Jelenlegi hely

157. Cezárea-Filippiben

 

157. írás / 1. hozzászólás

1) 157:1.2 Jézus azt mondta: „Ha megígérted, akkor fizetned kell. De mivel fogsz eleget tenni az ígéretednek? Talán megint halász lesz belőled, hogy megtarthasd a szavad? Mindazonáltal Péter, helyes, hogy az adott körülmények között megfizessük az adót.”

(Jézus szavaiból az ígéret fontosságának megtartására is következtethetünk. A mennyei Atya megtartja a szavát, s azt szeretné, hogy az ígéret szintjén a gyermekei is csak olyasmit jelentsenek ki, amit komolyan gondolnak.

Isten a szóbeli közléseiről nem ad más igazolást és bizonyságot, mint azt, hogy megtartja azokat. Jézus sem írt szerződést a földi itt léte során, nem vállalt semmilyen Istentől való kötelezettséget írásban. Nincs tehát írásos szerződés az Isten és az ember közötti kapcsolatról, amely rögzítené mindkét fél jogait és kötelezettségeit az elérhető kölcsönös haszon érdekében. Isten egyszerűen megtartja azt, amit a velünk való szeretetkapcsolatában vállal, és bennünket is erre ösztönöz. Jézus a közöttünk élt élete és a halálának módja által is igazolta azt, hogy amit az Atya rajta keresztül nekünk ígért, azt mindketten komolyan gondolják és megtartják.)

2) 157:2.2 „Csakis az élő igazság szellemével és az igaz vallás erejével foglalkozzatok. Nem a holt vallástól való félelem fog megmenteni benneteket, hanem az ország szellemi valóságainak élő megtapasztalásában való hitetek… Az igaz vallásnak nem célja, hogy pusztán csak békét hozzon, hanem inkább hogy biztosítsa a fejlődést. És nem lehet béke a szívetekben és fejlődés az elmétekben, hacsak nem szerettek bele őszintén az igazságba, az örök valóságok eszményképeibe… Már most hozzá kell fognotok ahhoz, hogy ráleljetek a félelem és kétség béklyójától való szabadulásra, amint a hit és remény új életének megélésébe kezdtek.”

(Van munkamegosztás, van hatalommegosztás és van szellemmegosztás is. Az igaz vallás erejét az adja, hogy az Atya belülről kifelé haladva, először a szellemét, ebből következően pedig a hatalmát és az ő örök munkáját szeretné megosztani velünk.
Azonban ahhoz, hogy ez megvalósuljon, nekünk kívülről befelé lehet csak erre törekednünk. Vagyis, ha azt szeretném, hogy az Atya szellemrésze és az én lelkem örökre eggyé váljon, akkor minden erőmmel arra kell törekednem, hogy részt vállaljak az Isten munkájából, és képviseljem az Isten vonzó, szeretet hatalmát. Mert Isten hatalma a szereteten alapul.

Az Urantia szerint a jócselekedet örökké hatóképes:
48:6.7 „…egyetlen jócselekedet sem vész el teljesen; talán sokáig feltartóztatik, de soha nem semmisül meg, és az abban foglalt isteniségi késztetés fokától függően örökké hatóképes.”

Ezek szerint, a szeretet körén belül most is teremtők, örök dolgokat teremtők lehetünk. Ezt fontos tudni. Ez nagy dolog, ez jó dolog. Akik tehát „nyomot” akarnak hagyni maguk után a világban, azok kezdjenek el jót akarni, jót tenni az ő mennyei Atyjuk akarata szerint!)

3) 157:4.2 „…Simon Péter és Zélóta Simon komoly munkát végzett a testvéreiknél annak érdekében, hogy elérjék, hogy mindannyian őszintén elfogadják a Mestert nem pusztán a Messiásként, hanem úgy is, mint az élő Isten isteni Fiát.”

(Összességében mi jobb helyzetben vagyunk Jézus megértéséhez ma, mint az apostolok voltak hajdanán Jézus mellett.
Ezen állításomat a következőkkel támasztom alá.

I. A mi előnyeink:
a) Bennünket már a neveltetésünkben és a mindennapi életünkben sem korlátoznak a vallásos hagyományok és előírások.

b) Olyan keresztény kultúrkörben nőttünk fel, amelyben Jézust tekintély személyként tüntetik fel, a tanítását pedig értéknek. Bár lehet azt gondolni tudatlanságból, hogy az Isten büntető, azonban a Jézusról kialakult kép a legrosszabb esetben is csak az ártatlanul szenvedő Istenfiú képe, aki semmilyen módon nem akart rosszat az emberiségnek.

c) Manapság, aki akarja, Jézus életét és tanítását megismerheti az evangéliumok, s még teljesebben az Urantia írásai alapján. Az Urantia esetében hiteles magyarázó szövegek is rendelkezésünkre állnak.

d) A Jézushoz való tartozás megvallása a mi térségünkben ma nem üldözendő és nem büntetendő dolog.

e) A világban jelen van a Jézus által elküldött Szent Szellem, aki az Atya bennünk élő Szellemével és Jézus Szellemével együtt segédkezik számunkra.

f) Mivel Jézus nem emberként van mellettünk, ezért nem arra várunk, hogy ő döntsön helyettünk, hanem a bensőnkben nekünk kell ezt megtenni a józan eszünkre és a benső szellemi vezetésre utalva, esetleg a jó szándékú testvérek tanácsait is figyelembe véve.

II. Az apostolok előnyei:
a) Ösztönzőleg hatott rájuk a közöttük élő Jézus személyisége, láthatták az életét, hallgathatták a tanításait, közvetlenül kérdezhették őt. Persze, ennek során olyasmit is láthattak, hallhattak, amit mi nem. Azonban az Istenben való hit és a Jézushoz való hűség nem ezen múlik. Ugyanis sok ezren hallgatták, látták Jézust, de ezen emberek közül mégsem követte őt mindenki. Aztán ott van Júdás, aki évekig Jézus mellett volt, mégsem fogadta el őt a szívében.

b) Az apostolok is egyre inkább élvezhették az isteniség Szellemeinek vezetését.)

4) Jézus három terve:
a) Először arra törekedett, hogy az Ember Fiaként élje a földi életét.

b) Majd úgy törekedett alakítani az apostolainak a Messiással kapcsolatos elvárásait, hogy részben eleget tehessen ezen elvárásoknak.

c) Végül úgy döntött, hogy nyíltan bejelenti az isteniségét, vagyis azt, hogy ő az Isten Fia, és nem törődik azzal, hogy az apostolok, vagy mások, Messiásként gondolnak-e rá.

5) 157:4.5 „És míg az Atyám szelleme mindig az isteni vezetője és tanácsadója lesz mindazoknak, akik e szellemtársaság kötelékeibe lépnek, nektek és a követőiteknek megmutatom a külső ország – az ideigvaló dolgok feletti hatalom – kulcsait, a férfiak és nők, mint az ország részesei által alkotott eme társaság társadalmi és gazdasági jellemzőit.”

(Úgy néz ki, hogy Jézus nem Péternek akarta átadni a mennyország kulcsait, hanem e kijelentésével arra utalt, hogy a benne hívők közösségét kívánja tanítani arra, hogy miként élhetnek úgy a földön, hogy közben megadják az Istennek azt, ami az Istené és a császárnak azt, ami a császáré. Ugyanis nekünk a földi szabályok szerint kell Isten és emberszerető életet élnünk. A földi szabályok nagy része a mi térségünkben együttélést, munkamegosztást, szakmai működést és ügyintézést szabályozó norma, ezek pedig nagyon tág teret biztosítanak az emberekkel való viselkedés minőségi megélésére. Mert e világ szabályai alapvetően nem tiltják a nem ártást, nem tiltják a megbocsátást és nem tiltják a segítést. Nem tiltják továbbá mások lélekben való építését, buzdítását és vigasztalását sem. S végül, de nem utolsó sorban, az evilági szabályaink nem tiltják a mennyei Atyával való személyes kapcsolatot sem. Úgyhogy, amíg evilág szabályai nem vitatják el a mennyei Atyának járó dicsőséget, és nem teszik kötelezővé a másoknak való ártást, addig lehet az Istenért élni az evilági hatalmi rend viszonyai között is.)

6) 157:4.8 „És… Jézus… utasította a tizenketteket, hogy az esti étkezés idejéig vonuljanak el magukban a hegyekbe, hogy bölcsességet, erőt és szellemi útmutatást találjanak.”

(Isten gyermekének csendes, szemlélődő elvonulása alkalmas arra, hogy az Isten vezetése személyes elhatározássá érlelődjön benne.)

7) 157:6.1 „Zebedeus Dávid azonban előrelátta e várható bevételcsökkenést és ennek megfelelően arra utasította a hírnökeit, hogy amint Júdeán, Szamarián és Galileán áthaladnak, gyűjtsenek pénzt is, melyet továbbíthattak a száműzetésben lévő apostoloknak és a Mesterüknek.”

(Tetszik nekem Zebedus Dávid személyisége és működése. Rengeteg érdeme van előttem. Ezen érdemeket a következőkben látom.

a) A jóra és a szükségre érzékeny, bátor ember volt. Magától, külső kérés vagy felszólítás nélkül segítette Jézust és az örömhír terjesztését. Például, amint az idézet is mutatja, pénz gyűjtetett az apostoli csoport számára.

b) Kapcsolattartó és hírvivői szolgálatot szervezett és tartott fenn a Mester és szűk köre, valamint a hívők csoportjai között.

c) Többször is megszervezte a Jézust felkereső emberek táborszerű ellátását.

d) Zebedeus Dávid erősen hitt Jézusban. Olyasmit is megértett és felismert, amit az apostolok nem. (Az apostolokkal ellentétben elhitte Jézus azon kijelentését, hogy harmadnapra fel fog támadni. Megértette azt, hogy Jézus nem fog ellenállni, ha elfogják. Továbbá, csak Zebedeus Dávid és János Márk ismerte fel előre azt, hogy melyik lesz Jézus elfogatásának éjszakája.)

e) Kapcsolattartó volt Jézus és az atyai családja tagjai között. (Nem véletlen, hogy meghódította Ruth szívét, aki Jézus kishúgaként – egyedül a családból – szintén feltétel nélkül hitt a legidősebb bátyjában.)

8) 157:5.3 „Jézus… úgy döntött, hogy az Ember Fiának és az Isten Fiának együttes természetét leíró fogalomra építi a mennyországot.” 157:6.2 „…Ettől kezdve az életeszménye az Atya kinyilatkoztatása volt, míg a tanításbani eszméje az lett, hogy a világegyeteme számára bemutatja annak a legfelsőbb bölcsességnek a megszemélyesülését, mely csak megélve érthető meg. Azért jött, hogy mindannyiunknak élete legyen és az bőségben legyen.”

(Ami még nem az enyém, de az lehet, azt még csak hitben birtokolhatom. Jézus azért kér tőlünk hitet, mert biztos abban, hogy amit az Atya nekünk ígért /egység a szellemével, örök élet, örök boldogság, örök fejlődés…/, azt, adni is fogja.

Nekünk pedig hinnünk kell, hogy képesek legyünk tenni ezek birtoklása érdekében. A mennyországiak csak segíteni tudnak abban, hogy közeledni tudjunk hozzájuk, ugyanis a menny nem lehet a miénk a befogadására való készség nélkül. Vagyis a mennyország csak akkor lehet a miénk, ha mindennél jobban akarjuk azt.
Ha viszont ténylegesen változtatunk a gondolkodásunkon és a törekvéseinken, akkor, amikor eljön az idő, hogy itt hagyjuk a hústestet, nagyon hamar azon a lakóvilágon találjuk majd magunkat, amely a lelkünk jóságának és nemességének megfelel. Vagyis az Isten mindazt megadja, amit megígért, ha a befogadására készek vagyunk. Addig pedig marad a hit, a remény és a szeretet.)

9) Jézus földi életének négy szakasza:

a) A gyermekkor szakasza: ekkor még csak homályosan tudatosul Jézusban az eredete, a természete valamint az, hogy emberként kell végig élnie az életét.

b) Az ifjúkor, fiatal férfikor szakasza, mely Jézus megkeresztelésével ért véget: ezen időszak jellemzői a tudatosulás, az isteni természetének és az emberi küldetésének világosabb megértése.

c) A harmadik Jézus nyilvános színre lépésének időszaka, amely a megkeresztelésétől Péter azon kijelentéséig tartott, amely által kimondta, hogy Jézus az élő Isten Fia. Ez idő alatt Jézust a tanításai és a munkálkodása alapján a követői a zsidók megjövendölt Messiásának gondolták.

d) A negyedik, befejező szakasz Péter kijelentésétől a keresztre feszítésig tartott. Ezen időszak annak kinyilvánítása volt, hogy Jézus az Isten Fiaként minden népért és az egész világegyeteme érdekében éli a kinyilatkoztató életét.

10) 157:6.8 „Mostantól kezdve, ha bárki közösségre akar velünk lépni, annak vállalnia kell a fiúi besorolással járó kötelezettségeket és követnie kell engem.”

(A fiúi besorolás az Isten komoly ígéretén alapszik. Ez pedig számomra most így szól: akik az Istent az Atyjuknak tekintik, megtapasztalhatják, hogy mit ad az Isten az őt szeretőknek.
A fiúi besorolás nem egy kitűző a galléron. Az életnek gyümölcse, öröme akkor van, ha munkálkodunk annak érdekében. A fiúi besorolás tehát az isteni élet munkálkodása általunk. Ha ezt vállaljuk, akkor a valóságos élet élő részei leszünk, a mennyei Atyánk valóságának élő részei.
A mostani testünk – földi ruhánk – elpusztítható és egyébként is itt kell hagynunk. Csak a lelkünk az egyetlen sajátunk, amely örök, múlhatatlan értékkel bír. Csak a lelkem az egyedüli gondolkodó, érző, akarattal rendelkező túlélő. E fölött senkinek sincs hatalma, csak nekem. A lelkem annyira fényes, amennyire a mennyei Atyámról bennem élő képet felismerhetővé tudom tenni mások számára is a törekvésem által.

Felismertem tehát, hogy hangsúlyt a munkára, az előttem álló és vállalt feladatokra érdemes tennem. Nem az számít, amit elértem. Önmagam csak a vállalt feladataimban tudom kibontakoztatni. Vagyis a munkálkodó önmagammal kell azonosulnom. Az elért eredmények soha sem magaslatok, hanem csak kiinduló alapjai a következő munkáknak. A belső cél a mennyi Atya, vagyis a lelkem fényesedése, nemesedése. Ez a boldogító, s nem az elért eredmények babérlevél fészkén való csücsülés.)

11) 157:7.4 „…Júdás… amikor Jézus elküldte az apostolokat magukban imádkozni, akkor ahelyett, hogy őszinte közösséget keresett volna a világegyetem szellemi erőivel…”.

(Hogyan érdemes tehát személyes kapcsolatot keresni a világegyetem szellemi erőivel?
- magunkban,
- imádkozva,
- őszintén, /Ez nagyon fontos, mert ez adja a nyitottságunkat az Isten felé és biztosítja az Istentől jövő gondolattartalmak befogadását./
- lelki, szellemi közösséget keresve.)

* * *

Jó, hogy itt is előjött a jócselekedet örökké hatóképes voltának (48:6.7) nagy igazsága.
ad 5) Sokat panaszkodunk arra, hogy sem az intézményes vallással összefonódott és azzal átitatódott kultúra, sem a világias kormányzás nem kedvez a szellem szabadságának, de hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy "amíg evilág szabályai nem vitatják el a mennyei Atyának járó dicsőséget, és nem teszik kötelezővé a másoknak való ártást, addig lehet az Istenért élni az evilági hatalmi rend viszonyai között is."

* * *

157. írás / 2. hozzászólás

1) Miért vonul vissza Jézus ezúttal Cezárea-Filippbe és a Hermon-hegyre (157:3.2)?

(Jézus azért vonult vissza Cezárea Filippibe, hogy magát és az apostolai közül többeket megerősítő tapasztalással ajándékozhasson meg a Hermon hegyen.)

2) A templomi adószedőről szóló szakaszbeli leírás egyik célja láthatólag a történet bibliai változatának megmagyarázása. Ilyen utalásokkal rendre találkozunk a könyvben. Mire következtethetünk az ilyen szövegrészekből a szerzők hozzáállását illetően?

(A kitisztázó írásrészek célja az lehet, hogy a kinyilatkoztatók valós és ellentmondás mentes tartalmakat kínálhassanak fel a hívők és az érdeklődők számára Jézus életével és tanításával kapcsolatban.

Vegyük pl. a szóban forgó, templomi adó történetét. Máté evangéliuma szerint Péter olyan halat fogott, amelynek szájában ott volt az adópénz. Azonban az Urantia könyvből tudjuk, hogy nem történt ilyen. A probléma természetes módon, emberi összefogás által oldódott meg, nem pedig csoda útján.

Különben is, a legfontosabbhoz, tehát ahhoz, hogy az ember megtérjen és hű maradjon a felismert jóhoz, nem csoda kell, hanem hit. Egyébként az ember hite nem is valósulhat meg csoda által, csak emberi döntés és törekvés által.

A mostani látásmódom szerint Jézus két ok miatt tett csodákat:
a) Bizonyos feltételek esetén az Isten Fiúi voltából fakadóan természetes módon következtek a csodák. Akkor is, ha ezt Jézus nem akarta, arról nem tudott /pl. a vérfolyásos nő gyógyulása esetében/.
b) Továbbá Jézus csodák által igazolta azt is, hogy az emberi szükség láttán mindig a mennyei Atyja akarata szerint, azzal összhangban cselekszik /pl. 683 ember meggyógyítása Kapernaumban napnyugtakor, vagy Lázár feltámasztása/.

Az Urantia olvasói azt is tudják, hogy Jézus csodái
- csak kis számban voltak szándékosak /pl. Lázár feltámasztása/.
- többnyire az isteni együttérzés következtében automatikusan álltak elő.
- többször Jézus tudta nélkül valósultak meg /pl. a vérfolyásos nő esetében/.

Az Urantia olvasói azt is tudhatják, hogy Jézus
- eltiltotta a követőit a csodái népszerűsítésétől.
- követői egyes természetes eseményeket is csodaként állítottak be. /pl. a vihar lecsendesülése a tavon, vagy Jairus leányának felébresztése/.
- követői meg nem történt eseményeket is csodának mondtak /pl. a fügefa megátkozása és elszárítása, vagy Jézus vízen járása/.

Egyébként az a véleményem, hogy amit nem kapok meg Istentől ezen a világon, azt majd megkapom tőle a következő világokon. S amit nem kapok meg az Istentől ezen a világon, azt azért nem kapom meg, mert az most még nem szolgálja a javamat.
Úgy gondolom, hogy mindenkinek olyan fejlődési lehetőségei vannak már most is, amelyek nagyban megkönnyítenék az életét. Elsősorban a mennyei Atyához való lélekben történő közelebb húzódásra és az Ő akaratának keresésére gondolok. Ez a gyakorlatban olyan isteni vezetést tud biztosítani, ami a jelen nehézségei közepette is elégedett életet eredményez.

Mivel Jézus nem alkalmazott szükségtelen csodákat, ezért nem „varázsolt” adópénzt a Péter által fogott hal szájába, nem átkozott meg fügefát, nem sétált a vízen, nem űzött ki megszálló szellemi lényt abból, akinek nem volt ilyen problémája és nem engedett szellemi lényeket sertésekbe sem.)

3) Vizsgáld meg a Jézus isteni mivoltáról szóló korábbi bejelentéseket (135:8.7; 136:3.1; 143:5.7-5.8; 153:2.9-2.10). Mitől olyan nevezetes ez az alkalom? Milyen vetületei vannak az ekkor lezajlott átmenetnek? Kell-e most hinned Jézusban ahhoz, hogy beléphess az országba? (Vö. 157:4.5; 157:6.8.)

(Jézus kérte, hogy higgyünk benne és higgyünk a mennyei Atyában is.
Jézus az Isten és az ember egyesített természetére alapozza a mennyországot. Az Istent magában hordozó és vele együtt munkálkodó ember természetére. Jézus fokozatosan nyilatkoztatta ki az Istent az embereknek. Az élete, a halála és a feltámadása egymásra épülő, egymás viszonyában értelmezendő kinyilatkoztatás a mennyei Atyáról, az ő szerető családjába tartozni akaró ember számára.)

4) Hogyan tudunk felülemelkedni a test és a lélek küzdelmén (157:6.4)?

(A test és a lélek küzdelmében a szellem a „mosolygó” harmadik. A szellemi eszmények olyan értékek, melyek ha elég erősen élnek az emberben, képesek a kísértés által keltett erőket hasznos magatartásban kifuttatni.)

5) Vajon ennek az írásnak (és a következőnek) az átgondolt tanulmányozása képessé tesz-e arra, hogy „megértsétek annak az életnek a dicsőségét és felfogjátok annak nagyszerűségét, amelyre szólítottalak titeket: az Atyám országának az emberek szívében való megteremtése hit-kalandjára, azon társaságom felépítésére, mely mindazon lelkek élő közösségét jelenti, akik elhiszik ezt az örömhírt” (157:6.14)?

(Nyilvánvaló, hogy ezen két írás tanulmányozása hozzájárul ahhoz, hogy megértsük azt a nagyszerű és dicsőséges életet, melyre Jézus hív bennünket.)

6) Magyarázd meg Júdás nagy tévedését (157:7.4). Mekkora szerepe volt ebben annak, hogy nem keresett őszinte közösséget a világegyetem szellemi erőivel?

(Júdás nagy tévedései ezek voltak:
- Nem imádkozott, nem törekedett bensőséges közösségre a mennyei Atyjával.
- Teret engedett magában a félelmeinek.
- Téves vágyálmokat dédelgetett magában. (Júdás a mestere evilági hatalmi helyzetétől tette függővé a boldogságát.)
- Bosszúra sarkalló érzelmeket ápolt magában.

Júdás kigyógyult volna a jellemhibáiból, ha a mennyei Atyját megszólítva kezdi el keresni a helyes viszonyulást Jézushoz és a társaihoz. Júdás nem hitte el, hogy a mennyei Atyának elmondhatja a kétségeit, a nehézségeit és a gyengeségeit, s hogy ez által értelmi kitisztázottságot, útmutatást és erőt nyerhet.)

* * *

„Nem a holt vallástól való félelem fog megmenteni benneteket, hanem az ország szellemi valóságainak élő megtapasztalásában való hitetek.” (157:2.2)

Mitől lesz holt a vallás? Egyáltalán, mikor változik a vallás?

1: az emberiség olyan szellemi szintre való megérése, amikor képes új szellemi tartalmak befogadására, függetlenül az adott társadalmi, polgárosodott viszonyoktól.

2: az emberiség szellemi hanyatlása.

A vallás mindaddig jó, amíg képes az egyén erkölcsi értékeit szolgálni és a szellemi fejlődést biztosítani. Ez viszont függhet a társadalmi, polgárosodott viszonyoktól is. Az egyik ilyen szellemi hanyatlás, mint ismeretes, a harmadik korszakos kinyilatkoztatást eredményezte, mely Makiventa Melkizedek nevéhez fűződik, továbbá ide sorolható az Urantia könyv is, mint az ötödik korszakos kinyilatkoztatás. Az egyre gyorsuló és megváltozott társadalmi helyzetekkel szemben, már nem képes a (régi) vallás biztosítani az egyén erkölcsi és szellemi fejlődését. A vallás kiigazításra szorult.
Jézus idejében az emberiség megérett egy új, magasabb szellemi tartalomra, lecserélve a régi, holt nézeteket. Teljes mértékben eldobta Jézus a haragvó Isten képét, akitől félni kellett. Helyette bemutatta a szeretet Istenét, aki gyermekeként tekint minden emberre. A nézeteink, vallásunk, hitünk csak és kizáróan a tapasztalataink útján válik igazzá, avagy hamis képpé. Nem szabad félnünk eldobni a régi, holt felfogásokat, mert nem a hagyományok fognak megmenteni minket, hanem a valódi értékek, a valódi értékeket pedig tapasztalás útján leszünk képesek meglátni, felismerni és képviselni is.

„Az igaz vallásnak nem célja, hogy pusztán csak békét hozzon, hanem inkább hogy biztosítsa a fejlődést.” (157:2.2) (...) „Jézus így mutatott példát életében arra, amit a vallásában tanított: az élő fejlődés módszerével való szellemi természetű gyarapodásra. A későbbi követőivel ellentétben ő nem a lélek és a test közötti szüntelen küzdelemre helyezte a hangsúlyt. Inkább azt tanította, hogy a szellem könnyedén győzelmet arat mindkettő felett és eredményesen munkálkodik azon, hogy haszonnal csillapítsa ezen értelmi és ösztönös háborúság nagy részét.” (157:6.4)

Az élő fejlődés módszere tapasztaláson nyugszik, melynek velejárója a béke megélése, következménye pedig a fejlődés, a szellemi szintű gyarapodás. A szellemiségem mindig az, amit képviselek. A legmagasabb rendű eszménykép számomra Isten, így szellememben őt képviselem, függetlenül attól, hogy milyen alakot is öltök valójában. A szellemiségem az, ami irányít, s a testem csak a végrehajtó. Soha, de soha nem a test határozza meg, hogy milyen vagyok. Nem a testem gerjed haragra vagy lobban szeretetre, mert az csupán egy eszköz, ami akkor működik jól, ha minden alkatrésze rendben van, és megfelelő irányítás vezérli.

„(...) Júdás nagy tévedése [részben] ez volt: időről időre, amikor Jézus elküldte az apostolokat magukban imádkozni, akkor ahelyett, hogy őszinte közösséget keresett volna a világegyetem szellemi erőivel, ő az emberi félelem gondolatainak adott teret (...)” (157:7.4)

Talán könnyebben megérthetjük Júdást, ha szétnézünk a környezetünkben. Hány és hány ember van, aki nem képes szakítani a félelmeivel. Elismerem nehéz, nagyon nehéz szakítani a félelemmel, a megrögzött felfogással és hagyományokkal. Egészen addig nehéz, amíg a szellemi rálátásunk legkisebb morzsáját is át nem formáljuk tapasztalássá. Amikor elérhetővé, kézzel foghatóvá válik a szellemiségünk, akkor sokkal könnyebb szakítanunk a régi, holt eszmékkel. A vallás, az személyes tapasztalás!

Számomra a 157. írás összefoglalva azt jelképezi, hogy merjünk szakítani a hagyományokkal, töltsük meg elménket új szellemiséggel és tapasztaljuk meg annak igaz voltát. Ez Jézus felhívása.