Jelenlegi hely

192. Jelenések Galileában

192. írás / 1. hozzászólás

1) A zsidók vallási vezetői 192:0.1 „…bíztak abban, hogy a lefizetett őrök eredményesen semlegesítenek majd minden ilyen beszámolót azzal, hogy újra előadják azt a történetet, hogy Jézus követőinek csoportja távolította el a testet.”

(I. Akkor és ott, egyedül Pilátus tudta volna Jézus testének állítólagos ellopását rendesen kivizsgáltatni. Neki lett volna lehetősége a saját katonáitól részletes vallomásokat bekérni összehasonlítás céljából. Hamar kiderült volna, hogy a római katonák által elmondottak részletei nem egyeznek. Ellentmondásosak, vagyis nem mondanak igazat. Tíz ember esetében ugyanis lehetetlen
- rövid idő alatt,
- minden lényeges részletre kiterjedően,
- egymással összhangban levő hamis vallomást
- hihető módon összeállítani,
- a szerepeket leosztani és
- betanítani.
Főleg, hogy a zsidók részéről ott volt a másik tíz templomi katona is, ami megnehezítette volna egy részleteiben is hihető történet kitalálását arról, hogy amíg az őrök aludtak, addig a tanítványai elvitték Jézus testét. Azonban, ilyen vizsgálat sem a főpapoknak, sem Pilátusnak nem állt érdekében. Pilátusnak semmiképpen nem állt érdekében az, hogy egy hivatalos vizsgálat lezárását követően azt tanúsítsa, hogy az általa keresztre küldött Jézus teste megmagyarázhatatlan módon eltűnt a sírból.

Pedig érdekes lett volna választ keresni az alábbi kérdésekre:
a) Miként aludhatott húsz őr egy időben? – Ez annak ismeretében nehezen elképzelhető, hogy a zsidók és a rómaiak köztudottan nem kedvelték egymást. Hiába a közös feladat, a megszállók nem bízzák rá magukat feltétel nélkül a megszálltakra. S ez fordítva is igaz. Vagyis nem alszik egyszerre tíz római katona, tíz zsidó fegyveres jelenlétében. Továbbá, ha például húszból öten állandóan ébren voltak kettő órás váltásokban, ezt követően egy ember hat órát pihenhetett. Tehát több szempontból sem életszerű az, hogy a húsz őrből húsz aludt. Mint tudjuk, valójában nem is ez történt.

b) Ha a húsz őr a sír közelében tartózkodott, hány tanítványnak kellett összeszednie a bátorságát, hogy egy ilyen testlopásra vállalkozzon, az elfogás vagy a lekaszabolás valós veszélyét is vállalva?

c) Továbbá kérdés az is, hogy lehet-e a kisebb, majd pedig a nagy zárókövet úgy elgördíteni a sírkamra nyílása elől, hogy azt egyetlen őr se hallja és lássa meg?

E két utóbbi kérdésre az alábbi választ adom. Ha az őrök történetét vesszük alapul, akkor legalább hat tanítványnak kellett részt vennie a test elvitelében. Azért ennyinek, mert számításaim szerint, a sír zárókövének helyére görgetését is legalább ennyi ember végezhette, akik közül csak három volt Jézus követője, a többi edzett, erős katona. Bár a századosnak tizenkét katonája volt jelen Jézus sírba helyezésénél, azonban megítélésem szerint hat-hét embernél több nem igen férhetett hozzá a zárókőhöz. Vagyis arimateai Józsefnek, Nikodémusznak és János apostolnak három, legfeljebb négy katona segédkezhetett. Ezen kijelentéseimet az alábbi részekre alapozom:

- 187:0.1 „Az volt a rómaiak szokása, hogy minden egyes keresztre feszítendő mellé négy katonát rendeltek.”
- 187:5.1 „Amikor a Mester nem sokkal ezt az órát követően életét vesztette, kevesebb mint harminc ember volt jelen a helyszínen, csak a tizenhárom római katona és a mintegy tizenöt hívőből álló csoport.”
- 188:1.3 „A Jézus anyagi testét a sírhoz szállító halandók a következők voltak: József, Nikodémusz, János és a római centurió.”
- 188:1.5 „Miután a testet elhelyezték a sírboltban, a centurió jelezte a katonáinak, hogy segítsenek a sír bejárata elé gördíteni a küszöbkövet. A katonák ez után elindultak a Gehenna felé a latrok holttestével…”.

Ha maradunk az őrök történeténél, miként lehetett, hogy ezek a képzett katonák semmi zajt nem hallottak, hanem egyszer csak arra ébredtek, hogy a sír már üres? Pár célzott kérdés után hamar kiderült volna, hogy az őrök be sem néztek a sírba, csak ijedten elrohantak, amikor a zárókő – látszatra magától – elgördült a helyéről.

II. Szerintem sokkal hihetőbb lett volna az, ha az őrök azzal egészítik ki a történetüket, hogy abba az italba, amit a zsidók hordtak nekik ellátmányként, Jézus követői – természetesen titokban – lassan ható altatót kevertek, s mikor már mindegyik őr elaludt, akkor vitték el a Mester testét. Nem jobban hangzott volna ez a mód? Azonban a hazugság az igazság semmibe vétele akkor is, ha hihetően hangzik. Jézus ugyanis valóban feltámadt. S ahogy annak idején csak az övéinek jelent meg, ma is csak annak számára valóságos ő, aki hisz benne.

Egyébként nem Jézusnak volt szüksége arra, hogy a zárókő elgördüljön a sír bejárata elől. Jézus teste ugyanis nem e nyíláson keresztül került ki a sírból. Az elgördülő zárókő Jézus követői számára jelezte azt, hogy a sír immár üres, Jézus feltámadt.)

2) 192:0.4 „E hétfőn, korán reggel, amikor az apostolok elindultak Galileába, János Márk velük tartott. Követte őket a városból kifelé tartó útjukon, és amikor már messze maguk mögött hagyták Betániát, bátran odament hozzájuk, mert bízott abban, hogy nem fogják visszaküldeni.”

(Nem semmi gyerek volt ez a János Márk. Nagyon csípem a bátorságát, a kitartását és az okosságát. Jánost bizonyára az a vágy mozgatta, hogy találkozhasson a feltámadt Jézussal és közelebb legyen azokhoz, akiket éveken át kísért. Márk az apostolok mellett utolsó volt, a mindenes gyerek. Mégis az övé lett az első ismert evangélium, ami aztán több más evangéliumnak is az alapját képezte.)

3) 192:1.8 „Amikor János Márk mindegyiküket kiszolgálta, Jézus megkérte, hogy üljön le, és a legénynek ő maga szolgálta fel a halat és a kenyeret.”

(Ilyen szolgálat volt Jézus részéről az is, amikor megmosta a tizenkét apostola lábát. De ilyen közvetlen és személyes szolgálat volt Jézus ifjúkori és felnőtt földi élete is. Először az apát pótolta a saját családja számára, aztán pedig a mennyei Atya szeretetét tette megtapasztalhatóvá az emberek számára. Alátámasztásul két idézet:

a) 179:3.7 „A Mester hasonlóképpen ment körbe az asztalnál, és szó nélkül megmosta a tizenkét apostol lábát, még Júdást sem hagyta ki.”

b) 192:2.4 „Úgy szeresd a nyájat, ahogy én szerettelek téged és szenteld magad az ő jólétüknek, ahogy én a te jólétednek szenteltem az életemet.”

Bár az utóbbi kijelentést Jézus Péternek mondta, de mivel az Isten minden értelemmel bíró emberben külön-külön is jelen van, ezért mások mellett én is elmondhatom, hogy az Isten az én jólétemnek szentelte magát. Az ebben való hit szó szerint felemelő tud lenni.)

4) A tóparti páros beszélgetés során Péter félreértette Jézust. Jézus már elküldte Pétert, de Jánossal még beszélni akart. Péter azt hitte, hogy Jézus azt közli vele, hogy János nem hal meg addig, amíg a Mester vissza nem tér az ország hatalomban való megalapítása céljából. 192:2.5 „Péter, ne foglalkozz azzal, hogy mit tegyenek a testvéreid. Ha azt akarom, hogy János itt maradjon azt követően, hogy te elmentél, míg ide vissza nem jövök, mit jelent ez neked? Csak azzal törődj, hogy kövess engem.”

S bár Jézus szavainak ez a sajátos értelmezése elterjedt a tanítványok között és 192:2.6 „…nagyban hozzájárult ahhoz, hogy Zélóta Simont visszahozzák a szolgálatba,” de azt is eredményezte, hogy a Jézus közeli visszajövetelében reménykedők közül többen nem végeztek termelőtevékenységet, csak felélték azt, amivel rendelkeztek. Ennek lett aztán az a következménye, hogy 194:4.7 „Az antiókhiai hívek rövidesen gyűjtést szerveztek, hogy a jeruzsálemi híveket megóvják az éhezéstől.”

Úgy látszik, azt a felfogást, hogy a hívek csak imádkozzanak, de ne dolgozzanak, már kétezer évvel ezelőtt sem támogatta az Isten. Ugyanis a kettőre együtt van szükség. Mert míg az ima az Istenhez visz közelebb, addig a munka, az emberekhez.

5) 192:3.3 „És egy hétig senki sem látta Jézust. Az apostoloknak tényleg semmi elképzelésük sem volt, hogy mihez kezdjenek, nem tudták, hogy a Mester vajon elment-e már az Atyához. E bizonytalan helyzetben Betszaidában maradtak. Féltek kimenni halászni, nehogy a Mester akkor jöjjön el hozzájuk és így elkerüljék.”

(Jézus nem várakoztatta meg az apostolait, az apostolok várakoztak Jézusra. Az apostolok tudhatták volna, hogy amikor Jézus találkozni akar velük, akkor megszervezi azt a találkozót. Például, amikor azt akarta, hogy Tamás is közöttük legyen, akkor szólt nekik ennek érdekében. Amikor pedig Galileában akart velük találkozni – odairányította őket. Amikor a felavatás hegyére invitálta az apostolait – szintén megmondta nekik, hogy hol és mikor várja őket. Ha Jézus szükségesnek látta, közölte az apostolaival való találkozások személyi, időbeli és helyre vonatkozó feltételeit. Amikor pedig nem közölte, az véleményem szerint azt jelentette, hogy az övéi azt tehetik, amit jónak látnak.

Jézus fél-anyagi megjelenései azt is sugallhatták a hívek különböző csoportjai számára, hogyha Jézus nevében jönnek össze, akkor Jézus tud róluk és ott van közöttük. Kezdetben ezt a jelenlétet Jézus számukra is látható módon tette: 159:1.3 „…ahol ugyanis két vagy három hívő összegyűlik, ott vagyok én közöttük.”)

6) Jézus párban beszélgetett az apostolokkal. Olyan párosításokat választott, amelyekben az egyiküknek mondottakat a másik is megszívlelhette. Jézusnak célja volt az adott párosítással. Mivel a beszélgetések célja az apostolok megerősítése volt, így a párokba való beosztásnak is ezt kellett szolgálnia. Galileába is azért vitte őket Jézus, hogy nyugodt körülmények között, a közös élményeik helyszínén nyerjenek megerősítést arra az időre, amikor a Mesterük már nem lesz velük látható alakban.
Úgy látom, hogy Jézus az apostoloktól várható szellemi teljesítmény figyelembe vételével alakította ki a velük való páros beszélgetések sorrendjét. Íme, a párok és így a beszélgetések sorrendje: Péter és János, András és Jakab, Tamás és Nátániel, Máté és Fülöp, végül pedig Alfeus Jakab és Alfeus Júdás.

Az első négy apostol neve nem meglepetés, mivel ők voltak Jézus közvetlen kísérői és munkatársai – a belső kör. Az utolsó párban levő apostolok személye sem számít meglepetésnek, mivel ők vettek részt legkevésbé a szellemi szolgálatban. Sokszor láttak el igazgatási és segítő szerepet a tömegek és az apostoli csoport mellett. Ami számomra érdekes, hogy Mátét megelőzte Tamás és Nátániel. Az Urantia közléseit olvasva ez nem meglepő, mivel a szellemi teljesítményük alapján – ha lehet ezt mondani – Tamás és Nátániel meghatározóbb volt, mint Máté. A meglepődésem oka az lehet, hogy évekig csak a négy evangélium kevésbé részletező közlései alapján volt fogalmam az egyes apostolok által végzett szellemi munkáról.

7) Jézus földi élete azt is jelzi minden más bolygóról származó értelmes lény számára, hogy Isten által szeretett, értékes faj vagyunk – csakúgy, mint ők.

* * *

191. írás / 2. hozzászólás

1) Jézus azt mondja Péternek, hogy ne magával és a maga igényeivel foglalkozzon, hanem összpontosítson a mások szükségleteire. Mikor kell nekünk is megszívlelnünk ezt a bátorítást? Mennyiben segít megválaszolnunk ezt a kérdést az, hogy Jézus mikorra időzítette a Péter előtti megjelenését (191:1)?

(- Segít szabaddá válni a nehézségeim érzésétől az, ha a Jézus által kért feladataimra összpontosítok.
- Jézus akkor jelent meg Péternek, amikor komoly elhatározással meg akarta vallani az apostoltársai előtt, hogy hisz Jézus feltámadásában.
- Ha hitben élek, akkor másokat is szeretni fogok gyakorlati módon. Ez azt is jelenti, hogy hiszek és bízom mások szellemi fejlődésében és segítem azt.)

2) Milyen eredményeket lehetett volna elvárni joggal az ország ügyét illetően, ha Abner és társai jobban megszívlelték volna Jézus tanítását (191:4.3-4.4)? Mi ennek a tanulsága a mi lehetőségeinket tekintve?

(Biztosan mehettek volna Abnerék az egész világba hirdetni az evangéliumot, ami igazán azért lett volna hasznos, mert ők őrizték meg tisztán Jézus eredeti tanítását, nem pedig a Péter és Pál által képviselt vallási vonal.

Törekedtem megtalálni azokat az okokat, amik nehezíthették a filadelfiai vallási központ működését:

a) Folyamatos védekezésre kényszerültek Jézus jeruzsálemi, majd római egyháza képviselőinek támadásaival szemben. Az biztosan tudható, hogy Abnerék tevékenységét a nyugati keresztény egyház agyonhallgatta, mivel az, amit Abnerék képviseltek Jézusra hivatkozva, már a kezdetektől nem volt összhangban a jeruzsálemi keresztény egyház által hirdetett tanokkal.
Csakhogy lássuk a különbséget: Péter és Pál irányzata azt hirdette, hogy Jézus szenvedve váltott meg bennünket. A hangsúlyt a Mesternek a megváltásunk érdekében történt halálára és a feltámadására tették, nem pedig az életére és a tanítására.

b) Biztos támadták és gátolták Abneréket a zsidó egyház vezetői is.

c) Tartaniuk kellett a polgári, világi vezetőktől.

d) Elbizonytalaníthatta Abneréket a Péter és Pál által képviselt vallási felfogás gyors előretörése és népszerűsége is, amely a halála által megváltó, majd feltámadó Jézusban való hitet kérte.
Vannak, akik könnyebben mondanak igent a megváltásuk áraként arra, hogy hisznek Jézus értük való halálában és a halált legyőző feltámadásában, mintsem vállalják a Jézus által tanított és Abnerék által is képviselt szellemivé alakulás útját.
Ne feledjük, amíg Jézust a jövendölt Messiásnak gondolták, addig őt is sokan követték. Miután Jézus nyilvánvalóvá tette, hogy nem kíván a tömeg elvárásainak megfelelni – anélkül, hogy megkísérelték volna megérteni az Atyát és az ő szellemi akaratát – a tömeg elfordult Jézustól. A két fajta felfogás népszerűségét jól mutatja a következő arány: 152:6.2 „Kevesebb mint egy hónapnyi idő alatt Jézus lelkes és őszinte követőinek száma, mely csak Galileában meghaladta az ötvenezret, kevesebb mint ötszázra olvadt.” Vagyis, amíg a csodatevő, Messiásnak gondolt Jézusra ötvenezren voltak kíváncsiak, addig az Atya akarata tételének szellemi útját kínáló Jézusra csak ötszázan szavaztak. Tehát a szükségleteket csodatételek által kielégítő Jézusra százszor többen voltak kíváncsiak, mint az Isten atyaságát és az emberek nemzeteken átívelő testvériségét hirdető és bemutató Jézusra. S bizony, a Jézus értünk való halálának és feltámadásának elhívése által megváltást kínáló kereszténység még manapság is népszerűbb, mint a Mester által bemutatott szellemi út és életminta követése.

e) Felmerülhetett Abnerékben, hogy az Igazság Szelleme hátha Pétert, Pált és a követőiket támogatja, s a vallási irányzatuk ezért terjed oly gyorsan és látszatra sikeresen. Amennyiben volt ilyen gondolatuk, az ebből fakadó kétségüket az is növelhette, hogy mégiscsak Péter volt Jézus apostola, nem Abner. S Péter vált az apostoli csoport vezetőjévé Jézus eltávozása után, nem pedig Abner.

f) Abnerék sem lehettek teljesen tisztában azzal, hogy Jézus mikor jön majd vissza. Talán rájuk is hatottak azok a nézetek, hogy Jézus a mennybe menetelét követően hamar vissza fog térni. Ha így volt, akkor könnyen helyezkedhettek arra az álláspontra, hogy Jézus majd igazságot tesz a két tanítási irányzat között, amikor eljön.

g) Nem árt tudatosítanunk azt sem, hogy minden esetben, amikor Abnerék Jézus eredeti üzenetét adták át és bontották ki az őket meghallgató emberek előtt, szükségszerűen ellene mondtak Péter és Pál tanítása több elemének, vagyis tagadták azokat. Kérdés számomra, hogy mennyire akarták Abnerék a keresztények között és a világban a kettősséget és az ezzel együtt járó szembenállást, viszályt?

Tény, hogy Jézus filadelfiai követői nem értek el jelentős hatást keleten. A nyugati területeken pedig a Pál munkálkodását támogató Péterék felfogása hódított. Lehet számon kérni Abneréktől, hogy miért nem voltak termékenyebbek, de a tevékenységük megítélésénél nem árt figyelembe venni a fenti, lehetséges szempontokat is.)

3) Mutasd ki az evangélium szóval történő hirdetése és a szolgálatbeli élettel való hirdetése közötti összhangot (191:5.3).

(Jézus mondja: 191:5.3 „Ahogy én kinyilatkoztattam az Atyát, úgy nyilatkoztassátok ki az isteni szeretetet, ne pusztán szavakkal, hanem a napi életetekben… Nem pusztán hirdetnetek kell a menny örömeit, hanem a napi gyakorlatotokban is tükröződnie kell az isteni élet eme szellemvalóságainak”. Tehát, van, amikor a tett beszél szebben és van, amikor a szó a hatásosabb, s előfordul, hogy mindkettőre szükség van.)

4) Mi a gyakorlati jelentősége annak az intelemnek, hogy „Nem azért küldelek ki titeket, hogy szeressétek az emberek lelkét, hanem azért, hogy szeressétek az embereket.” (191:5.3)?

(Ha nem tudom az embereket a pillanatnyi állapotukban testvéri megértéssel, de atyai tartalommal szeretni, akkor nem leszek képes kapcsolódni az életükhöz, és nem fogom tudni hitelesen arra ösztönözni őket, hogy tegyenek a saját lelkük Istenhez igazítása érdekében.)

5) Fejtsd ki ennek a kijelentésnek az értelmét: „Az országról szóló ezen örömhír mindazoké, akik elhiszik azt; nem szabad pusztán a papok felügyeletére bízni” (191:6.3).

(- Az Isten mindenki számára megismerhető Jézus tanulmányozása által.
- Mindenkinek a maga számára kell megismernie a belülről boldogító és békét adó Istent.
- Az istenkeresés és találás tapasztalatait nem lehet megspórolni, ezt nem végezhetik el helyettünk papok vagy mások. Ha pedig ez így van, már pedig így van, akkor egy olyan ember, aki a tapasztalatban előbbre tart az Isten felé vezető úton, mindenképp tud segíteni a példájával vagy a tapasztalatával az elakadó segítségkérőnek, függetlenül attól, hogy mi a segítő polgári munkája, hivatása. Az Isten ugyanis Jézuson keresztül mindenkit hív és mindazokon keresztül szólni is tud, akik elindultak az Atyához való igazodás útján.
- Mindenki csak a saját istenképében fog hinni, éppen ezért csak rajtunk áll az, hogy e kép mennyire pontos és mennyire alátámasztott személyes tapasztalattal.)