Jelenlegi hely

187. A keresztre feszítés

187. írás / 1. hozzászólás

1) 187:1.8 „A keresztre feszítés helyszíne felé vánszorgó Mester nagyon elcsigázott volt; már majdnem teljesen elhagyta az ereje. Az Illés Márk házában elfogyasztott utolsó estebéd óta nem evett és vizet sem ivott; és aludni sem hagyták egy pillanatra sem. Ezen felül egymást követték a kihallgatások, egészen az elítéléséig, a gyalázatos korbácsolással járó testi szenvedést és vérveszteséget nem is említve. Mindennek tetejébe ott volt még a rendkívüli elmebéli kínja, az erős szellemi feszültsége és az emberi magány szörnyű érzése is.”

(A keresztre feszítés egyesíti a halálbüntetést, a kínzást, a szabadságmegvonást és a megszégyenítést. A keresztre feszítés nyilvános siralomház a biztos halál tudatában.

A keresztre feszítés kínzás jellegét a következő tényezők adják:
- fájdalom a felszegezés következtében,
- a test kimerevítettségének kényelmetlensége,
- szomjazás és éhség,
- az időjárás viszontagságainak hatása, amelyek
- több napig is eltarthatnak, ezekhez társul még
- a halál tudata és
- a tehetetlenség érzése.
Az utóbbi kettő a hívőt kevésbé sújtja.

A keresztre feszítés megszégyenítés jellegét a következő tényezők adják:
- a szinte meztelen test közszemlére tétele,
- az egyén szenvedésének nyilvánossága,
- a szitkoknak és bántásoknak való kiszolgáltatottság.)

2) 187:4.7 „Szeretném, ha elmennétek innen.” Jézus e szavakkal küldi el az édesanyját és az őt támogató János apostolt a kereszt mellől. Jézus látta, hogy az édesanyja nagyon szenved attól, hogy az elsőszülött fiát a kereszten látja.
Az Urantia kinyilatkoztatás szerint Mária egy évvel élte túl Jézus halálát. De mit tudhatunk meg a kinyilatkoztatásból Máriának a Jézus küldetéséhez való viszonyáról? Bizony előfordult, hogy Mária
- csalódott Jézusban,
- azt hitte, hogy Jézus nincs magánál, pedig csak az Atya ügyében járt el vagy az evangéliumot hirdette, sőt
- időnként Mária gátolta Jézus munkáját és ellene dolgozott a Fiának és így az Isten akaratának (Lásd pl. a kánai menyegző lefolyását Jézus akarata szempontjából.).

Mária okos, gyakorlatias nő volt, mégsem tudta megérteni Jézust. Miért? Mert nem Jézust akarta megérteni, hanem állandóan azt szerette volna, ha Jézus teljesíti be azt, amit ő és a többi zsidó ért a Messiással kapcsolatban.

Utóbb Mária bizonyára többször is szemrehányást tett magának azért, hogy nem igyekezett jobban megérteni és támogatni az elsőszülött fiát. Mária egy év múlva bekövetkező halálának lelki eredetű oka lehetett az is, hogy már nem érezte magát hasznosnak, hiszen az elsőszülött fia meghalt majd eltávozott, a többi fia és leánya pedig megházasodott, s nem velük, hanem Zebedeus János felügyelete alatt kellett élnie. Továbbá, Jézus halála és Pünkösd között Mária hosszabb időt töltött a női testület tagjaival és felismerhette, hogy az ő szellemi képzettségük és a Jézus irányában való odaadottságuk bizonyos értelemben meghaladja az övét.

Megítélésem szerint, Máriában volt egyfajta szégyenérzés amiatt, hogy nem támogatta Jézust minden dolgában.
A Jézus által hozott gondolkodás az új családi viszonyokra – az istengyermekségre és a testvériségre – tette a hangsúlyt, s így a vérszerinti kapcsolatokra hivatkozó meggyőző erő, melyre Mária a gondolkodása szerint építeni akart, háttérbe szorult.

Utóbb Mária érezhetett lelki fájdalmat azért is, hogy a saját gyermekeit, Jézus vérszerinti testvéreit nem jó irányban befolyásolta Jézussal kapcsolatban.

Talán Mária önmagával szembeni legnagyobb csalódása abból fakadhatott, hogy nem ismerte fel időben azt, hogy a fia elsősorban az Isten Fia.

Mária helyzete egyedi volt, hiszen nem mindenkinek jut feladatul az, hogy felnevelje e világ Alkotóját úgy, hogy ennek tényét nem is sejti. Továbbá Máriának a férje elvesztése után több gyermekből álló családot is gondoznia kellett. Mária olyan ember volt, aki megérdemli a tiszteletünket és a szeretetünket. A maga módján bizonyosan szerette Jézust.

Azonban Máriának Jézus isteni küldetéséhez való személyes viszonyával kapcsolatban nem árt tudni a következőket:

- Összességében elmondható, hogy 124:4.5 „Mária egyre kevésbé értette a jézusi küldetés jelentőségét, és e jó anyának egyre nagyobb fájdalmat okozott, hogy a legkedvesebb fia nem váltja be az ő dédelgetett álmait,” a messiási szerepre vonatkozót.

- Mária 126:1.5 „…sok időt töltött izgatott várakozással, várva, hogy megláthatja, amint a fia valamiféle emberfeletti vagy csodás tettet hajt végre, de a reményeiből mindegyre csak keserű csalódás lett. És mindez elbátortalanító, sőt lehangoló volt.” 126:3.13 „Jézus ellazult elmélyedéses időszakai, az imádkozás céljából a hegytetőre vezető gyakori útjai és az a számos furcsa gondolat, melyekkel időről időre előhozakodott, komoly aggodalommal töltötték el az anyját.”

- Jézus testvérei is 127:1.4 „…képtelenek voltak megérteni a legidősebb bátyjuk életét, mert az anyjuk azt nevelte beléjük, hogy az ő rendeltetése az, hogy a zsidó nép megszabadítója legyen.”

- Amikor Jézus ifjú korában a Zélóták tagokat toboroztak 127:2.3 „Mária mindent megtett, hogy rávegye őt a csatlakozásra, de nem tudta más belátásra bírni. Egészen odáig elment, hogy azt sejtesse, hogy a nemzeti érzületűek ügye támogatásának az ő nyomatékos kérése ellenére való elutasítása engedetlenség, azon ígéretének a megszegése, melyet Jeruzsálemből visszafelé jövet tett, miszerint aláveti magát a szülei akaratának”.

- Mária 137:3.7 „Abban a szellemben utazott Kánába, mint az anyakirálynő, aki a fia megkoronázását megy megtekinteni.” S mikor látta, hogy Jézus nem az ő elvárásainak akar megfelelni, azt mondta, amit oly gyakran szokott: 137:4.5 „Nem tudom megérteni őt; mit jelent mindez? Hát sosem lesz vége e furcsa viselkedésének?”

- Nem lehetett könnyű Mária számára az sem, amikor a farizeusok arról próbálták őt meggyőzni, hogy Jézus nincs magánál, komoly lelki problémái vannak: 154:6.1 „A farizeusok azon munkálkodtak, hogy meggyőzzék Máriát, hogy Jézus magánkívül van, megháborodott. Sürgették, hogy kerekedjen fel a fiaival és próbálja meg rávenni őt arra, hogy hagyjon fel a nyilvános tanítással. Bizonygatták Máriának, hogy Jézus rövidesen le fog betegedni, és hogy csak szégyen és gyalázat érheti az egész családot, ha engedik, hogy folytassa ténykedését.”
Ne csodálkozzunk tehát, ha az aggódása miatt, a családi büszkeség okán és a téves elképzelései következtében Mária komolyan mondta a következőket: 154:6.2 „Tudom, hogy befolyásolni tudnám a fiamat, ha hazajönne és meghallgatna.”

- Tekintettel ezekre, 154:6.5 Mária és Jézus fivérei nagyon megsértődtek, amikor… ahelyett, hogy sietett volna az üdvözlésükre, azt hallhatták, hogy dallamos hangját felemelve azt mondja: „Mondjátok meg anyámnak és fivéreimnek, hogy nem kell aggódniuk miattam. Az Atya, aki a világra küldött, nem hagy el engem; és a családomat sem éri semmi baj. Jó bátorságra intsétek őket és vessék bizalmukat az ország Atyjába. De, végül is, ki az én anyám és kik az én fivéreim?” És a két kezét a teremben összegyűlt összes tanítványa felé kinyújtva, azt mondta: „Nekem nincsen anyám; nincsenek fivéreim. Nézzétek anyámat és nézzétek fivéreimet! Mert aki megcselekszi az én Atyám akaratát, aki a mennyben van, az az én anyám, öcsém és húgom.”

- 154:6.8 „Mária és Jézus öccsei úgy gondolták, hogy Jézus nem érti őket, hogy már nem érdeklik őt, nem is fogták fel, hogy ők voltak azok, akik nem értették Jézust.” Jézus húsvér testvérei csak azt követően váltak szellemi értelemben Jézus testvéreivé, hogy befogadták az örömhír üzenetét.

- 154:6.9 „Jézus figyelmeztette apostolait, hogy az ember ellensége lehet a saját háznépe is, de azt aligha fogta fel, hogy e jóslat mennyire jól beigazolódik az ő saját tapasztalásában. Jézus nem hagyta el a földi családját azért, hogy az Atyja munkáját elvégezze – ők hagyták el őt. Később, a Mester halálát és feltámadását követően, amikor Jakab kapcsolatba került a korai keresztény mozgalommal, mérhetetlenül sokat szenvedett amiatt, hogy nem lehetett részese Jézus és tanítványai ezen első közösségének.” S az a szenvedés, ami igaz volt Jakab esetében, igaz kellett legyen Mária esetében is, amíg élt.

- Mikor Jézus a feltámadását követően megjelent a húsvér családjának tagjai előtt is, e szavakkal búcsúzott tőlük: 190:2.6 „Béke legyen veletek. Üdvözöllek titeket, akik egykor közel álltatok hozzám a húsvér testben és akik a mennyország fivéreinek és nővéreinek társaságát alkotjátok. Hogyan is kételkedhettetek? Miért várakoztatok oly sokáig, mire úgy döntöttetek, hogy teljes szívvel követitek az igazság fényét? Gyertek hát mindannyian, az Igazság Szellemének az Atya országában lévő közösségébe.”

3) Az Urantia kinyilatkoztatás két római századost említ, akik eljutottak odáig, hogy értékeljék Jézust. Az egyik a Kapernaumban állomásozó Mangusz, aki Jézustól kért gyógyulást a tisztiszolgája számára. Jézus is értékelte őt, mivel a hitét dicsérte. A másik százados pedig az volt, aki Jézust elfogta, látta a haláltusáját, s amikor Jézus meghalt, megtért, hívő lett.

Milyen folyamat vezethetett oda, hogy ez utóbbi római százados megtért Jézus keresztjénél?
- Korábban hallhatott Jézus tanítása felől. A beosztásából fakadóan bizonyos mélységig kellett is, hogy érdeklődjön felőle. A nyugalom fenntartása érdekében szükség volt arra, hogy a római érdekek szempontjából figyelje és megítélje Jézus munkásságát, személyét.

- Jézus bátran azonosította magát az elfogására érkezett római százados és társai előtt:
183:3.4 „…amikor meghallották, hogy ilyen nyíltan azonosítja magát, az első sorokban állók visszahőköltek. Meglepetéssel töltötte el őket, hogy milyen higgadtan és fenségesen azonosította magát.”

- A százados Jézus bátor nagylelkűségének lehetett a tanúja akkor is, amikor a Mester ezt mondta: 183:3.6 „Mondtam már, hogy én vagyok az. Ha tehát engem kerestek, a többiek hadd menjenek útjukra. Én kész vagyok veletek menni.”

- A százados hallhatta Jézus kijelentését arról, hogy gyáva tettnek tekinti az éjszakai elfogást, hiszen nappal is megtalálható volt a templomban.

- Hallotta továbbá a Mester azon közlését is, hogy akár angyaloknak is parancsolhatna, hogy megakadályozza az elfogását.

- Már az addig tapasztaltak is hatással lehettek a római századosra, mert megengedte János apostolnak, hogy Jézus mellett maradjon.

- A római százados nem korbácsoltatta meg Jézust a két latorral együtt: 187:0.1 „…a százados kétségkívül úgy gondolta, hogy őt az elítélése előtt már eléggé megkorbácsolták.”

- Mikor Jézus összeroskadt a keresztfa alatt, 187:1.9 „A katonák ráüvöltöttek és rugdosták, de ő nem tudott felállni. Amikor a százados meglátta ezt, tudván, hogy Jézus már eddig is mit viselt el, megparancsolta a katonáknak, hogy hagyják abba. Ez után arra utasította az egyik járókelőt, egy bizonyos Simont, aki Cirénéből való volt, hogy vegye át a keresztfát Jézus válláról és arra kényszerítette, hogy a Golgotáig még hátralévő szakaszon ő vigye azt.”

- 187:5.5 Látván, hogy Jézus miként hal meg, a római centurió a mellkasára csapott és azt mondta: „Ez valóban igaz ember volt; ő valóban az Isten Fia kellett, hogy legyen.” És attól az órától hinni kezdett Jézusban.

- A százados – bár Pilátus parancsára – de megvédte Jézus holttestét a Szanhedrin képviselőitől, akik a bűnözők sírgödrébe akarták azt vetni. Sőt, személyesen segített Jézus testének sírhoz szállításában. Továbbá utasította a katonáit, 188:1.5 „hogy segítsenek a sír bejárata elé gördíteni a küszöbkövet.”

4) A 187. írás számomra fontos közlései:

a) 187:2.4 Ahogy a keresztfára szegezték, Jézus csak annyit mondott, „Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják mit cselekszenek.” Nem tudott volna ilyen irgalmasan és szeretetteljesen közbenjárni az ítéletvégrehajtók érdekében, ha az odaadó szeretetet mutató gondolatai nem az önzetlen szolgálattal töltött egész életének a hajtóerői lettek volna. Egy egész élet eszméi, késztetései és vágyai tárultak fel egy válsághelyzetben.

b) 187:5.2 „Az emberi Jézus utolsó tudatos gondolata a Zsoltárok könyve egy részének az elméjében való elismétlésére irányult, mely rész ma úgy ismeretes, mint a huszadik, a huszonegyedik és a huszonkettedik istendicsőítő ének.”

5) Jézus nemzetközi hatalmi összeesküvés áldozata lett. A zsidók vezetői és egy soknemzetiségű birodalom helytartója ítélte halálra. Azok, akik féltették a vallási hatalmukat, megölették őt azzal, aki féltette a világi hatalmát. Vagyis Jézust az akkori világhatalom képviselőjének döntése alapján ölték meg. Jézust gonosz, önkényes és szellemi értelemben tudatlan emberek ítélték halálra.

Az a kapzsiság és hatalomvágy, amely az Isten Fiát megölte, ma azon munkálkodik, hogy az emberiség életerejét is megtörje. De a gonosz, bármilyen álarcban jelenik is meg, nem képes számolni az emberben élő Istennel és soha nem lesz képes az ellenőrzése alatt tartani az Istenre, valamint a lelkiismerete szavára hallgató embert. Nem képes, mert az önzése vakká teszi őt. Jézus gyilkosai például nem számoltak azzal, hogy az áldozatuk fel fog támadni és a jelenései által úgy megerősíti a tanítványait, hogy azok okosan, de mégis halált megvető bátorsággal kezdenek dolgozni. S Jézus gyilkosai nem számoltak a pünkösdi Szellem kiáradással sem.
Jézus tanítványai ma is kovászként működnek, az ő Atyjuk pedig segíti őket. Jézus tanítása mostanra túl sokáig volt háttérben. Minden kinyilatkoztatást követ egy szellemi fellendülés és irányváltás. Jézus kinyilatkoztatását is követte és az ő munkájára építő Urantia kinyilatkoztatást is követni fogja.

* * *

187. írás / 2. hozzászólás

Jelmondatom: „Az egyén problémáira a mennyei Atya megtalálása, a társadalom problémáira pedig az egyetemes testvériség vállalása az orvosság.”

1) Miért nem volt hajlandó inni Jézus a kábító hatású borból (187:2.3)?

(Jézus a végsőkig meg akarta őrizni az emberi tudatát. Végig élt emberi élettapasztalást akart.)

2) Kinek mutat megbocsátást Jézus a kereszten?

(Jézus az őt felszegező, parancsot végrehajtó római katonák érdekében mondta a közbenjáró fohászt: 187:2.4 „Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják mit cselekszenek.”)

3) Hogyan értelmezték eddig azt a sort, hogy „Istenem, Istenem, miért hagytál el engem?” Olvasd el a 20., 21. és 22. zsoltárt. Vesd össze a keresztre feszítésről az Urantia könyvben olvasható beszámolót az újszövetségbeli leírásokkal (Mt. 27., Mk. 15., Lk. 23., Jn. 19.).

(Máté és Márk evangéliuma szerint, akik hallották a kereszten függő Jézus szavait – „Éli, Éli, lama sabaktáni?” /Máté 27;46./ – azt gondolták, hogy Illést hívja segítségül ily módon. Lukács és János evangéliuma nem említi Jézus ezen kijelentését.)

4) Miért nem volt alaptalan Jézus azon elővigyázatossága, hogy amennyire emberileg lehetséges volt, gondoskodjon arról, hogy a követőinek ne jusson semmilyen, az ő életéhez kapcsolható anyagi dolog (187:2.9) – vö. „Szent Grál”, „Igaz Kereszt”, „torinói lepel”, stb. Mindezen állítólagos anyagi emlékek tisztelete (ereklyetisztelet) milyen nemes emlék helyét foglalja el ma?

(Nem értékelhetjük jobban a Jézus életével kapcsolatosnak mondott tárgyi emlékeket a Mester azon felhívásánál, hogy „Kövess engem!” Jézus tudatosan törekedett arra, hogy az emberek a tanításához, vagyis az általa képviselt jó hírekhez ragaszkodjanak, ne pedig a személyéhez vagy valamely tárgyhoz, amelyről azt feltételezik, hogy a földi élete során azzal kapcsolatba került.

Jézus erre irányuló magatartása összhangban volt azzal, amit Immánuel is tanácsolt neki a földi alászállása előtt: 120:3.7 „Abból a célból, hogy ne járulj hozzá szükségtelen mértékben későbbi urantiai vallásos hiedelmek lélektelen rendszereihez, illetőleg másfajta, fejlődésképtelen vallási képzettársításokhoz, javasoljuk azt is, hogy: Ne hagyj magad után írásokat a bolygón. Tartózkodj az időtálló anyagokra való mindenféle írástól; utasítsd a társaidat, hogy ne készítsenek a húsvér testbeli valódról képeket vagy más képmásokat. Gondoskodj arról, hogy semmiféle, bálványozásra lehetőséget adó dolgot ne hagyj a bolygón az elindulásod idején.”)

5) Jézus földi életében voltak olyan, a ma embere által csodának tartott események, amelyeket
- ő is akart,
- amelyeket nem akart, de kérésre, irgalomból, s mert az Atya akaratával nem volt ellentétes, mégis megtett, ill. azok megvalósultak,
- továbbá voltak olyan történések is, melyeket csak a követői hittek csodának, valójában nem voltak azok.

a) A Jézus által is akart, általunk csodának tartott esetek a következők voltak az Urantia kinyilatkoztatás alapul vételével:
- ötezer ember jóllakatása kenyér és halszaporítás által (152:2.9),
- Jézus színeváltozása a hegyen és a fénylő felhőből szóló hang három apostol előtt (158:1.8-10),
- a vakon született ifjú meggyógyítása Jeruzsálemben (164:3.,
- vízkórosság tüneteit mutató férfi meggyógyítása (167:1.5),
- Lázár feltámasztása (168:2.2),
- Jézus feltámadása (189:1.10),
- Jézus jelenései a mennybemenetele előtt.

b) A Jézus által eredetileg nem akart, nem tervezett, de végül is megtett, ill. megtörtént, általunk ma csodának mondott események az Urantia kinyilatkoztatásból:
- a víz borrá változtatása a kánai menyegzőn (az idő kiküszöbölése és az emberfeletti közvetítők beavatkozása a kémiai összetevők begyűjtése érdekében, számunkra ma még csodának tekinthető 137:4.13),
- 683 férfi, nő és gyermek meggyógyítása Kapernaumban (145:3.10),
- ide tartozónak veszem a jironi bélpoklos meggyógyítását (146:4.3),
- véleményem szerint ide tartozik a kapernaumi százados tisztiszolgájának meggyógyítása is (147:1.3-4),
- az elsorvadt kezű ember meggyógyítása a kapernaumi zsinagógában (148:7.3),
- a tetőn át leeresztett béna ember meggyógyítása (148:9.3),
- a vérfolyásos asszony meggyógyulása, s tudjuk, hogy más, Jézus megérintéséből származó csodák is történtek, melyek nem lettek nevesítve (152:0.3),
- a megszállott ifjúból való démon kiűzése a kapernaumi zsinagógában (153:4.1),
- a szír-főniciai asszony lányának meggyógyítása (156:1.7),
- az apja által kísért megszállott fiú meggyógyítása (158:5.3),
- tíz leprás és bőrbeteg meggyógyítása (166:2.4),
- a jerikói vak Bartimeus meggyógyítása (171:5.3).

c) S voltak olyan történések Jézus életében, amelyek nem voltak csodák, de az apostolai és a követői annak hitték, és sokan még ma is annak hiszik azokat:
- az éjszakai hiábavaló fáradozás utáni teli hálót csodás halfogásnak hitték (145:1.3),
- egy epilepsziás férfi állapotjavulását démonűzésnek (145:2.13),
- Péter anyósa maláriás lázának enyhülését csodás gyógyításnak (145:2.15),
- a kapernaumi nemes ember fiának egészségjavulását távolról való gyógyításnak (146:5.2),
- a naini özvegyasszony tetszhalott fiának felébresztését halott feltámasztásnak (146:6.4),
- a jeruzsálemi bethesda tavánál hordágyát felvevő férfi esetét csodás gyógyításnak (147:3.5),
- a vihar elmúltát a galileai tavon a szélvihar lecsendesítésének (151:5.6),
- a kheresai eszelős lecsillapítását és a disznók tóba esését ördögűzésnek és a démonok disznókba engedésének gondolták (151:6.5-6),
- Jairus leányának felébresztését halott feltámasztásnak (152:1.2),
- Jézus és Péter vízen járását valóságnak (152:4.4),
- a halak eladásából származó templomi adópénzt olyannak, amely egy hal szájából került elő (157:1.4),
- az erőtlen szellemű, görnyedt asszony hit révén történt kiegyenesedését testi gyógyításnak gondolták (167:3.2),
- a feltámadt Jézus jelenlétében kifogott 153 db. nagyobb hal kifogását az apostolok szintén csodás halfogásnak tekintették (192:1.7),
- a fügefa megátkozását pedig valóságnak. (Azonban ilyen az Urantia kinyilatkoztatás szerint nem történt, csak a Máté 21;19-ben és a Márk 11;21-ben szerepel.)

A fenti válogatásokban az Urantia kinyilatkoztatás nevesített eseteit vettem alapul, az általánosan említett, de nem nevesített további testi-lelki gyógyulásokkal nem foglalkoztam.6) Véleményem szerint, Zebedeus Dávid és Jézus legkisebb húga Jézus kapcsán került egymással közelebbi ismeretségbe, majd léptek egymással házasságra. Dávid hírvivői hálózatot tartott fenn Betszaidában, közel Kapernaumhoz, ahol Mária, Jézus anyja és Ruth is élt. Ruth, aki nagyon szerette Jézust és hitt abban, hogy a bátyja helyesen cselekszik, gyakran érdeklődhetett Dávidnál Jézus felől. Biztos a lelkére kötötte, hogyha bármit tud arról, hogy merre jár, és mit csinál az ő szeretett bátyja, akkor adjon neki hírt róla. Amikor tehát Rúth Jézus felől érdeklődött, ezt Dávidon keresztül tehette meg a legeredményesebb módon. S Dávid, aki szintén hitt Jézusban, Rúth személyében mindig lelkes és megértő hallgatóra talált a Jézus felől érkezett hírek tekintetében. Gondolom, hogy Dávid, amikor tehette, maga adott hírt Jézus felől, s nem hírvivőt küldött. Így állhatott elő az a helyzet, hogy Rúth és Dávid – Jézus kapcsán – egyre fontosabbá váltak egymás számára és mivel vonzalom alakult ki közöttük, ezért megkülönböztetett figyelmet kezdtek tanúsítani egymás iránt.

A fentiek alátámasztására: 154:7.5 „Jézus családja visszatért kapernaumi otthonába és majd egy hetet töltöttek beszélgetéssel, vitával és imádkozással. Teljesen össze voltak zavarodva és meg voltak döbbenve. Csütörtök délutánig nem is nyerték vissza a lelki nyugalmukat, amikor is Rúth tért vissza a Zebedeus háznál tett látogatásból, ahol Dávidtól megtudta, hogy apai bátyja biztonságban van, jó egészségnek örvend és útban van a föníciai partvidék felé.”

* * *

Az aktuális olvasóköri írásunk a Keresztre feszítéssel foglalkozik, most mégis szeretnék egy kissé elkalandozni.

Mit is jelent embernek lenni? Három fő dolgot tudhatunk meg:
- állati eredetű evolúciós lények vagyunk
- az ember a legalacsonyabb személyiség
- felemelkedő halandók csoportjába tartozunk

Világmindenségi szempontból kiemelkedő eseménnyé nőtte ki magát az, amikor egy ember, a teremtésösszesség legalacsonyabb rendjéből,
67:3.7.”…a paradicsomi Atya akarata és szándéka iránti hűséges elhivatottságból bámulatos tetteket hajtson végre.” Ő volt Amadon a Lucifer – féle lázadás emberi hőse. Egy egész világegyetem beszélt róla, hogy a lázadás folyamán vajon Amadon ki tart-e még Van mellett. Micsoda izgalommal olvastam magam is, és bizony nagy hatással volt rám a történet!

Tehát az „ember”, már Ádám és Éva megérkezése előtt is tett bizonyosságot a hitről, bizalomról, hűségről.
A történelem során még számos kiemelkedő alakot ismerhetünk meg, úgy mint, Mózes, Illés, Enokh. Nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy ezen történelmi időszakokban félték az Istent, szellemileg voltak éretlenek, tudatlanok. A 186. írásban ezt olvashatjuk:

„Pilátus igazabbul szólt, mint azt maga tudta volna, amikor Jézus megkorbácsoltatását követően, ezt kiáltva állította a sokaság elé, „Íme, az ember!” Valóban, a rettegő római kormányzó álmában sem gondolta volna, hogy épp abban a pillanatban egy világegyetem figyeli ezt a különleges jelenetet, szemlélve azt, amint a szeretett Fejedelme a homályos és elfajzott halandó alattvalók gúnyolódásai és ökölcsapásai jelentette megaláztatásnak van kitéve.” 186:2.11.

Azt a szót, hogy „elfajzott”, két ízben használják a kinyilatkoztatók. Egyszer a valóban sérült, genetikai hiba, elmezavar stb. kifejezőjeként, máskor meg a szellemi éretlenségre utalva. Ez utóbbira utalt maga Jézus is a 166:1.5. részben.

Ez a fajta szellemi éretlenség mutatkozik meg Jézus kereszthalála okaként is. Az érettség, az, hogy milyen magasságokig emelkedhet az ember, Jézus életében keresendő és meg is található.

„Való igaz, hogy az országról szóló evangéliumot igen erősen megvilágította a Mester halála, de még inkább az ő élete.” (186:5.4)
Ugyancsak fontos és szorosan ide kapcsolódik a következő rész: „Míg a mennyei Atya nem szeret bennünket jobban Mihály ezen alászállása miatt, minden más mennyei értelem igen. És ez azért van így, mert Jézus nem csak Istent nyilatkoztatta ki az embernek, hanem mert ugyancsak új kinyilatkoztatást tett az emberről az Isteneknek és a világegyetemek mindensége mennyei értelmeinek.” (186:5.6) Továbbá: „Jézusnak az volt a célja, hogy úgy él, hogy nem folyamodik a természetfeletti hatalmához, és ugyancsak elhatározta, hogy úgy hal meg, mint egy közönséges halandó a kereszten. Emberként élt és emberként akart meghalni – megcselekedve az Atya akaratát.” (187:3.6)

Ember volt ő, az Ember fia! Mégis milyen?

„Csordultig volt telve isteni lelkesedéssel, de sohasem vált vakbuzgóvá. Érzelmileg tevékeny volt, de sohasem léha. Nagy képzelőerővel bírt, de mindig gyakorlatias maradt. Nyíltan szembenézett az élet tényeivel, de sohasem volt unalmas vagy hétköznapias. Bátor volt, de sohasem nyughatatlan; körültekintő, de sohasem gyáva. Rokonszenvező volt, de nem érzelgős; különleges, de nem különc. Jámbor volt, de nem álszent. Nem kötötte őt hagyomány, illetőleg nem gyötörte a korlátozott hagyományelvűség rabigája. Megingathatatlan önbizalommal beszélt és kikezdhetetlen tekintéllyel tanított. De az ő fenséges eredetisége sem bírta rá arra, hogy az igazságnak az elődei és a kortársai tanításaiban fellelt gyöngyszemeiről megfeledkezzen. És a tanításainak legeredetibbje a szeretet és a kegyelem kiemelése volt a félelem és az áldozás ellenében. Emberként az emberek között a legmagasztosabban bízott a mennyei Atyában. Úgy bízott az Atyjában, ahogy a kisgyermek bízik a földi szülőjében. A hite tökéletes volt, de sohasem viselkedett öntelten. Nem számított, hogy a természet milyen kegyetlennek tűnt vagy hogy mennyire közömbösnek látszott az ember földi jóléte vonatkozásában, Jézus sohasem ingott meg a hitében. Testvérekként szerette az embereket, s ugyanakkor felismerte, hogy mennyire különböznek egymástól a benső felruházottságukat és a szerzett képességeiket tekintve. „Ahol csak járt, jót tett.”

Bár az átlagos urantiai halandó nem reménykedhet abban, hogy olyan magas szintű jellembéli tökéletességet ér el, mint a názáreti Jézus a húsvér testben való tartózkodása során, azért általában minden halandó hívő kialakíthat erős és egyesített személyiséget a jézusi személyiség tökéletessé tett jegyei szerint. A Mester személyiségének egyedi jellege nem is annyira annak tökéletessége, mint inkább annak arányossága, a tökéletes és kiegyensúlyozott egyesítettsége volt. Jézust a legcélravezetőbben abban a példában lehet bemutatni, melyben valaki azt mondta a vádlói előtt álló Mester felé intve, „Nézzétek az embert!” Részletek a 100. írásból.

Jézus, az ember, a barátunk, testvérünk, atyánk, istenünk.
187:2.9. „Egy olyan emberi élet emlékével akarta itt hagyni az emberiséget, mely életet az a magas szellemi eszménykép jellemzett, hogy magát az Atya akarata megcselekedésének szentelte.”
Nincs semmi, amit egy ember Istennek adhatna, kivéve azt, hogy az életét az Atya akaratának megcselekedésére szenteli.

1:0.4 "Az isteniségi tökéletesség elérésére való törekvést előíró nemes és egyetemes parancs teljesítése az elsődleges kötelessége a tökéletes Isten minden, létküzdelmet folytató teremtmény-teremtésének, és ez kellene hogy legyen egyszersmind a legmagasabb rendű törekvésük is. Az isteni tökéletesség elérésének e lehetősége minden ember örök szellemi fejlődésének végső és bizonyos végzete."

100:7.18 "Jézus volt a tökéletesen egyesített emberi személyiség. És ma, mint Galileában is, folytatja a halandói tapasztalás egyesítését és az emberi törekvések összehangolását. Életet egyesít, jellemet nemesít és tapasztalást egyszerűsít. Belép az emberi elmébe, hogy felemelje, átalakítsa és átlényegítse azt. Szó szerint igaz, hogy: „Ha valakiben ott van Krisztus Jézus, új teremtmény az; a régiek elmúlnak; íme, újjá lesz minden.”