Jelenlegi hely

186. Röviddel a keresztre feszítés előtt

186. írás / 1. hozzászólás

Jelmondatom: „Az egyén problémáira a mennyei Atya megtalálása, a társadalom problémáira pedig az egyetemes testvériség vállalása az orvosság.”

1) 186:0.3 „Amikor Mária, Jézus anyja elindult Jánossal a fiához, Jézus húga, Rúth nem volt hajlandó a család többi tagjával maradni. Lévén, hogy elszánta magát, hogy elkíséri az anyját, fivére, Júdás is vele tartott. A Mester családjának többi tagja Betániában maradt Jakab irányítása alatt…”.

(Mit tudhatunk meg Rúthról, Jézus legkisebb húgáról, és a kettőjük kapcsolatáról az Urantia kinyilatkoztatás alapján?

I. - Rúth, Jézus legkisebb testvére Kr.u. 9. április 17-én szerdán este született meg, Mária férjének Józsefnek a halálát követően. 126:3.2 „Csaknem húsz éven át (amíg meg nem kezdte a nyilvános segédkezését) egyetlen apa sem tudta volna gyöngédebben és hűségesebben szeretni a lányát és jobban gondoskodni róla, mint ahogy Jézus törődött a kis Rúth-tal.”

- 127:4.8 „A kis Rúth vált a ház napsugarává; bár meggondolatlanul fecsegett, azért végtelenül őszinte volt. Már majdnem istenítette az ő nagy bátyját és apját. De nem kényeztették. Szép gyermek lett, de nem olyan bájos, mint Mirjám, aki a család, sőt talán a város szépe volt.”

- Jézus – fiatalemberként – szívesen foglalkozott Rúthtal és az ő játszótársaival. 128:6.10 „Jézus mindig kész volt elhalasztani a világ és a világegyetem dolgával kapcsolatos jövőbeli munkáján való gondolkodást, hogy osztozhasson e gyermekek tiszta örömében és ifjonti boldogságában, akik sohasem unták hallgatni Jézust, amint a Jeruzsálembe tett különböző útjairól beszámolót tartott. Nagyon élvezték az állatokról és a természetről szóló történeteit is.”

- Zebedeus János, Jézus utazásainak ideje alatt minden hónapban vitt ajándékot Máriának és Rúthnak Jézus megbízásából. (129:2.11)

- 138:0.1 „Az anyja állandóan ingadozott a hit és remény, valamint az erősödő csalódottság, megalázottság és kétségek között. Csak Rúth, a legfiatalabb testvér maradt megingathatatlanul hű az apai fivéréhez.”

- 154:6.1 „Bár Rúth nem tudott magyarázatot adni Jézus viselkedésének minden vonására, kitartott amellett, hogy Jézus mindig tisztességesen bánt a családjával és nem volt hajlandó egyetérteni azzal a tervvel, hogy megpróbálják lebeszélni őt a munka folytatásáról.”

- Rúth ott volt Máriával, Jézus anyjával a keresztnél, egészen Jézus utolsó leheletéig.

- Rúthot az a Zebedeus Dávid vette feleségül, aki önszorgalomból szervezett és tartott fenn hírvivői hálózatot Jézus nyilvános működésének támogatására. S Zebedeus János volt az, aki szó szerint vette és elhitte azt, hogy Jézus harmadnap fel fog támadni. Egyébként, Rúth is azonnal elhitte a Jézus sírból való feltámadására vonatkozó hírt, melyet éppen Zebedeus Dávidék hoztak meg Jézus családja számára 190:2.2.

- 145:0.3 „Rúth volt Jézus családjának egyetlen tagja, aki következetesen és fenntartások nélkül hitt Jézus földi küldetésének isteni voltában a szellemi öntudatra ébredésének első pillanatától egészen Jézus mozgalmas segédkezéséig, haláláig, feltámadásáig és felemelkedéséig; és Rúth végül úgy jutott át a túlvilágokra, hogy sohasem kételkedett az apai fivére húsvér testbeli küldetésének természetfeletti jellegében. A kis Rúth volt Jézus fő vigasza, ami a földi családját illeti, az ő perének, elutasításának és keresztre feszítésének komoly megpróbáltatásában.”

II. Ne feledjük, az ifjú Rúth úgy tartott ki hűen Jézus és az ő tanítása mellett, hogy
- az életkorából fakadóan ő töltötte vele a legkevesebb időt,
- még a saját édesanyja és a testvérei is igyekeztek lebeszélni őt arról, hogy higgyen Jézus isteni küldetésében, vagyis
- a közvetlen környezetében nem volt olyan személy, aki a Jézus melletti hűségre bátorította volna.

De igaz az is, hogy Rúth – éppen az életkorából fakadóan – apjaként tekintett Jézusra már kiskorától fogva. Azonban vegyük észre, hogy Rúth hűsége nem érzelmi megkötözöttségből, egyfajta apapótlékhoz való ragaszkodásból fakadt. Ha Rúth csak Jézus személyéhez lett volna hűséges, a tanításához pedig nem, akkor nem jelentett volna ki ilyesmit: 154:6.3 „Én megmondom a bátyámnak, hogy szerintem ő Isten embere, és hogy azt remélem, hogy inkább meghal előbb, mintsem hogy hagyja, hogy ezek a gonosz farizeusok megállítsák a tan hirdetésében.” Vagyis Rúth a szellemi igazságok irányában is rendelkezett érzékelő képességgel, elkötelezettséggel.)

2) Júdás szavai a Szanhedrin előtt: 186:1.4 „A szolgálatomért jutalmul pénzt ajánlottatok – egy rabszolga árát.”

(Júdás harminc ezüstpénzt kapott azért, hogy Jézust a gyilkosai kezére juttassa: „egy jóféle, egészséges rabszolga” árát. Emberért egy ember árát. Úgy tűnik, hogy a zsidók urai részéről ez korrekt üzletnek számított. Egyben kifejezte azt is, hogy mennyire nem értékelték azt, amit Jézus szellemi értelemben kínált és jelentett.)

* * *

186. írás / 2. hozzászólás

Jelmondatom: „Az egyén problémáira a mennyei Atya megtalálása, a társadalom problémáira pedig az egyetemes testvériség vállalása az orvosság.”

1) Milyen következtetéseket tudsz levonni a „bűn” fogalmának a negyedik részben (pl. a 186:1.6 bekezdésben) való alkalmazásából?

(I. A bűn a szabad akarat területe. Van olyan rossztett, amelynek van varázsa. A bűn varázsa annak várt eredményén és kalandosnak tűnő elérési útján alapul. Vannak bűnelkövetők, akik megbánják a tettüket és annak elkövetéséért magukat vádolják. Aki nem keresi vagy nem igényli a megbocsátásban rejlő feloldozást, a lelkében magányossá válik.
A bűnös magányosság érzése elvezethet az öngyilkosságához.

II. A bűn útjára lépés oka kisebb részben hajlam, nagyobb részben tudatlanság. A boldogság felől való tudatlanság oka pedig gyakran fakad abból, hogy az egyén elkezdi túlértékelni önmagát. Az önzés azért tesz vakká, mert az egyén elkezdi önmagát igazolni, önmagának igazságot szolgáltatni. Aki az Istennek szolgáltat igazságot, átalakul, hogy örök életet tudjon élni.

III. Júdás is azt akarta, hogy elismerjék. Az elismerés a tisztelet jele és a szeretet előszobája. A kérdés az, hogy kitől akarunk és fogadunk el elismerést. Ha kialakítottuk a szellemit érzékelni tudó képességünket, akkor az Istent, az ő világát és annak értékeit fontosnak és kívánatosnak fogjuk tartani a magunk számára. Erre törekedtek Júdás apostoltársai. Júdás nem tartotta a megismert szellemit olyan értékesnek, hogy annak egyre teljesebb megélése mindennél fontosabb legyen számára. Júdás nem az Isten elismerését kereste, hanem egyes emberekét – s egyiket sem kapta meg. Ennek tapasztalata olyan csalódás volt számára, melynek kudarcát nem tudta feldolgozni, így öngyilkos lett. Júdás minden hathatós emberi segítség lehetőségét eltaszította magától az árulásával, az Istennél levő megbocsátást pedig nem volt képes a maga számára kérni. Úgy gondolhatta és érezhette, hogy aki egyszerre árulja el a testvér-barátait és az Istenét, annak számára nem létezik feloldozás sem az emberektől sem pedig az Istentől.

Nem könnyű megbocsátást kérni, de aki őszintén teszi ezt, az Istentől mindig, de lehet, hogy azoktól az emberektől is megkapja azt, akiket bántott.

IV. Az emberek szeretnék értékesnek látni magukat. Ehhez fontos, hogy ne csak elhitessék ezt magukkal, hanem hitelesen tarthassák magukat „jó úton járónak”. Ehhez kaphatunk belső és külső megerősítést. A belső megerősítést Istentől kaphatjuk, a külsőt az emberektől. De hogyan kaphatunk sok embertől megerősítő visszajelzést arra vonatkozóan, hogy értékesek vagyunk? – Ha azt adjuk nekik, amire a legnagyobb szükségük van. Vagyis szeretjük őket. De nem akárhogyan, hanem okosan, a legokosabban. Úgy, ahogy az Isten is szeretné őket, ha a helyünkben lenne. Az Isten mindig, érezhető módon megerősít a saját, előtte való értékemben, ha az ő szeretetével kezdek szeretni. Belülről erősít meg abban, hogy jó úgy jónak lenni, ahogy ő jó. S mindig lesz olyan ember is, aki megerősíti azt, hogy jó az neki, ha én az Isten szeretetével szeretem őt.)

2) Milyen volt Jézus hozzáállása ez alkalommal?

(Jézus megtette Júdásért, amit tehetett. 139:12.11 „…számos alkalommal, magánbeszélgetésben és nyilvánosan is, figyelmeztette Júdást, hogy meg fog botlani, ám az isteni figyelmeztetések rendszerint hatástalanok a megkeseredett emberi természetre. Jézus megtett minden lehetőt, ami összeegyeztethető volt az ember erkölcsi szabadságával, hogy megakadályozza Júdást a helytelen út választásában.” Miután pedig elfogták – éppen Júdás jóvoltából – nem tehetett már többet érte. Mit tett korábban Jézus Júdásért?
- elfogadta tanítványnak, majd apostolnak,
- oktatást adott neki az Isten országáról, csakúgy, mint az apostoltársainak,
- de kapott egyéni figyelem felhívást, útmutatást is Jézustól.

177:4.10 „Júdás az elméjében világi megtiszteltetést keresett és teljes szívvel beleszeretett e vágyába; a többi apostol hasonlóképpen ugyanezen világi megtiszteltetést kereste elméjében, de a szívükkel ők szerették Jézust és megtették a tőlük telhetőt, hogy megtanulják szeretni azokat az igazságokat, melyeket megtanított nekik.”)

3) Mi a különbség aközött, hogy valaki az Isten fia/leánya vagy az Isten tevékeny fia/leánya (186:2.9)?

(Isten minden embert a gyermekének tekint, de a gyermek azt, hogy az Isten az ő Atyja, csak akkor fogja megtapasztalni, ha az Atyja akaratát törekszik tenni.)

4) Milyen erények tesznek valakit megbízhatóvá (186:3)?

(Leginkább az tesz valakit megbízhatóvá, ha sokszor és önként bizonyította már magatartásával az okos hűségét.)

5) Vázold fel, hogy Jézus élete és halála miként világosítja meg az evangéliumot (186:5.4-5.5).

(186:5.5 „Mindaz, amit az Ember Fia mondott vagy tett a földön, nagymértékben megszépítette az Istenhez fűződő fiúságnak és az emberek közötti testvériségnek a tantételeit…”. Jézus sokszínűen, és az Urantia kinyilatkoztatás tanúsága szerint is rengeteg helyzet által mutatta meg az isteni igazság gyakorlati jóságát és megélhető szépségét.

Az ember Jézus magvető volt, aki az Igazságot osztotta meg velünk. Tudta, hogy tőle független okok miatt a munkája eltérő eredménnyel fog járni. De azt is tudta, hogy az üzenetének lesznek olyan hallgatói, akik úgy döntenek majd, hogy nem csak befogadják az igazságot, hanem nap mint nap meg is akarják élni azt.)

Hogyan értendő az, hogy az Istenhez fűződő fiúság és az emberek közötti testvériség „eredendően megva[n] azon világegyetemi tényekben, hogy az Isten szereti a teremtményeit és az isteni Fiak természetüknél fogva irgalmasak”?

(Isten Atyaként szereti a teremtményeit, ezért a teremtményeinek is helyén való szeretniük egymást, mégpedig megértő irgalommal. Úgy, ahogy azt Jézustól is láthatjuk az Urantia könyv alapján.)

* * *

"Arra számított, hogy a Szanhedrin teljes ülése elé hívják, és ott majd felmagasztalják őt és kellő tiszteletben részesítik ama nagy szolgálat jeléül, melyet, ahogy azzal magának hízelgett, a nemzetének tett." 186:1.6.

Júdás esete rávilágít arra a "méregre", amit én a mindenkori legsúlyosabb problémának tartok az emberiség számára. Ez nem más, mint az önmagunk felmagasztalása. Azzal, hogy azt gondolta, őt majd felmagasztalják és kellő tiszteletben részesítik, máris megjelent elméjében az önmagáról alkotott túlzott, hamis képzelet. Az ilyen megnyilvánulás nem takar igaz életet. Az önteltség, a túlzott becsvágy és az önzőség egy olyan ember olyan világát tükrözi, aki nem rendelkezik értékkel vagy az általa elképzelt értéket csak és kizáróan önmagára vonatkozóan keresi és csak önmaga irányába képes megtalálni azt. Az ilyen hozzáállás teljes mértékben egy Isten nélküli életet mutat be.

a) nem rendelkezik azon összességgel, amit szeretetnek nevezünk: türelem, odaadás, megértés, segítőkészség, stb.

b) nincs meg az emberek közötti testvériség eszményképe

c) az Atya akaratának megcselekedésére irányuló tett teljes hiánya

Ezzel a három ponttal inkább az Isten nélküli élet jellemzőit kívántam bemutatni, mintsem az önteltség, önzőség ismérveit. Kissé olyan, mint a bogár és a rovar esete.
Szinte minden öntelt és önző egyén Isten nélkül él, de azok akik Isten nélkül élnek, nem feltétlenül mind öntelt és önző.

Júdás esete további két megfontolandó dologra is rávilágít. Az első, ez a legfontosabb, hogy semmit nem lehet vele elérni. Talán időlegesen - vagy még annyira sem - lehet tündökölni akár mások, akár önmagunk előtt, de a célunk gyorsan átcsap csalódássá. Ez a működési mód mutatja meg igazán az aranyszabályt, ami nemcsak az öntelt egyénekre jellemző. A korábbi olvasókörünkben már volt szó róla, de az igazságot oly jó hangoztatni, hát még megélni!
Tehát, a teremtéskor Atyánk akarata az volt, hogy szeretetteljes közösséget alkossunk, melyben tudatosan kapcsolatba is léphetünk a teremtőnkkel. Amennyiben a szeretetteljes közösségépítés az Atyánk akarata, akkor minden rossz, baj, bú és bánat azért van, mert nem cselekedjük meg az Atyánk akaratát. Véleményem szerint csak és kizáróan így válhatunk az "Isten tevékeny fiává/leányává" 186:2.9. Akkor, amikor megcselekedjük az ő akaratát.

A másik dolog szintén egy jellemvonásra vonatkoztatható, amit kétszínűségnek neveznek. Szintén igaztalan életnek tartom, amit nem akarok tovább ecsetelni, ezért egy gondolattal le is zárom.

"Az emberek bárcsak olyanok lennének, amilyennek látszanak, vagy ne lennének olyanok, amik nem."