Jelenlegi hely

156. Időzés Tiruszban és Szidonban

 

156. írás / 1. hozzászólás

Időzés Tiruszban és Szidonban

1) 156:1.5 „Én csak egy kutya vagyok a zsidók szemében, de a Mesteretek nézőpontjából hívő kutya vagyok.”

(A mennyei Atyában és a vele való családi közösségben való hit olyan egyesítő erő, amely fölötte áll a hagyomány alapú vallásoknak. A hagyomány alapú vallások nem különböznek egymástól abban, hogy a saját istenüket egyetemesnek gondolják. Ezért is akarják a saját istenüket egymásra és másokra is ráerőltetni.
A hagyomány alapú vallások tartalma azért tér el egymástól, mert a képviselőiknek mások az istenükre vonatkozó ismereteik és mások az imádási szokásaik.

Az imádási szokások különbözősége is mutatja, hogy a hagyomány alapú vallások követői mást és mást gondolnak arról, hogy mit szeret, és mit kíván az ő egyetemesnek gondolt istenük tőlük.

Mindenkinek, aki hinni akar egy mindenek felett álló, egyetemes Istenben, először mindent meg kellene tennie annak érdekében, hogy megismerje, milyen is ez a mindenki felett álló Isten. Csak így tudna mindenki ugyanazon Istenhez igazodni.

Sajnos az emberek nem az Isten megismerésén és megtapasztalásán keresztül alakítják ki a vallásos meggyőződésüket, hanem valamely hagyomány alapú valláson keresztül alakítják ki az egyetemes Istenről való tudásukat. Vagyis a vallásukban a hagyomány lesz a meghatározó, nem pedig a személyes Isten. Ezért is fontos minél több embernek bemutatni és elmondani, hogy az Isten nem uralkodó, hanem az ő összes gyermekének a mennyei Atyja, aki minden gyermekével személyes kapcsolatot szeretne ápolni.

E bevezető után, visszatérve az első pontban kiemelt idézetre, elmondható, hogy Zélóta Simon, akinek e szavakat válaszolták, bár nem rég tanult arról, hogy a Jézusban és az általa bemutatott Istenben való hit képes a hagyomány alapú vallásokból jövőket egyesíteni, ezt a tudást ott és akkor, még nem volt képes alkalmazni.)

2) 156:1.7 „Ó asszony, nagy a te hited, oly nagy, hogy nem tudom megtagadni tőled, amire vágysz; menj békével. Leányod már egészséges.”

(Jézus azt mondja, hogy azért nem tudja megtagadni a pogány asszony kérését, mert oly nagy a hite. Tehát nem a könyörgés hangereje, hossza vagy ékesszóló módja, hanem a hit nagysága az, ami megindítja az Istent. A hit azt fejezi ki, hogy az ember akarja, hogy az Istennek köze legyen az ő életéhez. A hit az a vonzóerő, amellyel mi vonzzuk magunkhoz az Istent. Az ember erős hite az Isten ismeretén és szeretetén alapulhat.

A pogány hagyomány vallású nő hite a következő fő tartalmakban nyilvánult meg:

a) együttérzés a gyermekével, és aggódás az ő jóléte miatt – ez vezette őt Jézushoz,

b) a Jézusról hallottak elhívése,

c) kitartás, az őt Jézusról lebeszélni akaró emberi akadályok ellenére,

d) a nehézségek humorral történő kezelése.)

3) 156:1.8 „Bizony, bizony mondom nektek, hogy az Atya országát a nem-zsidók fogják bevenni, ha Ábrahám gyermekei nem hajlandók elég hitet felmutatni ahhoz, hogy beléphessenek.”

(Ahhoz, hogy egy hagyomány elvű vallás keretei közül az Atya országába léphessünk, olyan hitre van szükség, melynek elemei kell, hogy legyenek a következők is:

a) helyes ismeret az Istenről,

b) az Isten ígéretének és hívásának komolyan vétele,

c) szeretet és vágy ébredése a mennyei Atyaként bemutatkozó Isten iránt,

d) bátor hűséggel való kitartás a meglátott és megtapasztalt jó mellett.)

4) 156:2.1 Ahogy átsétáltak a hídon, Jézus egyebek mellett azt mondta: „E világ csak egy híd; átkelhettek rajta, de nem szabad azon gondolkodnotok, hogy lakhelyet építetek rá.”

(E jézusi mondás üzenete számomra az, hogy úgy éljek e földön, hogy tudom, az igazi otthonom nem itt van, hanem a mennyei Atyám paradicsomi házában.)

5) 156:2.4 „E nem-zsidó hívek sok tekintetben jobban értékelték Jézus tanításait, mint a zsidók. E görögül beszélő szírföníciaiak közül sokan nem csak azt értették meg, hogy Jézus olyan, mint Isten, hanem azt is, hogy az Isten olyan, mint Jézus.”

(A hagyomány vallások között vannak sok istenben hívő és egy istenben hívő vallások.

- A hagyomány vallások sok istenhitű formáiban mindannak megvan az istene, amitől az emberek félnek, és aminek ki vannak szolgáltatva.

- A hagyomány vallások egy istenhitű változatában csak egy olyan Isten van, akitől az emberek tartanak, és akivel kapcsolatban úgy érzik, ki vannak neki szolgáltatva.

- Az Egyetemes Szellem szeretet vallásában az embernek nem kell félnie az Isten rosszindulatától, mert olyan nincs neki. E vallásban az Isten az, aki ki van szolgáltatva az ember döntéseinek.

Lásd például:
a) A földre szállt Istennek, Jézusnak az elfogása, megkínzása és megölése.
b) Az Isten választhatósága és a választás utáni elutasíthatósága.
c) A Szellem vallásának istene még a rosszakat is szereti, bennük élve viseli el azok szeretetlenségeit.)

6) 156:2.4 „Az emberek az idők folyamán sohasem tudták megérteni Jézust; féltek megérteni őt.”

(Véleményem szerint Jézustól csak az fél, aki engedte, hogy őt egy hagyomány elvű vallás előzőleg félre vezesse és megfélemlítse.)

7) 156:2.5 A Juszta házában tartott tanácskozások egyikén történt, hogy a Mester először beszélt a tanítványainak arról, hogy „még ha ég és föld elmúlik is, az én szavaim el nem múlnak”.

(Mivel tudjuk, hogy Jézus a mennyei Atyát mutatta be az embereknek, ezért ezt a mondást a magam számára úgy fordítom, hogy amit Jézus mond, az a mennyei Atya működésmódjára vonatkozik. Arra a módra, amit a mennyei Atya újra és újra a legjobbnak lát azon mindenség élete és fejlődése érdekében, amelynek mi is részei vagyunk.)

8) Jézus mondja: 156:2.8 „A népem túl komolyan veszi önmagát; majdhogynem megfosztják magukat a humor élvezetétől.”

(A humor látásmód, a lélek szabadságának megnyilvánulása, amely által az ember képes arra, hogy távlatból szemlélje a saját működését. Az ilyen rálátás önmagunkra képessé tesz bennünket arra is, hogy lássuk, hol tartunk, valamint azon irányt is, ami felé törekedni érdemes.
A jó humor szelíden kifigurázó. Nem az embert állítja pellengérre, hanem a gondolkodás és a magatartás módját.
A jó humor által jókedvűen emlékeztetjük magunkat arra, hogy milyennek nem szabad lennünk.)

9) 156:5.4 „…az embereket túlságosan gyakran viszi kísértésbe a saját önzőségük kényszere és az állati természetük késztetései.”

(Hogyan győzzük le a kísértéseinket…?
Nem minden belső ösztönzésem tekintem kísértésnek, csak azt, amelyről tudom, hogy nem szolgál engem, hanem kihasznál. Amikor egy kísértésem elhatalmasodik rajtam, akkor nem én irányítok, hanem a kísértés megvalósítása felé lökő erő irányít engem.

Ma azt gondolom, hogy kísértés esetén, először az értelmem útján szembesülnöm kell azzal, hogy olyan magatartásra érzek késztetést, amely valamilyen örömmel, elégtétellel, vagy kielégüléssel kecsegtet. Utána azt is tudatosítanom érdemes magamban, hogy valószínűleg sajnálni fogom azt, hogy ennyire engedtem magam kiszolgáltatni egy olyan késztetésnek, amelynek kifejező magatartásával én valójában nem értek egyet.

A kísértés csak akkor probléma számomra, ha felismerem azt, hogy valami bennem át akarja venni az irányítást.

Ma úgy látom, hogyha tudatosítottam magamban azt, hogy egy kísértő késztetés akarja használni az értelmemet és a testemet, akkor, ha úgy döntök, hogy a lovak közé dobom a gyeplőt és ennek engedek, akkor határozzam el azt is, hogy utána nem fogok rinyálni, mivel én döntöttem úgy, hogy hülyét csinálok magamból.

Egyébként a kísértés legyőzésének általános szabálya az, hogy ne a rossz győzzön le engem, hanem inkább jóval győzzek a rossz felett. Ezen jó vágyának erősebbnek kell lennie bennem, mint a kísértő erőnek. Tehát mindig csak oda lyukadok ki, hogy erősödnöm kell a jóban ahhoz, hogy gyengülni tudjak abban, amit a magam számára rossznak ismertem fel.
Ez pedig nem a rossz elleni harc által valósulhat meg, hanem a meglátott jó vállalásával.)

10) 156:5.11 „Az emberi szeretet valóban lehet viszonos, az isteni szeretet azonban minden megelégedés-keresésében kifelé irányuló.”

(Az Isten akkor is boldog, ha nem szeretik viszont. Az Isten azért boldog, mert szeret. A szerető Istent azért tölti el boldogság, mert tudja, hogy jót akar a másiknak.
Az ember is szerethet az Isten szeretetével. Az ember által végzett isteni szeretet olyan, mint egy kis teremtői mozzanat. Jót ad, hogy ez által lehetőséget kínáljon a teljesebb életre.

Sajnos az ember sokszor nem az Istent akarja, hanem az Isten ajándékait.

Isten viszont azt akarja, hogy olyanná váljunk mint ő. Ha elhalmozna bennünket az általunk kívánt ajándékaival, akkor éppen az erre irányuló küzdő erőnket gyengítené.

Isten egyértelműen boldogítani akar bennünket, de ezt nem kívülről befelé – vagyis az általunk megkívánt földi ajándékok végtelen sora által – hanem belülről kifelé, vagyis az Isten személyeinek szellemei által akarja megtenni. Az Atya elsősorban nem azzal akar bennünket megajándékozni, amit a kedvünkért megtehet, hanem önmagával. Pontosabban, a Gondolatigazítónak mondott Atyarésszel és a saját jellemével. Ezért kínálja fel a vele való eggyé levést és a saját gondolkodását, jellemét. Isten nem alamizsnát kínál a gyermekeinek, hanem isteni életet.

Milyennek ismertem meg az Isten azon szeretetét, amellyel az emberek is szerethetik egymást?

a) Az Isten szeretete tartalmában mindig mindenkinek jót akaró. Vagyis soha senkinek nem ártó, mindig mindenkinek megbocsátó és segítő ott, ahol tud.

b) Az Isten szeretetének módja mindig felkínáló és önzetlen. Az isteni módon való szeretetet lehet használni, de nem lehet kihasználni.

c) Az Isten szeretete hatásában mindig örömöt és békét ad annak, aki megcselekszi azt. Ez azért is így van, mert az Isten nem az erején felül szeret, és nem vonódik bele érzelmi játszmákba. Egyszerűen megteszi, felkínálja azt, amit a másik érdekében jónak lát.)

11) 156:5.17 „A kifejlődő lélek szellemi felfogóképességének mértéke nem más, mint az igazságban való hited és az emberszereteted, az emberi jellemerősséged mértéke viszont a haragtartásnak való ellenálló képességed és a nagy szomorúságban előtörő bénult merengés leküzdésére való képességed. A valódi sajátlényegedet megláthatod a vereség igaz képet mutató tükrében.”

(Nem árt tudatosítani, hogy egy ember szellemi felfogóképességének mértékét az igazságban való hite és ennek gyakorlata, az emberek iránti szeretet mutatja.

Nem árt továbbá tudatosítani, hogy az ember jellemének erőssége azon mérhető le, hogy képes-e ellenállni a haragtartásnak, és milyen képességgel bír egy nagy szomorúság jelentkezésekor annak leküzdésére.)

12) További, nekem tetsző tartalmak az Urantia 156. írásából:

a) 156:5.8 „Azokat a hibákat, melyeket nem tudtok elfelejteni az időben, elfelejtitek az örökkévalóságban. Könnyítsetek lelki terheiteken azzal, hogy gyorsan szert tesztek a végzetetek távlati nézőpontjára, a létpályátok világegyetemi kiterjesztésére.”

b) 156:5.12 „A híveknek egyre jobban meg kell tanulniuk, hogy miként lépjenek ki az élet sodrából – miként kerüljék el az anyagi létezéssel járó zavaró hatásokat – miközben istenimádó közösség révén felüdítik a lelküket, ösztönzést adnak az elméjüknek és megújítják a szellemüket.”

c) 156:5.15 „A napok múlásával minden igaz hívő egyre ügyesebbé válik abban, hogy társait az örökkévaló igazság szeretetéhez vonzza.”

* * *

156. írás / 2. hozzászólás

1) Milyen eredménnyel zárult a föníciai ottlétük?

(Föníciában Jézusék azt tapasztalták, hogy a pogányok nyitottabban fogadják az Isten Országát, mint Izráel népe. Többek között megértették azt is, hogy Jézus a magatartásában olyan, mint az Isten, és az Isten a magatartásában olyan, mint Jézus.)

2) Milyen szellemi jelentősége van a világegyetemi fizikai törvények fennállásának (156:2.4)?

(A fizikai törvények szellemi célokat szolgálnak. Szellemi céljai csak személyeknek lehetnek. A szellemi célok mindig eszmények, melyek magasrendű működésmódok megvalósulására irányulnak. Mivel sok személy létezik, ezért a személyek egyik eszményi célja az ő tökéletes együttélésük, társulásuk lehet, amely által egyre nagyszerűbb igényeket fogalmazhatnak és valósíthatnak meg egymást segítve. Mivel ez lehetséges, ezért a világegyetem fizikai törvényei a személyek érdekeit tekintve, a személyeket szolgálják.

Ezt a következők is alátámasztják:
Az anyag és törvényei
a) lehetőséget adnak a személyeknek a fizikai megjelenésre,
b) a személyek számára biztosítják, hogy fizikai szinten tapasztalatokat gyűjtsenek és kifejezzék magukat,
c) a mindenség egyetemességéről és működéséről oktatják a személyeket, ha azok kutatni kezdik az őket körülvevő fizikai világot,
d) sejtetik a fizikai világ mögötti szellemi létezést a fejlődő személyek számára.
e) megértése által a személyek egyre magasabb szinten képesek kielégíteni az igényeiket.)

3) Mi lehet a legvalószínűbb oka annak, ha esetleg nem értjük meg Jézust (156:2.4)?

(Ennek egy fő oka van és több megnyilvánulása. A fő ok az, hogy Jézus korai követői fokozatosan feladták azt, amire Jézus tanította őket. Ezen oknak ma több következményét és megnyilvánulását tapasztaljuk. Úgy mint,

a) Azon hagyomány elvű vallások képviselői, amelyek Jézus nevét tűzték a zászlajukra, csak a legritkább esetben vállalják fel teljes egészében Jézus tanításának és életmintájának a megélését. Így aztán az intézményesített vallások hivatalos képviselői Jézusra hivatkozva ma sok olyasmit tanítanak, amit ő nem mondott és olyan életet élnek, amilyet Jézus nem élt. Ez pedig nem közvetít vonzó Istenképet a maguk számára eszményeket és válaszokat kereső emberek számára.

b) Az emberek közömbössége, fásultsága, léthelyzetükből eredő zavara. A felnövő nemzedék könnyebben elfogadná az Isten valóságának tényét, ha maga körül működő Isten – ember kapcsolatokat látna.

c) A tudománynak és a vallásnak, mint az emberi tapasztalás gyűjtés két hivatalosan szervezett módjának a szétválasztása. Ma a hivatalos tudomány nem támogatja a vallást, mert a hivatalos vallások sem támogatják a tudományt. Az a vallás támogatná a tudományt, amelynek képviselői elkezdenék azt a Jézust élni és bemutatni, aki az Urantia kinyilatkoztatás alapján ma újra megismerhető.
Ma az emberiség számára nincs a tudomány által is igazolva az, hogy van Isten, akinek az emberek a szellemi gyermekei lehetnek.

d) A hirtelen jött anyagi jobb lét és az ebből fakadó lehetőségek az érzékek által való kielégülés lehetőségét sugallják.

Ha összevetjük Jézus földi megjelenését az Urantia kinyilatkoztatás gyűjtemény megjelenésével, azt tapasztaljuk, hogy sem Jézus nem született valamely vallás papi családjába, sem pedig az Urantia közlései nem adattak valamely egyház berkein belülre.

Isten biztos, hogy megpróbált és próbál ma is a vallások berkein belül közléseket adni magáról, az Isten és az ember közötti személyes viszony szükségességéről és bizonyára próbált beszámolni a saját világáról is. De az ilyen közléseket vagy nem hallották az egyházak hivatalosai, vagyha tudomást is szereztek ilyenekről, nem állt érdekükben közzé tenni azokat. A lényeg az, hogy az 5. korszakos kinyilatkoztatás /vagyis az Urantia könyv/, amely összhangban van a Jézus által tett 4. korszakos kinyilatkoztatással, ma már egyre több ember számára elérhető az anyanyelvén is.)

4) Mit tehetsz, hogy „a lelkiismerete[d] vétektől mentes [legyen]” (156:2.7; 89:10)?

(El kell hinnem, hogy Jézus nem haragszik rám egyetlen múltbeli tettem miatt sem. Ehhez el kell hinnem azt, hogy Jézus szeret engem, bízik bennem és segít nekem abban, hogy egyre közelebb kerülhessek hozzá. Tehát nem a múltam fontos, hanem a jövőm érdekében a jelenem.

Mivel tényleges múltam már nincs, tényleges jövőm pedig még nincs, de van tényleges jelenem, ezért mindig az adott jelenben kell a meglátott jóra törekednem, hogy most láthassam magam vétektől mentesnek.
a) Vagyis fontos, hogy én ne haragudjak magamra. Ennek érdekében el kell kezdenem jót akarni.

b) Fontos az is, hogy másoknak ne adjak alapot arra, hogy haragudjanak rám. Tehát el kell kezdenem velük kapcsolatban is jót akarni.

c) Az is fontos, hogy az Isten örülni tudjon nekem és velem. Ennek érdekében nem elég csak azt tudnom, hogy az Isten nem tud haragudni rám, hanem el kell kezdenem azt tenni, amit ő is tenne a helyemben. Vagyis el kell kezdenem jót akarni.)

5) Vitassátok meg a következők közötti kapcsolatot: szellemtől született, szellem-tanította, szellem-vezette, szellemmel eltöltött (156:5.2).

(Ezek a tartalmak összefüggnek, egymásból következő lépcsőfokok. Ha szellemtől születtem, akkor ő élhet bennem. Ha bennem úgy élhet, hogy én hallgatni akarok rá, akkor tanítani és vezetni tud engem. Ha pedig odáig jutok majd, hogy nem lesz már olyan tettem, amelyet ne a szellemmel összhangban tennék, akkor szellemmel eltöltött életet fogok élni.)

6) Milyen összefüggés van az erkölcsi jellem és a szellemi fejlődés között (156:5.2)?

(Mindig az éppen meglévő erkölcsi jellememen múlik az, hogy mennyire vagyok odaadott és törekvő a szellemi fejlődésem érdekében. A szellemi fejlődés pedig mindig formálja és erősíti az erkölcsi jellememet is. Aztán, az így formálódott erkölcsi jellemem újabb lehetőséget kap arra, hogy a szellem magaslata felé ösztönözzön.)

7) Mi a kapcsolat a kísértés kezeléséről ebben az írásban közreadott tanítás (143:2), valamint az önuralomról közöltek (156:5.4-5.5) között?

(A hit az Isten ígéreteiben segít az átalakulásban, hogy az önuralmam erősödjön és ne a kísértéseim győzzenek fölöttem.
A kísértés legyőzésében az értékesebbre és nemesebbre irányuló erős vágyam hatékonyabb, mint pusztán az akaratom erejével ellene mondani egy kísértésemnek. Az önuralmam akkor lesz kevésbé erőfeszítést igénylő, ha a szellemi jó erősebb vágyat ébreszt majd bennem, mint az önzést vagy a hústesti vágyat kifejező, nem helyén valónak ítélt kísértés.)

8) Magyarázd meg, hogy miért különböznek egymástól az anyagi siker, a vezetés és a szellemi beteljesülés követelményei (feltételei) (156:5.7).

(Vagy az anyagi sikerre törekszem, vagy a szellemi beteljesülésre. Nem szolgálhatok egyszerre két úrnak. A vezetés azonban – szükség helyzetben vagy közös munkavégzés esetén – lehet vállalt feladat a szellemi beteljesülés útján járó ember számára is. Jézus is vállalta az őt követők vezetését egy közös szellemi feladat végzése érdekében.

Vannak emberi képességek és magatartások, amelyek igénybe vehetők az anyagi sikerre, a vezetésre és a szellemi beteljesülésre törekvés esetében is. A lényeg az, hogy milyen cél érdekében akarjuk használni a képességeinket. Például, szoros kapcsolat van az anyagi siker esetében használt értelmes ítéletalkotás, a vezetéshez szükséges körültekintés és a szellemi beteljesülés feltételéül említett igazság iránti odaadás között. A lényeg az, hogy a lét mely területén keressük az igazságot, amelyet követni akarunk. Mert ott fogjuk használni az értelmes ítéletalkotást, a körültekintő magatartást és az elfogadott igazság iránti odaadást.)

9) Fejtsd ki, hogy a szeretet miért „nem (...) fordítódhat saját magára” (156:5.11)? Az emberi szeretet hajlamos a legvonzóbbra irányulni. És az isteni szeretet (156:5.11)?

(A szeretet mintája az isteni szeretet, vagyis az, ahogy az Isten szeret.
Az ember ösztönös szeretete arra irányul, hogy az övéit szeresse és hogy őt szeressék. Isten is szereti az övéit. Mivel mindenki az övé, ezért mindenkit atyai szeretettel szeret. Isten is szereti, ha szeretik. Ezt azáltal éri el, hogy a nemes lelkűsége megérinti az őt még nem ismerő emberek szívét és értelmét. Ennek érdekében az Isten szeretete mindig adományozó, mindenkire kiterjedő és önzetlen, amely figyelembe veszi a rászorultságot is.

Isten elsősorban a szellemi rászorultságon keresztül közelít az anyagi rászorultsághoz. Vagyis hamarabb kínál új látásmódot és igazságot az embernek, mint vagyont. Nekünk, az Isten gyermekeinek, azonban több természetes lehetőségünk van arra, hogy az anyagi rászorultságot is figyelembe vegyük, miközben felkínáljuk a bennünket is boldogító jó híreket.

Azt látom, hogy az Isten mindenkinek megadja a küzdés lehetőségét, mert a küzdés tapasztalatokhoz juttat. Isten több irányú segítsége annak az életében tud megnyilvánulni, aki az ő akaratát keresi, aki naponta arra törekszik, hogy olyan legyen, mint az Isten. Az ilyen embernek minden vele kapcsolatos történés végső következménye a javára dolgozik össze. Az ilyen ember a lelkében erősödik egyre jobban. Tisztul a látása, egyszerűbben, de belül egyre nagyobb békével él.)

10) Mondj példákat a lelkek igazságra vezetésének művészi (kifinomultabb) módjaira (156:5.15).

(Az igazságra vezetés rengeteg művészi, alkotó jellegű kifejezésére van mód akkor, ha sorsközösséget vállalunk, ha azok között élünk, akiket az igazságra akarunk vezetni. Az értékrendünk és az igazságunk csak úgy lehet vonzó, ha az emberek látják, hogy ugyanazokat a problémákat, amelyek őket is érintik, az Isten gyermekei máshogy oldják meg.

A legnagyobb művészi feladat az emberek tanítása – e művészek közé gondolom az óvónőket, tanárokat és szülőket is. Ők is személyiségekkel dolgoznak azok boldogulása, boldogsága érdekében. A tanítón múlik, hogy miként áll e nagyszerű feladathoz.
Érdekes, hogy bár személyiségében nem minden szülő alkalmas a tanításra, mégis, szinte minden szülőt megtalálja ez a feladat, ha nem menekül el előle. Ha egy szülő szereti a gyermekét, keresni fogja azokat a módokat, amelyek által szemléletesen és eredményesen taníthatja, okíthatja a gyermekét.)

11) Miért kizárólag a szellemi vágyaink és céljaink határozzák meg a szellemi végzetünket (beteljesülésünket) (156:5.9)?

(A szellemi vágyam a célra tartó képességem. Ha kitartó maradok a célomban, akkor előbb vagy utóbb minden tettemet a szellemi vágyammal fogom összhangba hozni. Vagyis azon fogok igyekezni, hogy a tetteim a szellemi vágyaimat fejezzék ki, s a környezetemben is azt fogom keresni, hogy mi által tudom elősegíteni ezen vágyak megvalósulását.
Az élet kihívásai elől nem szabad elmenekülnöm, de törekednem kell arra, hogy e kihívásokra szellemi forrásból eredő választ találjak.)

12) Milyen természetű problémák megoldásában vehetjük különösen nagy hasznát az erkölcsi erőnek és a szellemi energiának együttesen (156:5.10)?

(Szerintem az erkölcsi erő és a szellemi energiák a legkülönbözőbb természetű problémák kezelésére alkalmasak. Így a gazdasági és a társadalmi kihívások kezelésére is. Ez annál inkább egyértelmű lesz az emberek számára, minél többen tapasztalják meg ugyanazt az Istent.)

13) Milyen párhuzamokat találsz a központi világegyetembe tartó, felemelkedő zarándokok jelleméről közöltek (26:5.3) és az ország földi híveinek figyelmébe ajánlott jellemfejlődési útmutatások (156:5.12-5.13; 156:5.20-5.21) között?

(Az igazságosságnak először bennem kell győznie ahhoz, hogy azt magától értetődően, vagyis örömmel és okosan tudjam képviselni. 26:5.3 „…az idő.. felemelkedő gyermekei… megtanultak örülni a bizonytalanságnak, erőt meríteni a csalódásból, felbuzdulni a nyilvánvaló vereségen, új erőre kapni a nehézségek jelenlétében, rettenthetetlen bátorságot mutatni a végtelenséggel szemben, és legyőzhetetlen hitet gyakorolni, amikor a felfoghatatlannal kerülnek szembe. Már régen e zarándokok csatakiáltása lett ez: „Istennel semmi – egyáltalán semmi – sem lehetetlen.”)

14) Miért mondhatta Jézus igazul, hogy nem tisztelheted magad jobban, mint amennyire szereted a szomszédodat (156:5.14)?

(Ha nem látom a szomszédom szellemi értékét, vagyis nem hiszek abban, hogy ő is az Isten egyik gyermeke, akkor nem leszek képes az Isten szeretetével szeretni őt, mint testvéremet.
Önmagam tisztelete csak azon alapulhat, amit másokért teszek. A családom tagjaiért, a szomszédaimért és más emberekért. Önmagam tisztelete és saját magam közösségi hasznossága összefügg.)

15) Miért olyan fontos az eszményelvűség és a gyakorlatiasság eredményes összehangolása a földi létben (156:5.16)?

(Azért hasznos az eszményelvűség és a gyakorlatiasság eredményes összehangolása, mert ha Isten gyermekének tartom magam, akkor már a földi lét körülményei között isteni eszmények szerint akarok élni.

Az eszményelvűség nincs ellentétben a gyakorlatiassággal. Azonban más a gyakorlata a szeretetnek és más az önzésnek.)

16) Miért a vereség igaz képet mutató tükrében láthatjuk meg valónkat (156:5.17)?

(A vereség őszintévé tesz. Azt mutatom meg magamból, ami igazán meghatároz engem. A vereség tehát hozzásegít engem ahhoz, hogy önismeretre jussak. A vereség tapasztalatában tisztán láthatom, hogy a vigasz milyen eszközeihez fordulok. A vereségben mutatott magatartásom leleplezi az értékrendemet. Én nem olyan vagyok, amilyennek mutatom magam, hanem olyan vagyok, amilyenként a vereségek hatására viselkedem.)

17) Mi a haszna a türelemnek és a tapintatnak (156:5.18)?

(A türelem és a tapintat nélküli igazságközlést az emberek támadásnak minősítik. A tapintat által azt közlöm a másik emberrel, hogy tisztelem őt és nem akarok semmit sem ráerőltetni. Mivel én is azt szeretném, hogy tiszteljenek és a dolgokat ne erőltessék rám, csak felkínálják azokat választásra, így érdemes nekem is ilyen módon, vagyis tapintattal közelítenem másokhoz.
A tapintat lehetőséget ad a másik embernek arra, hogy a felkínált viselkedésmód értékét felismerje, és azt önként válassza. Ha nem vagyok türelmes, akkor nem tudok tapintatos sem lenni. A tapintat a türelem egyik kifejeződése mások irányában.)

18) Hogyan kell hirdetni az igazságot? És hogyan kell fogadni ennek során a szeretetet, a tiszteletet és az egyéb rajongást (156:5.19)?

(Az igazságot úgy kell hirdetnem, hogy ne a magam számára keressem azt az elismerést, amely az emberekben keltődik az Isteni forrású igazság, jóság és szépség közlését követően. Még Jézus is elhárította azt, hogy jónak mondják. Az Isten gyermekeinek a mennyei Atyjukra mutató ujjnak kell lenniük. Mert ő az, aki minden értelmes emberben valóságosan benne él, és ő az, aki mintát ad nekünk arra, amilyenné válnunk érdemes.

A tiszteletet és a rajongást józanul érdemes fogadni, úgy, hogy magunkban a mennyei Atyának adunk érte hálát. Jézus örömében például így szólt: 163:6.3 „Köszönöm Atyám, menny és föld Ura, hogy míg e csodálatos örömhír el volt rejtve a bölcsek és az önelégültek elől, addig a szellem kinyilatkoztatta e szellemi dicsőségeket az ország e gyermekeinek…”.

Hogyan kell hirdetni az igazságot? Minden lehetséges módon. Ilyen például a facebook Urantia olvasókör is. Ennek csak az általam látott előnyeit sorolom.
a) Összeköti az egymástól távol levőket, lehetővé téve a folyamatos, közös munkát.
b) Költségkímélő.
c) A jó hírek terjedésének nyilvánosságot biztosít.
d) Az olvasóköri csoport létszáma nincs korlátozva.
e) Feladatra összpontosító munkát tesz lehetővé.
f) Minden olvasóköri tag a saját munkatempójában működve haladhat együtt a többiekkel.
g) A tagok arra vannak ösztönözve, hogy megfontolt, képviselhető véleményt közöljenek.
h) A vélemények az írásbeliség következtében rögzítettek és visszakereshetők.)

* * *

„Minden ember gondoskodjon arról, hogy a jellemének értelmi és erkölcsi alapjai olyanok legyenek, hogy megfelelő alátámasztást adjanak a gyarapodó és nemesedő szellemi természet felépítményének, mely így át fogja alakítani a halandói elmét és az után, az újjáteremtett elmével együtt, el fogja érni, hogy kifejlődjön a halhatatlan végzetű lélek. A szellemtermészetetek – a közösen megteremtett lélek – élő növekedés, de az egyén elméje és erkölcsei jelentik a talajt, melyből az emberi fejlődés és isteni végzet e felsőbb megnyilvánulásainak ki kell kelniük. A kifejlődő lélek talaja emberi és anyagi, az elme és szellem ezen együttes teremtménye viszont szellemi és isteni.” (156:5.2)

Az ember jellemének értelmi és erkölcsi fejlődése soha nem nyugvó állapotot tükröz, inkább mindig egyfajta irányultságot mutat. Az, hogy az irányultság ténylegesen melyik irányba halad, függ az elmétől, a gondolkodástól. Jézus azt mondta a tanítványoknak, "nem állhatnak meg; tovább kell menniük az igazságosságban vagy vissza kell fordulniuk a rossz és a bűn felé." Nagyon tetszik azon hasonlata, amikor a saját mesterségét használja példának. A korhadt, szú ette fával nem érdemes építkezni, mint ahogy a jellembeli és erkölcsi normák alapjai nélkül sem lehet építeni az országot. Jézus irányt is mutat arra vonatkozóan, hogy miként lehet megvizsgálni, milyen mértékkel lehet felmérni az alapokat.
„A kifejlődő lélek szellemi felfogóképességének mértéke nem más, mint az igazságban való hited és az emberszereteted, az emberi jellemerősséged mértéke viszont a haragtartásnak való ellenálló képességed és a nagy szomorúságban előtörő bénult merengés leküzdésére való képességed." 156:5.17

(Az emberi alapok letétele a szellemi születésre)

„A szépség mindig győzedelmeskedik a csúnya felett mindazoknak
a szívében, akiket az igazság szeretete világosít meg.” (156:5.5)

A szépség és csúnyaság itt számomra értékként jelenik meg. A jó és a rossz egészen másképpen nyilvánul meg az anyagi elme és az isteni szellem viszonylatában. Szép, igazán jó dolog, ha valaki nem cselekszik rosszat, a szellem mégis azt mondja, hogy inkább az a csúf, amikor nem cselekszünk jót. A lényeges különbség az, hogy a szellem a jóval kíván foglalkozni, mert ennek van éltető ereje. Így tud mindig felülkerekedni a szép a csúnyaság felett. Erre kell nekünk is törekedni.

(A szellem tanítása)

„Az anyagi siker lényegi elemei az erélyes igyekezet, az értelmes ítéletalkotás és a sokat tapasztalt bölcsesség. A vezetés a természetes képességtől, a körültekintéstől, az akaraterőtől és a határozottságtól függ. A szellemi végzet a hittől, a szeretettől és az igazság iránti odaadástól függ – az igazságosságra irányuló vágytól és szomjtól – azon őszinte vágytól, hogy az ember megtalálja Istent és olyan legyen mint ő.” (156:5.7)

Mily nagyszerű dolog embernek lenni és mennyire pompás, hogy az ember képes átalakulni. Két különböző tulajdonságú "dolog" társulásából egy egészen különleges "halmazt" kapunk, anyagi-szellemi, emberi-isteni. Amikor megvannak az ember jellemének értelmi és erkölcsi alapjai, melyet megtöltöttünk értékkel, újfent "tovább kell mennünk az igazságosságban". A gondolataink irányultsága tovább kell, hogy lépjen, mert van olyan állapot, ami az általunk vélt emberi 'tökéletességen' is túlmutat és ez nem más, mint a mennyek országa. Ez az ország nem egy hely, hanem szellemi közösség, ahol az egyének mind Istent keresik, útjuk az örökkévalóság, melyet szépség és igazság övez. A szellemiséget követve mi is Atyánk előtt állhatunk majd, a tőle kapott szeretetben és az általunk megteremtett fényben pompázva.

A következő három kijelentést úgy tudom jellemezni, mint (A szellem vezetése)

„Az emberi természet tán hajlik a rosszra, de nem eredendően bűnös. Ne csüggesszen el az, hogy nem tudjátok teljesen elfelejteni némely sajnálatos élményeteket. Azokat a hibákat, melyeket nem tudtok elfelejteni az időben, elfelejtitek az örökkévalóságban. Könnyítsetek lelki terheiteken azzal, hogy gyorsan szert tesztek a végzetetek távlati nézőpontjára, a létpályátok világegyetemi kiterjesztésére.” (156:5.8)

„Ne kövessétek el azt a hibát, hogy a lelketek értékét az elmétek tökéletlenségei vagy a test erős vágyai alapján becsülitek fel. Ne egyetlen szerencsétlen emberi mellékesemény mércéjével ítéljétek meg a lelket s ne azzal értékeljétek a lélek végzetét. A szellemi beteljesüléseteket csakis a szellemi vágyaitok és céljaitok határozzák meg.” (156:5.9)

„Vajon elég magasrendűek-e az eszményképeitek az örök üdvözülésetek biztosításához, s közben vajon elég gyakorlatiasak-e az eszméitek, hogy hasznos létpolgárrá tegyenek benneteket a halandó társaitokkal való társulásban a földön? A szellemben a létpolgárságotok a mennyben van; a testben pedig még mindig a földi országok polgárai vagytok. Adjátok meg a császároknak az anyagi dolgokat és Istennek a szellemieket.” (156:5.16)

A szellem születése előtt anyagi vágyak késztetik az embert a többre törekvésre, és maga a vágy az, ami megformálja az ember önmaga elé állított eszményképet. A szellem születésekor újabb értékek kerülnek felfedezésre, és ezek az értékek a benső valónkat, a lelkünket hivatottak fejlődésre késztetni. A szellem tanítása által a felfedezés felismeréssé, tapasztalássá növi ki magát, melyben az utóbbi megmarad anyagi mivoltában, a felismerés pedig a lélek gyarapodásával szellemi hajtóerővé, szellemi vezetéssé válik. Úgy gondolom, hogy amíg a "mindenségtudat tágítása" az elmére vonatkozik, addig a "szellemi felfogóképesség fejlesztése" attól függ, hogy mennyire adjuk át magunkat a szellem vezetésének. Emberek vagyunk, anyagi világban élünk, de az eszményképünk, azok az értékek amiket képviselünk, a szellem világába tartozik. Az utunknak ebbe az irányba kell, hogy tartson, ahol az egészhez képest a részlegest magunk mögött hagyjuk, az időn át az örökkévalóság irányába. Minél jobban átadjuk magunkat a szellem vezetésének, annál jobban gyarapodunk lelki fejlődésünkben, nagyobb örömben lesz részünk, mely igazi elégedettséggel tölt el, szellemmel elteltté válunk.

Összefoglalva azt tudom mondani, hogy a 156. írás egyfajta híd, egy átmenet arra vonatkozóan, hogy milyen emberi alapok szükségesek a szellem megszületésére, hogyan és miképpen tanít, vezet minket az isteni szellem.

Nagyon tetszik a következő mondat: "A valódi sajátlényegedet megláthatod a vereség igaz képet mutató tükrében.” (156:5.17)

Ferenc, egy korábbi hozzászólásából vett idézet jutott az eszembe:

„Ha az ember rálátással rendelkezik magára, akkor képes lehet arra is, hogy ne a nyomorúságos önmagával azonosuljon, hanem azzal a magassággal, amelyből magát nyomorúságosnak látta.”

* * *

Az „országról” így is gondolkodhatunk: Jézus az ő Istenfiú voltának örökkévaló alapjára mint a szellemi valóság sziklájára építi a mennyei Atya dicsőségére és tiszteletére emelkedő templomot, mely templom élő szellemi társaság, emberi építőkövei pedig azok, akik e szellemi valóságot magukban tudatosítván istenfiakká válnak. (157:4.5, 157:4.7)