Jelenlegi hely

162. A sátoros ünnepen

162. írás / 1. hozzászólás

1) 162:2.1 „Ha valaki valóban vágyik az Atyám akaratának megcselekedésére, akkor bizonnyal tudni fogja, hogy a tanításom az Istené vagy pedig a magam dolgában szólok.”

(Az ember képes az Isten szeretetével szeretni, mivel az ember a személyiségét a mennyei Atyától kapta. Az Atya szeretete nem az ember majomszeretete. A majomszeretet – ahogy az ember azt megéli – nagyon terhes tud lenni és nem segíti elő a szeretett személy önállóvá válását.
Isten szeretete nem mindig úgy ad, ahogyan azt mi szeretnénk. Isten szeretete atyai, vagyis azt szeretné, hogy a gyermekei felnőjenek hozzá. Éppen ezért az Atya szeretete amellett, hogy létben tart, lehetőségeket kínál és ösztönöz is.
Isten atyai szeretete arra irányul, hogy a legjobbat hozzuk ki magunkból.

Ha nem az Isten szeretetéből indulok ki, akkor nem fogom megérteni magamat és a létezésem célját.)

2) 162:2.3 És Jézus így felelt: „Azt állítod, hogy ismersz engem és hogy tudod, hogy honnan jöttem. Bárcsak igazak volnának állításaid, mert akkor valóban bőséges életet találnál ama tudásban.”

(Ismét tanulhatok Jézustól. Egyértelműen, de nem bántó módon válaszol egy jó szándékúnak mondható érdeklődőnek. Nem azt mondja az illetőnek, hogy ’nem mondasz igazat’, hanem azt, hogy „bárcsak igazak volnának az állításaid!”. Jézus vágyakozást kifejezve válaszol. Válaszolhatna kérdő formában is: ’biztos vagy abban, hogy igaz az, amit állítasz?’ Azonban ez kevésbé fejezné ki Jézus azon vágyát, hogy megismerjük őt. Azonban még e kérdő mód is helyénvalóbb, mint az a kijelentés, hogy ’hazudsz’.)

3) 162:2.9 Éber csak annyit felelt: „…Van valami rendkívüli e tanítóban. Mindannyian jól tennétek, ha elmennétek meghallgatni.”

(Miként láthatja Éber, a farizeusok tisztviselője és intézője Jézust?

Éber feladatokban gondolkodó ember, aki, ha jó intéző akar lenni, kénytelen az adott helyzeteket, mellyel dolga van, értékelni. Erre azért van szüksége, hogy a célja elérését segítő helyes döntéseket meghozhassa.
Éber elindul a segédeivel, hogy elfogja Jézust. De nem egy vallási bűnözővel találkozik. Jézus megszólítja, közelebb hívja. Eredeti szándéka szerint Éber is közel akart kerülni Jézushoz, hiszen azt a parancsot kapta, hogy fogja el.

Ébert meglepi Jézus kezdeményezése, valamint az, hogy nyilvánosságra hozta az ő és a küldő urai szándékát. Ez a leleplezés, Jézus kedves szavai, a Jézussal szimpatizáló hallgatóság nagy száma, valamint az, hogy akit el kellett volna fognia nem félt, elbizonytalanítja Ébert és a társait. Végül is úgy döntenek, hogy maradnak. De már nem úgy, mint akik őrizetbe akarják venni Jézust, hanem hallgatóként. Talán bennük van még a gondolat, hogy nem árt, ha maradunk, legalább megfigyeljük ezt a vallási bűnökkel gyanúsított embert. Azonban Éber egyre inkább nem az urai ügyintézőjeként van jelen, hanem a boldogsága érdekében eligazításra vágyó emberként.

Éber felismeri, hogy Jézus rendkívüli ember. Jézus nagyszerűsége Ébert is arra ösztönzi, hogy bátran megvallja a zsidók vezetői előtt azt, amit Jézust hallgatva átélt. Jézus szavai bátorrá tették Ébert. Szándékaiban szinte az urai ellen fordul. Éber nem válik elvarázsolt Jézus rajongóvá. Nem csak azt a hatást figyeli meg, amelyet Jézus szavai rá és a segédeire gyakoroltak, hanem azt is, amelyet Jézus a jelenlevő tömegre gyakorolt.

A zsidó vezetők igazi zavarát az okozza, hogy ismerik Ébert. Nem véletlenül őt küldték ki Jézus elfogására. Éppen ezért tudták, hogy Éber nem hazudik.
Éber tisztában volt azzal, hogy a zsidók vezetői el akarják tenni Jézust láb alól. Ezért különösen bátor tett volt a részéről azon javaslat, hogyha az urai nem hajlandók Jézust nyilvánosan meghallgatni, akkor tegyék ezt meg egy szabályos tárgyalás keretében.

Éber erényei többek között:
a) Őszintén beszél arról a jó hatásról, melyet Jézus rá gyakorolt.
b) Azt ajánlja a zsidók vezetőinek, hogy ők is menjenek el meghallgatni Jézust.
c) A zsidók törvényeire hivatkozva kéri a vezetőket, hogy hallgassák meg Jézust.)

4) Arra, hogy pártatlanul ítéljek, nekem van szükségem azért, hogy tisztán lássak, hogy szabad legyek és szabad maradjak. Arra, hogy megbocsássak, nekem van szükségem azért, hogy béke lehessen a szívemben. Arra, hogy imádkozzak az ellenségeimért, nekem van szükségem azért, hogy megszabadulhassak az ellenérzéseimtől.

5) Jézus – amint mondja – világosságot és igazságot hozott. Minden igazságkeresőnek, és annak, aki szereti magát, le kellene ellenőriznie, hogy Jézus igazat mondott-e. Tényleg az-e a legjobb számunkra, ha a mennyei Atya akaratát keressük és tesszük?

Én úgy gondolom, hogyha mindannyian az Isten akaratát tesszük, akkor sem fogunk egyformán viselkedni. A virágos rétet is az Atya akarata tartja létben, mégis milyen sokszínű. Az Atya akaratának tétele az adott helyzetben nem más, mint az én döntésem, amely az atyai szeretetelv figyelembe vételével történik.

Mivel szeretem magam, úgy érdemes döntenem, hogy a szívem békéjét a józan eszem használatával mindig biztosítani tudjam. Ez nem csak nekem jó, hanem így leszek képes Istent is jól megjeleníteni. Jól, vagyis okosan, szeretve, kitartóan.

Jézustól tanulhatok elveket és láthatok cselekvési mintákat. De ettől az én életem dolgai még nincsenek megoldva. Az én élethelyzeteimben a saját döntéseimet nekem kell meghoznom. Békém pedig akkor lesz, ha e döntések által a saját értékrendemet érvényesítem. Azt, amellyel azonosulni tudok. Az értékrendem a helyesnek felismert és elfogadott értékeken, valamint a korábbi tapasztalataimon alapul.

Komolyan kell vennem, hogy a békémért és a derűmért mindig az adott jelenben kell tennem. Ezt azért is érdemes komolyan vennem, mert eddig, amikor a városban gyalog közlekedtem, mindig rohantam. Ha kellett, ha nem. Ilyenkor nem csak feszült vagyok, de másokat is akadálynak tekintek, akik gátolnak az előrehaladásomban.
Ekkor természetesen nincs békém és másokra sem tudok testvérként tekinteni. Úgyhogy változtatni fogok a hozzáállásomon annak érdekében, hogy még több jelen időmben tudjak békét és örömöt megélni.

6) Ami a földnek a szántás, az a léleknek az Istenről való gondolkodás. Ami a felszántott földbe való magvetés, az ember számára ez az Istentől való tanítás befogadása. Ami pedig a szántóföldön az elvetett mag gyümölcstermése, az ember esetében az Istentől tanultak megélésének felel meg.

Minden régi működésmódom újra és újra megmérettetik a jézusi erkölcs mérlegén, egészen addig, amíg nem változtatok rajtuk.

7) 162:2.9 „…ez az ember az irgalom és a remény szavaival szól a tömeghez. Jókedvre deríti a csüggedőket, és szavai még a mi lelkünknek is vigaszt jelentettek.”

(Nekünk is az irgalom és a remény szavaival kellene szólnunk, jókedvre derítve a csüggedőket, vigaszt nyújtva számukra.)

8) Mit írhatott Jézus a homokba háromszor is?

Ez a homokba írás ott és akkor nagyon jó ötlet volt. Mivel személyre szólóan kellett elolvasni, ezért belül hangzott, mondhatni célba talált, szíven ütött. Úgy hatott, mintha Jézus egy titkot mondott volna el fülbe súgva. Ha Jézus kimondja a leírt szavakat, valószínűleg nem ér el ilyen hatást. Jézus ily módon azt is közölte, hogy bár megtehetné, de nem akar élni a nyilvános megszégyenítés eszközével. Jézus nem támadott, csak jobb belátásra késztette a vádlóit.

Véleményem szerint az emberek mindhárom esetben azért hagyták el a helyszínt, mert megszégyenülve, leleplezve érezték magukat. Magamból indulok ki, én legalább is a szégyenérzet okán, a lelepleződéstől félve hagytam volna el a helyszínt.

Szerintem a vádlókra és a harmadikként távozó bűntársra hatással lehetett az is, hogy Jézus a férjet, aki a legtöbbet tudta a jelen helyzet alakulásáról, távozásra bírta.
Jézus rögtön a férjhez ment, pedig talán ő akart a legkevésbé szerepelni. Miért is nem akarhatott a férj előtérbe kerülni?
- Mert korábban ő kényszerítette a feleségét a testi bájai áruba bocsátására.
- Mert jelenleg is ő hozta fel az asszonyt az ünnepre hasonló célból.
- Ő kötött üzletet a felesége és Jézus kárára a zsidó vezetők bérenceivel.
- S ő volt az, aki talán a megkövezés által akart megszabadulni a megunt, üzleti hasznot már kevésbé hozó feleségétől.

Nem gondolom, hogy Jézus az illetők neveit írta le a porba. Már csak azért sem, mert a vádlók esetében nagyon sok nevet kellett volna leírnia.

Nem gondolom azt sem, hogy a férj esetében Jézus a zsidó írásokból idézett, mivel a férj ezekben kevésbé lehetett járatos.

Valószínűnek azt tartom, hogy Jézus mindhárom esetben mást írt a porba.

Mit írhatott Jézus a férj számára? Nem tudom, de azért megkísérlek e kérdésre válaszolni. Jézus sokat nem írhatott, de fontosat közölhetett a férjjel. Már az a fellépés megzavarhatta az egész, megkövezést követelő csoportot, hogy Jézus szó nélkül a kulcsfigurához, a férjhez ment. A férj lelki magabiztossága egy pillanat alatt elszállhatott. Jézus nem csak odamegy hozzá váratlanul, hanem egy másik, előre nem látható dolgot tesz. Bár odamegy hozzá, de nem szólítja meg a férfit, hanem – valószínűleg mellé állva – hirtelen lehajol és csak a számára, valamit ír a porba. Amit Jézus a férj számára írt, esetleg más, közelben álló is olvashatta. A férj megijed, hogy lelepleződött és lelepleződik, ezért elhagyja a helyszínt.

Mi lehetett az a néhány szó, amelyet Jézus a férjnek írt? Talán ez: ’Ismerem a dolgaidat.’
Annak, aki menekül önmaga és az Isten elől, kisebb sokkal érhet fel az, ha egy próféta hírében álló egyén, akire a figyelmet éppen a vádlók szavai irányították rá, ezt a tömeg figyelmet tovább csigázva, hirtelen olyas valakire irányítja rá, aki e figyelmet a legkevésbé akarja.
- A férjet tehát Jézus közeledése elbizonytalanítja.
- A figyelem ráirányulása megzavarja.
- A homokba írt szavak pedig a helyszín elhagyására késztetik.

A férj elhagyja a helyszínt, félve attól, hogy nem csak Jézus előtt, hanem mindenki más előtt is lelepleződik. Az Urantia ezt írja a helyzetről: 162:3.5 „Jézus… Tudta, hogy miféle ember is az és megértette, hogy ő is benne van az aljas tervben. Jézus először odament, ahol ez a züllött férj állt és néhány szót írt a homokba, mire a férfi sietve távozott.”

De miért mentek el a vádlók? Az Urantia szerint: 162:3.5 Jézus „…az asszony önjelölt vádlóinak okulására szintén írt valamit a földre; és amikor elolvasták a szavait, egymás után ők is eltávoztak.”
A vádlók szintén elbizonytalanodhattak a szándékukban, mikor látták, hogy Jézus határozottan odamegy a férjhez, az pedig eltávozik, miután elolvassa azt, amit számára a porba írt. Megdöbbentő lehetett a vádlók számára az is, hogy Jézus a tömeg figyelmétől kísérve hozzájuk lép és számukra is ír valamit a porba. Nem csak a férj távozása és a Jézus által írtak, hanem az is nehezíthette a helyzetüket, hogy nem beszélhettek egymással arról, hogy az előállt új helyzetben mit tegyenek. Továbbá gyengítőleg hathatott rájuk az is, hogy a csoport tagjai a leírtak láttán hirtelen nagyon egyedül, egymástól elválasztva érezhették magukat, amit az is mutat, hogy önként és egymás után elhagyták a helyszínt.

Mit írhatott Jézus a megkövezést követelők okulására? Talán ezt: ’A bűntelen dobja az első követ!’ (Ez összevethető a János 8;6-9-ben írtakkal.) Hosszú szöveget Jézus nem írhatott.

S mit írhatott Jézus a bűntársnak? Ennek a férfinak, a korábbi történések fényében nem kellett sok biztatás. Szerintem csak Jézus engedélyére várt, hogy ő is elhagyhassa a helyszínt. Jézus talán ezt írta a számára: ’Isten megbocsátó.’

Persze, a fentiek csak az én válaszaim annak érdekében, hogy megnyugtassam az értelmemet.

9) 162:7.5 „…Még Ábrahám is örvendezett, hogy megláthatja a napomat, és hit révén meg is látta és boldog volt.”

(Hogyan értem e kijelentést én? Az idézett részbe több jelentést is belelátok. Ezek:
- Ábrahám már a földi életében hitt egy Melkizedek utáni, földi anyától születő Istenfiú eljövetelében.
- Ábrahám már a földi életében hitt abban, hogy a halál a hívő számára nem elmúlás, hanem átmenetet kínál egy magasabb rendű, több lehetőséget nyújtó értelmes létezésbe, ahol az emberi lélek tudással bírhat a korábbi hústesti léte helyszínének eseményeiről is.
- Ábrahám odaát, a hite egyik gyümölcsének beérése következtében, érzékelte Jézus földi színre lépését, aminek nagyon örült.

Tehát a Jézus napja kifejezés alatt azt a szellemi értéket értem, melyet egy Istenfiú leszületése jelent az ember számára, s amelyet Ábrahám, aki Melkizedek tanítvány volt, már a hite által felismert és képviselt a földön. Utóbb pedig – már odaátról – meg is tapasztalhatta ennek bekövetkeztét.

93:3.7 „A Melkizedek azt tanította, hogy valamikor a jövőben egy másik Istenfiú jön el olyan húsvér testben, mint amilyenben ő maga is, de ő asszonytól fog születni”.
Feltehetően Ábrahám ezt a tényt elfogadva hit. Különösen, hogy 93:5.1 „…Melkizedek az ő /Ábrahám/ felelősségévé tette az egy Isten igazságának életben tartását”.

Jézus a szavai által azt jelezte, hogy azok a zsidók, akik az Ábrahámtól való származásukra hivatkozva ítélik meg őt, szellemi értelemben rosszabbul látnak, mint Ábrahám, aki hitben már korábban elfogadta azt a szerepet, melyet Jézus a földön betöltött.)

10) 162:9.3 „Jézus… Betlehemben sokat tanította Abnert és János egyéb, korábbi apostolait. És ez a bensőséges kapcsolat volt az, mely végül rávette őket arra, hogy higgyenek benne.”

(Törekednem kell a bensőséges kapcsolat ápolására a mennyei Atyával, hogy hűségesebb lehessek hozzá. A bensőséges kapcsolat meghitt, bizalmi kapcsolat, érzelmi kötődésen alapuló szeretet kapcsolat. A bensőségesség személyek közötti és egyenrangúságra törekszik. Csak személyek közötti kapcsolat esetén lehet a két fél között őszinte gondolatmegosztás, barátság, mely egymás támogatását és vigasztalását is magában foglalja.

Bár a mennyei Atya szellemi értelemben összehasonlíthatatlanul fölöttem áll, de mivel személyes megértést tanúsít velem kapcsolatban, ezért e hozzáállást én úgy értékelem, hogy bensőséges viszonyt akar ápolni velem.)

11) Jézust a kortársai a következőképpen ítélték meg:

a) 157:3.5 „Jézus kérdésére az apostolok… Elmondták, hogy látnoknak, illetőleg rendkívüli embernek tartja őt mindenki, aki csak ismeri; hogy még az ellenségei is erősen félnek tőle, amelynek oka az ördögök hercegével való szövetségének vádja. Elmondták neki, hogy Júdeában és Szamariában némelyek, akik személyesen nem találkoztak vele, azt hiszik, hogy ő a holtából feltámadt Keresztelő János. Péter közölte, hogy különböző alkalmakkor különböző személyek Mózeshez, Illéshez, Ésaiáshoz és Jeremiáshoz hasonlították.”

b) 162:1.10 „A Mester tanításait hallgató tömegek véleménye megoszlott. Némelyek azt mondták, hogy jó ember; mások azt, hogy látnok; megint mások azt, hogy ő valóban a Messiás; egyesek pedig azt mondták, hogy rosszindulatú akadékoskodó, hogy a furcsa tantételeivel félrevezeti az embereket.”

c) 162:2.2 „Amikor a tömeg meghallotta e szavakat, hangos szóváltás alakult ki. Némelyek azt mondták, hogy bolond; mások azt, hogy ördög szállta meg. Megint mások azt mondták, hogy ő valóban az a galileai látnok, akinek az írástudók és farizeusok az életére törnek. Voltak, akik azt mondták, hogy a vallási hatóságok félnek zaklatni őt; mások úgy gondolták, hogy azért nem alkalmaznak vele szemben erőszakot, mert a híveivé váltak.”

d) 162:6.4 „És Jézus válaszolt a tömeg és a farizeusok kérdéseire is. Némelyek úgy gondolták, hogy látnok; néhányan azt hitték, hogy ő a Messiás; mások azt mondták, hogy ő nem lehet a Krisztus, lévén, hogy Galileából való, a Messiásnak pedig Dávid királyszékét kell helyreállítania.”

e) 168:2.10 „Bár e nagy tett eredményeképp sokan hittek Jézusban, mások szíve éppen hogy megkeményedett az ő elutasításában.”

(A fentiek azt is mutatják, hogy az Isten tiszteletben tartja az emberek szabad akaratát az ő felismerése és követése tekintetében. A szakadék nagynak tűnik. Akik szeretik az Istent, már nem tudnák elképzelni az életüket nélküle. Akik pedig nem ismerik az Istent, azt nem tudják elképzelni, hogy szeretni tudnák őt.

Csak a kereső ember találhatja meg az Istent, s csak a kereső ember élheti meg azt, hogy az Isten megtalálta őt.)

* * *

Ferenc az elemzésében rávilágít arra, hogy miként viselkedhet bátran egy átlagos ember rendkívüli körülmények között. Hiszen tisztességes elbírálást kérni olyasvalaki számára, aki történetesen az ellentáborba tartozik, önmagában nem rendkívüli tett, hanem természetes dolog. Éber azonban a saját elveihez ragaszkodva úgy tette meg ezt, hogy a saját táborából csinált ellentábort, önmagából pedig számkivetettet. (Később persze kiderül, hogy melyik is Éber igazi „tábora” – ld. 164:2.1.)

* * *

162. írás / 2. hozzászólás

1) Miért ment Jézus ez alkalommal Jeruzsálembe?

(Jézus azért ment el a sátoros ünnepre Jeruzsálembe, mert így a római birodalom minden részéből összegyűlt zsidók csoportjainak is hirdethette az evangéliumot. Egyszerűbb az összegyűltekhez beszélni, mint ezeket a birodalom nagy területein szétszórtan élő embereket külön-külön felkeresni.

Jézus élettervében nem szerepelt az, hogy a nyilvános színre lépését követően elindul és a nagyvilágban is hirdeti az evangéliumot. E munkát a követőitől kérte. De Jézus feladatban gondolkodott és a sátoros ünnep jó alkalom volt arra, hogy úgy hirdesse a jó hírt a római birodalom más területein élő zsidók számára is, hogy közben nem kell elhagynia Izraelt.
Ez volt a fő oka annak, hogy Jézus Jeruzsálembe ment tanítani.

De más hozadéka, és így talán további oka is lehetett Jézusnak arra, ezen a sátoros ünnepen Jeruzsálembe menjen, és ott tanítson. Ezek:
a) Meggyőzhette az apostolokat és egyes kétkedő híveket arról, hogy nem gyáva.
b) Abnerék a közeli Betlehemben tartózkodtak, és a Jeruzsálemi ottléte idején Jézus sokat találkozott Keresztelő János ezen elárvult apostolaival. Jézus e találkozások gyümölcseként egyesítette végleg a két apostoli csoportot.
c) Jézus jeruzsálemi munkálkodása a Szanhedrin több tagját is meggyőzte, akik először csak titkon, később azonban nyíltan is a hívei lettek.
d) Jézus ismét találkozhatott Betániában kedves gyermekkori barátaival, Mártával, Máriával és Lázárral.

Tehát a fentieket gondolom Jézus jeruzsálemi ottléte fő és járulékos céljainak.)

2) Összevethető-e Jézus ezen jeruzsálemi látogatás alkalmával előadott tanítása azzal, amit akkor adott elő, amikor a tizenketteket először vitte el Jeruzsálembe (ld. 142:1 és 142:5)? Miért van különbség a kettő között?

(Az első jeruzsálemi látogatás alkalmával Jézus az Isten Országa alapelemeit tanította. A 162. írásban tárgyalt tanítások esetében a hangsúly az Isten Szellemével ápolt személyes kapcsolat értékére és Jézus isteniségére lett téve.
A különbség annak tudható be, hogy az idő múlásával Jézus egyre többet igyekezett feltárni abból, amit az Atyánál tanult. Egyre több és mélyebb szellemi tartalmat kívánt megosztani a hallgatóival. Nem volt könnyű dolga, mert haladó és kezdő tanítványok egyaránt voltak a hallgatói között. Jézusnak úgy kellett nyilvánosan tanítania, hogy a kezdőkhöz és a haladókhoz, sőt, minden érdeklődőhöz tudjon szólni. Amit a jó szándékú érdeklődők nem értettek, kérdések által tisztázhattak ki.)

3) Írd le Jézusnak a prostituáltakkal kapcsolatos felfogását, a velük való viszonyát (133:3.6-133.3.10; 150:2.2; 162:3.4-3.5).

(Jézus tudta, hogy a prostituáltak nagy része nem önként és dalolva, hanem valamilyen kényszer hatására kezdte űzni e mesterséget. Jézus ugyanúgy megtévedt embereknek tekintette a prostituáltakat, mint más tévedésben élő embereket. A kérdés Jézus számára mindig az volt, hogy meglátva az új, Isten által kínált szellemi távlatot, akar-e a megtévedt, netán bűnben élő ember belépni az Isten Országába. Ha akart, Jézus segített neki, függetlenül attól, hogy az illető milyen életet élt korábban. Jézus nem volt személyválogató.)

4) Milyen haszna van annak, ha úgy élünk, ahogy azt Jézus Máriának és Mártának tanította – munkálkodjanak együtt és együtt üdítsétek fel a lelküket (162:8.3)?

(Jézus egy családi életközösségi szabályt kínál. Eszerint jó az, ha az együtt élők közösen munkálkodnak otthon, és együtt üdítik fel a lelküket. Miért jó ez? Mert a közösen végzett munka fél teher, a megosztott felüdülés pedig dupla öröm. Továbbá a vérségi vagy rokoni kapcsolat így nagyobb eséllyel válik barátivá és testvérivé is.)

5) Miképpen nyerte meg Jézus véglegesen és teljesen Abnert és tizenegy társát?

(Jézus azzal nyerte meg Abnert és a társait, hogy bátran hirdette az evangéliumot a halálos fenyegetettség közepette is, továbbá rokonszenvesen megértő volt velük a csoportbeszélgetések során. A Jézussal töltött idő bensőséges hangulata nagyban hozzájárult ahhoz, hogy Keresztelő János volt apostolai Jézus teljes értékű apostolaivá váltak.)

6) Vajon miért mutatják be a szerzők olyan részletesen a sátoros ünnepi hangulatot és annak szertartásait (162:4)? Vö. 164:6.3.

(Hogy mi ne váljunk a szertartások rabjává, s közben jobban megérthessük azt a tartalmat, amit az Isten az ő embergyermekeinek a szertartásos formák és szabályok helyett kínál.)

* * *

"Ha valaki valóban vágyik az Atyám akaratának megcselekedésére, akkor bizonnyal tudni fogja, hogy a tanításom az Istené vagy pedig a magam dolgában szólok. Aki a maga dolgában szól, az a saját dicsőségét keresi, de amikor az Atya szavait mondom, akkor ezzel én annak dicsőségét keresem, aki engem küldött.” (162:2.1)

Aki a maga dolgában szól, az a saját dicsőségét keresi. Milyen nagyszerű megközelítés, ami mellőz minden bántalmat, arra vonatkozóan, hogy valaki a dicsőséget keresi, azt a dicsőséget, ami becsvágyban, hatalomban, önteltségben, egoizmusban, haszonszerzésben, tekintélyben és társaiban teljesedik ki.

Az Atya szavai és tanítása soha nem lesz az én dicsőségem, hiszen nem tőlem származik. A vágyam nem az, hogy dicsőségben pompázzak az emberek előtt, hanem hogy olyan legyek, mint

ő maga. Számomra is öröm, ha mások is meglátják és felismerik az Atya szépségét, igazságát és jóságát, s mindezt a mindennapi életben tapasztalás útján meg is élhetik. Ez a felismerés vezet el az Atya dicsőségéhez.

A tapasztalás tettek eredménye, melyet jól kell végezni és nem is könnyű. Ezzel ellentétben a dicsőséget kereső személy nem éppen nevezhető a tettek emberének. Kevés erőfeszítés árán is elérhető a becsvágy, önteltségünk megnyilvánulása széles skálán mozoghat, tekintélyelvű gondolkodással egoizmussal fűszerezve.
Tulajdonképpen, amikor megcselekedjük az Atya akaratát, önkéntelenül is az ő dicsőségét hírdetjük.

" A gyenge elmerül a megoldások keresésében, míg az erős cselekszik. Az élet is csak olyan, mint a napi munka — végezd jól. A tett a miénk; a következmények Istenéi." (48:7.13.)