Jelenlegi hely

175. Az utolsó templomi beszéd

175. írás / 1. hozzászólás

1) 175:1.2 „Nem lehet béke a világosság és a sötétség között, élet és halál között, igazság és tévedés között.”

(Ismerem a történteket. Jézust megölték, a tanítványait üldözték. Majd egyes tanítványok, akik nem teljesen értették Jézust – hogy az embereket könnyebben megnyerjék – Jézus tanításait elferdítették. Őt szellemi bálvánnyá tették, a tanításait pedig intézményi alapokra helyezték. Ebből a rendszerből az elmúlt kétezer év alatt csak azok az egyének tudtak kitörni, akik nem mondtak le arról, hogy az Istent, mint béke és örömforrást maguk fedezzék fel a maguk számára.

Na de mi lett volna, ha Jézust nem ölik meg?
Eljátszom a gondolattal. A célom nem a „mi lett volna, ha” keresése, hanem a „hogyan lehetne most jobban” megtalálása.

I. Jézust csak abban az esetben nem ölik meg, ha a meghatározó zsidó vezetők úgy döntenek, ahogy más farizeusok is döntöttek már korábban, vagyis elfogadják Jézust szellemi vezetőjüknek. A legfőbb vezetőik Jézus irányában tett „pálfordulása” sok zsidót elgondolkodtatott volna. Rómát kezdetben csak két dolog érdekelte volna. Ne lázadjanak ellene és beszolgáltassák számára az általa kivetett adót.

Meggyőződésem, hogy Jézus szánt volna elég időt a szellemi ország Izraelben való megalapozására. Jézus tudta, hogy az emberekben fel kell kelteni a merész vágyakat arra vonatkozóan, hogy ők is részesei lehetnek egy – örök idők óta létező – szellemi közösségnek, amennyiben a bemutatott eszményi jóról alkotott képük szerint törekszenek élni már a jelenben.

Ha szellemi értelemben Jézus szabad kezet kap Izráelben, akkor tovább tanít. Fokozatosan átalakította volna az oktatás tartalmát minden szinten. Tanított volna az Isten jelenlétéről az emberben, és tanított volna arról, hogy Isten jelen van az emberek között is, ha szeretik egymást. Látványos módon, Jézus semmin nem változtatott volna. Ezt rábízta volna a megváltozott gondolkodású emberekre. Jézus legfőbb törekvése továbbra is arra irányult volna, hogy az egyének Istenhez és egymáshoz való viszonya tekintetében eligazítást adjon a hozzá fordulóknak. Meglátásom szerint, a kezdeti időszakban Jézus nem ment volna külföldre.

II. Az új tartalommal megtöltött zsidó oktatási rendszeren keresztül nem csak az isteni szeretet vonzó gondolatai terjednének, hanem az átalakult gondolkodású „Zákeusok” vagyonosztásai a társadalmi igazságosság és béke irányában hatnának. Az emberek közül sokan megértették volna, hogy a láthatatlan Isten köztük jár, és általuk szeretne láthatóvá lenni. Jézus ugyanis ezért jött: láthatóvá tenni a láthatatlan Istent – s a követőitől is ezt kérte.

Az új szellemiséget és annak hírét a nagy ünnepekre Jeruzsálembe összegyűlő zsidók az évek alatt fokozatosan szétvitték volna az akkori lakott világban. Kíváncsiak seregei tódultak volna megnézni ezt a fura új szellemi királyságot, melyet az Isten földre szállt Fia tanácsol az embereknek – minden embernek. Azt látták volna, hogy Izraelben béke van, mert az emberek szívében béke és öröm van.

Izrael az adót rendben kifizeti, a római császár pedig értetlenkedik és persze kíváncsi. Palesztina pedig lassan mintájává válik annak, miként tudnak egymás mellett élni azok, akik előbb talán még gyűlölték egymást, most azonban meggyőző módon vallják, hogy ugyanazon Isten atya egyformán szeretett gyermekei ők.

Jézus jelenléte minta, érték és mérték. Tanácsol, gondolkodtat és felismerésre segít. Mellette több, korábbi vallási vezető, valamint a régi és új tanítványok legjobbjai vannak jelen tanítóként. Lassan változnak az imádati módszerek. S mivel Jézus jelen van, a hívők között további személyes csodák is történnek.

III. A környező népek babonásak. Abban az időben mindenki hitt valamilyen Istenben, amelytől félt vagy legalább is tartott tőle. A római császár, látva, hogy a katonáira is hatással van a zsidók megváltozott hozzáállása, előbb-utóbb kivonta volna a csapatait Palesztinából. A másik arcát is odatartó, félelmet nem ismerő szeretet ellen nem lehet, nem érdemes harcolni. Az ilyen, nagyszerű jellemet kimutató szeretetet csak követni érdemes.

Izráel lassan azzá vált volna a nemzetek között, mint Jézus az emberek között. Ha az igazságot elegendően képviselik, akkor erővé válik, magával ragadó erővé. Ha Jézust nem ölik meg, akkor Izráel emberi közössége olyan fénnyé válik, amely vonzotta volna az érdeklődőket. Nyilvánvalóvá vált volna az, amire az izraeliták büszkék voltak. Nem kellett volna azt hangoztatniuk, hogy „Velünk van az Isten!”, ugyanis a külföldi népek mondogatták volna: „Velük van az Isten!”
S ha lett volna olyan külföldi uralkodó, amely szemet vet Izráel földjére, nem tudta volna elfoglalni azt, mert a népe kijelentette volna: „Isten ellen nem harcolunk!”

Eközben a zsidók által képviselt szellemiség emberről-emberre haladva hatással lett volna a föld más népeinek embereire is, megváltoztatva azok döntéseit szerte a világon. Az emberek egymás iránt megváltozott magatartása pedig az emberi összefogás nagyszerű gyümölcseit termi meg.

Ha Jézus személyesen munkálkodhat tovább, akkor ma a Fény és Élet korszakában élünk. Azonban ma sem történhet máshogyan a jó hírek átadása, mint akkor történt volna, ha Jézust nem ölik meg. Ha ma nem is az Izraelben élő emberek a jézusi jó hírek forrásai, e hiányt – az Urantia kinyilatkoztatásra támaszkodva – újra betölthetik más emberek is, éljenek azok bárhol a világban.)

2) 175:1.5 „E népet hívták fel arra, hogy a világ világossága legyen, hogy egy Istent ismerő emberfajta szellemi dicsőségét megmutassa, de oly messze eltértetek az isteni kiváltságaitoknak való megfeleléstől, hogy a vezetőitek arra készülnek, hogy minden idők legnagyobb ostobaságát kövessék el, mivel azon vannak, hogy végleg elutasítsák az Istentől a minden embernek és minden korszaknak szánt ajándékot – a mennyei Atya szeretetének kinyilatkoztatását minden földi teremtménye számára.”

(Sajnos a „minden idők legnagyobb ostobasága” még nem szerepel a Guinness rekordok könyvében, pedig talán bírna némi figyelem felhívó erővel ennek közlése is. Ezt a rekordot egyébként az Isten Fia, a történelem tényei és a józan értelem egyaránt hitelesítik.)

3) 175:1.7 „…de akiknek elsőként kellene előlépniük és elfogadniuk a menny világosságát, azok következetesen nem voltak hajlandók elhinni az Isten igazságának kinyilatkoztatását – az emberben kinyilatkoztatott Istent és az Istenhez felemelt embert.”

(Honnan van az emberi korlát, amely gátolja a bemutatkozó és önmagát felkínáló Isten elfogadását?
Az ebben érintett emberek nem mernek gondolkodni? Nem érzékelik a közölt tartalmak igazság értékét? Esetleg félnek, gyávák? Vagy mindez együtt? Nyilvánvaló, hogy Jézus meg nem értése eredményezett a zsidók meghatározó vezetői részéről olyan magatartást, ami Jézus hús-vértesti életébe került.

Az Urantia könyv felsorolja, hogy miért haragudtak Jézusra a szadduceusok, illetve a farizeusok. Itt csak a szadduceusok félelmeire reagálok.

A) A szadduceusok 175:4.5 „1. Attól féltek, hogy az a megerősödött népi rokonszenv, mellyel a tömeg iránta viseltetik, a római hatóságok beavatkozását vonhatja maga után, ami veszélybe sodorja a zsidó nemzet létét.”

- Ez a félelem Jézus és az Isten „országnyi” családjára vonatkozó tanítás meg nem értéséből eredt. Ha az ellenfelei törekszenek Jézus megértésére, felismerik, hogy Jézusnak lett volna lehetősége szervezkedni és lázadást szítani a nyilvános működésének évei alatt, de nem tette és nem is tervezi. Ha meg akarták volna ismerni Jézus tanítását, akkor megértik, hogy Jézus az erőszak ellen van, s még az ellenségeit is szereti. Az igazi Jézus ellenes ok tehát ebben az esetben a tudatlanságukból eredő félelem volt.

175:4.6 „2. Az egyházújítás iránti hevülete közvetlenül sújtotta volna a bevételeiket; a templom megtisztítása az anyagi erőforrásaikat érintette.”

- Ez lényegében kapzsiságba átcsapó megélhetési félelem, amely szintén meg nem értésből és tudatlanságból fakad. Jézus a külső dolgok birtoklásából eredő bódultság helyett az élő Isten birtoklásából eredő boldogságot kínálta, és nem harcolt a magántulajdon ellen. A Jézus által kínált boldogság és örök élet a bennünk levő örök értékeken alapul, s nem a markunkkal megragadható múlandó értékeken. Úgy látszik, a földi ember számára annak tényét, hogy a halál elernyeszti a javakat görcsösen szorító kezeket, ugyanolyan nehéz komolyan venni és elfogadni, mint azt, hogy Jézus követőinek valóságos boldogsága és örök élete van.

175:4.7 „3. Úgy érezték, hogy az ő felelősségük a társadalmi rend megőrzése, és féltek annak következményeitől, hogy Jézusnak az emberek közötti testvériségről szóló furcsa és új tantétele tovább terjed.”

- Ezen gondolkodás mögött újra a lezártság és a meg nem értés hiányában „furcsának” tartott tanítások elutasítása áll. Pedig azok, akik az Istent atyaként elfogadják, képesek az önszabályozásra, az önmérsékletre és a másokkal való együttműködésre. Arra, hogy önmagukkal és egymással rendben éljenek. Tehát a vallási vezetők részéről a félelem mögött ismételten tudatlanság lapul.

Tanulság: ma is és számunkra is, a boldogságunkat leginkább veszélyeztető magatartás a másik megértésétől való elzárkózásban rejlik. Fontos azonban tisztázni, hogy a megértés nem helyeslés, hanem a tisztán látás feltétele.

Megjegyzés: Minden gondolatot tovább lehet gondolni, s a tovább gondolt gondolatok pedig Istenig érnek, vagy Istenért kiáltanak.

4) 175:1.10 A napi életetek során ne a magatok dicsőségét keressétek, hanem az Isten dicsőségét.

(„Félsz vagy szeretsz! Nincs középút!” – Számomra ez Jézus ajánlata. A félelmet nem Isten adja, hanem az Isten hiányának megélése.
Jó a szabad akarat, de csak akkor hasznos számomra, ha az Istentől eltanult szeretet irányítja. A szabad akaratú létezés félelmekkel jár együtt. A létezéssel járó félelmeket pedig csak a célt és utat mutató szeretet jelenléte képes kioltani. Az elfogadó- és az adó szeretet ténye.

Isten rangot ad az embernek azzal, hogy őt szeretett gyermekének tekinti. Ezzel értéket is tulajdonít neki. Aki nem az Istentől tanulja feloldani a létezésből eredő magányát, egyéb módokon törekszik arra, hogy értékesnek, megajándékozottnak érezhesse magát. Ennek több útja-módja lehetséges. Azonban, ha egy felnőtt ember a boldogságát nem Istenre alapozza – legyen az más személy vagy élettelen dolog – boldogtalan marad. A világegyetem törvénye az, hogy a boldogságom érdekében a dolgokat a helyükön érdemes kezelnem. Nem csinálhatok az ételből vagy a pénzből boldogságforrást, mert nem az a funkciójuk. S nem tekinthetem Istent nem létezőnek vagy irántunk közömbösnek, mert ő nem ilyen.

Minden más irányú kísérletem ellenére, nekem csak az ad boldogságot, ha Istent és a lénytársaimat tevékeny módon szeretem. Az Isten hálaadó és dicsőítő ima által való szeretésétől eltekintve, nem keresem az alkalmakat, hogy szerethessek, csak arra törekszem, hogy a felmerülő helyzeteket a magam részéről szeretetben oldjam meg. A létezésem magányát csak az Istentől tanult szeretet képes a létezésem örömévé és szabadságává változtatni. A világom csak akkor válik barátságossá, ha én magam barátságos leszek.

Isten legnagyobb találmánya a másokat szolgálva emelő szeretet. Isten gazdagsága az ő ajándékozó szeretete által mutatkozik meg. A mi szeretetünk is csak így mutatkozhat meg. Isten is magányos lenne, ha nem szeretne.

Isten dicsőségét az adja, hogy szeretve szolgál mindenkit. Vagyis Isten dicsősége az ő szeretet tetteiből fakad. Az Isten az ő gyermekei által, az ő gyermekeiben is képes dicsőségre jutni. Az ember létezésének magányát csak az Isten jelenléte képes feloldani. Isten pedig csak akkor van jelen érezhetően a gyermeke számára, ha vele és általa szerethet. Ha tehát úgy szeretünk, mint a mennyei Atyánk, akkor – a hiányok oldaláról nézve – két legyet ütünk egy csapásra. Nem csak a szabad akaratú létezéssel járó magánytól menekülünk meg, hanem mi is megtapasztalhatjuk az Isten dicsőségét. Úgy vélem, hogy abból a dicsőségből, ami az Istené, az ő hűséges gyermekére is vetül fény, hiszen az atyarész a gyermekben is benne él.)

5) 175:1.17 „Valóban vak kísérők és néma tanítók vagytok;”

(Jelentése: mivel nem látjátok az igazságot, ezért nem tanítjátok.)

6) Kedvenc mondatom a 175. írásból. Különösen az „örökkévaló közösség szerető keze” kifejezés tetszik.
175:1.22 „De még most is irgalmat és megbocsátást ajánlok nektek az Atyám nevében; még most is az örökkévaló közösség szerető kezét nyújtom.”

* * *

Néhány gondolat az 1) pont alatt kifejtettekhez:

a) A Krisztus utáni első század nyugati világa a szellemi gondolkodás és vallási élet megújulásának különleges szakaszát élte. Emellett a római birodalom – a korábbi időkhöz képest – egyre rendezettebb gazdasági és társadalmi viszonyokat teremtett. Ennyiben tehát valóban kedvezőek voltak a körülmények a jézusi tanítások elterjedéséhez. Sajnálatos, hogy *Jézus vallása* helyett a *Jézusról szóló vallás* terjesztői igyekeztek élni a lehetőséggel. Ezt a különleges korszakot egyebek mellett ezzel a leírással jellemzik a könyv összeállítói:

„Jézus nem valamiféle szellemi hanyatlást mutató korszakban jött el e világra; megszületésekor az Urantia a szellemi gondolkodás és a vallási élet olyasfajta megújhodását élte át, amilyet sem az egész korábbi, Ádám utáni történelme, sem bármely későbbi korszak óta nem látott. Mihálynak az Urantián való megtestesülése idején a világ a Teremtő Fiú alászállásához olyan kedvező körülményeket kínált, amilyenek sem korábban, sem azóta soha nem álltak elő. Épp az ezen idők előtti századokban terjedt el a görög műveltség és a görög nyelv nyugaton és a Közel-Keleten, és a zsidók, lévén levantei emberfajta, természetükben részben nyugatiak, részben keletiek, kiválóan alkalmasak voltak e műveltségi és nyelvi körülmények kihasználására ahhoz, hogy egy új vallás hatékonyan elterjedhessen keleten és nyugaton egyaránt. Ezen igen kedvező körülményeket tovább javította a rómaiaknak a földközi-tengeri világ feletti türelmes politikai uralma.” (121:1.1)
„Jézus megszületésekor az egész földközi-tengeri világ egy egyesített birodalmat alkotott. A világtörténelemben először kötötték össze jó utak a számos nagyobb központot. A tengereket megtisztították a kalózoktól, és a kereskedelem és az utazások nagy korszakának gyors kibontakozása zajlott. Az utazások és a kereskedelem szempontjából Európa egészen a Krisztus utáni tizenkilencedik századig nem élvezhetett újra ilyen kedvező időszakot.” (121:1.7)
„A terjeszkedő római állam és a pártus állam közötti első küzdelmek az akkori időkhöz viszonyított közelmúltban úgy alakultak, hogy Szíria a rómaiak kezére jutott. Jézus korában Palesztina és Szíria a jólét, a viszonylagos béke, valamint a kelettel és a nyugattal létesített, kiterjedt gazdasági kapcsolatok időszakának örvendett.” (121:1.9 )

b) Azonban ennek a palesztinai „ütközőállamnak” a napjai meg voltak számlálva, mert viszonylagos önállóságát nem a saját erejének, hanem leginkább a nagyhatalmak külpolitikai játszmáinak köszönhette. E nagyobb hatalmak bármelyikének meggyengülése vagy bukása alapvetően változtatott volna az erőviszonyokon s ez a zsidók királysága maradék függetlenségének többé-kevésbé azonnali elvesztésével járt volna. Erről a kényes egyensúlyi helyzetről ezt olvashatjuk:

„Palesztina, a zsidók királysága mint félig független állam túlélésének titka a római kormányzat külpolitikájában rejlett, mely külpolitika arra törekedett, hogy fenntartsa az ellenőrzést a Szíria és Egyiptom közötti palesztinai kereskedelmi főútvonal felett, valamint a kelet és a nyugat közötti szállítási útvonalak nyugati végállomásai felett. Róma nem akarta, hogy bármiféle hatalom emelkedjék a Levantéban, mely útját állhatta volna az e vidéken való későbbi terjeszkedésének. A szeleukida Szíria és a ptolemaioszi Egyiptom egymással való szembeállítását célul tűző fondorlatos politika megkívánta Palesztina, mint különálló és független állam megerősítését. A római politika, vagyis Egyiptom legyöngítése és a szeleukidák fokozatos meggyengítése a megerősödő Pártusföld előtt, a magyarázat arra, hogy miért történhetett meg, hogy a zsidók maroknyi és gyenge csoportja néhány nemzedéknyi időn keresztül képes volt megőrizni a függetlenségét mind a szeleukidákkal szemben északon, mind pedig a ptolemaioszokkal szemben délen. (...)” (121:2.8 )

c) A korábbi korszakos kinyilatkoztatások lefolyása és története alapján talán nem megalapozatlan dolog azt feltételezni, hogy egy meghatározott földrajzi területről kiinduló korszakos kinyilatkoztatás csak akkor tud világhatássá válni, ha annak életben tartásához és terjedéséhez megvan a megfelelő közvetítő közeg és a megfelelő befogadó közeg.
A bolygói lázadás miatt világunkon sohasem volt meg a megfelelő befogadó közeg (a lázadó szellemi vezetők által az emberek között szított ellenségeskedés miatt), és sem Dalamatia, sem később az Éden nem tudott odáig fejlődni, hogy a megfelelő számú és hatékony közvetítő segítségével az áttörést elérhették volna. (A szerencsésebb történelmi fejlődésű világokon két világközpontként, egymás tevékenységét segítve, kiegészítve működik a Bolygóherceg központja és az Éden.)
A Melkizedek-féle küldetés sem tudott világhatássá válni. Ez utóbbinak a közvetlen hatása viszonylag kis földrajzi területre korlátozódott, bár a közvetett vallási hatása több mai világvalláson felismerhető.
Ez alapján úgy vélem, hogy a Palesztinából kiinduló negyedik korszakos kinyilatkoztatás akkor sem válhatott volna világhatássá, ha Jézus még néhány évtizedig folytatja a földi létét. A lázadás felszámolása (a főlázadók hatalmának megtörése) gyakorlatilag megtörtént, de az Igazság Szelleme nem jöhetett volna el mindaddig, amíg Jézus a földi létben tartózkodik; a lázadó közteslények is további problémákat okoztak volna. E helyzet tartós fennállása miatt a befogadó közeg minősége nem javulhatott volna jelentősen. A közvetítő közeg megfelelősége is kétséges: a világ nemigen tudta volna általánosan elfogadni egy adott nemzet vagy nép ilyen küldötti szerepben történő fellépését.

d) Véleményem szerint az ötödik korszakos kinyilatkoztatásnak három okból lehet minden korábbinál nagyobb esélye a kinyilatkoztatási igazságok széles körben való terjesztésére: (1) a terjesztése nem kötődik egyetlen nemzethez, néphez sem (vagyis a közvetítő közeg semleges); (2) a jézusi tanítások tiszta formája minden más vallási tanításnál könnyebben elfogadható és - az Igazság Szellemének működése miatt - befogadható a más vallásúak számára is (vagyis a befogadó közeg a lehető legnagyobb és a legjobb minőségű); és (3) a korszakos igazságok terjedése nem egyetlen földrajzi helyről indul ki és próbál elterjedni a világban, hanem szinte egy időben számtalan helyen jelenik meg és jut el az emberekhez.

* * *

175. írás / 2. hozzászólás

1) Hogyan kapcsolódik ez a beszéd annak előzményeihez (pl. a 153.4.3-4.4; 166:1.5; 171:4.7; 172:3.10)?

(Egyszóval: szervesen.

Több szóval: Jézus a zsidó vallás hivatalos képviselőit már korábban is felszólította a vele és a tanításaival kapcsolatos személyes döntésre.)

2) Tekinthető-e az etikátlan viselkedés leleplezése szeretetből fakadó cselekedetnek?

(A kérdés így túl általános, ezért maradok a konkrét esetnél. Jézus azért alkalmazta, mert egyértelműnek kellett lennie, hiszen egy szövetséggel kapcsolatos elszámolásról, annak felmondásáról volt szó.
Azonban bírhat leleplező erővel az is, ha az Isten igazságát mások jelenlétében megéljük.

Mielőtt Jézus a zsidók vallási vezetőinek etikátlan viselkedését a jeruzsálemi templom udvarán nyíltan leleplezte volna, évekig kínálta számukra a tanítását és a tettei gyümölcseit. Jézusnak a búcsúbeszéde során ki kellett mondania, hogy az Isten részéről e szövetség nem tartható fenn, mivel a zsidó nép vezetői még a földre szállt Istenre sem akarnak hallgatni.

Jézus nem akárkik etikátlan viselkedését leplezte le. Azokét, akik az Isten nevében az Isten ellenében cselekedtek, megtévesztve a rájuk bízott népet.
Jézusnak egyértelműnek kellett lennie, hogy az ellenfelei tisztában lehessenek azzal, hogy az isteni mérce szerint milyen az ő tevékenységük.

Bár Jézus működése mintája volt az isteni igaznak és jónak – s már ez leleplező erővel bír a figyelő szem és a halló fül számára – az adott élethelyzet, a küldetés tartalma, s azok személye, akikre a leleplezés irányult, szükségessé tették a leleplezés nyilvános formáját is.
Azonban az utolsó templomi beszédnek nem csak leleplező része volt. Tartalmazott az tájékoztatást az Isten zsidók érdekében végzett munkájáról és ajánlást is a Jézus által felkínált út elfogadására.

a) Hitetlenek etikátlan viselkedése esetén Jézus a következőket ajánlja a követőinek:
- 159:5.9 „Amikor ellenséged arcul üt, ne állj ott dermedten és tétlenül, hanem határozott kiállással tartsd oda a másik arcodat; azaz, tevékenyen tedd meg a lehető legjobb dolgot, hogy a tévelygő testvéredet áttereld a rossz útról az igaz élet jobb útjaira.”

- 159:5.15 Az egyik apostol egyszer megkérdezte: „Mester, mit tegyek, ha egy idegen arra kényszerített, hogy egy mérföldön át cipeljem a csomagját?” Jézus azt felelte: „Ne ülj le zihálva, s közben csendesen morgolódva az idegen miatt. Igazságosság nem ered az ilyen közömbös hozzáállásokból. Ha nem jut eszedbe semmilyen eredményesebb cselekedet, akkor legalább még egy mérföldön át viheted a csomagot. Az biztosan gondolkodóba ejti a becstelen és istentelen idegent.”

- 159:5.11 Amikor Jézus arra utasította az apostolait, hogy ha valaki elveszi a kabátjukat, ajánlják fel a másik ruhájukat is, akkor nem is annyira egy valóságos második kabátra utalt, hanem arra az eszmére, hogy valami hasznosat tegyenek a rosszat tevő megmentése érdekében a megtorlás régi tanácsa – a „szemet szemért” és így tovább – helyett.

b) Hívők etikátlan viselkedése esetén Jézus ezt ajánlja az övéinek:
159:1.3 Ha a testvéred bűnt követ el ellened, menj oda hozzá és tapintattal és türelemmel mutass rá az ő vétkére. És mindezt csakis vele négyszemközt tedd. Ha hallgat rád, akkor megnyerted a testvéredet. Ám ha a testvéred nem hallgat meg, ha kitart a téves viselkedése mellett, akkor menj el hozzá újra, vidd magaddal egy vagy két közös barátotokat, hogy így két vagy három tanú is legyen, mely megerősíti tanúságodat és alátámasztja azt a tényt, hogy te igazul és irgalmasan jártál el a téged bántó testvéreddel. Ha most ő nem hajlandó meghallgatni a testvéreidet, előadhatod az egész esetet a gyülekezetnek, és az után, ha nem hajlandó meghallgatni a testvériséget, hadd tegyék azt, amit bölcsnek tartanak; legyen az ilyen engedetlen társ száműzve az országból.)

3) Milyen a beszéd felépítése?
(Öt fő tartalmi részt különítettem el:

a) Jézus zsidókért végzett működésének rövid áttekintése.

b) A mennyei Atya zsidók érdekében tett erőfeszítéseinek felemlítése a zsidó nép szellemi hivatásának tükrében.

c) Tájékoztatás az örömhír további hirdetéséről és a hívő zsidók számára javasolt magatartás szabályokról.

d) A „Jaj”-ok, avagy annak közlése, hogy az isteni értékrend alapján Jézus miként látja az írástudók, farizeusok, főpapok és vezetők hivatalukkal összefüggő tevékenységét.

e) A szövetség felbontása.

f) Búcsúzás.
Mindenképp fontos megemlíteni, hogy Jézus beszédét folyamatosan végig kíséri az Isten által kínált megmentés felajánlása a zsidók vezetői számára.

Van-e jogi vonatkozása ennek a beszédnek, ha az Ábrahámmal kötött szövetséget érvénytelenítették?
Az Isten és a zsidó nép közötti szellemi szövetség nem az emberek közötti anyagi jogi viszonyokon alapult. Isten ígéretet tett a zsidó nép egykori vezetőjének – Ábrahámnak – hogyha vezetheti őt és az utódait, akkor nagy néppé teszi őket. Tehát e szellemi szövetséget Izráel részéről annak szellemi vezetői képviselték. Azonban Izráel vezetői sokszor ellene mondtak annak a vezetésnek, melyet Isten a prófétákon keresztül is szeretett volna megvalósítani.
Az Istenhez és a szövetséghez való hűséget a zsidók vezetői egyértelműen felmondták, amikor az Isten Fiának jelenlevő személyét és útmutató tanításait elutasították. Így e szellemi szövetség az Isten részéről nem áll fenn többé.

Jézus egyértelművé tette, hogy Istennek a továbbiakban nem egy népen keresztül lesznek gyermekei, hanem a gyermekein keresztül lesz népe.)

4) Miért érthető, hogy egy népnek, egy nemzedéknek, egy városnak is szenvedést kell elviselnie (175:1.22)?

(A zsidó nép vezetői egy népet képviselve és azt tovább vezetve utasították el az Isten által közvetlenül kínált szellemi vezetést, így ennek következményei még azokat is érintették, akik egyénileg igent mondtak a Jézus által felkínált útra. – Bár Jézus követői elhagyták Jeruzsálemet annak pusztulása előtt, de a zsidó államiság megszűnése és ennek következményei őket is érintették.)

5) A Fenségeseknek mely cselekedetére vonatkozik az utalás (175:1.8; 175:3.2; vö. 43:5; 97:6.4; 114:4.5; 114:6.8)?

(A jelölt helyek közül az alábbiakat emelem ki:

175:1.8 …amíg a Fenségesek, akik az emberek országain uralkodnak, alá nem vetik e nemzetet és el nem pusztítják e vezetők helyét, felszólítalak, hogy működjetek együtt e vénekkel Izráelben.
114:4.5 …a Fenségesek bármikor beavatkozhatnak a lakott világok ügyeibe, s ezzel a csillagvilági uralkodók felsőbb rendű bölcsességét viszik az emberi birodalmak ügyeinek intézésébe.
114:6.8 …a „harsonák angyalai”, az urantiai nemzetek életének politikai folyamatait igazgató angyalok. A bolygón a nemzetközi kapcsolatok felügyeletét ellátó testület…

A jelölt részeket is figyelembe véve a következőket gondolom. A Fenségesek beavatkozásai az emberi közösségek javára és érdekében történnek, az egyének szabad akaratának sérelme nélkül, isteni törvények alapján.

23:2.12 Az Urantián uralkodó zavarodottság és felfordulás nem azt jelzi, hogy a paradicsomi Urak nem érdeklődnek aziránt, hogy az ügyeket másként kezeljék vagy hogy nem is képesek arra. A Teremtők minden hatalommal rendelkeznek ahhoz, hogy az Urantiát igazi paradicsommá tegyék, azonban egy ilyen Éden nem járulna hozzá az olyan erős, nemes és tapasztalt jellemek kifejlődéséhez, melyeket az Istenek oly bizonyossággal kovácsolnak ki a világotokon a szükség üllője és a szenvedés kalapácsa között.

Veszem pl. ezt a kijelentést: „amíg a Fenségesek, akik az emberek országain uralkodnak, alá nem vetik e nemzetet és el nem pusztítják e vezetők helyét”. Nyilvánvaló, hogy ebben az esetben a zsidóknak a római elnyomás elleni lázadásáról és annak következményeiről van szó. Az isteni beavatkozások célja talán az lehet, hogy a közösségi döntések következményeit úgy hangolják össze, hogy azok a lehető legkevesebb kárral járva a lehető legtöbb jó és szükséges hatást eredményezzék az egyének és az emberiség fejlődése szempontjából.)

6) Figyeld meg ezt a szókapcsolatot „az evangéliumi mozgal[om]” (175:4.1). Ez még kétszer fordul elő a szövegben (176:1.3; 192:0.1). Milyen beszámolót tudnál készíteni az evangéliumi mozgalom mai helyzetéről?

(A kérdés tehát arra irányul, hogyan áll az Isten atyaságának és az emberek testvériségének helyzete jelenleg a Földön. Istent csak egyének képesek képviselni, mivel Jézus személyeknek adott mintát. A mozgalom felfogható az egyén magatartásainak összhatásaként, de lehet az egyéni működések összhatása is.
Ha az egyén őszintén és komolyan törekszik arra, hogy olyan legyen, mint az Isten, akkor a „mozgalma” jól áll.

Az egyéni működések bolygói szintre vetített hatását látva nem azt mondom, hogy az evangéliumi mozgalom helyzete rossz, hanem inkább azt állítom, hogy az evangéliumi mozgalom a nagy szellemi szükség következtében megújulás előtt áll.)

7) Kikre utal Jézus az utolsó templomi beszédében azzal a szófordulattal, hogy a tanítványok és hívek oldalán „lévő [álló], nem látható hírnökök” (175:1.8)?

(Úgy gondolom, hogy az Istenhez hű közteslényekre.)

8) Miért nem fogadhatták el a zsidó vallási és politikai vezetők a Jézus által a hithű zsidóknak ajánlott azon viselkedési szabályt, hogy „tegyetek eleget a törvény alapvető előírásainak, de ne kövessétek az ő rosszcselekedeteik mintáját” (175:1.8)?

(A zsidó vallási és politikai vezetők nem Jézus isteni mércéje alapján ítélték meg a saját cselekedeteiket. A saját törvényeik szerint ők tiszták és bűntelenek voltak. A zsidók vezetői nem arra törekedtek, hogy úgy gondolkodjanak, mint az Isten, hanem abban bíztak, hogy az Isten gondolkodását befolyásolni tudják a szertartásaik pontos megtétele által.)

9) Miért bír jelentőséggel az egyes (vallásos) zsidók helyzetét tisztázó szakasz (175:2) – azon a nyilvánvaló vonatkozáson kívül, hogy a szöveg a 20. század harmincas éveinek közepére tehető időszakban keletkezett?

(Azokra vonatkozóan általánosítani, akik szabad akarattal rendelkeznek – hiba. Nincs bűnös nép, de minden nép között vannak ártó szándékú, önző emberek, akiknek ebből következően van nemzetiségük, sőt lehet vallásuk is. Egy megtérő bűnös éppen azt bizonyítja, hogy korábban a saját tudatlanságának volt az áldozata, s nem annak, hogy valamilyen nemzethez vagy valláshoz tartozott.

Szellemi szempontból nem számít, hogy kinek milyen a vallása, neme és nemzetisége. Csak az számít, hogy milyen a magatartása, mire törekszik. Az isteni testvériség alapja nem az emberi származás, kultúra vagy vallás, hanem az Isten atyaságának és az istengyermekségnek az elfogadása.

Nem érdemes más emberben, népben, vallásban bűnbakot keresni. Jézus küldetése azt is nyilvánvalóvá teszi, hogy az egyéni boldogság az egyéni látásmódon és gondolkodásmódon alapuló magatartástól függ.

Jézus is sok zsidó embert ismert. Voltak közöttük jó szándékúak és rossz szándékúak is. S ez minden nép fiaira és minden vallás gyermekeire is igaz. Erkölcsi ítélet csak tényszerű magatartásokra irányulhat. Ellenben az előítélet általánosító és olyanokat is megbélyegez, akik a magatartásukkal nem adtak alapot erre. Jézus is magatartásokat sorolva kiáltott „Jaj”-okat azon személyek felé címezve, akiket ezzel egy időben új felismerésre térésre is hívott.)