Jelenlegi hely

173. A hétfői nap Jeruzsálemben

173. írás / 1. hozzászólás

1) 173:1.11 „A templom e megtisztítása… azt is jelzi, hogy Jézus nem nézte jó szemmel, hogy elutasítsák az erő alkalmazását bármely adott emberi csoport többségének védelme érdekében, az igazságtalan kisebbségek elnyomó szokásaival szemben, mely kisebbségek képesek lehetnek felruházni magukat politikai, pénzügyi vagy egyházi hatalommal. Nem szabad megengedni, hogy agyafúrt, gonosz és számító emberek megszervezzék azoknak a kizsákmányolását és elnyomását, akik az eszményekért való lelkesedésük okán nem hajlandók erő igénybevételéhez folyamodni önvédelemből vagy a dicséretre méltó életterveik kivitelezése érdekében.”

(Avagy mit vall Jézus a fizikai erő másokkal szemben történő alkalmazásról? Lehet-e erőszakot alkalmazni személyek ellen vagy csak az érdekeltségeik ellen? S ha bármelyik is tehető, akkor milyen esetben?

Fontos tisztázni, hogy a fent idézett tartalmakat nem Jézus mondta, hanem a kinyilatkoztatók. Amit Jézus mondott és tett, azt kell elsősorban alapul vennem, mivel egy ilyen kényes kérdésben pontosan kell látnom, ha őt akarom követni.

A templom megtisztításakor Jézus nem személyek ellenében alkalmazott erőszakot. Az állatok kihajtásához nem kért segítséget az apostolaitól, sem pedig a jelenlevőktől. S tette ezt úgy, hogy vállalta annak következményét, amit tett. Fontos az is, hogy Jézus nem borogatta fel a pénzváltók asztalait, viszont nem állította le azokat, akik ezt tették. Megjegyzem, János evangéliumának időrendje szerint a templom megtisztítása rögtön a kánai menyegző után következik, és ott Jézus nem csak az állatokat hajtotta ki, hanem mást is tett, „a nyerészkedők pénzét kiöntötte /szétszórta/ és asztalaikat feldöntötte /felforgatta/”. /János 2;14-16./ Véleményem szerint e téren az Urantia közlése és időrendje a hiteles.

Mikor Jézus válaszolt a farizeusok szóbeli támadásaira, akkor sem a személyüket támadta, hanem az általuk képviselt igaztalanságot. Mikor pedig kihajtotta az áldozati állatokat a templomból, szintén nem alkalmazott erőszakot személyek ellen, csak egy törvénytelen magatartás következményét számolta fel. Jézus a karddal őt védeni akaró Pétert is leállította, mert 34:6.11 „A Szellem uralmát sohasem szennyezi erőszak és nem rontja kényszer.”

Van azonban Jézusnak egy példabeszéde, a menyegzői lakomára való meghívásról és arról, hogy mi történik azokkal, akik ezt elutasították. Jézus elmondásában így végződik a példabeszéd: 173:5.2 „És ekkor e megsértett király kirendelte a seregeit és a szövetségeseinek seregeit és arra utasította őket, hogy pusztítsák el ezeket a lázadó gyilkosokat és égessék fel a városaikat.” Hogyan kell ezt érteni? Talán mégis vannak olyan helyzetek, amikor az Isten erőszakot alkalmaz személyekkel szemben?

Véleményem szerint, Jézus itt két történést közöl egy történetben. Az Isten Fia elutasításának történetét összekapcsolja a zsidó vezetők római birodalom elleni lázadásának következményével. Ami, mint tudjuk, véres bosszúval és a zsidók szétszóratásával végződött. S ezt nem Isten, hanem a római császár seregei vitték véghez. Isten nem alkalmaz erőszakot személyek ellen, aki viszont elutasítja a Béke Fiát és kardot ránt, könnyen veszhet el azok fegyvere által, akik még nem követik a Béke Fiát.

Még a nyilvános működése előtt, a személyes segédkezésének időszakában, volt egy eset, amikor 133:1.1 „Jézus a megtámadott fiú segítségére sietett, és amikor kimentette, erősen lefogta a támadót, mialatt a kisebb fiú el tudott menekülni.”

Jézus a tettét és a támadó megbüntetésének elhagyását így magyarázta. 133:1.2 „Az irgalmas segédkezés mindig az egyén dolga, de az igazságos büntetés a társadalmi, kormányzati vagy világegyetemi igazgatási csoportok feladatkörébe tartozik… az irgalom lehet bőséges, de az igazságnak pontosnak kell lennie… nincs két ember, aki egyetértene az igazságosság követelményét kielégítő büntetésben… e világon az ilyen felelősségeket jobb a csoportra bízni vagy a felelősséggyakorlást jobb a csoport választott képviselőire hagyni… A világegyetemben az ítélet azoknál van, akik pontosan ismerik minden rossztett előzményét és annak indíttatásait is.”

Arra felvetésre, hogy mit tenne, ha az ő személyét támadnák meg, Jézus így válaszolt: 133:1.4 „…minden, a személyemet érő támadás esetén eldönteném, hogy a támadó az Isten fia-e – testvérem a húsvér testben – vagy sem, és ha úgy gondolnám, hogy az ilyen teremtmény nem rendelkezik erkölcsi ítélőképességgel és szellemi értelemmel, akkor bizony habozás nélkül a védekezési képességeimet teljes mértékben igénybe véve védeném magam, függetlenül a támadóra irányuló következményektől. De a fiúi besorolású embertársamat nem támadnám így, még önvédelemből sem. Vagyis, nem büntetném meg előre és mérlegelés nélkül azért, mert rám támadt. Minden találékonyságomat latba vetném annak érdekében, hogy megelőzzem a támadást és hogy eltérítsem a támadástól és mérsékeljem annak következményeit, ha a megelőzési beavatkozásom kudarcba fulladna… Én tökéletesen bizonyos vagyok abban, hogy az egész világegyetem barátságos hozzám – e korlátlan hatalmú igazságban való hithez teljes szívvel ragaszkodom minden ezzel ellentétes történéssel szemben.”

Összegezve. Ha Jézust követem,
- erkölcsi ítélőképességgel és szellemi értelemmel rendelkező embertársamat még önvédelemből sem támadom.
- más védelme érdekében korlátozhatom a bántó erőt, pl. erővel visszatarthatom azt, aki kiszolgáltatott helyzetben levő embert bántalmaz. Ennek feltétele az, hogy erősebb legyek annál, akit visszatartok. Ha ugyanis gyengébb lennék, engem is megverne és talán az sem menekülne meg a veréstől, akit menteni szándékozom. Az önfeláldozás akkor nemes dolog, ha az értelmes szeretet diktálja.
- felléphetek erővel egy erkölcstelen tett következménye ellen, lásd: az állatok kihajtása a templom területéről. Bár Jézus ilyen tettet az évek során többször is tehetett volna, nem kereste az ilyen alkalmakat. Most éppen ott járt, és tudva, hogy földi küldetése a vége felé közeledik, megtette azt, amit ott és akkor az igazság képviselése és az emberek érdekében hasznosnak látott.)

2) 173:2.2 „a fiúi elismertség szabadságáról”

(I. Mikor gyermek voltam, apám volt számomra az Isten, de mostanra Isten lett az Atyám.

A mennyei Atyám gyermekeként két dologgal kell barátságban lennem. Az eszményeimmel és az imával. Ugyanis ezek éltetik a hitem. Az eszményeim által ismerem és értem a mennyei Atyát, és ezeket megélve törekszem felé. Az ima által pedig segítséget kapok ahhoz, hogy mindez ne izzadságszagú, hanem örömteli legyen.

Először az eszményekről beszélek, majd pedig az imáról.

Az eszmények az igaz, a jó és a szép kategóriái bennem. Mindaz, amit az emberek jellembeli és kapcsolati értéknek tekintenek, az Isten világában tökéletes módon van meg. A barátság, a hűség, a segítés és a megbocsátás mind ugyanannak a szeretetnek a különböző megnyilvánulásai, arcai.

Mikor Istenben hiszek, mindabban hiszek, amit ő képvisel, jelent és ad. Az Istenhez való közeledés a létezés leghasznosabb módja számomra. Az eszményeim megélésének alapja a belső képem Istenről. Arról, ahogy ő cselekedne a helyemben a hétköznapok kihívásai idején. Az eszmények szeretete esetemben azonos az Isten személyének a szeretetével.

Istent a tulajdonságaiért szeretem, és én is szeretnék olyan jellembeli tulajdonságokat, mint amilyenekkel ő bír. A mennyei Atyám nem mondja meg, hogy mennyit birtokolhatok az ő jelleméből. Ez a lehetőségeim határtalanságát jelzi. Csak a határtalan fejlődési lehetőségnek van végtelenül nagy vonzereje. A hitem egy zsinór, melynek egyik végét én tartom a kezemben, a másik végét Isten. Ha e zsinórt követem, bizonyosan eljutok a vele szemtől szembe való találkozásig.

A világ dolgaiba való belemerülés leárnyékolja, eltakarja az Istent. Az Isten dolgaiba való belemerülés pedig megvilágítja, jelentősége szerint teszi helyére a világ dolgait. Akkor vagyok szabad, ha azt képviselem, akit jónak látok, és a szerint élek, amit jónak látok. Isten azért szabad, mert mindenkit egyformán szeret. Ezáltal ő irányít. Ha szeretek, mindig én irányítok, mivel a szeretet nem csak ad, de képvisel is. Isten úgy irányít magához, hogy vonz. A szeretete és a jót adása által vonz.

Mennyei Atyám szeretné, ha hinnék abban, amit ő kínál nekem. Abban, hogy az ő tökéletes gyermeke lehetek. Ha az Isten tudja, hogy ez lehetséges és akarja is ezt, akkor csak rajtam múlik, hogy így legyen.

Az Urantia írások elemzése lehetőség a lelki fejlődési útra is. Ugyanis az elemzéshez szükséges alapos olvasás nem csak a szóban forgó tartalmak valamilyen szintű megértését eredményezi, de egyben arra is ösztönöz, hogy a megértett tartalmakhoz való személyes viszonyomat kitisztázzam.

II. Az ima emlékeztet az eszményeimre és arra, hogy jót akarok tenni igaz módjára, szépen. Az ima nem képzelgés, hanem bátor és nagyon hasznos tett, amely értelmi, érzelmi és akarati hatásokat eredményez.

Az imám a garanciám arra, hogy a tapasztalható Istent ne tévesszem szem elől. Az ima hatása képes megbékíteni engem önmagammal.
Az imádkozással kapcsolatban két dolog nehéz – az imádkozó életformát elkezdeni illetve abbahagyni. Az ima az Isten lélekben való átölelése. Az ima olyan tett, ami által a legtöbbet tapasztalhatom meg az Isten személyéből. Az ima a személyes önátadásom formája, a gondolkodásom új módja. Az ima alkalmas arra, hogy önmagamat jobbként tapasztaljam meg. Így az ima önmagam újjá alakításának eszköze is. Az ima képes élettel telíteni számomra azt, akiben és amiben hiszek. Mivel az ima az életet hozza közel, hatékonyan űzi el a félelmet.

Az ima energiát ad és azok számára is energiát, tisztább látást kínál, akikért imádkozom. Az ima mindig nagyobb kedvet csinál nekem a tevékeny élethez.
Az ima által nyilvánítom ki gyakorlati módon azt, hogy igénylem Isten vezetését és tanácsait az életemben. Imádkozni – hálát adva és dicsőítve megköszönni azt, amit szeretnék – bárhol és bármikor lehet.

Ha nem imádkozom, emberi megoldásokra látok rá. Amikor imádkozom a saját isteni megoldásaimra látok rá.

III. Könnyű messzire látnom, ha a szeretet elve alapján gondolkodom. – „És nemzetközivé lesz, holnapra a világ!” – Ez volt a szocialista próbálkozás, mégpedig a fizikai erő kényszere által. Most próbálkoznak az új nemzetköziséggel más érdekszövetségek gazdasági kényszer útján. De nemzetek fölöttivé válni az emberek csak akkor lesznek hajlandók, ha felismerik az Isten Atyaságán alapuló testvériségüket.
Az első két próbálkozás a nemzetállamok létét erősíti, mivel az emberek csak akkor lesznek képesek felszabadulni a félelmeik alól, ha az Istent fogadják el atyjukként, a mindenséget pedig jövendő otthonul.
Amikor ez megvalósul, a Földet talán így fogják hívni: „Urantia Testvéri Közösség”.

Az emberiség számára legfontosabb közlés Jézus ajkáról hangzott el, és az Isten Atyaságát, valamint az emberek ezen alapuló testvériségét hirdette.
Jézus közlése az Isten atyaságáról és az emberek testvériségéről a legfontosabb tényeket közli a békés fejlődésünk érdekében és így több más, ebből következő igazságnak is az alapjául szolgál. Az Isten atyaságából és az emberek testvériségéből következik, hogy
- van Isten,
- Isten atyaként viszonyul hozzám,
- mivel az atyaság az Isten örök hozzáállása, ezért az ő szeretetét nem veszíthetem el,
- ha Isten az atyám, akkor én a gyermeke vagyok,
- mivel mennyei Atyám örökéletű, ezért a gyermekség tőle való elfogadása öröklétet is jelent számomra,
- Isten atya, s mint ilyen személy, aki ismer és szeret engem,
- a mennyei Atya szükségszerűen őszinte, bensőséges kapcsolatra törekszik velem, a gyermekével,
- a mennyei Atyám isteni tartalmaihoz való közeledés fejlődést igényel tőlem,
- az emberek testvérisége számomra abból következik, hogy az Isten minden más embernek ugyanúgy Atyja, mint nekem,
- mivel a mennyei Atya úgy szeret engem, mint mindenki mást, ezért érdemes a többi embert legalább úgy szeretnem mint magamat,
- mennyei Atyánk azt szeretné, hogy olyan értékesnek lássam magam és a testvéreimet, mint amilyen értékesnek ő lát bennünket,
- mivel csak az Isten atyaságának ismeretében láthatjuk egymást testvérként, ezért a legfontosabb feladatom a mennyei Atya szeretetteljes személyének és okos, embert nemesítő tervének megismertetése az embertársaimmal,

Jézus nem csak beszélt az Isten atyaságáról, hanem be is mutatta az Isten atyai arcát. Sok múlik azon, hogy milyen a képem Istenről. Mondhatni, minden ezen múlik. A mai pszichológia az önismeret fontosságát hangsúlyozza, én az Istenismeret fontosságát. Milyen vagyok? Majdhogynem mindegy. De akarok-e olyan lenni, mint az én mennyei Atyám? Na, ez a fő kérdés, és az számít igazán, ha akarok olyan lenni, mint ő. Ha olyan akarok lenni mint az Isten, akkor
- belső bizonyosságom van arról, hogy az Isten elfogad, szeret és vár engem,
- van célom, értékrendem és követhető emberi magatartás mintám,
- nem csak mennyei Atyám van, hanem szellemi családom is, akik értenek és segítenek engem.

Az ima által nem csak az én mennyei Atyámhoz kerülök közelebb, hanem a fejlődő jellemem új képességeihez is.)

3) 173:4.4 „És rejtély övezi e követ, mivel aki ráesik arra, az bár darabokra törik tőle, mégis megmenekül; de akire e kő esik rá, azt a porba veri le és hamuját elviszi a szél a négy égtáj felé.”

(Az evangéliumokban ez a Jézus ajkára adott kijelentés így szerepel Vida Sándor fordításában:
a) „és aki erre a kőre esik, szétzúzódik rajta, akire pedig ráesik, szétzúzza azt.” /Máté 21;44./

b) „mindenki, aki ráesik erre a kőre, összezúzza magát, akire pedig az esik rá, agyonzúzza.” /Lukács 20;18./

A fentiek alapján azt látom, hogy aki pontosan szeretné olvasni és érteni Jézus szavait, annak az Urantia kinyilatkoztatásra kell hagyatkoznia. Eszerint,
- aki ráesik e kőre, bár darabokra törik ettől, mégis megmenekül, mert Jézussal találkozva új célt és új életet kap,
- akire pedig e kő esik rá, személyként és nemzetként is ellehetetlenül, mivel utol érte őt a Jézus által képviselt élet és fejlődés, amellyel nem akar összhangba kerülni.

A szeretet Istenén kívül nincs más egyesítő erő. Aki mást képvisel mint az Isten, az háttérbe szorít embercsoportokat az élet tortájának elosztása során.)

4) Az esküvői lakomáról szóló példabeszéd Jézus nagy ívű, talán legfontosabb és legegyértelműbb példabeszéde.
Egyszerre tanítás, példázat és jóslat. Tanítás arról, hogy a mennyei Atya minden embert meg akar ajándékozni a Fia útján. Példázat arról, hogy aki elutasítja az új, kozmikus távlatú életet, el fog pusztulni. S jóslat arról, ami az evangélium elutasítása következtében a zsidó nemzet fiaival és lányaival ténylegesen megtörtént. Amikor életről és halálról van szó, egyértelműnek kell lenni. Jézus egyértelmű volt.

5) Olvastam egy könyvet, melyben egy idegsebész írja le a halál közeli élményeit és ezzel kapcsolatos felismeréseit. Az alábbiakban ebből a könyvből idézek. Dr. Eben Alexander: A mennyország létezik (Egy idegsebész tapasztalatai a túlvilágról) Magnólia kiadó 2013.

a) „Lehet, hogy az idelenti életünk jelentéktelennek tűnik, mivel csak egy pillanatnyi a többi élethez és a többi világhoz képest, amelyek megtöltik a láthatatlan és a látható univerzumokat. Ugyanakkor rendkívül fontos is, mivel itt az a szerepünk, hogy felnőjünk az istenihez, és ezt a növekedést figyelmesen nyomon követik a fenti világ lényei…”. (93. o.)

b) „Mindnyájunkat szeretnek. Minden egyes embert jól ismer és sokra tart a Teremtő, aki sokkal mélyebben törődik velünk, mint azt képesek lennénk felfogni.”

* * *

ad 1) Véleményem szerint határozottan szét kell választani az egyén és a közösség jogait. Az „igazságtalan kisebbségek elnyomó szokásaival szemben” akár erővel való fellépés a közösség kizárólagos joga, nem az egyéné. Helytelen dolog szembeállítani a kinyilatkoztatók szavait a jézusi életszemlélettel, hiszen nincs semmi alapja a szembeállításnak: másra vonatkoznak. Egyébiránt az összegzésben Ferenc által írottakkal egyetértek azzal, hogy ez az összegzés az egyénre s nem a közösségre vonatkozik.
A 34:6.11 bekezdésből vett mondat („A Szellem uralmát sohasem szennyezi erőszak és nem rontja kényszer.”) nem illik ide, mert másról szól. Ez a mondat az egyén szellemi fejlődésére utal.

ad 2) Az ima és az istenimádat között minőségi különbség van. Jézus mondta (nem a kinyilatkoztatók!), hogy „Az ima a lélek lélegzete (...)”, de ugyanezen alkalommal úgy zárta az imáról szóló beszélgetést, hogy „(...) amikor imádkoztok, igen kevés hitet gyakoroltok.” (Ld. a 144:2 szakaszt.) A különbség lényege szerintem ez: „Állhatatosságotok azonban ne az Isten kegyének elnyerésére irányuljon, hanem arra, hogy megváltozzon a földi hozzáállásotok és gyarapodjon a lelketek szellem-érzékenységi készsége.” A hála kifejezése, dicsőítés, köszönetmondás – igen, de nem azért, amit szeretnénk tőle, hanem „először azért (...), mert [Isten] van, azután azért, mert bennünk van, végül pedig azért, mert őbenne vagyunk”. A kulcs az élő szellemi hit. Akinek igazi hite van, az nem folyamodik ÁLLANDÓAN kérelmekkel az Istenhez, hanem cselekszik, fejlődik és szellemében gyarapodik. Vajon a földi szülőt nem akkor tölti el nagyobb öröm, ha látja, hogy a gyermeke, aki addig folyton csak kért tőle, immár önállóan cselekszik s a tettében tükröződik az igazság, a szépség és a jóság eszményeinek követése? Miért lenne ez másképp a mennyei Atya és az ő felemelkedő fiai kapcsolatában?

* * *

a) A közösség joga egyéni döntésekből áll össze és egyének hajtják végre azt. Nagy a távolság a „parancsra tettem” és a „jogos közösségi igényt érvényesítek” magatartása között, azonban egy magatartásommal kapcsolatban a döntés mindig az enyém. Ha azt mondanák nekem, „tedd meg Feri ezt vagy azt, mert a közösség így döntött és te se értesz egyet azzal, amit velünk tesznek”, ezt válaszolnám: „megteszem, ha az Atya bennem élő szellemével ezt látjuk jónak” vagy „ezt nem teszem meg, mert amit kértek tőlem, azt nem látom helyesnek”.
Egyénileg úgy értelmezem, hogy Jézus soha sem valaki vagy valami ellen lépett fel, hanem az Atya és az igazság képviseletében, s ez határozta meg az egyéni fellépései tartalmát is.

b) Jézus leállítja a karddal fellépő Pétert. Számomra Jézus az eszményi igaz gyakorlata. Nekem Jézus nem csak mintát ad, hanem azt is mondja, hogy „Kövess!”. Számomra 34:6.11 „A Szellem uralmát sohasem szennyezi erőszak és nem rontja kényszer.” kijelentés gyakorlata egybe esik ezzel: 140:3.14 „Ne álljatok ellent erővel az igazságtalanságnak; ne a húsvér karban bízzatok. Ha a szomszédod megüti a jobb arcodat, tartsd oda neki a másikat is.” Vagyis, a jóban legyek tevékeny.
Az lehet, hogy a jogos közösségi igényt kifejező erőalkalmazást Isten megértéssel kezelné, de én csak a saját felfogásom szerint tudok gondolkodni és dönteni a közösség tagjaként is.

c) Nem voltam pontos. Az imáim, vagyis „hálát adva és dicsőítve megköszönni azt, amit szeretnék”, ritkán irányul magamra. Imádkozni elsősorban másokért szoktam. Számukra kérek és keresek megoldást imában. A fent írt imádkozás módot olyan cselekedetnek tartom, ami a visszaigazolt tapasztalataim szerint alkalmas arra, hogy az életük problémáira megoldást kereső emberek számára segítségül legyen. Másokért imádkozni és mások számára hálaadással jót kérni számomra teret és időt áthidalni képes tett. Ezért ezt gyakran teszem. Magam számára inkább előre hálát adok azért a megoldásért, amire rá szeretnék látni. Többnyire azonban „csak” hálát adok az Atya életemben való jóságáért és szeretetéért. Különösen akkor teszek így, ha úgy érzem, hogy az élet nehéz hullámai törnek épp rám.

* * *

173. írás / 2. hozzászólás

Mottó: Az istenhit a boldogságról, a szellemi fejlődésről és az örökéletről szól, nem a lottó ötösről!

1) Vitassátok meg a templom megtisztításának és e jézusi tett bölcseleti általánosításának (173:1.11) viszonyát a 99:2.5 bekezdésben közöltekkel.

(Ahogy a Jézus nevében fellépő egyház intézményesült, úgy vált a világi hatalom támaszává. A keresztény egyház hol harcolt a világi hatalom ellen, hogy még nagyobb hatalmat szerezzen tőle, hol meg kiegyezett vele, hogy a hatalmát és befolyását megőrizze.

Az egyházat mentessé kell tenni az anyagi érdektől, hogy a szellemi célok iránymutatójává és ezek elérésének segítőjévé válhasson az emberek számára. A templom megtisztításának csak a templom tartalommal való megtöltése mellett van értelme. – Jézus nem csak megtisztította a templomot, hanem tanított is benne, a legnemesebb szellemi tartalmakat hirdetve. Vagyis Jézus örök időkre bemutatta, hogy mit kell tenni annak érdekében, hogy a templom tiszta legyen és betöltse szellemi célját.)

2) Magyarázd meg a szegletkő rejtélyét (173:4.4-4.5).

(Van olyan ember, aki az Istent kérdezi, s van, akit az Isten kérdez meg. Aki az Istent kérdezi, az igazságot keresi és szabadságot talál a Jézus által közvetített igazságban. Az ilyen ember az, aki ráesik e kőre, mégis megmenekül a talált új élet által.

Akit az Isten kérdez arról, hogy akarja-e az igazságot a maga számára, többnyire elzárkózik az igazság választása elől, mivel korábban sem volt nyitott az igazságra, csak a saját igazára. Ő az, akire a szegletkő ráesik és annak igazsága törvényként működik vele kapcsolatban.)

3) Értelmezd az esküvői lakomáról szóló példabeszédet. Keress olyan mai helyzetet, melyre kellő rálátásod van, és állíts össze példázatot e rálátás kifejezésére.

(Jézus azzal a küldetéssel nyeri el a korlátlan főhatalmat a saját világegyeteme felett, melyet az Urantián emberként teljesít. Ez ünneplésre méltó dolog. De nem csak a Fiú számára, hanem azok számára is, akik elfogadták közös mennyei Atyánk meghívását egy új, boldog, örök és fejlődő életre. Erre az életre mindenki meg van hívva a Fiú által. De aki elutasítja az Atyát, a Fiút és az új közös életet, kizárja magát ezen élet áldásaiból és előbb vagy utóbb el fog pusztulni, mivel az Atya közösségén kívül nem létezik más boldog és örök közösség.

Az esküvői lakomáról szóló példabeszéd egyben jelzi az Isten próbálkozásait a zsidó nép szellemi nemesítésére, de jóslat is, mely nem csak a zsidókra vonatkozik. E példabeszéd számomra való egymondatos tanulsága így hangzik: Vagy élek Istennel, vagy halok nélküle.

Az esküvői lakomáról szóló példabeszédet szellemi szempontból Jézus legfontosabb példázatának tartom. Egyszerre visszatekintés, tanítás, figyelem felhívás és jóslat, amely Jézus urantiai küldetésére, egy nép Istenhez való viszonyára és sorsára, valamint bármely kor embere örök boldogságának egyedüli útjára vonatkozik.)

4) Mit tanulhatunk az erő alkalmazásának feltételeiről a második szakaszban közöltekből?

(Jézus szerint, Isten családja tagjai számára
- nincs más személy fizikai erővel való támadása,
- nincs visszaütés és
- nincs megelőző visszatámadás.

Jézus szerint, Isten családja tagjai számára
- van kiszolgáltatottat fizikailag bántalmazó személy erővel való lefogása-blokkolása, bántalmazás nélkül,
- van teljes önvédelem, ha a támadó nem fiúi besorolású, és
- van rendcsinálás a törvény alapján személy elleni fizikai erőszak és tárgyakra irányuló rongálás nélkül.

Az állatok kihajtása a templomból a szellemi alapú rend erővel történő helyreállítása volt személy elleni erőszak és dologi károkozás nélkül. Az állatok kihajtásával Jézus nyilvánvalóvá tette, hogy az áldozati állatoknak nincs helye az istenimádás helyszínén.
Jézus nem bántalmazott, nem rombolt, csak az állatokat hajtotta ki az Atyja földi házából. Az állatokban kárt nem tett, de még csak az áldozás törvényi szabályát sem írta felül. Fontos tisztázni, hogy ebben az esetben a rend rombolás nélküli helyreállításáról volt szó, és nem személy valamint dolog elleni erőszakról.
Jézus célja e tettével még csak az sem lehetett, hogy a főpapok ne jussanak extra bevételhez az áldozati állatok értékesítéséből. Jézus szándéka arra irányulhatott, hogy az áldozati állatok ne zavarják az istenimádatot.

A kinyilatkoztatók írnak arról is, hogy mi volt Jézus e tettének közvetlen előzménye (173:1.6). A leírtak alapján látszik, hogy Jézus nem a vitázó és csúfolódó embereket támadta, hanem az ilyen magatartásra okot adó feltételeket akarta megszüntetni a templomban – vagyis a „zsibvásárt”.)

5) Mennyire jellemző manapság a tekintélyelvű vallásoknál a „felhatalmazás” megkövetelése? Esetükben ki adja a felhatalmazást? Vö. 173:3.

(A legnagyobb keresztény egyházban van engedelmességi fogadalom. Azért van ilyen, mert létezik az intézmény legfőbb vezetője tekintetében a vezetői tévedhetetlenség felfogása.
Ha egy ember tévedhetetlen, akkor tökéletes ember vagy tökéletes vezetése van Isten Szellemétől. Ha viszont e tökéletességek valamelyike valós lenne a legnagyobb keresztény egyház vezetője esetében, akkor az egyház virágzana és az Urantia lakói már a fény és élet korszakának valamely szakaszát élnék. A tévedhetetlen vezetés olyan lenne az egyház életében, mintha az elmúlt kétezer évben mindig lett volna egy Jézus szellemi színvonalán álló vezetője.

Az egyház intézmény is. A tagjai között létezik alá-fölé rendeltségi viszony is. Aki fölül van, annak irányítási, döntési felhatalmazása van a rendszerben alatta állók felett. Ez a felhatalmazás az intézmény látszólagos érdekéből és hagyományából ered.
Az intézményi forma önmagában nem rossz, jóra is lehet használni, ha a működtetése eredeti céljából indulnak ki, és ehhez rendelnek hozzá minden mást – szervezetet, működési rendet stb.

Az egyház, mint intézmény lényegi működése megnyilvánulhat
- a Jézus által kért feladat mentén,
- az intézmény által vállalt feladat mentén,
- az intézmény érdeke mentén,
- s ezek persze keveredhetnek is.

Jézust a hitelessége okán fogadták el vezetőnek az apostolai és a tanítványai.)