Jelenlegi hely

177. Szerda, a pihenés napja

177. írás / 1. hozzászólás

1) 177:0.1 „Ügyeljetek arra, hogy igazság legyen az életetekben, és hogy naponta gyarapodjatok kegyelemben.”

(Igazság nélkül nem leszek képes gyarapodni a kegyelemben, az isteni élet ajándékaiban. Tehát, ragaszkodnom kell az Isten igazságához.
Isten partnernek tekint engem, nem eszköznek. Szabad akaratom és felelősségem van. Csak a saját döntéseim alapján változhatok. Egy eszköz ide vagy oda tehető. Én azonban dönthetek arról, hogy mire teszem rá az életemet, s hogy ráteszem-e egyáltalán valamire. Az út adott, az úton járásról csak én dönthetek. Csak így birtokolhatom sajátomként az úton járás során beérő gyümölcsöket. – Azt a szellemi gyümölcsöt, amely nem bennem és nem az én magatartásom következtében jön létre, nem leszek képes a sajátomként birtokolni.
Az Isten azért nem tud szellemileg boldoggá tenni bennünket, ha mi nem akarjuk, mert a szellemi boldogság csak saját jogon birtokolható.)

2) Számomra János Márk az Urantia kinyilatkoztatás nagy felfedezettje.
a) A négy evangélium az ő közlésein alapul.
121:8.3 „A Márk által készített eme feljegyzés, András és Máté jegyzeteivel együtt alkotta az írott alapját minden későbbi evangéliumi beszámolónak”.

b) Márk személyes tapasztalatai és benyomásai nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy az evangéliumok az emberként küzdő Jézus képét is megőrizzék.
196:2.3 „Márk, Máté és Lukács megőriz valamennyit az emberi Jézus képéből, amint éppen nagyszerű küzdelmét vívja azért, hogy megbizonyosodjék az isteni akarat felől és meg is cselekedje azt az akaratot.”

c) Irigylem János Márkot. Szinte ő volt a 13. apostol. 177:1.4 „…engedélyt kapott, hogy a föníciai útjukat kivéve, követhette őket az útjaikon, a Jerikó melletti Jordán-gázlónál megtartott első szónoklásuktól kezdve.”

d) János Márk volt a szolgálók szolgálója, mindenese. 152:3.3 …csak a mindenes fiú, a Márk legény szólt, „És nem volt hajlandó királyunkká lenni.”
János Márk vállalta a mindenes szerepét, csakhogy Jézus közelében maradhasson, általa tanulhasson.

e) János Márk elkötelezett, de hiteles megfigyelő volt.
- 152:4.4 „Péter számára ez az élmény /Jézus vízen járása/ mindig valós volt. Őszintén hitte, hogy Jézus eljött hozzájuk azon az éjszakán. Csak részben győzte meg erről János Márkot, ami megmagyarázza, hogy Márk miért hagyta ki a beszámolójából a történet egy részét.”
- 182:0.1 „És János Márk egészen a Mester közelében maradt ezen az éjszakán és másnap is, s így tanúja lehetett mindennek és meghallhatott sok olyasmit, amit a Mester e perctől kezdve a keresztre feszítésének órájáig elmondott.”

f) Irigylem János Márkot azért, mert többször is tölthetett személyes időt Jézussal:
- 152:5.1 „…nem sokkal éjfél után ő és a Márk fiú elindult gyalog, megkerülték a tavat és átkeltek a folyón, s így jutottak vissza Betszaidába.”
- 177:1.5 „János Márk beleborzongott e nap emlékébe, melyet Jézussal a hegyekben töltött”.

g) Nagyon díjazom, hogy János Márk – a másik kedvencemmel, Zebedeus Dáviddal együtt – olyan dolgokat vett észre, melyekre az apostoloknak nem volt szemük. Pl.
- 182:2.1 „…Zebedeus Dávid és János Márk félrehívta Jézust és közölték vele, hogy már néhány napja figyelik Júdást, és hogy tudják, hogy szándéka szerint árulással az ellenségei kezére juttatná őt.”
- 182:2.9 „Csak Zebedeus Dávid és János Márk értette meg, hogy Jézus ellenségei épp azon az éjszakán jönnek el Júdással.”

h) Tetszik János Márknak a Jézus irányában megnyilvánuló féltő szeretete:
177:1.6 „A Jézus földi életéből még hátralévő néhány óra alatt János Márk sohasem hagyta, hogy a Mester hosszabb időre eltűnjön a szeme elől. A legény titkon mindig a közelében tartózkodott; csak akkor aludt, amikor Jézus is aludt.”

i) János Márkra igazán lehetett számítani. János Márk szüleinek háza volt az utolsó vacsora színhelye és Jézus elfogását követően az apostolok menedéke.
- 188:3.2 „Szombaton késő este János Márk titokban meghívta a tizenegy apostolt az apja házába, ahol épp éjfél előtt mind össze is gyűltek ugyanabban a felsőteremben, ahol két éjszakával korábban az utolsó estebédet a Mesterükkel elfogyasztották.”
- 192:4.5 „És a tizenegyek e felsőtermet tették meg szálláshelyüknek a pünkösd napjáig.”
- 191:0.3 „János Márk folyamatosan tájékoztatta őket a templombeli fejleményekről és beszámolt nekik a városban terjedő sokféle híresztelésről”.
- 191:0.13 „János Márk e vasárnap korán reggel Simon betfagei házában fedezte fel Tamást, és erről üzent is az apostoloknak tizenegy körül.”

j) De tetszik Jézus magatartása is Márk irányában: 192:1.8 „Amikor János Márk mindegyiküket kiszolgálta, Jézus megkérte, hogy üljön le, és a legénynek ő maga szolgálta fel a halat és a kenyeret.”

k) Meglátásom szerint, az evangéliumok kétszer is említést tesznek János Márk személyéről:
- „…tanítványai közül egy, András, a Simon Péter testvére, ezt mondta neki: van itt egy kisfiú akinek öt árpakenyere és két halacskája van, de mi az ennyinek?” (János 6;8-9.)
- „És ekkor mindenki magára hagyta és elmenekült (elfutott).
És egy ifjú (mégis) nyomon követte, csupasz testét csak egy vászonlepel fedte és megragadták, az pedig otthagyta a vászonlepelt és meztelenül elfutott”. (Márk 14;50-52.)

l) Bizony, János Márkot szívesen választanám barátomul.

3) 177:3.4 „Dávid anyja úgy tett, ahogy a fia kérte, és a futárok most tértek vissza Dávidhoz azzal a hírrel, hogy az anyja és Jézus egész családja elindult Jeruzsálembe, és valamikor másnap, késő este vagy az azt követő reggelen fognak megérkezni. Lévén, hogy Dávid ezt saját kezdeményezésre tette, úgy gondolta, hogy az a bölcs, ha a dolgot a maga ügyének tekinti.”

(Ha Dávid nem hívja Jeruzsálembe Jézus anyját, akkor a művészet – különösen a középkori festészet – szegényebb lenne egy nagyszerű téma megjelenítésével, Mária ábrázolásával Jézus keresztjénél.)

4) A helyes családi felállás és gyermeknevelés alapjairól Jézus beszélt az ifjú János Márknak:

177:2.2 „Te olyan otthonból származol, ahol a szülők őszinte ragaszkodással viseltetnek egymás iránt, és ezért nem szerettek téged túlzottan ahhoz, hogy károsan felnagyítsák az önnön fontosságodról alkotott felfogásodat. A te személyiséged nem szenvedett torzulást amiatt sem, hogy a szüleid – egyikük a másik ellenében – szeretet nélkül, befolyásolással próbálták volna megszerezni a bizalmadat és a hűségedet. Te azt a szülői szeretetet élvezted, mely egészséges önbizalmat biztosít és amely elősegíti az egészséges biztonságérzet kialakulását. De szerencsés voltál annyiban is, hogy a szüleid bölcsességgel és szeretettel is rendelkeztek; és a bölcsesség késztette őket arra, hogy mellőzzenek sok olyan élvezeti dolgot és számos olyan kényelmi formát, mely pénzen megvehető, miközben téged a szomszéd pajtásaiddal elküldtek a zsinagógai tanodába, és abban is bátorítottak, hogy eredeti tapasztalatot szerezve tanulj meg élni e világon.”

5) 177:3.6 „Azon az estén, miután Jézus visszaért a táborba, felkereste a görögöket, és ha egy ilyen lépés nem okozott volna olyan nagy zavart az apostolai és számos vezető tanítványa körében, Jézus felavatta volna e húsz görögöt is úgy, mint ahogy azt a hetvenek esetében tette.”

(Jézus látta a görögök hűségét és szándékát az evangélium hirdetésével kapcsolatban, amit erősíthetett volna a felavatásukkal. De nem tette, hogy az apostolait ne gyengítse lelkileg. Az adott helyzetben az apostolok azt érezhették volna, hogy ők – és az addigi hűségük – nem is olyan értékes, hiszen Jézus az első találkozást követően idegeneket is kész felavatni vándorhitszónoknak.
Jézus az apostolaira nem akart nagyobb terhet tenni, mint ami amúgy is várt rájuk. Jézus tudta, hogy az apostolok hamarosan nem csak a Mesterük elvesztésével fognak szembesülni, hanem egy közülük való társuk árulásával és elvesztésével is. S mindezt tovább tetézi majd az Isten Országával kapcsolatos emberi vágyaik beteljesülésének semmivé foszlása.

Az apostoloknak volt jó pár szembesülése Jézus mellett. Szembesülniük kellett például azzal, hogy az Isten
- nem szertartást, hanem szeretetet kér,
- a nőket is egyenrangú gyermekeinek tekinti,
- a szamaritánusoknak és a pogányoknak is azt kínálja, mint a zsidóknak, másokat is arra hív, amire a zsidókat,
- Jézus nem olyan Messiás, mint amilyet a zsidók várnak,
- az Isten Országa nem evilági hatalom.)

6) Júdás tragédiája rávilágít az ember legnagyobb dilemmájára. „Kit szeressek jobban, Istent, magamat, másokat?” Ez jól hangzó kérdés, de nem ez a helyes, a felvetett probléma megoldását elősegítő kérdésfeltevés. A jó kérdés így hangzik. „Akarok-e olyan lenni, mint az Isten?” – Ha igen, akkor ez által már képes leszek Istent, másokat és magamat is helyesen és egyre jobban szeretni.

Azért is érdemes a jellemünkben olyanná válni, mint az Isten, hogy ne csak beszélhessünk Istenről másoknak, de be is mutathassuk nekik azt, hogy
a) milyen jellemű az Isten,

b) az ember lehet olyan, mint az Isten,

c) jó az egyénnek az, ha olyan, mint az Isten,

d) az emberek közösségének is az a jó, ha az egyének a jellemükben olyanok akarnak lenni, mint az Isten.

Hogy jobban szeressem az Istent, és akarjak olyan lenni, mint ő, jól kell őt ismernem. Az Istenben való újjászületés legnagyobb akadálya az istenismeret hiányából eredő óvatosság, bátortalanság és lustaság.

7) További kedves idézetem a 177. írásból:

177:1.3 „Még egy ifjú ember is, amennyiben a szíve vágya valóban nemes, képes egy világegyetem Istenének figyelmét megragadni és az ő szeretetteljes társaságát élvezni, képes ténylegesen is megélni annak felejthetetlen örömét, hogy egyedül és egy egész napra együtt lehet az Istennel a hegyekben.”

A 177. írás elemzése során eszembe jutott gondolatok:

a) Csak a saját, Jézussal kapcsolatos felismeréseim segítenek abban, hogy hűséges és elkötelezett maradjak a mennyei Atya irányában.

b) Semmi olyat nem fedezhetek fel, amit az Isten ne tudna. De használhatom a számomra új felismeréseket úgy, ahogy az Isten is használná azokat, ha a helyemben lenne.

c) A valóság talaja szellemi, és Jézus óta tudhatjuk, hogy miként lehet azon állni, élni.

* * *

177. írás / 2. hozzászólás

1) Milyen feladatot adott Jézus a tizenketteknek, amikor magukra hagyta őket ezen a napon (177:0.1)? Miért éppen azokon a dolgokon kellett elgondolkodniuk?

(Jézus számvetésre kérte az apostolait, hogy lélekben felkészülhessenek a rájuk váró megpróbáltatásokra. A számvetés elősegíti a kitisztázást és a belső döntést, vagyis a várható helyzet felmérését és az ahhoz történő egyéni hozzáállás kialakítását.

Ha az apostolok eleget tesznek Jézus felkérésének, akkor komolyan végig gondolják az „előrejelzéseit”, és láthatták volna, hogy Jézus úgy akarja elfogadni a saját emberi végzetét, hogy közben mindvégig nagyon bízik az Atyában. S talán, ha az apostolok eléggé figyelnek Jézusra, hamarabb az emlékezetükbe idézik, hogy a mesterükre váró szomorú végzet harmadik napján valami nagyszerű, isteni beavatkozáson alapuló változás várható.)

2) Milyen viszonyban áll a második szakaszbeli leírás szerint a családi élet és az evangélium?

(a) 177:2.5 „A gyermek a világegyetemmel kapcsolatos első benyomásait az anyja gondoskodásából szerzi; a mennyei Atyára vonatkozó első eszméiben teljes mértékben a földi apától függ.”

b) 177:2.6 „…a jézusi tanítás evangéliuma, mivelhogy az apa-gyermek viszonyra épül, nemigen nyerhet világszerte elfogadást mindaddig, amíg a mai polgárosodott népek családi élete nem foglal magába több szeretetet és több bölcsességet.”

c) 177:2.6 „Egy bölcs otthon szeretetteljes élete és az igaz vallás iránti hű odaadás, komoly és kölcsönös hatást fejt ki egymásra. Az ilyen családi élet gyarapítja a vallást, és az igazi vallás mindig magasztosabbá teszi az otthont.”)

3) Mi a magyarázata Júdás árulásának (177:4)? Hogyan kell kezelni a neheztelést és a csalódást, hogy elkerülhető legyen a gyűlölködés kialakulása? Mit jelent „enged[ni], hogy az igazság szava élő gyökerekkel hatoljon le a szívü[n]kbe” (177:5.2)?

(a) Júdás dicsőséget és megbecsülést keresett. Mivel nem nagyon értette, hogy az Isten milyen dicsőséget kínál az embernek, ezért nem is vágyott arra. Inkább egy emberi hatalom vallási képviselőinek megbecsülésére áhítozott, melyet a Mesterének és a saját társainak elárulásával gondolt megszerezni.

b) A neheztelés és a csalódás megbocsátással kezelhető, de csak akkor, ha az isteni értékek minden másnál nagyobb fontossággal bírnak számunkra. A szellemi – értsd: isteni – értékek nem vehetők el az embertől, azok a halhatatlanság útjára lépő emberi lélek sajátjai.

c) Amikor sajátomnak fogadom el az Isten igazságát, akkor ez új életet eredményez számomra új célokkal, más ismeret alapokkal és a korábbitól eltérő működés módokkal.)

4) Vajon képes-e egy mai olvasó megragadni Jézus figyelmét és élvezni az ő élő társaságát (177:1.3)?

(Természetesen: szellemben és igazságban.

- 143:5.6 „Az Isten szellem, és azoknak, akik imádják őt, szellemben és igazságban kell imádniuk.”

- 100:7.18 „Jézus… Életet egyesít, jellemet nemesít és tapasztalást egyszerűsít. Belép az emberi elmébe, hogy felemelje, átalakítsa és átlényegítse azt.”)

5) Mit jelent megtapasztalni annak örömét, hogy tudjuk, az Isten fiai vagyunk (177:5.6)?

(Az ilyen tapasztalás személyes jellegű akkor is, ha testvéri közösségben éljük meg azt. Az Istenhez tartozás tapasztalata békét, örömöt, erőt ad, amely erősíti az egyén hitét, az Atyához való hűségét, és hamar kisimítja a földi megpróbáltatásokból eredő lélekgyűrődéseket.)

* * *

Hogyan is szeretjük Jézust? Milyen ismérvek alapján szerethető? Tettem fel a kérdést magamnak, mely által megtaláltam a választ egy furcsa érzésre is. Szerethető, mint Isten, teremtő, lehet testvérként vagy barátként, de akadnak olyanok is akiket az élete, tanítása fogott meg, még ha nem is rendelkeznek hitbeli meggyőződéssel. Viszont, egy dolog tudni, hogy ki ő, és megint más az, hogy mit is jelent számunkra. Napjainkra az hozza igazán közel hozzánk Jézust, hogy mindazt megtapasztalta, amit mi is. Gyermekként nőtt fel, megtapasztalta a szülő elvesztését, családfő volt örömben és bánatban, sőt még a szerelem is jelen volt az életében, igaz, még ha ez egyoldalú volt is. Szívünk melegségét, értelmünk általi megértést, lelkünk vágyát igazán az hozza el kézzelfogható közelségbe, hogy Jézus ember volt. Olyan ember, amilyen én is lehetek, te is, ő is, bárki. Amikor az érzelmi, értelmi hullám rátör az emberre, mily fájdalom járja át, hogy így bántak el vele. Most tudom ide kapcsolni Ferenc 3/a pontját napjainkra kivetíteni. "Az emberek megbecsülést és dicsőséget keresnek. Mivel nem értik (nem is keresik) hogy az Isten milyen dicsőséget kínál az embernek, nem is vágynak arra. Inkább egy közösség vagy a társadalom megbecsülésére áhítoznak, melyet a saját társaik elárulásával, sárba tiprásával kívánnak megszerezni." Micsoda keserűség és fájdalom ilyet látni! Az, hogy a társammal, a testvéremmel, aki nem lehet kevesebb a barátomnál, ily módon, módokon viseltetnek, s mindezzel nap mint nap szembesülök, még közelebb hozza hozzám Jézus emberi mivoltát. Átérezhetővé válik mindaz, amit ő is érezhetett, megcselekedhetővé válik az az út, amit meg is cselekedett.