuk ezen dolgokat. A birtoklás legmagasabb foka az, ha mi magunk is ezen értékek forrásává válunk. Ennek útja az Istennel való élő kapcsolat, majd a vele való tökéletes egység.

- Isten számára nem teher igazságosan cselekedni, nem teher a jót szépen tenni. Éppen ezért Istent nem utánozni érdemes, hanem vele egyként cselekedni.

- Elsősorban nem arra kell törekedni, hogy másokat tanítsunk, hanem arra, hogy az Istentől tanuljunk. Az igazi tanítás a saját felismeréseink örömének megosztása másokkal. Ez mindig hiteles és magával ragadó. Isten igazságát, jóságát és szépségét kutatva mindig találhatunk felismerésre és örömre méltó tartalmakat.

- Mivel minden ember egyedi és megismételhetetlen, ezért tudatosítom magamban, hogy az Istennek van olyan akarata, amit csak velem tud véghez vinni, és tőlem függ, hogy ezt meg tudja-e tenni velem együtt. És ez a kijelentés mindenki esetében igaz.)

6) 155:3.1 Kezdték megérteni, hogy „a mennyország nem eszem-iszom, hanem az isteni fiúi elismertség elfogadásával járó szellemi öröm megteremtése”.

(Nem elég tudatosítanom magamban azt, hogy az Isten gyermeke vagyok, ki is kell próbálnom azt, hogy milyen az Isten gyermekének lenni. Az Isten gyermekének olyanná kell alakulnia, mint amilyen az ő mennyei Atyja. Isten már most jelen van számomra és más számára is. Igazából semmi sem tarthat vissza attól, hogy én is jelen levő legyek az Isten számára, csak a saját restségem. Mindenki felfedező, mert mindenkinek a saját benső világában kell megtalálnia és megőriznie az Istent.)

7) 155:5.8 „…mindaddig férfiak és nők továbbra is nagyszámban fogják személyesen előnyben részesíteni azokat a tekintélyelvű vallásokat, melyek csak értelmi beleegyezést kívánnak meg, szemben a szellem vallásával, mely az elme és a lélek tevékeny részvételét kívánja meg abban a hitbéli kalandban, mely a fokozatos emberi tapasztalás zord valóságaival való megbirkózásra irányul.”

(Isten keresése és megtalálása a legnagyszerűbb kaland. Ha az ember létezésének és az emberi létezés körülményeinek az oka az Isten, akkor a legnagyszerűbb feladat az Isten megértése, megtalálása és a vele való személyes találkozás. Nem lehet ennél figyelemre méltóbb és nagyszerűbb kaland a gondolkodó ember számára. Az Isten megértésére való törekvésem egyenlő a létezésem céljának megértésével.

Az Isten részben megérthető a teremtéseit fenntartó törvényszerűségek által is, azonban ehhez mindenkinek tudósnak kellene lennie. Nagyon jó tudósnak, az összefüggéseket látó tudósnak. De mivel az Isten személy is, ezért ő közvetlenül is megtapasztalható. Anélkül, hogy az anyag tudósává kellene képeznünk magunkat.

Istent tehát megtapasztalhatjuk és így meg is ismerhetjük, amennyiben személyként keressük, személyként közeledünk hozzá. S ehhez az úthoz csak azokat az eszközöket kell használnunk, amelyeket a személyek közötti érintkezésben már amúgy is használunk.

Az Istenben való hitem ott kezdődik, hogy tényként fogadom el azt, hogy Isten személy, számomra és mindenki számára is mindig jelen levő személy. Elfogadom azt is, hogy az Isten nem csak lát és hall engem, hanem a gondolataimat is tudja. Ismeri azokat, de nem irányítja.

Elfogadom, hogy Isten nem él vissza azzal, hogy tudja, mit gondolok, szólok és teszek.

Azonban el kell fogadnom azt is, hogy Istennek nem közömbös, hogy mit gondolok, szólok és cselekszem. Nem közömbös neki, mert az Isten tudja, hogy mi képes engem boldoggá és mi boldogtalanná tenni. Az Isten tudja, hogy nem csak testi öröm és megelégedettség létezik számomra, hanem lelki, szellemi boldogság is. Éppen ezért van az, hogy az én boldogság felfogásom nem mindig azonos az Isten rám vonatkozó boldogság felfogásával.

Ha Istenre személyként tekintek, akkor beszélek hozzá. Ezt hívják imának. Ha Istenre személyként tekintek, akkor meghallgatom, hogy mit mond. Ezt hívják ima utáni elcsendesedésnek. Ha elfogadom, hogy az Isten jó és ajándékozó, akkor keresem ennek tényeit az életemben, és ha megtaláltam azokat a dolgokat, amelyeknek örülhetek, akkor megköszönöm ezeket Istennek.

Az Isten tud teremteni, világokat teremteni. Én nem. Azaz, csak a saját gondolataim világát tudom rendezni. Bár Isten a mindenség alkotója, mégis a gyermekének mond engem. Bizony, hozzá képest nagyon kis gyermek vagyok. A gondolataim éppen ezért forognak két dolog körül. Ez a boldogság és a biztonság. Ezekre törekszem.

A személyes kapcsolat lehetőséget ad Istennek arra, hogy vezetést adjon a gyermeke számára. Isten érezhető módon segít azon célok elérésében és azon körülmények megteremtésében, amelyek a jót képviselik és őhozzá segítenek közelebb.

Isten gyermeke a mennyei Atyjával való személyes kapcsolata által felismeri, hogy a földi életben mire is van igazán szüksége, az Isten pedig hozzá segíti őt ehhez. Mire van szükség? A testnek kevesebbre, a léleknek sokra. Miért? Mert a hústest elmúlik, a lélek viszont az örök élet várományosa. Az Istennel való személyes kapcsolat nemcsak azt jelenti, hogy az Isten megért engem, hanem azt is, hogy én megértem az Istent. Megértem, hogy az országába hív. Nem csak engem, hanem minden embertársamat is, akiket szintén a gyermekeinek tekint, vagyis a testvéreimnek. Amit érdemes elfogadnom az Isten megértése kapcsán, ezek:

a) Isten Atyaként szeret engem, személyesen szeretne találkozni velem, vagyis szemtől szembe. Ehhez szellemivé kell válnom, mivel az Isten Szellem.

b) Isten annyira szeret, hogy az ő örök családjába fogad engem.

c) Isten családjának van egy magatartásmódja, a szeretet. Ezt el kell sajátítanom, ha gyermekeként az ő családjában szeretnék élni.

d) Isten összes gyermeke nekem testvérem. Előttem járó nagytestvér, vagy még csak keveset látó kistestvér, de testvér. Vagyis mindenkinek azt a jót kell akarnom, amit magamnak is, illetve azt, amiről tudom, hogy közös mennyei Atyánk is megtenné a másikért a helyemben.

e) A szeretet olyan magatartásmód, ami önmagában boldogító. Az öröklétezés magatartásmódja nem lehet nehezebb annál, mint amennyire boldogító. Az Isten szándéka szerinti szeretet azonnal boldogsággal tölti el a szeretetet adó emberi lelket. Az Isten szándéka szerinti szeretetben olyan szabadság és öröm van, ami más emberi magatartásmódban nem található meg.)

8) 155:5.11 „A szellem vallása erőfeszítést, küzdelmet, összeütközést, hitet, határozottságot, szeretetet, hűséget és fejlődést jelent.”

(Az Istennel való kapcsolathoz bátorság kell. Csakúgy, mint a szabadsághoz. A szabadságvágy valójában a boldogságvágyból fakad. Fiataloknál figyelhető meg, hogy amikor keresik az életkérdéseikre a válaszokat, és azokat nem találják meg a közvetlen környezetükben, akkor utazni akarnak. Vonzza őket a távolság és annak lehetősége, hogy hátha megtalálják útközben azt, amire érdemes rátenniük az életüket. Ez persze ilyen módon nem mindig tudatos. Az viszont biztos, hogy a fiatalok értékeket keresnek és arra törekszenek, hogy meghatározzák magukat a világban.

Az ember nem csak földi lény, hanem világegyetemi polgár is. Az ember nem nyughatik addig, amíg minden viszonyában nem határozza meg magát.

Az embernek el kell dönteni, hogy milyen gyermek, milyen szülő, milyen társ- és munkatárs, milyen barát és testvér, milyen állampolgár, milyen ember, milyen világpolgár és milyen mindenség polgár akar lenni. S mindehhez a legjobb megoldást az adja, ha az ember úgy dönt, hogy Isten gyermeke akar lenni. Aki úgy kezd viselkedni, mint a mindenség mennyei Atyjának gyermeke, az már itt és most jól fogja magát meghatározni minden személlyel való viszonyában. Jóra segítő társa akar lenni mindenkinek. Legyen az a gyermeke, vagy a világmindenség egy távoli pontján élő értelmes lény, vagy akár maga az Isten.

Az Isten nem kevesebbet adott nekünk a szeretete bemutatásával, mint azt, hogy már most olyan törekvések által élhetünk, amilyenek által az ő országában fogunk. Vagyis az Isten országa általunk jelenik meg ott, ahol vagyunk, amennyiben nem ártunk, megbocsátunk és segítünk. Aki úgy akar szeretni, mint ahogy az ő mennyei Atyja, az teszi a legtöbbet magáért és másokért. Ezért van nagy jelentősége annak, ha szívből keressük az Isten akaratát.

Az Isten csak annyira időigényes, amennyire a szeretet kapcsolatok ápolása időigényes.

Ha az Istent örömforrásnak tekintem, nem lesz nehéz időt fordítani a vele való kapcsolattartásra. Ha az Istent barátomnak tekintem, szintén nem nehéz a vele való kapcsolattartás. Ha az Istent vezetőmnek, tanácsadómnak tekintem, nem lesz nehéz időt találnom arra, hogy beszéljek hozzá.)

9) 155:6.2 „…Ne kövessétek el azt a botorságot, hogy isteninek nevezitek azt, ami teljes mértékben emberi, és ne essetek abba a hibába, hogy nem halljátok meg az igazság azon szavait, melyek nem… hagyományosan csalhatatlannak vélt forrásokon keresztül érkeznek.”

(Imádkoznunk kell hallófülekért és azért az érzékenységért, hogy a forrásától függetlenül képesek legyünk felismerni az Istent és az ő akaratát kifejező és megjelenítő igazságot. Az lenne a jó, ha körülöttem minél több dolog emlékeztetne engem a mennyi Atyám jóságára, hogy erőt tudjak meríteni ezen dolgokból a mindennapi életemhez.)

10) 155:6.3 „Felszólítottalak benneteket, hogy szülessetek újjá, hogy szellemtől szülessetek.”

(A szellemtől való újjászületésem akkor lenne tökéletes, ha soha nem felejteném el, vagyis mindig egyértelmű lenne előttem, hogy
- magam is a Szellemisten gyermeke vagyok,
- én is a szellemmé válásra törekszem,
- a Szellematyám akaratát keresem, melynek eszköze az önzetlen, széles látókörű, éppen ezért használható, de nem kihasználható szeretet,
- örök életem van,
- egyedül a lelki-szellemi létezésemet nem veheti el tőlem senki,
- képesnek kell lennem az állapotszerű megbocsátásra.)

11) A tekintélyelvű vallás jellemzői:
(- több van belőlük,
- emberi eredetű,
- tekintélyen alapuló,
- forrása a hagyomány, amely az embert a múlt felfogásvilágában akarja tartani,
- csak értelmi beleegyezést kíván,
- értelmi hiedelmek bevett rendszere,
- elfogadása az emberi önérzet méltóságának feladásával jár,
- csak az Istenről való tudáshoz vezet, az Istenről való tapasztalatot nem támogatja,
- az ember nem változik általa,
- a nézőpontok és a szemléletek egyformaságát követeli,
- az ember fejlődését gátolja, a lelkét gúzsba köti, alkalmas a megfélemlítésre,
- csak átmeneti megelégedést nyújt,
- a szellemi szabadság elvesztését eredményezi
- megosztja, egymás ellen fordítja az embereket,
- egységes hitet követel minden embertől.

A szellem vallásának jellemzői:
- csak egy van belőle,
- isteni eredetű,
- forrása az egyén és a közösség számára való kinyilatkoztatás,
- tapasztaláson alapul és tapasztalás által erősödik (ez a tapasztalás az egyén számára történő személyes kinyilatkoztatás),
- az emberi elme és lélek tevékeny, személyes részvételét igényli az igazság utáni kutatásban,
- az Isten személyes megtalálásához vezet,
- mivel az ember nem csak valamit elhisz, hanem az Istenben személyesen hisz, ezért a szellem vallása átalakító erejű,
- egy felsőbb szellemi közösség igazságain, a mennyei Atya szeretet életén alapul,
- állapotszerű megelégedést, szellemi szabadságot ad,
- a szellem vezetését kínálja,
- fokozatosan közelebb hozza az embereket egymáshoz,
- rábírja az embereket arra, hogy megértőn rokonszenvezővé váljanak egymás iránt,
- képes az emberi testvériség megteremtésére,
- tág teret ad a hitbeli változatosságnak, csak a tapasztalás egységét igényli,
- nem igényli az értelmi nézőpontok egységes voltát,
- a szellem vallását élő egyén az Isten szavát annak látszólagos eredetétől függetlenül felismeri és elfogadja,
- a tapasztaló ember számára izgalmas,
- isteni eszményképeket kínál az ember számára,
- az embert fejlődésre hívja, fejlődésre vezeti, új valósággal ajándékozza meg,
- magába foglalja az Isten akaratának keresését és megcselekedését,
- megelégedettséget kínál,
- ezen vallás hite képes egyesíteni az ember személyiségét – testét, elméjét, szellemét.)

12) Mit kell jobban tudatosítanom magamban ahhoz, hogy a hitem élőbb és boldogítóbb legyen? Az alábbiak jutottak eszembe:

(- A másik ember nem akadályozóm, hanem a testvérem.
- Isten minden élethelyzetben megszólítható.
- Isten minden őszinte hozzáfordulásra válaszol.
- Nem biztos, hogy Isten olyan módon válaszol, ahogy én várom, és nem biztos, hogy azt mondja, amit én várok.
- Az Isten nem mindig válaszol azonnal, vagy ha igen, én nem fogom az adást azonnal.
- Az Isten csak miattam, az én korlátaim miatt tűnik időigényesnek.
- Nem a testemmel vagyok azonos, hanem a lelkemmel. A testem csak eszköz, amelyre érdemes vigyáznom.
- A boldogság látásmód kérdése.
- Csak Istennel vagyok képes úgy látni, hogy boldognak tudjam magam.
- Isten csak olyat kér tőlem, amit meg tudok tenni, s ami mindig a javamra válik.
- Nem baj, ha tévedek, amennyiben jó szándékú vagyok.
- Ha megmaradok jó szándékúnak, akkor mindig ki tudom javítani magam az Isten segítségével.
- Isten nem kívánja tőlem, hogy azonnal és teljes mértékben váljak olyanná, amilyennek ő látni szeretne.
- Az én mennyei Atyám sokkal megértőbb velem kapcsolatban, mint amilyen én vagyok magammal és másokkal szemben.
- Isten nem fog olyasmit számon kérni tőlem, amiről én nem tehetek.
- Ha megmaradok Istent szeretőnek, minden összedolgozik a javamra.
- Az Isten az én mennyei Atyám és barátom, nem pedig a főnököm.)

13) 155:6.17 „…a hiteteknek kell uralnia a test, az elme és a szellem együttes magatartását.)

(A hitem annak teljessége, amiért élek. Ne azért éljek, mert félek a haláltól. Azért éljek, mert boldog vagyok, és még boldogabb akarok lenni. A világ fejlődő. A világ általam is fejlődik. A világ én is vagyok. Minden ember személyisége része a világot teljesebbé tevő „részletgazdagságnak”. Bár még a testem nem mindig akarja azt, amit az elmémmel jónak látok a szellemem érdekében, a szellemi megelégedés öröme egyre vonzóbb számomra.)

14) További, általam fontosnak tartott kijelentések a 155. írásból.

a) 155:3.4 Egyre jobban megtanulták Jézustól, hogy az emberi személyiségekre az időben és az örökkévalóságban rejlő lehetőségeik szerint tekintsenek… És ezzel összefüggésben társult új jelentéstartalom a Mester ama kijelentéséhez, mely az embernek a társai iránti önzetlen szolgálatával volt kapcsolatos: „Amit a testvéreim legkisebbjeinek valamelyikével megtettetek, azt velem tettétek.”

b) 155:3.5 „…az igaz vallás az ember őszinte hűsége a legmagasabb rendű és legigazabb meggyőződéseihez.”

c) 155:3.7 „Az igaz vallás rendeltetése az, hogy enyhítsen a létezés terhén; hitet és bátorságot szabadít fel a napi élethez és az önzetlen szolgálathoz. A hit segíti a szellemi életképességet és az igaz eredményességet.”

d) 155:6.4 „Az elme vallása reménytelenül a múlthoz köt titeket; a szellem vallása fokozatos kinyilatkoztatásban áll és mindegyre magasabb és szentebb teljesítményekre hív a szellemi eszményképek és örök valóságok elérése terén.”

e) 155:6.5 „A szellem vallása mindörökre hagyja, hogy szabadon kövessétek az igazságot, vezessen bármerre is a szellem benneteket.”

f) 155:6.14 „…van két tevőleges alapú és hathatós kimutatási módja ama ténynek, hogy Istent ismerők vagytok, és ezek:
155:6.15 1. Az Isten szellemének gyümölcsei, melyek a napi megszokott életetekben megmutatkoznak.
155:6.16 2. Az a tény, hogy az egész élettervetek egyértelmű bizonyítékot szolgáltat arra, hogy fenntartás nélkül kockára tettétek mindeneteket a halál utáni továbbélés kalandjában ama reményre törekedve, hogy megtaláljátok az örökkévalóság Istenét, akinek jelenlétéből ízelítőt kaptatok az időben.”

* * *

155. írás / 2. hozzászólás

Menekülés Észak-Galileán át

1) Mit jelent engedelmeskedni az igazságnak (155:1.3)?

(Az igazságnak való engedelmesség azt jelenti, hogy elkezdek aszerint élni, amit igaznak és helyesnek ismertem fel.
Úgy gondolom, hogy azon felismerésen már nem fogok változtatni, hogy van Isten, aki az én mennyei Atyám, valamint azon sem, hogy csak szeretni érdemes. De azon a módon, hogy miként szerethetek jobban, biztos, hogy még változtatni fogok.
Amikor az igazságnak engedelmeskedem, nem másnak engedelmeskedem, hanem azoknak a felismeréseknek, amelyeket a saját érdekemben jónak látok.

Azt gondolom, hogy az Isten akarata, vagyis az Isten igazsága az életemben három forrásból táplálkozik:
a) az, amit Jézus életéből és tanításából tanultam,
b) az, amit a józan eszemmel jónak látok,
c) az Isten Szellemétől érkező közvetlen vezetés.

Az első kettő tőlem indul ki, és elég ahhoz, hogy felelős döntéseket hozzak. A harmadik vezetési mód vagy az elmén keresztül, ösztönzés formájában, észrevétlenül jelenik meg, vagy egyértelműen beazonosítható. Azonban e vezetés elfogadása vagy elutasítása szintén az én döntésemtől függ.)

2) Akik igazságban összehangoltakká válnak, azok megtanulják megélni az igazságosság szép teljességét (155:1.5-1.6). Mit kezdjen ezzel a tudomány?

(Az Istent képes megjeleníteni az anyag világ mellett az ember is. Az anyagvilág – működésében és részben megjelenésében – az Isten kinyilatkoztatása. Az ember szintén képes megjeleníteni az Istent a működése, magatartása által.

Nincs embertől független tudomány és vannak emberrel foglalkozó tudományágak. Éppen ezért, amelyik tudós rendelkezni fog Isten ismerettel és Isten tapasztalattal, hirdetni is fogja majd, hogy az anyagi világ Isten teremtése, az ember pedig az Isten gyermeke.)

3) Miért volt az új vallás küzdelmes kalandjának vetülete mindezidáig némiképp ismeretlen? Mennyiben segítenek az itt közölt tanítások e kalandban való eligazodásban (155:5; 155:6)?

(Az Urantia könyv tanításai ösztönöznek, bátorítanak és irányt mutatnak az Istennel kapcsolatos személyes tapasztalatok megszerzésének végtelen útján.)

4) Fejtsd ki azt a gondolatot, hogy az ország az isteni fiúi elismertség elfogadásával járó szellemi öröm megteremtése (155:3.1).

(A lényeg annak felismerése, hogy az Isten Atyaként viszonyul hozzám. Ha idáig eljutottam az Isten megértésében, akkor választhatok, hogy elutasítom a fiúi kapcsolatot, vagy Isten gyermekének tekintem magam. Ha elfogadom a mennyei Atyám által nekem kínált megistenülési lehetőséget /örök élet, örök fejlődés, növekvő boldogság, kiteljesedő és új képességek birtoklása, növekedés a szabadságban és a lehetőségekben/, akkor úgy érdemes élnem, mint aki az Atyjától tanul, s mint aki az Atyját tanulja. Vagyis olyan akar lenni, mint Ő.)

5) Mi az elme vallása? És a szellem vallása? Miféle egységet és egyformaságot követel meg a szellem vallása?

(a) Az elme vallása az, amikor az ember nem ismeri fel, hogy félre érti az Istent. Éppen ezért az Isten helyett az emberi hagyományt képviselők mondják meg, hogy mi az érték és mire kell törekedni.

b) A szellem vallása az, amikor az ember azon Szellemisten vezetését keresi és fogadja el, akit Jézus bemutatott.

c) A szellem vallása mindenkitől csak az Istentapasztalás egységét és az Isten által kínált, beteljesülő élet elfogadását igényli.)

6) Miképpen lehetünk élő prófétákká (látnokokká) (155:6.7)? Meg kell-e tanulnunk a nézőpontunkat úgy kifejteni, hogy közben kevesebbet hivatkozzunk az Urantia könyvre?

(a) Ma úgy lehetünk élő prófétákká, ha keressük az Isten szellemének vezetését. Megértjük azt, és a megértettek szerint cselekszünk.
A Szellemtől születettek, a forrás mások által való hitelesítésétől függetlenül is felismerik az Isten szavát és vezetését. Képesek külön választani az isteni tartalmat az emberi forrástól, formától.

b) Jézus nem tankönyv szöveget mondott fel, amikor a felé irányuló szóbeli és egyéb támadásokat elhárította, kezelte. Az Atya Szelleme Jézust élő módon vezette. Jézus ott és akkor találta meg a kihívások kezelésének módját, ahol és amikor azok jelentkeztek.
Nekem is erre kell törekednem.)

7) Milyen új jelentéstartalom jelenik meg az Istennél való fiúság felfogásában az igaz vallásról folytatott második beszélgetésben?

(A fiúság tartalmában azt is jelenti, hogy az Isten az embert megtalálta, eszményivé, szellemi értelemben nemessé, szellemlényegűvé tette. Mivel a mennyei Atya számára ezek a fiúság fontos ismérvei, ezért arra törekszem, hogy ilyen fiává alakuljak.)

8) Mit jelent az, hogy az Igazság Szelleme egyúttal az eszményelvű szépség szelleme is (155:6.11)?

(Az Igazság Szelleme nem csak azt mutatja, amit az Isten tenne meg a helyünkben, hanem arra is vezet, hogy a jót szépen tegyük.)

9) Mire utal az, hogy minden dolog szent azok életében, akiket a szellem vezet (155:6.11)?

(Akiket a Szellem vezet, azért szentek, mert az Istenhez tartoznak. Az Istenben, az Istennel és az Istenért élnek. Tudják, hogy csak a szeretet, és amit a szeretet megtart, marad meg örökké. A többi dolog elmúlik. Az Istenhez tartozók természetes egyszerűséggel és örömmel teszik a jót. Tudják, hogy nincs más dolguk, mint keresni az Isten vezetését és törekedni arra, hogy minden dolgukat szeretetben tegyék.)

* * *

„[A]z igaz vallás az ember őszinte hűsége a legmagasabb rendű és legigazabb meggyőződéseihez” (155:3.5)

Véleményem szerint, a legmagasabb rendű eszménykép és ez iránt irányuló meggyőződés két tényezőtől függ, hogy igaz vallássá váljon az egyén életében.

1.) A szellemi rálátás.
Minden korszak más és más szellemi értéket képviselt, különböző elmebéli adottságokkal együtt. Mai szemmel nem lehet elítélni amikor még a napot imádták az emberek, az istennek, isteneknek áldozatokat mutattak be, esetleg pusztán azért, mert sok ellentmondás fedezhető fel a Biblia és az Urantia könyv között. Más értéket képviseltek az adott korszakban, eltérő szellemiséggel.

2.) A hitem, meggyőződésem cselekedet formájában történő megnyilvánulása.
Akkor válik (válhat) a vallásom igazzá, amikor a legnagyobb szellemi rálátással a legmagasabb eszményképemet képviselni tudom és bemutatom a cselekedeteimen keresztül. A hűség, velejárója ezen dolgok összességének. Amikor felfedezem az igazságot, meglátom a szépséget és értékelem a jóságot, olyan életérzés tölti el az embert, melyet mindig szeretne magáénak tudni.

„[A]z elme vallása és a szellem vallása közötti nagy különbség az, hogy míg az előbbit egyházi tekintély tartja fenn, addig az utóbbit teljes mértékben az emberi tapasztalás.” (155:5.6)

Az egyházi tekintély szintúgy jellemző a különböző korokra, korszakokra, amik - akik előjogokkal rendelkeztek, (éltek is vele) így határozván meg az egyén vallási nézeteit, valamint bizonyos korszakokban a polgárosodott, társadalmi viszonyokat is. Az egyházi tekintély megcsonkítja az egyén szabad akaratát és megfosztja a szellemi szabadságától. Örömmel tölt el, hogy Jézus bemutatta a szeretet Istenét, akitől nem kell féljek, nem kell áldozatot bemutatnom hogy kiengeszteljem, nemcsak vasárnap reggel 8-kor ér rá meghallgatni az imámat, azt az imát, amit alakiasan előírt valaki, nem kell nekem és családomnak önmegtartóztatást alkalmazni böjtölés formájában, mert ezek nélkül is szeretve vagyok és ezek nélkül is szerethetek. A hitem, a meggyőződésem, a vallásom, szabad akaratom és szellemi szabadságom teljes mértékig összhangban van a személyes tapasztalatommal.

„A szellem vallása erőfeszítést, küzdelmet, összeütközést, hitet, határozottságot, szeretetet, hűséget és fejlődést jelent.” (155:5.11)

Ez maga az élet. Az életet nem lehet szabványosítani, korlátok közé szorítani. Élni kell!
"Az igaz vallás nem más, mint az élet mozgalmas megélésének egyik értelmes módja a mindennapi élet megszokott valóságai közepette." 99:4.3.

„Nem olyan fontos, hogy megismerjétek az Istennel kapcsolatos tényt, mint inkább hogy egyre gyarapodjatok ama képességetekben, hogy érezzétek az Isten jelenlétét.” (155:6.12)

Hogyan lehet érezni az Isten jelenlétét? Csakis úgy, ha megcselekedjük az Atyánk akaratát. A szellemi viszony nem csak érezhető, de mérhető is az emberi tapasztalásban. Érdekes a következő kifejezés: "Nem olyan fontos, hogy megismerjétek az Istennel kapcsolatos tényt..." Jézus természetesen tényként beszél az Istenről. Keith Ward könyve - Isten véletlen, szükségszerűség c. könyve pontosan e tényt kívánja bemutatni, mely szépen végigvezet bennünket azon, hogy pusztán logikailag, értelmileg is eljuthatunk Istenhez, szükségszerű tényként.

„[A] ti esetetekben a vallásnak inkább ama valós tapasztalás tényévé kell válnia, mely igazolja, hogy az Isten megtalált titeket, eszményivé, nemessé és szellemlényegűvé tett benneteket, és hogy vállaltátok azt az örökkévaló kalandot, hogy megtaláljátok Istent, aki már így megtalált és fiúi elismertségbe helyezett titeket.” (155:6.18)

Számomra ezen mondat az öröm kifejezése. Nincs nagyobb dolog a világon, mint Isten fiaként élni a mindennapokat.

Úgy látom, hogy Jézus ebben az írásban a vallás fejlődését kívánta bemutatni.

* * *

„A vallás valóságának és hathatósságának legerősebb bizonyítékát az emberi tapasztalás ténye alkotja; nevezetesen az, hogy az ember, mely természetesen ijedős és gyanakvó, eredendően fel van ruházva az önfenntartás erős ösztönével és a halál utáni továbbélésre való törekvéssel, hajlandó a jelenének és jövőjének legfontosabb érdekeit azon erő és személy gondjára és irányítására teljes mértékben rábízni, amelyet a hite révén Istenként jelöl meg. Ez minden vallás központi igazsága. (...)” (102:8.1)
„A különféle korok vallásai közötti különbség teljesen attól függ, hogy milyen különbség van az ember valóságfelfogásában és hogy milyen különbségek vannak az erkölcsi értékek, az erkölcstani viszonyok és a szellemvalóságok felismerésében.” (102:8.3)
„(...) Az ember mindig is az általa ismert legjobb fogalmakban, legmélyebb tartalmú eszmékben és legmagasabb rendű eszményképekben gondol Istenre. Még a történelmi vallás is mindig az általa felismert legmagasabb rendű értékekből alkotta meg a maga Isten-fogalmait. Minden értelmes teremtmény az általa ismert legjobb és legmagasabb rendű dolgot nevezi Istennek.” (102:8.4)