Jelenlegi hely

184. A Szanhedrin bírósága előtt

184. írás / 1. hozzászólás

1) Az Annás palotájába vitt Jézust három apostola is követte. Mindhárom apostol más okból volt jelen és különbözőképp viselkedett.

a) Jánostól Jézus kérte, hogy legyen jelen, a római százados pedig engedélyezte ezt. Sőt, a zsidókat kötelezte János jelenlétének eltűrésére.
b) Péter önkényesen, az érzelmeitől vezérelve és Jézus tiltása ellenére jelent meg Annás udvarában.
c) A harmadik apostol Júdás volt, az áruló, aki a lelkében egyre nagyobb zavarral figyelte azon történést, amelynek előidézésében ő is szerepet vállalt.

- János jól jött ki az „oroszlán barlangjából”, mivel az Isten akaratát követte azzal, hogy Jézus közelében maradt. S mint tudjuk, ezt a magatartást a rómaiak által képviselt jog is támogatta. János jelenléte talán korlátozta a zsidók önkényességét, de mindenképp örök tanulságul szolgált János számára a szeretet nehéz körülmények között való működésének megtapasztalása szempontjából. Továbbá János jelenléte hasznos volt azért is, mert így Jézus utolsó földi óráinak hiteles, apostol szemtanúja lehetett.

- Péter utóbb felismerte, hogy milyen áron menekült meg az „oroszlán barlangjából”, s kezdte úgy érezni magát, mint aki elárulta az Istenét. Pétert az értelmes célt nélkülöző érzelmi hűsége vezette az ellensége házába, ahol így, ismételten bajba sodorta önmagát. Tanulság számomra, hogy az Istent igenlő józan ész használata a hívő számára nem csak lehetőség, hanem szükséges is.

- A saját döntésének igazi áldozata Júdás volt. A többiek jobban jártak: Jézus feltámadt és élhet a világegyeteme fölötti teljes fennhatósággal. Péter megbánást tanúsított és Jézus megbocsátását megtapasztalva belevetette magát a saját értelmezése szerinti evangélium hirdetésébe. Amit pedig János a Jézus közelében töltött utolsó órák alatt tapasztalt, komolyan hozzásegítette őt ahhoz, hogy megtanulja túlélni azokat a nehéz helyzeteket, amelyek elé utóbb az örömhír ellenségei állították.

Júdást addig értékelték valamennyire, amíg Jézust el nem fogták. Ezt követően rögtön érzékelni kezdte, hogy a szolgák és a katonák nem sokra becsülik, később pedig megtapasztalta, hogy a főpapok sem szeretik az árulót.

Júdás elismerő és befogadó közösséget várt a szolgálataiért cserébe, de csak azt a pénzt kereste meg, amiből utóbb az idegenek temetőjéül szolgáló földet vették meg. A megbecsülő, őt értékelő és szerető közösséget Júdás elhagyta. Hiába várt ilyen vagy ehhez hasonló hatású érzelmi megbecsülést azoktól, akiket az árulásával kiszolgált, nem kapta, nem kaphatta meg. Az önzés világában nincs testvériség, csak érdekkapcsolatok. Amivel Júdás szolgálhatott az önzőknek, azt megtette – így nem volt rá tovább szükség. Mivel Júdás nem hitt eléggé a Jézus által képviselt szeretetben, ezért elárulta a Mesterét. S Júdás nem hitt e szeretet által gyakorolt megbocsátásban sem, ezért megölte önmagát. Pedig csak két dologgal kellett volna szembesülnie: az árulásával, ami múlandó, és az Isten megbocsátásával, ami örök.

2) 184:1.6 „Barátom, ha rosszat mondtam, szólj a rossz ellen; de ha igazat szóltam, akkor miért kell megütnöd?” – mondta Jézus az őt arcul csapó papi intézőnek.

(Nyilvánvaló, hogy ez az ember még nem Jézus barátja, de Jézus úgy szólította meg, mintha az lenne. Jézus annak szólította ezt a papi intézőt, akinek látni szeretné. Ezzel Jézus azt is kifejezte, hogy az Isten barátkozó az irányunkban. Miután a papi intéző megütötte, Jézus nem a saját sérelmére hívta fel az illető figyelmét, hanem annak az igazságnak a keresésére, amit tanítóként képviselt.

Jézus jól forgatta a szavakat. Az ütés helyett való érvelést úgy kínálja fel, hogy egyben állást is foglal amellett, hogy amit mondott, az nem csak szerinte igaz, hanem mások által tudhatóan is az: „…de ha igazat szóltam, akkor miért kell megütnöd?”

Megjegyzem, a barátságra kész Isten Annást is barátnak szólította: 184:1.5 „Némelyek azért akarják elpusztítani az Ember Fiát, mert tudatlanok; nem tudnak jobbat, de te, barátom, te tudod, hogy mit teszel. Hogyan vagy képes elutasítani az Isten világosságát?”

Jézus – az apostolai mellett – barátjának szólított gazdag római polgárt /132:5.2/, feleségével gorombán viselkedő férjet /133:2.1/, görög építési vállalkozót /133:4.6/, tanítása iránt érdeklődőt /165:4.5/ és egy rossz szándékú törvénytudót /174:4.3/ is – csupa olyan embert, akiket talán akkor látott először. Jézusnál a „barátom” megszólítás nem a gúny és a lekicsinylés kifejezése, hanem a megajánlott partnerség jele.)

3) 184:3.16 „Jézus nem mutatott érdeklődést a hozzá intézett semmilyen kérdés iránt, amikor Annás vagy a Szanhedrin tagjai előtt állt, azt az egyetlen kérdést kivéve, mely a földi alászállási küldetésére irányult. Amikor megkérdezték, hogy vajon ő az Isten Fia, rögvest és világosan igenlően válaszolt.”

(Jézus ellenségei nem hivatkozhattak arra, hogy nem tudták kit ítélnek halálra. Ha már nem mentek el meghallgatni, Jézus a pere során bemutatkozott nekik. Elmondta, hogy ő a megszabadító, az Isten Fia, aki rövidesen elmegy az Atyjához, „hamarosan hatalommal ruháztatik fel és újra uralkodni fog a mennyei seregek felett.”)

4) Megsértett zsidó előírások Jézus ügyének tárgyalása során:

A) 184:3.4 „A zsidók, amikor valakit főbenjáró bűnnel vádoltak meg, rendszerint nagy körültekintéssel jártak el és megtettek minden intézkedést annak érdekében, hogy biztosítsák a tisztességes eljárást, például azzal, hogy gondosan választották ki a tanúkat, továbbá az egész pert ilyen szellemben vezették le.”

Ezzel szemben: 184:5.6 „Nem volt két olyan tanú, akik egyetértettek volna bármely dologban, kivéve azokat, akik azt állították, hogy Jézus, kijelentése szerint elpusztítja a templomot és három nap múltán újra felépíti azt. És még e kérdésben sem szólt senki a védelem oldaláról, és Jézust sem kérték, hogy magyarázza meg a kijelentését.”

184:4.1 „A zsidó törvény előírta, hogy halálos ítélet kiszabása esetén két bírósági ülést kell tartani. E második ülést az elsőt követő napon kellett megtartani, és a bíróság tagjainak a köztes időt böjtöléssel és gyászban kellett eltölteniük.”

Ezzel szemben: 184:4.1 „…ezek az emberek… Mindössze egyetlen órát vártak.”

C) 184:5.7 „Az egyetlen tárgykör, melyben a bíróság következetesen el tudta ítélni, az istenkáromlás volt, és ebben teljes mértékben az ő vallomására építettek.”

184:5.7 „De még az istenkáromlás esetében sem tartottak szabályos szavazást a halálos ítélet mellett.”

D) 184:5.8 „…hogy Pilátus elé járulhassanak, három olyan vád megfogalmazására vetemedtek, amelyekről nem hallgattak meg tanúkat, és amelyekben úgy állapodtak meg, hogy a megvádolt fogoly nem volt jelen.”

E) 184:5.9 „Jézus (emberként) nem ismerte meg a vádjaikat addig, amíg meg nem hallotta azokat Pilátustól.”

5) Nekem tetsző idézetek a 184. írásból:

a) 184:2.12 „Nagyszerű és nemes jellemet igényel az, hogy elindulva a rossz úton, az ember megforduljon és a jó felé menjen. Az ember elméje túl gyakran igyekszik igazolni a tévedés útján való megmaradást, ha egyszer már rálépett arra az útra.”

b) 184:3.19 „Az ember ítél az Istenről, de ő még ekkor is szereti és meg akarja menteni őket, ha tudja.”

c) 184:4.6 „Az Istent ismerő hívő egyre jobban megtapasztalja a világegyetemi léptékű szellemi közösség-építés elragadtatását és nagyszerűségét…”.

* * *

184. írás / 2. hozzászólás

Mottó: „Az egyén problémáira a mennyei Atya megtalálása, a társadalom problémáira pedig az egyetemes testvériség vállalása az orvosság.”

1) Hogyan lehet Jézus ez alkalommal olyan higgadt, fenséges és kiegyensúlyozott? Miért nem folytatja az utolsó templomi beszédében mondott leleplezéseket?

(Jézus fenséges nyugalma szó nélkül is az ő ártatlanságát sugallta. Jézus tudta, hogy a vádlói nem kíváncsiak az Isten atyaságára és az emberek testvériségére, vagyis arra, amit a nyilvános működése során képviselt. Jézus hallgatása leleplező erejű volt, mivel szembesítette a vádlóit azzal, hogy csak kínlódnak, amikor egy igaz ember elítéléséhez keresnek bizonyítékokat. Jézus arra épített, hogy nem neki kell bizonyítania a saját ártatlanságát, hanem a főpapoknak és a szadduceusoknak kell bizonyítaniuk az ő bűnösségét. Természetesen ezt nem tudták, csak természetellenesen. Mivel a vádlói és ellenségei azt keresték, hogy mikor köthetnek belé, ezért amikor Jézus a bírái előtt megszólalt, előbb egy pofont, majd további arcul veréseket kapott, és végül – e világegyetem teremtő uraként – egy istenkáromlásra hivatkozó halálos ítéletet is.)

2) Vesd össze az erkölcsi „igazságtétel” e mélypontját a fenti igazságszolgáltatással (2:3; 15:12; 33:7; 39:4.4-4.6).

(A zsidók ítélete nem volt sem igazságos, sem pártatlan. Jézus elítélése önző érdeken alapuló, nagyon is pártos döntés volt. A zsidók Jézust elítélő bírósága csak vádlókból állt. Jézus nem számíthatott védelemre és pártatlan döntőbíróra sem.

33:7.8 „Bármilyen méltánytalanul is bíráljanak el néha emberi viszályokat az Urantián, azért a világegyetemben az igazságosság és az isteni pártatlanság érvényesül. Ti egy jól gondozott világegyetemben éltek, és előbb-utóbb számíthattok arra, hogy igazságos, sőt könyörületes bánásmódban részesültök.”)

3) Vizsgáld meg Jézus hallgatásának jelentését a következő helyzetekben: 134:8.8; 135:8.7; 184:3.19; 184:4.3 (vö. 91:8.13).

(- Jézus hallgatása kifejezheti az egyetértés hiányát. Azt, hogy nem kíván eltérni attól, ami mellett korábban már állást foglalt. (Lucifer kiegyezést célzó javaslatai hallatán Jézus vagy hallgatott, vagy az Atya akaratához való hűségét hangsúlyozta. /134:8.8/)

- Jézus hallgatása kifejezheti, hogy az ő véleménye nem számít olyan dologban, amivel kapcsolatban másnak kell személyes meggyőződésre jutnia. (Mikor Keresztelő János azt mondta neki, hogy most „már biztosan tudom, hogy te vagy a Megszabadító” – Jézus hallgatott, mivel tudta, hogy János még el fog ebben bizonytalanodni párszor a hátralevő élete során. /135:8.7/)

- Jézus hallgatása kifejezheti, hogy tevőlegesen nem kíván részt venni egy olyan perben, ahol a bíróságnak csak vádló tagjai vannak, akik már a tárgyalás megkezdése előtt meghozták az ő halálos ítéletét. /184:3.19/

- Jézus hallgatása kifejezheti, hogy félre érthető szavak által nem akar sem gyengének mutatkozni, sem pedig mást megbántani egy olyan helyzetben, amikor őt szóval és tettel is bántják. Ezt a helyzetet élte át Jézus a két tárgyalása között, mikor is kegyetlen őrök és szolgák szavainak és bántó tetteinek volt kiszolgáltatva. /184:4.3/

- S Jézus hallgatása jelezheti azt is, hogy az adott helyzetben éppen imádkozik.

91:8.13 „Az ima nem a küzdelem elől való kitérés módja, hanem sokkal inkább a lelki gyarapodás feszültség jelenlétében való ösztönzője. Csakis értékekért imádkozzatok, ne dolgokért; szellemben való gyarapodásért, ne önös megelégedésért.” – S ez adott esetben kibővülhet az ellenségért való imával, valamint a bölcsességet és erőt hálaadás útján kérő imával.)

4) Miért kerülnek szóba a városon kívül tartott szárnyasok (184:2.10)?

(Gondolom, annak tisztázása érdekében, hogy Péter a kakasszót Annás városon kívüli palotájának udvarán hallotta, ahová Jézust először vitték, ugyanis „törvény ellen való dolog volt szárnyast tartani magán a városon belül.”)

5) Mit jelent elfogadni a megbocsátást?

(A megbocsátás elfogadása értelmi és érzelmi történés. Értelmileg levonom a múltbeli döntésem következményeiből a tanulságot és elhatározom, hogy jobban fogok bízni abban az Istenben, akit segítőnek és megbocsátónak is ismerek. S mindezt átjárja és körüllengi annak örömteli és felemelő érzése, hogy az Isten szeret engem és továbbra is bízik bennem.)

6) Mit tanulhatunk a megalkuvásról a 184:2 szakaszban közöltek alapján?

(A megalkuvást az önféltés mozgatja. Ez messze nem azonos azzal a függetlenséggel, ami a Szellem szabadságában élőt jellemzi. Jézus soha nem alkudott meg, legfeljebb okosan válaszolt, ha csőbe akarták húzni, vagy egy időre elment máshová hirdetni az evangéliumot onnan, ahol forróvá vált a talaj a lába alatt. De a legfőbb mód, ami által Jézus a megalkuvást elkerülhette, az volt, hogy a hangsúlyt nem a rossz elleni támadásra, hanem a jó melletti kiállásra, annak képviselésére helyezte. Mondhatni úgy is, hogy Jézus úgy harcolt a rossz ellen – ilyen a megalkuvás is – hogy minden erejével és magától értetődő természetességgel a jót tette.)

7) Miképpen arat nagy győzelmeket Jézus azáltal, hogy elviseli a megaláztatást (184:4)?

(Minden bizonnyal Jézus nem csak állt, némán tűrve a megaláztatásokat, hanem eközben magában imádkozott is azokért, akik oly csúnyán bántak vele. Jézus bemutatta, hogy a szeretet extrém körülmények között is türelmes, önfegyelemmel bír, sőt még keresztre feszítve is képes a keresőnek vigaszt nyújtani és az ellenségeinek megbocsátani, számukra megbocsátást kérni.)

* * *

„Jézus nem habozik kijelenteni, hogy ő és az Atya egy; és eme legfelsőbb és fenséges tapasztalás ténye és igazsága alapján int arra minden ország-hívőt, hogy úgy legyen vele egy, mint ahogy ő és az Atyja egy."

Az Atya és Jézus egy-ségét tekintve figyelmen kívül hagyhatjuk a sajátosságaikat, felruházottságaikat, mert nem arra szólít fel Jézus, hogy tudatosítsuk magunkban az ők isteni és teremtői mivoltukat. Az a tény, hogy Jézus az Atyát nyilatkoztatta ki, elég tág meghatározást takar, melynek részletes elemzése során láthatóvá válik milyen egy-ségre szólítja fel az országban hívőket. Részletes elemzés folyamán láthatóvá válnak a szellemi hit szakaszai is, továbbá a fejlődési jellege. Az értelmezésem a következő.

Értelmileg megragadható az az álláspont, hogy a világmindenség, melynek mi is részesei vagyunk nem véletlenek sorozataként jött létre és nem is az egyéb törvényszerűségek önmaguktól való szerveződése folyamán. Szükség van tehát egy irányító mechanizmusa, egy kiindulási alapra, központra, ahonnan minden eredeztethető. Mindez értelmileg akkor is elfogadható, ha magát az eredetet nem is vagyunk képesek felfogni.

149:6.8. "Az én Atyám és a ti Atyátok az egyetemesen elismert és fenntartások nélkül imádott központja és feje az értelmes lények eme kiterjedt testvériségének."

Hoppá! Morbid humorral élve, vajon egy ateista mit szólna hozzá, ha olvasná Jézus szavait, aki arról beszél, hogy az értelmes lények egyetemesen elismerik, és fenntartások nélkül imádnak egy központot?
Elfogadhatóak azok a nézetbeli különbségek, melyek a központot igen eltérő névvel illetik meg. Mátrix, paradicsom, isten, atya, fény, energia, mag, stb.

161:1.3."Keveset számít, hogy milyen eszmét alkotsz az Atyáról, amíg az ő végtelen és örökkévaló természete eszményképének megismerésére törekszel szellemedben.”
Eme szellemiség virágzó hajnalán, a törekvéseink által kapunk válaszokat az élet nagy kérdéseire is. Ebben nélkülözhetetlen segítséget nyújt az Urantia könyv. Még mindig értelmi oldalról nézve megállapítható továbbra az is, hogy az általunk elképzelt központ bármi lehet, de a személyiségnél nem kevesebb. Úgy a legkönnyebb elképzelni a teremtőt, szabályozót és fenntartót, ha személyiséggel ruházzuk fel. A személyiség Atyai jelzővel való ellátása számos, fontos elemet foglal magába, úgy mint:
- egy elképzelt vagy feltételezett viszony
- a hit megjelenése, a vallás alapköve
- szellemiségünk, eszményképünk pillére

Az Atyával való viszony két fontos momentumon alapszik:
a) az imán
b) személyes tapasztalaton, ami az Atya akaratának megcselekedését foglalja magába.

102:6.1. ",A teremtmény és a Teremtő közötti viszony élő tapasztalás, lendületes vallásos hit..."

Mind az ima, mind a hit tekintetében elengedhetetlen feltétel az önzetlenség, őszinteség és bizalom. Ezek az ismérvek kölcsönösséget mutatnak az Atya-Fiú viszonylatban, de mégsem kölcsönösségen alapul. Hogy mégis min? Nem tudom meghatározni. Egyszerűen "mert" szeretem, önzetlenül és őszintén, "mert" bízok benne.
Az egy-ség megértéséhez fontosnak tartom ezt a három összhatást, hiszen mindkét félnek rendelkeznie kell ezen tulajdonságokkal úgy, hogy egyik sem múlja felül a másikat.

Bizalom.
Ó, milyen nagyszerű tanúbizonyságot tett Jézus a hitről, a bizalomról. A legrosszabbat kellett elviselni, ami csak emberrel történhet, megaláztatás, igazságtalan vádak, fizikai bántalmazás. Külön-külön is szörnyű, nem még egyszerre részesévé válni. Mindezek mellett rendíthetetlen bizalmat mutatott az Atya iránt és feltétel nélküli hitet az Atya akaratának megcselekedése érdekében.

Honnan tudhatjuk, hogy mi az Atyánk akarata?

180:2.4. "Mikor fogja a hívek világa végre megérteni, hogy az ima nem a magunk útjának keresési folyamata, hanem inkább az Isten útja bejárásának programja, olyan tanulási tapasztalás, amely arra irányul, hogy miként ismerjük fel és hajtsuk végre az Atya akaratát?"

Elsősorban tehát ima révén, másodsorban pedig megismerés útján, hiszen azt tudom csak bemutatni, amit ismerek is. A megismerést el lehet érni az Urantia könyv tanulmányozása folyamán. Jézus azt kéri tőlünk, hogy úgy legyünk vele egyek, mint ő az Atyával. Ennek elengedhetetlen feltétele az, hogy helyesen, igazul ismerjük Jézust. Vajon elegendő-e csak az ima és a megismerés ahhoz, hogy egy-ségről lehessen beszélni? Szerintem nem. Az egy-séghez, mint egészhez, szükség van a részek összességére, azaz őszinte és önzetlen odaadásra, rendíthetetlen bizalomra, feltétel nélküli hitre és arra, hogy minden körülmények közepette megcselekedjük az Atyánk akaratát. Ezen összesség fogja alkotni a legfelsőbb és fenséges tapasztalás tényét, ami átalakul személyes élő kapcsolattá. Az élő kapcsolat tehát egy folyamat eredménye - legalábbis a mi részünkről - melynek gyümölcseként tudunk egységet alkotni Jézussal.