Jelenlegi hely

172. Bevonulás Jeruzsálembe

 

„fenségesen nyugodt volt; a barátai sohasem látták még higgadtabbnak és szeretetre méltóbbnak; még az apostolok is elképedtek, hogy mennyire nem törődött azzal, hogy a Szanhedrin felszólította az egész zsidóságot, hogy szolgáltassák ki őt nekik.” 172:0.3.

„Jézus rendkívül jókedvűen viselkedett és az asztal elfoglalásának időpontjáig a gyerekekkel játszott.” 172:1.4.

„Jézus minden követője érzékelte valamennyire a közelgő válságot, de a Mester szokatlan jókedve és kivételesen jó hangulata akadályozta őket abban, hogy annak komolyságát teljesen felmérhessék.” 172:2.5.

„Jézus jókedvű volt és vidám…” 172:3.

Tudjuk, hogy mi fog történni Jeruzsálemben, mégis hogyan értelmezhető Jézus viselkedésmintája? Nem is konkrétan a viselkedést elemezném, hanem inkább az idáig vezető utat, ami megvilágítja, felemelővé teszi azt a helyzetmegoldást, melyet Jézus alkalmazott az előtte és az apostolok előtt álló megpróbáltatások kezelésére, mintául. Természetesen ez a minta minden ember előtt ott áll, ami követhető értékként részese lehet az életének.

Párhuzamot vonva, következők a meglátásaim. Jézus feladattal jött hozzánk, tömören, képviselni és bemutatni a legmagasabb rendű értékrendet, a Mennyei Atyát. Nekünk is van feladatunk. Mivel eltérőek az életkörülmények a feladatot személyre szabottan kell felismernünk. Amikor felismerhetővé válik a feladat, akkor az a leghelyesebb, ha látókörünket szélesítjük, mind szellemileg, lelkileg és fizikailag arra törekszünk, hogy a feladatunkat a lehető legtökéletesebben lássuk el. Ezt tette Jézus is, több ízben is. Korán családfővé vált, keményen dolgozott, és amikor beutazta a fél világot, olvasott és tanult. A feladata tökéletes ellátásához az kellet, hogy megismerje a népek, nemzetek kultúráját, szélesítette az emberekkel kapcsolatos tapasztalatait, az olvasás és tanulás által pedig folyamatosan fejlődött szellemileg. A feladata teljesítése érdekében Jézus mindent alaposan megfontolt, átgondolt. Nem esett a feltételezés hibájába, nem volt a körülmények szomorú áldozata, és nem voltak véletlen események, melyek sutba döntötték volna a célja elérését. Emlékezhetünk mennyit vívódott a Hermon hegyen, vagy arra, hogy hogyan is készült fel a Messiásról szóló idea lerombolására. Aktuális példa erre maga a bevonulás Jeruzsálembe is, az írás 172:3.2 - 172:3.5-ig terjedő szakasza.

Mi is, ahogy Jézus tette, alapos körültekintéssel, jól átgondolt döntésekkel tudjuk csak ellátni a feladatunkat, nem hagyván teret az egyéb külsőségeknek. S bizony meg kell tennünk a szükséges lépéseket, nem pedig várni a sült galambra. Viszont Jézus még a külsőségeket is ismerte, és nem csodálkozott mikor szembesült vele, most akkor mi lesz alapon. Ismerte az embereket, a szokásaikat, mindenkit egyénként és ha megkívánta az alkalom, egyként kezelte. Ferenc, elemző munkássága által rávilágított a Jézusi szeretet nyitjára, melyben nem érzelmi szeretetre kell gondolnunk, hanem a megismerésen alapuló jó szándékon, segítőkészségen, türelmen és megértésen nyugvó lelki és szellemi indíttatásra. Maga a szeretet és annak megnyilvánulása a mozgatórugója munkásságának. Nem is cselekedhetett másként, mint hogy jókedvű, vidám és nyugodt volt. Azért nem, mert amit képviselt az maga a szeretet. Isten-szeretet. Emlékezhetünk, hogy ezt a magatartásmintát már korábban is alkalmazta, amikor a családjának voltak nehézségei.

„Mária anyám, a szomorkodás nem segít rajtunk; mi mind megtesszük a tőlünk telhetőt, és az anyai mosoly talán még ösztönzést is adhat nekünk, hogy jobban tehessük a dolgunkat.” 127:3.14.

Vajon mi történhetett volna, ha Jézus a bevonulás előtt nem így cselekszik?

- nem lehetne elmondani, hogy minden tőle telhetőt megtett, hiszen a sajnálkozással, önsajnálattal elvesztett volna azt a szeretet hajtóerőt, amit másoknak kínált fel a Mennyei Atya által
- semmilyen ösztönző erővel nem szolgált volna sem a hívőknek, sem az apostoloknak a feadatuk ellátására vonatkozóan
- ha már az apostolokat említem, ők vajon mit tettek volna, ha Jézust sajnálkozva, keseregve látják? Pláne annak tükrében, hogy még a jókedv és nyugodság mellett, ami Jézusra jellemző volt, ők kardot hordtak maguknál!
- nem utolsó sorban pedig, maga a hit, mint bizodalom az Atyánkban, és az Atyánk akaratának megcselekedésére irányuló erőfeszítések kerültek volna penge élre, Jézus egész pályafutása visszafelé vezetve értelmetlenné vált volna

Korábban már említésre került olvasókörünkben a Jézus által bemutatott életminta miránk vonatkoztatható három fő ismérve, amely, ha személyenként eltérő is, de maga a minta mindenki számára értéket ad.

1. Feladatunk felismerése és annak a tökéletes ellátása.
2. A szeretet mérhetetlen adományozása mindenki számára.
3. A lehető legtöbbet megtenni a növekedés, gyarapodás érdekében szellemileg és lelkileg is egyaránt.

* * *

172. írás / 1. hozzászólás

1) 172:1.4 „Jézus rendkívül jókedvűen viselkedett és az asztal elfoglalásának időpontjáig a gyerekekkel játszott.”

(A játék a gyerek nyelve és világa. Megfigyeltem, hogy a gyermekek természetes létállapota a játék. Amikor felszabadultak, szinte minden helyzetben képesek játszani és mindenből képesek játékot csinálni, csakhogy felszabadultnak érezzék magukat. Ha mennek, ha esznek, játszanak vagy játszanának, ha engednék őket. A játék a szabadság örömének, valamint a biztonság keresésének illetve megtalálásának állapota. A játék által a gyermek azt éli meg, hogy a dolgok a vágyai szerint történnek, ezért élvezi azt, ami történik. Továbbá minden, amiről azt gondolja, hogy az örömet okozhat neki – kíváncsivá teszi.

A gyermek a játék által dolgozza fel a világból vett tapasztalatait, és a játék segítségével vezeti le azon feszültségeit, melyeket nem tud feldolgozni. A játék segíti a gyermeket abban is, hogy a felnőttek világának félelmetességét megszelídítse, vagy egy időre kikapcsolja azt a maga számára.

Az alábbiakban készítek egy kis áttekintést az Urantia kinyilatkoztatás azon kijelentéseiből, melyeket a gyermekek és a játék szempontjából, valamint Jézus velük kapcsolatos viszonyára tekintettel hasznosnak találtam.

a) 74:6.7 És valóban újdonság számba ment az Urantián látni, amint Ádám és Éva e gyermekei a játékban, vagyis az örömöt szerző és felüdülést adó tevékenységben pusztán kedvtelésből merülnek el. A mai korban élő emberfajták játékossága és humora nagyobbrészt az ádámi törzstől származik. Az ádámfiak mind nagyra értékelték a zenét és a jó humorérzéket.

b) 140:5.19 A gyerekeket könnyedén meg lehet tanítani arra, hogy béketeremtőkként lépjenek fel. Élvezik a csoportos tevékenységeket; szeretnek együtt játszani.

c) 123:4.2 Jézus korában a zsidó gyermekek által megélt játékos élet meglehetősen behatárolt volt; a gyermekek túlságosan is gyakran játszottak a felnőttektől látott komolyabb dolgokat. Sokat játszottak házasságosat és temetésest, olyan szertartásokat utánoztak, melyeket oly gyakran láttak és amelyek oly látványosak voltak. Táncoltak és énekeltek, de kevés olyan szervezett játékot ismertek, mint amilyeneket a későbbi idők gyermekei olyannyira élveznek.

d) 123:4.3 Jézus az egyik szomszéd fiú és később Jakab öccse társaságában szívesen játszott a családi ácsműhely távoli sarkában, ahol nagyon örültek a faforgácsnak és a felvágott faanyagnak. Jézusnak mindig is nehezére esett megértenie ama játékfajták okozta károkat, melyek szombaton tilosak voltak, de sohasem szegült ellene a szülői kívánalmaknak. Olyan képességei voltak a humor és a játék terén, melyeknek a kora és nemzedéke környezetében való érvényesülésére kevés lehetőség adódott…

e) 128:6.11 A gyerekeket mindig szívesen látta a javítóműhelyben. Jézus homokot, faelemeket és köveket hordott a műhely melletti részre, és a gyerkőcök csapatostul jöttek, hogy ott játsszanak. Amikor beleuntak a játékba, a bátrabbak belestek a műhelybe és ha az üzlet vezetője éppen nem volt elfoglalt, bemerészkedtek és azt mondták neki, hogy „Jósua bácsi, gyere ki és mesélj nekünk egy jó kis történetet”. Majd a kezét megfogva odahúzták a kedvenc kövéhez, melyre leülhetett a műhely sarkánál, míg a gyerekek félkörben a földön foglaltak helyet. És mennyire szerettek e kis emberek Jósua bácsival lenni! Megtanultak nevetni, szívből nevetni. Egy-két kisebb gyerkőcnek a szokása volt az is, hogy az ölébe mászott és a térdén foglalt helyet, álmélkodva figyelve az általa előadott érzésteli történeteket. A gyerekek szerették Jézust, és Jézus is szerette a gyerekeket.

f) 138:8.9 …a Mester… Hajlandó volt megszakítani az apostolaival folytatott komoly tanácskozást, hogy barátkozzon a közéjük keveredett gyermekkel.

g) 196:0.11 Jézus földi életében a… hite nem éretlen és együgyű volt, mint egy gyermeké, de sok tekintetben hasonlított a gyermeki elme gyanútlan bizodalmához. Jézus sok szempontból úgy bízott Istenben, ahogy a gyermek bízik a szülőjében. Mélyen bízott a világegyetemben – éppen úgy, ahogy a gyermek bízik a szülői környezetében. Jézus őszinte hite a világegyetem alapvető jóságában nagyon sokban hasonlított arra, ahogy a gyermek bízik a földi környezetének biztonságosságában. Úgy bízott a mennyei Atyában, ahogy a gyermek számít a földi szülőjére, és az ő lángoló hite soha egy pillanatra sem kételkedett a mennyei Atya óvó felügyeletének bizonyosságában… Egy felnőtt ember rendíthetetlen és értelmes bátorságát egyesítette egy hívő gyermek őszinte és bizakodó derűlátásával. Hite a bizakodás olyan magasságaiba emelkedett, amely mentes volt a félelemtől.

h) 158:8.1 Jézus, aki tudta, hogy mi járt aznap a fejükben, Péter egyik kisgyermekét odahívva magához és odaállítva a gyermeket közéjük, így szólt: „Bizony, bizony mondom nektek, hacsak meg nem változtok és nem váltok e gyermekhez hasonlóvá, kevés előrehaladást fogtok mutatni a mennyországban.”

i) 27:7.5 Az istenimádat a paradicsomi létezés legmagasabb szintű öröme; ez a Paradicsom üdítő játéka. A játék a kimerült elmének a földön ugyanaz, mint az istenimádat a tökéletessé lett lelkeknek a Paradicsomon.)

2) 172:1.6 Jézus, aki tudta, hogy mit gondolnak és hallotta, hogy mit mondanak, kezét a mellette térdelő Mária fejére téve, kedves arckifejezést öltve azt mondta: „Hagyjátok őt békén, mindannyian. Miért zaklatjátok emiatt, hisz látjátok, hogy jót cselekedett a szíve szerint?”

(Mária még életében megkente Jézust a halála esetére vásárolt drága balzsammal. Mária és a testvérei tárgyilagosabban tudták megítélni a közelgő fenyegető helyzetet, mint az apostolok. E testvérek gyermekkoruk óta ismerték Jézust és hallgatták a tanítását. Továbbá Jézus helyzetének megítélésében nem befolyásolta őket a vágy, hogy hivatalt töltsenek be a zsidók nagyon várt új királyságában.

Mária szerette Jézust eddig is, de a testvére feltámasztása – ha lehet ezt mondani – végérvényesen megkoronázta e szeretetet a szívében. Mária szeretetből fakadó tettének okát a testvérein és Jézuson kívül nem értette meg más. Hasonlóképp, a mennyei Atya szeretetét sem könnyű megértenie annak, aki nem ismeri, hogy mire hívott el bennünket az Isten és mit kínál számunkra.

Mivel saját akaratunk van, amely viszonylagosan szabad, ezért elmondható, hogy Isten elsősorban lehetőségeket kínál nekünk, ha hiszünk neki és benne.
A lehetőség esetemben azt jelenti, hogy a kínált dolgok saját jogú birtoklásáért nekem is tennem kell.
Melyek tehát azok az adományok, melyeket már most magaménak tudhatok és használhatok, s amelyeket ily módon már most megköszönhetek a mennyei Atyának?
- Azt, hogy élek,
- hogy emberként létezem,
- hogy az Isten szellemi családjához tartozhatok,
- hogy az Atya szelleme bennem él,
- hogy vigyáz rám,
- hogy a nagy szeretet igényemet a mennyei Atyám képes betölteni,
- hogy tapasztalhatom segítő gondolatait,
- hogy részesülhetek az Urantia kinyilatkoztatás ajándékából,
- hogy enyém lehet az Isten értékrendje és magatartásmintája,
- tapasztalhatom az isteni értékrend vállalásával járó békét és örömöt,
- tapasztalhatom a szellemi fejlődés valóságát és
- birtokolhatom azt a meggyőződést, hogy a növekedés az igazságban, jóságban és szépségben örökké tart.)

3) 172:4.1 „A Mester még egy és utolsó esélyt akart adni Jeruzsálem lakosainak, mindegyiküknek, valamint a több tízezernyi páska-ünnepi látogatónak is, hogy meghallgassák az evangéliumot és ha akarják, elfogadják a Béke Fiát.”

(Nem csak az eszményeket kell értékelnünk, hanem ugyanilyen mértékben, szervesen ezen eszményekkel együtt azon személyeket is, akik képviselik vagy képviselhetik ezen eszményeket. Nem fogadhatom el a jóakaratú szeretet eszményét, csak a mennyei Atya személyével együtt, akit Jézus mutatott be számomra és aki bennem is bemutatkozott. S nem fogadhatom el a testvériség eszményét úgy, hogy nem fogadom el az erre mintát adó személyt, a velünk élő Jézust. Az eszmény csak irodalmi szófordulat, ha nincs, aki megélje.
Az eszmények nem létezhetnének személyek közötti viszonyok nélkül. Egyedül nem lehet szeretni, megbocsátani, segíteni és élni sem.

Számomra a tökéletes személy mintáját Jézus képviseli.

Ha csak egyetlen utolsó, ágról szakadt hajótörött létezne a nagy mindenségben, akkor ő lenne a legtökéletesebb akkor is, ha az utolsó üveg rumját kortyolgatva azon gondolkodna, hogy utána felköti magát. Ebben a helyzetben, amíg él, ő lenne a mindenségben a legtökéletesebb személy.

A mennyei Atya nagysága és nemessége éppen abból ered, hogy önmagából saját személyiségű egyéneket hozott létre, tart fenn és segít örökké. Amit az adás e nagyszerű tette által az Atya képvisel, olyan minta számomra, amit hozzá méltóan csak mások szellemi életre segítése által tudok követni.
Szerencsére, Isten gyermekei elmondhatják: „Habemus Patrem!” /Nekünk van Atyánk!/

A szeretet mindig ad, felkínál. Elsősorban szellemi látásmódot kínál, másodsorban pedig élni tanít az egyéni béke és öröm megélése érdekében. Csak a békés és örömteli egyén lehet alkotóan tevékeny a közösség javára.)

4) 172:4.2 „Nézzétek meg jól. Ez a szegény özvegyasszony többet dobott be, mint a többiek, mert ezek a többiek a feleslegükből dobtak be egy keveset ajándékként, de ez a szegény asszony, bár szükséget szenved, odaadott mindent, amije csak volt, még a megélhetését is odaadta.”

(Az ad a legtöbbet Istennek, aki mindent ad. Nyilván az özvegy a zsidó vallási szokásokat követte, mikor pénzt adott az Istennek. De tudjuk, hogy az Isten a szándékot is nézi. Az ember egyedüli kincse a szabad akarata. Minden más dolga az Istennek is van. Ezért a legtöbb, amit a mennyei Atyának adhatok az, ha értelmi belátást követően szabadon az ő akaratát választom.
Az Atya akarata nem önkény. Az Atya akarata értünk, a gyermekeivel alkotott családjáért van. S mivel e család tagja vagyok, így az Atya akarata értem is van.

Helyesen ismerni az Istent és hűségesnek lenni hozzá – ez az, amiről tudom, hogy mindent képes helyre igazítani az életemben.)

5) 172:5.2 „…Andrást az kötötte le, hogy figyelte a társait, mert attól félt, hogy az izgalomból fakadó érzéseik félrevezetik őket…”.

(A virágvasárnapi bevonulás napja végén az apostolok teljesen zavarodottak voltak arra nézve, hogy mi tesz a továbbiakban Jézus. Valójában az érdekelte őket, hogy mikor és mennyi valósul meg az elvárásaikból. Azért váltak aggódóvá, mert nem saját magukkal szemben volt elvárásuk, akit ugye képesek lettek volna irányítani, hanem Jézussal szemben voltak elvárásaik, akit persze nem tudtak irányítani.

Andrásban is lehetett volna nagyobb zavar az adott helyzetben, s csak azért nem volt, mert ő olyan feladatot adott magának, ami lekötötte a figyelmét és az energiáját.

Ma már tudom, hogy Isten nem arra való, hogy megoldja az életem problémáit, hanem arra, hogy segítsen az életemet szellemi módon élnem. A szellemi mód szélesebb látókört, mélyebb megértést jelent, következményében pedig az isteni cél, az isteni értékrend és az isteni megoldási módok felvállalását. Nem a csoda az isteni megoldási mód, hanem a derűs, tevékeny szeretet. Ebben az Isten feltétlenül partner számomra.
Mert nem az számít, hogy milyen vagyok – az isteni cél, erkölcs és működésmód nélkül bizonyosan csődtömeg lennék – hanem az számít, hogy milyen akarok lenni.

A legkisebb gyakorlati szeretetnek is nagy értéke van a szeretetlenség világában. Ezért lehet vonzó és értékes a ráfigyelő szeretet a Földön.)

* * *

172. írás / 2. hozzászólás

1) Miért nem avatta be Jézus az apostolokat a jeruzsálemi bevonulás jelképi értelmébe és kivitelezési módjának tervébe?

(Mert akkor azt is el kellett volna mondania újra, mégpedig szájba rágós módon, hogy mi fog történni vele e bevonulás után, és ez nagyon nem tetszett volna a földi királyságról ábrándképeket szövő apostolainak. Jézus az apostolai irányában sem erőszakos. Többször is elmondta nekik, hogy ő kit képvisel és bemutatta, hogy milyen módszerekkel. Az apostolainak kell dönteniük afelől, hogy maguk akarnak fejlődni a Jézus által mutatott úton, vagy azon görcsölnek, hogy miként igazítsák a külvilágot az adott tudatállapotukhoz. Pedig Jézus nagyszerűbbet kínál számukra és nekünk is: alakítsuk a tudatunkat az övéhez és megtapasztalhatjuk azt a nagyszerű világot, amely már létezik.)

2) Miért volt Jézus olyan fenségesen nyugodt, olyan higgadt és szeretetre méltó (172:0.3), szokatlanul jókedvű és kivételesen jó hangulatú (172:2.5)?

(Jézus eddig is szerette az övéit, de most, mivel tudta, hogy hamarosan itt kell hagynia őket testi értelemben, ezért ha lehet, még jobban magához ölelte őket a szavai, a gesztusai – a viselkedése által. Továbbá tudta, hogy a tanítványai is tisztában vannak azzal, hogy Jeruzsálemben Jézus nagyon nem kívánatos személy, mi több, meg akarják ölni, ezért a magatartásával bátorítani akarta őket. Harmadrészt pedig talán annak is örült, hogy hamarosan megkezdheti a felemelkedést az örök égi otthonába.)

3) Vitassátok meg a Jézus nevével kapcsolatos, a 172:1.3 bekezdésben említett jelképi vonatkozásokat a 194:3.11-3.12 bekezdésben foglaltak tükrében. Miért alkalmaznak a szerzők katonai színezetű szóképeket az Urantia könyvben épp ilyen gyakorisággal?

(Kénytelenek ilyen szóképeket alkalmazni, ha meg akarják értetni magukat az emberrel, vagyis a „harcos állat” leszármazottjával. A lényeg úgyis azon a tartalmon van, amely választható annak érdekében, hogy az ember lelkében ne a boldogtalanság görcse, hanem a boldogság szabadsága legyen. A változás érdekében a küzdelem és a harc nem kívül történik, bár annak lehetnek külső megnyilvánulásai. A régi gondolkodásmód, amelyet az újjal le akarok váltani, nem olyan, mint egy használt papírzsebkendő. Nem dobható csak úgy el. A korábbi gondolkodásmódom a sajátom. Rögzült, amellyel korábban szükségszerűen azonosultam. Felismerve, hogy már nem szolgál engem, a célomat és a boldogságomat – le kívánom váltani. De minden új törekvésem során a régi is elő tolakszik – mondván – „ne küzdj ellenem, ne akarj mást, engem már ismersz, eddig is jó voltam neked!”

Itt van szerepe a bátorságnak, az elszántságnak, a hitnek és a vágynak a nagyobb belső szabadság után. A külvilág arculatának megváltoztatása munkát, küzdelmet igényel – a bensőnk megváltoztatása is.
A harc képe az ember tudatában együtt jár a másik legyőzésével és a győzelem dicsőségével. A „másik” itt az a gondolkodásmód, amely ha maradna, rabságban tartana engem. A szellemi küzdelemben is egyre inkább csak egy maradhat, az új, a Jézustól átvett gondolkodás. Mert ebben van számomra a korábbinál nagyobb szabadság, béke és öröm.)

4) Fejtsd ki a 172:3.15 bekezdésben az örömmel és őszinteséggel kapcsolatos közvetett utalás tartalmát.

(Ma még az a helyzet, hogy az ember 30-40 éves korára biológiai értelemben felnő – utána már csak lassan leépül. De az értelmi, érzelmi és szellemi növekedésnek nem kell leállnia.

Az örömöm és az őszinteségem nem választható el az értékeimtől. Ha a lelkem szabadsága, békéje és derűje mindennél fontosabb számomra, akkor olyasmikért fogok lelkesedni és amellett fogok kitartani hűségesen, aki és ami ezt elősegíti.
Azt megfigyeltem, hogy hiába van több fontos dolog az életemben, mindig csak azért teszek, amit éppen a legfontosabbnak értékelek.
Rajongani egy emberért, akitől a boldogságomat várom, borítékolható csalódást fog eredményezni. Istenért rajonghatnék, sőt rajongok is. De nem azért, mert helyettem fog megtenni valamit, hanem azért, mert tudom, hogyha én megteszem azt, amit megtehetek a közös célunk érdekében, akkor Isten által alkalmassá fogok válni arra, hogy egyre inkább a Mennyországhoz tartozónak éljem meg magam.)

5) Miért nem tervezett előre Jézus semmi olyasmit, ami drámai (megindító hatású) lett volna?

(Jézus a jeruzsálemi bevonulásával és a követő események által nem akart újat átadni az embereknek, csak érthetőbbé és még egyértelműbbé kívánta tenni azt, amit a megelőző évek során már elmondott és bemutatott.)

6) Mit tanulhatunk ebből az írásból az érzelmekről?

(Én azt tanultam, hogy lelkesednem csak eszményekért és szellemi célokért érdemes. Ezek mindig visszaigazolják az értéküket és a számomra való hasznosságukat. Az isteni-szellemi eszményekben azért nem lehet csalódni, mert a barátságos mindenség olyan öröklétű személyek működésén alapul, akik ezen eszmények szerint élnek.)

7) Milyen szintjeit ismerhetjük meg az adományozásnak a nagylelkű özveggyel kapcsolatos jézusi megjegyzésből (172:4.2)?

(Az anyagi adományozás szintjei:
- adakozás a feleslegből,
- adakozás a szükségletekből, (a szükséglet kielégítés korlátozása)
- a megélhetésre szánt dolgok odaadása, (ideig való lemondás a szükséglet kielégítésről)
- a hústesti élet feláldozása (végleges lemondás az anyagi szükséglet kielégítésről).

Az emberi akarat Isten akaratához való igazítása már más minőség.
A saját akaratomat azért akarom az Istenéhez igazítani, mert az, kívánatosabb számomra annál, mint amit saját magam számára felelősen ki tudnék találni.)