Jelenlegi hely

171. Úton Jeruzsálembe

„Aki nagy akar lenni közöttetek, annak előbb a szolgátokká kell válnia. Aki első akar lenni az országban, az hadd segédkezzen nektek.”

A szolgává válás is ugyanolyan segédkezés, mint amire nekünk is törekednünk kell. Talán a tanításhoz tudnám hasonlítani, ahol egyben tanulók és tanítók is vagyunk. A mennyek országában segédkeznek a felemelkedőknek, akiknek szintén megadatik a lehetőség, hogy szolgálhassanak másokat, segédkezzenek az arra rászorulóknak. A mennyország alapköveit, a segédkezés színes tárházát már itt, a halandói létben el kell kezdeni építeni annak, aki Isten nagy családjához szeretne tartozni. Mit is rejt magába az, hogy segédkezni másoknak? Ezt, nekünk nagyszerűen bemutatta Jézus az életében, s a 171.7. szakasza összefoglalja tömören azokat az ismérveket, melyeket fel tudunk használni kiindulásai alapként a mindennapi életünkben. Mégis, valahogy Jézus más volt, hiszen napi szinten mi is képesek vagyunk a segédkezésre, türelmet és a megértést is alkalmazzuk, a szeretet különböző formáit gyakoroljuk. Akkor miben olyan különleges Jézus hozzáállása az emberekhez?
Elsősorban a szellemi beállítottsága, szellemi értékrendje alapján, ami nem más, mint az Isten atyasága és az emberek közötti testvériség eszményképe. Másodsorban, ami közvetlenül az előzőekre épül, az, hogy Jézus minden embert képes volt szeretni. A minden ember felé irányuló szeretetet, segédkezést nem tudjuk véghezvinni az emberek közötti testvériség eszményképe nélkül.
Ezt az eszményképet pedig csak az Isten atyasága révén tehetjük magunkévá.

Jézus már az első benyomás által is vonzó volt, olyan személy, akire akaratlanul is felfigyel az ember. A személyes megnyilvánulása és az a mód, ahogy az emberekhez közeledett, bámulatos.
„Jézus jókedvet szerzett mindenütt, amerre csak járt. Bővelkedett kedvességben és igazságban. A társai nem győzték csodálni a száját elhagyó kedves szavakat.”

Kedvességünk a mosolygással kezdődik, amely ha párosul kedves szavakkal, az eredmény a jókedvig vezet. A szavaknak is nagy jelentősége van, hiszen olvashatjuk: „A könyörülete ugyan határtalan volt, a rokonszenve azonban gyakorlatias, személyes és építő jellegű. A szenvedés jelenlétében megnyilvánuló kedvessége sohasem szült közönyt, és képes volt a szükséget szenvedő lelkek számára segédkezni úgy, hogy közben nem nőtt bennük az önsajnálat.”
Kitűnik, hogy Jézus nem általánosított. A segédkezése személyre szabottan működött, mert tudta, hogy az emberek eltérnek egymástól a fejlődési szintjük által, s minden egyes emberhez az elért fejlődési szakaszhoz mérten szólt. Tette ezt úgy, hogy „közben nem nőtt bennük az önsajnálat.” Tudjuk, hogy Jézus soha nem alapozott a rosszra, csak és kizáróan a jót vette figyelembe. Azzal, hogy kiemeljük a jót, önértékelést, önbecsülést adunk a másik embernek, ezzel szemben az önsajnálat semmilyen szinten nem gyarapít, nem visz előre, ráadásul még több rossz származik belőle, melynek a legsúlyosabb formája az, amikor különbségeket keresünk egymásban, s ez által felmagasztaljuk magunkat.

„Sohasem folyamodott a társai lelkében való fürkész vizsgálódáshoz. Ahogy vigaszt nyújtott a kiéhezett elméknek és segédkezett a szomjas lelkek számára, az ő irgalmának befogadói nem is annyira azt érezték, mintha gyónnának *neki*, hanem inkább hogy társalognak *vele*.”
Jézus tehát azt éreztette az emberekkel, hogy egyenrangúak egymással, nincs különbség közöttük. Magát a különbséget csupán az adja, hogy Jézus ismerteti ezt fel az emberekkel minden rávezetés, felvilágosítás, kényszer nélkül, így magát a felismerést és a vele járó megélt örömöt igazán magukénak tudhatták az emberek. A megélt jót pedig mennyivel könnyebb megtölteni szellemi igazsággal, az emberek közötti testvériséggel!

171:7. „Ahogy Jézus arra ment” nagyszerű összefoglaló, mégsem tekintem elemző munkának, inkább gyakorlati útmutatónak. A gyakorlatiasságot az kölcsönzi, hogy a nap végén, mikor a napi kötelezettségemnek eleget tettem megkérdezem magamtól, minden tőlem telhetőt megtettem? Lehettem volna az adott pillanatban kedvesebb, megértőbb, türelmesebb, szeretetre méltóbb? Vajon Jézus mit tett volna a helyemben? Tudom, hogy mennyi mindent nem tettem meg, tudom, hogy a tökéletesség nem eredetünk, hanem célunk, de ez a belátás nem lehet elég addig, amíg az a vágy hajtja az embert, hogy olyan legyen mint a Mennyei Atyánk és hogy megcselekedjük az Ő akaratát.

„És a Mester minden korbeli követői jól teszik, ha megtanulnak úgy segédkezni, ahogy »arra járnak« – hogy önzetlen jót cselekedjenek, ahogy a napi kötelességeiknek eleget tesznek.”

* * *

171. írás / 1. hozzászólás

1) 171:0.6 „Aki első akar lenni az országban, az hadd segédkezzen nektek. Kijelentem nektek, hogy az Ember Fia nem azért jött, hogy szolgáljanak neki, hanem hogy ő szolgáljon;”

(Jézus elsősorban nem úgy szolgált és segédkezett az emberek számára, hogy beállt hozzájuk segédmunkásnak a házaik építésénél vagy napszámosnak a földjeik megműveléséhez. Fő feladatának az általa hozott jó hírek elmondását és az isteni értékrend bemutatását, felkínálását tartotta. Ezt kérte az apostolaitól is. Ez persze nem jelenti azt, hogy Jézus tanítványai nem barátkozhatnak közösen végzett fizikai munka által is az Isten többi gyermekével.
Jézus azért élt az emberek között, hogy az emberek megtanuljanak az Istennel élni.)

2) 171:1.6 „Filadelfiából indulva a mennyország Abner-féle változatának hitterjesztői egészen a kései időkig jelen voltak egész Mezopotámiában és Arábiában, amikor is a jézusi tanok e megalkuvást nem ismerő küldötteit legázolta az iszlám hirtelen jött áradata.”

(Érdemes megjegyezni, hogy Filadelfiában egész jó csapat gyűlt össze Jézus korábbi életszakaszából. Abner mellett jelen volt Lázár, Mártával és Máriával, továbbá ott volt velük Zebedeus Jakab a feleségével, aki nem volt más, mint Jézus legkisebb húga Ruth.)

3) 171:2.2 „Nektek, akik ettől kezdve követni akartok, hajlandóknak kell lennetek megfizetni annak árát, hogy magatokat őszintén az Atyám akarata megcselekedésének szentelitek. Ha a tanítványaim akartok lenni, akkor hajlandóknak kell lennetek elhagyni apátokat, anyátokat, feleségeteket, gyermekeiteket, fivéreiteket és nővéreiteket.”

(Ezt Jézus a tanítványainak is mondta, nem csak az apostolainak. Szerintem való értelme pedig ez: az Atya akaratának keresése és tétele Jézus minden követőjének legfőbb ügye kell, hogy legyen. A családtagok „elhagyása” pedig két dolgot jelent.

a) Isten akarata megelőzi a családtagjaim akaratát. Nem a családtagjaim érdekét, hanem az akaratát. Vagyis a hittől átjárt, Istent ismerő és a vezetését igénylő józan eszemmel döntöm el azt, hogy adott helyzetben mi a családtagjaim érdeke. Tehát nem a családtagjaim döntik el, hogy mit kell megtennem velük kapcsolatban, hanem én. Én pedig azt szeretném velük kapcsolatban megtenni, amit az Atya is jónak lát az érdekükben. Az Atya nem akarja megkevesbíteni a családtagjaimat sem. Nekik is a legjobbat akarja.

b) Ha családtagjaimnak nem tetszik az, hogy én az Atyát akarom képviselni a velük kapcsolatos magatartásomban és az Isten bölcs szeretetét önzésből szívtelenségnek mondják, továbbá türelemmel és értelmes szeretettel sem tudom velük megértetni azt, hogy az én mércém szerint mi szolgálja a boldogságukat, akkor, ha elküldenek vagy ők elhagynak, ezt tudomásul kell vennem.
Vagyis Isten gyermekeként én nem hagyhatok el senkit, de tudomásul kell vennem azt, ha engem és az Istent valamelyik családtagom elhagyja.

Persze, a gyakorlat nem ennyire sarkos. Jézus is, bár távolságot tartott a földi családjától a nyilvános működése alatt, többször is tett kísérletet arra, hogy a feléjük irányuló jó szándékáról biztosítsa őket, és a tettei mozgatórugóit megértesse velük. Ha pedig tényleg az Atya szeretetét képviselem, akkor ez a szeretet nagyon találékony, figyelmes és vonzó tud lenni az örömei és az értékei kívánatossá tétele érdekében.)

4) 171:3.2 „Jézus azt tanácsolta, hogy a hírnökök a Jeruzsálemben készülő dolgoktól teljesen függetlenül folytassák a munkájukat. Abnernek azt is javasolta, hogy engedje meg a női testületnek, legalábbis, ha kérik, hogy elmehessenek Jeruzsálembe a páska-ünnepre.”

(Miért akarhatta Jézus, hogy a nők – amennyiben kérik – jelen lehessenek a páska ünnepen és így tanúi legyenek mindannak, ami Jézussal történni fog?

Jézus nem akarta, hogy a vándorhitszónokok veszélybe kerüljenek az ő elfogatása és egy esetleges kiszabadítási kísérlet során.
Azonban Jézus méltán gondolta azt, hogy ami a férfi tizenkettőnek jár, az a női tizenkettőt is megilleti. Vagyis, hogy ők is tanúi lehetnek a Mesterük utolsó életidőszaka nyilvános történéseinek, a halálának és a feltámadásának.
S tudjuk mi történt. A nők ott voltak Jézus kereszthalálakor. Ők észlelték először Jézus feltámadását. Ők vittek erről hírt az apostoloknak. S női tanítvány volt az első is, akinek Jézus megjelent.
Jó tehát, hogy a női tizenkettő úgy döntött, hogy elmennek a páska ünnepre Jeruzsálembe.

A nőknek is hasznos volt, hogy a Jézussal kapcsolatos történéseket megtapasztalhatták, de még inkább az apostoloknak. Kellett, hogy lássák a nők működését és szerepét a vészterhes időkben, hogy még jobban tudjanak bennük bízni és Jézus mennybemenetelét követően nagyobb kedvvel támogassák őket.)

5) 171:4.2 „Jézus tudott a kardokról és arról, hogy mely apostolai fogadták el és viselték e fegyvereket, de sohasem tudatta velük, hogy tudomása van ezekről a dolgokról.”

(Jézus tisztelte a követői szabad akaratát. Ő mindig az általa kínált nagyobb jó vonzó voltában bízott. A szeretet ereje a jóságában van. Ugyanis az isteni szeretetben levő igazság és az isteni igazságban levő szeretet vonzerővel bír az ember számára.

Jézusnak és az Atyának az ember szabad akaratát tisztelő hozzáállása más esetekben is megmutatkozott. Például Jézus tudott Júdás készülő árulásáról, de erről nem beszélt sem Júdásnak, sem pedig a többi apostolnak. Vagy pl. hagyta, hogy az apostolai a saját felfogásukban hirdessék a tőle tanultakat.)

6) 171:4.7 „Meglátod, házad kiürül! Sokszor akarsz majd látni engem, de nem fogsz. Ekkor keresni fogsz engem, de nem találsz meg.”

(Ez Jézus jövendölése a zsidó vallással kapcsolatban. A zsidók megkapták ugyan a kinyilatkoztatásukat az Isten Országáról, de a vallási vezetőik mégis inkább a hagyományaikhoz és a saját elképzeléseikhez ragaszkodtak, ragaszkodnak.
Jézus közel kétezer évvel ezelőtt kimondta: nem lesz másik Messiás. – S tényleg nem lett.
A zsidóknak, a keresztényeknek és mindenki másnak is meg kellene elégednie az Isten Fia útmutatásaival.)

7) 171:4.9 „Jézust e hívek Messiásként fogadták el, és a zsidók csak keveset vagy semennyit sem tudtak egy szenvedő Messiásról. Nem értették meg, hogy Jézus a halála révén sok olyan dolgot akar véghezvinni, melyet az életével nem tudott elérni.”

(Mely dolgok lehettek azok, melyeket a hívek még nem, vagy csak nehezen fogtak fel, de Jézus a halála révén hozzásegítette őket?

a) Jézus a halála, a feltámadása és az ezt követő mennybemenetele által tudatosította a követőiben, hogy a nyilvános színre lépése utáni élete elsősorban minta, mely szerint a követőinek élni érdemes.
Ezzel szemben a követői azt hitték, hogy Jézus a munkálkodása által fogja megvalósítani és fenntartani az Isten külső hatalommal eljövő evilági országát.

b) Jézus a halála, a feltámadása és az ezt követő mennybemenetele által tudatosította a követőiben, hogy nekik is az a feladatuk, hogy az Isten Atyaságára és az emberek testvériségére vonatkozó jó híreket minél több emberrel megismertessék nemzetre, vallásra, korra, fajra és nemre való tekintet nélkül.
Ezzel szemben Jézus követői közül sokan azt gondolták, hogy az evangélium hirdetését elsősorban a zsidók között kell végezni, hogy Jézust Messiásként, a zsidók Istentől való királyaként elfogadtassák.

c) Jézus a halála, a feltámadása és az ezt követő mennybemenetele révén tudatosította a követőiben, hogy nekik is meg kell találniuk az Atya bennük élő Szellemének vezetését, amennyiben életüket az isteni akarat megcselekedésének szentelik.
Ezzel szemben a követői Jézus földi élete során leginkább az Isten kívülről jövő vezetését várták, tapasztalták. Megszokták, hogy Jézus vezeti őket. Jézus eltávozásával rá lettek kényszerülve, hogy arra az atyai vezetésre építsenek, amelyet a Mesterük is igénybe vett.

d) Jézus a feltámadása révén akarta tudatosítani a követőiben, hogy nincs okuk félni a haláltól. Jézus a megjelenései által személyesen igazolta a hívei előtt, hogy nem csak isteni hatalma van a halál felett, de mindaz, amit ő tanított és ígért – igaz. Vagyis Jézust minden ember félelem nélkül, örömmel és bátran követheti.)

8) 171:5.3 Erre azt mondta a vak férfi, „Szeretném visszakapni a látásomat.” És amikor Jézus meghallotta e kérést és látta az ő hitét, azt mondta: „Visszanyered a látásodat; menj utadra; a hited meggyógyított.”

(Mire vonatkozhatott Bartimeus hite? Szerintem három dologra:
a) Arra, hogy Jézus isteni felhatalmazással cselekszik.
b) Arra, hogy Jézus képes az elvesztett látását visszaadni.
c) Elhitte továbbá azon jó dolgokat, melyeket Jézusról és a tanításával kapcsolatban hallott.)

9) A talentumokról és a minákról szóló példabeszédek szerintem való jelentése.

A talentumokról szóló példabeszéd
- minden tanítványnak szól,
- Jézus megmagyarázta az értelmét,
- mindenki a képességei szerint kapja, ismeri fel, ezért lehet a kapott talentum öt vagy egy,
- a talentum jelentése: isteni igazság,
- a kapott talentumokat, vagyis a képességeink alapján felismert és meglátott igazságkincseket gyümölcsözővé kell tennünk a magunk számára és a társaink javára önzetlen szolgálat által,
- mindenkinek számot kell adnia arról, hogy mit kezdett az általa felismert, Istentől való igazsággal.

A minákról szóló példabeszéd
- az apostolokhoz szól,
- Jézus nem magyarázta meg,
- minden különleges intéző egy minát kap,
- a mina jelentése: a hívek földi szolgálata,
- az intéző-vezető feladata a hívek közösségének szellemi táplálása és gyarapítása,
- minden vezetőnek utóbb számot kell adnia az Istenhez való hűségben végzett munkájáról.

Továbbá idemásolok egy hasznos közlést, az időtényező értékéről:

28:6.9 3. Az Idő Jelentősége. Az idő az egyetlen egyetemes dolog, amellyel az összes sajátakaratú teremtmény felruháztatott; ez az az „egyetlen talentum”, melyet minden lényre rábíztak. Nektek mindannyiotoknak van elég időtök, melyben biztosítható a továbbélésetek; és az idő csak akkor pazarolódik el végzetesen, amikor nem figyeltek rá, amikor nem használjátok ki úgy, hogy az biztosítsa a lelketek továbbélését. Ha valaki nem tudja a lehető legteljesebb mértékig kihasználni az idejét, akkor az még nem jár végzetes következménnyel a számára; ez pusztán csak késlelteti az idő zarándokát a felemelkedés útján. Ha a továbbélést elnyeri, akkor az összes többi veszteség behozható.

10) Kedvenc idézeteim a 171. írásból:
a) 171:7.1 Könnyedséget gyakorolhat az ember, azonban a kellem a szeretet által átjárt lélekből sugárzó barátságosság zamata.

b) 171:7.2 A jóság csakis akkor bír általános vonzerővel, amikor irgalmas.

c) 171:7.4 Jézus azért tudott olyan sokat segíteni az embereknek, mert oly őszintén szerette őket.

d) 171:7.5 Jézus sohasem sietett. Volt ideje vigaszt nyújtani az embertársainak, „ahogy arra ment”… Azért voltak iránta feltétlen bizalommal, mert látták, hogy milyen nagy a hite őbennük.

e) 171:7.6 Mély önbizalmat és nagy bátorságot szabadított fel mindazokban, akik a társaságát élvezhették.

f) 171:7.9 A Mester földi segédkezésében nagyon kevés szakavatottan, jól tervezetten, illetőleg előre megfontoltan véghezvitt dolog volt.

11) Hogyan lehetek minden nappal egyre boldogabb?
Csakis úgy, ha minden napom boldogabb, mint az előző volt. De lehetséges-e egyáltalán ilyesmi? S mitől függ ez, a körülményeimtől vagy tőlem, esetleg mindkettőtől?

Elsőként érdemes azt megnéznem, hogy mire alapozhatom azon igényemet, hogy minden új nap egyben az addigi legboldogabb napom is legyen.
A tapasztalataim azt mutatják, hogy egy napom nem csak úgy, magától válik jóvá. Mivel az én napomról van szó és számomra kell jóvá válnia, ezért nagy szerepem van az adott napom jóvá, sőt, az addigi legjobbá való alakításában. Ebből következően abban is nagy szerepem van, ha az adott napomat rosszul élem meg.

Mitől lehet tehát az éppen soron következő napom az addigi életem legboldogabb napja? Ennek négy, egymással összefüggő dolog az alapja.

a) Hitből és tapasztalatból fakadó bizonyosság az örök fejlődésben, abban, hogy az isteni igazságból, jóságból és szépségből egyre többet birtokolhatok.

b) Tény, hogy eddigi életemben mindig „ma” tudom a legtöbbet arról, hogyan lehetek boldog. Tegnap szükségszerűen még kevesebbet tudhattam erről.

c) Tény, hogy minden földi nappal közelebb vagyok a szellemi hazámhoz, az égi testvéreimmel való találkozáshoz, mely szükségszerűen örömmel tölt el.

d) Tény, hogy ma, vagyis mindig csak most tehetek annak érdekében, hogy magamat boldognak élhessem meg.

Mit tehetek hát a fentiek tudatában? Elkezdhetek hangsúlyt tenni azokra a dolgokra, amelyek a boldogságtudatom szempontjából számítanak. Vagyis:
- Észreveszem magam körül, ami igaz, jó, szép és hálát adok értük.
(A hálaadás által megszólítom a bennem élő Atyarészt, mellyel elismerem azt, akit ő bennem képvisel. A szívből jövő, őszinte hálaadás nem maradhat visszajelzés nélkül. A visszajelzés pedig bizonyosan megnyilvánul az öröm, a béke és az elégedettség érzésében.)

- Elkezdek igaz, jó és szép dolgokat tenni és hálát adni a mennyei Atyának azért, hogy megtehetem azokat.
(Bármikor tehetek jót és érezhetem ennek gazdagító hatását.)

- Tudatosítom magamban azokat a dolgokat, melyeket eddig elértem.
(Hogy Isten gyermeke vagyok, hogy hiszek az Isten Atyaságában és a gyermekei szellemi testvériségében. Hogy újra és újra megtapasztalhatom, hogy minden a javamra dolgozik össze, ha Istent szeretőként élek…)

Persze, a kapkodás vagy a szenvedés engem sem tesz boldoggá, mint ahogy mások tragédiája sem. De Isten gyermekeként ezek is könnyebben kezelhetők. Mert a halál az Istent szerető számára nem elmúlás, hanem belépés az Isten örömébe. Értelemmel és előrelátással pedig a szenvedések hatása csökkenthető, jó részük kikerülhető. Csakúgy, mint a kapkodás feszültsége is.
A tapasztalat azt mutatja, hogy a napjaim többségében a nehézségeim oka nem annyira fizikai, mint inkább lelki jellegű, ennek következtében e nehézségeket a látásmódom által felnagyíthatom vagy kisebbíthetem.

Újra és újra tapasztalom, hogy a világról alkotott képem elsősorban nem a világtól függ, hanem az én látásmódomtól. Például szomorúság esetén a vigasztaló felismerés is a belső világomban eredményez változást, nem a külvilágban. Értelmileg, érzelmileg és akaratilag elsősorban magamat érzékelem, nem a világot.
A külső világ mindig olyan számomra, amilyennek látni tudom. S a mennyei Atyát ismerve a világot szépnek, lehetőségekkel telinek látom.

* * *

171. írás / 2. hozzászólás

1) Miért kell még a tanítványoknak is készen állniuk arra, hogy mindent feláldozzanak (171:2)?

(Jézus az elfogása és a követői üldöztetésének megkezdése előtt mondta azt, hogy annak, aki hű akar maradni hozzá és az ország eszményéhez, készen kell állnia arra is, hogy
a) az üldöztetések miatt el kell hagynia a családját,
b) a hite és az üldöztetések miatt a családja elhatárolódik tőle,
c) Jézus követése miatt megölik.)

2) Mi volt a jerikói vak ember és Zákeus hozzáállásában az, ami kiváltotta Jézusban ezt a nagylelkű választ?

(Jézus azért gyógyíthatta meg a jerikói vak Bartimeust, mert látta annak hitét és kitartását. Zákeushoz pedig azért térhetett be, mert látta Zákeus őszinte vágyát, amely arra irányult, hogy Isten és a honfitársai őt elfogadják. Jézus aludhatott volna máshol is, de felhasználta annak kínálkozó lehetőségét, hogy Zákeust nagylelkűségre ösztönözheti.)

3) A) Tanulmányozd át a hetedik szakaszt („Ahogy Jézus arra ment”) és gyűjtsd össze az abból levonható tanulságokat.

(171:7.2 A jóság csakis akkor bír általános vonzerővel, amikor irgalmas. A jóság csak akkor eredményes, amikor vonzó.)

B) Milyen kegyelem-felfogást találsz benne?

(A jóság akkor vonzó, ha kegyelmes, vagyis ha megbocsátó, el- és befogadó, a jóban fejlődési lehetőségeket felkínáló.)

C) Mi a „lelkekben való fürkész vizsgálódás” (171:7.5)?

(Bár Jézus gyakran beszélt az emberi társaival Istenről és a hozzá vezető útról, de nem vette igénybe a saját isteni képességeit annak érdekében, hogy olyan titkokat tudjon meg róluk és velük kapcsolatban, amit ők maguktól nem akartak vele megosztani.)

D) Miért nem tartja kézben, felügyeli vagy követi nyomon Jézus az általa tanított dolgok hasznosulását?

(Mert a tanítását meghalló vagy azt elutasító emberi akarat szabad.)

E) Milyen tanulságokat vonhatunk le a bevett, előre megtervezett és kigondolt tanítási technikák alkalmazását illetően?

(A tanítás akkor jó, ha életszerű, s akkor életszerű, ha az adott helyzetet alapul véve alkalmazzák azt.)

4) Milyen következtetések vonhatók le a minákról (pénzérmékről) szóló példázat Nátániel-féle értelmezéséből?

(- Jézus bízik abban, hogy az apostolai hűségesek maradnak hozzá azt követően is, hogy hústestben már nem lesz velük.
- A hűség jutalma az, hogy a hűek még többet birtokolhatnak az isteni képességekből, lehetőségekből és felelősségekből.
- Jézus mindenkit mindig igazságos mértékben jutalmaz meg.
- Jézus nem jutalmazza, de nem is bünteti meg azt, aki nem értette meg őt és nem volt hű hozzá az evangélium hirdetése által.)

Mondj példát a hűségre, a lehetőségre, a rátermettségre és a jutalomra.

(Hűség: Abner hű maradt a Jézus szerinti tanítások hirdetéséhez.
Lehetőség: Zebedus Dávid lehetőséget látott abban, hogy Jézus munkáját a hírvivői szolgálat megszervezésével segítse.
Rátermettség: Péternek jó képessége volt a szónoklásra, kamatoztatta is az Ország érdekében.
Jutalom: Erősödő bizonyosság abban, hogy csak az Atya akaratához hűnek maradva lehetek boldog.)

5) Lelki-szellemi fejlődésem egyes felismerései.

A 171. írásban Jézus számvetésre szólítja fel a követőit, melynek lényege az, hogy döntsék el, képesek-e akár az életük feláldozásával is képviselni őt. Ez adta az ötletet, hogy én is számvetést készítsek, végig gondolva az eddigi lelki-szellemi utam szempontjából fontos tapasztalatokat. Mert azt mostanra felismertem, hogy az ember legnagyobb értéke az Istent megismerő, feléje törekvő lelke. Csak a lélek a túlélő, az ember értékeit tovább vivő, ezért úgy érdemes mindent tenni, hogy a lelkünk gazdagodhasson. Többes számot használok, mert a leírtakat mindenki esetében igaznak tartom.

A hústestben élve a túlélő lélek és annak értékessége nehezen hihető igazság. Ettől függetlenül egyértelműnek látszik, hogy aki elfogadja az Isten Atyaságát és az emberek testvériségét, lehetőséget kap arra, hogy a túlélésre és a boldogságra való képességét, vagyis a lelkét nemtől, kortól és vagyontól függetlenül gazdagítsa. Mert az Atyával kapcsolatot tartani és másokat szeretni nemtől, kortól és vagyontól függetlenül is lehet.
Persze, ezeket a gyermek és ifjú koromban még nem tudtam.

- Szerencsésnek mondhatom magam, mert jó apa képet tapasztalva, szülők által nyújtott családi biztonságban növekedhettem.

- Az általános iskola időszaka az emberekhez való alkalmazkodás tanulása volt.

- A középfokú tanulmányok idejének fontos tapasztalata volt, hogy eredményesen foglalkozhattam azzal, ami érdekelt, és megtapasztaltam, hogy milyen nehéz befogadnom azt, ami nem érdekel. Ez utóbbiak közé tartoztak az idegen nyelvek, a matek, a kémia és a fizika mély tartalmai.

- A középiskola alatt elkezdett úszás az egyéni szabadságélmény teljesebb megtapasztalásához segített hozzá.

- A felsőfokú tanulmányok időszaka felemásra sikeredett, mivel olyan pályára kényszerültem, ami nem érdekelt. Keresni kezdtem, hogy a szüleim által is képviselt elvárások, valamint az akkor általános emberi értékrend tényleg az egyedüli-e.

- Az új látásmódok és értékrendek keresése azt követően is folytatódott, hogy dolgozni kezdtem. Komolyan kezdett érdekelni, hogyha van, akkor milyen a mindenekfelett álló értékrend. Ekkor került hozzám közel a művészet és annak látásmódjai, valamint a spirituális látásmód és gondolkodás.
Hogy milyen Isten és mit kínál az embereknek, három forrásból kezdtem megismerni. Mindhárom forrás a sugalmazás-kinyilatkoztatás útjain jutott el az emberekhez. Ezek a velük való találkozás sorrendjében: az evangéliumi spiritizmus tanításai, a Hang könyvek tanítása, és az Urantia Írások. Ezek az életemben egymásra épülő, fokozatosan tisztuló tanításokat tartalmaztak. Bizony, ki kell mondanom, hogy az evangéliumi spiritizmus tanításaiból csak kevés mondható olyannak, amely eléri a jézusi mércét. Mai szemmel nézve sok téves tanítást is felfedezek bennük. Ilyenek például a reinkarnáció és az összetartozó férfi-női duálszellemek tanítása.

- A házasság pedig folyamatosan a türelemre és a megbocsátásra tanít. A lelki-szellemi szabadság fontosságára.